93. Versenyszellem…

Sziasztok!
Megint itt vagyok, és az új rész is. Nincs kétségem, hogy a kettő közül a másodiknak örültök jobban. A megjegyzéseket köszönöm, megint. Andy és Szanduss nektek pedig a díjat. Nagyon. De már a legelején megfogadtam, hogy semmi ilyet nem rakok ki az oldalamra, mert nem vagyok biztos abban, hogy megérdemlem. De a soraitok nagyon jól estek. Szanduss nem is tudtam, hogy írsz, remélem ma sikerül elolvasom az eddigi fejezeteket. És még valami te "leöreglányoztál" engem?! Héééé....
Dicta

(Anna szemszöge)

Már majdnem hajnalodott, mire végre sikerült elaludnom, mégis már a telefon ébresztése előtt felriadok. Halkan készülődök és indulok el futni, ma nincs megállás, még csak a fülemet se dugom be, csak szedem a lábam, és egymás után hagyom magam után a kilométereket. Nem tudom hova tartok, mikor érek oda, de mennem kell. Hosszú idő telik el mire végre hangosan fújtatva megállok. Ahogy körbenézek kicsit aggódni kezdek, mert közel s távol egy házat se látok, semmi nyoma életnek, csak fák, bokrok minden merre, és az aszfaltcsík amin állok. Ellenőrzöm a karomra erősített kilométer-számlálót, és már értem. 19-et mutat.

Hát ezt megszívtad Anna, mert  ugyanennyi van még vissza.

Pár percig csak lazítok, közben folyamatosan mozgásban tartva a végtagjaimat, hogy nehogy begörcsöljenek az izmaim, aztán rászánom magam az elindulásra. Félúton járhatok, amikor úgy érzem kész, vége, egy lépést se tovább. Majdnem leszakadnak a lábaim, a szám kiszáradt a szomjúságtól, alig kapok levegőt. Leroskadok az út szélére, és úgy döntök kipihenem magam, aztán majd ha máshogy nem megy visszasétálok a hotelbe. Szerencsém van, mert kb. tízpercnyi ücsörgés után egy idős házaspár ős-öreg Chevy-jével megáll mellettem, megkérdezik jól vagyok-e, és mi a frászkarikát keresek itt, ilyen messze a várostól. Felajánlják, hogy elvisznek a településig, de útközben olyan jól elbeszélgetünk, hogy a végén a hotel előtt raknak ki.

Itt legnagyobb meglepetésemre még be se tudok lépni az ajtón, mert Ashley rohan hozzám, és ölel át nagy lendülettel. Igencsak ijedtnek tűnik, csakúgy, mint a mögötte álló Kellan. Ash gyorsan elmeséli, hogy mindannyian nagyon aggódtak már értem. Alig bírom megnyugtatni, de muszáj elszakadnom tőle, mert ha nem jutok valami folyadékhoz, esküszöm vattát köpök. Jól esik a törődésük, elnézést is kérek amiért gondot okoztam, de aztán sietve indulok el a liftek felé. Már belépek amikor felfedezem a nyomomban érkező Kellan-t. Nekitámaszkodom a falnak, nem tudom mit kéne mondanom. Ő se szól, némán követ a lakosztályba, keresek egy ásványvizet és elindulok zuhanyozni. Majdnem elérem a háló ajtaját, amikor meghallom a hangját.

- Anna - van valami a hangjában ami megállít, megbánás, bocsánatkérés, lelkiismeret-furdalás, nem tudom. Meghallgatom amit mond, válaszolok neki. Nem akarok csatározni nyugalmat szeretnék.  

Látom az arcán, hogy még készül mondani valamit, de hirtelen kivágódik az ajtó…

(Kellan szemszöge)

Körbejárjuk az éttermet, a medencéket, éppen a recepciónál járunk, amikor a bejárat előtt megáll egy rozoga autó, és Anna száll ki belőle. Ash már rohan is felé, és majdnem feldönti olyan vehemenciával öleli meg. Ő értetlenül néz rá, a magyarázata logikus, de a fenébe is, csak úgy beszállt egy idegen autóba két ismeretlen mellé? És ha elrabolják?

Látszik rajta, hogy eléggé kimerült, és azt is elhiszem, hogy szomjas. Csak állok és nézek utána egészen addig, amíg Ash meg nem lök.

- Menj már és beszélj vele – szólít fel, és fejével a lift felé haladóra mutat. Felriadok a kábulatból, pár lépéssel utolérem, és belépek utána. Nem tudom mit kéne mondanom, hogyan kezdjek hozzá? Egészen a lakosztályig igyekszem rendezni a gondolataimat, de egyik változat se nyeri el a tetszésemet. Ott aztán már nincs időm, mert majdnem eltűnik a hálószobájukban, amikor végre megszólalok. A nevét hallva megfordul, és rám néz.

- Én… sajnálom. Amit az este mondtam. Igazad van, sose kérdeztem miért éppen az van rajtad. Tudom, hogy az utóbbi időben nem igazán jó a kapcsolatunk, de nem akartam fájdalmat okozni neked…

Elhallgatok, mire azonnal megszólal.

- Jó, felejtsük el… - mikor meghallom a hangját ezernyi dolog jut még az eszembe, csak éppen időm nincs kimondani, mert kivágódik az ajtó és Rob viharzik be rajta.

Ha eddig kételkedtem volna abban, hogy több van köztük, mint barátság ezután már akkor se tehetném. Szerencsére egyedül érkezett, mert jobb, ha Kris ezt nem látja. Annyira bensőséges az ölelkezésük, rossz látnom. Mit érezne akkor Ő?

Megfordulok és kimegyek a szobából, a recepcióra tartok. Mire leérek már tudom mit kell tennem. Elmenni innen. Megpróbálok jegyet szerezni, de se mára, se holnapra nem sikerül, így módosítanom kell. Új elhatározás születik meg a fejemben. Nem megyek el, kibírom ezt a pár napot, nem rontom el a többiek szórakozását, de nem törődöm azzal mit tesz Anna. Ha folyton őt figyelem akkor előbb-utóbb megint megbántom, és az nekem se jó. Én nem vagyok ilyen. Alapból egy kedves jópofa srác vagyok, jó barát, hát ezután az leszek.

(Rob szemszöge)

Úgy döntünk csapatokra oszlunk, Kris Nikki-vel, Taylor Jay-jel, Ashley Kellan-nel és pedig Tom-mal indulok el körülnézni, hátha már itt van valahol, teszem azt fürdik a medencéknél, vagy éppen nézelődik. A hotelből kilépve jobbra indulunk, belesünk minden kis utcába, legalább negyed órája mászkálunk, a barátom pont egy boltba lép be körülnézni, amikor megszólal a mobilom. Ash hív, hogy Anna végre előkerült, és… nem várom meg, hogy befejezze, sőt azt se, hogy Tom kövessen, hallom hogy utánam kiált, de csak rohanok az embereket kerülgetve a hotel felé. Alig bírom kivárni a liftet, és szinte berobbanok a szobánkba. Ott áll a hálószobájuk ajtajánál kipirulva egy üveg vizet szorongatva a kezében.

Hirtelen nem tudom mit tegyek leordítsam a fejét amiért a frászt hozta ránk, vagy örüljek, hogy végre előkerült. Utóbbi mellett döntök, megölelem, nem törődve a tiltakozásával, hogy csupa izzadtság. Aztán persze nem kímélem.

- Elment az eszed? Hol a francba voltál ilyen sokáig, és miért nem vitték magaddal telefont? Éveket öregedtem amióta kiderült, hogy nem vagy meg. Már láttam, hogy kinyír a nagyapád amiért nem vigyáztam rád… - sorolom neki, de nevetve leállít.

- Jól van na, igazad van, nem figyeltem és kicsit messzire mentem, de egy kedves idős pár hazahozott.

- Te beültél egy idegen autóba? – fut el újra a méreg, - És ha elrabolnak?

A többiek is megérkeznek, nekik is elmeséli mi történt, megköszöni, hogy aggódtunk, de aztán elmegy zuhanyozni. Hát ennek a nőnek nincs semmi félelemérzete?

Szerencsére a nap további része nyugodtabban telik. Még Anna és Kellan is közvetlenebb egymással, utólag emlékszem rá, hogy ketten voltak a szobában amikor megérkeztem, de azt nem tudom mi történhetett közöttük, mindenesetre nem piszkálják egymást. Úgy döntünk ma kirándulunk egyet, bérelünk két dzsipet, és elautózunk a Chichen Itza-hoz, ami valami ősi maya város volt. Sokat ökörködünk, a nagy melegben fogynak a sörök, én bezzeg nem ihatok. Aztán Anna megkönyörül rajtam, gyanítom csak azért, mert feledtetni akarja, hogy reggel úgy megijesztett.

Az ebéd elég eseménydúsra sikerül, Kellan újra a réginek tűnik, mi belemegyünk a játékba, jó poén, hogy ő azt hiszi átverhet bennünket, pedig bizony hála Annának nem így történik. A hazaút, na az nem semmi. A verseny tetszik, bár néha a gyomrom tartalma elindul visszafelé, és oké a lámpánál én is pánikolok kicsit, a lányok meg sikítanak, ahogy csak bírnak. De minden ijedtség ellenére tudom, hogy nem eshetett volna bajunk, annál ő sokkal elővigyázatosabb.

(Kellan szemszöge)

A kirándulás jó ötletnek bizonyul, imádom a régi kultúrákat, mennyivel kevesebb eszköz állt a rendelkezésükre, mégis maradandót alkottak, össze se hasonlítható azokkal az épületekkel amiket mostanában húznak fel. Csak beton mindenütt…

Amikor Nikki azt javasolja próbáljuk ki azt a kis éttermet, örülök. Végre valami amiben én vagyok a jó… Ugratom őket, és belemennek, hogy én intézzem a kajarendelést. A pincér tud ugyan angolul, de mikor közlöm vele, hogy megtréfálnám kicsit a barátaimat jót nevet velem, és nem árulja el magát.

