118. Egy felejthetetlen éjszaka…

(Anna szemszöge)

Még a reptérről hívtam fel az utazási iroda képviselőjét, amíg el voltam zárva. Arra hivatkozva, hogy az egyik ismerős párnak szeretnék meglepetést okozni megkértem, hogy szerezzen nekem egy szobát a városban egy éjszakára. Szerencsére segítőkész volt, és azonnal megtette így most csak annyi teendőm van, hogy átvegyem a kulcsot a recepción. Már akkor is tudtam és most is tisztában vagyok vele, hogy felismerhetnek bennünket, de kit érdekel. Amint kiszállunk a kocsiból Kellan azonnal a kezem után nyúl, és összefonja az ujjainkat. Melegség tölti el az egész bensőmet, és ezúttal nem a szexuális vágyra gondolok, hanem arra a jóleső érzésre, hogy összetartozunk. Kézen fogva vesszük át a kulcsot, gyorsan megérdeklődök pár dolgot, majd a szobánkba indulunk. Egy idősebb párral egyszerre érünk a lifthez, ők előbb szállnak ki, így mi állunk hátra. Irigykedve nézem őket és arra gondolok vajon kettőnkre mennyi közös idő vár. Felé lesek, elgondolkozva, arcán mosollyal néz maga elé, majd rám. De szeretném tudni mi járhat a fejében.

A szobába lépve szemrevételezem a berendezést, egyszerű, minden ragyog a tisztaságtól, de nem a legfényűzőbb hely. Szabadkozom is emiatt, de közli, hogy az se érdekelné, ha sátorban kéne aludnia.

Zavarban vagyok. Nem tudom miért, de valahogy fogalmam sincs mit is kéne tennem. Úgy döntök kell pár perc amíg összeszedem magam, így a fürdőbe menekülök. Már levetkőztem amikor eszembe jut, hogy a táskát kinn hagytam, így megkérem, hogy adja be. Az arcán huncut mosollyal nyújtja felém, látom, hogy mulat rajtam.

Hosszan engedem magamra a forró vizet ami megnyugtat. Kifésülöm a hajam, legalább öt percig mosom a fogam, tudom, hogy csak húzom az időt, de nincs merszem kimenni. Belebújok a hálóingbe, az egyikbe amit ma kaptam tőle, hát tényleg nem sokat takar. Ha így kimegyek abból nem lesz beszélgetés, mert pillanatok múlva az ágyban kötünk ki. Na nem mintha nem akarnám, de mindent szépen sorjában. Túl kell esnem a vallomáson. Szerencsére felfedezem a fürdőköpenyeket így magamra veszem az egyiket és szorosan megkötöm. Esküszöm olyan vagyok, mint egy szűz mennyasszony a nászéjszakáján… Pedig ez a dolog három ponton is sántít. Nem vagyok menyasszony, ez nem a nászéjszakánk, sőt még csak nem is az első amit együtt fogunk tölteni, és legfőképpen szűz aztán főleg nem vagyok. Nincs mese ki kell mennem. Vetek még egy pillantást a tükörbe és kinyitom az ajtót. A kanapén ül, már csak a farmer és egy testre simuló póló van rajta, a látványa nem hagy hidegen. Szinte azonnal megfordul és felém indul. Annyira vágyom arra, hogy megcsókoljon, de helyette csak egy aprócska puszit nyom az számra.

- Én is lezuhanyzom – közli, és ellép mellettem. Kicsit csalódottan ülök le a tv elé, de nem érdekel mi van benne. Megkordul a gyomrom, mire leesik, hogy vacsora előtt jöttünk el, gondolom ő is éhes lehet. Résnyire nyitom az ajtót, úgy szólítom.

- Kellan… - pára szűrődik ki, azonnal megcsap a tusfürdőjének illata, és átsuhan a fejemben, hogy meztelen. Húh.

- Igen? – szólal meg kisvártatva.

- Rendelek vacsorát, te mit kérsz?

