25. Újra otthon...

(Rob szemszöge)

Életem talán legjobb hetén vagyok túl, elmondani nem tudom, mennyire jól érzem magam. Azóta, hogy múlt szombaton reggel felszálltunk Anna nagyapjának gépére, gyakorlatilag azokon a rövid időkön kívül, amíg rögzítettünk egy-egy jelenetet nem váltam el Kristen-től. Az utazásunk fantasztikus volt, a repülő eszméletlen, megdöbbentünk egy kicsit, mert számítottunk arra, hogy van pénzük, erre a Mc’Gee név garanciát jelent, de ez a luxus.  Nem is beszélve arról, amikor Wyoming-ba megláttuk a családi birtokot… pedig Anna cseppet sincs elszállva magától, olyan magától értetődő természetességgel mozog minden helyzetben. Persze nem kérdeztünk rá a vagyoni helyzetére, de kettesben azért arra a következtetésre jutottunk, hogy nem tartozunk egy kategóriába, pedig újabban mi se panaszkodhatunk.

Gyorsan megszabadult tőlünk, mondjuk várta őt egy „félisten”, hogy Kris szavaival éljek, amiért később meg is kapta a magáét. A férfi volt vagy két méter, csupa izom, egy deka súlyfelesleg nélkül, kalapban, mint a cowboyok és családtagként mutatta be. Hát nekem nem tűnt túlzottan nagy számnak, de még jó, elvégre én a nőkre bukom. Illetve jó ideje, már csak egy nőre. A repülőút egyszerűen fantasztikus volt, New York-ig csak ücsörögtünk, és élveztük, hogy kettesben lehetünk, de miután a pilótánk mindent elintézett, és közölte velünk, hogy kb. 12 óra múlva szállunk le Budapesten, hirtelen mind a ketten nagyon fáradtak lettünk. Ahogy Anna megjósolta, naná, hogy kipróbáltuk a franciaágyat, nem is egyszer. Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy több, mint 10.000 méter magasan szeretkezett a szerelmével.

Késő este volt, mire Budapesten landoltunk, Patrick a pilótánk, aki szemmel láthatóan rajong az ő Ms. Annájáért, segített elintézni a teendőket, majd bepakoltunk a TT-be, amitől Kris rögtön padlót fogott, csak remélni merem, hogy nem akar egyet, mert folyton aggódhatnék miatta, az a kocsi túlságosan is gyors. Szerencsére egy fotóssal se találkoztunk, a GPS meg könnyedén felvezetett a házhoz. Kedvesem itt is el volt ájulva, fájó szívvel, de megmutattam neki a Hondát is a garázsban, hát ő inkább megijedt a motor nagyságától. Természetesen, eszünkbe se jutott megszállni vendéglátónk szobáját, a saját, - hülye dolog, de a sajátomnak nevezem - szobámba pakoltunk le. Az ágy frissen volt húzva, minden ragyogott. A legnagyobb meglepetés a nappaliba lépve fogadott bennünket, mert az ebédlőasztal gyönyörűen meg volt terítve két főre, és egy boríték várt bennünket mi szerint a vacsora és a pezsgő a hűtőben van. Egyszerűen fantasztikus ez a nő, azt se tudta, hogy Kris mit szól majd az ajándékához, és ha belemegy mikor érünk ide, de mégis előre mindent megtervezett, legalábbis mivel a levelet saját kezűleg írta, így kellett, hogy legyen. Az éjszakánk és a következő napunk lévén nem volt semmi teendőnk, lazsálással telt. Kristen is odavolt a kilátástól, mint nappal, mint éjszaka, szerencsére az időjárás hozzájárult, hogy sok időt töltsünk a teraszon. A hűtőben egy hadseregnek elég kaja volt, így még azzal se kellett törődnünk, hogy jutunk valami ehetőhöz, mert hát a főzés egyikünk erősségei közé se tartozik.

Még vasárnap este felhívtam Dean-t, hogy ne aggódjon, már Budapesten vagyok, és Annánál lakok. A forgatásra jutás okozott egy kis fejtörést, a végén arra az elhatározásra jutottunk, hogy megadom a címet, ezt a GPS-ből megtudtam, idejönnek a Mercedes-szel, mi követjük őket a stúdióig, ahol öltözöm és sminkelnek, hazafele meg megint a TT-vel jövünk. Mindig a Merci fog előbb elindulni, így remélhetőleg mindenki azt fogja követni. Ez a taktika az egész hét folyamán be is vált, és hála a sötétített üvegnek, senki se látott meg bennünket. Dean-nel megbeszéltük, hogy mindenkinek azt fogjuk mondani, hogy Anna hívta meg Kris-t Budapestre, de mivel neki a héten sok az elfoglaltsága a napjait a forgatáson tölti. Ez a titkolózás ugyan azzal járt, hogy vigyáznunk kellett, nehogy eláruljuk magunkat egy mozdulattal is, de ez csekélység ahhoz képest, hogy az összes szabadidőmet együtt tölthettük.  A napjaink majdnem egész héten ugyanúgy teltek, napközben forgatás, este rendeltünk valamit, legtöbbször Gianni-tól, utána pihenés és szeretkezés kimerülésig, ahogy gondoltam, a fürdőmben található kád elégnek bizonyult kettőnk számára is. Máskor is töltöttünk már együtt hosszabb időt, a legtöbbet Vancouver-be, de ez most más volt. Ott ha valami kellett, szobaszerviz, itt magunkra voltunk kényszerülve, bár a mosógép és a szárító majdnem kifogott rajtunk. Egyik nap csak esti és éjszakai jeleneteim voltak, ezért elmentünk kirándulni. Csak úgy bele a vakvilágba, hát el is tévedtünk rendesen. Újra bebizonyosodott, hogy nem vagyok egy műszaki zseni, sikeresen elállítottam a GPS-t, nem csak a koordinátákat, de még a nyelvet is, így fogalmunk se volt hogy jutunk haza időre. Én már feladtam volna, és gondoltam felhívom Dean-t, hogy mentsen meg bennünket, de Kristen ügyesebbnek bizonyult, és mégis időre hazajutottunk.

Csütörtök este csörgött a telefonom, nem a legjobbkor, mert éppen kipróbálás alá vettük a nappali kanapéját, erősen kapkodtam a levegő után, mert Kris a legérzékenyebb testrészemet kényeztette éppen, ami cseppet se hagyott hidegen. A vonal másik végén Anna volt, aki persze rögtön ráhibázott a lényegre, egy pillanatra ki is hagyott a szívverésem, mert az ugrott be, hogy lehet, hogy a webkamera ilyenkor is működik, mert pont azon a helyen voltunk, ahova le szokott ültetni. Bejelentette, hogy szombat hajnalba érkezik, ami pont jó, mert így este velünk jöhet a stáb buliba, azt már kicsit nehezebb lett volna kimagyarázni, ha oda is kettesben érkezünk. Beszélni akart Kristen-nel is, aki a legnagyobb meglepetésemre bediktálta neki Kellan címét, plusz megígérte, hogy beszél a lányokkal és visszaszól a méretek miatt.

- Milyen méretek? – kérdeztem rá amikor letette.

- Kellan konfekcióméreteit akarja, mert vesz neki egy új öltönyt – felelte nevetve. A kívánt adatokkal végül Ashley tudott szolgálni, aki ragaszkodott hozzá, hogy majd ő visszahívja Annát, úgyis beszélni akart vele.

- Kris, szerinted összejönnek? – kérdeztem később cigizés közben.

- Aha, ez tuti, de addig még lesz pár érdekes esemény azt hiszem. Még sose láttam két ennyire összeillő embert, eszméletlen mennyire egyformák és mégis mennyire tudják bosszantani egymást. Szikrázik körülöttük a levegő – felelte lelkendezve.

- Én tudok még kettőt – mondtam neki és az ölembe húztam - Te és Én. Mi is lenne velem nélküled. Arra gondoltál már, ha ők ketten összejönnek, akkor mi lesz?

- Hát, nem hiszem, hogy Anna rögtön beadná a derekát és kézen fogva akarna sétálgatni vele, - mondta ki azt ami engem is foglalkoztatott - úgyhogy biztos lesz egy kis időnk, amíg négyesben mászkálhatunk. Ha meg mégis, akkor kitalálunk valamit… Elég nagy segítség az is ha csak egy rövid ideig nyugalom van.

Ezzel egyet kellett értenem, és mivel Kellan-t jó havernak tartom, Anna meg egy tünemény, kívánom nekik, hogy találják meg ők is a boldogságot, ha egymás mellett az duplán jó.

(Anna szemszöge)

A gépem némi késéssel reggel 7-kor száll le Ferihegyen, most jóval rosszabb utam volt, mint a múltkor. A mellettem ülő férfi folyton beszélgetni akart, ezért inkább egész úton aludtam. A reptéren tudatosodik bennem, hogy az autóm ezúttal nem vár, lévén azt a vendégeim használják. Fogok egy taxit, persze a reggeli csúcsforgalomban egy csomó ideig tart mire hazajutok. Igyekszem a lehető leghalkabban beosonni, de meglepetésemre, amint kinyílik a lift ajtaja, szembetalálom magam Kristen-nel. Örömmel öleljük át egymást, mint kiderül Rob még alszik, ő a teraszon cigizett, és látta a taxit. Lepakolok, beszélgetünk pár percet, de eszébe jut, hogy fel kell ébresztenie, mert tízre be kell érnie a forgatásra. Már éppen indulna, amikor elgondolkozva lefékez, rám néz és az arcán gonosz kis mosoly villan fel.

- Mit szólnál egy kis szórakozáshoz? – hát én nem vagyok semmi jó elrontója, úgyis tartozom még neki a fehérneműs esetért.

- Oké, mit szeretnél mit tegyek? – gyorsan egyeztetünk és célba vesszük a vendégszobát. Kibújok az ingemből, alatta egy pántnélküli top van, Kris is lehúzza a válláról a pólójának a pántjait, így szegény gyanútlan Rob azt fogja hinni, hogy semmi sincs rajtunk. Még a szerencse is mellettünk áll, mert hanyatt fekszik, kiterülve, mint egy béka. Kris biztosít róla, hogy alul van rajta ruha, remélni merem, hogy tényleg így van. Mind a ketten bebújunk a takaró alá a két oldalát a top vonaláig felhúzzuk. És akkor kezdődjön a szórakozás.

Kis akciónk meghozta az eredményét, nem csak értetlenkedés, de a zavar és kínlódás is leolvasható az arcáról. Nem tudja, mi történhetett, mi csak mosolygunk rá elragadtatottan, és akkor az utolsó dobás:

- Tudod, Kristen-nel úgy gondoljuk, hogy nekünk ez így megfelel, bár lehet, hogy a biztonság kedvéért szükség lenne azért még egy fiúra, mert nem biztos, hogy minden éjjel tudod nyújtani ezt a színvonalat. És akkor te néha pihenhetnél kicsit.

Olyan arcot vág ami leírhatatlan, nem bírjuk tovább kitör belőlünk a nevetés. Pár pillanat múlva esik csak le neki, hogy megint rajta szórakozunk, a két karjával elkap bennünket és a mellkasára von mindkettőnket:

- Gonosz nőszemélyek, és talán már az utódomat is megtaláltátok?

- Én igen - felelem és cinkosan Kris-re nézek - ideje lecserélni a vámpírt, mit szólnál egy vérfarkashoz?

Felhördül, nevetve kászálódom ki az ágyból, látom azért megnyugtatja, hogy teljesen fel vagyok öltözve. Tesz egy megjegyzést, amire válaszul Kris is felugrik és mindketten hozzávágunk egy-egy párnát, majd duzzogva kivonulunk a szobából. Méltatlankodik még, de nem törődünk vele, amint a konyhába érünk kitör belőlünk a nevetés. Korog a gyomrom, tehát célba veszem a hűtőt, Kris a kávéfőzőt készíti be, és tányérokat szed elő. Mire Őurasága előkerül frissen és fitten már minden az asztalon van. A reggeli nagyrészt az én mesélésemmel telik, beszélek a vacsoráról Jay-jel, nagyi balesetéről, hogy NYC-ban összefutottam Luca-val akit a bátyámnak tekintek. Természetesen érdekli őket minek kellett nekem Kellan ruhamérete, a választásomon elég sokat poénkodnak.  Ők is megosztják pár élményüket, például eltévedtek párszor, autókáztak a városban,  a GPS-t sikeresen átállították valami idegen nyelvre, de alapjában véve ragyognak a boldogságtól.