- Na lányok, most kipróbálhattok pár újdonságot – közlöm velük, miután rendeltem, - lesz egy kis bárány és a helyi specialitás. Kecskehús.

Elkerekednek a szemek én meg jól szórakozom rajtuk. Aztán megeszik, sőt még dicsérik is, pedig eddig olyan válogatós volt főleg Ash. Nem értem.

Igazándiból nem volt bennem semmi hátsó szándék, amikor azt mondtam Annának, hogy majd lassan vezetek, hogy tudjon követni. De persze félreértette. Most itt repeszt előttem ezerrel. A vér is meghűlt bennem amikor megelőzött. Valószínűleg ha nem nézek éppen oldalra és nem látom meg milyen elégedett arcot vág hagyom, hogy menjen elől. De láttam.

Hát nem babám, ha azt hiszed, hogy ezt hagyom, nagyon tévedsz!

Sajnos amikor sikerül beérnem mindig közbejön valami, vagy egy kanyar, amitől nem látom be az utat, vagy pont egy autó a szemközti sávban. A városba érve már éppen sikerülne elkapnom, de váratlan akadályba ütközöm, és fékeznem kell. Ő bezzeg nem, és nem elég, hogy kockáztatja a saját és a barátaink életét, de mintha ez olyan jó buli lenne még van képe felemelni a kezét. Szitkozódom, elég hangosan, a többiek nem is mernek megszólalni. A szálloda előtt meg olyan önelégült képpel néz rám, hogy csak bevágom a kocsi ajtaját és villámgyorsan felmegyek a szobámba, és a zuhany alatt igyekszem lehiggadni.

Őrült nőszemély, bár azt el kell ismerjem jól vezet.

(Anna szemszöge)

Szerencsére a többiek viszonylag gyorsan túlteszik magukat a reggeli felforduláson amit okoztam, és valaki azt javasolja kiránduljunk. Kellan és Rob vállalja a vezetést, de később a nagy melegben látom, hogy milyen vágyakozóan bámulja a többiek sörét, ezért felajánlom neki, hogy nyugodtan igyon ő is, majd én visszaviszem a kocsit. Hangosak vagyunk és jókedvűek, még Kellan is. A kezét nyújtja, hogy segítsen megmászni a Kukulkan piramist. Nézem, ahogy mosolyog és ugratja a lányokat, később meg a hátán cipeli Ash-t akinek feltörte a cipő a lábát. Istenem de szeretni való ez a fickó.

Eléggé kifáradunk, és éhesek vagyunk, így nem várunk addig amíg visszaérünk a hotelbe, hanem egy helyi éttermet rohamozunk meg. Miután elfoglalunk egy hosszú asztalt és odajön hozzánk a pincér arra gondolok, segítek a többieknek, valahol azt olvastam a mexikóiak nemigen szeretik az amerikaiakat, és egészen mások a külföldiekkel, ha az anyanyelvükön szólalnak meg. De aztán megelőz.

Kellan tökéletes spanyoltudással, akcentus nélkül beszél, és már éppen csatlakoznék hozzá, amikor meghallom, hogy azt mondja a pincérnek, hogy megtréfálná a barátait. Sietve nézek a három srácra akik tudják, hogy én is beszélem a nyelvet, hogy tartsák a szájukat. Alig bírom ki, hogy fel ne nevessek, főleg mikor azt ecseteli, hogy pár helyi különlegességet ki kell próbálnunk, mint például a párolt bárányláb, vagy a kecskehús. A többiek persze beveszik. Ezek semmit se tudnak az itteni gasztronómiáról?

Amikor kihozzák az italainkat eggyel kevesebb sört kapunk, ezért elmegy szerezni még egyet. Alig kerül hallótávolságon kívülre, Rob hozzám fordul.

- Anna, mit rendelt?

- Csupa helyi különlegességet – felelem neki, mire elkámpicsorodik – csirkéből és sertéshúsból. A piros szósz akármit is mond csak enyhén lesz csípős, de a sárgától óvakodjatok, mert azt méregerősre kérte. Egyébként a szokásos mexikói ételek. Enchilada, tortilla, chilis bab.

- Hogyhogy beszélsz spanyolul? – kérdez rá Taylor.

- Az egyik nagymamám spanyol, szóval majdnem az anyanyelvem – fűzöm hozzá, de aztán elhallgatok, mert Kellan visszaér.

A kései ebédünk mennyei, a lányok jó színésznőhöz méltóan eljátsszák, hogy ők ugyan meg nem kóstolják a kecskét, de utána agyon dicsérik, és a háta mögött kacsintanak. Miután végzünk nevetve megyünk vissza a kocsikhoz, nincs is semmi gond addig, amíg Rob oda nem adja a slusszkulcsot. Amikor Kellan meglátja megszólal, és ezzel romba dönti a mai nap folyamán kialakult törékeny békét kettőnk között.

- Majd lassan megyek, hogy tudjál követni.

Hát ezt nem kellett volna! Mindig is érzékenyen érintett, ha a vezetési stílusomat kritizálták, ő meg még nem is látott kocsit vezetni. Mit képzel ez magáról?

Rob ül be mellém, a lányok Kris és Nikki pedig hátra. Felszólítom őket, hogy kapcsolják be az öveiket. Nagyjából emlékszem az útra, emlékeim szerint a következő öt kilométeren nincs esélyem, de ha szorosan követem, és amikor kiérünk a műútra elévágok, akkor esetleg…

Így teszek, amikor meglátom az aszfaltcsíkot visszakapcsolok, a motor felbőg, emelkedni kezd bennem az adrenalin. Villámgyorsan előzöm meg, egy pillanatra valószínűleg leblokkolt, mert lemarad, de aztán nagy tempóban érkezik meg mögém. De hála a szűk, kanyargós útnak, a szembejövő kocsiknak, és annak, hogy a két dzsip egyforma paraméterekkel rendelkezik nem tud elém vágni. A többiek is élvezik a dolgot, hangosan kurjongatnak.

A településre érve kezdek aggódni, mert majdnem sikerül megelőznie, de a szerencse a város egyetlen közlekedési lámpájának segítségével mellém szegődik. Az ugyanis sárgán villog. Látom, hogy a merőleges utakon nem közeledik semmi, így ahelyett, hogy lassítanék tövig nyomom a gázpedált. Még éppen átcsúszok, de mögöttem nagy fékezés, a visszapillantóba nézve látom, hogy pont meg tudott állni. Nem bírom kihagyni a lehúzott ablakon kidugom a kezem és integetek neki.

Már a táskáinkat szedjük ki a kocsiból amikor leparkol mellénk, vet rám egy dühös pillantást, és elvágtat a bejárat felé.

Hát ennyit arról, hogy ki követ kit.

(Kellan szemszöge)

Dühös vagyok! Eszement nőszemély!

Nem tudott lecsillapítani semmi. Már túlvagyok egy majdhogynem jeges zuhanyon, lehúztam egy sört, sőt egy cigit is elszívtam. Nem gondolt arra, hogy jöhet valami, és meg is halhatnak?

A többiek is készülődnek, mert Ash szólt, hogy először a discoba, utána meg valami karaoke bárba megyünk, oda ahol tegnap is jártak. Nekem igazándiból mindegy, ha nekik jó nekem is. Csak azt ne kívánja senki, hogy énekeljek. Mint mindig Rob-ék lakosztályában gyűlünk össze, a lányok fantasztikusan néznek ki. De a leggyönyörűbb kétségtelenül Ő. Hirtelen régi érzések kerítenek hatalmukba, olyanok, amiket felejteni szeretnék.

Akarom ezt a nőt! Kell nekem!

Vadító ahogy kinéz, a ruhája alig takar belőle valamit, melltartó szerintem nincs is rajta.

Nem, tényleg nincs. Állapítom meg amikor hátat fordít, én meg nagyot nyelek, majd meghúzom az üvegemet. A felsője hátul két egymást keresztező vékony pántból áll, elől meg még a köldökéig se ér. Minden mozdulatánál megcsillan a köldökében lévő kis ékszer. A szoknyája meg… mintha nem is lenne.

Hosszú éjszaka lesz ez a mai.

(Anna szemszöge)

A liftben felfelé Ashley és Nikki eldönti, hogy ma este bulizunk. Tánc, pia, esetleg egy kis ének fűzi hozzá a szobatársam célzatosan rám nézve. Senkinek sincs ellenvetése, bár kétlem, hogy a dinamitduó elfogadna bármilyen tiltakozást. Hagyom, hogy ő menjen először a fürdőbe, majd követem.
Amikor visszaérek már majdnem készen van, én is hozzá hasonló lenge öltözetet húzok. Miért titkoljam, hogy milyen alakom van? Fiatal vagyok még. És őszintén szólva az is eszembe jut, hogy felpiszkálom kicsit Kellan-t. Had tudja meg mit veszített.
Ash kopogás nélkül érkezik meg a szobánkba, elégedetten néz végig rajtunk, majd közli, hogy vészhelyzet van. Kristen. Hárman együtt megyünk át a hálójukba, egy pillanat alatt kidobjuk Rob-ot és kezelésbe vesszük a barátnőjét. Aki farmerbe és a szokásos csomózott pólójába akar jönni. Még mit nem!

Miután átfutjuk a ruhatárát találunk egy elfogadható pólót és cipőt. Nem ismerünk irgalmat kap egy halvány sminket, de a szoknyával, mert a nadrág szóba se jöhet bajban vagyunk. Ash ment meg bennünket, mert felpattan elrohan és pár pillanat múlva jön vissza egy elég apróka darabbal.

- Én ezt nem veszem fel – közli azonnal Kris, és durcásan összefonja a karjait. Hiába győzködjük, semmi se használ. Aztán Nikki bedobja az ászt.

