24. Egy kis félreértés...

(Anna szemszöge)

Egész úton görcsösen szorítom az ülés karfáját, és ezt most nem csak a repülés miatti félelmem okozza. tartok attól, hogy mi vár a kórházban. A csomagjaimat a gépen hagyom, és fogok egy taxit, út közben igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, többnyire kevés sikerrel a legvadabb dolgok is megfordulnak a fejemben. Mire végre elérem a megfelelő osztályt, már az egész gyomrom görcsbe rándul, egyre nagyobb esélyt látok arra, hogy viszontlátom a reggelimet. A váróterem egyik sarkában rögtön kiszúrom Brian-t, bár neki elég nehéz lenne láthatatlannak lennie. Mary mellette ül, és a kezét fogja. A legmegdöbbentőbb azonban az én mindig erős, konok nagyapám, aki mintha éveket öregedett volna amióta utoljára láttam. Fejét a kezébe hajtva, megtörten ül egy széken, elmerülve nem túl vidám gondolataiban. Mi ketten amióta csak találkoztunk mindig tartottunk egy kis távolságot, mind érzelmileg, mind testileg. Míg nagymama számára természetes, hogy megöleljen, vagy megsimogassa az arcomat, nagyapa fél kimutatni az érzéseit. Legalábbis én mindig így gondoltam, bár az agyam egy távoli kis zugában többször megfordult már, hogy egyszerűen nem tart engem túl sokra. Olyan elesettnek tűnik most, összeszorul a szívem a látványától.

- Seanathair, - megyek oda hozzá, és melléülök, megérintve a karját - nem lesz semmi baj, rendbe fog jönni.

A reakciója meglep, talán őt magát is. Azonnal felém fordul, átöleli a vállamat, és a szemembe néz:

- Mi lesz velem ha valami baja lesz, már órák óta nem mondanak semmit. Én tehetek erről is – lassan a kérdéseimre elmeséli, hogy egy kicsit összezördülte, mert nagyapa makacs volt, nem mondja ki, de gyanítom, hogy a veszekedés tárgya valószínűleg én voltam. Nagyanya ott hagyta a hálószobába, de a lépcsőn megcsúszott, vagy megszédült és már csak a zuhanást hallották. Azóta és ennek már több órája, nem tért eszméletére, a karján nyílt törés van, ezért most azt operálják, de az orvosok nem mondanak semmit. Halkan bíztatjuk egymást, közben hozok mindannyiunknak egy-egy kávét, az evés gondolatát kategorikusan elutasítja mindenki. Egy idő múlva Brian segítségével legalább Mary-t sikerül rábeszélnem, hogy a baba érdekében menjenek le a büfébe, és ha hoznának egy szendvicset, azt talán nagyapa is megenné.
Amint kiteszik a lábukat persze megérkezik az orvos, végre tájékoztatnak minket. Kiderül, hogy nagyanya kezét sikeresen összecsavarozták, tekintve a korát az élete végéig a kezében maradnak, nem szeretnék kitenni még egy operációnak. Az orvos biztosít bennünket, hogy már ébredezik egyetlen vizsgálat se mutatott ki agykárosodást, és egy enyhe agyrázkódáson és pár zúzódáson kívül nincsenek nagyobb sérülései. Nagyapa persze azonnal látni akarja, amit csak két perc erejéig, de az orvos engedélyez is neki, én inkább kint maradok, megvárom amíg kicsit magához tér.

