23. Eseménydús napok...

(Anna szemszöge)

Hétfő délután négy óra van, most értem vissza a szobámba, enyhe fejgörccsel küszködöm. Az elmúlt két nap egy az egyben katasztrofálisan sikerült. Nem, ez így nem igaz az első pár óra még kellemes is nevezhető. Brian és Mary elújságolták, hogy kisbabájuk lesz, ez egy pillanatra szíven ütött, de aztán túlléptem rajta és velük örültem. Mindannyian megreggeliztünk, örültek nekem, és én is nekik, hiába zsörtölődünk egymással tudom, hogy még nagyapa is szeret, csak néha érdekesen mutatja ki. Ebédig átbeszéltük a hétfői teendőket, az ilyen értekezletek még megviselnek, bár szerintem ez később is így marad. Legalábbis reménykedem benne, mert ha nem, akkor az azt jelenti, hogy elveszítettem az emberekbe vetett hitemet. Még a délután is kellemesen telt, nagyanya élvezte beszámolómat Gádor papa születésnapjáról, és a húsvétról, és mivel, mint mindhárom nagyanyámat, őt is szívből szeretem igyekeztem minél jobban a kedvére tenni. Délután felhívtam anyáékat, hogy jól vagyok és ne lepődjenek meg, ha Pesten járnának, mert kölcsönadtam a lakásomat. Hugi persze részletes beszámolót akart a buliról, nem mentem bele minden apróságba, a Kellan-nal való összetűzéseimet mondjuk kihagytam. El volt ragadtatva ideiglenes vendégeimtől, és figyelmeztetett, hogy küldött egy e-mailt, mit hozzak neki New York-ból.

A gondok a vacsoránál, illetve szerencsére csak a desszertnél kezdődtek. Nem hittem volna, hogy pont Brian idézi elő, mert olyan gondosan felépítettem magamban, mit fogok mondani. De ez se jött össze. Rákérdezett, hogy találtam-e magamnak már végre valami helyes fiút, mert itt lenne az ideje. Ez mondjuk már eleve szíven ütött, aztán elmeséltem nekik mindent, a repülőt, rajongókat, forgatást, fényképeket, ezt a két kedves de szerződéshez kötött embert, és az egyességünket. Érdeklődve hallgattak, egy pillanatig azt hittem, minden rendben lesz, aztán kitört a káosz. Természetesen a hangadó nagyapa volt és azonnal csatlakozott hozzá Brian is, hogy elment az eszem, mit képzelek én… Nagyanya, szokás szerint nem foglalt állást elsőre, de tíz perc folyamatos veszekedés után biztosított róla mindenkit, hogy nem vagyok ostoba, tudom mit teszek. Nagyapa, aki imádja őt és tudja mikor kell hallgatni rá, lassan lecsendesült, de aztán rákérdezett, hogy milyen nemzetiségű az a színész.
Az igazán nagy balhé ekkor tört ki, mert kaján vigyorral közöltem, hogy angol. Na jó a vigyort visszatarthattam volna de nem ment, Brian és nagyapa a két vaskalapos ír iszonyú patáliát csapott, amit egy idő után én köszönhetően nem túl békés, az övükéhez túlságosan hasonló természetemnek, ugyanilyen hévvel viszonoztam. Így utólag, tudom, hogy az az egyetlen mondat nem volt szép tőlem, de elborított a düh. Úgy éreztem, nem bíznak bennem, nem tekintenek egyenrangúnak, és mikor nagyapa közölte velem, hogy egy igazi Mc’Gee soha nem tenne ilyet, a fejéhez vágtam, hogy persze az angol álbarát halálos bűn, de cserbenhagyni a menyasszonyunkat és a pár hónapos gyermekünket az nem ugye?!