- Oké, Stew. Kössünk egyességet. Rob kedvéért magadon hagyod? - csak egy grimasz és egy bólintás a válasz. – Jó, akkor, ha kimész és megdicsér marad a szoknya, ha nem veszi észre, átöltözhetsz.

Mi nyerünk. Oké, ebben van egy kis részem, mert Kris háta mögött mutogatom Rob-nak, hogy „szoknya, vááó”. Szerencséjére veszi a lapot, sőt azonnal az ölébe húzza és sugdolózni kezdenek. Lehet, hogy ez mégse volt olyan jó ötlet, most figyelnünk kell arra, nehogy lebukjunk, mert az nem kétséges, hogy egy pillanatra se engedik el egymást ezután.

Lopva Kellan-re nézek, de jobb lett volna, ha nem teszem. A farmer úgy feszül rá, hogy nem sok kétséget hagy, hogy mi lehet alatta. Én meg szerencsétlenségemre pontosan tudom. És a pólója... második bőrként simul a mellkasára, minden izma kirajzolódik alatta. Te jó ég!

A társaságon eluralkodik a jókedv, először egy discoba megyünk, ahol a srácok tegnap már jártak, itt van az a két lány is akiket élénken fűztek, de valami nem jöhetett össze nekik, mert most kifejezetten kerülik őket. Tom folyton körülöttem süngörög, mintha azt szeretné, ha megvédeném, Kellan meg Nikki-vel teszi ugyanezt. Mindenki táncol mindenkivel, gyors számok követik egymást, a hangulat fergeteges. Most nem néz rám dühösen, én se hergelem, délután is ő kezdte a hülye megjegyzésével. Fogynak az italok, de egy idő után úgy döntünk felkerekedünk és átsétálunk a karaoke bárba. Jay jön mellettem, mert indulás előtt vele táncoltam, a másik oldalon meg Tom öleli át a derekamat. Nyomja a hülyeségeit, nem lehet nevetés nélkül kibírni.

A bárba lépve azonnal célzatosan néznek rám, de csak megrázom a fejem. Fogynak az italok, egy idő után úgy döntök, muszáj kicsit lehűlnöm, így közlöm Taylorral, akivel addig táncoltam, hogy kimegyek a teraszra. Ő követ, először arra gondolok, hogy csak udvariasságból teszi, de megtámaszkodik mellettem, és a halvány világítás ellenére is látom, hogy többször is kinyitja majd becsukja a száját.

- Mond mit szeretnél – kérdezek rá, amikor már nem bírok a kíváncsiságtól.

- Anna szerinted mit szólnának a szüleid, ha meglátogatnám Ginát?

Hoppá, akkor itt mégiscsak nagy a szerelem. A húgom részéről eddig is tudtam, csakúgy mint azt, hogy szinte minden nap beszélnek. Az se kerülhette el a figyelmemet, hogy minden alkalommal ha hívom kb. a második mondata az, hogy találkoztam-e Taylorral. Anya is említette, hogy a telefonszámlái igencsak megemelkedtek, még jó, hogy az Internet korlátlan.

- A szüleim szerintem semmit, - szólalok meg mire megkönnyebbülten felsóhajt. – de Ginával szerintem madarat lehet fogatni, ha mész.

- Azt gondolod? – és a hangján is érzem, hogy mosolyog. Olyan aranyos, és nincs kétségem, hogy szereti a húgomat. Nem mondanám, hogy ez kettőjük között örökké fog tartani, de jó látni, hogy boldogok.

- Igen tudom, hogy örülni fog neked, és a többiek miatt meg ne aggódj. Eddig még mindenki túlélte. És mikor mennél?

- Arra gondoltam, hogy akkor amikor te. A jövő hétvégén. Meddig maradsz Magyarországon?

- Még nem tudom biztosan, úgy egy hétig szerintem. – Aztán eszembe jut valami.- Taylor, mi akkor megyünk a futóversenyre, ha ott vagy neked is muszáj lesz…

- Nem gond, majdcsak kibírom. – Nevet fel, nincs kétségem e felől. – Majd reggelente edzem veled.

Megegyezünk, hogy foglalok neki is jegyet, szerdán indulunk LA-ből.

- És mikor mondod meg neki? – kérdezek rá, miközben befelé indulunk.

- Hát, igazság szerint meglepetésnek szánom. Arra gondoltam nem szólok neki előre.

Végiggondolva a lehetőségeket rizikós, az kizárt, hogy ha London fele megyünk ne bukjunk le. Kell keresnem valami olyan repteret ami kevésbé feltűnő. Mondjuk Frankfurt. Onnan van járat Budapestre. Ha kihozatom valamelyik kocsimat a reptérre, akkor csak abba kell eljutnunk és onnan már nem lehet gond. Ezt megosztom Taylor-ral is, majdnem egy órán át tervezgetünk, majd elégedetten indulunk vissza a többiekhez.

- Anna, - állít meg, mikor már majdnem az asztalunknál vagyunk. – Köszönöm.

- Jaj Taylor, - ölelem meg, amit ő is viszonoz – ha a húgom boldog én is az vagyok, ő pedig odalesz.

(Kellan szemszöge)

Először a discoba megyünk, pechemre pont oda ahol tegnap is jártunk. Szinte azonnal felfedezzem a két csajt akikkel itt jártunk. Megrázkódom amikor eszembe jutnak az éjjeli hangok. Muszáj valahogy elkerülnöm őket, Tom hajol hozzám, ő is ugyanerre gondolt, megvitatjuk a dolgot, ő azonnal elkapja a hozzá legközelebb állót aki történetesen Anna, és táncolni hívja, én is így teszek, Nikki-t húzom magammal. Egy partnercserének mondjuk örülnék. De sajnos az angol nem így gondolja, a többiek is csatlakoznak hozzánk, pár perc múlva látom, hogy a két csaj mára is talált magának pár balekot, és innentől már nem törődöm velük. Bezzeg Ő. Figyelem minden mozdulatát, mivel ugye csak négy lány van mi meg öten vagyunk a srácokkal jobbára együtt táncolunk, össze-vissza. Anna felszabadultnak és jókedvűnek tűnik, éppen mint a születésnapja estéjén. Sajnos ettől az emléktől szentimentális hangulatba kerülök, csak azon jár az eszem milyen lenne megint magamhoz húzni. Érezni a hozzám simuló testét, az illatát, a csókjait a számon…

Megfogadtam, hogy elfelejtem azokat a napokat, de nem megy. Most, hogy itt van a közelemben nem. Amikor a zene lassúra vált Jay közelebb van hozzá, és megelőz. Figyelem őket, a barátom magához húzza, és a fülébe beszél. Kéne még egy sör.   

Rob felvetésére elindulunk a következő helyre. Pechemre én éppen az egymást átölelő Anna-Jackson páros után megyek, amihez kisvártatva Tom is csatlakozik. Nem zavartatják magukat, szívem szerint leszedném a meztelen bőréhez érő kezeiket. Nagyokat kacag a srácok megjegyzésein, és ez nem használ a hangulatomnak. Csakúgy mint az amikor eltűnik. És nem csak ő. Taylor-t se látom semerre, és ez egyáltalán nem tetszik. Amikor a pulthoz megyek egy újabb körért felfedezem őket, ahogy a teraszon beszélgetnek. Mosolyogva beszél hozzá. Látom, ahogy a karjára rakja a kezét. Oké bevallom. Féltékeny vagyok. Mindenkivel olyan kedves, csak engem kerül. Próbálom felidézni, hogy jobb ez így, hiszen tudom már miféle, hogy átgázol másokon, de megint ott van bennem egy kósza érzés, hogy valamit elfelejtettem és annak a valaminek köze van Annához.             

92. Kelta pillangó…

Sziasztok!

Megint itt vagyok, és akkor most először is válaszok a komikra, amikért nem tudom elégszer elmondani hálás vagyok!

Többen is jeleztétek, hogy a főhősöm túlontúl tökéletes (Roni, Lylia, Detty) igen tudom. És az a nagy helyzet, hogy van még egy dolog, ami majd csak a végén fog kiderülni, ezek után szerintem sokallni fogjátok, de az a magyarázat, az miatt van minden más. Nem fogom lelőni a poént, mert úgy nem ér semmit az egész. De nyugi vannak még olyan dolgok, amihez Anna egyáltalán nem ért.  

Ami az utazást illeti ez ugye már kiderült, mind együtt, békülés? ez egy nehéz dolog, mondjuk úgy, hogy a nyaralás végére mindketten elhatározásra jutnak. Kellan viselkedése: hát sértett a lelkem, de erre azt hiszem van is oka, és férfi, büszke, de ő egy aranyos jó fiú, szóval nyugi, nem lesz ilyen sokáig. Anna makacs, és túlontúl önfejű, de oka van ennek, és ez hamarosan napvilágra kerül.

Ami a gyógytornát illeti, már belejöttem, és jövő héten vége. Pár emberrel már "beszéltem" erről, ha minden jól megy márciusban már megyek dolgozni is. Előtte mondjuk még szeretnék elmenni a páromhoz egy hétre, remélem összejön.

Ami a kocsivásárlást illeti: a balesetig egy J-s Opel Astrám volt, szegény nem ért meg hosszú időt, mert áprilisban lett volna két éves. Az új autóm, (még leírni is gyönyörűség) szintén egy Opel lesz, ugyanúgy Astra Enjoy, 1,6-os, Magic Red színben. Ez persze egyelőre terv, mert a hétvégén nagy családi kupaktanács lesz. Ugyanis annyi pénzem nincs, a kölcsöntől se zárkózom el, de valószínűleg a hiányzó összeget inkább a szüleim és a párom adják kölcsön. Én meg nekik. Úgy néz ki hétfőn megyek a kereskedésbe. Majd addigra eldől a dolog. Hát ennyi, olvassatok, írjatok, és nagyon jó hétvégét mindenkinek.

