113. Karácsony Londonban…

Sziasztok!
Minden eddiginél több pipával (48), és annyi megjegyzéssel amivel elégedett vagyok (10) örvendeztettetek meg. Köszönöm.
Nem tudom Rob ajándéka nem elcsépelt-e kicsit, jobb nem jutott eszembe, de szerintem amit Anna kap Kellan-től az...

Lylia a mailed-et megkaptam, de csak most fogom elolvasni, mert valahogy elkeveredett a többi között, elnézésedet kérem. Kesha a megzuhanást képletesen értettem, de imádom amikor ilyen jó hosszú komikat írsz!!!
Többen is írtátok, hogy elfogadnátok ilyen ajándékokat, én is. Mivel a szereplőim magyar viszonylathoz értve jól élnek, Anna meg elég jelentős anyagi háttért kapott (tőlem) gondoltam szabadon engedem a fantáziám. Örülök, hogy szeretitek a nyugis részeket, titkon számítottam erre főleg az után, hogy a karácsonyi hat különszámra is jól reagáltatok. De azért megígérhetem okozok még bonyodalmakat. És most tessék olvasni, ez a fejezet kicsit hosszúra sikeredett. Remélem nem baj?
Dicta

(Anna szemszöge)

Miután elbúcsúztunk azonnal veszem a kabátomat, a táskámat és indulok a reptérre. Szerencsére hála a korai órának nincs nagy forgalom, így sikerül behoznom a hátrányomat. Mivel csak kézi poggyászom van a beszállást is gyorsan elintézem, a reptéren rengetegen vannak, gondolom a közelgő ünnepek miatt, a gép is zsúfolásig megtelik. Igyekszem legyűrni felszálláskor a lezuhanástól való félelmemet és próbálok aludni kicsit. Sajnos mire összejönne már hallom is a kapitány hangját, hogy hamarosan leszállunk. Hát ennyit a pihenésről. A Heathrow-n elképzelhetetlen tömeg hömpölyög, utálom a tülekedést de annak örülök, hogy így legalább egy fotós se szúr ki.

Először fogok egy taxit, - majdnem kilenc óra van - és a belvárosba, azon belül is a Harrods-ba vitetem magam. A lányok esetében a már bevált ajándékot választom, Clare részére egy Swarowski tálat, láttam, hogy kedveli a tárgyaikat. Richard kicsit elgondolkoztatott, alig ismerem, így biztosra megyek. Aktatáska, tollkészlet. Ahogy sétálgatok eszembe jutnak Rob szavai, így még egy boltot útba ejtek. Miután végeztem elmegyek az ő ajándékáért, amivel elég nehezen boldogulok, de szerencsére a taxis türelmes, amit igyekszem nagy mosollyal és borravalóval meghálálni.

A házukhoz érve az édesanyja nagy öleléssel üdvözöl, már egy hete megbeszéltük, hogy ma érkezem. Megnyugtatott, hogy a héten már nem dolgozik, így itthon lesz egész nap. Éppen sütés közben toppanok be, azonnal félbehagyja, a fiának szánt csomagon elcsodálkozik, és persze segít felcipekednem a vendégszobába. Figyelmeztet a gyerekei viszonyára az ajándékokkal kapcsolatban, így egy gyors ebéd után először becsomagolok mindent. Aztán csatlakozom hozzá, és mivel nem akarom fenntartani inkább megkérdem mit segíthetek. A kérdéseket persze nem úszom meg, érdekli, hogy most mi van velem, hogy vannak a szüleim, és rákérdez, hogy akkor mi is történt a nyáron. Próbálom finoman vázolni a dolgokat, de persze kiszúrja.

- Te most nem mondasz igazat. Illetve nem azt mondom, hogy hazudsz, csak próbálod szépíteni a történteket. – Gyanakodva nézek rá, mire elneveti magát. – Három gyerekem van, ismerem már az ilyen fortélyokat.

- Jó, igazság szerint annyiban volt szerepetek az összeveszésünkben Kellan-nel, hogy meghallotta amikor beszéltem veled és Jules-szal. De ez nem a ti hibátok. Mind a ketten túlságosan akaratosak voltunk és ezért alakult így, de már nincs jelentősége.

- Most már minden rendben? – kérdezi, mire csak bólintok. – Jó, tényleg azt kívánom, hogy boldogok legyetek. De azért hiányozni fog a nyugalom.

- Óh, abban lehet, hogy tudok segíteni – persze azonnal felkapja a fejét. Végighallgatja amit mondok, néha közbevág majd elgondolkozva néz rám.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Rizikós. Beszéltél már róla Rob-bal?

- Nem. Úgy gondoltam majd amíg Ausztriában pihenünk. Mind a négyünket érint, illetve többeket is, és addig nem akarok belefogni semmibe.