Amint kimondtam, és ránéztem nagyanyám arcára, tudtam mekkora gonoszság volt ez tőlem, de már nem tehettem semmit ellene. Elnézést kértem, de nem bírtam tovább a szemébe nézni, így inkább visszavonultam a szobámba. Másnap igyekeztem amennyire csak lehet észrevétlen maradni, ami nem volt nehéz, mert mintha mindenki delíriumba  süllyedt volna, némán bolyongtunk a házba. Igyekeztem hasznosan agyonütni az időt, felkészülni a másnapi értekezletre. Este 7 felé már úgy gondoltam, hogy oké mindjárt vége a napnak, minden oké lesz, de kedvenc unokatestvérkéim konferenciabeszélgetést kezdeményeztek velem. Mindig azt hittem, hogy én vagyok a leghevesebb természetű hatunk közül, még Ginát is lekörözöm. Ez az elgondolásom megcáfolandó a négy srác felváltva torka szakadtából üvöltözött velem. Az első hiba az volt, hogy nem én magam számoltam be a kapcsolatomról Robert Pattinson-nal, hanem a gyanúsan hasonlító képek után Ginát kérdezték meg, és tőle értesültek. A következő az, hogy miért állok szóba ilyen nyálas bájgúnárral, ezen ponton felvilágosítottam őket, hogy talán nem kéne olyan embert szidni, akivel még életükben nem beszéltek egy szót se. A legnagyobb hibának azonban az bizonyult, hogy hittem abban, szeretnek annyira, hogy megbízzanak a döntéseimben, de amikor elmondtam, hogy valójában mi ál-kapcsolatban vagyunk, na ott nem ismertek határokat. Én tűrtem egy darabig, de amúgy is megcincált idegeim nem bírták sokáig. Miután közöltem velük a véleményemet a kőkorszaki nézeteikről-arról mit tehet meg egy nő és mit nem, lecsaptam a kagylót.

A kőkorszaki nézetekről viszont eszembe jutott az az ősember Kellan Lutz, így az egész éjszakám sűrű forgolódással telt, az álmaimtól reggelre kiizzadtam és minden idegszálam remegett az felgyűlt szexuális energiától. A reggeli viszonylagos nyugodtsággal telt, nagyapa ellátott az utolsó instrukciókkal, de közben tartottuk a három lépés távolságot. Nagyanyótól halkan újra elnézést kértem, megsimogatta az arcom, és a fülembe súgta, hogy olyan vagyok, mint a nagyapám. Ez engem jóval kevesebb örömmel  töltött el, mint őt, de mivel a szemei már nem tűntek olyan szomorúnak, ennek a kis engedménynek is örültem. A kocsiban Brian is kedvesebb volt kicsit, ha jól sejtem Mary-től kapott pár keresetlen szót az estiért. Mary mindig is megrögzött feminista volt, így az, hogy a döntésemet női mivoltamhoz kapcsolták az ő szemében vörös posztó.

Torontóban esett az eső, az értekezlet elég kínosan végződött, mert bár mindenki tudta, milyen jogkörökkel és nagyapám teljesjogu felhatalmazásával rendelkezem, az, hogy a magam 24 évével térdre kényszerítettem egy több mint ötvenéves férfit, minden döntésemet, ellenvetésüket racionálisan igazoltam illetve visszautasítottam, felvetette bennük a kérdést mire számíthatnak egy év múlva. Így hát, hagyva nekik időt a gondolkodásra fél négykor mindenkit hazaküldtem, és én is visszajöttem a szállodába. Az alvás gondolata foglalkoztatott éppen, amikor megszólalt a telefonom. Nem túl nagy kedvvel szólok bele, ami a hívónak is feltűnik:

- Ejnye de morcosak vagyunk már megint – fogalmam sincs ki lehet az, a szám meg ismeretlen. Várom, hogy újra megszólaljon, nem kell sokáig.

- Anna, Jackson Rathbone vagyok – végre, persze megbeszéltük, hogy ma felhív.

- Szia, Jay, nem vagyok morcos, én mindig elbűvölő vagyok, oké? - felelem neki, amire vigyorog egy sort.

- Mit csinálsz ma este?- kérdezi. 

- A kardomba dőlök, és úgy maradok – jegyzem meg azonnal hangulatomnak megfelelően.

- Milyen kard? – értetlenkedik.

- Bocs, ez csak egy szólás a jelenlegi elcseszett állapotomra vonatkozik. Nincs semmi tervem. Valami javaslat, egy kis jókedv rám férne.

- Hát gondoltam, mondjuk kezdetnek egy vacsora? – próbálkozik.

