22. Korai ébresztés...

(Anna szemszöge)

Reggel ragyogó napsütésre ébredek, és arra, hogy fázom. Húznám magamra a takarót, de nem megy, mi a fene, megrántom, de valaki visszahúzza. „Héé, ez az enyém", megint lejjebb csúszik, próbálom kinyitni a szemem, de csak egy sötét alakot látok a fényben. Felülök, ráfókuszálok, Rob az.

- Hagyjál aludni – morgok és visszazuhanok az ágyba, a takarót megint feljebb húzva.

- Anna, öt perc múlva 7 óra, már régen fenn kéne lenned - hallom amit mond, de nem akarom felfogni. 

- Jól van, na. Csak még öt perc, oké… - a következő pillanatban az egész takarót lerántja rólam. Hideg van, na mindegy csak még egy kicsit...

- Ha nem kelsz fel azonnal, lefényképezlek, és az első akinek adok egy példányt az Kellan lesz. Soha többé nem fogod tudni lerázni.

Mint a villám, ülök fel, tényleg ott a kezében a telefonja. Ha megteszi akkor vehetek neki egy újat, mert ezt tuti kivágom az ablakon, közelharcban jó vagyok, nem kétséges, hogy megszerzem tőle.

- A következő nem a plafon lesz - vigyorog, a francba megtette, még jó, hogy nem engem. Kiugrom az ágyból, nyújtózkodom egyet, hoppá most esik le, hogy nem vagyok túlöltözve. Bár a szokásossal ellentétbe, mivel mindig meztelenül alszom, most vettem egy pántos pólót és egy rövidnadrágot, azért nem vagyunk mi ilyen jóban.

- Mi a francot keresel a szobámban? - kérdezem, mert kezd zavarni az ahogy bámul.

- Rád várok, indulni kéne nem? - kap észbe azonnal.

- Mennyi idő? – ránéz a telefonjára.

- 7:05.

Most esik le, akkor én elaludtam, olyan fáradt és főleg ideges voltam amikor visszaértünk, hogy nem állítottam be az órát, akkor most késésbe vagyunk, és ezt nagyon utálom, beletúrok a bőröndömbe, az ágyra dobok egy farmert, pólót, kiskabátot, zokni, bugyi, melltartó felkapom a neszesszerem és irány, illetve én mennék, de még mindig itt áll és vigyorog, mint egy eszement.

- Mi van? – nézek rá. Kiderül, hogy nem csak hülyeségből mondta, hogy mehetek vásárolni Kris-szel neki is elárulta, és mint kiderül nem akkor amikor kettesben voltak. Nagyszerű, most nem csak azt hiszik a többiek, hogy egy őrült fúria vagyok, de még azt is, hogy mutogatom magam előtte. Azt mondjuk elhiszem, hogy a nagyfiút érdekelte az információ, úgy kell neki, ha előbb gondolkodik, utána beszél, akkor lehetősége lett volna személyesen is látni.

 „Oh, mintha nem lenne elég bajom így is, ezt még megkeserülöd Rob ."

- Tedd magad hasznossá, szerez nekem egy csésze gyümölcsteát, tíz perc múlva kész vagyok – ezzel bemasírozok a fürdőbe, látom a kaján vigyorát, ezért felkapok az ágyról egy párnát és hozzávágom. – Aljas húzás volt, azt hiszem elviszem valami jó helyre Kris-t otthol, mondjuk egy Chippendale show-ra, például.

Letörtem a jókedvét, úgy kell neki. Villámgyorsan lezuhanyzom, fogmosás, fésülködés, sminkre nincs idő. Felöltözöm, kint tényleg ott a teám megiszom, belezuhálok mindent a bőröndbe, cipő, indulhatunk. Rob, mint kiderül már elintézte a kijelentkezést, és Rick-et is iderendelte, segít a bőröndökkel, 7:20-ra már az autóban ülünk, és a reptérre tartunk. Kris már ott van, az anyukája hozta ki, de el kellett mennie. Szerencsére a gép a hangárba áll, így minden tekintet elől védve vagyunk. Rick kiszedi a bőröndöket, a két szerelmes egymás nyakába ugrana, de jelzem nekik, hogy hé, azért nem vagyunk egyedül. A repülő láttán elcsodálkoznak, pedig belülről még nem is látták. A pilóta nagyapa talán legrégebbi alkalmazottja, megkockáztatom barátja, ő jön most le a lépcsőn. Int a kísérőjének, hogy vigye fel a csomagokat. 