Kris úgy dönt, hogy ma nem megy vele, hanem itthon marad velem. Kilenckor megjön az autó is ami a forgatásra viszi Rob-ot, mi kiültünk a teraszra és tovább beszélgetünk. Hihetetlen sok közös vonás van bennünk, dacára annak, hogy mennyire különbözik az életünk. Ő is imádja a családját és a szavaiból úgy veszem ki a Pattinson család tagjai is közel állnak hozzá. Rengeteget mesél a forgatásokról, főleg Nikki-vel van jóba, amit nem csodálok, mert az ő heves viselkedésének nehéz ellenállni. Már elég régóta a színészet teszi ki az élete nagy részét, de ha jól sejtem az emiatt felállított korlátok azért feszélyezik is. Kicsit bizonytalan saját magával kapcsolatban, nemcsak a munka de az önértékelés terén is. A rajongóktól frászt kap, a fotósoktól viszont tart. Én is mesélek neki a családomról, képekkel illusztrálva a félisten rokonaimat, lenyűgözi, hogy hányan hányfelé élünk, hogy mennyire sokan vagyunk, beszélek a munkámról idehaza, de a kinti dolgokat csak felületesen érintem. Rákérdez miért nincs senkim, bevallom neki, hogy volt egy elég rosszul végződött kapcsolatom, ami elég nagy gondot okozott az életemben. Nem megyek bele minden részletbe, arra még nem vagyok képes. Órák hosszat ücsörgünk így, Rob közben telefonál, hogy csak négy körül fog hazaérni, és hatra kéne mennünk a stáb buliba. Mivel időnk, mint a tenger ideje elindítanom a mai második bosszúmat, sikerül rábeszélnem, hogy akkor most megyünk vásárolni, fehérneműt. Mr. Pattinson meg fog lepődni este az biztos.

Gyorsan lezuhanyzom, és átöltözök, még jó, hogy a gépen olyan sokat aludtam. Kris öltözéke a legnagyobb meglepetésemre elég sok kívánnivalót hagy maga után. Végignézek rajta, nem érti mi a gondom.

- Kristen, tisztában vagy azzal, hogy hány rajongód van szerte a világon? – meglepődve néz rám - te komolyan így szoktál utcára menni?

- Aha, nem járhatok mindig kisestélyiben, - mondja kicsit sértődötten - ez kényelmes.

- Azt értem, de az inged őszintén szólva… - az ujjamat a számba rakva mutatom, hogy felfordul tőle a gyomrom. - A farmer és a cipő oké, a póló is oké lenne, de nincs valami olyanod, ami nem úgy néz ki mintha a pasid hordta volna eddig? – lehajtja a fejét - te jó ég ugye nem azt akarod mondani, hogy ráhibáztam. Na akkor most gyere velem.

Magammal húzom, látom rajta, hogy a távollétemben is tiszteletben tartották a privát szférám, mert amint meglátja a lakosztályom, ami alatt a háló-fürdő-gardrób hármasát értem, elkerekedik a szeme. Na jó egy kicsit sok a ruhám, de mit tegyek nőből vagyok. Leültetem, keresek neki egy topot, ami ráfeszül és egy nőiesebb inget aminek karcsúsított szabása van. Felszólítom, hogy akkor ezt most tessék felvenni. Húzza a száját, de azért megteszi. Megelégedésemre tetszik neki a látvány, a táskája viszont, ami egy közepes hátizsák szerintem, megint nem jön be keresek neki egy a ruhájához illő kistáskát és átpakoltatom vele a cuccait. Én is hasonlóan öltözöm fel, farmer, a kedvenc Nike-m, póló, bőrdzseki. A dzsekimet viszont egyből kiszúrja, na akkor nem csak fehérneműt veszünk, azt hiszem.

Megtámadjuk a belvárost, direkt azokat az üzleteket keresem, ahol jó minőségi és lehetőleg márkás ruhák vannak, mert vele ellentétben én úgy gondolom az ő imige-hez igenis kell, hogy az a ruha honnan való. A fehérneműs részleg elnyeri a tetszését, rengeteget válogatunk, külön felhívom a figyelmét azokra a formákra amiket Rob látott rajtam és Kris szerint el is nyerte a tetszését. Rákérdezek, de szerencsére ezen nem akadt fenn, elmesélte neki, hogy véletlen volt a dolog, amit én is megerősítek. Veszünk még pár táskát, nagy rábeszélésre egy bőröndöt is, kiegészítőket. Mivel a stábbulikkal kapcsolatban nincs tapasztalatom kifaggatom, mégis mit illik felvenni. Kiderül, hogy ezek általában kötetlen vacsorával, iszogatással összekötött elköszönések, a főbb szereplők mondanak pár szót, megköszönve a munkát az itteni embereknek, nagyjából ennyi. Sikerül rávennem, hogy akkor este azt veszi fel amit mondok, megkérdem hozott-e valami más cipőt is, mire nemmel válaszol, oké akkor a következő, hogy veszünk egyet. Keresek neki egy nem túl magassarkú, de mégis elegáns cipőt, plusz az egyik bővülő szabású farmer, csepp kivágású felső. Az új melltartójával lenyűgöző hatást fog elérni vele, és a frissen vásárolt az enyémre hasonlító rövidszabású bőrdzseki megfelelő lesz, kistáska, és egy a póló színével megegyező karkötő és fülbevaló. Rob odalesz.

 Megkajálunk egy gyorsétterembe, ez is közös bennünk, szeretjük a hamburgert, legnagyobb meglepetésünkre senki se jön oda autogramért, bár többen is érdeklődve vizsgálgatják.

(Rob szemszöge)

Szombat reggel életem egyik legemlékezetesebb ébresztőjében van részem. Kicsit kábán ébredek, és rögtön két gyönyörű nőt találok az ágyamban. Tudni kell, hogy előző este a vacsorához kinyitottunk egy üveg elég drágának látszó vörösbort, ami eszméletlen finom volt. Mondjuk, ha a vacsora is elfogyott volna lehet, hogy kevésbé árt meg, de kedvesem elterelte a figyelmemet és még a főfogásig se jutottunk el, inkább az ágyban kötöttünk ki. Még jó, hogy éjjel még kimentem a desszertért és ehhez felhúztam egy boxert, bár ennek abban a pillanatban nem nagyon voltam tudatában.

Az, hogy valaki simogatja az arcomat megszokottnak tűnik, mert Kris lévén általában ő ébred először többször is ébresztett már így a héten. De amikor az arcom mindkét oldalát megpuszilják egyszerre, és két női hangot hallok amint jó reggelt kíván, kipattannak a szemeim. Kapkodom a fejem mindkét irányba, egyik oldalról természetesen Kris néz rám, a másikról viszont Anna szemei figyelnek. Mind a hárman egy takaró alatt vagyunk, és nekem úgy tűnik nincs rajtuk ruha. Próbálok arra koncentrálni, hogy mi a fene történhetett, de semmi se ugrik be, sőt az se rémlik, hogy Anna mikor jött haza. A szavaik totálisan összezavarnak, ennyit csak nem ihattam, hogy nem emlékszem semmire?

- Édes ez igazán nagyszerű ötlet volt, - mondja Kris, boldog mosollyal az arcán - még sose volt ilyen izgalmas éjszakánk…

- Tudod, Rob – folytatja Anna - sose gondoltam volna, hogy te ilyen dolgokra vagy képes, és ennyiszer egyetlen éjjel alatt.

Mi van? Mi a fenét csináltunk mi hárman együtt, már az is padlóra küld, hogy hárman együtt, de hogy még csak nem is emlékezem rá… Persze, itt még nincs vége:

- Tudod, Kristen-nel úgy gondoljuk, - folytatja Anna - hogy nekünk ez így megfelel, bár lehet, hogy a biztonság kedvéért szükség lenne azért még egy fiúra, mert nem biztos, hogy minden éjjel tudod nyújtani ezt a színvonalat. És akkor te néha pihenhetnél kicsit.

Huh, szóval akkor én mind a két lánnyal, szó se róla persze az én fejembe is megfordult már ilyen, nincs az a férfi akinek nem, és hát mind a ketten gyönyörűek, bár amióta szerelmes vagyok Kristen-be ő az egyetlen nő akire gondolni tudok, hát ha ők benne vannak, én se fogok tiltakozni, de akkor is csak őt szeretem. Most esik csak le, Anna azt mondta, hogy még egy fiú?! MI VAN? Na még csak az kéne, fúj, szó se lehet róla!

Hatalmas kacagásban törnek ki, amit gondolom a felháborodott arcom okozhatott. Most esik csak le, hogy szórakoznak velem.

- Gonosz nőszemélyek, - mondom és mind a kettőt magamhoz húzom, így, hogy tudom, hogy nem történt semmi, már Anna közelsége se feszélyez. - és talán már az utódomat is megtaláltátok?

Naná, hogy rögtön kész a válasszal:

- Én igen - kacsint Kris-re - ideje lecserélni a vámpírt, mit szólnál egy vérfarkashoz?

Ha-ha-ha, vicces, összekócolom a haját, mire kiugrik az ágyból. Meglepetésemre és nem kis megnyugvásomra farmer és póló is van rajta, csak olyan pántnélküli fajta. Nem tudom megállni, hogy ne akarjak törleszteni egy kicsit:

- Na ha ilyen nagyszerű teljesítményt nyújtottam akkor ideje, - mondom a lehető legmacsósabb hangomon - hogy ti is felmutassatok valamit, egyikőtök lesz a reggeli felelős, a másik pedig segíthet a zuhanyozásban.

Az mindannyiunk számára magától értetődik hogy kinek-kinek melyik posztot szánom. Sértődötten néznek rám, megdobnak egy-egy párnával, és kivonulnak a szobából. Már éppen utánuk szólnék, hogy lányok nem gondoltam komolyan, amikor meghallom a kacagásukat. Oké, akkor szerencsére nem vették komolyan, ami jó, mert ha ezek ketten megharagszanak rám és összefognak akkor nekem annyi. Gyorsan lezuhanyzom, és megborotválkozom, még jó, hogy ez az utolsó forgatási nap, esküszöm holnaptól kidobom a borotvám. Bár, Kris tudom, hogy nem szólna érte, látott már borostásan, de nincs kétségem felőle, hogy Anna leharapná a fejemet.

Közösen, bár Kris szerint ő csak a kávét rakta fel, isteni reggelit készítenek. Egész idő alatt élménybeszámolót tartunk egymásnak, Anna küldeménye Kellan-nak elég nagy derültséget okoz a körünkben, hogy milyen szívesen láttam volna az arcát amikor megkapta. Mi is beszámolunk a kirándulásunkról, de sajnos nekem mennem kell. Még zuhany előtt telefonáltam Dean-nek, hogy ma jöjjenek értem, mert a lányoknak hátha kell a TT, meg egyedül nem is olyan érdekes a kocsikázás. Kris úgy döntött itthon marad vele, amit én is támogatok, mert eddig nem sok időt tudtak együtt tölteni, és szerintem mindketten szeretnék jobban megismerni a másikat. Dean kilencre jön értem, ma szerencsére nem sok dolgunk van, csak Declan szeretne még pár belső jelenetet még egyszer rögzíteni. Mindenki meglepődik, hogy Kristen nem jött, de az, hogy este mindketten ott lesznek már nagy sikert arat. Ha jól gondolom, mindkettőjüket megkedvelték, Anna már az első alkalommal elbűvölt mindenkit, Kris meg lévén szakmabeli mindenkivel megtalálta a közös hangot.

(Anna szemszöge)

Nem sokkal Rob előtt érünk haza, újdonsült barátnőm esti ruháit a kérésemre az én szobámba visszük, az a célom, hogy a párja csak a végeredményt lássa majd. A többi frissen vásárolt dolgokat viszont a vendégszoba ágyára rakatom vele, ez legyen az első ami feltűnik neki amikor belép. A terv sikerül, jót vigyorgunk az arckifejezésén, amikor megérkezik. Gyors készülődés, Rob szerint jobb, ha taxival megyünk, úgy én is megihatok valamit. Amikor meglátja Krist-t felöltözve teljesen odavan, csak azt nem tudom, hogy a francba fogom őket kettéválasztani egész éjjel, mert ugye ebben a bandába én vagyok a barátnő, és Kristen csak egy jóbarát. Az este meggyőződésem ellenére elég jól sikerül, Rob jól játsza a figyelmes barát szerepét, kedélyesen elbeszélget mindenkivel, megfogja a kezemet, átöleli a derekam, de másokkal ellentétben én látom, hogy a fél szeme mindig a kedvesét figyeli. Ő szintén elragadó, az új stílusa rendkívül jól áll neki, velem mint a legjobb barátnőjével beszélget, összességében a legkritikusabb rendező is elégedett lehetne a teljesítményünkkel. Persze nem maradhatunk észrevétlenek, előkerül pár fotós, de ez jelenleg nem érdekes. A stáb tagjait szerintem sikeresen félrevezettük, azt már úgyis lehozták az újságok, hogy együtt voltunk LA-ben Kris szülinapján, tehát megvan az indok, hogy ő miért van itt. Már hajnalodik mire hazaérünk, sőt inkább azt mondanám, hogy reggel van, mert tegnap ilyenkor szállt le a repülőm. Bevonulunk a szobáinkba, biztos ami biztos, a telefonom fülhallgatóját a fülembe dugom, és keresek valami andalító zenét az elmentettekből, nem akarok kínos pillanatokat, mert félre nem érthető hangokat hallok.