Dicta 

Ui.: Detty egy Audi Q7-es, hát, tudnék vele mit kezdeni, de az árát nézve olyanom sose lesz. (A teljesítményét ismerve valószínűleg jobb is. :)

(Anna szemszöge)
Reggel végre kipihenten ébredek, bár jóval korábban a megszokottnál. Nikki még vígan szuszog, így halkan magamra húzom a ruhám és kiosonok a szobából. A 12-es táv van beütemezve, sajnos a múlt héten csak kétszer volt időm futni, így most kissé nehezemre esnek az első kilométerek. A végén aztán mégis belejövök, és a karomra erősített számláló jóval többet mutat amikor visszaérek a hotelbe. A lakosztályunkba lépve lihegek rendesen, és boldogan roskadok le az első szabad székbe Jay mellé. Az egész banda itt van, éppen reggeliznek, én is öntök magamnak egy pohár narancslevet, majd még egyet, és csak azután válaszolok Rob-nak. Persze rögtön jönnek a kérdések, és eléggé meglepődnek amikor megmagyarázom hol voltam, és miért.

Reggeli után én lezuhanyzom, a többiek is készülődni kezdenek, a cél megint a tengerpart, de lévén hétágra süt a nap, és ez a társaság nagy részének nem túl jó, a hamarosan kezdődő forgatás miatt rövid idő múlva visszahúzódunk a medence szélére. Ettől viszont az én hangulatom romlik el. Kellan már megint egy bögyös szőke csajt bolondít, csakúgy mint Tom, de utóbbi hódítása hidegen hagy.

Mint egy mantrát ismételgetem magamban: Nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel.

Az ebédet kicsit kitoljuk, majd újra süttetjük a hasunkat pár ital társaságában. Vacsora előtt mindannyian átöltözünk, még Kris is sikerül rávennünk egy rövidnadrágra, Rob legnagyobb örömére. Nekem igazándiból fel se tűnik, de amikor elindulunk, hogy megnézzük azt a nagyon jó helyet amiről Rob és Kris áradozik Jay rákérdez, hogy Tom és Kellan nem jön. Kiderül, hogy nem, ők maradnak a kis barátnőikkel. Mi viszont felkerekedünk, amikor belépünk a bárba már tudom miért volt olyan fontos, hogy éppen ide jöjjünk, megállok és csak rázom a fejem. Hatalmas kivetítő és persze teljes karaoke-berendezés foglalja el az egyik sarkot. Persze hiába ellenkezek addig könyörögnek amíg ráállok, hogy oké, egy szám. Erre Rob bedobja, hogy legyen kettő, úgyis van egy bonusza, amiért a vb-re kölcsönadta Dean-t, akkor most beváltaná. Közlöm vele, hogy jó lesz az neki későbbre, de egye fene, egy gyors, egy lassú. Miután teljesítettem a kérésüket már nem bánom. Jó kedvem van, ami köszönhető annak a nem kevés italnak is ami lefolyik a torkunkon. Jóval éjfél után kerekedünk csak fel, és megyünk vissza a hotelbe, a lakosztályunkat célozzuk meg egy utolsó italra, a hangoskodásunkra a két távolmaradó is előkerül, mert ők is nemrégen értek haza. Mindannyian a nappaliban telepedünk le először nem tűnik fel, hogy Kellan hozzám beszél, mert én a mellettem ülő Taylor-ral társalgok. Csak arra figyelek fel, hogy már harmadszor célozgat a fekete fiúk méretére és teljesítményére. Mikor felnézek látom, hogy a pohara felett engem néz, így rákérdezek. Aztán szó-szót követ, és kissé elfajulnak a dolgok. Amikor leesik mire, illetve kire célozgat vissza akarok vágni, és sikerül is.

- Hallottad már, hogy kis ember nagy bottal jár? – kérdezem és látom, ahogy szó szerint megnyúlik az arca.

(Kellan szemszöge)

Sajnos az este minden igyekezetem ellenére se sikerült kiszednem semmit Ashley-ből, azt mondta, hogy Luca-ról beszélgettek Annával, de ezt nem veszem be. Igaz többször is célzott arra, hogy kár, hogy nem emlékszem arra mi történt az Armani bemutató után. Az rémlik, hogy ott jártam, az is, hogy Anna és én a mosdóban… Az is, hogy utána viszont belevetette magát Ian nyakába, a veszekedés is megvan és, hogy reggel ott ébredtem. És ezek az emlékek nem éppen kellemesek. Egész nap törtem a fejem, de nem lettem okosabb. Ő viszont láthatólag kiszemelte magának Jay-t, vagy Taylor-t. Felváltva bolondítja mindkettőt. Előbbivel a medence partján flörtöl, utóbbival a vízben. Én egy idő után keresek magamnak egy kellemes kiscsajt, apró bikini, hatalmas mellek. Legalább eltereli a figyelmemet.

Vacsora után Tom aki a barátnőjét fűzi rákérdez, hogy megkeressük-e őket, vagy csatlakozunk a többiekhez. Hát naná, hogy az első. Nem messze van egy disco, ott kötünk ki, de kiderül, hogy őket inkább érdekli az ingyen pia, mint mi, mert szépen lassan lerészegednek. Visszakísérjük őket a szobájukhoz, még éppen időben búcsúzunk el tőlük, mert amint becsukódik az ajtó lábdobogás és a hányás félreérthetetlen hangja szűrődik ki. Leülünk a szobánkban még egy utolsó sörre, de még el se fogy amikor meghalljuk a többiek hangját. Csatlakozunk hozzájuk, ők is innának egy utolsót. Amikor meglátom a falatnyi ruhában, ahogy a zene ritmusára ringatózik eszembe jut az utolsó alkalom amikor táncolni láttam, aztán azok a képek, amin azzal a Hamilton gyerekkel tette ugyanezt valami discoban. Hála annak a nem kevés piának amit én is lenyomtam az este kötözködnivaló kedvem van. És ki mással, mint vele.

- Hallottam, hogy a fekete srácok igen alaposak… - rám néz és megszólal.

- Te nekem célozgatsz – kérdez rá, és ezt nem hagyhatom szó nélkül.

- Hát tudtommal te szűrted össze a levet eggyel – olyan ártatlanul néz rám, hogy majdnem beveszem, hogy nem tudja miről beszélek. – Gondolom hangulatjavításra kellett. Bár a srác elég alacsony, de gondolom ez nem lehetett akadály.

A válaszától enyhén szólva padlót fogok, elhallgatok, de pár perc múlva eljön az én időm a visszavágásra.

(Anna szemszöge)

Miután visszavágtam Kellan-nak nem törődök vele, de jó tíz perc múlva hála a nyitva hagyott erkélyajtónak, és a bent égő lámpáknak betéved egy éjjeli lepke. Ash azonnal sikítva felugrik, én csak elhessegetem magamtól, Ő viszont megszólal.

- Mit ijedezel Ashley, ez csak egy buta kis lepke, aki repked egyik virágról a másikra, kis könnyűvérű élőlény. Emberbe is van ilyen, van aki még magára is tetováltatja, hogy mások is lássák mindenre kapható.

Na ezt már nem bírom elhallgatni, felpattanok és nem érdekel, hogy a székem hangosan csattan a földön. Hogy megelőzzem a bajt, mert komolyan megfordult a fejemben, hogy beverem az orrát bemegyek a szobánkba. Hangosan bevágom magam mögött az ajtót, és leülök az ágyamra, majd szinte azonnal felpattanok. Nincs semmi szégyellnivalóm…

(Rob szemszöge)

Reggel úgy ébredtem, mint aki egy hétig aludt, pedig az éjjel igencsak sokáig szerettük egymást Kris-szel. Nem tudok betelni vele, élvezem, hogy mellettem alszik és kel, és ez most jópár hónapig így lesz. A nyaralás jó ötlet volt, szerintem a többiek is jól érzik magukat. Éppen reggeliztünk, amikor Anna visszaért, hála a párás levegőnek csurgott róla a veríték.

- Ma mennyi volt? – kérdeztem rá azonnal.

- Kicsivel több, mint tizenöt – felelte, mire persze el kellett mesélnie, miért fut reggel ennyit. A magyarázat a többieket is akárcsak engem annak idején elképeszti.

- Pár éve a nagynénémnél mellrákot diagnosztizáltak, túlesett a műtéten, aztán a kemoterápián, szerencsére már jó ideje tünetmentes, de még jó darabig nem érezheti magát biztonságba, ha egyáltalán valaha abban lesz. Amikor felépült és megerősödött hallott először erről a jótékonysági futásról. Megkért bennünket is, és idén már negyedik alkalommal veszünk részt rajta mindannyian. A szüleim, a nagybátyáim, az unokatestvéreim.

- És milyen táv? – kérdezett rá Tom.

- Mi fiatalok a leghosszabbnak indulunk neki, az fél-maraton, valamivel több, mint 21 km.

Napközben szinte nem történik semmi említésre méltó. Arról már régen letettem, hogy sikerül őket kibékítenem. Anna kerüli Kellan-t, és csak akkor szól hozzá, ha feltétlen muszáj. A haverom viszont úgy viselkedik, mint egy idióta. Piszkálja, csajozik, és iszik szakadatlanul. Talán ha ma látta volna énekelni akkor ő se tudna ilyen közönyös lenni, de nem neki azt a szőke tejcsárdát kellett kísérgetnie. Amikor visszaértünk volt valami a levegőben, éreztem, hogy baj lesz, csak nem tudtam, hogy ekkora.

Amikor az augusztusi címlapokra célozgat már aggódok, de aztán hallom, hogy Anna visszavág. De Kellan utolsó megjegyzése betette a kaput. Az arcán átsuhanó fájdalom mielőtt berohant a hálóba, és az, hogy én pontosan tudom mennyire rosszul érinthette ez, kihoz a sodromból.

- Baszd meg Kellan, hogy te mekkora bunkó vagy. Hamár egyszer láttad, milyen tetoválása van Annának megnézhetted volna alaposabban. Szerinted azok a számok ok nélkül vannak ott? Azt se tudod mit jelent, csak nem látsz a féltékenységtől.