- Jó, szerintem nem is kéne. Valahogy csak kibírják ezt a két évet – mondja, de látom az arcán, hogy aggódik értük. Igen, miután mindenki megtudja, hogy együtt vagyok Kellan-nel, muszáj lesz cselekednem, mert nem akarom, hogy a Summit még jobban megnehezítse az életüket.

Az egész délután sütéssel-főzéssel telik, így amikor Richard hazaér könyékig lisztesen talál ránk a konyhában. Persze a vacsorát azért összehozzuk amire már a lányok is betoppannak, és ma kivételesen itthon is alszanak. Jókat beszélgetünk, Lizzy és Andy jön velünk Zell am See-be, így van témánk. Vicki Sarah iránt érdeklődik, bár most is tartják a kapcsolatot, két-háromhetente beszélnek telefonon. Elég későn kerülünk ágyba, igaz alig ér a fejem a párnához már alszom.

Reggel arra ébredek, hogy valami csiklandozza az orromat. Próbálom elhessegetni, de újra és újra visszatér az érzés. Egy idő után már mintha halk kuncogást is felfedeznék, így nincs mese ki kell nyitnom a szemem. Kezdetnek csak az egyiket, azt is csak résnyire.

Az arcomtól vagy tíz centire egy mikulássapka alól egy felettébb borostás arcból két huncut szem mered rám.

- Ho-ho-ho-ho… Jó reggelt – szólal meg – Kérem az ajándékomat.

Nemigen értékelem a jókedvét.

- Még korán van Rob, hagyj aludni… - morgok vele és a biztonság kedvéért a fejemre húzom a takarót. De persze nem nyugszik, próbál befurakodni alá és úgy nyafog, mint egy ötéves kisgyerek. Tüntetőleg hátat fordítok neki, ami mint kiderül nem volt jó ötlet, mert ez által az ágy majd fele szabadon marad, egy pillanat múlva már érzem is, hogy végigterült rajta. És ez még nem elég, mert ha szépen csendben feküdne semmi bajom nem lenne vele, de nem… Valami ostoba karácsonyi dalocskát dúdolgat. Egy darabig tűrök, de aztán elunom. Gyors mozdulattal fordulok meg, egy szempillantás alatt rádobom a takarót, ráülök a mellkasára és egy kispárnával és szóban is kifejezem a véleményemet. Persze azonnal tiltakozik, és siránkozik, hogy ne bántsam, de késő bánat. Előbb kellett volna erre gondolni hapsikám.

Korai veszekedésünk persze nem kerüli el a többiek figyelmét, még alig egy perce püfölöm amikor kivágódik az ajtó és mind a négyen betódulnak a szobába. Azonnal jönnek a kérdések, de szerencsére Clare és Richard nekem ad igazat. Először a lányok is, de aztán meghallják a bűvös szót, és onnantól nincs visszaút. Vállvetve küzdenek egy azon célért. És nyernek.

Gondolják ők, én meg nem fedem fel, hogy az édesanyjuk elárulta, hogy számítani kell valami ilyesmire ezért az ajándékok egy része el lett rejtve.

(Rob szemszöge)

Az út New York-ig eseménytelenül telt, ott igyekeztem feltűnés nélkül átmenni a másik terminálba, és elvegyülni a tömegbe. Nem sikerült tökéletesen, mert pár autogram-kérő megtalált, de a fotósok szerencsére nem. Egész úton aludtam, így mikor leszállunk itt Londonban tökéletesen kipihentnek érzem magam. Taxival hazajövök, még kinyitnom se sikerül az ajtót anya már ott áll előttem. Nagy öleléssel üdvözöl és pillanatokon belül apa és a lányok is előkerülnek. Arra számítottam, hogy hamarosan Anna is kidugja az orrát, de nem. Én viszont látni akarom az ajándékomat. Arra hivatkozva, hogy felviszem a táskámat felmegyek az emeletre és beosonok a vendégszobába. Ahogy gondoltam még alszik. Egy darabig vacillálok, mert tudom, hogy morcos ébredés után, de akkor is. Nem igazság, hogy én semmit se kaptam Baton Rouge-ba. Ő tehet az egészről. Mert akkor most tuti nem zavarnám. Közelebb lépek, de semmi mozgolódás. Nézelődöm mivel tudnám ébredésre bírni, aztán leesik. Letépek egy levelet az egyik virágról és azzal piszkálom. Na, mi lesz már?! Legalább egy percig csinálom mire halvány jeleit látom annak, hogy talán–talán… Olyan furcsa grimaszokat vág, hogy nem tudom megállni, nevetnem kell. És végre kinyitja a szemét. De csak egy pillanatra, azt látom, hogy felismert, sőt mivel a nevemen nevez biztos is vagyok benne. Csak éppen esze ágában sincs felkelni, de már nem bírom tovább. Hé, itt térdepelek az ágya előtt, lehetne egy kicsit kedvesebb…

- Na, Anna, ha odaadod utána már itt se vagyok. De egyébként is, már majdnem nyolc óra, és már mindenki felkelt, légyszííí…

Erre hátat fordít. Francba. Oké, te akartad. Melléfekszem és a fejem alá rakom a kezeimet.