- Nekem mindegy, rád bízom. – Hát ez nem túl nagy segítség. – Csak sok legyen…

A tanakodás lefoglal kicsit, az étlap elég bő választékot biztosít, felhívom az éttermet, azt ígérik fél óra múlva hozzák. Leülök az asztalhoz de nem találom a helyem, felkelek és áttelepedek az egyik fotelbe. Hallom, hogy elzárja a vizet, feszülten figyelek a kiszűrődő zajokra. Fogat mos. Borotválkozik. Hajat szárít. Sejtem, hogy lassan végez, a gyomrom egyetlen apró gombócba ugrik össze. A fenébe Anna, mi van veled? Esküszöm életem eddigi huszonnégy évében kevésszer voltam ennyire ideges. Azon gondolkodom, hogyan is kéne belefognom. Tartok a reakciójától. A Ricsivel való kapcsolatom miatt nem, de ha elárulom, hogy ki a nagyapám… Na az okozhat gondokat.

(Kellan szemszöge)

Anna jól vezet, így hogy mellette ülők látom, hogy körültekintő, mindenre figyel. Percek alatt a szállodához értünk, nem túl nagy épület, de a karácsonyi kivilágításban otthonosnak tűnik. Azonnal megfogom a kezét amint mellém ér, a hó csúszós, bár lapos a csizmája nem szeretném, ha elesne. Együtt lépünk be az ajtón, céltudatosan a recepcióhoz vezet és beszélni kezd. Németül. Ez eddig eszembe se jutott. Apa odalesz érte.

Ő Németországban született, és még fiatalon költözött át az Usa-ba. Annak ellenére, hogy gyermekkoromban többször is jártunk a nagyszüleinknél München-be se a testvéreim, se én nem mutattunk nagy érdeklődést az anyanyelve iránt. És most itt egy csodaszép teremtés akit imádok, a családom alig várja, hogy többet is megtudhasson róla, és még ezt a nyelvet is beszéli.

A liftben egy idős házaspárral utazunk, legalábbis abból a belsőséges viszonyból ami sugárzik róluk arra következtetek, hogy hosszú ideje együtt lehetnek. Jó rájuk nézni, ahogy egymásba karolnak, a férfi elsőként kilépve kiszáll majd a karját nyújtja a hölgynek, aki rámosolyog. Én is vágyom erre. Még soha nem jutott eszembe a házasság gondolata ennyire kézzel foghatóan, de ha arra kerül a sor, azt hiszem a mellettem álló smaragdszemű szépséggel szívesen belevágnék.

Követem a szobánkba, és csak most tűnik fel milyen ideges. Nem értem miért, de szinte vibrál. Szabadkozik, hogy biztosan jobb szálláshoz vagyok szokva, türelmetlenül néz körbe. Próbálom viccel áthidalni a feszültséget, ő meg bemenekül a fürdőbe. Valami nincs rendben, mert Anna eddig ezt a félszeg, bizonytalan oldalát még sose mutatta. Sejtésem szerint nem az előttünk álló éjszaka aggasztja, mert a szex miatt eddig sose volt ilyen. Megfordul a fejemben, hogy talán utána kéne mennem. Felrémlik, hogy zuhanyoztunk már együtt, és az felejthetetlen élmény volt. Majdnem meg is teszem mert kiszól, hogy kéne neki a táska, és bár csak a fejét dugja ki az ajtó mögül, a résen belátok éppen a tükörbe, és ott felfedezem a meztelen testét.

De aztán mégis maradok. Igyekszem magam visszafogni, bekapcsolom a tv-t szerencsére találok egy angolul beszélő sportadót, de nem figyelek a műsorra. Csak sokára kerül elő, de amikor meglátom az ajtóban eláll a lélegzetem. Én lekapcsoltam a szobában egy éjjeli lámpa kivételével mindent, így most a fürdőből kiszűrődő fény hátulról világítja meg. Egyszerűen gyönyörű. A haját kivételesen teljesen leengedte, az arca kipirult, a szemei csillognak. Édes ahogy a szája szélét harapdálja. A hatalmas fürdőköpeny alól, ami a földig ér, kilátszanak a meztelen lábujjai. Nagyot nyelek amikor leesik, hogy valószínűleg ez az egyetlen ami most rajta van. Ettől is szívesen megszabadítanám, de tudom, hogy akkor elveszteném a fejemet és a majd egynapos repülőút után nekem se ártana egy zuhany. Méghozzá egy hideg zuhany, mert különben a testemben tomboló tűz felgyújt körülöttem valamit.  

