Oldalak

2010. december 31., péntek

Karácsonyi meglepetések… V. rész

 
Ha olykor mégis gyötör az élet,
A
zért most örülj a jónak  , a szépnek  .
S
szívedbe csendüljön mindig az ének :
H
ogy vannak akik szeretnek téged!

(Kellan szemszöge)
Még mindig alig akarom elhinni. Itt ülök a Four Season’s egyik lakosztályában ahova száműzve lettem. Immár 19 órája nem láttam Annát, ugyanis ennyi ideje, hogy a családtagjaim elkülönítettek bennünket. Iszonyat hosszú idő, főleg úgy, hogy tudom, csak pár emelet választ el bennünket. Ő már tegnap elfoglalta a nászutas lakosztályt, én viszont maradtam abban amit erre a pár napra béreltünk. Micsoda hülyeség, mi az, hogy az utolsó éjszakát az esküvő előtt nem tölthetjük együtt! Sőt mivel előző éjjel volt a leány és a legény-búcsú azt se. Ki vagyok éhezve rá. Nem csak a testére, jelenleg egy aprócska csókkal is megelégednék, egy mosollyal, hogy lássam jól van, minden rendben. De nem engedik. Beszéltünk ugyan telefonon, de az nem ugyanaz. Lassan percenként bámulom az órámat. Még legalább másfél óra. Kilencven hosszú perc választ el attól, hogy végre felcsendüljön a bevonulózene. Még jó, hogy Ronan Brian unokatestvére, és régóta ismeri Annát is. Elég volt egy telefon, és rögtön beleegyezett, hogy ő énekeljen.

Hátradőlök a kanapén, és az elmúlt pár napon tűnődöm. Azt kell mondjam minden jól alakult. Egészen attól a pillanattól kezdve, hogy bementünk az étterembe mostanáig mindig szerencsénk volt. Igaz nem nehezítettük meg se egymás, se a személyzet dolgát. Anna kis füzetkéje majdnem teljesen megtelt mire leért és neki kezdtünk kiválasztani a menüt. Nem voltak különleges kívánságaink, a kaviáros falatkákat mindketten kategorikusan kizártuk, csakúgy, mint az osztrigát és a homárt. De a steak, csirke, egy kis tészta az olaszok miatt, a kedvenc magyar édessége azért szerepel a fogások között. A legbonyolultabb talán a tortakérdésben való döntés volt, szegény el is rontotta a gyomrát a kóstolgatásban, úgyhogy nekem kellett választanom. Ami nem volt könnyű, de aztán sikerült. A délután nagy része telefonálással telt, felváltva hívogattuk a listán szereplő embereket, mindenki csodálkozott, és szerintem őrültnek tartott és tart még mindig bennünket, de tegnap valamennyien megérkeztek, szóval számítunk nekik valamit. Az ügynököm Ryan amikor rácsörögtem a hírrel először kiröhögött, aztán elmondott mindenféle idiótának, majd gratulált. Igaz a második után megfenyegettem, hogy nem hívom meg és tuti kirúgom, de persze tudta, hogy nem gondolom komolyan.
Zack egyszerűen odavolt, főleg, hogy megkértük, hogy fényképezzen, ami ugye azzal jár, hogy a képei mindenhol meg fognak jelenni, csakúgy, mint Ashley-ék esetében. A haverjaimat csak másnap értesítem, úgyis ideutaztak volna. A bandát Anna hívta végig, sőt Claire-éknek még az ideutazást is elintézte, a magángépünket küldte értük.
Ebben a pár napban mindketten repültünk, először ő a lányokkal NYC-be, aztán én a család valamennyi férfitagjával és az időközben megérkezett haverokkal Las Vegas-ba, mert Shane papa szerint, a srácok legnagyobb örömére, jár nekem egy rendes legénybúcsú. Szó se róla vannak annak előnyei, ha a menyasszonyod nagyapja milliárdos, és történetesen övé az egyik legnagyobb vegas-i casino fele. A táncoslányok mondjuk nem tudtak érdekelni, főleg miután leesett, hogy nem csak én mulatom így az időt, hanem a szerelmem is kapott pár chippendale fiút. Erről ő saját maga értesített, amikor rácsörögtem, és ez nemigazán használt a hangulatomnak. Igaz nevetve biztosított róla, hogy neki csak én kellek, de sajnos elvették tőle a telefont, így nem tudtam ellátni taktikai tanácsokkal mit tegyen, ha esetleg nem megfelelően érnének hozzá.
Tegnap délután szerencsére sikerült kis baráti segítséggel, (Rob odaadta a lakosztályuk kulcsát) meglépnünk egy órácskára, kikapcsoltuk a telefonjainkat, és végre szerethettük egymást. Igaz mi maradtunk volna még, de ennyi ideig bírtak ellenállni Gina és Ash ostromának, akik már tűvé tették értünk mind a négy általunk elfoglalt emeletet.
Egyetlen vita mondjuk beárnyékolta a boldogságunkat, Anna azt akarta, hogy ő fizethessen minden költséget, de én azonnal tiltakoztam. Még csak az kéne. De aztán mind a kettőnknek engedni kellett, mert van az az ember akinek nem tudunk ellent mondani.
Még mindig vissza van kemény hatvan perc, de kopognak, úgyhogy fellélegezve állok fel és nyitom ki az ajtót.

(Anna szemszöge)
Lassan ösvényt taposok a szőnyegpadlóba. Itt állok tökéletes frizurában és sminkben, a körmeimen ragyog a lakk, a fehérnemű már rajtam, egyedül a ruhába nem bújtam még bele. Ideges vagyok? Nem, inkább izgatott. Annyira kíváncsi vagyok a reakciójára, vajon tetszeni fog neki a ruhám, és minden rendben lesz?  És a „nászajándék”? Ez aggaszt a legjobban, vajon mit fog szólni? A fényképet már becsomagoltam, muszáj valahogy megmutatnom neki a meglepetésemet. Egész héten viszonylag nyugodt voltam, de most aggódok, mi van, ha valami balul üt ki.
- Kislányom – szólal meg mellettem anya – ülj le, és csukd le a szemed pár percre. Minden rendben lesz.
- Biztos? – kérdezek vissza azonnal, mire akárcsak kislány koromban megsimogatja az arcomat.
- Igen, egészen biztos.
Kifújom a levegőt, és tényleg úgy teszek, ahogy javasolja, úgy helyezkedem, hogy a hajam még véletlenül se érhessen a fejtámlához, még csak az kéne, hogy összenyomjam a kontyom, nem azért ültem órákig a fodrász keze alatt. Behunyom a szemem és relaxálok. Lepörög a szemem előtt az elmúlt napok valamennyi eseménye.

Amikor elkülönítettek bennünket, először, mert a héten több ilyen eset is előfordult, egy óra leforgása alatt végigbeszéltünk a lányokkal mindent. Az étterembe már kész tervekkel léptem. A séf rendkívül segítőkész volt, még arra is megkaptuk a külön engedélyét, hogy a két külsős étteremből behozhassuk az ételt. A rétest, mert az ugye elhagyhatatlan a desszertek közül a Maximilian’s-ből rendeltük meg, többször is jártunk ott előzőleg, ismertük a tulajt, így rögtön beleegyezett, a rövid határidő ellenére. Azt mondtuk itt a rokonság, szilveszteri buli lesz. Ugyan erre hivatkoztunk az Il Cielo-ban is, ahonnan a többfajta pasta érkezik, persze ez is eredeti elkészítési módban. Hogy ne legyen gond, mindkét helyre még aznap a nagymamákkal, mind a néggyel, mentünk. Nekik ízlettek az ételek, remélem a vendégeknek is fognak. Nagyapa valóban bevetette a befolyását és beszélt a város polgármesterével, így elég volt elfaxolnunk a papírjainkat, kiállították az engedélyt, amit másnap egy futár szállított ki. Az anyakönyvezető is rendelkezésünkre állt rögtön, sőt, ő jött el a hotelbe, hogy végigbeszéljük a szertartás menetét.
A díszítésben szabad kezet adtunk, egyetlen kikötés a pezsgőszín használata volt, mind az anyagokban, mind a virágok esetén. Ehhez ragaszkodtunk, sőt a tortára is ilyen bevonat került. A torta, hát sose gondoltam, hogy édesség kóstolgatása nekem gondot okozhat, de így lett. Amikor már a hatodik piskótából és a sokadik krémből kaptam be egy falatnyit a gyomrom bemondta az unalmast, szerencsére még éppen elértem a mosdóba. Viszont így a feladat Kellan-re maradt, amit hősiesen vállalt, dacára annak, hogy ő nincs oda a krémes dolgokért. Azt hiszem jól döntöttünk, minden emelet különböző ízű, de kívülről ugyan olyan.
A délután további része a telefonálással telt.
Elsőként Jay-t hívtam, aki hatalmas sóhajjal tudatta velem, hogy mindketten őrültek vagyunk, de ettől függetlenül jó ötlet, és akkor berak pluszba egy szmokingot is a csomagjába. Aztán Rob következett, ő éppen a szmoking miatt morgolódott, de a csattanásból ítélve Kris tudatta vele, hogy mi a véleménye arról, hogy farmerbe jöjjön. Aztán következett Nikki, Taylor akik nem tettek megjegyzéseket, csak örömködtek. Lisa és Peter is azonnal félretették a terveiket, és családostul megígérték magukat, csakúgy, mint Kris és Rob szülei és testvérei, Steph és Dean, akikkel olyan jó kapcsolatba kerültünk az évek során, és persze annyiszor segítettek és falaztak nekünk, hogy nem tudtam volna lehagyni őket a listáról. Charlie bácsi dacára annak, hogy éppen a Távol-Keleten pihent szintén megígérte, hogy jönni fog. Kellan se unatkozott neki is jutott bőven a nevekből. Ő beszélt Zack-kel is, így a fényképezés kérdése valóban megoldódott.

A zene már nem volt ilyen egyszerű. A hotel ajánlott egy zenekart, videón megnéztük őket és tetszettek, és mivel a vendégseregben úgyis több jóhangú ember lesz, valaki biztosan beugrik efelől nincs kétségem. Viszont ott volt a bevonulózene. Nem akartam hagyományos nászindulót, sose tetszett, és ebben a párom teljesen rám hagyta a döntést. Végighallgatva pár dalt amit javasoltak, azonnal kipattant a fejemből a szikra. Szerettem ezt a számot, és mivel ugye ő szinte családtagnak számít, lévén az édesapja Brian nagybátyja adta magát a dolog. Bár nem sűrűn találkoztunk, Ronan azonnal igent mondott, az iderepülését meg megoldottam, mert úgyis ment a gép Claire-ékért Angliába. Igaz tiltakoztak, de nehéz lett volna jegyet szerezni nekik a két ünnep között, lévén azért mégiscsak 14 emberről van szó, mert a meghívásba beletartoztak nemcsak ők ketten de a lányok, Richard testvére a családjával, aztán természetesen Tom, és Rob többi barátja, akik kicsit a miénkek is lettek, és a párjaik.