A következő pár órában még kicsit kába, de amint teljesen magához tér, máris előveszi a határozott énjét, ragaszkodik hozzá, hogy mindannyian menjünk szállodába, pihenjünk együnk valami tisztességes kosztot, mert ő még fáradt most aludni fog, semmi szükség arra, hogy ott ücsörögjünk kinn a székeken, majd holnap reggel szépen visszajöhetünk. Megkönnyebbült mosoly sugárzik az arcunkról, bár nagyapát azért még így is nehéz távozásra bírni. Brian és Mary visszamennek pár holmiért Baile Inez’s-be  mi pedig kiveszünk egy lakosztályt a Springs-ben.
Az elkövetkezendő órákról csak annyit, hogy mivel az alváshoz egyikünk se érzett túl sok hajlandóságot, rengeteget beszélgettünk. Nagyapa végre mutatott érdeklődést irántam, illetve ez így nem igaz, mert a mondataiból világosan kiderült, hogy figyelt ő rám mindig is, de túlságosan emlékeztettem Isaac-re, és arra, hogy szíve szerint most már mennyi mindent másképpen tenne. Azt hiszem ez az este amit kettesben töltöttünk nagyban meghatározza a kapcsolatunk további éveit, én se tekintem már életem megkeserítőjének, és ő is hajlik arra, hogy én igazi Mc’Gee vagyok olyan, mint ő.


Reggel persze amint csak elég korán van, megcélozzuk a kórházat. Nagyanya jó színben van, menne már haza, de az orvos még benn akarja tartani pár napot. Mikor kettesben maradunk örömmel veszi tudomásul, hogy úgy néz ki kezdünk egy kicsit közelebb kerülni egymáshoz nagyapával és számára, hogy szavaival éljek ez a legjobb orvosság a gyógyuláshoz. Egyetlen egy dolog van csupán amihez ragaszkodik, és próbálja meggyőzni nagyapát is a véleményéről, ez pedig az, hogy minden marad az eredeti terv szerint, csütörtökön New York, majd onnan haza Magyarországra. (Ez némileg módosul, mert nagyapa közli, hogy nem megy sehova, boldogulok én egyedül is.) Inez nagyi azt mondja egyedül is meg fog gyógyulni, maradnak akik vigyáznak rá, én éljem a saját életem amíg tudom, a szavaiból kiérzem a lelkiismeret furdalást, mindannyian arra gondolunk, hogy ez valamivel több, mint egy év múlva úgyis megváltozik. Rövid huzavona után belemegyek, az estét megint nagyapával töltöm, szerencsére már visszatért az étvágya, megnyugodni látszik, van azonban valami amit az elmúlt két napban nem beszéltem meg vele, és kicsit tartok a reakciójától. Már a lakosztályunkban beszélgettünk, a bőröndjeim összecsomagolva, reggel csak beugrok a kórházba elbúcsúzni.

- Seanathair, - kezdek bele lesz, ami lesz - még nem volt alkalmam elmondani, de Toronto-ban szükségesnek tartottam némi változtatást.

- És mi volt az? – kérdez vissza, a hangjából őszinte érdeklődés csendül. Húú, nincs mese…

- Nyugdíjaztam Arthur Jordan-t – végre kimondtam, félve nézek rá, most mit lép, ők meglehetősen régóta dolgoztak együtt. Hát nem éppen erre számítottam, nevetni kezd, nem is akárhogyan, meglepődve nézek rá.

- És, hogyan fogadta a vén vaskalapos? – mosolyogva elmesélem, hogy nem igazán hagytam neki sok választási lehetőséget, és igen az oka a leváltásának a vaskalapossága volt. Nagyapa egyetért a döntésemmel, és amikor lefekvés előtt átölel végre érzem, hogy igen szeret és büszke rám.

Másnap délelőtt tízre érek New Yorkba a Plaza-ban szállok meg, az itteni irodában szerencsére nem ütközöm nehézségekbe, sejtésem szerint halottak már a Torontói változásokról, így 3 óra intenzív munka után egyességre jutunk. Boldogan taxizom vissza a hotelba, és még jobb lesz a kedvem, amikor az előcsarnokban egy ismerősbe botlok.

- Luca, hogy kerülsz ide? - nézek rá csodálkozva, majd megöleljük egymást. 

- Ciao, solo! Azt hallottam ma ideutazol és gondoltam, hogy itt szállsz meg, én is most érkeztem, most akarok kivenni egy szobát. - Mellette tényleg egy bőrönd, kezében iratok.