- Miért te talán tudod? – ugrik fel ő is a székéből, mire azonnal bólintok.

- Az nem egy lepke, hanem egy kelta pillangó. Az újjászületést, a megújulásba vetett hitet szimbolizálja. Körülötte a számok pedig…

-… annak a napnak a dátumát jelzik amikor úgy éreztem meghalt egy részem, mert elvesztettem a kisbabámat – szólal meg mellettem Anna, miközben megfogja a kezemet. - Azért viselem magamon, éppen itt a méhem felett, hogy örökre emlékezzek rá.

Döbbent csend, mindenki arra a pontra mered, amit lejjebb húzva a szoknyája derekát felfedett, de én csak az arcát nézem. Sugárzik róla a fájdalom. Próbálom átölelni, de eltol magától, megrázza a fejét, majd újra Kellan felé fordul.

- De persze téged nem érdekel a dolgok jelentése, sokkal könnyebb így ítélkezni, igaz?

Halkan azt mondja lemegy a partra, követném, mert szeretném megvigasztalni. Ez a marha most igazán megbántotta, nem is beszélve arról mennyire nehezére eshetett beszélnie erről. Kris felé fordulok, hogy megmondjam neki, hogy lemegyek utána és igyekszek lelket önteni belé, de az arcára pillantva megtorpanok.

- Rob, hol láttad te Anna tetoválását? – kapásból válaszolok.

- Budapesten – hozzá lépnék, de a szemében megbújó fájdalom megállít. A francba, valamit elfelejtettem kimondani. – de csak fényképen.

Erre szerencsére felkapja a fejét.

- Kicsim, mondtam, hogy nem történt köztünk semmi, hiszel nekem? – rövid tétovázás után bólint, mire fellélegzek és folytatom. – Emlékszel a nappalit borító üvegfalra, van mögötte egy hatalmas polcrendszer. Rengeteg könyvvel, cd-vel dvd-vel és egy csomó fotóalbummal. Abban láttam. És az előbb sem néztem oda...

Szerencsére elfogadja a magyarázatom, és hagyja, hogy átöleljem és nem tiltakozik amikor megcsókolom. Aztán leülök és őt is az ölembe húzom. A társaság létszáma időközben kissé megcsappant, Kellan és Jay is eltűnt. Előbbi állítólag azért, hogy kiszellőztesse a fejét, utóbbi pedig Anna után indult, amiért rendkívül hálás vagyok neki.

(Kellan szemszöge)

Bántani akartam, igen. De nem így, és ha tudom, hogy mi a jelentése a rávarrt tetoválásnak eszembe se jut felhozni. Féltékeny voltam, bevallom. Eddig csak sejtettem, hogy volt valami közte és az között az autóversenyző között, de miután célzott a méretére megbizonyosodtam. Most se jobb, hogy tudom, az pedig, hogy kiderült, Rob-bal is ágyba bújt csak még rosszabb. Mert lehet, hogy Kris bevette azt a dumát a fényképről, de én nem. De mégis mindezek ellenére az a fájdalom ami a szeméből sugárzott, az elcsukló hangja ahogy a babáról beszélt szíven ütött. El kellett jönnöm. Először csak szerettem volna kiszellőztetni a fejem, mert elég sokat ittam és az elmúlt pár perc…

Egy ideje viszont ahogy mászkálok a parton céltudatosan közlekedem, Őt keresem. Bocsánatot akarok kérni. Nem is, bocsánatot kell kérnem. Mert hiába tagadom igenis fontos, hogy mit gondol rólam, és Isten lássa lelkemet ezt nem akartam.

Amikor meglátok egy alakot a parton a homokban ülve először nem vagyok benne biztos, hogy ő az, de megcsillan a holdfény a haján, és így már összetéveszthetetlen. Megnyugszom, hogy oké, nincs semmi baja, éppen indulnék felé, de valaki megelőz.

Jay lép oda és ül le mellé a homokba. Magához öleli, ami rosszul esik. Én akarok ott lenni, hozzám húzni és megvigasztalni. Elmondani, hogy nem úgy gondoltam. De aztán rájövök, hogy jobb így, rám egészen biztosan haragszik, és nem akar látni.

Visszamegyek a hotelbe, és jó ideig ébren fekszem az ágyamban a plafont bámulva a sötétben. Hallom amikor a barátom visszajön, de nem szólalok meg.

(Anna szemszöge)

Rosszul esett, kimondhatatlanul fáj, hogy eszembe jutatta a kisbabámat. Persze nem tudhatta, de akkor is. Az mondjuk rejtély számomra, honnan tudhatja Rob a jelentését, bár ha felidézem a szavait, mintha nagyapa használta volna ugyanezeket.

Hallottam, hogy valaki utánam szól, de nem akarok most senkit, magányra vágyom. Nem tudom hova mehetnék, pár perc alatt a tengerparton kötök ki. Leülök és átkulcsolva a térdemet bámulom a sötét vizet. A távoli csillagokat. Igyekszem kikapcsolni a gondolataimat, mint már annyiszor azóta. Nem tudom mióta ülök itt egyedül, nem is hallom meg a lépteket, csak amikor valaki mellém lép. Azonnal feltámad bennem a védelmi ösztön arra kapom a fejem, de szerencsére Jay az.

- Ideülhetek? – kérdez rá, és amikor bólintok leül mellém. Nem szól semmit, én se teszem. Nem vagyok rá képes. Érzem a kezét a vállamon, ahogy magához húz, örömmel simulok hozzá, jó érzés, hogy van mellettem valaki. Némán ülünk, pár könnycsepp gördül végig az arcomon, de lopva letörlöm. Illetve lehet, hogy észrevette, de nem tesz rá megjegyzést.

Nem tudom meddig vagyunk így összebújva, de sikerül megnyugodnom. Kibontakozom az öleléséből.

- Menjünk aludni – szólalok meg, mire feláll, engem is felsegít és egymás mellett sétálva visszamegyünk a hotelbe. A szobám ajtajához lépve látom, hogy kinn hagyták nekem a kártyát, puszit nyomok Jay arcára, és belépek.

 

A fürdőben igyekszem a lehető leghalkabban átöltözni, majd ágyba bújok. De sokáig fekszem ébren. Azon gondolkodom hol és mikor romlottak el ennyire a dolgok. Tudom, én is hibás vagyok. A születésnapomkor tudtam, éreztem, hogy szeret, csodálatos másfél nap volt. Talán ha ott megadom neki amit kér? De nem éreztem helyesnek, hiszen irányítani akart. Aztán Johannesburgban, na ott határozottan én hibáztam. Én és a konokságom. Megbántottam, és azt hiszem megsértettem a büszkeségét. Láttam valamit a szemében, de túlságosan is emlékeztem még Ricsi szavaira, nem akartam megint elveszíteni az önállóságomat, valaki alárendeltje lenni. Igen, valószínűleg bennem van a hiba, de akkor se ezt érdemlem, miért kell megaláznia? És mégis, hogy hihet el mindent, amit az újságok írnak. Éppen Ő? Tudnia kéne, mennyi hülyeséget összehordanak a lapok. Az pedig, ahogy a partyn bánt velem, mint egy olcsó kurvával, akit megdughat a wc-ben. Egy percen múlt minden, hatvan másodperc, ennyi elég lett volna, hogy magyarázatot adjak neki, de ő faképnél hagyott. De akkor miért csinál úgy mintha féltékeny lenne és számítana neki mit teszek?

(Rob szemszöge)

Éjjel újra és újra bizonyítom Kris-nek, hogy mennyire szeretem, szavakkal, érintéssel, minden módon. Látszólag hisz nekem, de a kételkedés legapróbb szikráját is el akarom oltani a lelkében. Sokáig beszélgetünk, és persze szeretkezünk, így nem csoda, hogy reggel csak későn ébredünk. Miután mind a ketten lezuhanyoztunk a nappaliba megyünk, hogy megrendeljük a reggelit. A kanapén találjuk Nikki-t, aki elég gondterheltnek tűnik. Elárulja, hogy már régóta fenn van, de Anna úgymond eltűnt. Úgy néz ki nem aludt az ágyában, igaz a takaró gyűrött, de nincs visszahajtva.

Az első gondolatom az, hogy futni ment, tegnap is azt tette, felfordítjuk a szobájukat és tényleg nem találjuk se a cipőjét, se azt az izét amit a karjára szokott húzni. Csak egy pillanatig tart a nyugalmam, mert az órára pillantva látom, hogy már igencsak késő van, vissza kellett volna érnie. Időközben megérkeznek a többiek, Jay azt mondja az éjjel teljesen rendben volt, amikor visszajöttek. Rácsörgök a telefonjára, de az az éjjeliszekrényén kezd el zenélni. Lassan mindenki megérkezik és a paranoiám, hogy valami baja van idővel mindenkire átragad. Valami baja történt. Próbálok információt szerezni, ami Kellan segítségével összejön, de amikor megtudjuk mikor kelt, ami több mint három órája volt, és ezek szerint annál is korábban indult el, mint sejtettem már komolyan ideges vagyok.

Mi a francnak kellett éppen Mexikóba utaznunk, itt szar a közbiztonság. Ha megtámadták? Oké megtudja védeni magát, de egy többfős társasággal vagy ne adj Isten egy fegyverrel szemben esélye sincs. Vagy ha elrabolták? Oké, még nem sejtik, hogy ki a nagyapja, de az én barátnőmet játssza, és azt folyton lehozzák az újságok, hogy mennyit keresek.

Ha bármi baja lesz, ha csak egy haja szája is meggörbül nekem annyi. És most nem csak arra gondolok, hogy a nagyapja, a rokonai kicsinálnak, szépen egymás után. Nem, nem a haláltól félek, hanem a bűntudattól, mert én vettem rá erre a hülyeségre.

Hol a francba lehet?