Az első akadályba 27-én ütköztünk. Korán indultunk, mert ruhám ugye még nem volt. Mennyivel egyszerűbb a férfiak dolga, ők csapatostul elmentek Armani-hoz, és megoldódott a probléma. Nekem viszont, mivel Vera Wang New York-ban volt éppen, repülni kellett. Ash megint kicsit hisztis lett, mert ő nem jöhetett velünk a baba miatt. Igaz erről csak Luca tudta meggyőzni, hogy mivel azt nem tudom. Angie, Gina és Britt kísért el, lévén nekik is kellett keríteni valamit, mert ők lesznek a nyoszolyólányok. Azt mondjuk a barátnőm intézte el, hogy fogadjon bennünket, telefonált és valahogy kikönyörögte. Még a ruha kiválasztása is könnyen ment, mert nem a tervezőkre jellemző határozottsággal akarta rám kényszeríteni az ízlését, hanem az én igényeimet vette figyelembe. Viszont amikor megmondtam, hogy 3 nap múlva jönnék érte megfagyott a szobában a levegő. Jó, persze igaza van. Könyörögtem, tízszeres árat ígértem neki, de nem állt kötélnek. Akkor viszont bedobtam azt a mondatot, amit végszükségre tartogattam.
- Vera igazán köszönöm, hogy időt szakított ránk. Hálás vagyok, de én 31-én mindenképpen férjhez megyek. Viszont látásra. – Búcsúztam el udvariasan, majd a lányokhoz fordulta. – Gyertek, akkor nincs más választásunk átmegyünk Christian-hoz vagy ha ő se tud segíteni Zac-hez. Találunk valamit, nem Vera Wang lesz, de csak túlélem.
Valóban elindultunk kifelé, de két lépést se tettünk meg, amikor a hátam mögött megszólalt.
- Állj, még csak az kéne, hogy Zac Posen valamelyik förmedvényét viseld. – És a következő pillanatban, már záporoztak az utasítások, legalább egy tucat alkalmazott futkározott körülöttünk, és írta a méreteket, a ruhaanyag és a díszítő elemek számát. A végén nemcsak, hogy vállalta, hogy elkészíti mind a négyünk ruháját, de még azt is felajánlotta, hogy 30-án LA-be repül, és ott végzik el az utolsó igazításokat, hogy nekem ne kelljen repülőre szállnom. Ezért azt hiszem örök életemben hálás leszek neki, mert ez a félelmem szerintem soha nem fog elmúlni, a visszautat is legtöbbször a mosdó és az ágy között töltöttem.
A repülőtérről egyenesen Matty-hez mentünk. A szokott lelkendező habitusával üdvözölt bennünket, de amikor elmondtam miért jöttünk, kivételesen elállt a szólása. Csak tátogott, hang nélkül, de hamar összeszedte magát, és már jöttek is a kérdések, hogy mit akarok. Mivel ez nem volt egy könnyű kérdés, és mind ő, mind Kíra ragaszkodtak ahhoz, hogy tegyünk pár próbát, abban maradtunk, hogy másnap délelőtt visszajövök a lányokkal együtt. Amikor kifelé indultunk, már azt egyeztették, hogy hány emberre lesz szükségük, mert a vendégsereg meglehetősen nagy. És ki az aki tudja tartani a száját, mert a diszkréció ugye fontos.


Aznap még egy fontos választás várt ránk. Kellan a többiekkel a hotelben várt, kivettünk nekünk is egy lakosztályt, mert úgyis itt tartózkodtunk a legtöbbet, sőt még azt is sikerült elintézni, hogy Kola velünk lehessen. Úgyhogy az ékszerész a Cartier-től ide érkezett két biztonsági őr és egy hatalmas doboz társaságában. Nála Inez mama volt, és kérte meg erre a szívességre, amit szemlátomást örömmel tett meg. Viszonylag gyorsan sikerült választanunk, egyikünk se akart túldíszített, csicsás jegygyűrűt. Egyszerű, de elegáns karikák mellett döntöttünk, az enyémbe került egy aprócska gyémánt, és még azt is megígérte, hogy a lehető legnagyobb diszkréció mellett a belsejébe belegravírozzák a neveinket, és a dátumot. Eddig nem is volt gond, megegyeztünk, hogy 30-án áthozza őket.
Amikor viszont elment parázs veszekedés alakult ki kettőnk között. Hogy min? Hát azon, hogy ki fizesse ki. Oké, persze tudom, hogy nála ez büszkeségi kérdés, de a fenébe, annyi pénzem van, ami pár nap múlva már a kettőnkének számít. Hát nem mindegy melyikünk rendezi a számlákat? Mert ugye a gyűrű után jött az, hogy ott vannak az esküvő költségei. Amit szintén Kellan akart állni. Én igazán nem akarom sárba taposni az önbecsülését, de ez a te vagyonod dolog az agyamra megy. Bevallom régen csináltunk ilyet, de visszhangzott tőlünk a folyosó, még szerencse, hogy az egész emelet a mi vendégeinknek volt lefoglalva. Persze nem kellett sokáig várni, hogy valaki megjelenjen, bár anyára és Karen-re számítottam, de helyette Inez mama és Shane papa érkezett.
- Gyerekek, mit műveltek? – kérdezett rá azonnal nagyanyám. Elregéltem neki, hogy mi okozza a problémát, ő csak elnézően mosolygott, de aztán hatalmas meglepetésben volt részem.
- Igaza van a vőlegényednek – szólalt meg Shane papa. Tessék? Ez volt az első gondolatom, biztosan jól hallottam amit mond? – Chailíng, Kellan férfi, és egy férfinek igenis gondoskodnia kell a feleségéről. Mit gondolnának róla az emberek, ha kiderülne, hogy te fizeted a gyűrűket. Azt, hogy eladta magát, megvetted kilóra.
A vőlegényem arcán ezernyi érzelem futott át, és én azonnal mellé léptem és megöleltem. Erre még csak gondolnia se szabad, éppen ez a legnagyobb problémánk, hogy folyton ő akar fizetni.
- Ne haragudj, erre nem gondoltam – simultam hozzá azonnal, és lábujjhegyre állva megcsókoltam. Ő is magához szorított, és hirtelen el is felejtkeztünk arról, hogy nem vagyunk egyedül. Nagyapa krákogása zökkentett csak ki bennünket egymás bámulásából, mire zavartan feléjük fordultunk. Már az ajtó felé indultak mosolyogva, de onnan még visszafordultak.
- A többi költségen meg ne veszekedjetek, mert mindent én állok - hallottuk Shane papa hangját.
Na erre mind a ketten tiltakozni kezdtünk, teljes egyetértésben, de ezúttal Inez mama szólalt meg.
- Kislányom, Kellan. Értsétek meg ez a menyasszony szüleinek, de főleg az apának a dolga. Gondoskodni arról, hogy minden rendben legyen. A fiúnk már nem él, így ez a mi feladatunk. Ugye nem akartok megfosztani két idős embert ettől az örömtől, hogy megrendezhesse az egyszem unokája esküvőjét?
Hát ez volt az a kérés aminek nemigen lehetett ellenállni, főleg, ha azt egy ősz hajú nagymama, szemében könnyekkel teszi. Csak átöleltük őket, mindketten és megköszöntük nekik a nagylelkűségüket.
Még este az ágyban is ezen morfondíroztunk, persze egy kimerítő szeretkezés után. Hogy menyire könnyen bedőltünk neki.

28-án én a nap nagy részét a szalonban töltöttem, megszületett a végleges döntés, natúr smink, csak semmi feltűnő, elegáns konty élővirágokkal. A lányok haja is az enyémhez hasonló lesz, csak kicsit egyszerűbb kivitelben és a ruhákhoz illő díszítéssel.
Ellátogattunk MaryBeth-hez is, már valamennyi családtag számára megvolt a megfelelő estélyi öltözék, sőt a kislányok számára még a noszolyólányokéval megegyező színű tündéri kis ruhácskákat is szerzett.
Aznap többen is utaztak. A nagyszülők, szülők Iowa-ba, majd Wyoming-be, utóbbiban töltve az éjszakát. A gyerekes családok megcélozták Disneylandet, persze nem Orlando-t, csak a helyi parkot, hogy az aprónép is jól érezze magát. Mi kivételesen megléptünk a hotelből, és elbújtunk az otthonunkba. Nem is mozdultunk ki egészen másnap délelőttig, de akkor érkeztek a barátaink, akiket azonnal a szobáikba kísértünk. Együtt ebédeltünk mindannyian, aztán megint egy kellemetlen incidens választott szét bennünket. Egyfolytában ment a pusmogás, de mégis mindketten meglepődtünk. Az ebéd végeztével Shane papa és a srácok körbevették Kellan-t. A lányok meg engem. Furcsa, kellemetlen érzés kerített a hatalmába, ami sajnos beteljesült. Közölték velünk, hogy akkor a társaság férfitagjai most elrepülnek Las Vegas-ba, mert villámesküvő ide vagy oda, a legénybúcsút nem lehet kihagyni. A lányok biztosítottak róla, hogy én se fogok unatkozni, mert az idősebb korosztály vállalta a gyerekeket, így mi is kirúgunk a hámból. Szinte remegtem az idegességtől, nem azért mert féltékeny voltam, vagy nem bíztam Kellan-ben. De a francba, bulizzanak itt és adják vissza éjszakára! Persze nem volt lehetőség a tiltakozásra, vitték, majdhogynem ölben. Annyit sikerült elérnünk, hogy felmessen pár ruháért, én kilógtam a mosdóba, ami mondjuk nem volt alibi, mert háborgott a gyomrom, onnan felhívtam és egy csók erejéig összefutottunk az egyik liftnél. Amikor elmentek mosolyogtam, de inkább dühöngeni lett volna kedvem. Különben se éreztem magam valami fényesen, de a kilátás, hogy két, igen kettő éjszakát is külön kell töltenem tőle egyszerűen elkeserített. Mert azt már a legelején leszögezték, hogy márpedig az esküvő előtt nem alhatunk együtt.
Háborgó gyomorral és lélekkel tartottam velük először egy étterembe, aztán egy discoba, majd a lakosztályunkba, ahol már vártak ránk. Szám szerint kettő, azaz kettő táncosfiú, akik a lányok visongása közepette vonaglottak körülöttem. Jó, belátom jó móka volt, bár a testük meg se közelítette Kellan kidolgozott izmait, és nem is volt rám semmilyen hatással. Ezt vele is közöltem, mert felhívott, annak ellenére, hogy már elég késő volt. A háttérzajból kikövetkeztettem, hogy miféle helyen lehetnek, és közöltem vele, hogy a szórakozás nálunk is hasonló. Persze csak pár percet beszélhettünk, mert rá találtak, de ez is megnyugtató volt.