Szerintem még az első szám se ért véget amikor már elalszom.

(Rob szemszöge)

Délben felhívtam őket, hogy négy körül érkezem, és hatra kéne odaérnünk a buliba. Végül pár percet kések, a lányok már túl voltak a fürdőn, de még nem öltöztek fel. A szobánkat ellepték a frissen vásárolt ruhák, de van itt minden, kistáska, fehérnemű, ékszerek, sőt még egy bőrönd is. Egy pillanatra el is kap a félsz, hogy remélem Kris nem fog megváltozni, és ezután állandó bevásárlókörutakat tenni. Ő biztosít, hogy nincsenek ilyen szándékai, de látszik rajta, hogy azért tetszett neki a dolog. Egyedül hagy, hogy összekaphassam magam, mondván ő majd Annánál öltözik fel, mert szeretné, ha csak teljes harci díszben látnám. Én szokás szerint gyorsan végzek, kivételesen Anna kedvéért egy sima egyszínű inget veszek fel farmerrel, mert a kockásakat ugye nem állhatja. Jól is teszem, mert a lányok is gondosan választottak ruhát. A nappaliban találok rájuk, nekem háttal beszélgetnek. Mind a kettőn farmer és magassarkú van, ami kicsit meglep. Egyrészt Kris eddig inkább a szűkebb fazon híve volt ezek a nadrágok meg bőszárúak, a cipőn is csodálkozom, mert ha nem feltétlenül muszáj, tudom, hogy nem venne fel ilyet. Igaz Anna cipőjéhez képest az övé még alacsonynak tűnik. Hátulról is csodás látványt nyújtott, de amikor megfordul és meglátom a pólóját, hát, elakad a lélegzetem.

Nem mélyen kivágott, vagy ilyesmi, de az az érdekes kis lyuk pont jó helyen a két melle között foglal helyet, rögtön hozzá megyek és megölelem, puszit nyomva a szájára biztosítom róla, hogy csodásan néz ki. Az esténk rendkívül jól telik, mindenki odavan, amikor megjelenek a két gyönyörű nővel, mint várható volt, azért itt már pár fotós is előkerül, így fényderül Kristen ittlétére, de előre megterveztük, én végig Anna derekát fogom, és kedvesem mindig a másik oldalán foglal helyet, még véletlenül se mellettem. A „barátnőm” profi módon alakít, senkinek se lehetett kétsége, hogy odavan értem, és arra is figyel, hogy mindig úgy helyezkedjen, hogy ha felé nézek Kris is a látóterembe kerüljön. Ami jó ötletnek, mert a kivágás a pólóján, és már maga a puszta jelenléte is folyton arra ösztönzött, hogy rajta tartsam a szemem. Elég későn keveredünk haza, Anna fáradtnak is tűnik, amit nem csodálok, mert előző éjjel is csak a gépen aludt, úgyhogy amint felérünk azonnal bevonul a szobájába. Mi is a miénkbe, már alig vártam, hogy Kristen-hez bújhassak. A fülébe súgom, hogy ezek az új ruhák rettentő jól állnak neki. Ő kacér pillantás kíséretében megjegyezi, hogy még nem is láttam mindent. És tényleg a ruhája alatt lévő fehérnemű megér egy mesét, szóval, ahogy gondoltam jó ötlet volt vásárolni küldeni őket. A teste amúgy is folyton csábít, de amikor meglátom abban a melltartóban és bugyiban, háát…

Na jó, azt azért hozzá kell fűznöm, hogy nem túl sokáig maradt rajta.   

24. Egy kis félreértés...

(Anna szemszöge)

Egész úton görcsösen szorítom az ülés karfáját, és ezt most nem csak a repülés miatti félelmem okozza. tartok attól, hogy mi vár a kórházban. A csomagjaimat a gépen hagyom, és fogok egy taxit, út közben igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, többnyire kevés sikerrel a legvadabb dolgok is megfordulnak a fejemben. Mire végre elérem a megfelelő osztályt, már az egész gyomrom görcsbe rándul, egyre nagyobb esélyt látok arra, hogy viszontlátom a reggelimet. A váróterem egyik sarkában rögtön kiszúrom Brian-t, bár neki elég nehéz lenne láthatatlannak lennie. Mary mellette ül, és a kezét fogja. A legmegdöbbentőbb azonban az én mindig erős, konok nagyapám, aki mintha éveket öregedett volna amióta utoljára láttam. Fejét a kezébe hajtva, megtörten ül egy széken, elmerülve nem túl vidám gondolataiban. Mi ketten amióta csak találkoztunk mindig tartottunk egy kis távolságot, mind érzelmileg, mind testileg. Míg nagymama számára természetes, hogy megöleljen, vagy megsimogassa az arcomat, nagyapa fél kimutatni az érzéseit. Legalábbis én mindig így gondoltam, bár az agyam egy távoli kis zugában többször megfordult már, hogy egyszerűen nem tart engem túl sokra. Olyan elesettnek tűnik most, összeszorul a szívem a látványától.

- Seanathair, - megyek oda hozzá, és melléülök, megérintve a karját - nem lesz semmi baj, rendbe fog jönni.

A reakciója meglep, talán őt magát is. Azonnal felém fordul, átöleli a vállamat, és a szemembe néz:

- Mi lesz velem ha valami baja lesz, már órák óta nem mondanak semmit. Én tehetek erről is – lassan a kérdéseimre elmeséli, hogy egy kicsit összezördülte, mert nagyapa makacs volt, nem mondja ki, de gyanítom, hogy a veszekedés tárgya valószínűleg én voltam. Nagyanya ott hagyta a hálószobába, de a lépcsőn megcsúszott, vagy megszédült és már csak a zuhanást hallották. Azóta és ennek már több órája, nem tért eszméletére, a karján nyílt törés van, ezért most azt operálják, de az orvosok nem mondanak semmit. Halkan bíztatjuk egymást, közben hozok mindannyiunknak egy-egy kávét, az evés gondolatát kategorikusan elutasítja mindenki. Egy idő múlva Brian segítségével legalább Mary-t sikerül rábeszélnem, hogy a baba érdekében menjenek le a büfébe, és ha hoznának egy szendvicset, azt talán nagyapa is megenné.
Amint kiteszik a lábukat persze megérkezik az orvos, végre tájékoztatnak minket. Kiderül, hogy nagyanya kezét sikeresen összecsavarozták, tekintve a korát az élete végéig a kezében maradnak, nem szeretnék kitenni még egy operációnak. Az orvos biztosít bennünket, hogy már ébredezik egyetlen vizsgálat se mutatott ki agykárosodást, és egy enyhe agyrázkódáson és pár zúzódáson kívül nincsenek nagyobb sérülései. Nagyapa persze azonnal látni akarja, amit csak két perc erejéig, de az orvos engedélyez is neki, én inkább kint maradok, megvárom amíg kicsit magához tér.

A következő pár órában még kicsit kába, de amint teljesen magához tér, máris előveszi a határozott énjét, ragaszkodik hozzá, hogy mindannyian menjünk szállodába, pihenjünk együnk valami tisztességes kosztot, mert ő még fáradt most aludni fog, semmi szükség arra, hogy ott ücsörögjünk kinn a székeken, majd holnap reggel szépen visszajöhetünk. Megkönnyebbült mosoly sugárzik az arcunkról, bár nagyapát azért még így is nehéz távozásra bírni. Brian és Mary visszamennek pár holmiért Baile Inez’s-be  mi pedig kiveszünk egy lakosztályt a Springs-ben.
Az elkövetkezendő órákról csak annyit, hogy mivel az alváshoz egyikünk se érzett túl sok hajlandóságot, rengeteget beszélgettünk. Nagyapa végre mutatott érdeklődést irántam, illetve ez így nem igaz, mert a mondataiból világosan kiderült, hogy figyelt ő rám mindig is, de túlságosan emlékeztettem Isaac-re, és arra, hogy szíve szerint most már mennyi mindent másképpen tenne. Azt hiszem ez az este amit kettesben töltöttünk nagyban meghatározza a kapcsolatunk további éveit, én se tekintem már életem megkeserítőjének, és ő is hajlik arra, hogy én igazi Mc’Gee vagyok olyan, mint ő.


Reggel persze amint csak elég korán van, megcélozzuk a kórházat. Nagyanya jó színben van, menne már haza, de az orvos még benn akarja tartani pár napot. Mikor kettesben maradunk örömmel veszi tudomásul, hogy úgy néz ki kezdünk egy kicsit közelebb kerülni egymáshoz nagyapával és számára, hogy szavaival éljek ez a legjobb orvosság a gyógyuláshoz. Egyetlen egy dolog van csupán amihez ragaszkodik, és próbálja meggyőzni nagyapát is a véleményéről, ez pedig az, hogy minden marad az eredeti terv szerint, csütörtökön New York, majd onnan haza Magyarországra. (Ez némileg módosul, mert nagyapa közli, hogy nem megy sehova, boldogulok én egyedül is.) Inez nagyi azt mondja egyedül is meg fog gyógyulni, maradnak akik vigyáznak rá, én éljem a saját életem amíg tudom, a szavaiból kiérzem a lelkiismeret furdalást, mindannyian arra gondolunk, hogy ez valamivel több, mint egy év múlva úgyis megváltozik. Rövid huzavona után belemegyek, az estét megint nagyapával töltöm, szerencsére már visszatért az étvágya, megnyugodni látszik, van azonban valami amit az elmúlt két napban nem beszéltem meg vele, és kicsit tartok a reakciójától. Már a lakosztályunkban beszélgettünk, a bőröndjeim összecsomagolva, reggel csak beugrok a kórházba elbúcsúzni.

- Seanathair, - kezdek bele lesz, ami lesz - még nem volt alkalmam elmondani, de Toronto-ban szükségesnek tartottam némi változtatást.

- És mi volt az? – kérdez vissza, a hangjából őszinte érdeklődés csendül. Húú, nincs mese…

- Nyugdíjaztam Arthur Jordan-t – végre kimondtam, félve nézek rá, most mit lép, ők meglehetősen régóta dolgoztak együtt. Hát nem éppen erre számítottam, nevetni kezd, nem is akárhogyan, meglepődve nézek rá.

- És, hogyan fogadta a vén vaskalapos? – mosolyogva elmesélem, hogy nem igazán hagytam neki sok választási lehetőséget, és igen az oka a leváltásának a vaskalapossága volt. Nagyapa egyetért a döntésemmel, és amikor lefekvés előtt átölel végre érzem, hogy igen szeret és büszke rám.

Másnap délelőtt tízre érek New Yorkba a Plaza-ban szállok meg, az itteni irodában szerencsére nem ütközöm nehézségekbe, sejtésem szerint halottak már a Torontói változásokról, így 3 óra intenzív munka után egyességre jutunk. Boldogan taxizom vissza a hotelba, és még jobb lesz a kedvem, amikor az előcsarnokban egy ismerősbe botlok.

- Luca, hogy kerülsz ide? - nézek rá csodálkozva, majd megöleljük egymást. 

- Ciao, solo! Azt hallottam ma ideutazol és gondoltam, hogy itt szállsz meg, én is most érkeztem, most akarok kivenni egy szobát. - Mellette tényleg egy bőrönd, kezében iratok.

- Felesleges, gyere hozzám, - invitálom magammal, máskor is osztoztunk már szobán, és az ágyam úgyis elég nagy kettőnknek. - Reggel úgyis hazautazom, mára végeztem csak Ginának kell még vennem pár dolgot, és este elmehetnénk valahova. Ja, és mesélhetnél arról a titokzatos nőről.

- Oké, ha mindent elmondasz a te világsztárodról, - vág vissza azonnal - láttam ám a képeiteket. Azt az egyet csodálom, hogy még nem derítették ki a neved.

Szerencsére eddig még nem, bár most már minden családtag és barát tudja az igazat, tehát nem lehet gond. A bejelentkezést gyorsan elintéztük felhozza a bőröndjét, mint kiderül holnap neki is tovább kell állnia csak éppenséggel ő Tokióba utazik egy fotózásra. A vásárlást igyekszünk gyorsan letudni, és indulnánk vissza de a szemem megakad egy kirakaton, Armani öltönyökben feszítenek a kirakati babák, erre rögtön beugrik, hogy valaki azt mondta tartozom neki egy öltönnyel. Hát nem mondja, hogy kicsinyes vagyok. Viszont a méret ugye elég nehéz kérdés. Ránézve az órámra megállapítom, hogy Budapesten úgy este tíz körül járhat az idő, legalább megmondom mikor érkezem, és megtudom a számomra fontos információt is. Rögtön tárcsázok is:

- Hallo - szól bele kicsit zihálva.

- Jó estét, talán megzavartam valamiben az urat? – Rob hangja elég érdekesen cseng, valószínűleg ráhibáztam és nem az alvással vannak éppen elfoglalva.

- Anna, neem, éppen…

- Nem kell a magyarázkodás Pattinson, - szakítom félbe nevetve - a hangod elárul, és különben is hallom Kris kuncogását, szóval…  Igazság szerint azért telefonáltam, mert szombat hajnalban érkezem, szóval nem megijedni, és nyugi eggyel lejjebb fogok aludni.

- Nem kell, nem foglaltuk el a szobád, az egyébként tökéletes – folytatja lelkesen -   szombat délelőtt van még egy felvételem, este stáb buli, és ha nem rúgsz ki bennünket akkor még pár napot maradnánk.

- Hülye kérdés, persze, hogy nem, majd kitalálok valami programot, - nagyszerű, akkor tölthetek Kris-szel is egy kis időt, ismerkedés céljából - és minden rendben volt?

- Aha, képzeld el eddig még nem buktunk le, legalábbis nem tudunk róla, igaz – vigyorog a telefonba - nem is nagyon mozdultunk ki itthonról, aú, Kristen ezt miért kaptam? Várj odaadom neki a telefont.

- Szia Kris, látom azért nevelés alatt tartod – köszönök neki nevetve.

- Muszáj, mostanában elvárná, hogy mindent elétegyek, azt akarta, hogy én főzzem a vacsorát, de lebeszéltem róla, szóval még nem égett le a konyhád. Nálad minden oké?

- Fogjuk rá, majd elmesélem. Igazság szerint szeretnék segítséget kérni tőled. Két dologra lenne szükségem, először is Kellan öltönyméretére, legalább nagyjából, és a pontos címére, hogy hova küldethetem.

Nagy nevetés, két szólamban, gondolom kihangosítottak.

- Hát a címét tudom lediktálom, oké, tudod írni?

- Egy pillant – előhalászok egy tollat és egy jegyzettömböt - mondhatod…

- A méretét viszont nem tudom, de ha vársz pár percet, beszélek Nikki-vel vagy Ashley-vel, valamelyikük tuti ismeri, szoktak együtt vásárolni. Visszahívlak, oké?

Amíg beszéltem Luca élénken figyelt, gondolom, hogy most magyarázatra vár, de azt az estét nem tudom összefoglalni két szóval.

- Szóval? – néz rám várakozásteljesen.

- A rövid változat az, hogy valakit belesegítettem a medencébe a bulin és most jövök neki egy új ruhával. És nem akarok adósa maradni – már kérdezősködne tovább, de szerencsére megszólal a telefonom,- a hosszú változatot vacsoránál, oké.

- Hallo, - szólok bele, anélkül, hogy megnézném ki hív - sikerült Kris?

- Szia, Ash vagyok, - hallom meg a kislányos hangját - és igen, én tudom azt ami neked kell.

- Szia Ashley, örülök, hogy hallom a hangod, és megosztod velem?

- Aha, sőt abban is tudok segíteni, hogy milyet válassz, attól függően, hogy kiengesztelni, vagy bosszantani akarod – nevet, oké egy kis segítség mindig jól jön, én is elvigyorodom.

- Hát arra gondoltam, hogy egy kiengesztelő öltöny, ing és cipő és egy bosszantó nyakkendő, zokni, alsónadrág talán megnyugtatná a lelkemet.

- Jó ötlet, szóval… - és lediktálja a méreteket, és megoszt velem még egy-két fontos információt - különben merre vagy? – érdeklődik.

- New Yorkban, - felelem neki - de reggel indulok haza, szerencsére végeztem mindennel.

- Oh, azt hittem összefuthatunk még, na de majd Londonban jövő hónapban, úgyis mind megyünk. Remélem akkor nem sietsz ennyire.

- Mi lesz Londonban – érdeklődök, Rob még nem mondott semmit, de szemlátomást a többieknek már igen.

- Rob születésnapja, 13-án – feleli.

- Hoppá, micsoda rossz barátnő vagyok, még ezt se tudom – nevetek. - Akkor ott biztosan találkozunk, mikor jöttök? 

- Ha jól tudom egy nappal előtte, de bocs most le kell tennem, mert Jay hív.

- Oké, mond meg neki, hogy puszilom, hétfőn együtt vacsoráztunk, de aztán előbb el kellett utaznom. Akkor Londonban.

Gyorsan lerakom, Luca megint érdekesen néz csak nem értem miért.

- Jól van na, de Ash segített, úgyhogy most mehetünk befelé – intek az üzletre - utána lepakolunk átöltözünk, és kirúgunk a hámból oké?

- Ki az az Ash? – kérdezi, de furcsa a hangsúlya.

- Ashley Green, tündéri csaj, nagyon aranyos és csodaszép, ő is beletartozik az úgynevezett keménymagba. Na gyere… - már megint csörög a telefonom, bocsánatkérően nézek rá, felveszem, Jackson az, csak azért hívott, mert Ash mondta neki, hogy hazautazok, pár percig társalogunk, hiányolja a főztömet, és megkérdezi, hogy hol szálltam meg, mondom, hogy a Plaza-ban, nem értettem ez neki miért érdekes, de gyorsan túlteszem magam a dolgon. A vásárlást a méretek ismeretében gyorsan letudjuk, díszcsomagolást és mielőbbi házhozszállítást kérek. De szeretném látni az arcát amikor kicsomagolja. Utána irány a szálloda, megcélozzuk a szobánkat, ismerve a készülődési szokásaimat, Luca megy először a fürdőbe. Pont be akartok állni a zuhany alá, amikor hallom, hogy kopognak, kiabálok neki, hogy nyissa ki. Jó 20 percig elvoltam  zuhany, hajmosás, szárítás, smink. Nem árulta el hova visz, ezért igyekeztem viszonylag szolidan egy térdig érő koktélruhát felvenni, jó választás, mert látom, hogy Luca is öltönyt vett. Mint kiderül a  „Le Berandin”–ba megyünk, hogy miként tudott asztalt szerezni azt nem tudom.

Már a liftben vagyunk amikor eszembe jut, hogy elfelejtettem megkérdezni valamit.

- Luca, ki kopogott? - nézek rá kérdőn.

- Egy magas, szőke férfi volt, de eltévesztette a szobát, legalábbis azt mondta – válaszol, én túl is lépnénk a dolgon, de amikor kilépünk a hotelből, egy elinduló taxira mutat.

- Az a hapsi volt. – arra kapom a fejem, nem akarok hinni a szememnek, KELLAN.

Mint kiderül, ezt hangosan is kimondtam, mert Luca megtorpan, megfogja a karomat, és rám néz.

- Ennek vettünk délután öltönyt? Anna Gádor-Mc’Gee mindent tudni akarok.

Ráment az egész esténk, de elmondtam mindent, a bulit, a veszekedéseket, a táncot, és azt, hogy ez a pasi hihetetlen hatással van rám. Nem igazán értem, mit keresett a szobámban, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy Jay nem véletlen kérdezte meg, hogy hol szálltam meg. A mulatozásból nem lett semmi, mert kicsit letörtem, ha idejött miért nem várt meg, bár miért is gondolom, hogy ez direkt volt, lehet, hogy csak véletlen az egész. Na mindegy, a következő találkozásunkkor majd jókislány leszek, és elbűvölöm.

(Kellan szemszöge)

Csütörtök délután van, már megint a repülőről szállok le, a legjobb úton haladok a felé, hogy óriási nagy marhát csináljak magamból. Az elmúlt két napot azzal töltöttem, hogy meggyőzzem magam, hogy maradjak LA-ben, vagy utazzak NYC-ba. És most itt vagyok, eredetileg arra gondoltam, hogy miután földet értem felhívom Rob-ot és a segítségével kiderítem a címét, de kivételesen szerencsém  van, pár perce kaptam egy üzenetet Jay-től, hogy Anna a Plaza-ban szállt meg. Nem mondom van ízlése a csajnak, mondjuk az érdekelne, miből fizeti?

Fogok egy taxit, és bemondom a címet, út közben meglátok egy virágost, és veszek neki egy szál rózsát. Fehéret, mert az nem túl bizalmaskodó, de a virágot általában minden nő szereti. A hotelben szerencsére fiatal a recepciós, és még a Twilight-ot is látta, szóval sikerül kiszednem belőle a szobaszámot. Olyan vagyok, mint egy kissrác az első randija előtt, mintha nem lett volna még soha barátnőm. A liftben igyekszem összeszedni magam szerintem egy határozottabb Kellan jobban bejönne neki. Megtalálom a szobát, odabentről mozgolódás hallok, oké ez jó jel, akkor legalább itthon van. Utolsó levegővétel, a virágot a hátam mögé rakom, és bekopogok. Hangok, lépések és végre kinyílik az ajtó. Próbálom elővenni a legjobb mosolyomat, hoppá, na ezért kár volt. Egy majdnem velem egyforma magas barnahajú férfi néz szemközt velem, hát eléggé alulöltözötten. Bár mondjuk a dereka köré tekert törülközőt nem is nevezném ruhának. Kérdőn néz rám:

- Segíthetek? – van egy kis akcentusa, a fenébe rossz szobába kopogtam. Ránézek a szobaszámra, ezt mondta a recepciós, lehet, hogy félreértettem. Elnézést kérek, mondván hogy eltévesztettem a szobát. Leliftezek a földszintre, sajnos a segítőm pillanatnyilag nincs a helyén, a mogorva ötvenes pasinak meg nem hiszem, hogy bejönnék, úgyhogy leülök és várok. Már legalább fél órája itt ücsörgök, amikor kinyílik a lift ajtaja, és kilép Anna és a barna férfi a szobájából. Gyönyörű abban a térdig érő ruhába, rendkívül elegáns, és a hapsi is öltönyben van. Valahova készülnek. Hát Kellan erre ráfaragtál rendesen, még jó, hogy nem Ő nyitotta ki az ajtót, elég nagy égés lett volna. Nem értem én ezt az egészet, Rob és Kris emlékeim szerint azt mondta nincs senkije, azért ment bele a kis egyességükbe. Márpedig ahogy elnézem, ezek ketten elég szoros kapcsolatban vannak. A pasi most is átöleli a derekát, és Anna is boldogan mosolyog rá. Na jó, ez a vonat elment, vesztettem pár dollárt a felesleges utazgatáson, na meg lesz pár kellemetlen percem, mert Jay azért tuti mindent tudni akar. Felugrok a fotelből és kimegyek, a hotel előtt leintek egy taxit és a reptérre vitetem magam. A legjobb az lesz, ha azonnal hazautazom és elfelejtem ezt a nőt.