(Kellan szemszöge)

Reggel másnaposan és egyedül ébredek, Jay nincs sehol. A zuhany alatt igyekszem magamhoz térni, kevés sikerrel. Felkapok egy rövidnadrágot és úgy döntök, új nap, új élet. Ezért elindulok a szomszéd lakosztályba bocsánatot kell kérnem Annától, aztán megpróbálok szerezni egy repülőjegyet egy délutáni járatra és hazautazom. Jól meglesznek nélkülem.

Amikor a kopogásomra kinyílik az ajtó Tom néz szembe velem, majd rögtön faképnél hagy.

- Csak Kellan az… - mondja a háló irányába haladva.

- A rohadt életbe, hol lehet? – hallom Rob ideges hangját, és csak most tűnik fel, hogy mindenki itt van. – Hogy a büdös francba működik ez az izé? – mérgelődik, legnagyobb meglepetésemre Anna telefonjával a kezében, amit vadul nyomkod.

Elveszem a kezéből, és kinyitom a billentyűzárat, láttam párszor, hogy csinálta, és szerencsére nem változtatott kódot.

- Na végre… - kiált fel a haverom, nekem meg csak most esik le mit tettem. Félve nézek körbe tartva a tulajdonos reakciójától, de sehol se látom. – A francba, ez szerint nyolckor kelt, kb. tíz perc alatt tuti elkészült. Mindjárt 11, már régen vissza kellett volna érnie.

- Hol van Anna? – kérdezek rá, mire felvilágosítanak, hogy ez az amit senki se tud. A futó cucca hiányzik, de már legalább másfél órája vissza kellett volna érnie.

Mindenki aggódik, csoportokra oszlunk, hogy bejárjuk a környéket. Én Ashley-t kapom társamul, gondolom mindenki más haragszik rám. Arra gondolnak amire én. Az Én hibám. Lehet, hogy azért nem jött vissza, mert az este megbántottam. Remélem nincs semmi baja.

 Azt nem tudnám elviselni…

91. Irány Mexikó…

Ezúttal is köszönöm hogy írtatok pár sort az előző fejezet után. Kérlek ne érezzétek úgy, hogy ezzel bármiféle módon megbántatok, csak nyugodtan ezután is!!!
Viccen kívül, köszi mindenkinek. Megint volt pár felvetés, de most rohanásban vagyok (már amennyire azt én tudok) ugyanis úgynéz ki fizet a biztosító és intézem az új kocsikámat. JA következő fejezet előtt majd pótolom.
Dicta


(Rob szemszöge)

Imádom New Orleans-t. Bár nem állítanám, hogy túl sokat láttam belőle. De van itt valami, illetve valaki, aki megédesíti a napjaimat és az éjszakáimat. Kitölti az életem. Kristen. Most is őt nézem, ahogy édesen szuszog mellettem. Már bámulom egy ideje, kivételesen én ébredtem előbb. Gyönyörű, ahogy összegömbölyödve fekszik, feje alá gyűrt kispárnával, a takaró alig fedi el a testét.

Tíz napja értünk ide a srácokkal hihetetlen egy utazás volt. Annyit ökörködtünk, és annyi mindenen mentünk keresztül míg végre megérkeztünk, de élveztük minden egyes percét. Volt, hogy nappal vezettünk, és mielőtt besötétedett kerestünk egy útszéli hotelt. Volt, hogy éjjel keltünk útnak, és nappal a helyi nevezetességeket vettük szemügyre. Nem volt tervezett útvonalunk, de ahogy Anna megjósolta a térképnek hasznát vettük. Négy államot szeltünk át egy hét alatt, igyekeztünk olyan részeket választani, ahol nem ütköztünk folyton rajongókba.

Út közben, főleg mikor én vezettem a barátaim meg aludtak volt időm gondolkodni. Arról, hogy mit is akarok. Az életemről. Az egyértelmű, hogy a legfontosabb dolog számomra a családomon kívül Kris. Legszívesebben a falba verném a fejemet, hogy egy időre ezt elfelejtettem, de annak már vége. Amióta itt vagyunk újra és újra elmondom neki, mennyire szeretem. Ő nem említi azt a három hetet, és mivel nem beszél róla csak remélhetem, hogy hisz nekem. A mondataiból és a mozdulataiból ezt érzem.

Arra is rájöttem, hogy soha az életben nem tudom meghálálni Annának amit értem, értünk tesz. A srácokkal beszélgettünk erről, azt mondták számukra fel nem fogható mi motiválhatja, én se tudom.

Anyagi haszonszerzés ismerve a hátterét és a makacs ellenkezését még ha csak egy vacsorát, vagy szállodai szobát akarok kifizetni is, biztosan nem. Ismertség ugyancsak kizárva, mert elég lenne megneveznie a nagyapját és csapatostul járnának utána az újságírók. Karriervágy valószínűtlen, többször is kijelentette, hogy se színészi, se énekesi ambíciói, sőt most már tudom, hogy modellkedési szándéka sincs, holott mind a három területen megállná a helyét.

Nem értem őt, de valószínűleg soha nem is fogom.

Halkan szállok ki az ágyból, igyekszem nem felébreszteni Kris-t. Kiosonok a fürdőbe és onnan rendelem meg a reggelinket. Tegnap este sokáig fennvoltunk, mert a felvétele, szerencsére az utolsó, elég későn ért véget. Amióta megérkeztünk én napközben Tom-mal a helyszíneken lófráltam, igyekeztem nem feltűnést kelteni. Persze a sajtónak feltűnt az ittlétem, rá is kérdeztek páran, hogy miért is, de leszereltük őket azzal, hogy a barátomat kísértem el. Kivételesen nem találgattak, hogy vajon van-e ennek bármi köze Kris-hez.

Anna jó álca, bár szégyellem így nevezni. Igaz a hír arról, hogy egy másik „vámpír” társaságában látták, ide is eljutott, Steph azonnal riadóztatott, amint megtudta, de a tanácsára megszellőztettem, hogy hamarosan követ ide Louisiana-ba. Utoljára tegnap volt egy hete, hogy beszéltünk, akkor azt mondta, ma délután érkezik. Egy héten át nem tudtam elérni, oké említette, hogy így lesz, de én azért próbálkoztam. Viszont a telefonja folyamatosan ki volt kapcsolva, amire eddig még sose volt példa.

Bár annyira nem bánom, mert történt egykét dolog ez alatt a pár nap alatt. A legfontosabb, hogy már holnap reggel utazunk Puerto Aventuras-ba. Eredetileg nem oda foglaltunk helyet, de az első szálloda kiszivárogtatta, hogy több Twilight-sztár is náluk fog megszállni, így gyorsan váltanunk kellett. Steph találta ezt a helyet, szerinte egy nem túl látogatott vidék, az ellátásról csak jót hallott, volt elég szabad szobájuk, úgyhogy holnap ilyenkor már a repülőn fogunk ülni, útban Mexikó felé.

És erről Anna még nem tud, meg arról se, hogy azzal ellentétben, amit legutóbb mondtam neki Kellan mégis jön. Amikor először beszéltem vele, elutasította, hogy velünk utazzon, amin igencsak elcsodálkoztam, mert eddig minden buliban benne volt. Amikor Anna rákérdezett, hogy kik várhatóak rajtunk, Ash-en és Tom-on kívül szinte fellélegzett, hogy ő nem. De a múlt hét közepén a haverom rám csörgött, és közölte, ha van még hely mégis csatlakozna. Azt nem tudom, hogy miért döntött így, de kicsit örülök neki. Hátha végre kibékülnek.

Megvitattam a dolgot Kris-szel és Tom-mal, mind a kettő egyetértett velem, hogy ha Anna annyira örült annak, hogy Kellan nem utazik, akkor ezt nem kéne elárulni, majd csak ott. Remélem nem lesz belőle gubanc.        

(Anna szemszöge)

Iszonyatosan fáradt vagyok. Az elmúlt egy hétben ha naponta aludtam két-három órát, akkor sokat mondok. Persze ez mindig így van. Ha összejövünk öten elkap bennünket a hév, és  egyszerűen muszáj megoldanunk a feladatot. Nem mintha Charlie bácsi ezt követelné, ezt már többször is elmondta, a héten is jópárszor, de nagy bennünk a versenyszellem. Ma is hajnali négykor kerültünk ágyba, igaz BEFEJEZTÜK. Most 3 óra alvás után nehezen kászálódok le az ágyról, Ricke már megint ellopta a fél takaróm, Kenny pedig a párnámat próbálta a magáévá tenni.

Szarul nézek ki. Állapítom meg a tükörbe nézve, pedig már lezuhanyoztam, megmostam a hajamat. Feldobok egy gyors sminket, nincs sok időm, mert a gépen 10.30-kor indul. Mászkálok körbe, és kivételesen csak belegyűröm azt a pár ruhadarabot a bőröndbe amit itt használtam. Az egyik táskát ki se nyitottam, most abból halászok elő egy farmert és egy inget. Biztonságba helyezem a laptopom, rájuk lesek, még mind a négy alszik, így villámgyorsan megkaparintom a gépeiket, és személyre szóló üzenetet hagyok mindegyiken.

Még akkor se mocorognak, amikor mindent összepakoltam. Megcsiklandozom Lance-t, és megrázom Enrique-t. Álmosan néznek rám, de tudom, hogy az ő gépük is délben megy, így ideje felkelniük. A mocorgásra Hiroki is felnéz, Kenny pedig a másik három méltatlankodására, hogy csak nem búcsú nélkül akartam távozni. Közlöm velük, hogy kapnak húsz percet, még elbúcsúzok Charlie bácsitól, de akkor már muszáj lesz indulnom.