Volt viszont valami, ami nem hagyott nyugodni. Egy érzés, ami csak erősödött bennem amióta a discoban látva mit teszek éppen egy vadidegen nő feltett egy kérdést. Választ akartam, így másnap olyan korán, hogy egyetlen rokon se vett észre megléptem. A fotósok elől mondjuk már nehezebb volt, mert bár még nem derült ki mire készülünk, de valahogy érezték a levegőben, hogy valami lesz. És egy óra múlva már újra az ágyam tetején ültem és hitetlenkedve néztem magam elé. Ezt nem hiszem el!
Persze nem volt sok időm a bambulásra, mert megjött az ékszerész, aztán Vera a ruhákkal, és elindult a pörgés. Szerencsére nem volt sok igazítani való, egy gombot kellett megerősíteni, egy gyöngy nem tetszett neki, és kész is volt. A lányokén még ennyi változtatásra se volt szükség, így megköszöntem a munkáját, és elbúcsúzott. Az egész bagázs nőtagjai, mintha csak szagot kaptak volna perceken belül nálam voltak, és látni akarták. Mindenki elégedetten bámulta, és akkor megnyugodtam kicsit. Viszont amit kigyönyörködték magukat, felszólítottak, hogy szedjem össze a cuccomat, és költözzem fel a nászutas lakosztályba, még mielőtt a vőlegény megérkezik. Nem volt választásom, így tettem. Szerencsére ebédidőben befutottak az angolok, és szinte egy időben velük a férfiak is. Olyan jó érzés volt végre hozzá bújni, elveszni az ölelésében. Azonnal jöttek a megjegyzések, többek között az elmúlt napokban többször is hallott „menjetek szobára”. És én ezt is akartam. Viszont az egyértelmű volt, hogy a sajátunk nem jó megoldás, a nászutasba a ruhám miatt be nem engedtem volna, így más lehetőség után kutattam. A legelérhetőbbnek Rob és Kris lakosztálya tűnt, nem a többiek emeletén volt, illetve, hogy pontos legyek nem azon, amelyiken életem két megrontója jelen pillanatba Gina és Ashley lakott. Ők ugyanis egy pillanatra se nyugodtak le, életem során először gondoltam arra, hogy bárcsak egyke lennék, és hogy Ash túlságosan is átvette Twilight-beli karakterének Alice-nek a jellemvonásait.
- Rob – hajoltam a füléhez – kéne a lakosztályotok kulcsa.
- Minek? – kérdezett vissza azonnal, de elég volt egy pillantást vetnem rá, már értette. – Oké, de aztán nehogy tönkretegyétek az ágyat.
Csak morcosan néztem rá, majd észrevétlenül elvettem tőle a kis plasztiklapot. Ücsörögtem még egy darabig, nagy titokban írtam egy sms-t Kellan-nak, akinek azonnal felcsillant a szeme, de figyelmeztettem, hogy legyen nem túl feltűnő. Rob persze, mint mindig megosztotta a dolgot a párjával, és Kris, a drága Kris segített meglógnunk. Elterelte a figyelmet, én a terem egyik, szerelmem a másik végén távoztunk villámgyorsan, majd együtt lifteztünk fel, és zártuk magunkra az ajtót.
Odabent aztán meg se álltunk a hálóig, a biztonság kedvéért kulcsra zártuk az ajtaját és szó szerint dobáltuk le magunkról a ruhadarabokat. Éveknek tűnt, pedig csak két napja volt, hogy utoljára szerethettük egymást, annyira szükségünk volt erre. Egy nyugodt órára, amikor nem kellett döntenünk semmiben, amikor nem volt a közelünkben egyetlen rokon se. Annyira kellett már.

Sajnos túlságosan hamar vissza kellett térnünk a való világba, de új energiával vetettük magunkat a feladatokba. Amik mint kiderült csak elfogytak. A délután nagy részét beszélgetéssel, sztorizgatással töltöttük, már mindenki megérkezett, csak azok nem akik a városban élnek különben, este együtt vacsoráztunk, mindenkin eluralkodott a várakozás, az izgalom. Közben kiderült, hogy a sajtó már sejt valamit, lévén felfedezték a távozó Vera-t, de mivel teljes hírzárlatot rendeltünk el, nem lehettek biztosak. Bejutni és megközelíteni bennünket meg képtelenség lett volna a testőrjeinktől, és az ez alkalomra szerződtetett biztonságiaktól. Vacsora után jött csak az igazán nagy próbatétel. A kipihent arc érdekében ránk parancsoltak, hogy ideje ágyba bújni, külön, ahogy előre kikötötték. Morgolódva búcsúztunk, de amint átléptem a lakosztály küszöbét megszólalt a telefonom, naná, hogy ő hívott. Végülis a beszélgetést senki se tiltotta!  Egész idő alatt amíg fürödtem, majd az ágyban is jó darabig így kommunikáltunk, de aztán a fáradtság erősebb volt, és elaludtam.

Reggel még mindig élt a telefonkapcsolat, hallottam, ahogy szuszog a másik oldalon, de sajnos meg kellett szakítanom a vonalat, mert megjött anya, majd Gina, nagyanyó és még páran. Alig bírtam lenyelni pár falatot, de belém diktálták a reggelit. Próbáltak visszatartani, de ragaszkodtam ahhoz, hogy lássam a feldíszített termeket. Szükségem volt a bizonyosságra, hogy megnyugodhassak. Persze titkon azt is reméltem, hogy összefutunk Kellan-nel, de azt nem hagyták. Tíz körül érkezett meg hozzám Matty, Kíra és a manikűrös, és onnantól csak ültem, és ültem. Körülöttem hajcsavarós családtagok, vidám, izgatott összevisszaság. Egész nap nem hagyták, hogy beszéljünk, igaz időm se lett volna, mert a mosdóba is csak kísérettel engedtek ki egy pillanatra. A végeredmény? Én elégedett vagyok, remélem ő is az lesz.

Hát itt tartunk most, ülök lehunyt szemekkel, várom, hogy végre belebújhassak a ruhámba és kimondhassam azt a rövid kis szót.
Viszont kopognak, anya résnyire nyitja az ajtót, majd azonnal visszazárja, és felszólít, hogy vegyek magamra valamit. Felkapok egy köntöst, ő pedig látva, hogy már szalonképes vagyok kilép az ajtón beengedve a látogatómat.



Boldog Új Évet !

2010. december 30., csütörtök

Karácsonyi meglepetések… IV. rész


Sziasztok!
Bocs, hogy így eltűntem, de káprázatos napok vannak mögöttem. Drága jó családom és a párom közösen több ajándékkal is meglepett karácsonyra.  Kaptam egy laptopot a balesetben tönkrement helyett, ami egy kicsit nektek is ajándék, mert így sokkal könnyebben írok, és legfőképpen bárhol, ahol megszáll az ihlet. Azzal szerencsére jelenleg nincs is gondom, ami a másik közös meglepetésüknek köszönhető. Szerintem már írtam, hogy úgy néz ki apa és anya elvisz a páromhoz a két ünnep között. Így történt. De míg eredetileg arról volt szó, hogy egyik nap megyünk, másik nap jövünk máshogy alakult. Vasárnap este világosítottak fel, hogy a program változott, hétfőn délben indultunk estére értünk oda. A párom ugyan csak szerdán volt szabadnapos, de azt együtt töltöttük és két teljes éjszakát.
Mivel a keddem szabad volt, a család síelt, én ugye nem nagyon mozdulhattam ki a melegről, ezért volt időm.
Lylia adta az ötletet a hangulatom meg pont ehhez illő volt, szóval jó hírem van. (Vagy rossz, kinek-kinek ízlése szerint) a lényeg az, hogy a történet folytatódik. Született még három fejezet, amit ma-holnap-holnapután fogtok megkapni. Bár nagyon remélem, hogy holnap mindenkinek igen kellemes és eseménydús programja lesz. Szilveszter este az a jó. Képzeljétek megyek házibuliba, igaz, hogy táncolni és alkoholt fogyasztani nem fogok, de a depresszióm elszállt, és a barátaim azt mondták, legalább kivételesen lesz egy ember aki mindenre emlékszik. Ennyi lenne. 
Ui.: Mindenkinek köszönöm a komikat, és a karácsonyi jókívánságokat. 
Dicta 
(Kellan szemszöge)
Még soha életemben nem voltam ilyen boldog és elégedett. Minden szerettem itt van velem, karomban a nő akit mindennél jobban szeretek.

Miután mindenki kiörömködte magát újra a gyerekek kerülnek az előtérbe. Figyeljük, ahogy játszanak, és egyszercsak érdekes dologra leszek figyelmes. Száz százalékra emlékszem, és nem értem hogyan lehet ez. Amikor Annához fordulva rákérdezek és meghallom a válaszát, hatalmas nevetés tör ki. Micsoda egy fifikás, imádni való nőszemély! Persze nem haragszom rá, hogy is tehetném, inkább igyekszem újra magamhoz húzni, de szöget üt egy kérdés a fejemben. Kíváncsian lesek körbe, vannak még olyan darabok amik kétkedésre ösztönöznek, és ezúttal már kérdés nélkül is megerősíti a gyanúmat.
Amikor meglátom az egymásra halmozott dobozokat és a srácok kíváncsi tekintetét úgy döntök, oké, legyen jó napjuk. Így felajánlom nekik a verseny lehetőségét, amit persze elfogadnak. Sőt, nem csak ők, még apa és Davide is csatlakozik hozzánk, nem is beszélve Paolo bácsiról, aki mestere az autóversenyzés ezen formájának. Sajnos a nappaliból ki leszünk tiltva, mondván, hogy zavarjuk a kis törpéket, így kinyitom a konditermet és a medencét elválasztó ajtót, utóbbira ráeresztem a tetőt, így hatalmas teret kapunk. Aki megunja bemegy biliárdozni, de mindenki talál magának valami elfoglaltságot.
Olyan jó érzés, látni, hogy mindenki jókedvű, bár ez általában igaz ránk. Figyelni, ahogy a testvéreim a gyermekeikkel foglalkoznak, Luca folyton Ashley felé kalandozó tekintetét, Brandon-t, ahogy hatalmas tenyerében féltőn tartja a kis Ned-et. Most, hogy ezen a lépésen túl vagyunk, meg kell győznöm Annát, hogy az esküvővel ne várjunk sokáig. Jó tudom, hogy ez az ő szakterülete, de én nem akarok évekig tartó jegyességet. Azt akarom, hogy mielőbb a feleségem legyen, és utána jó lenne egy ilyen apróság. Vagy kettő. Szeretnék egy kislányt az anyukájára hasonlító smaragdzöld szemekkel, amikért minden fiú meg fog őrülni. És egy kisfiút, akit meccsekre vihetek, megtaníthatok mindenféle sportra…

Ábrándozásomból a nekem ütköző kisautó riaszt fel, és visszafordulok a srácok felé.

(Anna szemszöge)
A sokadik koccintás után, mert az ivást inkább kihagyom, nem kívánom a pezsgőt, letelepedünk a lépcsőre és innen nézelődünk. Jókedvű és népes családunk elégedetten és boldogan szemléli egymást. Én befészkelem magam Kellan ölébe, végre senkinek sincs ellene kifogása, és nem rajtunk köszörülik a nyelvüket. Egy darabig. Egy dolgot ugyanis elfelejtettem megosztani szerelmemmel, de neki feltűnik.
- Anna, az a kisautó amivel Liam játszik eredetileg kék volt ugye – és ez nem kérdés, határozottan állítja amit nem csodálok.
- Aha, - bólintok rá, és mivel sejtem a hamarosan várható reakcióját, felállok. – Az eredeti kék volt, de amikor visszamentem a boltba már csak ebben a színben volt.
- Vettél még egyet? Miért? – kissé bosszúsan nézek rá, mintha nem tudná. Csípőre vágom a kezem úgy nézek rá.
- Azért mert valaki addig próbálgatta, hogy jól működik-e amíg helyenként lement róla a festék. Nem gondolod, hogy használt játékot adok karácsonykor?
Hatalmas nevetés tör ki, nem voltam túl halk, így most röpködnek a megjegyzések, de csak mosolyog rajtuk. Éppen visszaülnék, de látom, hogy újra körülnéz céltudatosan így megelőzve a kérdést kielégítem a kíváncsiságát.
- Igen, nem az az egyetlen. Abból, abból és abból is van még egy, - mutatok körbe - sőt Jeremy villanyvasútjából is. Jó tudom, az nem te voltál, Kola rágta meg, de te építetted fel, szóval egy hangot se halljak.
Nem válaszol, töprengő arcot vág, de aztán persze nem bírja ki.
- És hova rejtetted őket? – szinte biztos vagyok benne mit szeretne, így a beépített szekrényhez lépek, és elhúzom az ajtaját, majd megmutatom a dobozokat. Azonnal felpattan, és a srácokat kihívja egy versenyre. Rosszabbak, mint a gyerekek. Ők kiszorulva a játékból inkább elvonulnak videojátékozni az emeletre.
Én letelepedek az árván maradt női szakaszhoz, akik azonnal kérdésekkel bombáznak. A téma mi is lehetne más, mint az esküvő. Meglepetten nézek rájuk, alig egy órája vagyok csak menyasszony, kissé korai még ezen törni a fejünket. De hallva azt, hogy mi minden okozhat problémát elgondolkozom. Jó persze, szerveztem már jópár esküvőt, szóval a dolog ezen részével tisztába vagyok, de a család olyan nagy, őket egy helyre, és időpontra összehozni nem lesz könnyű dolog.