- I’m dreaming of a white Cristmas…

Semmi reakció.

- Just like the ones I used to know…

Mintha mocorogna.

- Where the treetops glisten and children listen…

Jó úton haladok, felemelte a takarót.

- To hear sleigh bells…- felkelt, de még hogyan. A fene se érti, hogy lehet ilyen gyors. A következő amit látok, az az, hogy a mellkasomon ül, a térdei a két oldalamon, ezzel nincs gond, de a párnával a kezében és az arckifejezésével már igen.

- Már ezerszer megmondtam, hogy soha – puff – semmilyen indokkal – puff – ne ébressz fel. Igaz? - puff. – De te nem tanulsz a szép szóból – puff. - Most aztán megkapod a magadét – puff.

Alig bírok védekezni, lelökni meg mégse akarom. Inkább szóban tiltakozom és közben a karjaimat a fejem elé tartva próbálok védekezni.

- Anna, ne már, hagyd abba.

- Ez volt az utolsó alkalom Pattinson - puff – egy életre megtanulod a leckét - puff.

- Jaj, au, majdnem kiverted a szememet. És az orrom is fel fog dagadni. – erre megint rám sóz egyet. – Oké, oké megígérem, hogy nem csinálom többet. Héé – tiltakozom most már hangosan, mert megint felemeli a párnát.

Szerencsére a segélykiáltásaim eljutottak a család füléhez. Mind a négyen jönnek, hogy megmentsenek. Mondjuk szó se róla elég érdekes arcot vágnak amit nem értek.

- Ti meg mit műveltek? – kérdez rá azonnal anya. Mintha nem látszana világosan, éppen vernek egy párnával.

- Felébresztett – hallom a felettem trónoló amazon duzzogó hangját és már megint fejbe csap. – És most móresre tanítom…

- Na de kisfiam, - oktat ki azonnal anya – miért nem hagyod pihenni Annát?

Hé, inkább azon kéne aggódni nem szenvedtem-e maradandó sérüléseket?! Én se hagyom magam azonnal magyarázatot adok a miértre.

- Csak az ajándékomat akarom. A többiek már mind megkapták…

- De hát csak holnap lesz karácsony – kösz apa, mi lenne, ha mellettem állnál?

- Gyerekkorában is ez volt, mindig olyan türelmetlen volt mind a három – mondja anya, mire Anna bólint egy aprót. Nekem meg beugrik szövetségesekre van szükségem. És ebben a helyiségben van is kettő aki erre a feladatra alkalmas lenne. Igaz először el kell húznom az orruk előtt a mézesmadzagot, mert jelenleg azon vigyorognak, hogy a „barátnőm” jól ellátta a bajomat.

- Ti is türelmetlenek lennétek, ha láttátok volna miket vett nekik – nézek a nővéreimre. - A lányok táskákat kaptak valami Pada…

- Prada – szólal meg, és megint fejbe vág.

- Dean, Larry meg Peter extra jó piákat kapott, Taylor órát, Kellan egy snowboard-ot meg egy laptopot. És képzeld el Jay-nek megvette Tom Waits Fender Stratocaster-ét.

Ha eddig nem haraptak volna rá, tudom, hogy Lizzy ezt tuti értékelni fogja. És milyen igazam volt. Mindkét nővérem rám néz, majd egymásra. Annára, aztán körbe a szobában. Most, hogy belépéskor felkapcsolták a villanyt és van időm világosban körülnézni azonnal felfedezem a színes papírba csomagolt ajándékokat. Ők is. Anna rájöhetett a szándékukra, mert talpra ugrik az ágy mellett és már lépne oda.

- Csak a testemen át… - hallom, de még mielőtt elindulna elkapom a derekát és visszarántom.

Így, hogy előttem van nem tud védekezni, de azért biztos ami biztos szorosan tartom.