Azzal a szándékkal jöttem haza, hogy túllépek ezen az Anna dolgon, na persze nem jött össze. Itthon várt egy csomag, díszcsomagolás, Armani. Nem igazán értem, mert én tuti nem rendeltem semmit, és nem is megyek olyan rendezvényre, ahova ennyire ki kéne öltözni. Kíváncsian bontom ki a dobozt, és meglepődök. A dobozban egy teljes garnitúra alkalmi ruha van: öltöny, nyakkendő, ing, még zokni is, szépen összekészítve, az alján egy pár bőrcipő. A legjobb minőség, és az én méretem, akkor aki küldte tudhat valamit. Szépen kiszedem, minden  éppen megfelelő, amikor meglátom a nyakkendőt, már kicsit gyanús a dolog. A felső részével nincs gond, sötétkék, mint az öltöny, de az alján azon a részen ami általában nem látszik ki a zakó alól egy majom vigyorgott rám, kezében egy banánnal. Ahogy jobban szemügyre veszem ugyanez a minta van a zokni szárán is. Itt már bőszen vigyorgok én is, de a kaput a doboz legalján talált boxeralsó teszi be. A mérete alapján úgy tíz éve nem hordtam ilyen kicsit. Az alapszíne rózsaszín, a legjobb azonban a rajta található minta. Majmok félreérthetetlen pózokban, némelyik kivitelezése okozna némi gondot, pedig én sok mindenre kapható vagyok. Csak egyetlen embert ismerek, aki ezt küldhette. Minden kétségem eloszlik, amikor találok a dobozban egy kivonat másolatot, rajta az Anna Gádor-Mc’Gee aláírással. Dőlök a nevetéstől ez a nő  eszméletlen, nem tudom mikor vehette, de valahogyan viszonoznom kell neki. Hirtelen nem érdekel a barna hajú kísérője, már nem tűnik annyira vészesnek, ha szakított arra időt, hogy személyesen kiderítse a méreteimet, mert nem kétséges valakitől megtudta, és az aláírása a bizonyíték arra, hogy mindent ő maga választott is ki akkor az csak jelent valamit.

Felhívom Jay-t, de nem tőle, hanem mint kiderül Ashley-től kapta meg az adatokat, de eredetileg tőle meg Kristen érdeklődte, szóval azért nyomozott egy kicsit. Elmesélem a barátomnak mit kaptam, ő is dől a röhögéstől, amikor rákérdez New York-ra hárítok, és másról kezdek beszélni. Az egész napom jól telik, vidáman mászkálok össze-vissza. Brandon is beugrik este, kicsit fenn is akad azon mitől vagyok ilyen jókedvű. A szombatom nagyrészt pihenéssel telik, elmegyek futni Kola-val, olvasok. Este felhívom Ash-t, szerencsém van, mert éppen LA-ben van és rá is ér. Megegyezünk, hogy elmegyünk vacsorázni, ez határozottan jó ötletnek bizonyul, mert egyrészt jól szórakozunk, vele nem nehéz. Másrészt, mint mindig kitárgyaljuk a magánéletünket, illetve így visszagondolva az enyémet, vele valami van amiről már február óta nem beszél, ami elég furcsa, titokzatoskodik, és úgy látom egy kicsit szomorú. Elmeséli, hogy igen a méreteket ő adta meg, és el van ragadtatva Annától. Kedvesnek, közvetlennek tartja, és bírja a humorát, főleg amikor rajtam köszörüli a nyelvét. Nem is tudom minek az embernek ellenség, ha ilyenek a barátai. Neki persze elmondom a New York-i pasit, ő is csodálkozik, de Anna szerinte se olyan aki hazudozik, márpedig abba biztos, hogy azt említette, hogy nem jár senkivel. Ez azért biztató. Ash elég jó emberismerő, remélem most is bejön a jóslata.

23. Eseménydús napok...

(Anna szemszöge)

Hétfő délután négy óra van, most értem vissza a szobámba, enyhe fejgörccsel küszködöm. Az elmúlt két nap egy az egyben katasztrofálisan sikerült. Nem, ez így nem igaz az első pár óra még kellemes is nevezhető. Brian és Mary elújságolták, hogy kisbabájuk lesz, ez egy pillanatra szíven ütött, de aztán túlléptem rajta és velük örültem. Mindannyian megreggeliztünk, örültek nekem, és én is nekik, hiába zsörtölődünk egymással tudom, hogy még nagyapa is szeret, csak néha érdekesen mutatja ki. Ebédig átbeszéltük a hétfői teendőket, az ilyen értekezletek még megviselnek, bár szerintem ez később is így marad. Legalábbis reménykedem benne, mert ha nem, akkor az azt jelenti, hogy elveszítettem az emberekbe vetett hitemet. Még a délután is kellemesen telt, nagyanya élvezte beszámolómat Gádor papa születésnapjáról, és a húsvétról, és mivel, mint mindhárom nagyanyámat, őt is szívből szeretem igyekeztem minél jobban a kedvére tenni. Délután felhívtam anyáékat, hogy jól vagyok és ne lepődjenek meg, ha Pesten járnának, mert kölcsönadtam a lakásomat. Hugi persze részletes beszámolót akart a buliról, nem mentem bele minden apróságba, a Kellan-nal való összetűzéseimet mondjuk kihagytam. El volt ragadtatva ideiglenes vendégeimtől, és figyelmeztetett, hogy küldött egy e-mailt, mit hozzak neki New York-ból.

A gondok a vacsoránál, illetve szerencsére csak a desszertnél kezdődtek. Nem hittem volna, hogy pont Brian idézi elő, mert olyan gondosan felépítettem magamban, mit fogok mondani. De ez se jött össze. Rákérdezett, hogy találtam-e magamnak már végre valami helyes fiút, mert itt lenne az ideje. Ez mondjuk már eleve szíven ütött, aztán elmeséltem nekik mindent, a repülőt, rajongókat, forgatást, fényképeket, ezt a két kedves de szerződéshez kötött embert, és az egyességünket. Érdeklődve hallgattak, egy pillanatig azt hittem, minden rendben lesz, aztán kitört a káosz. Természetesen a hangadó nagyapa volt és azonnal csatlakozott hozzá Brian is, hogy elment az eszem, mit képzelek én… Nagyanya, szokás szerint nem foglalt állást elsőre, de tíz perc folyamatos veszekedés után biztosított róla mindenkit, hogy nem vagyok ostoba, tudom mit teszek. Nagyapa, aki imádja őt és tudja mikor kell hallgatni rá, lassan lecsendesült, de aztán rákérdezett, hogy milyen nemzetiségű az a színész.
Az igazán nagy balhé ekkor tört ki, mert kaján vigyorral közöltem, hogy angol. Na jó a vigyort visszatarthattam volna de nem ment, Brian és nagyapa a két vaskalapos ír iszonyú patáliát csapott, amit egy idő után én köszönhetően nem túl békés, az övükéhez túlságosan hasonló természetemnek, ugyanilyen hévvel viszonoztam. Így utólag, tudom, hogy az az egyetlen mondat nem volt szép tőlem, de elborított a düh. Úgy éreztem, nem bíznak bennem, nem tekintenek egyenrangúnak, és mikor nagyapa közölte velem, hogy egy igazi Mc’Gee soha nem tenne ilyet, a fejéhez vágtam, hogy persze az angol álbarát halálos bűn, de cserbenhagyni a menyasszonyunkat és a pár hónapos gyermekünket az nem ugye?!

Amint kimondtam, és ránéztem nagyanyám arcára, tudtam mekkora gonoszság volt ez tőlem, de már nem tehettem semmit ellene. Elnézést kértem, de nem bírtam tovább a szemébe nézni, így inkább visszavonultam a szobámba. Másnap igyekeztem amennyire csak lehet észrevétlen maradni, ami nem volt nehéz, mert mintha mindenki delíriumba  süllyedt volna, némán bolyongtunk a házba. Igyekeztem hasznosan agyonütni az időt, felkészülni a másnapi értekezletre. Este 7 felé már úgy gondoltam, hogy oké mindjárt vége a napnak, minden oké lesz, de kedvenc unokatestvérkéim konferenciabeszélgetést kezdeményeztek velem. Mindig azt hittem, hogy én vagyok a leghevesebb természetű hatunk közül, még Ginát is lekörözöm. Ez az elgondolásom megcáfolandó a négy srác felváltva torka szakadtából üvöltözött velem. Az első hiba az volt, hogy nem én magam számoltam be a kapcsolatomról Robert Pattinson-nal, hanem a gyanúsan hasonlító képek után Ginát kérdezték meg, és tőle értesültek. A következő az, hogy miért állok szóba ilyen nyálas bájgúnárral, ezen ponton felvilágosítottam őket, hogy talán nem kéne olyan embert szidni, akivel még életükben nem beszéltek egy szót se. A legnagyobb hibának azonban az bizonyult, hogy hittem abban, szeretnek annyira, hogy megbízzanak a döntéseimben, de amikor elmondtam, hogy valójában mi ál-kapcsolatban vagyunk, na ott nem ismertek határokat. Én tűrtem egy darabig, de amúgy is megcincált idegeim nem bírták sokáig. Miután közöltem velük a véleményemet a kőkorszaki nézeteikről-arról mit tehet meg egy nő és mit nem, lecsaptam a kagylót.

A kőkorszaki nézetekről viszont eszembe jutott az az ősember Kellan Lutz, így az egész éjszakám sűrű forgolódással telt, az álmaimtól reggelre kiizzadtam és minden idegszálam remegett az felgyűlt szexuális energiától. A reggeli viszonylagos nyugodtsággal telt, nagyapa ellátott az utolsó instrukciókkal, de közben tartottuk a három lépés távolságot. Nagyanyótól halkan újra elnézést kértem, megsimogatta az arcom, és a fülembe súgta, hogy olyan vagyok, mint a nagyapám. Ez engem jóval kevesebb örömmel  töltött el, mint őt, de mivel a szemei már nem tűntek olyan szomorúnak, ennek a kis engedménynek is örültem. A kocsiban Brian is kedvesebb volt kicsit, ha jól sejtem Mary-től kapott pár keresetlen szót az estiért. Mary mindig is megrögzött feminista volt, így az, hogy a döntésemet női mivoltamhoz kapcsolták az ő szemében vörös posztó.

Torontóban esett az eső, az értekezlet elég kínosan végződött, mert bár mindenki tudta, milyen jogkörökkel és nagyapám teljesjogu felhatalmazásával rendelkezem, az, hogy a magam 24 évével térdre kényszerítettem egy több mint ötvenéves férfit, minden döntésemet, ellenvetésüket racionálisan igazoltam illetve visszautasítottam, felvetette bennük a kérdést mire számíthatnak egy év múlva. Így hát, hagyva nekik időt a gondolkodásra fél négykor mindenkit hazaküldtem, és én is visszajöttem a szállodába. Az alvás gondolata foglalkoztatott éppen, amikor megszólalt a telefonom. Nem túl nagy kedvvel szólok bele, ami a hívónak is feltűnik:

- Ejnye de morcosak vagyunk már megint – fogalmam sincs ki lehet az, a szám meg ismeretlen. Várom, hogy újra megszólaljon, nem kell sokáig.

- Anna, Jackson Rathbone vagyok – végre, persze megbeszéltük, hogy ma felhív.

- Szia, Jay, nem vagyok morcos, én mindig elbűvölő vagyok, oké? - felelem neki, amire vigyorog egy sort.

- Mit csinálsz ma este?- kérdezi. 

- A kardomba dőlök, és úgy maradok – jegyzem meg azonnal hangulatomnak megfelelően.

- Milyen kard? – értetlenkedik.

- Bocs, ez csak egy szólás a jelenlegi elcseszett állapotomra vonatkozik. Nincs semmi tervem. Valami javaslat, egy kis jókedv rám férne.

- Hát gondoltam, mondjuk kezdetnek egy vacsora? – próbálkozik.

- Oké, bár én az ebédet is kihagytam, szóval…

- Jó mit szeretnél enni, hol foglaljak asztalt? - kezdi rögtön, jaj csak azt ne, ha emberek közé kell mennem sikítani fogok.

- Nem ehetnénk inkább nálad? – kérdezem reménykedve – egy kis nyugalomra lenne szükségem.

- De, persze, de én nemigen tudok főzni, szóval sok jóra ne számíts.

- Mid van otthol? Mármint nyersanyag? - kérdezem azonnal.

- Hát tej , tojás, sajt, kenyér - sorolja nem túl nagy meggyőződéssel. 

Ez nem lesz egyszerű, nem elég, hogy ha enni akarok nekem kell főznöm, még bevásárolni is.

- Van a környéketeken valami bevásárlóközpont, piac? - kérdezek rá.

- Az van, miért? - na szerinted, vajon miért?

- Na nálam most 16:20, mire tudsz ideérni a Sheraton Centre-hez, itt szálltam meg.

- 15 perc múlva – oké, gondolkodom, akkor még le tudok zuhanyozni is.

- Akkor a hallban várlak, negyed óra múlva, jó? - mondja, hogy oké, jön. Így belegondolva lehet, hogy egy kicsit erőszakos voltam. Nem nagyon hagytam neki választási lehetőséget. És remélem nem érti félre, hogy a lakására akartam menni. Ez kínos, hogy fogok ebből kimászni? Na mindegy sietnem kell. Negyedóra múlva tényleg lenn vagyok, kinézek az ajtón, pont kiszáll a taxiból, meggyorsítom a lépteimet, és hangosan megszólítom, felfigyel a nevére, intek neki, hogy ne engedje el az autót. Fél perc múlva két puszi után már robogunk a bevásárlóközpontba. A bevásárlást gyorsan lezavarjuk, bár mivel elég bizonytalan a konyhája felszereltségének témájában, biztos, ami biztos beszerezünk egy Wok-ot és egy salátás szettet is.

A lakása egy elég fiatalos környéken van, felfelé több elvont, vagy talán csak művészlélekkel találkozunk. A berendezés és a színek tipikus férfi legénylakás hangulatát tükrözik, de barátságos, és tiszta. Ami azt illeti túlságosan is, mert mintha bútorfényező illatát érezném, és minden vízszintes felület csillog. Na már most, ennyi idő alatt kizárt, hogy ennyi mindent elvégzett volna, ergo felmerült benne a lehetőség, hogy esetleg itt lyukadhatunk ki. Ez egy kicsit vicces, és egy kicsit elgondolkodtató.
A konyha felszereltsége valóban hagy maga után kívánnivalót, így mindennek amit vettünk hasznát veszem. Amikor felszólítom, hogy na ezt szeleteld fel egy kicsit meglepődve néz rám. De hamar összerázkódunk, csak fűszeres csirkemell-csíkokat, rizst és salátát csinálunk, de jól sikerült amin én kevésbé ő annál inkább meglepődik. Vacsora után a kanapén borozgattunk, és beszélgettünk: 

- Ha gondolod, az egyik szobát úgyis csak tárolónak használom, ha megígéred, hogy minden este főzöl nekem, akkor megengedem, hogy ideköltözz – mondja viccelődve.

- A másik szobába? Azt hittem megosztod velem a hálószobád, vagy ennyire visszatart az a pár centi? – válaszolok én is hasonló stílusban utalva a magasságunkra.

- Az nem, de nem kezdenék soha olyan nővel akiért az egyik legjobb barátom odavan – feleli ezt már komoly arccal. Meglep, egyrészt ezzel a mondattal nagyot nőt a szememben, másrészt, tudja, hogy mi ketten nem…

- De tudod, hogy Rob és én nem, - nézek rá kérdőn - Jaj, ne értsd félre nem azért mondtam, mert azt szeretném, ha… - na ebből hogy jövök ki - nem mintha nem lennél végtelenül nagyszerű férfi, és jóképű, de mondjuk barátként nagyobb szükségem lenne most rád.

- Aha, - vigyorog - szóval jóképű, tudnád ezt még kicsit fokozni, jót tenne az egómnak.

- Az egódnak semmi szüksége alátámasztásra, szóval ne is álmodj róla - vágok hozzá egy párnát. 

- Egyébként, - szólal meg rövid idő múlva - én nem Rob-ról hanem Kellan-ról beszéltem.

A pohár félúton a szám felé megáll a levegőben, tessék, egyszer látott együtt bennünket akkor is egész este veszekedtünk, sőt ha jól belegondolok, elég idiótán viselkedtünk, őszintén szólva én is, szóval nem értem miből gondolja ezt. Csak nézek rá, nem igazán tudom mit mondhatnék erre. Ő szólal meg először.

- Ne néz így, csak a hülye nem látta, hogy alig bírtok meglenni egymás nélkül, amióta csak odaért végig fél szemmel egymást lestétek, és ne nézz ilyen felháborodottan, mert Te is.

Elgondolkodom azon mi lenne a jobb, tagadni vagy beismerni, hogy igen, nagy hatással volt rám. Az őszinteség mellett voksolok.

- Jól van na, tetszett és? Mi van akkor, de jelenleg egy hatalmas seggfejnek tartom, és azt se hiszem, hogy ő túl sok pozitív dolgot gondolna rólam – morgok halkan.

Hatalmasat nevet, és a plafon felé néz.

- Látszik, hogy nem ismered, nem tudom, megmondom őszintén ilyennek még mi se nagyon láttuk, Kellan ugyan mindig viccelődik, senki sincs biztonságba tőle, de a nőkkel szemben mindig határtalanul figyelmes és előzékeny, tehát nagyon mély benyomást kellett, hogy tegyél rá. Ahogy rád nézett az túlmutatott a szimpla érdeklődésen. Egyébként, ha nem rohantál volna el azonnal, akkor már elnézést kért volna tőled, Kris mondta, hogy amikor vitt neki száraz ruhát, már meg akarta tenni. Mondjuk miután egy kicsit felpiszkáltuk szerintem rövid időn belül ígyis-úgyis megkeres.  

- Mit csináltatok? – kérdezem aggódva, elmeséli, jól gondoltam alkottak, bár ez minden képzeletet felülmúl. Nem elég a fehérneműm kitárgyalása, de még azt is kikotyogta, hogy én is benn lettem volna némi testmozgásban. Ezért Rob nagyon meg fog fizetni. És még Jay is rájátszott, na ez nagyszerű. Megint fejbe vágom a párnával.

- Most nagyot csalódtam benned Jackson Rathbone, Rob majd megkapja a magáét. Te egyféle képpen tudsz csak kiengesztelni. –mondom és mikor látom, hogy kérdőn néz, rávigyorgok- Fagyit akarok. A vacsora után kell egy kis desszert.

- Oké, oké, ha megígéred, hogy megbocsátasz.

- Az függ a mennyiségtől és attól, hogy mennyire ízlik.

Az este további része már ilyen baráti, vigyorgós hangulatban telik, nem hozzuk szóba Kellan-t, a fagyi isteni, utána még mászkálunk a városban. Invitál, hogy üljünk be valami bárba, de fáradt vagyok, és reggelre ki kell pihennem magam, meg úgyis lassan már éjfél lesz, visszavisz a szállodához, de addig meggyőz, hogy a holnap este viszont mozgalmasabb lesz, beszél valami próbáról is, mint kiderül a haverjaival zenél, erről még nem hallottam. Lehet, hogy utána kéne néznem újdonsült ismerőseimnek a neten, mert folyton beégek. Mivel csak csütörtökre kell New York-ba érnem, megígérem, hogy feltétlen szakítunk rá időt.

(Kellan szemszöge)

 A gépem fél nyolckor száll le Torontóban, már előbb akartam jönni, de csak erre volt hely. Mivel úgy sejtem, hogy ilyenkor már tuti kajálnak valahol, Jay-hez megyek taxival és közben folyamatosan hívom. Állandóan a hangposta felel, ami csöppet se tesz jót a hangulatomnak, mivel nem indulhatok el csak úgy vaktában a városba, inkább leülök az ajtajával szembe a lépcsőre. Ennek most már van vagy két órája. Kezdek egyre jobban besokallni, az oké, hogy 11 körül van és még nem ért haza, de mi a francot csinál, hogy nem veszi fel azt a rohadt telefont. A képzeletemben egyre többször jelenik meg egy szállodai szoba franciaággyal benne a barátom és Ő. Hát ez nem tesz jót a hangulatomnak egy csöppet se. A düh és az elkeseredettség  között vacillálok. Ha belegondolok, hogy esetleg azt teszi vele amit én a gondolataimban, akkor szívem szerint összetörnék valamit. De ha erre gondolok mindjárt az is belém nyilall, hogy Jackson a barátom, és soha nem akarnám az ő nőjét. Legalábbis addig mindig így gondoltam, de az is lehet, hogy most az egyszer nem tartanám magam az íratlan szabályokhoz, és mégis...

 A rohadt életbe, teljesen elment az eszem, kezdek kifordulni önmagamból, ezt sürgősen abba kell hagynom. Végre hallom, hogy nyílik a lift ajtaja, szerencsém van hazaért, és amennyire látom egyedül. Ahhoz még korán van hogy ha mégis történt köztük valami... szóval reménykedem.

- Kellan, a fenébe a frászt hozod rám… - kezet fogunk és megveregetjük egymás vállát -  mit keresel te itt, ha? Bár rosszul kérdeztem, KIT keresel te itt? Gondolom nem az én két szememért repültél ide?

- De - felelem cinikusan - úgy döntöttem ezután a fiúkat részesítem előnyben és mivel te haver vagy veled kezdek először. Mi a francnak van neked telefonod, ha nem veszed fel?

 - Ja, azt itthon hagytam, már kerestem én is. Na gyere be. Mikor értél ide, és miért nem szóltál, hogy jössz?

 Na miért, mert az utolsó pillanatig azon törtem a fejem, hogy hülyeséget csinálok, vagy nem. Felkapom a táskám, és bemegyek utána. Odabenn rend fogad, ami nem éppen a megszokott. Máskor mindenhol ruhák, újságok, még a gitárjai is a helyükön. Érdeklődve nézek körbe, furcsa illatokat érzek, ez takarított. Vigyorogni kezdek, elképzelem amint kis ronggyal a kezébe port töröl, nem semmi látvány lehetett. De felfedezek valami teljesen elképesztőt, a tűzhelyen egy serpenyő benne valami fűszeres hús, mellette egy tálba rizs és saláta. És ez nem valami felmelegített vacak. Itt valaki ma főzött. Az mosogatóba tányérok, a dohányzóasztalon két pohár. A rohadt életbe itt járt és én elkéstem. De akkor hol voltak eddig és legfőképpen mit csináltak?

- Te haver, te főztél? - már ahogy kimondom tudom, hogy az elképzelhetetlen, de a válasza ledöbbent.

- Aha – feleli, a szám is tátva marad a csodálkozástól - nyugi nem egyedül, Anna kiadta, hogy mit vágjak össze, ennyi. Kérsz?

Naná, mint kiderül csirke, de ha valami egzotikus állat lenne azt is megkóstolnám, egyrészt elég régen ettem utoljára, másrészt ő főzte, és ez már elég ahhoz, hogy kíváncsi legyek. Meglepődöm, mert jó, sőt, nem bonyolult de ízletes, és ahogy Jay elmondta gyorsan kész lett, elég gyakorlott szakácsnak tűnik. Mennyi meglepetést tartogat ez a nő.
A következő pár óránk dumálással telik, és pár üveget is kiürítünk. Elmeséli az estéjüket, mindig is tudtam, hogy Jay igazi barát, amennyire a szavaiból kiveszem nem mozdult rá, bár van pár előnye velem szemben. Egyrészt ők amolyan haveri viszonyt folytatnak, viccelődnek, jól érzik magukat egymással, de ezen nem valószínű, hogy valaha is túl fognak lépni. Bár ahogy hallgatom, nincs kétségem, hogy ő is gyönyörűnek tartja, vak lenne, ha nem. Mondjuk a fürdőlepedős jelenetért iszonyúan irigylem. Jay áradozik a szeméről is, hogy milyen gyönyörű smaragdzöld, ezt eddig még nem igazolhatom, mert csak esti világításnál volt hozzá szerencsém. Látja rajtam, hogy minden érdekel, ami csak róla szól, de ő is csak kétszer találkozott vele, szóval kifogyunk a témából. Beszélgetünk persze a filmjeinkről, én most voltam fotózáson meg Jimmy Kimmel-nél, ő felvett egy videoklippet a srácokkal, így is hajnalodik mire ágyba kerülünk, illetve én a kanapéra.


Reggel, legalábbis én reggelre tippelek, de mint pár perc múlva kiderül már dél is elmúlt a telefonjának a hangja ébreszt. Kinn hagyta a konyhapulton, úgyhogy mire kikeveredik érte, már csörög egy ideje, felveszi, én visszazuhannék, de felfigyelek arra, hogy Anna nevét említi. A szemeim rögtön kipattannak, és figyelem mit beszél. A válaszaiból valami balesetre gondolok, remélem nem Őt érte valami.

- Anna szenvedett balesetet? – kérdem és már indulok is felé  int, hogy maradjak már, türelmetlenül állok mellette, de egy pillanat múlva a vonal másik végén már le is rakták.  

- Mond már a fenébe, mi van? – szólok hozzá. Megnyugtat, hogy nem  Anna jól van, de ha jól értette valaki, kórházba került, ő meg már utazik is hozzá, és Jay szerint a háttérzajok arra utaltak, hogy már a repülőtéren van. Hát ez most jó is meg nem is, jó, mert akkor nem neki van baja, de ráfaragtam, mert elutazott, kitudja hova, és így hiába jöttem ide. Na így jártam. Jackson azt tudja, hogy csütörtökön tuti, hogy New York-ba kell mennie, mert ezt már Kris-nél és az este is említette neki. Na frankó, most menjek NYC-be, de hogy a francba találom meg, lehet, hogy kéne hagyni az egészet, májusban Londonba majd találkozunk. Csak ne lenne az olyan rohadt sokára.