- Dea maidin, Patrick. – üdvözlöm - Örülök, hogy látom.

- Dea maidin, caill.

- Kristen ő a pilótánk Patrick Ahern. Patrick ők a barátaim. - mutatok a hátam mögé, mert Rob egy kicsit lemaradt. - Nem tudom nagyapa említette-e de lesz egy útja Európába. – tájékoztatom - Miután kiraktak engem, rögtön indulnia kéne, megoldható?  

- Természetesen, út közben elintézem a teendőket rádión. New Yorkban le kell szállnunk, tankolni.

- Ez csak természetes, ezt önre bízom. Budapestre mennek, ott pihenjenek meg, szeretném ha hétfő reggelre értem jönne Baile Inez’s-be, mert Torontóba kell utaznom.

- Igenis, kisasszony – válaszolja hivatalos hangnemben, pedig hányszor megkértem már.

- Patrick, mit beszéltünk meg?

- Igen, Ms. Anna. – feleli mosolyogva.

- Gyere menjünk – nézek Kris-re, mert Rob kicsit távolabb áll, még néhány szóval és ha jól látom némi készpénzzel elbúcsúzik Rick-től, majd ő is utánunk indul. A fedélzeten a jelek szerint enyhe sokkot kaptak, én is így voltan az első mondjuk öt alkalommal. A Jet úgy 20-25 utast képes szállítani, van rajta egy központi tárgyalószerű helyiség, két privát kabin fürdővel, egy plusz mosdó, egy melegítőkonyha, egy tároló a csomagoknak és egy pihenőszoba az aktuális személyzetnek. Nagyapa imádja az úgynevezett eleganciát így mindent ülőalkalmatosságot bőrrel borítottak, és minden felületet mahagóni burkolattal fedtek le. Én túl hivalkodónak tartom, de ezt a véleményem eddig megtartottam magamnak.

- Te Anna, ez a nagyapád gépe? - kérdi Rob.

- Aha - felelem, és rögtön igyekszem elterelni a gondolataikat olyan kínos dolgokról, mint vagyon, örökös… - van egy meglepetésem, bár megmondom őszintén, te – mutatok Rob-ra - igazán nem érdemled meg. Csak Kristen-re való tekintettel mutatom meg mégis. A lepcses szádért meg még számolunk.

Ezzel egy ajtóhoz vezetem őket, és elhúzom előttük. Ránézek az arcukra, mint a kisgyerekek Disneyland bejáratánál. Elő kéne vennem a telefonom megörökíteni a pillanatot, de sajnos elkéstem. A csodálkozást felváltja a kaján vigyorgás, olyat lát ez a helyiség, amit eddig szerintem még egyszer sem. Hagyom, hogy kicsodálkozzák magukat, majd az ülések felé terelem őket.

- És most, csüccs mert el kéne indulnunk. Baile Inez’s úgy egy órányira van, én kiszállok ti meg mehettek tovább. A nagyszüleim még nem tudnak rólunk, - mutatok kettőnkre - úgyhogy bocs, de nem invitállak be benneteket.

Miután végre felkelhetek, mindenkit megdobok egy üveg üdítővel, nagy vonalakban elmesélem mit hol találnak, mi hogyan működik. A gépen nincs külön személyzet a pilótákon kívül, csak esetenként, de most direkt jobb így. A hűtőben találnak félkész ételeket, megmelegíteni is megtudják, bár nem igazán hiszem, hogy az evés lenne a legfőbb gondjuk. Ellátom őket tanácsokkal az otthoni teendőkkel kapcsolatban, de ha valami nem megy elsőre, hát majd megoldják. A legrizikósabb dolog, a házból a forgatásra, illetve az onnan hazajutás, mert az újdonsült kapcsolatunk miatt tuti, hogy lesznek páran Rob nyakán. És persze, azt is meg kell valahogyan magyaráznia, mit keres ott Kristen, mert csak nem hagyhatja egész nap a lakásban. Az idő gyorsan telik, ahogy csökken a magasságunk már látom a farmot körülvevő végtelen réteket, a Green River kanyargó kék vizét. Amióta csak először megláttam, imádom ezt a gyönyörű tájat, mindig megnyugtat, békével tölt el. Aztán nagyapa tesz valami megjegyzést és az érzés eltűnik.