- Siessetek – nézek rájuk, de nem kell sokat nógatnom őket. Egyrészt, mert a nővéreim villámgyorsak, másrészt, mert úgy látszik Anna megadta magát a sorsnak, és már nem tiltakozik, sőt. Ráérősen hátradől a mellkasomnak és figyeli mit művelnek. Egyetlen dologról feledkeztem el, hogy Vicki és Lizzy mindig csak a saját ajándékukat akarták megkeresni. Most is miután az megvan leülnek, nekiállnak kicsomagolni, rólam meg elfeledkeznek. Nem hagyhatom, óvatosan lecsúszok az ágyról, majd igyekszem megkeresni az enyémet. A legnagyobb doboz az. Na csak azért! Leülök, és letépem a papírt. Aztán felbontom a dobozt. Egy másik van benne. Azt is kicsomagolom, doboz kinyit – újabb doboz. Az ágyra nézek, Anna kárörvendően vigyorog én meg kétségbe esek. Azt nem tehette, hogy semmit se vett nekem?! Végre a szerintem tizedik doboz után megtalálom a valódi ajándékot. Nem semmi.  Egy Patek Philippe karórát kaptam. Legalábbis a dobozra ami az eredetiségét hivatott igazolni ez van írva. Döbbenten bámulok, és nem csak én, mert apa is mellém lépett és szemléli az ajándékomat. Rám néz és a fülemhez hajol.

- Fiam, ez szerinted eredeti? – Annára nézek, aztán a dobozra és bólintok. – Tudjátok, most bánom csak igazán, hogy csak egy fiam született.

Értetlenül bámulunk rá, mire rámutat az ágyon ülőre.

- Ha lenne még egy fiam akkor kényszeríteném, hogy vegye feleségül. De Rob már foglalt, és mivel tudomásom szerint mindhárman a másik nemet részesítitek előnybe - mutat a lányokra - minden reményem oda, hogy bekerülj a családba.

- Tudod Richard lenne még egy módja, de mivel félek Clare-től rólad is lemondok – ugratja Anna és puszit nyom az arcára. – Remélem azért ez is tetszeni fog. És neked is. – Nyújt át egy-egy csomagot apának és anyának is.

Mindenki kibontja, lelkendezik, megköszöni. Anna meg célzatosan rám néz. De nem tudom mit akar. Aztán leesik. Megyek a szobámba és csomagokkal megpakolva jövök vissza, de a többiek megelőztek, így az ágyon találom körülötte papírok éppen egy pulcsit húz magára és hatalmas lelkesedéssel öleli meg a nővéremet. Miután végzett a többiekkel és is odaülök.

- Ezt Taylor küldi – nyújtom felé az egyik dobozt – Ginának. Nyugi neked is van - adom oda, mert már megint a párnát keresi. Azonnal felbontja, karkötő, jó választás.

- Ezt Jay – amikor feltépi azonnal hangosat sikít, tényleg könyv. Csak annyit tudok elolvasni a kopott fedlapon, hogy Stendal. Gyönyörködik benne egy darabig, de amikor kimondom a következő ajándék küldőjének nevét azonnal felém fordul. Rögtön feltépi a papírt, tényleg ékszer, és szemlátomást odavan érte amit nem is csodálok amit megmutatja. Figyelem ahogy végigsimít rajta az ujjával, a simogatás szerintem a feladónak szól. Hagyom egy kicsit a lányok is megszemlélik, aztán úgy érzem eljött az én időm.

- Ez pedig Kris-től és tőlem van.

Ezt is izgatottan bontja ki és amikor meglátja a tartalmát nevetni kezd. Mindent szépen sorban kipakol és kiterít az ágyra.

- Egy szavad se lehet, mind a legjobb divatházakból való, semmi közük Alaszkához. – szemlátomást értékeli a gesztust, és kapok egy nagy puszit.

- Lököttek vagytok – mondja, és felpróbál mindent. Pár percig nyugalom van, de aztán megszólal Lizzy.

- Rob a mi ajándékaink hol vannak? – Hoppá.

- Még nem vettem meg – felelek a kérdésre, mire a szobában lévő összes NŐ felhördül.

- És mégis mikor akarod – szólal meg elsőként Vicki.

- Ma, gondoltam majd Anna segít.

- Rob ma repülök haza, ugye emlékszel – néz rám, de nem értem a problémát. Csak pár embernek kell vennem valamit. Aztán kiderül, hogy mégse. Látom, hogy a lányok nagyon vigyorognak, de mire megfordulok Anna már ártatlan arcot vág. Nem tetszik ez nekem.

(Kellan szemszöge)

Együtt indulunk el a hotelből, próbálom betuszkolni Ash összes bőröndjét a csomagtartóba, kevés sikerrel. A reptéren fotósokba ütközünk, Kris igyekszik a két testőr kíséretében a lehető leggyorsabban eltűnni a szemük elől, mindig is ő viselte a legrosszabbul a nyomulásukat. Nem csodálom, bár kétségtelen, hogy ha barátságosabb lenne velük könnyebb lenne neki. A gépen is a barátnőm mellett ülök, ő valami újságot olvas, pillanatok múlva kiderül, hogy a Vanity Fair decemberi száma. Éppen arra lapozgat ahol Anna és Rob képei vannak, elgyönyörködöm benne, ahogy mosolyog a kamerába. A haverom keze ami a derekára simul annyira nem tetszik, de már nem zavar. Ez is valami. Hirtelen felkapom a fejem arra amit Ash mond.

- Nyugi lesznek közös képeitek. Sőt azok szerintem ezerszer jobbak lesznek, főleg, ha mondjuk visszatérsz az eredeti hajszínedhez.

- Gondolod? – nézek rá kérdőn.

- Kellan az újságírók imádják Annát, és mind a ketten feltűnően szép emberek vagytok. Ne vigyorogj, így van. Magasak, szőkék, te kék ő hihetetlen zöld szemmel. Maga az amerikai álom. És lévén, hogy Robert Pattinson-t otthagyja miattad a barátnője, nem kétlem, hogy még nagyobb figyelmet szentelnek nektek. Mondjuk valószínűleg lesz egy kis felhajtás…

- Mire gondolsz? – amikor megosztja velem a gondolatait mely szerint Annát páran tuti, hogy támadni fogják ez miatt, gondol itt a rajongókra, és hát Kris-nek és Rob-nak is jobban oda kell figyelni majd megint kicsit aggódni kezdek. Nem tetszik, hogy a nőre akit szeretek bárki is ferde szemmel nézhet miattam, miattunk. Ezt meg kell beszélnünk a jövő héten. Nem azonnal a találkozáskor, de még mielőtt visszajövünk az Államokba.

Annát bámulva az újságban eszembe jut, hogy valamit meg akartam kérdezni Ashley-től.

- Nincs valami jó ötleted, mivel lephetném meg karácsonyra? – kérdezem, mire döbbent arcot vág.

- Kellan, ugye nem azt akarod mondani, hogy még semmit se vettél neki?

Sietve biztosítom, hogy de igen, és az egyiket külön a részére készítettem, szerencsére elkészült időben és már elküldtem Robbal. A másikat meg majd viszem Ausztriába, de annak fényében amit én kaptam még úgy érzem kéne valami. Persze amíg nem mesélem el részletesen mit is adok neki nem segít, viszont miután meghallja mit rejt a doboz amit a haverom szállít meghatódva néz rám, és hatalmas puszit nyom az arcomra.

- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen szentimentális vagy.

Azonnal tiltakozom, de csak vigyorog rajtam. Még jó, hogy azt nem árultam el neki mit gravíroztattam bele. Aztán jönnek az ötletek, több is elgondolkoztat és van amit alapból elvetek. Ilyen például a parfüm – imádom azt, amit használ, nem akarok változást – táska – unalmas – ékszer – megvolt – könyv - szintén. Aztán amikor a következőt említi eszembe jut valami.

- Akkor vegyél neki fehérneműt. Azt úgyis imádja, eszméletlen darabjai vannak – mintha irigységet hallanék a hangjában – és két legyet ütsz egy csapásra. Mindjárt olyat választhatsz ami tetszik, és akkor veszed le róla amikor akarod arra hivatkozva, hogy úgyis te vetted.

Ezen felnevetek. Jó ötlet.

- Igazad van, végülis úgyis tönkretettem már neki párat… - csak akkor esik le, hogy ezt akaratom ellenére hangosan is kimondtam amikor Ash tiltakozni kezd.

- Hééé, ezt nem is akarom hallani…

- Ne már, ne akard nekem bemesélni, hogy az olasz még sose tépett le rólad egy bugyit se – ugratom és valószínűleg ráhibáztam, mert elpirul, és hátba vág. – De van egy kis gond. Milyen méretet vegyek?

Mert mégse mehetek be a boltba, megmutatva a tenyeremmel, hogy ekkora melltartó kéne?!

- Nem probléma, - feleli – ha nem emlékeznél nálunk van a bőröndje. Majd szépen hazakísérsz és megnézzük.

Ebben maradunk, miután leszállunk Los Angelesben elbúcsúzunk a többiektől azzal, hogy akkor 27-én ugyanitt a LAX-on találkozunk. Kris, Rob és még jópáran Londonban csatlakoznak hozzánk, Ash pedig Luca-val és Annáékkal Salzburgban vár ránk. Először hazakísérem a barátnőmet, megkapom a méreteket, ajándékot cserélünk, mert persze ő is gondolt rám, nem csak én rá, majd végre taxiba ülök és az úti cél a lakásom.

   

(Anna szemszöge)

Amennyire látom mindenkinek eltaláltam az ízlését, Richard még viccelődik is velem Rob óráját látva. És megérte az a rengeteg munka ami volt vele amíg végleges formát öntött a csomag. Dolgozzon csak meg érte kíváncsi uraság! Én is odavagyok attól amit kapok és az is meghat, hogy egyáltalán gondoltak rám. Mert Rob oké, ő az álbarátom, de a szülei és a nővérei… Jó érzés, hogy engem is „családtagnak” tekintenek. Amikor Rob bejön jópár csomaggal kitágul a szemem. Kris nem ezt mondta. Aztán kiderül, hogy nem is tőlük van mind. Taylor igazán aranyos, egy szépen megmunkált aranykarkötőt kapok tőle. Jay egy eredeti első kiadású Vörös és Feketével lep meg, amiből még nincs otthon, szóval odavagyok érte. És hát Kellan…

Amikor meglátom az aprócska dobozt egy pillanatra megdöbbenek. Csak nem ajándékoz nekem gyűrűt?! Az elég korai lenne. Amikor felnyitom a dobozt elcsodálkozom. Csodaszép. Egy aranyból készült bross lapul a dobozban. Igazán szép munka, de a legnagyobb értékét az jelenti ami ábrázol. Egy kelta pillangó. Hasonlít arra amit Inez nagyitól kaptam a születésnapomra, amit annak idején nagyapa adott neki. Ez is egy körben helyezkedik el, és itt is betűk sorakoznak szépen körben.

„Is breá liom tú”

Meg se érdemlem ezt a férfit. Istenem, ezt vajon hogy hozta össze? Nehezen tudom lerakni, amikor mégis megteszem akkor is úgy, hogy nehogy baj érhesse, és csak azért mert Rob végre az övükét nyomja a kezembe. Amikor kibontom eltátom a számat. Egyrészt ez nem egy ajándék, mert a doboz vagy tíz darabot rejt. Van benne minden. Póló, ing, pulcsi, öv, táska, szoknya, térdharisnya, még cipő is. Mindegyik márkás: Gucci, Dolce & Gabbana, Burberry, La Perla, Sergio Rossi.

És egy dologban mind megegyezik. Az összes kockás. Úgy látszik megunták az ingjeik miatti morgásomat. Igazság szerint még tetszenek is, nem pont az én stílusom, de ha egyszínű darabokkal kombinálom őket valószínűleg nem ütnek el nagyon tőlem. Mivel nem szólalok meg mentegetőzni kezd, hogy neves divatházakból való mind. Én meg vigyorgok rajta.

Amikor a lányok rákérdeznek mi van az ő ajándékaikkal azt mondja még meg se vette. FÉRFI. És persze közli, hogy majd ma és ugye segítek neki. Na ne félj barátocskám, abba nem lesz hiba. A háta mögött mutatom a nővéreinek, hogy írjanak listát. Én meg majd gondoskodom róla, hogy ami azon szerepel azt megkapják. Clare közli, hogy most, hogy ez megvan ehetnénk is, reggeli az asztalon. Gyorsan végzünk, nincs is sok felesleges időnk, mert a feladatok ott sorakoznak előttünk. Amikor rákérdezek kiderül, hogy még azzal sincs tisztában ki mindenkinek kell vásárolnia, mert a nagybátyjáékról kis hijján megfeledkezik, a barátait meg egy-egy itallal akarta meglepni. Még mit nem!

Nem mondom, hogy engedékeny vagyok, de az biztos, hogy hatékony. Mindenkinek találunk az ízléséhez méltó ajándékot, legalábbis nagyon remélem. Arra is megkér, hogy keressünk valamit Ginának is, hamár egyszer születésnapja lesz, és anyáéknak is kell választanom valamit karácsonyra. Majdnem elfelejtkezem arról, hogy egy dologért még nekem is el kell ugranom. Amikor belépünk az üzletbe már mindkét kezünk tele van. A tulaj azonnal elénk siet, érdeklődik, hogy vált be a születésnapi ajándék. Amit megrendeltem már összekészítve vár ránk. Rob nagyra tágult szemmel nézi amikor leellenőrzöm, hogy minden rendben van-e vele.

- Ez Kris-é? – kérdezi a fülembe súgva, mire csak bólintok, ő meg bőszen vigyorog.

Az utunk onnan már a házukba vezet, én elégedett vagyok, hogy sikerült minden ő meg morog, hogy mennyi ideig tartott. Való igaz, már nincs sok időm, ezért pár perc pihi után lezuhanyzom, átöltözök és összepakolok. Vettem egy nagyobb utazótáskát, mert ennyi ajándékra nem számítottam. Sikerül mindent biztonságba helyeznem, meguzsonnázunk, majd búcsúzkodni kezdünk. Várom, hogy mikor áll elő vele de semmi jele, hogy oda akarná adni, ezért rákérdezek.

- Rob, mikor kapom meg a második ajándékom? – Oké, én is kíváncsi vagyok.

- Honnan tudod… - mikor kimondom a szerelme nevét a plafonra néz, és morog valamit a nők pletykásságáról. Naná, hogy egy ékszeres dobozt húz elő az egyik polcról, ezúttal a nyáron kapott szetthez egy fülbevaló társul. Gyönyörű darab, tetszik, de azért közlöm vele, hogy nem kellett volna. Nagyon nem tiltakozhatok, már csak azért se, mert megjön a kocsi. Látom Clare arcán a kérdést, de egészen addig amíg a taxiba nem ülök nem árulom el magam. Akkor viszont a mondatom hallatán mindannyian megdermednek, és a szemeik azonnal csillogni kezdenek.

Én még integetek kicsit, majd elégedetten dőlök hátra.    

(Rob szemszöge)

- Végülis elég gyorsan végeztünk - jegyzi meg Anna hat óra múlva én meg döbbenten bámulok rá, miközben próbálom kiszedni az összes csomagot a taxiból egy kézzel, mert a másikkal éppen fizetni akarok.

- Gyorsan… - dohogok még mindig miközben leroskadok a nappaliba a kanapéra mellé.

- Aha. Nem értem a problémádat. Tényleg gyors voltam, bár megérdemelted volna, hogy még több helyre elcipeljelek. Az utolsó napra hagyni a vásárlást. Hah.

- Miért te mikor kezdted el? – kérdezek vissza.

- Úgy három hete. De nekem sokkal több emberre kellett gondolnom.

- Mégis hányra? – kérdezek rá, mire hosszú csend. Elaludt? Erre hangosan is rákérdezek, de közli, hogy nem, csak számol. Megint csend.

- 63.

- Mi? – kérdezek vissza, mert nem tudom miről beszél.

- 63 embernek vettem ajándékot. – Aztán kinevet, és megmagyarázza, hogy ez egyedi eset, mert a szülei balesete miatt mindenkiről neki kellett gondoskodnia. De az ajándékok közösek. Te jó ég. Most örülök csak, hogy a családom nem túl népes. Az idő gyorsan telik, amíg felmegy készülődni kihasználom az időt és a nappaliban elrejtem a valódi ajándékát azzal a szándékkal, hogy csak az utolsó pillanatban adom oda. Anya persze nem engedi el evés nélkül, már a taxiért is telefonáltam amikor elém lép és feltesz egy kérdést amitől padlót fogok. Kris olyan pletykás újabban. Ezt az ajándékot is megköszöni, de persze megint szabódik, hogy nem kellett volna. Mind elbúcsúzunk tőle, utolsóként én ölelem meg, ragaszkodott hozzá, hogy ne kísérjem ki a reptérre, mert így kevésbé feltűnő. Amikor a taxi dudál elindul felé, beszáll, majd mielőtt becsukná a kocsi ajtaját még visszaszól.

- Ja igen, Rob az igazi ajándékod az ágyadon van. És a lányoké is. – Döbbenten nézem, ahogy integet és eltűnik a kocsi. Utána viszont rohanok felfelé nyomomban a nővéreimmel. Csak egy tárgyra fókuszálok aminek a formája elárulja mi lehet a papír alatt. Óvatosan bontom ki, és csak bámulok. TE JÓ ÉG!

Aztán megfordulok és nekiállok az íróasztalom fiókjában kutatni.

- Kisfiam mit keresel? – kérdez rá anya.

- A motorom kulcsát.

- Már levittem ott a sisakban a papírokkal együtt. Aztán óvatosan…

- Te tudtad? – nézek rá, mire csak mosolyog, én meg sietve távozom.

(Anna szemszöge)

A reptérre érve azonnal abba a csarnokba indulok ahonnan a gépem indul. Feladom a táskám és készülök átmenni a kapun amikor meghallom a nevemet. Ne tudom, hogy nekem szól-e az „Anna” kiáltás, de ösztönösen megfordulok. Még időm sincs körbenézni, mert máris egy kemény test csapódik nekem, két kar átölel és pörög velem. Ki ez az idióta? Próbálom eltolni magam, mire lerak a földre és lenyom egy puszit. A számra.

Most már felismerem, Rob hatalmas vigyorral néz rám, majd megint megölel.

- Köszönöm. Hogy a fenébe sikerült? – kérdezi és lassan leesik, hogy ez a lelkesedés valószínűleg az ajándékának köszönhető. Én is elmosolyodom, oké, ez is jól sült el.

- Szóval tetszik? – kérdezek rá, figyelmen kívül hagyva az övét.

- Hogy tetszik? Az nem kifejezés. Sam, Marcus és Bobby könyörögni fog, hogy kipróbálhassák, sőt szerintem Lizzy is. – Hirtelen bosszús képet vág. – A francba.