- Oké, bár én az ebédet is kihagytam, szóval…

- Jó mit szeretnél enni, hol foglaljak asztalt? - kezdi rögtön, jaj csak azt ne, ha emberek közé kell mennem sikítani fogok.

- Nem ehetnénk inkább nálad? – kérdezem reménykedve – egy kis nyugalomra lenne szükségem.

- De, persze, de én nemigen tudok főzni, szóval sok jóra ne számíts.

- Mid van otthol? Mármint nyersanyag? - kérdezem azonnal.

- Hát tej , tojás, sajt, kenyér - sorolja nem túl nagy meggyőződéssel. 

Ez nem lesz egyszerű, nem elég, hogy ha enni akarok nekem kell főznöm, még bevásárolni is.

- Van a környéketeken valami bevásárlóközpont, piac? - kérdezek rá.

- Az van, miért? - na szerinted, vajon miért?

- Na nálam most 16:20, mire tudsz ideérni a Sheraton Centre-hez, itt szálltam meg.

- 15 perc múlva – oké, gondolkodom, akkor még le tudok zuhanyozni is.

- Akkor a hallban várlak, negyed óra múlva, jó? - mondja, hogy oké, jön. Így belegondolva lehet, hogy egy kicsit erőszakos voltam. Nem nagyon hagytam neki választási lehetőséget. És remélem nem érti félre, hogy a lakására akartam menni. Ez kínos, hogy fogok ebből kimászni? Na mindegy sietnem kell. Negyedóra múlva tényleg lenn vagyok, kinézek az ajtón, pont kiszáll a taxiból, meggyorsítom a lépteimet, és hangosan megszólítom, felfigyel a nevére, intek neki, hogy ne engedje el az autót. Fél perc múlva két puszi után már robogunk a bevásárlóközpontba. A bevásárlást gyorsan lezavarjuk, bár mivel elég bizonytalan a konyhája felszereltségének témájában, biztos, ami biztos beszerezünk egy Wok-ot és egy salátás szettet is.

A lakása egy elég fiatalos környéken van, felfelé több elvont, vagy talán csak művészlélekkel találkozunk. A berendezés és a színek tipikus férfi legénylakás hangulatát tükrözik, de barátságos, és tiszta. Ami azt illeti túlságosan is, mert mintha bútorfényező illatát érezném, és minden vízszintes felület csillog. Na már most, ennyi idő alatt kizárt, hogy ennyi mindent elvégzett volna, ergo felmerült benne a lehetőség, hogy esetleg itt lyukadhatunk ki. Ez egy kicsit vicces, és egy kicsit elgondolkodtató.
A konyha felszereltsége valóban hagy maga után kívánnivalót, így mindennek amit vettünk hasznát veszem. Amikor felszólítom, hogy na ezt szeleteld fel egy kicsit meglepődve néz rám. De hamar összerázkódunk, csak fűszeres csirkemell-csíkokat, rizst és salátát csinálunk, de jól sikerült amin én kevésbé ő annál inkább meglepődik. Vacsora után a kanapén borozgattunk, és beszélgettünk: 

- Ha gondolod, az egyik szobát úgyis csak tárolónak használom, ha megígéred, hogy minden este főzöl nekem, akkor megengedem, hogy ideköltözz – mondja viccelődve.

- A másik szobába? Azt hittem megosztod velem a hálószobád, vagy ennyire visszatart az a pár centi? – válaszolok én is hasonló stílusban utalva a magasságunkra.

- Az nem, de nem kezdenék soha olyan nővel akiért az egyik legjobb barátom odavan – feleli ezt már komoly arccal. Meglep, egyrészt ezzel a mondattal nagyot nőt a szememben, másrészt, tudja, hogy mi ketten nem…

- De tudod, hogy Rob és én nem, - nézek rá kérdőn - Jaj, ne értsd félre nem azért mondtam, mert azt szeretném, ha… - na ebből hogy jövök ki - nem mintha nem lennél végtelenül nagyszerű férfi, és jóképű, de mondjuk barátként nagyobb szükségem lenne most rád.

- Aha, - vigyorog - szóval jóképű, tudnád ezt még kicsit fokozni, jót tenne az egómnak.

- Az egódnak semmi szüksége alátámasztásra, szóval ne is álmodj róla - vágok hozzá egy párnát. 