- Felesleges, gyere hozzám, - invitálom magammal, máskor is osztoztunk már szobán, és az ágyam úgyis elég nagy kettőnknek. - Reggel úgyis hazautazom, mára végeztem csak Ginának kell még vennem pár dolgot, és este elmehetnénk valahova. Ja, és mesélhetnél arról a titokzatos nőről.

- Oké, ha mindent elmondasz a te világsztárodról, - vág vissza azonnal - láttam ám a képeiteket. Azt az egyet csodálom, hogy még nem derítették ki a neved.

Szerencsére eddig még nem, bár most már minden családtag és barát tudja az igazat, tehát nem lehet gond. A bejelentkezést gyorsan elintéztük felhozza a bőröndjét, mint kiderül holnap neki is tovább kell állnia csak éppenséggel ő Tokióba utazik egy fotózásra. A vásárlást igyekszünk gyorsan letudni, és indulnánk vissza de a szemem megakad egy kirakaton, Armani öltönyökben feszítenek a kirakati babák, erre rögtön beugrik, hogy valaki azt mondta tartozom neki egy öltönnyel. Hát nem mondja, hogy kicsinyes vagyok. Viszont a méret ugye elég nehéz kérdés. Ránézve az órámra megállapítom, hogy Budapesten úgy este tíz körül járhat az idő, legalább megmondom mikor érkezem, és megtudom a számomra fontos információt is. Rögtön tárcsázok is:

- Hallo - szól bele kicsit zihálva.

- Jó estét, talán megzavartam valamiben az urat? – Rob hangja elég érdekesen cseng, valószínűleg ráhibáztam és nem az alvással vannak éppen elfoglalva.

- Anna, neem, éppen…

- Nem kell a magyarázkodás Pattinson, - szakítom félbe nevetve - a hangod elárul, és különben is hallom Kris kuncogását, szóval…  Igazság szerint azért telefonáltam, mert szombat hajnalban érkezem, szóval nem megijedni, és nyugi eggyel lejjebb fogok aludni.

- Nem kell, nem foglaltuk el a szobád, az egyébként tökéletes – folytatja lelkesen -   szombat délelőtt van még egy felvételem, este stáb buli, és ha nem rúgsz ki bennünket akkor még pár napot maradnánk.

- Hülye kérdés, persze, hogy nem, majd kitalálok valami programot, - nagyszerű, akkor tölthetek Kris-szel is egy kis időt, ismerkedés céljából - és minden rendben volt?

- Aha, képzeld el eddig még nem buktunk le, legalábbis nem tudunk róla, igaz – vigyorog a telefonba - nem is nagyon mozdultunk ki itthonról, aú, Kristen ezt miért kaptam? Várj odaadom neki a telefont.

- Szia Kris, látom azért nevelés alatt tartod – köszönök neki nevetve.

- Muszáj, mostanában elvárná, hogy mindent elétegyek, azt akarta, hogy én főzzem a vacsorát, de lebeszéltem róla, szóval még nem égett le a konyhád. Nálad minden oké?

- Fogjuk rá, majd elmesélem. Igazság szerint szeretnék segítséget kérni tőled. Két dologra lenne szükségem, először is Kellan öltönyméretére, legalább nagyjából, és a pontos címére, hogy hova küldethetem.

Nagy nevetés, két szólamban, gondolom kihangosítottak.

- Hát a címét tudom lediktálom, oké, tudod írni?

- Egy pillant – előhalászok egy tollat és egy jegyzettömböt - mondhatod…

- A méretét viszont nem tudom, de ha vársz pár percet, beszélek Nikki-vel vagy Ashley-vel, valamelyikük tuti ismeri, szoktak együtt vásárolni. Visszahívlak, oké?

Amíg beszéltem Luca élénken figyelt, gondolom, hogy most magyarázatra vár, de azt az estét nem tudom összefoglalni két szóval.

- Szóval? – néz rám várakozásteljesen.

- A rövid változat az, hogy valakit belesegítettem a medencébe a bulin és most jövök neki egy új ruhával. És nem akarok adósa maradni – már kérdezősködne tovább, de szerencsére megszólal a telefonom,- a hosszú változatot vacsoránál, oké.