Csak sokára, órák múlva kezdenek elindulni, bár felajánlom, hogy vannak vendégszobáink, maradhatnak páran, mindenki a hotel mellett dönt. Arra hivatkoznak, hogy már úgyis elfoglalták a szobáikat, és ott legalább egy helyen lesz mindenki, sokkal egyszerűbb, ha mi megyünk oda reggel, mint fordítva. Valóban mind egy helyen vannak, mert Kellan és én is egymástól függetlenül a Four Season’s-be foglaltunk szobát nekik. Amikor az utolsó taxi is elindul, és bezárul mögöttük az elektromos kapu, nincs időm felocsúdni, mert azonnal becsapja magunk mögött az ajtót, és az ölébe emelve céltudatosan a hálószobába cipel. Nincs kétségem mi a terve, és egyáltalán nem bánom. Csöppet se finomat szabadulunk meg a ruháinktól, és szinte egymásnak esünk.  

(Kellan szemszöge)
Először Brandon-ék kezdenek el szedelőzködni, mert a kis törpének ideje lenne ágyba bújni, de egyre többen csatlakoznak a távozni készülőköz, ugyanilyen indokokra hivatkozva. A feleségek ágyba akarják dugni az apróságokat, így a dolog el van döntve. Az idősebbek is fáradtságra hivatkoznak az utazás miatt. Anna felajánlja, hogy itt is alhatnak páran, de mindenki a hotel kényelmét választja. Ezt mondjuk cseppet se bánom.  Szeretnék végre csak kettesben lenni vele, magamhoz ölelni, és… hát nem alvást tervezek ma éjszakára, az biztos. Anna rokonai a szilvesztert is itt töltik, és erről próbáljuk meggyőzni az én családomat is, hogy ünnepeljünk együtt. Vannak még tiltakozók, de a végén annyit legalább sikerül elérnünk, hogy megígérik, hogy reggel még visszatérünk a témára.
Alig bírom kivárni, hogy az utolsó távozó kocsi után becsukódjon a kapu, azonnal ölbe kapom, és elindulok vele felfelé. A kanapé ezúttal se megfelelő, és különben is tisztába vagyok azzal, hogy ha nem leszek elég gyors képes nekiállni rámolni, és van már tapasztalatom ebben, én se úsznám meg, muszáj lenne segítenem.
Amikor talpra állítom az ágyunk előtt már gombolja is az ingemet, és én se késlekedek megszabadítani a ruháitól. Pillanatok múlva már egymás testének kényeztetése köti le mindkettőnk figyelmét, és jó sokáig nem is mozdulunk ki onnan.

Amikor mégis meggondoljuk magunkat az csak azért van, mert korog a gyomra, és én is tudnék enni valamit, viszont mivel a fürdőzés is szükségszerű, összekötjük a kettőt. Anna megengedi a vizet, én meg lemegyek és a reggelihez hasonlóan most is megrakok egy tálcát mindenféle finomsággal. A kádban egymással szemben ülve falatozunk, majd utána mindketten elégedetten dőlünk hátra. Figyelem az arcát, a kezén lévő ékszerben gyönyörködik.
- Tetszik? – kérdezek rá, mire rám emeli a tekintetét. A szemei fényesebben ragyognak az ujján lévő gyémántnál.
- Nagyon – feleli mosolyogva – egyedül választottad?
- Fogjuk rá – válaszolom őszintén. – Megkérdeztem Luca-t, hogy szerinte milyennek örülnél.
- És? Mit mondott? – kérdezi kíváncsian.
- Azt, hogy gondoljam végig, mi az ami neked tetszhet, és amikor a boltban körülnézek ne az érdekeljen melyik divatos, vagy éppen a legnagyobb. Azt mondta, ha igazán jól ismerlek akkor amikor meglátom tudni fogom melyik illik hozzád.
- Akkor jól ismersz – feleli és csókra nyújtja a száját.
Hosszú ideig nem szólunk, csak ülünk a forró vízben és egymást figyeljük. Annyira gyönyörű, ahogy a párától kissé kipirult az arca, a feltűzött hajából pár tincs nedvesen göndörödik a nyakára. Megint eszembe jut ami odalenn is foglalkoztatott. Felteszem a kérdést, Ő pedig rövid töprengés után szintén kérdéssel felel. Olyannal ami felér egy sokkterápiával, de amikor rájövök, hogy tényleg komolyan gondolja, azonnal az ölembe húzom. Csókolom, ahol érem, újra és újra elmondom neki mennyire szeretem.
Kiszállva a kádból szárazra töröljük egymás testét, és az ágyra heveredve kezdünk el tervezgetni. Minden kérdésben egyetértünk, mégis majdnem hajnalodik mire szorosan egymáshoz bújva elalszunk.

(Anna szemszöge)
Gyors vetkőzésünket, lassú elnyújtott szeretkezés követi, ami talán reggelig tartana, ha nem lenne két zavaró tényező. Az egyik az, hogy ránk férne egy zuhany, a másik pedig, hogy mindketten éhesek vagyunk. Az én gyomrom jelez először, lévén csak pár apró falatot kaptam be a svédasztalokról. Az asztalokról persze eszembe jut, hogy micsoda rumli van odalenn, valószínűleg éppen azért mert jól ismer, Kellan rögtön az mondja, hogy ő gondoskodik a kajáról, én csak intézzem a fürdővizet. Persze átlátom a mondata mögött megbúvó szándékot, tudja, ha lemegyek úgyse jövök fel addig amíg nem rakok egy kis rendet. Máskor valószínűleg nem hagynám magam eltéríteni a szándékomtól, de most kellemes zsibbadtság kerít a hatalmába. Már a kádban ülök amikor visszajön, átadja a tálcát, majd mellénk húzza a széket amire rárakom. Nem ez az első eset, hogy itt pihenünk ki egy-egy hosszabb napot, így megvannak a berögzült szokások. Néha egymást de legtöbbször saját magunkat etetve tömjük meg a hasunkat, és utána elégedetten nyújtózunk el a vízben.
Nehezen bírom elszakítani a szemem az ujjamat díszítő ékszertől, csak nézem a kinyújtott kezem, és gyönyörködöm benne. Lágy hangon szólal meg, de a szemébe nézve most is felfedezek egy kis bizonytalanságot, sietve megnyugtatom, hogy nem választhatott volna jobban. És ezt a lehető legőszintébben így is gondolom. Egyszerű közepesen vastag aranykarika, és középen egy négyszögletes gyémánt, amin a csiszolás miatt minden mozdulatomra megcsillan a fény. Amikor meghallom a magyarázatot, hogy miért éppen ezt, és hogyan választotta melegség önt el. Annyira szeretem, hogy az kimondhatatlan. Csókra nyújtom a számat, amit persze azonnal megkapok, majd visszadőlök. Ő szólal meg először, és először csak elégedetten hallgatom amit mond.
- Figyelj Cica, én nagyon szeretlek. Kimondhatatlanul örülök, hogy igent mondtál nekem. Bármibe belemegyek az esküvővel kapcsolatban, mert azt szeretném, ha minden úgy lenne, ahogy Te szeretnéd. Ne néz ilyen csodálkozva, esküvőszervezőként dolgoztál, a családon belül is mindig benne voltál a sűrűjében, szóval tisztában vagyok vele, hogy már mindent elterveztél. Nekem elég, ha ott állsz az oltárnál, és igent mondasz. Ehhez viszont ragaszkodom – néz rám huncut mosollyal, de a szemében komolysággal. – és még egy dolog. Anna én nem akarok hosszú jegyességet. Annyit vártam már rád, és most… nem hiszem, hogy sokáig kibírnám. Szóval jó lenne, ha mondanál valami határidőt, hogy fel tudjam magam készíteni.

Csak figyelem az arcát, szívemből szól, mert most, hogy eddig eljutottunk mire várjunk. Eszembe jut az amire pár órája gondoltam, hogy milyen nehéz lesz mindenkit összehozni, családot, barátokat. Találni egy olyan napot, amikor mindenki ideutazhat, megszervezni a szállást, a helyet, és közben megőrizni valamennyire az alkalom intimitását, mert amint kiderül az eljegyzésünk, amit már többször is megszellőztettek, holott szó se volt róla, a sajtó makacsul üldözni fog bennünket. Aztán beugrik. Hiszen olyan egyértelmű. Kíváncsi vagyok a reakciójára, hiszen most is engem figyel a válaszomra várva.
- Mit szólnál hat naphoz?
Azonnal hitetlenkedve néz rám, és az arckifejezéséből arra következtetek, hogy azt hiszi viccelek. Pedig nem. Egy földrészen, sőt egy városban van az összes rokonunk, a barátainkkal együtt terveztük tölteni a szilvesztert itt a lakásunkban, így ők is ideutaznak. Kétségtelen, hogy van még pár ember, akit szívesen látnék a nagy napon, de ha mégse jön össze, hát akkor se esek kétségbe. Persze elterveztem mindent, de az összes álomképből ami megfordult a fejemben csak egy lényeges, az hogy ő álljon mellettem abban a pillanatban.
- Te most szórakozol velem? Mert akkor elég gonosz tréfa – feleli, és valóban látom rajta, hogy kicsit megsértődött.
- Nem, én ezt komolyan gondolom. Mindenki itt van aki számít, vagy megérkezik pár nap múlva… - elgondolkozva néz rám, majd a szája nagy mosolyra húzódik, és a következő pillanatban az ölében találom magam. Szenvedélyesen csókol, és én is igyekszem viszonozni hasonló intenzitással. Simogató ujjai a testemen kalandoznak, ölemben érzem tettre kész férfiasságát, majd egy mozdulattal megemel és…

Miután jóleső kimerültséggel borulunk egymásra csak lassan csillapodik le a testünk, de mindkettőnk gondolatai már egy téma körül forognak. Törülközés közben is záporoznak egymás felé az ötleteink, majd a hálóba érve előkapok egy füzetet, és írni kezdem a teendőinket. Annyi minden van, írunk egy listát azokról, akiket szeretnénk még a jeles eseményre meginvitálni. Van pár név. Aztán a feltétlen szükséges dolgok, mint gyűrűk, öltöny, ruha nekem, a csokor, terem, anyakönyvezető, torta, zenekar, rengeteg elengedhetetlen kellék. Egy idő után már zsong a fejünk így csak ledobom az ágy mellé a füzetet, mellé bújok és alszunk.

(Kellan szemszöge)
Arra ébredek, hogy valaki lehúzza rólam a takarót, nincs hideg, de mivel az addig hozzám bújt meleg női test is eltűnt mellőlem elég rosszul érint a dolog. Igyekszem felé fordulni, és a legszebb látvány tárul a szemem elé, amit csak el tudok képzelni. Anna meztelenül ül az ágyon, az elé tartott takarón át felsejlenek a domborulatai. Az egész arcát egy boldog mosoly foglalja el, és ugyanúgy, mint az este kinyújtott karját illetve az ujját díszítő gyűrűt nézi a fény felé tartva. Nem tudom megállni, hogy ne bosszantsam kicsit, de ezúttal nem a szokásos kissé szarkasztikus modorában felel, hanem azonnal a nyakamba borul. És ez kifejezetten tetszik, az már nem, amikor egy csók után elhúzódik tőlem, kipattan az ágyból, és a fürdőbe rohan, onnan kiabálva vissza.
Most mi ilyen sürgős, egy fél óra nem a világ.
Viszont mintha kitalálná a gondolataimat, visszakiabál, hogy ez a szilveszter még nem fix, szóval, ha valami nem jön össze csúszik a dolog, ezt speciel nagyon nem szeretném. Morgolódva követem, de amikor meglátom fehérneműben megint csak perverz gondolataim támadnak, amit csírájában elfolyt, mert futva távozik. Igyekszem rendbe kapni magam, én is felöltözöm, mire a földszintre érek, már takarítja le az asztalokat, én is be leszek fogva, így együttes erővel gyorsan elvégzünk, a többit meg majd elintézi az ételszállító.
Ezúttal is az én kocsimmal megyünk, Kola bánatos szemmel néz ránk, de most nem jöhet velünk. Anna még visszaszalad az füzetért, majd a Four Season’s-be megyünk. Kétutcányira a hoteltől matatni kezd a kezén, nem értem, de amikor megmagyarázza miért teszi, megnyugszom. Egyszerűen hihetetlen, hogy mindig mindenre gondol.
Persze a sejtése valósnak bizonyul, megint a szokásos kiabálás, kattogtatás, de már régóta igyekszünk nem figyelni rá, csak megyünk befelé rendületlenül.
Elsőként a recepcióra megyek, és jelentős felárat ígérve kibulizom, hogy előkészítsenek nekünk egy különtermet, ahova mindannyian beférünk. Számomra meglepetés, de csupán negyed órát kérnek, ami lévén a reggelit is megrendelem az egész csapat számára nem semmi. Aztán felmegyek először a családom emeletére, igaz ők nem foglalják el az egészet, nem így Anna rokonai. Na nekik egy emelet nem is elég. Mindenhova bekopogok, és tudatom velük, hogy mennyi idejük van vissza, és hol találkozunk. Elsőként Gináék érnek le, ugratom is egy kicsit, hogy biztosan kimerítő éjszakájuk volt, ezért van szükség a sürgős energiapótlásra. Kapok cserébe egy emberes hátbavágást a párjától, még mindig furcsa, hogy ők ketten együtt vannak, bár tagadhatatlan, hogy összeillenek.
Amikor már majdnem mindenki megérkezett rácsörgök Annára, aki kér még pár percet, úgyhogy mindenkit felszólítok, hogy lássanak neki. Szinte ragyog a boldogságtól, amikor belép az ajtón, megölel pár embert, majd végre idejön hozzám. Azonnal megcsókol, én meg hozzá hajolok.
- Sikerült?
- Aha, - súgja vissza, és már sorolja is, hogy mi mindent intézett el eddig, és mi az amiben még ma döntenünk kell. Hatalmas kő gördül le a szívemről, bár még vannak rizikós pontok. Egész idő alatt halkan tárgyalunk, majd amikor mindenki végzett Anna a családomhoz fordul.
- Sikerült döntenetek? Ugye itt maradtok velünk szilveszterre? Lefoglaltam egy termet, hogy mindannyian együtt lehessünk.
Páran tiltakoznak, legfőképpen a nagyszüleim, arra hivatkoznak, hogy nem hagyhatják ennyi időre a szomszédokra a farmot. Azonnal bedobja az aduászt, amit már előre megbeszéltünk.
- Nagyapa, - már jó ideje Ő is így szólítja – én nagyon szívesen kölcsönadom a Jet-et, elmentek, aztán vissza. Talán… - majd a magyar nagyszüleihez fordul, beszél velük pár szót magyarul, majd újra angolra vált - nagyanyó és nagyapó ha nem jelent gondot, szívesen megnézne egy amerikai farmot. Veletek mennének, és talán anya ugye elkíséritek őket, kéne némi nyelvi segítség.
Persze mindkét részről azonnal helyeselnek, sőt váratlan segítséget kapunk, mert Shane papa azt mondja, ha nem gond ők is mennének, akkor használhatják az ő gépét, és Iowa után mindenki ellátogathatna Wyoming-ba pár napra. Ez bejön, mert így persze nincs kifogásuk a közös ünneplés ellen. Legalább jobban megismerik egymást, egy hét múlva egy család leszünk.
Aztán nincs mese, mert szedelőzködni kezdenek, Anna kér még egy percet, én kissé félrevonulva rácsörgök a két későre, akik biztosítanak róla, hogy egy perc, most értek a hotel elé. Amikor belépnek nincs nagy meglepődés, csak célozgatás a késés okára, majd mivel mindenki kérdőn bámul ránk, nincs mese itt az idő.
Most persze én vagyok a férfi a háznál. Hát jó lesz, ha ezt később se felejted el Cica.  


(Anna szemszöge)
Reggel én ébredek elsőként. Olyan furcsa érzés kerít hatalmába, felülök és körbenézek. Kellan mellettem alszik, így ez rendben van, aztán meglátom az ujjamat díszítő ékszert, és mindjárt tudom. Tegnap eljegyeztek, sőt abban is megegyeztünk, hogy szilveszter napján összeházasodunk. Nem tudom megállni és mosolyogni kezdek.
Pár nap és feleség leszek, te jó ég.
Elmélázok kicsit, így meglepetésként ér a mellettem felcsendülő hang.
- Ha tudtam volna, hogy egy gyűrű ilyen hatással van rád, már a megismerkedésünk napján megkérem a kezedet. Mennyi fejfájástól megkíméltem volna magamat.
A könyökére támaszkodva néz rám, a szokásos huncut mosollyal. Azonnal hozzá fordulok, és megcsókolom, egyszer, kétszer, aztán mikor megérzem a simogató ujjait kiugrom az ágyból.
- Kellan, most nincs időnk. Sietnünk kell, reggeli közben beszélünk a többiekkel – morog valamit az orra alatt, de tudom mivel lehet mozgásra kényszeríteni. – Ugye tudod, hogy ha nem jön össze a szilveszter legalább fél év, mire mindent megszervezünk?
Már a gardróbban vagyok és öltözöm mikor megjelenik, megint próbálkozik, de nevetve kicselezem és a földszintre megyek. Egy pillanatra visszahőkölök, amikor meglátom a rumlit, de aztán pár szemeteszsák, amit sikerül gyorsan megtöltenem csakúgy, mint a mosogatógépet, és máris elfogadhatóbb a helyzet. Viszonylag gyorsan lejön utánam, és kérés nélkül is a segítségemre siet. Megetetem a kutyát, nagyon ácsingózik a svédasztal felé, hajlok arra, hogy kivételesen onnan kapjon valamit, de amikor megérzem a csirke kellemetlen illatát, inkább elállok ettől a szándékomtól.
Jó fél óra múlva már az autóban ülünk, és a hotel felé tartunk. Elővigyázatosan még útközben megfordítom a gyűrűt az ujjamon, ami jó ötlet volt, mert amint kiszállunk a kocsiból fotósokba ütközünk. Kézen fogva lépünk be az épületbe, és a megbeszéltek szerint kétfelé vállunk. Ő megy megkeresni a családot, én meg az igazgatót.    

Jó húsz perc múlva csörög rám, hogy mindannyian egy helyen vannak, reggeliznek a kék teremben, én is menjek oda, ha végeztem. Elbúcsúzok a szállodavezetőtől és a rendezvényszervezőtől, a lényeges dolgokat megbeszéltük. Tehát lefoglaltam még jópár szobát, és természetesen a nászutas lakosztályt, a két egymásba nyitható nagytermet, megbeszéltük a dekorációt és a virágokat. A menüt és a tortát majd reggeli után, ha már tud róla a család is.
Csatlakozom a többiekhez, akik már vígan falatoznak. Leülök a párom mellé, rögtön az után érdeklődik, hogy sikerrel jártam-e, csak bólintok és megsúgom neki, hogy minden a terv szerint. Amikor láthatóan mindenki elvégzett, elsőként Kellan családjához fordulunk, hogy ugye maradnak az újévig. Először csak azzal érvelünk, hogy milyen jó lenne így együtt. A nagyszülei az egyetlenek akik kicsit tiltakoznak, de aztán köztes megoldás születik. Pár napra hazaugranak, sőt nem is csak egyedül, mert páran csatlakoznak hozzájuk, és utána Shane papáékhoz is átlátogatnak. Ezzel két legyet ütünk egy családra, egyikünk édesanyja se idegeskedi halálra magát a nagy esemény miatt, mert mindkettő elég furcsa pillantásokat vet ránk majd egymásra, már most, pedig még semmit se tudnak. Már éppen felkerekedne a társaság, de kérünk még egy kis türelmet, amire megint érdekes tekinteteket kapunk. Szerencsére Ash és Luca perceken belül befut, még otthonról hívtuk fel őket, hogy jöjjenek a hotelbe. Amikor ők is megérkeznek mi ketten felállunk, egymásra nézünk.
- Akkor te vagy én? – kérdezi, de ezúttal hárítok. Éppen itt az ideje, hogy Mr. Lutz elkezdje férji kötelességeit.
- Te édesem, te vagy a férfi a háznál – hangosan felnevet, majd a fülemhez hajolva közli, hogy ezt ne felejtsem el ezután. Persze sietve közlöm vele, hogy házon belül marad a régi rendszer. A kutya uralkodik mindkettőnkön.

(Kellan szemszöge)
- Drága család. - kezdek bele, mire mindenki elhallgat, ami ritka alkalom. – Szeretnénk bejelenteni valamit. Annával úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk.
Csak egy pillanat és már hallom is az ujjongást és persze a kissé élcelődő megjegyzéseket.
- Szilveszterkor – fűzi hozzá a mondatomhoz a lényeget, és közben megfogja a kezemet.
- Mármint most? – jön az első reakció Eva-tól – öt nap múlva?
Csak bólintunk, mire kitör a hangzavar. Kérdések mindenfelől, hogy mire ez a sietség, és legfőképpen, hogy akarjuk ezt megszervezni. Mandátumom, mint családfő lejárt, mert átveszi a szót, és már sorolja is, hogy min vagyunk túl, és mi az amit még ma megoldunk. Közli a legfőbb indokokat, és hálásan nézek rá, mert azt mondja elsőként, ami számomra is a legfontosabb. Mindenre van válasza, a kedélyek pillanatok alatt lecsillapodnak, és helyüket átveszi a boldog tervezgetés, majd a lányok, anyák, nagyanyák elszakítanak tőle, közölve, hogy most elrabolják, én foglaljam el magam a férfiakkal és a gyerekekkel. Egy óra múlva visszakapom, mert akkor megyünk az étterembe a megbeszélésre.
Amint kiteszik a lábukat, a srácok ugratni kezdenek, és Luca megfogalmazza a legnagyobb félelmemet.
- Na Kellan, örülj, ha a héten az éjszakákra visszakapod. Bár ebbe se vagyok biztos.