- Egyébként, - szólal meg rövid idő múlva - én nem Rob-ról hanem Kellan-ról beszéltem.

A pohár félúton a szám felé megáll a levegőben, tessék, egyszer látott együtt bennünket akkor is egész este veszekedtünk, sőt ha jól belegondolok, elég idiótán viselkedtünk, őszintén szólva én is, szóval nem értem miből gondolja ezt. Csak nézek rá, nem igazán tudom mit mondhatnék erre. Ő szólal meg először.

- Ne néz így, csak a hülye nem látta, hogy alig bírtok meglenni egymás nélkül, amióta csak odaért végig fél szemmel egymást lestétek, és ne nézz ilyen felháborodottan, mert Te is.

Elgondolkodom azon mi lenne a jobb, tagadni vagy beismerni, hogy igen, nagy hatással volt rám. Az őszinteség mellett voksolok.

- Jól van na, tetszett és? Mi van akkor, de jelenleg egy hatalmas seggfejnek tartom, és azt se hiszem, hogy ő túl sok pozitív dolgot gondolna rólam – morgok halkan.

Hatalmasat nevet, és a plafon felé néz.

- Látszik, hogy nem ismered, nem tudom, megmondom őszintén ilyennek még mi se nagyon láttuk, Kellan ugyan mindig viccelődik, senki sincs biztonságba tőle, de a nőkkel szemben mindig határtalanul figyelmes és előzékeny, tehát nagyon mély benyomást kellett, hogy tegyél rá. Ahogy rád nézett az túlmutatott a szimpla érdeklődésen. Egyébként, ha nem rohantál volna el azonnal, akkor már elnézést kért volna tőled, Kris mondta, hogy amikor vitt neki száraz ruhát, már meg akarta tenni. Mondjuk miután egy kicsit felpiszkáltuk szerintem rövid időn belül ígyis-úgyis megkeres.  

- Mit csináltatok? – kérdezem aggódva, elmeséli, jól gondoltam alkottak, bár ez minden képzeletet felülmúl. Nem elég a fehérneműm kitárgyalása, de még azt is kikotyogta, hogy én is benn lettem volna némi testmozgásban. Ezért Rob nagyon meg fog fizetni. És még Jay is rájátszott, na ez nagyszerű. Megint fejbe vágom a párnával.

- Most nagyot csalódtam benned Jackson Rathbone, Rob majd megkapja a magáét. Te egyféle képpen tudsz csak kiengesztelni. –mondom és mikor látom, hogy kérdőn néz, rávigyorgok- Fagyit akarok. A vacsora után kell egy kis desszert.

- Oké, oké, ha megígéred, hogy megbocsátasz.

- Az függ a mennyiségtől és attól, hogy mennyire ízlik.

Az este további része már ilyen baráti, vigyorgós hangulatban telik, nem hozzuk szóba Kellan-t, a fagyi isteni, utána még mászkálunk a városban. Invitál, hogy üljünk be valami bárba, de fáradt vagyok, és reggelre ki kell pihennem magam, meg úgyis lassan már éjfél lesz, visszavisz a szállodához, de addig meggyőz, hogy a holnap este viszont mozgalmasabb lesz, beszél valami próbáról is, mint kiderül a haverjaival zenél, erről még nem hallottam. Lehet, hogy utána kéne néznem újdonsült ismerőseimnek a neten, mert folyton beégek. Mivel csak csütörtökre kell New York-ba érnem, megígérem, hogy feltétlen szakítunk rá időt.

(Kellan szemszöge)

 A gépem fél nyolckor száll le Torontóban, már előbb akartam jönni, de csak erre volt hely. Mivel úgy sejtem, hogy ilyenkor már tuti kajálnak valahol, Jay-hez megyek taxival és közben folyamatosan hívom. Állandóan a hangposta felel, ami csöppet se tesz jót a hangulatomnak, mivel nem indulhatok el csak úgy vaktában a városba, inkább leülök az ajtajával szembe a lépcsőre. Ennek most már van vagy két órája. Kezdek egyre jobban besokallni, az oké, hogy 11 körül van és még nem ért haza, de mi a francot csinál, hogy nem veszi fel azt a rohadt telefont. A képzeletemben egyre többször jelenik meg egy szállodai szoba franciaággyal benne a barátom és Ő. Hát ez nem tesz jót a hangulatomnak egy csöppet se. A düh és az elkeseredettség  között vacillálok. Ha belegondolok, hogy esetleg azt teszi vele amit én a gondolataimban, akkor szívem szerint összetörnék valamit. De ha erre gondolok mindjárt az is belém nyilall, hogy Jackson a barátom, és soha nem akarnám az ő nőjét. Legalábbis addig mindig így gondoltam, de az is lehet, hogy most az egyszer nem tartanám magam az íratlan szabályokhoz, és mégis...