Ők is kifelé bámulnak az ablakon, amikor meglátják a hatalmas házat megint elcsodálkoznak, nem értem én ezt. Ezek ketten nem egy hollywood-i partin voltak, mi a meglepő, jó a méretek mindenképpen, mondjuk fogalmam nincs miért kell az a 15 hálószoba, amikor összesen kettőnek van állandó lakója, de nagyapa azt mondja, ő már akkor ilyet akart, amikor pár fonttal megérkezett Amerikába. Mivel róla elmondható, hogy minden centtért megdolgozott, értem, hogy most, hogy megvalósította a vágyait megelégedéssel tölti el. A gép lassan eléri a kifutópályát, már látom, hogy Brian terepjárója vár rám. Amint leszállunk, és kinyílik az ajtó, már fenn is van a gépen. Brian Keating nagyapa intézője bár én inkább a fogadott fiának mondanám. Jó tizenöt éve találtak egymásra, azóta nagyrészt ő pótolja az elveszett gyermeküket. Persze mióta tudomást szereztek rólam, és rám találtak ez a figyelem megoszlik közöttünk. Szerencsére Brian mindig is a kishúgának tekintett az első pillanattól kezdve, a feleségét pedig egyenesen imádom. Rengeteget köszönhetek nekik, és igyekszem meghálálni a kedvességüket.

- Dea maidin, bídeach! – üdvözöl felkap, és megpörget a levegőben, a lábam nem éri a földet. Az ő kalapja viszont súrolja a plafont, ami a magassága mellett nem is meglepő.

- Dea maidin, deartháír! - Ölelem át a nyakát, és nyomok két nagy puszit az arcára. Már érdeklődne mi történt velem, amióta nem jártam erre, amikor felhívom a figyelmét, hogy nem vagyunk egyedül. Meglepetten néz a többiekre, gyorsan bemutatom őket egymásnak, és elmondom, hogy ők ketten azonnal indulnak is tovább, csak én maradok. Meglepetten néz, de már indul is a csomagjaimért, ismer, tudja, hogy több is van belőle. Int Robnak és Kristen-nek, nekem pedig visszaszól, hogy a kocsinál megvár.

- Anna, nem azt mondtad, hogy jelenleg nincs senkid? – néz rám Kristen furcsa arccal - akkor ez a félisten ki volt?

Hatalmasat kacagok, jobbára Rob arcán, ami érdekes alakzatot vett fel a félisten kifejezésre. Olyan összetett dolog az, ami kettőnket összeköt, nehéz megmagyarázni két mondatban.

-   Ez a félisten - hangsúlyozom ki külön a szót - a fogadott bátyám, illetve ha szigorúan vesszük, a nagyszüleim fogadott fia, a jelzőnek örülni fog az biztos, egyébként friss házas, és imádja a nejét. Ha hazamegyek, azt hiszem mesélnem kell a családomról illetve főleg annak félistenszerű férfi tagjairól, ugyanis nem ő az egyetlen ebben a kategóriában, bár kétségtelen ő a legmagasabb. Most viszont búcsú, legyetek jók, a házat ne zúzzátok le földig, ha az első emeletnél megálltok elégedett leszek. Majd telefonálok, hogy mikor érkezem, nehogy olyat lássak a nappalimban, amit nem szeretnék.

Megöleljük egymást, és rohanok le a lépcsőn. A gép amint kellő távolságba értem halkan gurulni kezd, és felemelkedik, én beugrok a dzsipbe, és irány a harcszíntér. Mert ír nagyapámat felvilágosítani arról, hogy emberek milliói tudják úgy, hogy az egyetlen unokája egy színésszel jár, egy dolog, hogy ez csak látszólagos, hogy segítsek két összetartozó embernek, az egy másik, de, hogy ez a szerencsétlen egy angol, na ez valószínűleg nagy csatához vezet kettőnk között, amit valljuk be egyre nagyobb izgalommal várok.

(Rob szemszöge)