Odalenn a mentorunk nagy öleléssel fogad, reggelivel kínál, de csak felkapok egy croissan-t. Közli, hogy milyen összeget utalt a számlámra. Meghallva a hétjegyű számot szabadkozom, de kinevet, hogy higgyem csak el, neki ez bőven megéri. A srácok negyed óra múlva jelennek meg az ajtóban, akárcsak a sofőr, aki már pakolja is a csomagjaimat. Nehezen búcsúzunk el egymástól, nagy ölelések, ígéretek, hogy mennek majd az üzenetek, mint mindig. Ugratnak, hogy aludjak a gépen, hogy bírjam az éjszakát  a kiéhezett pasimmal, és aztán pihenjek is a következő napokban, ne csak…

Hosszan integetek nekik, rossz megint elválni, és az újabb találkozóig még legalább egy év van vissza.

A reptéren a sofőr egészen a csomagfeladóig kísér, majd miután felhelyezte a bőröndjeimet elköszön. Nincs időm leülni, már ki is írják a gépem, de sajnos amint elhelyezkedek, és próbálok öntudatlanságba süllyedni elfoglalják a mellettem lévő ülést. És az idős bácsi nem akarja észrevenni, hogy én inkább aludnék beszélgetés helyett. Több hatalmas ásítás után, amit nem is titkolok úgy döntök, oké, akkor ezt felejtsük el. Helyette inkább iszom egy kávét és az ötórás utat végigbeszélgetjük. Igazán jópofa, sztorizgat a fiatalkoráról, udvarol rendületlenül. Amire végre New Orleans-ba érünk elszáll a fáradtságom, még a fotós se tud zavarni, aki rendületlenül kattintgat körülöttem, és kérdésekkel bombáz. Egyre se válaszolok, helyette fogok egy taxit és a hotelbe vitetem magam. Még reggel küldtem egy sms-t Rob-nak, így meg se lepődök, amikor bejelentkezés után ahogy bedugom a zárba a mágneskártyát kinyílik az ajtó és szembetalálom magam a hármassal. Viharos üdvözlés után már húznak is magukkal, hogy foglaltak egy asztalt az egyik kedvenc helyükön. A vacsora alatt újra rám tör a fáradtság, szerencsére tegnap ők se aludtak sokat, így viszonylag gyorsan visszamegyünk. Arra még emlékszem, hogy amint megláttam az ágyat azonnal rávetettem magam, aztán…

Reggel a telefonom csörgésére ébredek, miután beleszólok szinte azonnal nyílik az ajtó, egy kéz benyújt egy csésze teát, közben pedig a fülembe azt hallom, hogy ideje felkelnem.

(Rob szemszöge)

Anna este hat körül fut be, még reggel kaptam tőle egy sms-t, hogy mire várható. Mi már indulásra készen várunk rá, úgy döntöttünk, csapunk egy búcsúestét. Nevet, és jó kedve van, nem nehezményezi, hogy már holnap utazunk. De fáradtnak tűnik, a vacsoránál kis hijján elalszik a tányérja felett. Mi is korán készülünk ágyba bújni, mert reggel irány az első közös nyaralásunk.

A felkeléssel viszont van egy kis gond. Na nem a miénkkel. Hiába követünk el mindent, csak nem hallatszik életjel a szobájából. Tom felajánlja, hogy ő szívesen felébreszti, de Tenerife óta olyan jóba vannak, nem merek kockáztatni. Aztán mentő ötletünk támad, megrendelem a kedvenc gyümölcsteáját, fogom a kezembe, az egyik kezembe a csésze a másik a kilincsen, de…

- Ne szórakozz Rob, menj már be. Vagy még jobb, hívjuk fel telefonon – veti fel a barátom.

Az ötlet tetszik, kifejezetten. Kris azonnal tárcsáz, amikor bentről meghallom a hangját, lassan kinyitom, és bedugom a kezemet a teával. Egy pillanat múlva felnevet, és szól, hogy nyugodtan menjünk be. Az ágyban megissza a teát, majd kipattan, csakúgy, mint Tom szeme amikor meglátja az aprócska pólóban és nadrágban.

- Szívi, ha te ezt viseled éjjelente meg fogsz fázni. Bár én szívesen megmelegítenélek – csillan fel  szeme, de a választ hallva behúzza a fülét.

A reptéren kikapunk pár fotóst, de ez se tudja a kedvünket szegni. Az átszállásnál Cancun-ba szerencsére megússzuk a tolakodásukat, és másfél óra múlva már a Puerto Aventuras-i Maroma hotel bejárata előtt áll meg velünk a szálloda kisbusza. Villámgyorsan elfoglaljuk a lakosztályunkat, a biztonság kedvéért most is azt kértünk, Anna azt mondta szívesen alszik Nikki-vel. A mellettünk lévőbe kerül Kellan és Jay, illetve Tom és Taylor. Ash meg kettővel arrébb, mert szombat délre ideér Luca. Lepakolunk a franciaágyas hálóba, és szinte azonnal a teraszra megyünk. De ezúttal a kinti látvány elvonja a figyelmünket még a cigizésről is. Mindenütt pálmafák, a tenger gyönyörű, a part homokja hófehér. Jó félórányi gyönyörködés után mikor Tom átjön hozzánk jut csak eszünkbe, hogy Anna igen csendben van. Mi viszont igen éhesen. Kris elmegy szólni neki, de szinte azonnal vissza is jön.

- Nem éhes? – kérdezek rá, de csak megrázza a fejét.

- Nem tudtam megkérdezni, alszik. Szerintetek felébresszem? – tanakodunk egy darabig, de aztán úgy döntünk hagyjuk pihenni, írunk egy üzenetet majd nekiindulunk. Teljesen átlagosan nézünk ki, a helyiek nem foglalkoznak velünk. Evés után mászkálunk kicsit a környéken, találunk pár ígéretes bárt, az egyikben van karaoke, amint meglátjuk egyszerre nézünk össze Tom-mal, ide el kell jönnünk. És Anna nem fogja megúszni, énekelnie kell.

A szobánkba visszaérve minden ugyan úgy fogad bennünket, Kris bemegy hozzá, majd két perc múlva jön is vissza.

- Na… - nézünk rá kérdőn.

- Alszik lehúztam róla a cipőjét és a farmerét, de fel se ébredt, úgyhogy betakartam.

Biztos van valami magyarázat erre a túlzott aluszékonyságra, csak mi nem ismerjük.

De őszintén szólva az éjszaka további részében nem foglalkozunk a dologgal, mert találunk jobb elfoglaltságot. Reggel viszont már kezdünk mind a ketten komolyan aggódni, mert Kris szerint ugyan abban a pozícióban fekszik, mint az este. Csörgünk Tom-nak, aki már a medencéknél van és halkan közli, hogy talált egy tuti csajt, őt fűzi éppen. Kris rendel reggelit, amíg megjön megint benézünk Annához, még a pulzusát is leellenőrizzük, látszólag csak alszik, de felmerül bennünk, hogy lehet, hogy beteg. A délelőttöt a teraszon töltjük, egy előtt pár perccel hangos kopogás riaszt bennünket, megérkeznek a többiek, még a földszinten összeakadtak Tom-mal, és egyenesen hozzánk jöttek. Hangos üdvözlés, és ölelkezés, majd megrohamozzák a minibárt, mondván ebbe a nagy melegben szükséges a folyadékbevitel. Ash kérdez rá esőként, hogy és hol van Anna.

- Most nem mondjátok komolyan - kiált fel Tom mielőtt megszólalhatnánk – még mindig szunyál, basszus egy napja alszik, ez már beteges.

Mindenki meglepődve néz ránk, egyedül Kellan adja a közönyöst, és csak issza a sörét. Jobban belegondolva, Anna születésnapja óta nem találkoztunk, beszélni is csak kétszer amikor hívtam az utazás miatt, és amikor ő keresett, hogy mégis jönne. És olyan furcsán távolságtartó velem. Mi a franc baja lehet?

(Kellan szemszöge)

Több mint egy hete az agyam hátsó zugában ott motoszkál a gondolat, hogy valamit elfelejtetem. Többször átnéztem a határidőnaplóm, egyszer még az ügynökömet is felhívtam, sőt anyát is, hátha egy születésnap ment ki a fejemből, de semmi. A napjaim ugyanúgy teltek, igyekeztem elkerülni Ashley-t aki folyton hívogatott, hogy beszélni akar velem. De mivel sejtem, hogy arról a zöldszemű bestiáról lenne szó, inkább kihagytam a lehetőséget. Még mindig nem értem, hogy a francba tudtak mégis rávenni erre a hülyeségre. Itt ülök egy repülőn Taylor mellett, - direkt ültem mellé legalább nem faggatózik - és éppen Mexikóba tartok. Pedig semmi kedvem hozzá. Illetve a pihenés és a tengerpart ellen nincs kifogásom, sőt a barátaim társaságának is örülök, de annak, hogy Ő is ott lesz csöppet se. Jay tehet az egészről, addig piszkált azzal, hogy még mindig odavagyok azért a kétszínű nőszemélyért, hogy elhatároztam bebizonyítom nincs igaza. Ezért én ostoba felhívtam Rob-ot, és most itt ülök. Amióta beszéltünk azt sulykolom magamba, hogy könnyedén kibírom ezt a pár napot, lányok ott is vannak és ha más nem is de Tom tuti kapható egy kis csajozásra. Hacsak nem vetette ki a hálóját ezúttal rá ez a férfifaló szörnyeteg.

A szállodába érve alig jelentkezünk be máris a vidám angolba botlunk, aki már túlvan egy sikeres hódításon, és éppen a másik háromhoz tart. Mi is követjük még le se pakolunk rögtön hozzájuk megyünk. Meglep, hogy Kris azok után, hogy Rob félrelépett úgy tesz, mintha semmi se történt volna. Ő szerencsére nem mutatkozik, gondolom már a parton sütteti magát. Aztán kiderül, hogy nem. Egy pillanatra bennem is felmerül, hogy csak nincs valami baja, de sikerül még időben elfojtanom ezeket az ostoba gondolatokat. Még szerencse, mert pár perc múlva megjelenik frissen, a haja még vizes a zuhanyzástól, a ruhája alig takar valamit, rögtön felkapja Rob poharát és beleiszik. Természetes mozdulatnak tűnik. Ugye megmondtam, van ezek között valami. Hallgatom amit beszélnek, és a mondatai egyre jobban megerősítik bennem azt a véleményt, hogy ez a nő egy férfifaló. Mindennek van határa, négy pasival egy teljes hétig. És egy ágyban?

(Anna szemszöge)

Arra ébredek, hogy iszonyatosan szomjas vagyok. A szomszédból hangos beszélgetés szűrődik be, de nincs időm kitalálni kik lehetnek azok, mert sürgős dolgom akad a fürdőben. Hamár ott vagyok lezuhanyzom, és mindjárt kissé jobban érzem magam. A szomjúság viszont megmaradt, így magamra kapok egy bikinit és egy rövidnadrágot és mezítláb útnak indulok. A nappaliban nem találok senkit, viszont a hangzavar a terasz felől egyre hangosabb, így én is kilépek. Legnagyobb meglepetésemre ott nemcsak Rob, Kris és Tom foglal helyet, hanem Ash, Nikki, Jay, Taylor és Kellan. Ez meg mi a francot keres itt?

- Na mi van Csipkerózsika, felébredtél százéves álmodból? – nevet rám Rob, de nem értem a kérdést.

- Miért mennyi idő? – kérdezek vissza.

- Délután kettő…

- Akkor mit reklamálsz, 11-kor értünk ide… - vágok vissza azonnal.

- Aha, csak nem ma, hanem tegnap.

Hoppá. Átaludtam egy egész napot.

A múlt hetem elég sűrű volt, ezt közlöm is velük, így egyáltalán nem csodálom. Tom persze azonnal ugratni kezd.

- Aztán mi fontos dolgod volt? Pasik?

Elmosolyodok, felveszem Rob elől a poharat, mert már tényleg nagyon szomjas vagyok, szerencsére csak narancslé, és csak miután ittam válaszolok.

- Aha, méghozzá öt.

- ÖT? – kérdez rá azonnal az angol. – Mi van emelkedik a létszám, Tenerifén még azt mondtad néggyel aludtál egy ágyban.

Ezen rögtön nevetnem kell, és sietve biztosítom, hogy igen az éjjeleket valóban néggyel töltöttem együtt, de az alvásról bizony nem sok szó esett. Ezen mondatom nem kis megdöbbenést okoz, én meg kihasználva a csöndet közlöm, hogy most azonnal szükségem van némi energia utánpótlásra, szóval ennék valamit. Többen is csatlakoznak hozzám, de a társaság még el se foglalta a helyét, szóval kérnek pár percet. Miután mindenki elhagyja a szobát, Nikki beköltözik mellém, megállok Rob előtt.

- Átvertél Pattinson, - bököm meg a mellkasát. – Azt mondtad nem jön.

- Akkor még tényleg így volt, - veszi azonnal védelmébe Kris – utána telefonált, hogy mégis utazna. Mégse mondhatta neki, hogy inkább ne. Vagy nagyon zavar?

Gondolkozom egy fél pillanatig, de aztán megrázom a fejemet. Végülis régi barátok, nincs jogom közéjük állni, ő inkább a bandába tartozik, mint én. És különben is a múltkori eset után már nem érdekel, végeztem vele. Majd elkerülöm és a többiekkel elleszek.

Ehhez az elhatározáshoz tartom magam a kései ebédünk alatt is, amit jó sokáig elhúzunk, utána pedig úgy dönt a társaság, hogy irány a tengerpart. Amikor leérünk nem tudok, és nem is akarok ellenállni a víz hívó szavának, ledobom a rövidnadrágom és berohanok. Ezt felettébb jól tettem, mert Tom már fut is utánam, és menet közben biztosít róla, hogy most megfizetek azért, hogy Tenerifén lenyomtam (párszor) a víz alá. Sajnos itt az akkori esettel ellentétben nincs segítségem, neki viszont akad. Ugyanis Taylor galád módon hozzá társul és mivel jobban úszik mint én elém kerül. Próbálok menekülni, de az angol elkap. Bugyborékolva süllyedek, de merülés közben elkapom a lábát és húzom magammal. Ezt jópárszor eljátsszuk, és a végén szégyen ide szégyen oda, ők vannak túlerőben, megadom magam. Ezek után más préda után vetik magukat, nem kell sokat várnom, már Ash és Nikki a célpont. Én kifekszem a partra, élvezem a forró homokot alattam. Később persze csatlakozom a vízben szórakozó társasághoz, úgy tűnik mindenki jól érzi magát, és a nyaralók se zavarnak bennünket, szemlátomást mi se őket. Egy idő után érzem, hogy valaki figyel, ahogy körbenézek Kellan tekintetével találom szembe magam. Dühösnek tűnik, kétség kívül velem van valami baja. Már éppen készülök odamenni hozzá, hogy itt én vagyok az akinek oka van haragudni, amikor Ashley megragadja a kezem és magával húz. Kicsit távolabb leül, és int, hogy én is tegyek így.

- Kellan nem emlékszik – kezd bele, mire csodálkozva nézek rá – úgy látszik túlságosan részeg volt, mert csak annyi van meg az emlékezetében, hogy összeakadtunk a party-n. A mosdóban történtekre nem tudom, de arra, hogy később otthon mi történt, és legfőképpen mit mondtál neki, na abból semmi se maradt meg a fejében.

Elgondolkozva nézek rá. Tehát ő még mindig a Johannesburgi reggelnél tart. Ezért haragszik. Ha most találkoznánk azóta először, akkor azonnal odamennék és beszélnék vele. De tudva, hogy ő életcéljának tűzte ki LA női lakosságának ágyba vitelét, és látva, hogy esze ágában sincs kikötni egynél se, csak kihasználja őket… Ilyen emberre nincs szükségem, ez nem az a Kellan akit én megismertem, és akit… szerettem. Talán jobb is így, ha tudná mit éreztem iránta még képes lenne újra hatni rám.

- Jó, - szólalok meg – jobb is így.

- Mi? Nem, Anna meg kell tudnia. És meg is mondom neki…

- Nem. Ash, ha egy kicsit is számítok neked ne tedd. Én befejeztem vele, végleg. Ha megtudja, se változik semmi. Úgyhogy semmi értelme.

Jó öt percig győzködöm, akkor is csak azért állunk fel, mert a többiek kiabálnak, hogy ideje felmenni.

Mindenki összekapja magát, aztán vacsorázni megyünk. Többször is az étteremben és később abban a bárban is ahova elugrunk pár italra érzem, hogy engem figyel, de nem törődöm vele. Helyette sokat beszélgetek Jay-jel, és nagyokat nevetek Nikki-vel, aki haláli nőszemély. Szerencsére a társaság a repülőútnak köszönhetően elég hamar kifáradt és korán (már, ha az éjfél korainak nevezhető) visszamegyünk a hotelbe. Kikészítem a cuccomat reggelre, és újra csak az ágyamba zuhanok.

(Kellan szemszöge)

Egyszerűen nem tudom mi van velem. Megvetem, de mégis egy percre se tudom levenni róla a szememet. Már az a bikinifelső-rövidnadrág párosítás is hatással volt rám, de amikor ebéd után a parton megszabadul ez utóbbitól, egy pillanatra elakadt a lélegzetem. A testem persze azonnal reagált a látványra, így kénytelen vagyok villámgyorsan a vízbe vetni magam, még mielőtt ez másoknak is feltűnne. De nem használ, ideig-óráig igen, de elég csak meglátnom, ahogy sétál kifelé a vízből, ahogy megrázza a vizes haját, elterül a homokban…

Pedig bőven vannak csinos lányok a parton, csak éppen egyik se Ő. Aztán a vágyakozással együtt megérkezik a düh. Mérges vagyok, amiért ilyen hatással van rám. Az meg egyszerűen az őrületbe kerget, ahogy a srácok körbeugrálják. Tom, Taylor, Jay. Rob nagyrészt Kris-szel van elfoglalva, és meglepetésemre csak párszor kerül kapcsolatba Annával, igaz akkor minden további nélkül ölbe kapja, és berohan vele a vízbe.

Én jól elvagyok a lányokkal, még jó, hogy Nikki és Ash is itt van, bár utóbbi furcsának tűnik. Látom rajta, hogy valami böki a csőrét, de nem mond semmit, de párszor elcsípem, hogy hol Annát, hol engem bámul, és töpreng valamin. Már éppen rákérdeznék, de azt látom, hogy megragadja a bestia kezét és kicsit messzebb tőlünk leülnek. Nem hallom miről beszélnek, de mivel mind a kettő felém néz párszor, biztos vagyok benne, hogy én is szóba kerülök. Ők persze nem tudják, hogy figyelem őket, mert a sötét napszemüveg miatt nem láthatják, hogy folyton őket lesem félszemmel.

- Éhes vagyok, - huppan le mellém Nikki. – Hé fiatalok, meddig maradunk?

Többen is csatlakoznak hozzá, így lassan szedelőzködni kezdünk. Megvacsorázunk a hotelbe, de megint nem tudok az evésre koncentrálni, mert a figyelmemet az a tagadhatatlan tény köti le, hogy Anna nem visel melltartót. Nem mintha szüksége lenne rá, mert a mellei…

A rohadt életbe.

Utána persze még elmegyünk egy bárba, mögöttük slattyogva megint csak egy dolog köti le a figyelmemet. Illetve három, mert Nikki, Ashley és Anna összeölelkezve, nevetve megy előttünk. És az a csípőringás amit bevetnek mindenkit kísértésbe vinne. Rám viszont csak ez egyikük van hatással. Az este végére elhatározom, hogy ki kell derítenem mit nem mond el Ash. Mert most már tudom, hogy valamit titkol. Megvárom, hogy mindenki a szobájába vonuljon, és egy perc múlva átmegyek hozzá. Amikor bekopogok köntösben nyit ajtót, és kérdőn néz rám. Biztosítom róla, hogy csak beszélgetni akarok.