 A rohadt életbe, teljesen elment az eszem, kezdek kifordulni önmagamból, ezt sürgősen abba kell hagynom. Végre hallom, hogy nyílik a lift ajtaja, szerencsém van hazaért, és amennyire látom egyedül. Ahhoz még korán van hogy ha mégis történt köztük valami... szóval reménykedem.

- Kellan, a fenébe a frászt hozod rám… - kezet fogunk és megveregetjük egymás vállát -  mit keresel te itt, ha? Bár rosszul kérdeztem, KIT keresel te itt? Gondolom nem az én két szememért repültél ide?

- De - felelem cinikusan - úgy döntöttem ezután a fiúkat részesítem előnyben és mivel te haver vagy veled kezdek először. Mi a francnak van neked telefonod, ha nem veszed fel?

 - Ja, azt itthon hagytam, már kerestem én is. Na gyere be. Mikor értél ide, és miért nem szóltál, hogy jössz?

 Na miért, mert az utolsó pillanatig azon törtem a fejem, hogy hülyeséget csinálok, vagy nem. Felkapom a táskám, és bemegyek utána. Odabenn rend fogad, ami nem éppen a megszokott. Máskor mindenhol ruhák, újságok, még a gitárjai is a helyükön. Érdeklődve nézek körbe, furcsa illatokat érzek, ez takarított. Vigyorogni kezdek, elképzelem amint kis ronggyal a kezébe port töröl, nem semmi látvány lehetett. De felfedezek valami teljesen elképesztőt, a tűzhelyen egy serpenyő benne valami fűszeres hús, mellette egy tálba rizs és saláta. És ez nem valami felmelegített vacak. Itt valaki ma főzött. Az mosogatóba tányérok, a dohányzóasztalon két pohár. A rohadt életbe itt járt és én elkéstem. De akkor hol voltak eddig és legfőképpen mit csináltak?

- Te haver, te főztél? - már ahogy kimondom tudom, hogy az elképzelhetetlen, de a válasza ledöbbent.

- Aha – feleli, a szám is tátva marad a csodálkozástól - nyugi nem egyedül, Anna kiadta, hogy mit vágjak össze, ennyi. Kérsz?

Naná, mint kiderül csirke, de ha valami egzotikus állat lenne azt is megkóstolnám, egyrészt elég régen ettem utoljára, másrészt ő főzte, és ez már elég ahhoz, hogy kíváncsi legyek. Meglepődöm, mert jó, sőt, nem bonyolult de ízletes, és ahogy Jay elmondta gyorsan kész lett, elég gyakorlott szakácsnak tűnik. Mennyi meglepetést tartogat ez a nő.
A következő pár óránk dumálással telik, és pár üveget is kiürítünk. Elmeséli az estéjüket, mindig is tudtam, hogy Jay igazi barát, amennyire a szavaiból kiveszem nem mozdult rá, bár van pár előnye velem szemben. Egyrészt ők amolyan haveri viszonyt folytatnak, viccelődnek, jól érzik magukat egymással, de ezen nem valószínű, hogy valaha is túl fognak lépni. Bár ahogy hallgatom, nincs kétségem, hogy ő is gyönyörűnek tartja, vak lenne, ha nem. Mondjuk a fürdőlepedős jelenetért iszonyúan irigylem. Jay áradozik a szeméről is, hogy milyen gyönyörű smaragdzöld, ezt eddig még nem igazolhatom, mert csak esti világításnál volt hozzá szerencsém. Látja rajtam, hogy minden érdekel, ami csak róla szól, de ő is csak kétszer találkozott vele, szóval kifogyunk a témából. Beszélgetünk persze a filmjeinkről, én most voltam fotózáson meg Jimmy Kimmel-nél, ő felvett egy videoklippet a srácokkal, így is hajnalodik mire ágyba kerülünk, illetve én a kanapéra.