Azt azért nem tudom megállni, hogy legalább egy aprócska puszit ne nyomjak a csábító ajkaira. A lehető leggyorsabban akarok végezni, de aztán mégis beletelik vagy negyed órába.

Amikor kinyitom az ajtót látom, hogy az ablak előtt áll, kifelé bámul, gondterheltnek tűnik. Halkan lépek mögé és ölelem át, mire azonnal hozzám simul. Megint az a citrus illat, amihez foghatót rajta kívül még senkin se éreztem. Lassan fordul meg a karjaim között, majd a szemembe néz, és megszólal.

- Kellan, azt hiszem beszélnünk kéne.

Most már nemcsak zavartnak tűnik, hanem mintha aggódna is valami miatt. Kibújik az ölelésemből, és int, hogy üljek le a kanapéra. Mi a fene…

- Még Baton Rouge-ba kellett volna ezen túlesnem, de akkor ugye nem volt hangom – kezd bele, és a komódnak támaszkodik. A szemembe néz, úgy folytatja. – Tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset. Először is tartozom neked egy bocsánatkéréssel, azért amit Johannesburgban mondtam. Akkor is tudtam, hogy igazad van, de én… féltem. Nem, nem tőled – hadarja gyorsan, mert éppen tiltakozni kezdenék. - Sokkal inkább az érzéseimtől, attól, hogy elkötelezzem magam. Én… - látom a szemében a fájdalmat, majd mellém telepedik a kanapéra, maga alá húzza a lábait és végre a szemembe néz. – Én egyszer már megégettem magam, nagyon. Rossz embert választottam, és rossz döntéseket hoztam. Ricsi önző és egocentrikus volt, csak eleinte nem akartam róla tudomást venni. Te teljesen az ellentéte vagy. Úgy érzem, hogy bízhatok benned, de a múltam néha kiütközik rajtam és ilyenkor megijedek. Lehet, hogy mindenki túl makacsnak és önfejűnek hisz, de legtöbbször csak így védekezem. Hajlandó vagyok a kompromisszumokra is, tisztába vagyok vele, hogy egy kapcsolatban szükség van rá. Azzal is, hogy néha kiütközik belőlem az ír-magyar vérmérséklet, és olyankor… tudod – végre elmosolyodik kicsit. - Csak azt szeretném, ha megértenéd. És türelmes lennél velem. Nagyon fontos vagy nekem.

Bár halkan, szinte suttogva mondja ki az utolsó mondatot nagyot dobban a szívem amikor meghallom. Az arcomat fürkészi, mélyen a szemembe néz, és én elveszek a szomorú, bizonytalan tekintetében.  

- Fontos vagy nekem, és talán egy kicsit én is neked. Szeretném, ha megpróbálnánk együtt, persze, csak ha te is akarod…

Eddig bírom és nem tovább, közbevágok és biztosítom arról, hogy semmi se téríthet el attól, hogy szeressem, még ő maga se. Hosszan beszélgetünk, nem is értem hogy gondolhatta, hogy engem zavar a múltja. Mondjuk azzal a kreténnel alkalomadtán szívesen elbeszélgetnék négyszemközt. Vak lehet hogy nem fedezte fel mekkora kincs volt az övé. De most már késő, mert Anna engem választott, és én azon leszek, hogy ez örökre így is maradjon.

    

(Anna szemszöge)

Amikor megérzem a kezeit a derekamon jóleső érzés tölt el, de aztán rájövök nincs több időm. Látom a kíváncsiságot az arcán, szívem szerint mellé ülnék, de talán könnyebb, ha tartom a távolságot. Persze nem bírom sokáig, egy perc múlva mellé telepedek és úgy folytatom. Jólesik megosztani vele a gondolataimat, kimondani az érzéseimet. Remélem, hogy ő is viszonozza őket és hatalmas boldogság tölt el amikor közbevág.  

- Anna, én szeretlek. – A hangja határozott és az arca eltökéltséget sugároz. - Már akkor is komolyan gondoltam amikor legelőször kimondtam, de azóta csak biztosabb lettem benne. Igen, rosszul esett amit Afrikában mondtál, de már értem miért tetted. Én is a bocsánatodat kérem, mert párszor nem válogattam meg a szavaimat. Bántani akartalak, mert azt reméltem, hogy akkor könnyebben elfelejtelek. De nem ment. És örülök neki. Nem ismerek nálad önzetlenebb embert, és ezért csodállak. – nem értem mire gondol, kíváncsian nézek rá. – Az, ahogy a családoddal, a barátaiddal bánsz, ahogy Kris-nek és Rob-nak segítesz az lenyűgöz. Még soha nem találkoztam hozzád foghatóval. Nem azt akarom, hogy tökéletes legyél, imádom amikor zsörtölődsz, szeretem a gyors visszavágásaidat, a határozottságod, de szeretem azt is amikor ilyen bizonytalan vagy. Ez tesz emberivé. Én se vagyok tökéletes. De majd segítesz azzá válnom.

Hitetlenkedve nézek rá, mire huncut mosolyra húzódik a szája, látom, hogy csak ugrat. Aztán újra elkomolyodik és folytatja.

- Nem állítom, hogy minden esetben felül tudok majd kerekedni a természetemen, mert rohadt féltékeny vagyok ha csak rád néz bárki is, de próbálkozni fogok. Bízom benned, és szeretném, ha te is ezt tennéd. Én soha nem csalnálak meg. És ezt nem azért mondom, mert jól hangzik, minden eddigi kapcsolatomból úgy léptem ki, hogy részemről nem volt egy harmadik. Bízz bennem. Ne gubózz be, mond el, ha valami bánt.

Még ezt is észrevette, hogy néha inkább emésztem magam, ahelyett, hogy rákérdeznék dolgokra?!

- Már délután is mondtam, tudom, hogy nem lesz egyszerű, de szerintem menni fog. Szeretlek, tudod… - a szeme nevet, de az arca komoly. Hozzá hajolok és átölelem a nyakát.

- Én is téged.

Végre megcsókol, a nyelvünk édes táncot jár, a kezei szorosan ölelnek, kezdem elveszíteni a fejem, de valami motoszkál az agyamban. Ő mondta, hogy kérdezzek rá, ha valami érdekel.

Úgyhogy kissé elhúzódom, és a szemébe nézek.

- Kellan, honnan tudod, hogy Ricsi… - még mindig rossz érzés kimondani – megcsalt engem.

Na ezzel a mondatommal sikerült zavarba hoznom, kicsit aggódva néz rám, mintha tartana a reakciómtól.

- Hááát, amikor Jay visszajött Vegas-ból… - mentegetőzni kezd. - Nem hallgatóztam esküszöm, csak ültem a szobám teraszán. Ők kijöttek a szomszédba, nem vettek észre és akkor Luca sok mindent elmondott nekik, és Jay is mesélt pár dolgot. Mindent hallottam. Nem tudtam, hogy hozzam szóba…

- Jó, nem gond – vágok közbe. Megkönnyebbülök, akkor ez legalább rendben van. Hirtelen ugrik be, hogy Luca azt mondta Shane papa és a M.I.C. is szóba került. – Még valamiről azért beszélnünk kéne. Az anyagi helyzetem… - megint közbevág.

- Anna, engem nem érdekel, hogy több pénzed van, mint nekem.

Hoppá, akkor ezt is tudja?

- Az a tiéd és a családodé. Én nem keresek annyit, mint Rob, de nem panaszkodhatok. Tizennégy éves korom óta modellkedek azóta eltartom magam. Nem vagyok ugyan multimilliomos, de jól élek, nincsenek anyagi gondjaim.

- Akkor nem zavar? – kérdezek rá kissé félve. A válaszától megint elakad a lélegzetem, de amikor tovább folytatja megnyugszom. Oké, én mondtam, hogy kész vagyok a kompromisszumokra. Hát most bebizonyítom. Igaz egyik-másik mondatát túlzónak érzem, de majd meggyőzöm, hogy változtasson a véleményén. Aztán kibújik belőlem a kisördög. Morgolódik, de mikor közlöm, hogy csak vicceltem az ölébe húz. Én pedig elhelyezkedem ott. Szándékom szerint hosszabb időre, de sajnos kopognak.

(Kellan szemszöge)

Kicsit tartok attól, hogy nem haragszik-e azért, hogy eddig nem említettem, hogy Mexicó-ban akaratlanul hallottam a barátaink beszélgetését, de amennyire látom inkább örül neki, gondolom még mindig nehéz beszélnie róla, és én nem akarom, hogy azt tegye, ha fájdalmas. Az mondjuk furcsa, hogy az anyagi helyzetét felhozza, de kapok az alkalmon. Jobb ezt már az elején tisztázni.

- Nem mondom, hogy nem zavar, hogy gazdagabb vagy nálam, mert az hazugság lenne. De nem azért, mert neked több van, mint nekem. Csak tudod bizonyos dolgokban mondjuk úgy régimódi vagyok. Éppen ezért szeretném, ha most megállapodnánk. Én hiszek az egyenjogúságot, de…

- De… - néz rám várakozásteljesen. Most hogy mondjam el.

- Úgy gondolom, hogy egy férfinek kötelessége kényeztetni a párját. És ez ott kezdődik, hogy nem hagyja fizetni. Például, ha vacsorázni megyünk az én dolgom, hogy rendezzem a számlát...

Kicsit összeráncolja a homlokát, szinte hallom, ahogy forognak a fejében a fogaskerekek. Nincs kétségem kibúvót keres.

- És ha én hívlak meg? – kíváncsiskodik egy kis idő múlva.

- Akkor is.

A válaszom hallatán összeszűkülnek a szemei, várom a kitörést, de helyette grimaszolva bólint, amit beleegyezésnek veszek.

- Ha moziba megyünk én veszem a jegyet… - folytatom.

- És a popcorn? – vág közbe villámgyorsan.

- Mi van vele?

- Azt vehetem én? – huncut mosollyal figyel, és a szempillái alól néz fel rám. – Naa, kérlek, legalább azt…

- Oké,  popcorn-t te veszed – hagyom rá, mert nem bírok neki ellenállni. És mert utálom a pattogatott kukoricát.

- Meg az üdítőt, a kettő összetartozik.

Túlságosan gyorsan kapcsol, oda kell figyelnem, még mielőtt csőbe húz.

- Jó, de ugye tudod, hogy ez szőrszálhasogatás – kérdezem, de csak mosolyog. – És ha együtt utazunk…

- Na nem, a repülőjegyemet én fizetem.  – Konokul mered rám és még a homlokát is összeráncolja. – És a szállásom is. Azt mondtad hiszel az egyenjogúságban.

Tiltakoznék, de látom az arcán, hogy nem kéne, mert ebből baj lehet. Jó egye fene, majd később meggyőzöm.

- Oké, de csak akkor, ha nem én hívlak el.

- Jó – bólint rá.

- És ott vannak az ajándékok.

- Nem vehetek ajándékot neked… - még a száját is lebiggyeszti, majd morcosan néz rám.

- De igen, de vannak bizonyos határok – folytatom. – Például most is… egy egyedi snowboard, egy laptop és egy Patek Philippe karóra egyszerre. Egyik is elég lett volna.

- De te is hármat adtál – érvel, és szemlátomást komolyan is gondolj, hogy ez így igazságos. – Mégse tetszettek…

- Cica én nem vagyok ehhez szokva. Igazság szerint imádom mindegyiket, de azért ez kicsit túlzás. Egyáltalán miért kellett mind a három?

- A deszka azért, mert mondtad, hogy szeretnél egy ilyet. A laptop nem is annyira a te ajándékod, sokkal inkább az enyém, mert így ha nem leszünk együtt is láthatlak. – Olyan édes, ahogy szendén bámul rám, hatalmasra nyitott szemekkel. – Az órát meg, nem is tudom. Amikor megrendeltem Taylor-nak és Rob-nak úgy gondoltam neked is kell egy. Az unokatestvéreim is azt kaptak… igazság szerint Jay-nek is vettem, csak még nem adtam oda neki.

Nevetnek kell ezen az okfejtésen.

- Oké, de legközelebb próbáld meg visszafogni kicsit az ajándékozási kedved, jó.

- Jó – feleli, és komoly képet vág. – A fenébe, hány óra van most?

Nem értem ezt a hirtelen váltást, de megmondom, mire rám néz és kétségbeesett arcot vág.

- Most azonnal telefonálnom kell. – És már kelne is fel mellőlem.

- Hova? – kérdezek rá.

- Az autószalonba. Vissza kell mondanom a Porsche-t amit a születésnapodra rendeltem…

És tényleg feláll, de még időben kapom el a kezét.

- Ez most komoly? – képes rá, de hát azt se tudja mikor van… vagy mégis?

- Anna, mikor van a születésnapom? – kérdezem, mire azonnal bűntudatos arcot vág. A szeme viszont túlságosan vidámnak tűnik. Játszik velem. Átvágott.

- Te bestia – húzom az  ölembe, amit készségesen elfoglal. – Nem vicces…

- De igen. – És már hangosan kacag. – Igenis vicces volt, látnod kellett volna milyen arcot vágtál…

- Ezért büntetést érdemelsz – nézek rá, mire megpróbál ijedtnek tűnni, de a csillogó szemei elárulják.

- És mi lesz a büntetésem? – kérdezi, a hangja rekedten cseng.

- Nem is tudom – felelem, de ahogy összekapcsolódik a tekintetünk kimegy minden gondolat az agyamból. Most tudatosul csak bennem, hogy itt ül szemben velem. Az ölemben. Kívánom. Az ágyékom lüktetve követeli, hogy elmerülhessek benne, amit valószínűleg ő is észrevett, mert szaggatottan veszi a levegőt. A fürdőköpenye kissé szétnyílt, figyelem ahogy végig húzza a nyelvét az alsó ajkán, a tekintete akár a sötétzöld bársony. Türelmetlen mozdulattal húzom még közelebb magamhoz, de mielőtt megcsókolhatnám kopognak.

- Oh… - tör ki belőle egy sóhaj. – Ein moment, bitte… - mondja hangosan. – Azt hiszem megjött a vacsoránk.

Próbál felkelni, de mielőtt sikerülne neki megcsókolom.

- Ez csak az előétel volt – súgom a fülébe, mire rám mosolyog.

- Oké, a desszertről majd én gondoskodom.

Ez több mint ígéretes.         

(Anna szemszöge)

Sajnos a pincér érkezése közbeszól. Nehezen vállunk szét, de be kell vallanom éhes vagyok. Eligazítom a köpenyem és kinyitom az ajtót, hagyom, hogy betolja a kis kocsiját, majd borravalót nyomva a kezébe útjára engedem. Kellan kíváncsi tekintettel szemléli a tálakat, a segítségemre siet, már rakja is szét a tányérokat és az evőeszközöket. Nem telik bele egy perc és vígan falatozunk. Egész idő alatt nevetünk, mindent megkóstol, rákérdez mi az amit eszik, felbontja a bort amit rendeltem és önt mindkettőnknek. Immár szokás szerint ha valami ízlik neki akkor egy falatot rögtön felém nyújt, hogy kóstoljam meg én is. Türelmetlenség nélkül csevegünk, vicces történetekkel szórakoztat. Miután mindketten degeszre ettük magunkat még ücsörgünk a poharainkkal. Ráérünk, senki se zavar bennünket.

A szobában kellemes a hőmérséklet, de van egy testrészem ami azért fázik. Igyekszem magam alá húzni a lábaimat, de akárhogyan próbálkozom a széken ülve nem megy.

- Nem ülünk át? – kérdezem, mire azonnal mozdul. Lerakom a borom a kisasztalra, és igyekszem felmelegíteni az ujjaimat.

- Fázol? – néz rám kérdőn.

- Csak a lábam – felelem.

- Add csak ide… - mire észbe kapok, a tenyerei már a lábfejemet dörzsölgetik. Kellemes. Sőt több mint jó érzés. Igyekszem nem kuncogni, ami nem könnyű ha a talpamhoz ér, mert ott elég csiklandós vagyok. