109. Egy levél…

(Rob szemszöge)

Anna szobájába lépve szembetalálom magam a szobaasszonnyal, aki éppen ágyneműt húz. Most esik csak le, hogy a folyosón láttam a kocsiját. De hol lehet ő?

- Elnézést, de nem látta a barátnőmet? – kérdezem, mire meglepődve néz rám.

- A hölgy elutazott. Úgy két órája. - Hogy micsoda? Hát ebből baj lesz. Kellan ki fog akadni. De mi a fene történhetett? Kimegyek a nappaliba, Dean kérdőn néz rám, közlöm vele mit tudtam meg. Már éppen kilépnénk az ajtón, amikor egy hang megállít bennünket.

- Elnézést Mr. Pattinson, ezeket most találtam.

Meglepődve nézek a négy borítékra, azonnal érte nyúlok, az egyiken az én nevem áll, sietve feltépem, és olvasom a sorokat. Megdöbbenek, és félek. Vajon mi vár rá mire odaér? Intek a testőrömnek, hogy induljunk, a liftben neki is elmesélem mi történt.

Az étterembe lépve azonnal a társaságunk felé indulunk, ahogy gondoltam a haverom az első aki kiszúr bennünket, és persze rögtön arra kíváncsi hol van Anna. Jó, valószínűleg rosszul kezdek a dologba, mert ő rögtön magába zuhan, a többiek csak kíváncsian néznek rám. Sietve közlöm a nemrégen megtudott információkat, mire egyszerre hördül fel mindenki. Kiosztom a borítékokat, a három érintett azonnal feltépi és olvasni kezd, majd Ash és Taylor szinte rögtön felpattan és elviharzik a telefonjával együtt.

Kellan hosszan olvas, az eleinte borús arca egyre jobban kisimul, ami mindenki számára megnyugtató. Én leülök Kris mellé, aki kihagyta számomra a mellette lévő széket az asztalnál. Mondjuk az már nem tetszik, hogy a másik oldalán az a bájgúnár Larry ül, de valószínűleg hozzá kell szoknom a jelenlétéhez. Megosztom a szerelmemmel mit írt Anna, ő is aggódik, hiszen ők ketten kedvesek voltak velünk, nem is beszélve arról, mennyire aggaszt mit érezhet a két lány most.

(Kellan szemszöge)

Egy hajtásra lehúzom az italom. Miért tette ezt velem? Reggel még úgy tűnt minden rendben van, ő se akart elengedni. Mi változott azóta? Csak most esik le, hogy mindenki engem néz. Rob a kezembe nyom egy borítékot, majd kap Ash és Taylor is. Mindannyian kérdőn nézünk rá.

- Nekem is volt egy, azért utazott el, mert a szüleinek autóbalesete volt. Gina hívta, de szerintem a levélben minden benne van. Ne néz már így – mordul rám - a tiéd a legvastagabb, szóval biztosan sok mondanivalója van számodra.

Innentől már nem figyelek rá, mert villámgyorsan tépem fel a papírt és olvasom az írást. Sorról-sorra jobb kedvem lesz, érzem, hogy neki is nehéz volt elmenni, többször is leírta, hogy mennyire bántja, hogy nem tud személyesen elbúcsúzni tőlem, de mennie kell. Ezt meg is értem, a szüleimért én is képes lennék bármire. Kiderül, hogy sikerült még jegyet szereznie a délutáni járatra New York-ba, onnan meg bérel egy gépet amivel Budapestre utazik. Hosszú út vár rá, ez a leggyorsabb és most határozottan sokat számít az idő. Sajnos azt is kilátásba helyezi, hogy nagy valószínűséggel idén már nem jön vissza Amerikába, mert most az ápolás le fogja kötni minden pillanatát.

Ez elkeserít, hetek nélküle, már töröm a fejemet, mit tegyek, de aztán jön az a rész ami bizakodóvá tesz. Azt írja, hogy Rob-bal és Kris-szel már beszéltek a közös szilveszterezésről, és szó volt arról, hogy ez akár Európában is lehetne, mert Gina nem utazhat túl messze a suli miatt, és talán Taylor-nak se akadály a távolság. Utánanézett pár dolognak, talált egy házat Ausztriában a közelben sípálya, éttermek, de mégis elszigetelt, és elég tágas. Az utóbbi években az unokatestvéreivel töltötték a szilvesztert, most is így lesz, de örülne, ha én is mennék. Ennél a mondatnál már fülig ér a szám, befejezem az olvasást és körbenézek. A többiek mind engem figyelnek, és vigyorognak.

- Ha jól gondolom, akkor együtt kezdjük az újévet – vigyorog rám Ash. – Oké, mert nem tudom, hogyan tuszkoltalak volna be egy bőröndbe, ha nem akarsz jönni.

Az este további része a többiek számára nagyrészt tervezgetéssel telik, hiába van vissza még másfél hónap mindenki lázasan szervezkedik. Én kicsit aggódom. Na nem az utazás, vagy az érzései miatt, azt világosan leírta így ebben végre biztos lehetek. Őt féltem. Attól ami rá várhat odahaza. Nem is merek a legrosszabbra gondolni, de még így is nehéz lesz. Ápolni a szüleit, boldogulni Ginával. Bár biztos vagyok benne, hogy megoldja, hihetetlenül erős és céltudatos. Anna bármire képes.

(Anna szemszöge)

Miután elolvastam Gina üzenetét legalább egy fél percig csak bámulok dermedten a telefonomra. Nem akarom elhinni. Ez csak valami hülye vicc. Davide mindig olyan óvatosan vezet, miért pont ők? Félelmetes sorok, úgy nézem mintha ettől többet tudnék meg, de nincs benne semmi konkrétum.

Mia sorella, anya és apa autóbalesetet szenvedett az M7-en. Azonnal hívj fel.

Ezernyi érzés cikázik át rajtam. Félelem, aggodalom, kétségbeesés.

A tudat, hogy ilyen messze vagyok tőlük és nem tudom mi történt, nem lehetek mellettük kősziklaként telepedik rám. Csak egy gondolat lüktet a fejemben. Haza kell mennem. Most. A lehető leggyorsabban. Ezért is Sarah-t tárcsázom először, majd ő segít. Amíg kicsörög átfut a fejemen, milyen jó, hogy éppen nem Kaliforniában vagyok, most ezek az órák is sokat számítanak. Amikor a barátnőm felveszi a telefont újabb problémával szembesülök. Hiába próbálkozom nem jön ki értelmes szó a számon. A hangon cserbenhagy. Dühösen veszem tudomásul, hogy ez így nem fog menni, miközben a vonal másik végéről egyre kétségbeesve szólongatnak. Mérgemben majdnem a földhöz vágom a telefont, de szerencsére még időben észbe kapok. Kinyomom és írok egy üzenetet Sarah-nak, hogy azonnal lépjen velem kapcsolatba facebook-on. Nem vagyok oda ezért az alkalmazásért, de most nincs jobb ötletem. Csak pillanatok telnek el mire jelentkezik, azonnal leírom miért nem tudok beszélni, mi történt, illetve mi az amit egyelőre tudok. Aztán közlöm, hogy a segítségére van szükségem. Kér tíz percet, hogy intézkedjen.

Ezután Ginának írok és ugyanezen módszerrel próbálok bővebb információkat szerezni. Sajnos csak annyit tud, hogy már hazafelé tartottak a fővárosból az autópályán, és egy kamion beléjük rohant. A rendőrök, akik kimentek a házunkhoz azt megmondták melyik kórházba vitték őket, de semmi többet. Miközben az egyik telefonról írok neki a másikról az otthoni számunkat tárcsázom. Hallgatom, ahogy zokog és majd belepusztulok, hogy még vigasztalni se tudom. Leírom neki, hogy amint tudok megyek, addig is tartson ki. Ellátom feladatokkal. Hívja fel nagyanyáékat, de legelőször Dani bácsit. Graz csak egy órányira van, ő mégiscsak orvos, és biztosan jön amint tud. Hugit arra is megkérem, hogy anya és Davide részére készítsen elő hálóruhát és tisztálkodó szereket, így legalább egy rövid időre lefoglalja magát. Még mindig sír, de mintha kicsit csillapodott volna a zaklatottsága. Gyorsan elbúcsúzok, majd én is összedobálom a legfontosabb dolgokat egy táskába, a bőrönd csak hátráltatna. Átöltözök, minden kéznél, útra készen várom a barátnőm hívását. A szemem megakad a kanapé karfájára dobott kabátomon, amiből kikandikál a tegnap Kellan-től kölcsönkapott sál.

Óh, a fenébe. Nem hagyhatom itt minden magyarázat nélkül. A telefon kilőve, sms-ben meg talán mégse kéne. Marad az írás, ergo levél. A laptopom táskájában mindig akad pár üres lap előhalászok párat. Elsőként mégse neki írok, hanem Rob-nak. Tudatom vele mi történt. Aztán Taylor következik, pár szóval megkérem, hogy ha kézhez kapja a soraimat és van rá mód, hívja fel Ginát. Talán ő pár pillanatra el tudja terelni a figyelmét, illetve vigaszt nyújt neki amire én jelenleg képtelen vagyok. Aztán Ashley következik, az ő segítségét azért kérem, hogy beszéljen Luca-val. Kérje meg a nevemben, hogy értesítse a szüleit, és a rokonságot, ezt már nem akarom a húgom nyakába varrni, így is eléggé ki van borulva. A legvégére hagyom Kellant. Nehezen lendülök bele, még soha nem írtam levelet, csak hivatalos ügyben. És ez nehéz. Annyi mondandóm lenne a számára, de nincs sok időm. A gondolataim össze-vissza csaponganak, a legfontosabbat, hogy szeretem, persze leírom. Sajnálom, hogy nem láthatóm az arcát amikor elolvassa, de így alakult. A mondatok egymás után születnek meg a fejemben már a harmadik oldalnál tartok amikor jelez a telefonom. Sarah üzen, közli, hogy egy órám van, hogy kiérjek a reptérre és felszálljak a New York-i járatra. Ő már a LaGuardia-n fog várni egy megtankolt magángéppel ami Budapestre visz.

Villámgyorsan fejezem be az írást, a leveleket az éjjeliszekrényemre rakom, végülis a srácok hamarosan visszaérnek, és egy perc múlva már a liftben állok. A földszinten megkérem a portást, hogy hívjon egy taxit és miután dupla árat ígérek száguldunk a reptér felé. Rohanok a csarnokon át, az utolsó pillanatban sikerül odaérnem mielőtt lezárnák a felszállást.

A következő két óra csigalassúsággal telik. Minden idegesít, a repülés, a csivitelő utasok, a folyton mosolygó stew-ik. Amikor végre meghallom a pilóta hangját, hogy hamarosan leszállunk nagyot sóhajtok. Alig alszanak ki a lámpák már kapcsolom ki az övemet és elsőként lépek ki a gépből.

Sarah a kijáratnál vár kezében egy nagyobb táskával, miközben a bérelt repülőhöz megyünk közli, hogy jön velem. Kézzel-lábbal próbálom lebeszélni, de hajthatatlan. Tudom miért. Imádja a szüleimet, ő elvesztette az övéit szintén egy balesetben. Nem ért oda időben, hogy elbúcsúzhasson tőlük, amennyire látom engem is ettől félt. Gyorsan legyőzi az ellenkezésemet, a pilóta már vár ránk. A barátnőm közli, hogy már kifizette az utat, így azonnal indulhatunk. Felszállás alatt próbálja elterelni a figyelmemet, elmeséli, hogy mit végzett az elmúlt órákban. Beszélt a nagyszüleimmel, akik jobbulást kívánnak anyáéknak és kérik, hogy értesítsük őket a fejleményekről. Amikor szabadságot kért Adam-től neki is elárulta, hogy a holnapra tervezett értekezlet ugrott. Hálás vagyok neki, szokás szerint mindenre gondolt.

Próbál rávenni, hogy aludjak, de képtelen vagyok lehunyni a szememet. Ha megteszem mindig egy összeroncsolódott Audi jelenik meg a szemem előtt, benne a vérző szüleimmel. Úrrá lesz rajtam a kétségbeesés, hiába ismételgetem, hogy minden rendben lesz, nem sikerül meggyőznöm magamat.

Fogalmam nincs mennyi idő telt el így, hogy magamban az élet igazságtalanságain rágódom amikor a telefonom üzenetet jelez. Ijedten kapom elő, újabb rossz hírektől tartva. Látom, hogy Sarah is azonnal kinyitja a szemeit és kérdőn néz rám. Ahogy meglátom kitől jött megkönnyebbülten fújom ki az addig benntartott levegőt. Megnyitom, és Gina üzenete óta először egy kicsit megkönnyebbülök. Jó ötlet volt a levél. Kellan üzenete rövid, de minden számomra fontos dolog benne van.

Én is szeretlek Cica, ebbe sose kételkedj.
Kitartás, tudom, hogy megbirkózol bármivel.
Ha tudsz értesíts, hogy mi van a szüleiddel. K.

Legalább ez az egy dolog rendben van.

(Kellan szemszöge)

Jó egy órája értünk haza az étteremből, és csak fekszem az ágyamon nem tudok elaludni. Még semmit se tudok, Anna ugyan válaszolt az üzenetemre, de csak annyit, hogy az Atlanti óceán felett jár, Sarah elkíséri, és amint tud jelentkezik. És az az egyetlen szó, ami annyira meglep még mindig, de ugyanakkor melegséggel tölti el a szívemet. Már nem is tudom hányadszor olvasom el a levelét, de mégis képtelen vagyok lerakni.

      Kellan

Határozottan nem így képzeltem el ezt a pillanatot, de persze szokás szerint már megint közbejött valami. A szüleim balesetet szenvedtek, így haza kell mennem Magyarországra, a lehető leggyorsabban. Nem tudok még semmi biztosat, és ez megőrjít. Sajnos hiába próbálkoztam a beszéddel nem megy, ezért választottam a levélírást. Nem akarlak, nem is tudlak itt hagyni úgy, hogy ezt ne mondanám el.

Szeretlek. Tudom már egy ideje, csak féltem beismerni. Sajnos dacára annak, hogy majd fél éve találkoztunk először még mindig sok minden van amit nem tudsz rólam, ma este terveztem ezen változtatni, de a körülmények közbeszóltak. Nem kérem, hogy viszonozd az érzéseim, bár bevallom reménykedem.

Tisztába vagyok vele, hogy követtem el hibákat, valószínűleg már a születésnapom után téged kellett volna válasszalak. Illetve ez így nem jó megfogalmazás, mert a szívem téged választott, de megvan az a rossz szokásom, hogy az eszemre hallgatok. Nem tagadom makacs vagyok, és vádoltak már azzal is, hogy mindent irányítani akarok, nem figyelek mások érzéseire. Van benne valami, de ha esélyt adsz rá igyekszem megváltozni. Azt nem mondom, hogy ez gyökeres változás lesz, de talán majd segítesz. Mindenesetre szeretném megpróbálni.

Nem tudom, mikor találkozunk újra, annak az esélye, hogy még idén visszautazzak az Államokba egyelőre elég csekély, most a szüleim és a Gina a legfontosabb. Hiába tűnik olyan nagyon határozottnak, ő még kicsit gyerek, és most csak én vagyok neki akire számíthat.

Hiányozni fogsz, el nem tudom mondani mennyire.

Többekkel beszéltünk már arról, hogy a szilvesztert együtt töltjük. Rob, Kris, Ash, Luca, Gina – ő szerintem említette Taylor-nak – az unokatestvéreim biztosan. Már kutakodtam kicsit, Ausztriában találtam egy házat, elég nagy, 25-30 fő részére kényelmes, önálló. Közel van mindenhez ami kellhet sípálya, éttermek. Tegnap említetted, hogy szereted a téli sportokat ezért reménykedem, hogy talán lenne kedved jönni. Ha gondolod hozz magaddal másokat, majd Ash-t megkérem és egyeztet veled és mindenkivel.

Persze, csak ha van hozzá kedved. Hogy ennyit utazz, és velem legyél. Van valami amit azt hiszem el kell mondanom. Ha te is azt érzed amit én, tudnod kell, hogy már beszéltem Rob-bal a „kapcsolatunk” lezárásáról. Szívem szerint megvárnám a bejelentéssel az újévet, hogy legyen egy nyugodt ünnepük, de ha te nem akarod, csak szólnod kell, ezúttal nem ellenkezem. Fontosabb vagy nekem annál. És a tegnap a klipben látottak ráébresztettek arra, hogy milyen lehetett látni neked, ha minket egy párként kezeltek. Mert igen igazad volt, féltékeny lettem arra a Hilary-ra.

Most jött meg Sarah üzenete, egy órám van, hogy elérjem a NYC-be tartó repülőt, onnan magángéppel megyek haza. Nem tudom mi vár rám. Félek. Ne haragudj a zavaros sorokért, ha mégis félreértelmeztem a dolgokat, és te mégsem érzel irántam semmit, nincs probléma, nyugodj meg fel tudom dolgozni
Anna

Hihetetlen, hogy képes kételkedni abban, hogy szeretem. Jó nem mondtam neki, és ezen változtatnom kell, amint lehetőségem nyílik rá. Egy hónap, Istenem de hosszú lesz.  De utána nem fogok elválni tőle, csak ha feltétlen muszáj. Az, hogy azt írta tőlem függ, mikor fejezzék be Rob-bal az álkapcsolatukat nagy örömmel tölt el. Mert a sorait olvasva már nem kételkedem, hogy én vagyok a fontosabb. Kíváncsi vagyok mit fog szólni, ha megtudja, hogy miattam játszhatják tovább, nem mintha nem zavarna, de ők a barátaim, ha sgíthetek nekik megteszem. Anna a legönfeláldozóbb ember a Földön. Aki engem választott. És én bízom benne, a szerelmében, és abban, hogy valahogyan megbirkózunk majd ezzel a faramuci helyzettel.

Csak azt a hónapot kell valahogy kibírnom.

(Anna szemszöge)

Szerda este van, fél órája szálltunk le Ferihegyen, szerencsére gyorsan átjutottunk az ellenőrzésen lévén csak kézipoggyászunk van. Most a taxiban ülünk és a Szent János kórház felé tartunk. Amikor leszálltunk rögtön hívtam Ginátt, ő mondta, hogy a hatos épületbe menjünk. A taxis igazán rendes, szerencsére ért angolul, mert én változatlanul nem tudok beszélni, így Sarah teszi helyettem. Még azt is eléri, hogy a portán beengedjenek bennünket kocsival, aztán bajban vagyok, mert nincs nálam túl sok készpénz, de nem tiltakozik amikor a kezébe nyomok egy százdollárost. Sietve nyitom ki az ajtót, nem várok a liftre hanem a lépcsőn igyekszem felfelé az első emeletre. Akit először meglátok az Gina, egy műanyag széken ücsörög, összehúzva magát, mellette Gitti néni öleli a vállát, és igyekszik megnyugtatni. Már majdnem melléjük érek amikor felemeli a fejét, azonnal felpattan és hozzám rohan.

- Végre, azt hittem már sose érsz ide – sír megállíthatatlanul. – Nem mondanak semmit. Apa már jobban van, csak a jobb karja tört el, meg a légzsáktól van pár kék foltja, de anya…

Újabb zokogásban tör ki, nem értem mit mond, ezért a nagynéném felé fordulok. Megölel, és bajban vagyok. Telefon, leírom mi érdekel mire válaszol.

- Eva nincs jól, a kamion az ő oldalán rohant beléjük. Eltört a jobb keze és lába, pár bordája, de azt már helyrerakták. Egy félórája vitték be újra a műtőbe… - pánikba esek, miért kell újra megműteni? – Dani most beszél az orvossal, mindjárt jön vissza.

Sarah kérdőn néz rám, mert se a magyar, se a német szöveget nem értette. Nem igaz, ez a hangszálgyulladás a sírba visz.

Mire leírom a választ megérkezik a nagybátyám, és végre tud valami új információval szolgálni. Anyának belső vérzése van, most próbálják elállítani. Nincs közvetlen életveszélyben, de az állapota súlyos. Mire a mondatai végére jut befut az orvos is, valószínűleg elég szarul nézhetek ki, mert rögtön hozzám fordul.

- Kisasszony jól van? – Most erre mit feleljek, a szüleim összetörve, gipszben.  A húgom mellettem az idegösszeomlás szélén. Én 14 órát repültem, több mint egy napja nem aludtam, és még hangom sincs. Hogy kéne lennem? Szerencsére a nagybátyám kisegít szorult helyzetemből, és a kérdéseivel azután faggatózik ami most a legfontosabb. Anya jól vészelte a műtétet, az intenzívre vitték, és ha nem akadnak komplikációk holnap visszahozzák ide a traumatológiára. A doki közli, hogy amíg ott van nem látogatható, de valószínűleg látja rajtam, hogy ez az amit nem vagyok hajlandó elfogadni. Látnom kell. Most.

Beletörődően bólint, hogy oké, de csak az ablakon át vethetek rá egy pillantást, semmi több. Megragadom a mellettem álló Gina kezét, a doki erre már nem is válaszol. A többiek intenek, hogy menjünk csak.

A látvány letaglóz bennünket. Anya műszerre kötve fekszik egy ágyon, mindenfelől csövek lógnak ki belőle. Kilátszik a karját és a lábát fedő gipsz, és az arcszíne vetekszik a fehér ágyneművel. Gina erősebben kapaszkodik belém, de megsimogatom, és csak suttogom neki, hogy nem lesz semmi baj. Ezt elismétlem magamban párszor, mert én se akarom elhinni, hogy így lesz.

Elég gyorsan távoznunk kell, utunk egyenesen Davide szobájába vezet. Valószínűleg éppen aludt, mert elég kábán néz ránk, rögtön az után tudakozódva mi van anyával. Megszorítom Gina kezét aki érti mit akarok, mert megpróbál mosolyogni és biztosítja róla, hogy már ő is jobban van. Sajnos itt is csak pár percig maradhatunk, ezúttal egy nővér utasít ki bennünket, hogy meghozta a fájdalomcsillapítót amitől úgyis aludni fog a beteg. Beletörődően megyünk ki a folyosóra a többiekhez, mindenki maradni akar, de a doki aki időközben visszajött közli, hogy az kizárt. Reggel kilenc után esetleg, de addig látni se akar bennünket. Nincs mese, megkeressük Dani bácsi kocsiját és hazafuvaroz bennünket. Otthon újabb meglepetés fogad, mert azt eddig senki se említette, hogy az olasz nagybácsik, nagynénik, Nonna és nagyanyóék is itt vannak, az előtt jöttek el a kórházból, hogy mi megérkeztünk Sarah-val. A hangulat pocsék, a nagymamák persze gondoskodtak ennivalóról, az én konyhámban, hiszen csak annak a fagyasztójában találtak pár ehető dolgot. Miközben vacsorázunk azért lopva a telefonon tartjuk a szemünket. Már elég későre jár, így a társaság rövid idő alatt szétszéled, és is lezuhanyzom, a barátnőm is visszavonult a vendégszobába. Mikor kilépek a fürdőből az ágyamban Ginát találom, már nem sír, de határozottan közel áll hozzá.

- Mia sorella, ugye alhatok itt? – kérdezi, mire szó nélkül mellé fekszem, ő meg mint kiskorunkban sokszor azonnal hozzám bújik. – Ugye meggyógyulnak? Nem lesz semmi bajuk?

Csak bólintok, és megsimogatom a haját.
Remélem, nagyon remélem.