Előkapja a telefonját és utasításokkal látja el az édesanyját. Miután megnyugodva lerakja megint átölel.

- Ez a legeslegjobb karácsonyi ajándék, amit életemben kaptam. Köszönöm.

- Szívesen, bár szerintem lesz miatta pár érdekes beszélgetésed.

A kérdésére gyors választ kap, sőt szemléltetem is neki mire gondolok, mire lefagy az arcáról a mosoly.

(Rob szemszöge)

Miközben szlalomozok az autók között próbálva nem kerülni egyetlen kereke alá se azon töröm a fejem, hogy a jó életbe szerezte meg? Mert nincs kétségem, főleg azok után amit Jay kapott, hogy az enyém is eredeti. Egy Gibson. Méghozzá Van Morrison Gibson-ja. Még a nyáron beszélgettünk Budapesten, ott említettem, hogy mennyire szeretem a zenéjét. Persze ráharapott, hiszen ő is ír származású, amit azonnal az orrom alá is dörgölt.

Hihetetlen. A kezembe foghatom az a hangszert, amin ő játszott. Te jó ég! Sose gondoltam volna. A forgalom ellenére sikerül jó ütemben haladnom, még jó, hogy motorral jöttem. A hátrányával csak a reptéren szembesülök. Hova a fenébe rakjam a bukósisakot? Nem is beszélve arról, hogy kicsit félek, hogy mire visszaérek nem lesz ugyanazon a helyen. Közvetlen a fülke mellett állok meg, és egy százas kíséretében megkérem a parkolóőrt, hogy ugyan figyeljen már a járgányomra és a tartozékaira.

Csak sejtem melyik terminálból indulhat, útközben azért megállok a kijelzőnél, majd rohanok tovább az emberek között. Valószínűleg páran felismertek de nem tud érdekelni. Ez a bolond ír-magyar leányzó olyan örömet szerzett nekem, hogy muszáj még elérnem és megköszönnöm neki.

Már messziről felfedezem, mondjuk a magasságával és a valószínűtlenül sokszínű hajával nem nehéz. A kabátját a karján tartja, éppen az útlevelét nyújtja. Azonnal a nevét kiáltom. Ha átmegy azon a kapun kénytelen leszek venni egy repülőjegyet. Miközben kikerülök egy termetes hölgyet, egy hatalmas bőrönddel újra kiabálok. Ezúttal már felemeli a fejét, és szerencsére megfordul. Éppen akkor amikor mellé érek. Nem gondolkozom, egy mozdulattal felkapom és pörgök vele. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy kifejezzem amit érzek. Aztán próbál eltolni magától ezért lerakom, és nyomok egy puszit… a szájára. Nem oda szándékoztam, csak közben megmozdította a fejét, de végülis kit érdekel. Értetlenül néz rám, majd kisimul az arca, a szeme ragyog én meg újra megölelem és szóban is kifejezem a köszönetemet.

Az arcán most már nagy mosoly terül el, miközben arról érdeklődik valóban tetszik-e amit kaptam. Ez kétséges? Azonnal az jut eszembe, hogy a srácok padlót fognak, ha meglátják. És talán mert karácsony van, és mert olyan jószívű vagyok, azt is megengedem, hogy kipróbálják. Viszont eszembe jut valaki a barátaimon kívül, aki tuti nem fog tudni ellenállni a kísértésnek. A büdös életbe. Otthagytam a gitárt egy helyiségben Lizzy-vel.    

Egy percig nem foglalkozom Annával, ez most nagyon fontos. Nem érhet hozzá előttem! Mégiscsak az enyém! Mintha egy óráig tartana mire végre felveszik a telefont.

- Anya? – kérdezek rá.

- Igen kisfiam? – megkérem, hogy tartsa távol a nővéremet a szobámtól, vagy legalább az ágytól. Végülis nem vagyok kegyetlen, távolról nézegetheti amíg hazaérek. Szerencsére azt válaszolja, hogy már eddig is ezzel próbálkozott, de nem tudja még meddig sikerül kicseleznie. Azért persze hozzáfűzi, hogy csak óvatosan a száguldozással hazafelé. Miután megnyugodhattam újra Anna felé fordulok, aki még mindig mosolyog. Újra elmondom amit már előzőleg, viszont feltűnik, hogy valami miatt aggódik. A mondata után már tudom, hogy gond van, de azért rákérdezek.

 - Milyen beszélgetések? És miért?

- Azért Rob, mert az a két fotós ott – mutat el jobbra – végig fényképezte az érkezésedet. És te fogod megmagyarázni Kris-nek és Kellan-nek, hogy mit keresett a szád a számon…

Szómagyarázat:

* Is breá liom tú. – Szeretlek.