- Hallo, - szólok bele, anélkül, hogy megnézném ki hív - sikerült Kris?

- Szia, Ash vagyok, - hallom meg a kislányos hangját - és igen, én tudom azt ami neked kell.

- Szia Ashley, örülök, hogy hallom a hangod, és megosztod velem?

- Aha, sőt abban is tudok segíteni, hogy milyet válassz, attól függően, hogy kiengesztelni, vagy bosszantani akarod – nevet, oké egy kis segítség mindig jól jön, én is elvigyorodom.

- Hát arra gondoltam, hogy egy kiengesztelő öltöny, ing és cipő és egy bosszantó nyakkendő, zokni, alsónadrág talán megnyugtatná a lelkemet.

- Jó ötlet, szóval… - és lediktálja a méreteket, és megoszt velem még egy-két fontos információt - különben merre vagy? – érdeklődik.

- New Yorkban, - felelem neki - de reggel indulok haza, szerencsére végeztem mindennel.

- Oh, azt hittem összefuthatunk még, na de majd Londonban jövő hónapban, úgyis mind megyünk. Remélem akkor nem sietsz ennyire.

- Mi lesz Londonban – érdeklődök, Rob még nem mondott semmit, de szemlátomást a többieknek már igen.

- Rob születésnapja, 13-án – feleli.

- Hoppá, micsoda rossz barátnő vagyok, még ezt se tudom – nevetek. - Akkor ott biztosan találkozunk, mikor jöttök? 

- Ha jól tudom egy nappal előtte, de bocs most le kell tennem, mert Jay hív.

- Oké, mond meg neki, hogy puszilom, hétfőn együtt vacsoráztunk, de aztán előbb el kellett utaznom. Akkor Londonban.

Gyorsan lerakom, Luca megint érdekesen néz csak nem értem miért.

- Jól van na, de Ash segített, úgyhogy most mehetünk befelé – intek az üzletre - utána lepakolunk átöltözünk, és kirúgunk a hámból oké?

- Ki az az Ash? – kérdezi, de furcsa a hangsúlya.

- Ashley Green, tündéri csaj, nagyon aranyos és csodaszép, ő is beletartozik az úgynevezett keménymagba. Na gyere… - már megint csörög a telefonom, bocsánatkérően nézek rá, felveszem, Jackson az, csak azért hívott, mert Ash mondta neki, hogy hazautazok, pár percig társalogunk, hiányolja a főztömet, és megkérdezi, hogy hol szálltam meg, mondom, hogy a Plaza-ban, nem értettem ez neki miért érdekes, de gyorsan túlteszem magam a dolgon. A vásárlást a méretek ismeretében gyorsan letudjuk, díszcsomagolást és mielőbbi házhozszállítást kérek. De szeretném látni az arcát amikor kicsomagolja. Utána irány a szálloda, megcélozzuk a szobánkat, ismerve a készülődési szokásaimat, Luca megy először a fürdőbe. Pont be akartok állni a zuhany alá, amikor hallom, hogy kopognak, kiabálok neki, hogy nyissa ki. Jó 20 percig elvoltam  zuhany, hajmosás, szárítás, smink. Nem árulta el hova visz, ezért igyekeztem viszonylag szolidan egy térdig érő koktélruhát felvenni, jó választás, mert látom, hogy Luca is öltönyt vett. Mint kiderül a  „Le Berandin”–ba megyünk, hogy miként tudott asztalt szerezni azt nem tudom.

Már a liftben vagyunk amikor eszembe jut, hogy elfelejtettem megkérdezni valamit.

- Luca, ki kopogott? - nézek rá kérdőn.

- Egy magas, szőke férfi volt, de eltévesztette a szobát, legalábbis azt mondta – válaszol, én túl is lépnénk a dolgon, de amikor kilépünk a hotelből, egy elinduló taxira mutat.

- Az a hapsi volt. – arra kapom a fejem, nem akarok hinni a szememnek, KELLAN.