Szerencsére sikerül úgy kijutnom Kris-től, hála a szomszéd házon való átkelésnek, hogy egy fotóssal se találkozom, és mintha ez a mai nap csupa jót hozna, a hotelbe is észrevétlenül érkezem meg. Elég álmos vagyok, miután a többiek elmentek nem sokat aludtam, aludtunk, jobb elfoglaltságunk is akadt. Beleborzongok az örömbe, ha eszembe jut, hogy együtt, kettesben leszünk egy egész hétig. A szobába lépve néma csend fogad, semmi mozgás, nem értem. Megbeszéltük, hogy hétre itt vagyok, óvatosan lesek be a hálóba, de sötétség fogad. Most mit tegyek, muszáj felkeltenem, nincs mese. Egy határozott mozdulattal húzom el a sötétítőfüggönyöket, Anna az ágy közepén hason fekszik, de még mindig nem ad semmi életjelet. Várok egy kicsit, fontolgatom a következő lépést, jó legyünk határozottak. Megragadom a takaró szélét, és megrántom. Semmi. Megint megrántom, most már belekapaszkodik és próbálja magára húzni,  „Na nem, tessék felkelni." Végre megmozdul, felül és álmos szemekkel bámul rám, közlöm vele, hogy ideje felkelni, morog valamit majd visszazuhan az ágyra. Oké, ebből elég, elkobzom a takarót, erre összegömbölyödik, hú, ha ezt a srácok látnák. Hirtelen beugrik, ez jó ötlet, azonnal előhalászom a telefonom, és hangosan is kimondom ami eszembe jutott. Ez végre hatásos, ijedten bámul rám, én meg elnyomok egy figyelmeztető képet, persze csak a plafonra. Kipattan az ágyból, „Húúú, Kellan, ha ezt látnád." Az apró nadrág és top nem sokat biz a képzeletre, és még nyújtózkodik is, majd morogni kezd, hogy mit keresek a szobájában. Jó vicc, ha nem jövök be, estig fel se kel. Mikor közlöm mennyi idő megint morgás következik, majd az egyik bőröndben kezd el kutakodni, és pakolja ki a ruháit. Amikor meglátom a fehérneműt eszembe jutnak az éjszaka történtek.
- Mondtam Kris-nek, hogy ha visszajössz Budapestre elmentek fehérneműt vásárolni,  egyre inkább jó ötletnek találom – elkerekedik a szeme, és visszakérdez.

- Remélem csak kettesbe voltatok, amikor kitárgyaltad, hogy mit viselek ruha alatt – már félúton van a fürdő felé, én meg úgy döntök bosszantom még egy kicsit.

- Hát nem, volt még ott pár ember, - majd sorolni kezdem - ott volt Peter, Jay, Chris, Taylor, a lányok és persze Kellan is. Őt felettébb érdekelte ez az információ.

Bosszúsan néz rám, bár mintha a legutolsó névnél felcsillant volna a szeme, úgy látszik ez még nem egy befejezett ügy kettőjük között, mondjuk abba biztos voltam, hogy Kellan nem hagyja annyiban a dolgot, de sejtésem szerint Anna is tartogat még meglepetéseket neki. Persze beígéri, hogy elrángatja Kris-t valami bárba, nincs kétségem, hogy képes lenne rá, de aztán felszólít, hogy kérjek neki egy teát. Megrendelem, magamnak is egy kávét, rágyújtok, mire visszajövök a teraszról megérkezik Anna, maga után húzva a bőröndjeit. Ha ilyen gyorsan elkészül, akkor tegnap miért problémázott?

Még jó, hogy a kijelentkezést még az éjjel elintéztem, az előcsarnokban vár bennünket Rick, bepakolunk a kocsiba, ezúttal fotósmentes az utca, vagy csak én nem látom őket. Nincs nagy forgalom, gyorsan a reptérre érünk, reggel mielőtt eljöttem tőle Kris felhívta Jules-t, ő hozta ki, amikor kiszállunk a kocsiból indulnék felé, de Anna megállít, és igazat kell adnom neki, hiába zárt a tér, nem kéne rögtön lebuknunk. Így is rizikós, mert Rick-nek eljárhat a szája, mondjuk elég tetemes borravalóval toldom meg a bérét, és amennyire látom Anna is igyekszik takarni a szerelmemet a szeme elől. 

Követem őket a gépre, és ledöbbenek. Kris-re nézek, ő is tátott szájjal bámul. Nem ez az első magángép amin utazok, de ez a luxus... Minden négyzet centiméter arról tanúskodik, hogy a tulajdonosnak semmi se drága, ha a kényelemről és a minőségről van szó. Anna persze otthonosan mozog, én meg hiába mondta, rákérdezek, mosolyogva és kicsit zavartan mondja, hogy igen ez a nagyapja gépe. A következő pillanatban bejelenti, hogy bár én nem érdemlem meg, de azért íme a meglepetés.