Reggel, legalábbis én reggelre tippelek, de mint pár perc múlva kiderül már dél is elmúlt a telefonjának a hangja ébreszt. Kinn hagyta a konyhapulton, úgyhogy mire kikeveredik érte, már csörög egy ideje, felveszi, én visszazuhannék, de felfigyelek arra, hogy Anna nevét említi. A szemeim rögtön kipattannak, és figyelem mit beszél. A válaszaiból valami balesetre gondolok, remélem nem Őt érte valami.

- Anna szenvedett balesetet? – kérdem és már indulok is felé  int, hogy maradjak már, türelmetlenül állok mellette, de egy pillanat múlva a vonal másik végén már le is rakták.  

- Mond már a fenébe, mi van? – szólok hozzá. Megnyugtat, hogy nem  Anna jól van, de ha jól értette valaki, kórházba került, ő meg már utazik is hozzá, és Jay szerint a háttérzajok arra utaltak, hogy már a repülőtéren van. Hát ez most jó is meg nem is, jó, mert akkor nem neki van baja, de ráfaragtam, mert elutazott, kitudja hova, és így hiába jöttem ide. Na így jártam. Jackson azt tudja, hogy csütörtökön tuti, hogy New York-ba kell mennie, mert ezt már Kris-nél és az este is említette neki. Na frankó, most menjek NYC-be, de hogy a francba találom meg, lehet, hogy kéne hagyni az egészet, májusban Londonba majd találkozunk. Csak ne lenne az olyan rohadt sokára.

 (Anna szemszöge)

Reggel kicsit kipihentebben és főleg a hétvége után nyugisabban ébredek, csak kilencre kell beérnem, így elvégzem a megszokott edzésemet, igaz erkély hijján a szobámban. Felöltöm a hivatalos Ms. Gádor-Mc’Gee ábrázatomat, és betaxizok. Egész délelőtt jól érzem magam, az igazgató urak úgy látszik átgondolták annak a  következményeit, hogy mi minden fut össze a kezemben és nem támasztanak további nehézségeket a változásokkal kapcsolatban. Így hát Mr. Jordan inkább elfogadja a felkínált nyugdíjazását, - előző nap nem túl tapintatosan vázoltam a lehetőségeit előnyugdíj vagy elbocsátás - és átadja a helyét fiatalabb kollégájának. Na nem a korával volt a problémám, sokkal inkább az újításokkal kapcsolatos elutasító magatartásával. Remélem, nagyapa nem vétózza meg a döntésemet, mert azzal elég nehéz helyzetbe hozna.

A telefonom ebéd előtt pár perccel szólalt meg, már ez is elég aggasztó volt, mert mindig ügyelni szoktam rá, hogy munka közben lehalkítsam, most valami miatt elfelejtettem. Sajnos a hír még jobban elkeserített és azonnali cselekvésre késztet. Brian hív, hogy nagyanya leesett a lépcsőn, valószínűleg eltört a keze és a fejét is beütötte, jelenleg eszméletlen, meg kell operálni és a Cheyenne-i központi kórházban fekszik, ők már ott vannak, a gép egy óra múlva ér Torontóba értem.

Villámgyorsan elbúcsúzok, beledobálok mindent a bőröndömbe, kijelentkezem a hotelből és már úton is vagyok a reptérre. Már majdnem odaérek, amikor eszembe jut a megbeszélt találkozóm Jay-jel ezért gyorsan rácsörögök. Elhadarom neki, hogy bocs de baleset, kórház, utazom, és este mégse jó, hallok mögötte még egy férfihangot és, hogy akar valamit mondani, de már a kapuhoz érek, szóval mondok egy gyors ne haragudj-ot és lerakom. Remélem, nagyanya mire odaérek magához tér és jobban lesz, mert nem tudom, hogy mi lenne velünk, nagyapával és velem nélküle. Ha ő nincs mi rövid úton kikészítjük egymást, arról nem is beszélve, hogy nem tudom nagyapa túlélne-e egy ilyen csapást.