Mint kiderül, ezt hangosan is kimondtam, mert Luca megtorpan, megfogja a karomat, és rám néz.

- Ennek vettünk délután öltönyt? Anna Gádor-Mc’Gee mindent tudni akarok.

Ráment az egész esténk, de elmondtam mindent, a bulit, a veszekedéseket, a táncot, és azt, hogy ez a pasi hihetetlen hatással van rám. Nem igazán értem, mit keresett a szobámban, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy Jay nem véletlen kérdezte meg, hogy hol szálltam meg. A mulatozásból nem lett semmi, mert kicsit letörtem, ha idejött miért nem várt meg, bár miért is gondolom, hogy ez direkt volt, lehet, hogy csak véletlen az egész. Na mindegy, a következő találkozásunkkor majd jókislány leszek, és elbűvölöm.

(Kellan szemszöge)

Csütörtök délután van, már megint a repülőről szállok le, a legjobb úton haladok a felé, hogy óriási nagy marhát csináljak magamból. Az elmúlt két napot azzal töltöttem, hogy meggyőzzem magam, hogy maradjak LA-ben, vagy utazzak NYC-ba. És most itt vagyok, eredetileg arra gondoltam, hogy miután földet értem felhívom Rob-ot és a segítségével kiderítem a címét, de kivételesen szerencsém  van, pár perce kaptam egy üzenetet Jay-től, hogy Anna a Plaza-ban szállt meg. Nem mondom van ízlése a csajnak, mondjuk az érdekelne, miből fizeti?

Fogok egy taxit, és bemondom a címet, út közben meglátok egy virágost, és veszek neki egy szál rózsát. Fehéret, mert az nem túl bizalmaskodó, de a virágot általában minden nő szereti. A hotelben szerencsére fiatal a recepciós, és még a Twilight-ot is látta, szóval sikerül kiszednem belőle a szobaszámot. Olyan vagyok, mint egy kissrác az első randija előtt, mintha nem lett volna még soha barátnőm. A liftben igyekszem összeszedni magam szerintem egy határozottabb Kellan jobban bejönne neki. Megtalálom a szobát, odabentről mozgolódás hallok, oké ez jó jel, akkor legalább itthon van. Utolsó levegővétel, a virágot a hátam mögé rakom, és bekopogok. Hangok, lépések és végre kinyílik az ajtó. Próbálom elővenni a legjobb mosolyomat, hoppá, na ezért kár volt. Egy majdnem velem egyforma magas barnahajú férfi néz szemközt velem, hát eléggé alulöltözötten. Bár mondjuk a dereka köré tekert törülközőt nem is nevezném ruhának. Kérdőn néz rám:

- Segíthetek? – van egy kis akcentusa, a fenébe rossz szobába kopogtam. Ránézek a szobaszámra, ezt mondta a recepciós, lehet, hogy félreértettem. Elnézést kérek, mondván hogy eltévesztettem a szobát. Leliftezek a földszintre, sajnos a segítőm pillanatnyilag nincs a helyén, a mogorva ötvenes pasinak meg nem hiszem, hogy bejönnék, úgyhogy leülök és várok. Már legalább fél órája itt ücsörgök, amikor kinyílik a lift ajtaja, és kilép Anna és a barna férfi a szobájából. Gyönyörű abban a térdig érő ruhába, rendkívül elegáns, és a hapsi is öltönyben van. Valahova készülnek. Hát Kellan erre ráfaragtál rendesen, még jó, hogy nem Ő nyitotta ki az ajtót, elég nagy égés lett volna. Nem értem én ezt az egészet, Rob és Kris emlékeim szerint azt mondta nincs senkije, azért ment bele a kis egyességükbe. Márpedig ahogy elnézem, ezek ketten elég szoros kapcsolatban vannak. A pasi most is átöleli a derekát, és Anna is boldogan mosolyog rá. Na jó, ez a vonat elment, vesztettem pár dollárt a felesleges utazgatáson, na meg lesz pár kellemetlen percem, mert Jay azért tuti mindent tudni akar. Felugrok a fotelből és kimegyek, a hotel előtt leintek egy taxit és a reptérre vitetem magam. A legjobb az lesz, ha azonnal hazautazom és elfelejtem ezt a nőt.