(Anna szemszöge)
Amikor Kellan megszólal mindenki felém fordul, én is őt nézem, annyira büszke vagyok. Arra, hogy ő az én párom, hogy tudom, hogy szeret, és pár nap múlva végleg összekötjük az életünket. Amikor elhallgat szinte azonnal jönnek megjegyzések.
- Komolyan öcsi, mi azt hittük, csak hülyeségből, húztad az ujjára azt a gyűrűt.
- Erre nem is gondoltunk, most komolyan – hallom az élcelődéseket, persze férfi szájakból, miközben a lányok csak éljeneznek. Mivel egyértelmű, hogy nem értik a lényeget én is megszólalok. Na erre síri csönd lesz, és hitetlenkedve néznek ránk, anya ocsúdik fel elsőként, túlságosan is ismer. Tudhatja már, hogy ha valamit egyszer elhatározok akkor azt keresztül is viszem. Egymásra nézünk, Kellan lenyom egy puszit, majd bólintunk. Persze azonnal jönnek a kérdések, hogy miként akarjuk ezt kivitelezni, úgyhogy sorolom a válaszokat.
- Először is azért ilyen sürgős, mert szeretjük egymást, és nincs értelme várni, már évek óta együtt élünk. Másodszor miattatok. Itt van majdnem mindenki aki fontos nekünk. A barátaink mindenképpen idejöttek volna szilveszterre, szóval számításaink szerint, csak úgy 30-40 ember van, akit külön ide kell csábítani. Harmadszor mindannyian tudjátok, mennyit üldöz bennünket a média. Most is jópáran vannak a hotel előtt. Az már feltűnhetett nekik, hogy itt az egész család, de karácsony van és Ash mindenórás, úgyhogy remélhetőleg nem kombinálnak azonnal. Mindenkit arra kérek, hogy titkolja a dolgot. Ha mégis kiderül, akkor is minden itt lesz egy helyen a hotelben, és megfelelő számú testőrrel biztosítani fogjuk, hogy ne zavarjanak bennünket. A személyzet se sejt majd semmit, egészen az esküvőig, csak kevesen lesznek beavatva, de ők úgy meg lesznek fizetve, hogy nem áll érdekükben kikotyogni semmit, főleg, hogy az állásukkal játszanak. Eddig megvan a terem, a szobák, a virágok, 11-re várnak bennünket, hogy megbeszéljük a menüt és a tortát. Kell még pár dolog, de minden rendben lesz. 
- Cailíng, ismerem Villaraigosa-t, felhívom és ő szerez egy anyakönyvezetőt.
- Solo, szerintem fényképésznek felkérhetnétek Zack-et. – Röpködnek azonnal a segítőkész mondatok.
- Igen Luca mi is rá gondoltunk. – felelem neki. -  És persze a vendéglistán is szerepelnek Sandy-vel.
- És a zenekar?  - jön a kérdés, na ez még kérdéses, de kapok pár ötletet, ami megfontolandó.
Aztán egyszercsak azt veszem észre, hogy felrántanak a székből és tiltakozást nem tűrve már terelnek is az ajtó felé. Kétségbeesve nézek vissza Kellan-ra, aki maga is csalódottan bámul utánam. Azt még hallom, hogy anya megnyugtatja, hogy egy óra múlva visszakap, de most…
Meg se állunk az egyik lakosztályig, azt mondjuk nem tudom kié, de lenyomnak középre, és elkezdődik. Ashley, mint bennfentes azonnal közli, hogy ő beszél Vera-val, az ő ruhája is tőle volt. Aztán ugye szükségünk lesz MaryBeth segítségére. És persze kell nekünk Matty és Kíra sőt az egész szalon személyzete. Barátnőm morog, hogy így kiszúrok vele, hogy akkor esküszöm amikor ő a kilencedik hónapban van, de persze közben mosolyog, és látom rajta, hogy velem örül. Előkapom a kis füzetemet, és újabb és újabb lehetséges problémákat oldunk meg együtt.
Csak öt napot kell túlélnem és Mrs. Lutz leszek.

2010. december 26., vasárnap

Karácsonyi meglepetések… III rész


(Anna szemszöge)
A nappaliban rengeteg ember áll, csak éppenséggel nem pont azok akikre én számítottam. Illetve nem csak azok.
- Anya… - kiáltok fel.
- Anya… - hallom a fülem mellől, és azonnal rá nézek.
- Te idehozattad a családomat? – vigyorgok rá, nem is titkolva mennyire örülök ennek.
- Te meg az enyémet… - feleli és neki is fülig ér a szája. - Karácsony kettesben, mi?
- Szeretlek Kellan Christopher Lutz. – mondom ki amit érzek, ha nem lenne tele mind a két kezem, és nem figyelne bennünket mindkettőnk családja árgus szemekkel, valószínűleg azonnal megcsókolnám.
- Én is szeretlek Anna Gádor-Mc’Gee – súgja a fülembe, és egy puszit nyom a számra.
A következő pillanatban mindenfelől megjegyzések szállnak felénk, úgyhogy szétválunk, és miután biztonságba helyeztük a csomagjainkat megrohamozzuk a családtagjainkat. Hirtelen nem is tudom kihez fussak elsőként. Itt vannak nemcsak a szüleim, Gina és a párja, de a magyar és amerikai nagyszüleim, mindkét nagybátyám a teljes családjával, eljött Brian, Mary és persze a kis Liam. Mivel tudom, hogy Sarah, Colin és Dorothy is náluk szándékozott tölteni az ünnepeket nem csodálkozom, amikor felfedezem őket az egyik sarokban. Csak rohangálok egyik embertől a másikig, mindenki arca boldogan ragyog. Középen akadok össze Kellan-nal és egy gyors csók után amin persze a többiek nagyot nevetnek gyorsan üdvözlöm az ő családját is. Róluk persze tudtam, de akkor is örülök nekik. A srácok szokás szerint érdeklődnek, hogy még mindig nem gondoltam meg magam és választom inkább őket az őrült Lutz helyett. Britt, a cinkosom a fülembe súgja, hogy ezt jól összehoztuk. A nagyszülei most is a szokott szeretettel ölelnek meg. Karen örül, hogy minden gyermeke egy helyen van, és megint találkozhat a családommal. Bradley, Kellan édesapja is gyorsan feltalálta magát, már Davide-val beszélget. Miután minden apróságot megszeretgettem és puszit nyomtam a fejükre Jeremy, aki a legidősebb Lutz csemete rákérdez, hogy az a sok ajándék a fa körül kié. Hát mit lehet erre mondani? Újra kezdődik minden, és a következő majd egy órában csak állunk egymás mellett, hol Kellan, hol én adjuk át a szerencsére fogyatkozó halmot. Nevetünk amikor a szülők néha még a gyerekeiknél is jobban várják mi van a csomagolás alatt. Persze mi se ússzuk meg, mert hozzánk hasonlóan, a többiek is gondoskodtak a mi megajándékozásunkról. Hatalmas nevetés tör ki amikor anya felhívja a figyelmemet, hogy mivel annyian vagyunk lehet, hogy mégiscsak kéne a webkamera, ha látni akarjuk egymást az ajándékbontás pillanatában.
És ez bizony így van,  a máskor kergetőzésre alkalmas nappalinkban most minden létező ülőalkalmatosság foglalt, csakúgy mint az ebédlőben. De jutnak rokonok a lépcsőre, és a szőnyegre is. Egy hatalmas, zajos és boldog társaság gyűlt össze. Leírhatatlan érzések kerítenek hatalmukba. Már lemondtam arról, hogy idén együtt legyünk, és Ő idehívta őket. Azt, hogy jöttek nem csodálom, mert szeretnek, csakúgy mint én őket. Persze Nagyanyó és Nagyapó nem az a kimozdulós fajta, így az ő ittlétük még nagyobb öröm. Mindkettőnk édesanyja, akik őszintén kedvelik egymást maga mellé ülteti a szüleit, és tolmácsolnak az idősebb korosztálynak, sőt ír nagyszüleim is csatlakoznak hozzájuk. Ahogy feléjük nézek, látva mi van előttük meglepődök, hát ezt meg hogy csinálta nagyapó?
Nincs kétségem, hogy a kis poharakban található átlátszó folyadék bizony nem víz.
- Nagyapó, te pálinkát csempésztél Amerikába? – kérdezem és döbbenten bámulok rá.
- Hát, kislányom azt gondoltam ti biztos nem tartotok itthon, aztán csak nem koccinthatunk akármivel.
Mondatára páran felkapják a fejüket, a magyarok és Kellan. Kétkedve néz rám, én meg csak bólintok. Azonnal azt tudakolja mennyi van belőle, és látva a huncut mosolyát sejtem mit tervez. Mivel több üveget is felfedezek, már indulok is poharakért, ő meg az asztal köré tereli a családtagjait, persze az enyémek se akarnak kimaradni a jóból, úgyhogy az összes férfi két négyzetméteren helyezkedik el. Mindenki megfogja a poharát, megkapják a fogyasztási útmutatót, és… nem részletezném a Lutz família reakcióját a jó házi pálinkára.
Mi lányok jót nevetünk rajta, páran beígérnek egy verést a páromnak, mire azonnal megvédem. Döbbent tekintetek és hitetlenkedés a válasz. Utána meg kis csodálatot fedezek fel a szemekben.
- A magyar nőknek nincs párja – szólal meg Kellan, én pedig egy csókkal jutalmazom.

(Kellan szemszöge)
Számítottam arra, hogy a nappalinkban találok pár embert, csak nem ekkora társaságra, és legfőképpen nem arra, hogy a saját családom is ott áll majd. Alig bírok magamhoz térni a döbbenetből, és ha lehet újra beleszeretek. Annak ellenére, hogy a rokonaitól egy földrész választotta volna el életében először karácsonykor, képes volt az enyémeket idehívni, hogy én legalább ne nélkülözzem őket. Egyszerre szólalunk meg, látom rajta, hogy mennyire örül nekik, ezt akartam. Látni a szemében a ragyogást, legyőzni a honvágyát ami tudom hogy néha rátör. Ezért szerveztem meg mindent, hívtam fel hetekkel ezelőtt Eva-t, hogy mit szólna hozzá ha… Ő persze benne volt, csakúgy, mint a többiek. Én meg életemben először nagy fába vágtam a fejszém, mert nem csak repülőt kellett szereznem, de szállást, ételt mindenkinek, és mindezt úgy, hogy ő ne sejthessen semmit. Jó persze volt segítségem, Gina amint megtudta mit tervezek tanácsokkal látott el. Shane papáékat már gyerekjáték volt meggyőzni, illetve győzködni pont, hogy nem kellett őket, Inez mama örült a legjobban, hogy eszembe jutott ez a meglepetés.
Amikor azt mondja, hogy szeret nem bírok ellenállni neki, azonnal hozzá hajolok, de hiába csak egy aprócska puszira van időnk, megkezdődik.
- Fiatalok lehetne, hogy ne itt előttünk enyelegjetek, itt vannak kiskorú egyének is - mutat céltudatosan pár hónapos kisfiára Brandon, az én idióta bátyám.
Egymásra nézünk. Látom a szemeiben, hogy Anna is többre vágyna, de tuti, hogy mostanában nem lesz lehetőségünk egy kis extra szeretgetésre. Elindulok körbe és sorba ölelgetem a családtagjaimat. Legnagyobb meglepetésemre a nagyszüleim is ideutaztak, pedig ők nem túl gyakran mozdulnak ki Iowa-ból. Még nagyobbra tágul a szemem amikor anyától nem messze felfedezem apát is. Varázsló ez a nőszemély, nem is emlékszem mikor voltak együtt utoljára karácsony alkalmával. Miután túljutok az összes testvéremen, a sógornőimen, feldobom a levegőbe az apróságokat megcélzom második családomat. Mert Anna rokonai már az enyémek is. Szeretem őket, a nagybácsikat, nagynéniket, unokatestvéreket, még a Góliátot is, a feleségéért meg mindig is rajongtam. Sarah, legelső keresztgyermekünk édesanyja már engem is barátjának tekint, és a nagyapja is elfogadott, sőt megkockáztatom, megkedvelt.
Kedvenc unokaöcsém, talán azért mert ő volt az első, persze felfigyel arra a rengeteg színes papírba csomagolt dobozra, ami egy egész polcrendszert elfoglal a fa mellett. Anna valami számomra ismeretlen rendszer szerint pakolta őket mert meg se nézi kinek a neve van a kísérőkártyán már mondja is, és a kezembe nyomja, hogy továbbítsam a gazdája felé. Elég sokáig eltart mire az összeset kiosztjuk, és akkor ugye még nincs vége, mert a dolog visszafelé is működik, és minket is meglepnek, úgyhogy újra egy hatalmas doboz-halom közepén találjuk magunkat. Az, hogy Eva-ék képesek voltak kibontás nélkül magukkal hozni ide az összes tőlünk kapott ajándékot, hogy előttünk nézzék meg őket elképeszt. Vajon hogyan  tudta távol tartani tőlük  Ginát?