 (Anna szemszöge)

Reggel kicsit kipihentebben és főleg a hétvége után nyugisabban ébredek, csak kilencre kell beérnem, így elvégzem a megszokott edzésemet, igaz erkély hijján a szobámban. Felöltöm a hivatalos Ms. Gádor-Mc’Gee ábrázatomat, és betaxizok. Egész délelőtt jól érzem magam, az igazgató urak úgy látszik átgondolták annak a  következményeit, hogy mi minden fut össze a kezemben és nem támasztanak további nehézségeket a változásokkal kapcsolatban. Így hát Mr. Jordan inkább elfogadja a felkínált nyugdíjazását, - előző nap nem túl tapintatosan vázoltam a lehetőségeit előnyugdíj vagy elbocsátás - és átadja a helyét fiatalabb kollégájának. Na nem a korával volt a problémám, sokkal inkább az újításokkal kapcsolatos elutasító magatartásával. Remélem, nagyapa nem vétózza meg a döntésemet, mert azzal elég nehéz helyzetbe hozna.

A telefonom ebéd előtt pár perccel szólalt meg, már ez is elég aggasztó volt, mert mindig ügyelni szoktam rá, hogy munka közben lehalkítsam, most valami miatt elfelejtettem. Sajnos a hír még jobban elkeserített és azonnali cselekvésre késztet. Brian hív, hogy nagyanya leesett a lépcsőn, valószínűleg eltört a keze és a fejét is beütötte, jelenleg eszméletlen, meg kell operálni és a Cheyenne-i központi kórházban fekszik, ők már ott vannak, a gép egy óra múlva ér Torontóba értem.

Villámgyorsan elbúcsúzok, beledobálok mindent a bőröndömbe, kijelentkezem a hotelből és már úton is vagyok a reptérre. Már majdnem odaérek, amikor eszembe jut a megbeszélt találkozóm Jay-jel ezért gyorsan rácsörögök. Elhadarom neki, hogy bocs de baleset, kórház, utazom, és este mégse jó, hallok mögötte még egy férfihangot és, hogy akar valamit mondani, de már a kapuhoz érek, szóval mondok egy gyors ne haragudj-ot és lerakom. Remélem, nagyanya mire odaérek magához tér és jobban lesz, mert nem tudom, hogy mi lenne velünk, nagyapával és velem nélküle. Ha ő nincs mi rövid úton kikészítjük egymást, arról nem is beszélve, hogy nem tudom nagyapa túlélne-e egy ilyen csapást.        

22. Korai ébresztés...

(Anna szemszöge)

Reggel ragyogó napsütésre ébredek, és arra, hogy fázom. Húznám magamra a takarót, de nem megy, mi a fene, megrántom, de valaki visszahúzza. „Héé, ez az enyém", megint lejjebb csúszik, próbálom kinyitni a szemem, de csak egy sötét alakot látok a fényben. Felülök, ráfókuszálok, Rob az.

- Hagyjál aludni – morgok és visszazuhanok az ágyba, a takarót megint feljebb húzva.

- Anna, öt perc múlva 7 óra, már régen fenn kéne lenned - hallom amit mond, de nem akarom felfogni. 

- Jól van, na. Csak még öt perc, oké… - a következő pillanatban az egész takarót lerántja rólam. Hideg van, na mindegy csak még egy kicsit...

- Ha nem kelsz fel azonnal, lefényképezlek, és az első akinek adok egy példányt az Kellan lesz. Soha többé nem fogod tudni lerázni.

Mint a villám, ülök fel, tényleg ott a kezében a telefonja. Ha megteszi akkor vehetek neki egy újat, mert ezt tuti kivágom az ablakon, közelharcban jó vagyok, nem kétséges, hogy megszerzem tőle.

- A következő nem a plafon lesz - vigyorog, a francba megtette, még jó, hogy nem engem. Kiugrom az ágyból, nyújtózkodom egyet, hoppá most esik le, hogy nem vagyok túlöltözve. Bár a szokásossal ellentétbe, mivel mindig meztelenül alszom, most vettem egy pántos pólót és egy rövidnadrágot, azért nem vagyunk mi ilyen jóban.

- Mi a francot keresel a szobámban? - kérdezem, mert kezd zavarni az ahogy bámul.

- Rád várok, indulni kéne nem? - kap észbe azonnal.

- Mennyi idő? – ránéz a telefonjára.

- 7:05.

Most esik le, akkor én elaludtam, olyan fáradt és főleg ideges voltam amikor visszaértünk, hogy nem állítottam be az órát, akkor most késésbe vagyunk, és ezt nagyon utálom, beletúrok a bőröndömbe, az ágyra dobok egy farmert, pólót, kiskabátot, zokni, bugyi, melltartó felkapom a neszesszerem és irány, illetve én mennék, de még mindig itt áll és vigyorog, mint egy eszement.

- Mi van? – nézek rá. Kiderül, hogy nem csak hülyeségből mondta, hogy mehetek vásárolni Kris-szel neki is elárulta, és mint kiderül nem akkor amikor kettesben voltak. Nagyszerű, most nem csak azt hiszik a többiek, hogy egy őrült fúria vagyok, de még azt is, hogy mutogatom magam előtte. Azt mondjuk elhiszem, hogy a nagyfiút érdekelte az információ, úgy kell neki, ha előbb gondolkodik, utána beszél, akkor lehetősége lett volna személyesen is látni.

 „Oh, mintha nem lenne elég bajom így is, ezt még megkeserülöd Rob ."

- Tedd magad hasznossá, szerez nekem egy csésze gyümölcsteát, tíz perc múlva kész vagyok – ezzel bemasírozok a fürdőbe, látom a kaján vigyorát, ezért felkapok az ágyról egy párnát és hozzávágom. – Aljas húzás volt, azt hiszem elviszem valami jó helyre Kris-t otthol, mondjuk egy Chippendale show-ra, például.

Letörtem a jókedvét, úgy kell neki. Villámgyorsan lezuhanyzom, fogmosás, fésülködés, sminkre nincs idő. Felöltözöm, kint tényleg ott a teám megiszom, belezuhálok mindent a bőröndbe, cipő, indulhatunk. Rob, mint kiderül már elintézte a kijelentkezést, és Rick-et is iderendelte, segít a bőröndökkel, 7:20-ra már az autóban ülünk, és a reptérre tartunk. Kris már ott van, az anyukája hozta ki, de el kellett mennie. Szerencsére a gép a hangárba áll, így minden tekintet elől védve vagyunk. Rick kiszedi a bőröndöket, a két szerelmes egymás nyakába ugrana, de jelzem nekik, hogy hé, azért nem vagyunk egyedül. A repülő láttán elcsodálkoznak, pedig belülről még nem is látták. A pilóta nagyapa talán legrégebbi alkalmazottja, megkockáztatom barátja, ő jön most le a lépcsőn. Int a kísérőjének, hogy vigye fel a csomagokat. 

- Dea maidin, Patrick. – üdvözlöm - Örülök, hogy látom.

- Dea maidin, caill.

- Kristen ő a pilótánk Patrick Ahern. Patrick ők a barátaim. - mutatok a hátam mögé, mert Rob egy kicsit lemaradt. - Nem tudom nagyapa említette-e de lesz egy útja Európába. – tájékoztatom - Miután kiraktak engem, rögtön indulnia kéne, megoldható?  

- Természetesen, út közben elintézem a teendőket rádión. New Yorkban le kell szállnunk, tankolni.

- Ez csak természetes, ezt önre bízom. Budapestre mennek, ott pihenjenek meg, szeretném ha hétfő reggelre értem jönne Baile Inez’s-be, mert Torontóba kell utaznom.

- Igenis, kisasszony – válaszolja hivatalos hangnemben, pedig hányszor megkértem már.

- Patrick, mit beszéltünk meg?

- Igen, Ms. Anna. – feleli mosolyogva.

- Gyere menjünk – nézek Kris-re, mert Rob kicsit távolabb áll, még néhány szóval és ha jól látom némi készpénzzel elbúcsúzik Rick-től, majd ő is utánunk indul. A fedélzeten a jelek szerint enyhe sokkot kaptak, én is így voltan az első mondjuk öt alkalommal. A Jet úgy 20-25 utast képes szállítani, van rajta egy központi tárgyalószerű helyiség, két privát kabin fürdővel, egy plusz mosdó, egy melegítőkonyha, egy tároló a csomagoknak és egy pihenőszoba az aktuális személyzetnek. Nagyapa imádja az úgynevezett eleganciát így mindent ülőalkalmatosságot bőrrel borítottak, és minden felületet mahagóni burkolattal fedtek le. Én túl hivalkodónak tartom, de ezt a véleményem eddig megtartottam magamnak.

- Te Anna, ez a nagyapád gépe? - kérdi Rob.

- Aha - felelem, és rögtön igyekszem elterelni a gondolataikat olyan kínos dolgokról, mint vagyon, örökös… - van egy meglepetésem, bár megmondom őszintén, te – mutatok Rob-ra - igazán nem érdemled meg. Csak Kristen-re való tekintettel mutatom meg mégis. A lepcses szádért meg még számolunk.

Ezzel egy ajtóhoz vezetem őket, és elhúzom előttük. Ránézek az arcukra, mint a kisgyerekek Disneyland bejáratánál. Elő kéne vennem a telefonom megörökíteni a pillanatot, de sajnos elkéstem. A csodálkozást felváltja a kaján vigyorgás, olyat lát ez a helyiség, amit eddig szerintem még egyszer sem. Hagyom, hogy kicsodálkozzák magukat, majd az ülések felé terelem őket.

- És most, csüccs mert el kéne indulnunk. Baile Inez’s úgy egy órányira van, én kiszállok ti meg mehettek tovább. A nagyszüleim még nem tudnak rólunk, - mutatok kettőnkre - úgyhogy bocs, de nem invitállak be benneteket.

Miután végre felkelhetek, mindenkit megdobok egy üveg üdítővel, nagy vonalakban elmesélem mit hol találnak, mi hogyan működik. A gépen nincs külön személyzet a pilótákon kívül, csak esetenként, de most direkt jobb így. A hűtőben találnak félkész ételeket, megmelegíteni is megtudják, bár nem igazán hiszem, hogy az evés lenne a legfőbb gondjuk. Ellátom őket tanácsokkal az otthoni teendőkkel kapcsolatban, de ha valami nem megy elsőre, hát majd megoldják. A legrizikósabb dolog, a házból a forgatásra, illetve az onnan hazajutás, mert az újdonsült kapcsolatunk miatt tuti, hogy lesznek páran Rob nyakán. És persze, azt is meg kell valahogyan magyaráznia, mit keres ott Kristen, mert csak nem hagyhatja egész nap a lakásban. Az idő gyorsan telik, ahogy csökken a magasságunk már látom a farmot körülvevő végtelen réteket, a Green River kanyargó kék vizét. Amióta csak először megláttam, imádom ezt a gyönyörű tájat, mindig megnyugtat, békével tölt el. Aztán nagyapa tesz valami megjegyzést és az érzés eltűnik.

Ők is kifelé bámulnak az ablakon, amikor meglátják a hatalmas házat megint elcsodálkoznak, nem értem én ezt. Ezek ketten nem egy hollywood-i partin voltak, mi a meglepő, jó a méretek mindenképpen, mondjuk fogalmam nincs miért kell az a 15 hálószoba, amikor összesen kettőnek van állandó lakója, de nagyapa azt mondja, ő már akkor ilyet akart, amikor pár fonttal megérkezett Amerikába. Mivel róla elmondható, hogy minden centtért megdolgozott, értem, hogy most, hogy megvalósította a vágyait megelégedéssel tölti el. A gép lassan eléri a kifutópályát, már látom, hogy Brian terepjárója vár rám. Amint leszállunk, és kinyílik az ajtó, már fenn is van a gépen. Brian Keating nagyapa intézője bár én inkább a fogadott fiának mondanám. Jó tizenöt éve találtak egymásra, azóta nagyrészt ő pótolja az elveszett gyermeküket. Persze mióta tudomást szereztek rólam, és rám találtak ez a figyelem megoszlik közöttünk. Szerencsére Brian mindig is a kishúgának tekintett az első pillanattól kezdve, a feleségét pedig egyenesen imádom. Rengeteget köszönhetek nekik, és igyekszem meghálálni a kedvességüket.