És én azt hittem, már nem tud meglepni, ahogy elhúzza az ajtót és meglátom mi van mögötte, vigyorogni kezdek, most már értem, hogy miért célzott arra, hogy ne sajnáljam a szállodai ágyat. Az ajtó mögött egy hálófülke látszik, benne egy hatalmas ágy. Kris-re nézek, az ő szeme is izgatottan csillog, na ezt tuti kipróbáljuk Budapestig párszor. Nem hagy sok időt az ábrándozásra, felszólít bennünket, hogy üljünk le, és indulhatunk. Ezúttal kevésbé viseli meg a felszállás, végig beszél, ellát bennünket tanácsokkal, bár látom, hogy az egyik kezével szorosan fogja a karfát. Amint elértük a repülési magasságot, felkel, mindent megmutat, még átbeszélünk pár dolgot. Talán egy óra ha eltelik és újra leszálláshoz készülődünk, szeretettel néz ki az ablakon mi is követjük a tekintetét. Aztán megint elcsodálkozom, a nagyszülei háza, mert kétségem nincs, hogy az a háromemeletes monstum az övüké egyszerűen lenyűgöző, amerre a szem ellát, zöld terület, karámokban lovak futkároznak, hatalmas pajták, jópár kisebb ház, gondolom a személyzet szállása. Teniszpálya, medence minden hatalmas és a gazdagságot hivatott bemutatni. Kicsit furcsa, mert Anna viszont nem tűnik ilyen hivalkodónak, sőt ha figyelembe veszem amit látok, akkor ő kifejezetten szerény. Miután földet érünk a gép mellett lefékez egy dzsip, és egy hatalmas férfi lép a fedélzetre. Örömmel üdvözlik egymást, érdekelne ez ki lehet? Bemutatja, majd a férfi nekiáll levinni a csomagjait, csak Kris szavaira kapom fel a fejem, „félisten?", na kicsim ezt hazafelé még megbeszéljük. Anna nevetve ugrat, majd megölel bennünket, és elbúcsúzik. Alighogy becsukódott mögötte az ajtó, hallom, hogy elindulnak a motorok, és a pilóta is figyelmeztet bennünket a felszállásra. Összefonom magam előtt a karjaimat, úgy nézek Kris-re, ő visszabámul rám, majd persze rákérdez.
- Mi bajod?
- Hogy is volt az a félisten dolog? - nevetve csókol meg és a fülemhez hajolva megsúgja, hogy a hangsúly a félen van, és különben is neki van egy egész, szóval elégedett.
- Nem tudtam, hogy ennyire belegázoltam a lelkedbe, de talán valahogy ki tudlak engesztelni... - mutat fejével a hálófülke felé, azt hiszem hagyni fogom neki.

   

(Kellan szemszöge)   

Vasárnap este van, tegnap hajnal óta azon töröm a fejem, mégis mi a francot csináljak. A gondolataimat pillanatnyilag Ő tölti ki, sőt az álmaimat is, ami nem tesz túl jót a testem egyes részeinek. Elég csak lehunynom a szemem és magam előtt látom. Csábítóan, kedvesen, önfeledten, és dühösen, iszonyatosan dühösen. Oké rosszkor szólaltam meg, és utána egy kicsit lehet, hogy nagy volt a szám, de az biztos, hogy semmiben se maradt az adósom. A vérmérséklete meglehetősen heves, de ez is tetszik. Összehasonlítva mondjuk AnnaLynne-nel, ég és föld. Ő inkább elmorzsolt volna pár könnycseppet  megvárva, hogy bocsánatot kérjek, de soha nem szállt szembe velem, és ez így belegondolva elég unalmas volt. A csaj egyébként kezd az agyamra menni, úgy igazán, mert tegnap és ma is vagy négyszer hívott, amit nemigen értek. Ő is benn volt a szakításba, hogy most miért lóg folyton rajtam azt nem tudom. A mai napom iszonyat unalmasan telt, nem volt semmi dolgom, már beszéltem anyámékkal, hívott Brandon, elolvastam a következő filmem forgatókönyvét, megsétáltattam Kolá-t, de közben mindig ugyan oda lyukadtam ki.

Valahogy találkoznom kell Annával.

A legegyszerűbbnek az tűnik, ha holnap felülök egy gépre, és elmegyek Torontóba. Ott legalább biztosan megtalálom, mert Jay megmondja, hogy hol lakik, ahogy ismerem vacsora után úgyis hazaviszi. Mondjuk nagy marha voltam, mert a telefonszámát nem kértem el Kristen-től, bár a telefonos bocsánatkérés nem is megfelelő. Főleg mert akkor nincs mellettem, és nekem azért lennének vele azonnali terveim. Az biztos, hogy óvatosan kell megközelítenem a dolgot, mert ahogy látom, gyorsan felkapja a vizet. Izgalmas lesz, de én szeretem a kihívásokat...

Szómagyarázat:

*Dea maidin - Jó reggelt

*caill - kisasszony

*bídeach - kicsikém

*deartháír - bátyus