Már jó hosszú ideje nem ölelhettem magamhoz, így próbálok eljutni Annához, ami ekkora tömegben nem egyszerű. Látom a legidősebbeket az ebédlőasztalnál, ő is előttük áll, és amikor meghallom az ismerős szót, kigyullad a 100 wattos égő a fejemben. Na most megfizetnek a drága testvéreim. A kérdésemre csak bólint, és valószínűleg sejti mire készülök. Azonnal poharakat sorakoztat az asztalra én meg nagy hangon megszólalok.
- Srácok, van itt egy kis különlegesség. Anna nagyapja hozott magával egy kis kóstolót a házi készítésű pálinkájából. Én már kóstoltam, kihagyhatatlan ital. Ki kér? Nem erős – fűzöm még hozzá, mire a mellettem álló Nath-ból kitör a köhögés, amivel a visszafojtott nevetést próbálja titkolni. Végülis csak 70-75 fokos lehet, legalábbis legutoljára Toni papa azt mondta. Mindannyian körbeálljuk az asztalt, persze a magyar rokonság se akar kimaradni a jóból.
- Egy húzóra kell inni, - mondom angolul, majd magyarul fűzöm hozzá - magyar ember nem tököl.
Ezt egyik látogatásunk alkalmával tanították meg velem, utána két napig alig bírtam felemelni a fejemet. Én tudom mire számíthatok de páran ugye nem. Mindenki azt teszi amit mondtam, úgyhogy amint ez a nem fehér embernek való ital leér a torkukig egyszerre kapkodnak levegő után. Mindenki sietve nyúl üdítő vagy éppen sör után. Én meg kiröhögöm őket.
- Kellan öcsém, ezért kivasalom a füleidet – indul meg felém Aaron, és a többiek is csatlakoznak hozzá. Még apa is elég rondán néz rám, én persze nem félek tőlük, de nem kerül sor semmilyen atrocitásra, ugyanis Anna a védelmébe vesz.
- Ne már, srácok. Odahaza mi minden vacsora előtt megiszunk egyet.
Tudom, hogy ez nem teljesen igaz, és bőszen mosolygok. Persze Brandon közbeszól, hogy na azt ő is megnézné, amikor a szerelmem megiszik ebből egy pohárral. Kár volt, nagy kár. Mert persze azonnal veszi elő a poharakat, kérdőn néz a családja nőtagjaira, akik csak bólintanak. Felállnak egymás mellé, Anna, Eva, Gina, Elisa, Brigitte, Laura sőt még Juli mama is és ahogy azt kell, egyhúzóra. A srácok tátott szájjal bámulnak rájuk, én meg nem is titkolva a büszkeségemet szólalok meg. Azonnal felém fordul és csókra nyújtja a száját, csak nehezen tudok elszakadni tőle, de muszáj mert csengetnek.

(Anna szemszöge)
Amikor megszólal a kapucsengő kérdőn nézek Kellan-re, de ő is csak megemeli a vállát, hogy már nem vár senkit. Elmegyek a monitorig, és Luca-ék kocsiját és az ő vigyori arcát látom meg. Azonnal megnyomom a gombot, hogy beengedjem. Megfordulok és közlöm a többiekkel, hogy kik jönnek. Arra viszont nem számítok ami rövidesen a szemem elé tárul amikor felnyitom az ajtót. Ugyanis az övükét követi még legalább 6-8 taxi, és a teljes és nem hazudok, tényleg a teljes olasz rokonság száll ki nagy hanggal. Hát ők meg hogy kerültek ide? Amikor hátranézek és meglátom a párom arcát és azt, hogy anyáék egy cseppet se csodálkoznak, már sejtem, hogy nagy valószínűséggel együtt utaztak. Luca kisegíti Ash-t a kocsiból, majd felém kiabál.
- Te se tudtad? – kérdezi, mire csak rázom a fejemet.
Lerohanok a lépcsőn, és egymás után ölelgetem őket. Mindenki itt van, még Nonna is. A szavaikból kiveszem, hogy őket Ashley invitálta ide, hogy Luca se legyen a családja nélkül, lévén ő már nem utazhat. Julia néni azt is megsúgja, hogy titkon reménykednek benne, hogy a kisunokája is világra jön amíg itt vannak, mert ugye majd csak az újévben mennek haza.  Legjobb barátommal hozzám hasonlóan madarat lehetne fogatni, úgy örül a váratlan látogatóknak. Martina elsőként rohan be a házba és szokás szerint Kellan nyakába veti magát, rajong érte (ha nem vesszük figyelembe az első tíz percet) amióta csak ismeri. Szerencsére van pár elfekvő ajándék a tarsolyomban, amiket karácsony másnapján szándékoztam elvinni a gyerekosztályra, abba a kórházba amit rendszeresen támogatunk mindketten. A tömeg még nagyobb, de mindenki vidám, mivel mindketten rendeltünk ennivalót, az italkészleteket meg a szilveszteri bulira már előre feltöltöttük, semmiben se szenvedünk hiányt. Csak mászkálok körbe-körbe, összeismertetem azokat akik még nem találkoztak, beszélgetünk egymással, ami ebben a hangzavarban néha igazán nagy kihívás.  Az idősebben egy kupacba tömörülnek és segítséggel kedélyesen elbeszélgetnek egymással. A középkorosztály az unokáival dicsekszik, mi fiatalok egymást ugratjuk, és figyeljük az apróságokat. A gyerekek játszanak a kutyával, az új játékaikkal és egymással, pedig van, hogy lévén különböző nemzet szülöttei nem is értik mit mond a másik. Viszont van egy dolog, amit mindannyian felismernek abban a pillanatban, hogy bekapcsol az időzített kinti világítás. Először csak azt látom, hogy mindenki a teraszra bámul, én is arra fordulok, és nem hiszek a szememnek.
Ez nem lehet igaz!

(Kellan szemszöge)
Ezt az egyet nem beszéltük meg, pedig számíthattam volna rá.
- Luca és Ash jön – hallom Anna hangját, és nézem, ahogy mosolyog. Alig bírom visszatartani, hogy fel ne nevessek, Gina arcán is nagy vigyor terpeszkedik, és kacsint egyet.
Amikor kitaláltam ezt a meglepetést egy alkalommal pont akkor beszéltünk telefonon vele, amikor Ashley-nél voltam. Persze kiszedte belőlem, hogy mit tervezek, és azonnal ő is szervezkedni kezdett. Neki se kellett sokat győzködnie őket, és onnantól már egyértelmű volt, hogy utazzanak együtt, így akkora gépet kerestünk amire mindannyian felfértek. Nem volt egyszerű, de sikerült. A szobáikat is ugyanabba a hotelbe foglaltuk le, azt hiszem a Four Season’s vezetősége miattunk kap idén extra prémiumot. A családom nem érti mi ez a nagy hangzavar odakinn úgyhogy pár szóval elmesélem, hogy kik érkeznek, de nincs sok idő, mert ellepik a lakás minden szabad négyzetméterét. Elsőként a kicsi tündér, Martina aki örök „szerelem” marad, rohan le.
- Kellan zio, Kellan zio! – ugrik a nyakamba, pedig már jópárszor elmondtam neki, illetve elmondattam Annával, hogy ne bácsizzon.
Legnagyobb meglepetésemre kedvesem valahonnan elővarázsol még pár ajándékot, így a most érkezett gyerekeknek is jut. Ezt később meg kell kérdeznem. Honnan tudta, hogy még kellhet pár?  Próbálok jó házigazda lenni, de nem kétséges ebben Anna a profi. Ebben is. Ő mint mindig azonnal ott terem ahol segítségre van szükség, észrevétlenül tünteti el a koszos tányérokat és szedi elő a tisztákat a mosogatógépből. Én jobb hijján igyekszem pótolni a fogyatkozó italokat, szilveszter előtt újra fel kell tankolnunk az már egyszer biztos. De nem bánom, egy cseppet se. Örülök a családomnak, az övének, és legfőképpen, hogy látom az arcán, hogy mennyire boldog. Csak bámulok rá, szinte ragyog, annyira szeretem, hogy az elmondhatatlan. Aztán rájövök mit kell tennem, most van itt az idő, mert így mindenki velünk örülhet. És már azt is tudom, hogy fogom csinálni.
Hála a tömegnek észrevétlenül el tudok tűnni pár percre, megkerülöm a házat, látom, hogy a gép már jó munkát végzett. Idekinn sötét van, a kellő irányba fordítom, és visszalopakodok az otthonunkba. Magamhoz veszem kis „titkomat”, és most már csak várnom kell. A következő óra rettentő lassan telik el, de csak az én számomra. És nekem is csak azért, mert percenként lesek az órámra, hogy mennyi idő van még vissza. Amikor felgyullad a világítás egy fél percig nem történik semmi, de aztán az egyik kisfiú, nemhiába a gyerekekben meglehet bízni, felfedezi. Először csak arra fordul mindenki, én pedig Annát figyelem. Látom az arcán a kíváncsiságot, ahogy a kert felé fordul, aztán a megdöbbenést, amikor meghallja a felkiáltásokat.
- Esik a hó – szólal meg Liam vékony kis hangján, mire döbbent csend lesz, és mindenki arra néz, ahova ő mutat. Anna arcán a döbbenetet felváltja boldogság, és ez az amit akartam. Rám néz, és azonnal meglátja rajtam, hogy benne van a kezem a dologban. Erről azonnal szóban is meggyőzöm, mire ezúttal nem törődik a körülöttünk lévőkkel, egy mozdulattal az ölembe ugrik, és körbeölel a lábaival. A kezeit a nyakam köré fonja és megcsókol. Persze viszonzom, miközben igyekszem szilárdan állni, mert tisztában vagyok vele, hogy ha egy kicsi is megingok a drága jó testvéreim, sőt az ő unokatestvérei is rajtam köszörülik majd a nyelvüket hónapokig. Sajnos a banda nem bírja sokáig, és nem szívesen de szétválunk. Rögtön utána kézen fogja a kíváncsian bámuló kisfiút, és kinyitja a teraszajtót. Extra borravalót kell adnom a gép tulajdonosának, jut eszembe, mert határtalan örömet okoz az egész társaságnak. Nem csak a gyerekek, de a velem egykorúak is boldogan vetik magukat a hóba, ami az ágyú csak úgy ont magából. Ha valaki most látna bennünket, azt gondolná valami zárt osztályról szabadultunk. Jó sok időbe telik mire elunjuk a dolgot, illetve nem is elunjuk, sokkal inkább az bentről hallatszó anyai, nagyanyai parancsnak engedelmeskedünk.
Állok Anna mellett, segítek leporolni róla a havat, és közben lopok egy csókot. Mosolyogva viszonozza, kisimítok egy tincset az arcából és megszólalok.
- Itt még csillog valami a hajadban – nézek rá – nézd ezt találtam benne.
Ezzel elé emelem a „szerzeményem” és rá nézek. Csak néz rám hatalmasra tágult szemmel, nem reagál semmit én pedig kételkedni kezdek. Mégse most, és főleg nem így kellett volna megtennem. Mi van ha nemet mond? Vagy lehet, hogy még korainak tartja? Eddigi vidámságom az arcomra fagy, és ez most nem az időjárástól, vagy a hótól van. Ezernyi gondolta fut át az agyamon, de egyszercsak váratlan dolog történik…
 