- Dea maidin, bídeach! – üdvözöl felkap, és megpörget a levegőben, a lábam nem éri a földet. Az ő kalapja viszont súrolja a plafont, ami a magassága mellett nem is meglepő.

- Dea maidin, deartháír! - Ölelem át a nyakát, és nyomok két nagy puszit az arcára. Már érdeklődne mi történt velem, amióta nem jártam erre, amikor felhívom a figyelmét, hogy nem vagyunk egyedül. Meglepetten néz a többiekre, gyorsan bemutatom őket egymásnak, és elmondom, hogy ők ketten azonnal indulnak is tovább, csak én maradok. Meglepetten néz, de már indul is a csomagjaimért, ismer, tudja, hogy több is van belőle. Int Robnak és Kristen-nek, nekem pedig visszaszól, hogy a kocsinál megvár.

- Anna, nem azt mondtad, hogy jelenleg nincs senkid? – néz rám Kristen furcsa arccal - akkor ez a félisten ki volt?

Hatalmasat kacagok, jobbára Rob arcán, ami érdekes alakzatot vett fel a félisten kifejezésre. Olyan összetett dolog az, ami kettőnket összeköt, nehéz megmagyarázni két mondatban.

-   Ez a félisten - hangsúlyozom ki külön a szót - a fogadott bátyám, illetve ha szigorúan vesszük, a nagyszüleim fogadott fia, a jelzőnek örülni fog az biztos, egyébként friss házas, és imádja a nejét. Ha hazamegyek, azt hiszem mesélnem kell a családomról illetve főleg annak félistenszerű férfi tagjairól, ugyanis nem ő az egyetlen ebben a kategóriában, bár kétségtelen ő a legmagasabb. Most viszont búcsú, legyetek jók, a házat ne zúzzátok le földig, ha az első emeletnél megálltok elégedett leszek. Majd telefonálok, hogy mikor érkezem, nehogy olyat lássak a nappalimban, amit nem szeretnék.

Megöleljük egymást, és rohanok le a lépcsőn. A gép amint kellő távolságba értem halkan gurulni kezd, és felemelkedik, én beugrok a dzsipbe, és irány a harcszíntér. Mert ír nagyapámat felvilágosítani arról, hogy emberek milliói tudják úgy, hogy az egyetlen unokája egy színésszel jár, egy dolog, hogy ez csak látszólagos, hogy segítsek két összetartozó embernek, az egy másik, de, hogy ez a szerencsétlen egy angol, na ez valószínűleg nagy csatához vezet kettőnk között, amit valljuk be egyre nagyobb izgalommal várok.

(Rob szemszöge)

Szerencsére sikerül úgy kijutnom Kris-től, hála a szomszéd házon való átkelésnek, hogy egy fotóssal se találkozom, és mintha ez a mai nap csupa jót hozna, a hotelbe is észrevétlenül érkezem meg. Elég álmos vagyok, miután a többiek elmentek nem sokat aludtam, aludtunk, jobb elfoglaltságunk is akadt. Beleborzongok az örömbe, ha eszembe jut, hogy együtt, kettesben leszünk egy egész hétig. A szobába lépve néma csend fogad, semmi mozgás, nem értem. Megbeszéltük, hogy hétre itt vagyok, óvatosan lesek be a hálóba, de sötétség fogad. Most mit tegyek, muszáj felkeltenem, nincs mese. Egy határozott mozdulattal húzom el a sötétítőfüggönyöket, Anna az ágy közepén hason fekszik, de még mindig nem ad semmi életjelet. Várok egy kicsit, fontolgatom a következő lépést, jó legyünk határozottak. Megragadom a takaró szélét, és megrántom. Semmi. Megint megrántom, most már belekapaszkodik és próbálja magára húzni,  „Na nem, tessék felkelni." Végre megmozdul, felül és álmos szemekkel bámul rám, közlöm vele, hogy ideje felkelni, morog valamit majd visszazuhan az ágyra. Oké, ebből elég, elkobzom a takarót, erre összegömbölyödik, hú, ha ezt a srácok látnák. Hirtelen beugrik, ez jó ötlet, azonnal előhalászom a telefonom, és hangosan is kimondom ami eszembe jutott. Ez végre hatásos, ijedten bámul rám, én meg elnyomok egy figyelmeztető képet, persze csak a plafonra. Kipattan az ágyból, „Húúú, Kellan, ha ezt látnád." Az apró nadrág és top nem sokat biz a képzeletre, és még nyújtózkodik is, majd morogni kezd, hogy mit keresek a szobájában. Jó vicc, ha nem jövök be, estig fel se kel. Mikor közlöm mennyi idő megint morgás következik, majd az egyik bőröndben kezd el kutakodni, és pakolja ki a ruháit. Amikor meglátom a fehérneműt eszembe jutnak az éjszaka történtek.
- Mondtam Kris-nek, hogy ha visszajössz Budapestre elmentek fehérneműt vásárolni,  egyre inkább jó ötletnek találom – elkerekedik a szeme, és visszakérdez.

- Remélem csak kettesbe voltatok, amikor kitárgyaltad, hogy mit viselek ruha alatt – már félúton van a fürdő felé, én meg úgy döntök bosszantom még egy kicsit.

- Hát nem, volt még ott pár ember, - majd sorolni kezdem - ott volt Peter, Jay, Chris, Taylor, a lányok és persze Kellan is. Őt felettébb érdekelte ez az információ.

Bosszúsan néz rám, bár mintha a legutolsó névnél felcsillant volna a szeme, úgy látszik ez még nem egy befejezett ügy kettőjük között, mondjuk abba biztos voltam, hogy Kellan nem hagyja annyiban a dolgot, de sejtésem szerint Anna is tartogat még meglepetéseket neki. Persze beígéri, hogy elrángatja Kris-t valami bárba, nincs kétségem, hogy képes lenne rá, de aztán felszólít, hogy kérjek neki egy teát. Megrendelem, magamnak is egy kávét, rágyújtok, mire visszajövök a teraszról megérkezik Anna, maga után húzva a bőröndjeit. Ha ilyen gyorsan elkészül, akkor tegnap miért problémázott?

Még jó, hogy a kijelentkezést még az éjjel elintéztem, az előcsarnokban vár bennünket Rick, bepakolunk a kocsiba, ezúttal fotósmentes az utca, vagy csak én nem látom őket. Nincs nagy forgalom, gyorsan a reptérre érünk, reggel mielőtt eljöttem tőle Kris felhívta Jules-t, ő hozta ki, amikor kiszállunk a kocsiból indulnék felé, de Anna megállít, és igazat kell adnom neki, hiába zárt a tér, nem kéne rögtön lebuknunk. Így is rizikós, mert Rick-nek eljárhat a szája, mondjuk elég tetemes borravalóval toldom meg a bérét, és amennyire látom Anna is igyekszik takarni a szerelmemet a szeme elől. 

Követem őket a gépre, és ledöbbenek. Kris-re nézek, ő is tátott szájjal bámul. Nem ez az első magángép amin utazok, de ez a luxus... Minden négyzet centiméter arról tanúskodik, hogy a tulajdonosnak semmi se drága, ha a kényelemről és a minőségről van szó. Anna persze otthonosan mozog, én meg hiába mondta, rákérdezek, mosolyogva és kicsit zavartan mondja, hogy igen ez a nagyapja gépe. A következő pillanatban bejelenti, hogy bár én nem érdemlem meg, de azért íme a meglepetés.

És én azt hittem, már nem tud meglepni, ahogy elhúzza az ajtót és meglátom mi van mögötte, vigyorogni kezdek, most már értem, hogy miért célzott arra, hogy ne sajnáljam a szállodai ágyat. Az ajtó mögött egy hálófülke látszik, benne egy hatalmas ágy. Kris-re nézek, az ő szeme is izgatottan csillog, na ezt tuti kipróbáljuk Budapestig párszor. Nem hagy sok időt az ábrándozásra, felszólít bennünket, hogy üljünk le, és indulhatunk. Ezúttal kevésbé viseli meg a felszállás, végig beszél, ellát bennünket tanácsokkal, bár látom, hogy az egyik kezével szorosan fogja a karfát. Amint elértük a repülési magasságot, felkel, mindent megmutat, még átbeszélünk pár dolgot. Talán egy óra ha eltelik és újra leszálláshoz készülődünk, szeretettel néz ki az ablakon mi is követjük a tekintetét. Aztán megint elcsodálkozom, a nagyszülei háza, mert kétségem nincs, hogy az a háromemeletes monstum az övüké egyszerűen lenyűgöző, amerre a szem ellát, zöld terület, karámokban lovak futkároznak, hatalmas pajták, jópár kisebb ház, gondolom a személyzet szállása. Teniszpálya, medence minden hatalmas és a gazdagságot hivatott bemutatni. Kicsit furcsa, mert Anna viszont nem tűnik ilyen hivalkodónak, sőt ha figyelembe veszem amit látok, akkor ő kifejezetten szerény. Miután földet érünk a gép mellett lefékez egy dzsip, és egy hatalmas férfi lép a fedélzetre. Örömmel üdvözlik egymást, érdekelne ez ki lehet? Bemutatja, majd a férfi nekiáll levinni a csomagjait, csak Kris szavaira kapom fel a fejem, „félisten?", na kicsim ezt hazafelé még megbeszéljük. Anna nevetve ugrat, majd megölel bennünket, és elbúcsúzik. Alighogy becsukódott mögötte az ajtó, hallom, hogy elindulnak a motorok, és a pilóta is figyelmeztet bennünket a felszállásra. Összefonom magam előtt a karjaimat, úgy nézek Kris-re, ő visszabámul rám, majd persze rákérdez.
- Mi bajod?
- Hogy is volt az a félisten dolog? - nevetve csókol meg és a fülemhez hajolva megsúgja, hogy a hangsúly a félen van, és különben is neki van egy egész, szóval elégedett.
- Nem tudtam, hogy ennyire belegázoltam a lelkedbe, de talán valahogy ki tudlak engesztelni... - mutat fejével a hálófülke felé, azt hiszem hagyni fogom neki.

   

(Kellan szemszöge)   

Vasárnap este van, tegnap hajnal óta azon töröm a fejem, mégis mi a francot csináljak. A gondolataimat pillanatnyilag Ő tölti ki, sőt az álmaimat is, ami nem tesz túl jót a testem egyes részeinek. Elég csak lehunynom a szemem és magam előtt látom. Csábítóan, kedvesen, önfeledten, és dühösen, iszonyatosan dühösen. Oké rosszkor szólaltam meg, és utána egy kicsit lehet, hogy nagy volt a szám, de az biztos, hogy semmiben se maradt az adósom. A vérmérséklete meglehetősen heves, de ez is tetszik. Összehasonlítva mondjuk AnnaLynne-nel, ég és föld. Ő inkább elmorzsolt volna pár könnycseppet  megvárva, hogy bocsánatot kérjek, de soha nem szállt szembe velem, és ez így belegondolva elég unalmas volt. A csaj egyébként kezd az agyamra menni, úgy igazán, mert tegnap és ma is vagy négyszer hívott, amit nemigen értek. Ő is benn volt a szakításba, hogy most miért lóg folyton rajtam azt nem tudom. A mai napom iszonyat unalmasan telt, nem volt semmi dolgom, már beszéltem anyámékkal, hívott Brandon, elolvastam a következő filmem forgatókönyvét, megsétáltattam Kolá-t, de közben mindig ugyan oda lyukadtam ki.

Valahogy találkoznom kell Annával.

A legegyszerűbbnek az tűnik, ha holnap felülök egy gépre, és elmegyek Torontóba. Ott legalább biztosan megtalálom, mert Jay megmondja, hogy hol lakik, ahogy ismerem vacsora után úgyis hazaviszi. Mondjuk nagy marha voltam, mert a telefonszámát nem kértem el Kristen-től, bár a telefonos bocsánatkérés nem is megfelelő. Főleg mert akkor nincs mellettem, és nekem azért lennének vele azonnali terveim. Az biztos, hogy óvatosan kell megközelítenem a dolgot, mert ahogy látom, gyorsan felkapja a vizet. Izgalmas lesz, de én szeretem a kihívásokat...

Szómagyarázat:

*Dea maidin - Jó reggelt

*caill - kisasszony

*bídeach - kicsikém

*deartháír - bátyus