Azzal a szándékkal jöttem haza, hogy túllépek ezen az Anna dolgon, na persze nem jött össze. Itthon várt egy csomag, díszcsomagolás, Armani. Nem igazán értem, mert én tuti nem rendeltem semmit, és nem is megyek olyan rendezvényre, ahova ennyire ki kéne öltözni. Kíváncsian bontom ki a dobozt, és meglepődök. A dobozban egy teljes garnitúra alkalmi ruha van: öltöny, nyakkendő, ing, még zokni is, szépen összekészítve, az alján egy pár bőrcipő. A legjobb minőség, és az én méretem, akkor aki küldte tudhat valamit. Szépen kiszedem, minden  éppen megfelelő, amikor meglátom a nyakkendőt, már kicsit gyanús a dolog. A felső részével nincs gond, sötétkék, mint az öltöny, de az alján azon a részen ami általában nem látszik ki a zakó alól egy majom vigyorgott rám, kezében egy banánnal. Ahogy jobban szemügyre veszem ugyanez a minta van a zokni szárán is. Itt már bőszen vigyorgok én is, de a kaput a doboz legalján talált boxeralsó teszi be. A mérete alapján úgy tíz éve nem hordtam ilyen kicsit. Az alapszíne rózsaszín, a legjobb azonban a rajta található minta. Majmok félreérthetetlen pózokban, némelyik kivitelezése okozna némi gondot, pedig én sok mindenre kapható vagyok. Csak egyetlen embert ismerek, aki ezt küldhette. Minden kétségem eloszlik, amikor találok a dobozban egy kivonat másolatot, rajta az Anna Gádor-Mc’Gee aláírással. Dőlök a nevetéstől ez a nő  eszméletlen, nem tudom mikor vehette, de valahogyan viszonoznom kell neki. Hirtelen nem érdekel a barna hajú kísérője, már nem tűnik annyira vészesnek, ha szakított arra időt, hogy személyesen kiderítse a méreteimet, mert nem kétséges valakitől megtudta, és az aláírása a bizonyíték arra, hogy mindent ő maga választott is ki akkor az csak jelent valamit.

Felhívom Jay-t, de nem tőle, hanem mint kiderül Ashley-től kapta meg az adatokat, de eredetileg tőle meg Kristen érdeklődte, szóval azért nyomozott egy kicsit. Elmesélem a barátomnak mit kaptam, ő is dől a röhögéstől, amikor rákérdez New York-ra hárítok, és másról kezdek beszélni. Az egész napom jól telik, vidáman mászkálok össze-vissza. Brandon is beugrik este, kicsit fenn is akad azon mitől vagyok ilyen jókedvű. A szombatom nagyrészt pihenéssel telik, elmegyek futni Kola-val, olvasok. Este felhívom Ash-t, szerencsém van, mert éppen LA-ben van és rá is ér. Megegyezünk, hogy elmegyünk vacsorázni, ez határozottan jó ötletnek bizonyul, mert egyrészt jól szórakozunk, vele nem nehéz. Másrészt, mint mindig kitárgyaljuk a magánéletünket, illetve így visszagondolva az enyémet, vele valami van amiről már február óta nem beszél, ami elég furcsa, titokzatoskodik, és úgy látom egy kicsit szomorú. Elmeséli, hogy igen a méreteket ő adta meg, és el van ragadtatva Annától. Kedvesnek, közvetlennek tartja, és bírja a humorát, főleg amikor rajtam köszörüli a nyelvét. Nem is tudom minek az embernek ellenség, ha ilyenek a barátai. Neki persze elmondom a New York-i pasit, ő is csodálkozik, de Anna szerinte se olyan aki hazudozik, márpedig abba biztos, hogy azt említette, hogy nem jár senkivel. Ez azért biztató. Ash elég jó emberismerő, remélem most is bejön a jóslata.