(Anna szemszöge)
Amit kint látok az hihetetlen. Több centiméternyi hófehér takaró borul az udvarra, és most is hatalmas pelyhekben hull a hó. Itt Los Angelesben? De hát az nem lehet, kételkedek abban amit a szemem lát. Mindenki hozzám hasonlóan reagál, ahogy végignézek a társaságon tekintetem azzal kapcsolódik össze, aki számomra a legfontosabb. Ő viszont arcán azzal a rá jellemző huncut mosollyal figyel amiből azonnal tudom, hogy valahogy benne van a keze. Jóban van valakivel odafenn, ha ezt is el tudta intézni, az már egyszer biztos.
- Azt mondtad hó nélkül nem karácsony a karácsony. – Szólal meg. - Hát szereztem neked.
Olyan heves érzelmek öntenek el hirtelen. Ez az őrült, imádni való nagy gyerek. Csak mert az utóbbi hetekben említettem párszor, hogy hó nélkül még sose karácsonyoztam szerzett nekem. A testem azonnal reagálni kíván, tudomására hozni, hogy mennyire szeretem. És ennek a legkifejezőbb és egyben legkellemesebb módja egy csók. Illetve lenne ennél tartalmasabb ötletem is, de az jelenleg nem kivitelezhető a rokonság miatt. Ígyhát a nyakába ugrom, és mint ilyenkor minden esetben testünk önkéntelenül tapad össze, és ajkaink lázasan kóstolgatják a másikat. Persze most se bírják sokáig, se a testvérei, se az én unokatestvéreim, mert hangos bekiabálásokkal „Fúj, engedd el”, „Menjetek szobára” késztetnek bennünket szétválásra. Viszont amint kelletlen, de lerak a földre megpillantom Liam-et, aki már menne kifelé, akárcsak a többi gyerek. Igazság szerint én se tudok ellenállni, kézen fogom a kisfiút, és kimegyek vele. Az udvaron felfedezem a hóágyút, ami fáradhatatlanul ontja magából a pelyheket. Lehajolok, hogy megfogjam és már kapom is az első adagot a nyakamba. Persze én se maradok adósa az engem megdobó Mauricio-nak. Azonnal többen is csatlakoznak hozzánk és pillanatokon belül heves csata alakul ki. A picik csak félve élvezik, de látván a nagyobbak lelkesedését, hamarosan több tucat hóangyal képe rajzolódik ki.
Néha kissé kifulladva fedezékbe vonulok, egy-egy oszlop mögé. Látom, ahogy az idősebbek elnéző mosollyal arcukon figyelik a szórakozásunkat, és vigyáznak a legkisebbekre, akik még nem vehetnek ebben részt. Hirtelen támadóm egy hóbuckába taszít, de esés közben rutinosan úgy fordít, hogy ő kerüljön alulra, én pedig a mellkasán landolok. Boldogan bújok a jól ismert testhez, és hagyom, hogy magához öleljen, aztán viszont nem tudok ellenállni neki, és számat az övéhez érintem. Persze ezúttal se tart sokáig az ölelésünk, mert több irányból is fenyegetnek bennünket, és újabb és újabb hógolyók érkeznek. Nevetve viszonozzuk, de nem távolodunk el egymástól, együttes erővel küzdünk ellenük.
Bár nincs hideg, és hála az intenzív mozgásnak nem is fázhatnánk meg, de drága jó szüleink, főleg a nőneműek látva a néhol átnedvesedett ruhákat felszólítanak bennünket, hogy ideje bemenni. Vonakodva, de engedelmeskedünk. Mi ketten a végére maradva éppen egymás hótalanításával vagyunk elfoglalva, bár nekem inkább tűnik simogatásnak az érintése. Megrázom a kissé vizes hajamat, ami kibomlott a kontyból, Kellan pedig mosolyogva túr bele. Amikor megszólal felfigyelek a beszédének megváltozott hangszínére, és félve nézek oda, hogy vajon mi ragadt bele.
Amikor meglátom mit tart a kezében egy pillanatra ledöbbenek. Az ujjai között ott csillog a leggyönyörűbb eljegyzési gyűrű amit valaha láttam. Hitetlenkedve nézem, és hirtelen azt se tudom mit mondjak. A szívem hevesebben dobog attól a boldogságtól és szerelemtől amit iránta érzek, az arcára nézve látom, hogy változik meg hirtelen. Először boldogság sugárzik róla, de aztán felváltja a bizonytalanság és a fájdalom. Azonnal leesik, hogy tétovázásnak hiszi a reakcióm hiányát, és hogy meggyőzzem arról, hogy a válaszom egyértelmű, túlságosan is nagy elánnal ugrom megint az ölébe. Szavak helyett csókommal akarom meggyőzni szerelmemről, amit másodpercek múlva egy halk sóhaj után ő is viszonoz.
- Apa, mit csinál Anna és Kellan? – hallom a kérdést egy gyermeki szájból. A válasz persze nem sokat késlekedik.
- Kellan bácsikád éppen most készül feladni a szabadságát, hogy aztán ezentúl örök rabság legyen az élete.
- Rabság? – Hallom Mary felháborodott hangját, amiből kicseng a vidámság. – Brian Keating adok én neked olyan rabságot, hogy azt megkeserülöd, csak érjünk haza.
Nevetve kászálódunk fel a hóból, mert váratlan mozdulatom felkészületlenül érte szerelmemet és ott kötöttünk ki.
Magához ölel, majd komoly arccal néz rám.      

(Kellan szemszöge)
Már éppen azon töröm a fejem, hogy mit tegyek, amikor hirtelen meglátom az arcát beborító hatalmas mosolyt, és azt érzem, hogy a hóban fekszem, Anna szorosan tapad hozzám, nyelvével az enyémet simogatja. Azonnal felváltja bizonytalanságomat az öröm. Tehát szeret, ugyan nem mondott igent, de… aztán rádöbbenek, hogy idióta vagyok a kérdést még fel se tettem. Még mielőtt megtehetném a nappaliból kiszűrődő szópárbaj nevetésre késztet bennünket. Kissé hideg a hó, és különben is kicsit ünnepélyesebben kéne rákérdeznem, ezért felsegítem és próbálok nem tudomást venni a ránk tapadó több tucatnyi kíváncsi szempárról.
- Anna szeretlek. Örökké veled akarok élni. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?
- IGEN. – Jön az azonnali válasz, határozott és örömteli hangon. Egy percig csak nézzünk egymás szemébe, látom az övéből visszatükröződni a saját boldogságom, és mielőtt még bárki vagy bármi megakadályozhatna benne megfogom a kezét, és az ujjára húzom a gyűrűt. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el a számat, amikor végre megtörténik, odabent meg kitör a taps és persze a megszokott módon, hangosan adnak hangot az örömüknek. Én átölelem ennek az imádni való nőnek a derekát, akit immáron a menyasszonyomnak nevezhetek. Próbálok egy pillanatra se eltávolodni tőle, de nincs esélyem ennyi rokonnal szemben. Bár nem szakítanak el bennünket egymástól, a derekát ölelő karomat gyorsan lefejtik, és csak azért nem kerül a helyiség másik felébe hirtelen, mert miután őt forró ölelésben részesítik, azonnal én következem. Bár a srácok jót poénkodnak rajtam, és csak úgy röpködnek a megjegyzések az arcokon csak örömet látok. Anyáink, sőt jópár lány a szemeit törülgeti meghatottan, egyedül talán szerelmem szemét nem fátyolosítják el a könnyek.
Az ő gyönyörű smaragdzöld szempárjából csak boldogság sugárzik. Sokáig tart mire mindenki gratulációját fogadjuk, közben már hallom a pezsgősdugók hangját, Luca vezényletével többen is éppen azokat bontogatnak éppen. Koccintunk az egészségünkre, többen is tósztot mondanak, ki meghatót, ki vicceset. Látom rajta, hogy ő is boldog, végre valakinek eszébe jut egy nagyon fontos dolog, amit aztán többen is hangosan skandálnak.
Nem kéretem magam, Anna azonnal a mellkasomhoz simul, és mosolyogva néz rám. Amikor összeérnek az ajkaink, elönt az a rengeteg érzelem amit iránta érzek. A hála, amiért mellettem áll, mindig, mindenben. A csodálat ami napról-napra csak fokozódik. A végtelen és soha véget nem érő szerelem amit évek óta csak nő a szívemben. És a várakozás izgalma, mert mellette nem lehet unatkozni, valószínűleg ez a jövőben se fog változni. De én mindig ott leszek mellette, hogy megvédjem, hogy támogassam, ha kell, segítsem bármiben. És szeressem rajongásig, mert ez a sorsom, ami a nagykönyvben meg van írva. Hogy SZERESSEM ÖRÖKKÉ…

(Anna szemszöge)
Meghatottan figyelem, ahogy határtalan komolysággal, és szemében a szerelem ígéretével felteszi a nagy kérdést. Most már nem látok benne határozottlanságot, és nagyon remélem, hogy tudja, hogy csak egyetlen válaszra vagyok képes. Még be se fejezi a mondatot, már rávágom, hogy IGEN. Persze páran felkuncognak, de nem érdekel. Csak egyetlen dolog számít, az ő mosolya, és hogy a gyűrű az ujjamra kerül. Olyan boldog vagyok, de egyben képtelen arra, hogy bármit is mondjak. Érzelmek kavalkádja szorítja össze a szívemet, megnyugvás, hogy most már hozzá tartozom, nem csak úgy együtt élünk, ő az én vőlegényem. Boldogság, mert vágytam erre a pillanatra, erre az elkötelezettségre, ami hozzá kapcsol remélem örökre. Csak nézem, ahogy csillogó szemekkel figyel, majd elkezdődik.

A családtagjaink körbefognak bennünket, mindenfelől ölelő kezek nyúlnak felénk, puszik cuppogó hangja tölti be az egész nappalit. Davide az apákra jellemző morcossággal fenyegeti meg Kellan-t, hogy ha meg mer bántani megtalálja. Anya szemében örömkönnyek csillognak, és a fülembe súgja, hogy örül, hogy végre biztonságban tudhat, hiszen Kellan a hozzám való. Nagyapó nevetve biztosít arról mennyire örül, hogy ilyen becsületes fiút választotta, aki szerencsére nagyszerű családból származik, és ami a legfontosabb, nem angol. Leendő sógoraim biztosítanak róla, hogy ezentúl a kishúgukként bánnak majd velem, mondjuk ez nem tudom, hogy jó lesz-e ismerve mennyit ugratják Britt-et. A sógornőim biztosítanak róla, hogy mennyire jó, hogy végre egyel többen vagyunk és irányíthatjuk a konok Lutz fiúkat. Az unokatestvéreim és itt a lányokra gondolok, azonnal az ujjamat díszítő gyűrűt dicsérik. Valóban gyönyörű darab, nem hivalkodó és hatalmas, de aprólékosan van megmunkálva, és pontosan az én stílusom. Hallom Ashley ujjongását amikor megöleli a páromat, hogy akkor most már egy családhoz tartoznak hivatalosan is. Luca felkap a levegőbe, és nagy ölelés közben bizonygatja hogy ugye, hogy ő megmondta. És ezzel egyet kell értenem, Kellan életem szerelme, nélküle nem ér semmit az életem. Minden perc amit nélküle töltök el üresnek tűnik, de már soha többet nem választhat el bennünket egymástól semmi és senki.
Hagyom, hogy magához húzzon, miközben mindkettőnk kezébe pezsgőspoharat nyomnak.
Minden felől a sok boldogságot, gratulálunk felkiáltások hallatszanak, és persze a követelőzés, aminek boldogan teszünk eleget.
- Csókot, csókot, csókot…
Hozzá bújva csókra nyújtom a számat, amit persze azonnal megkapok.
Szeretem őt. Szívből, végtelen szerelemmel, és ÖRÖKKÉ...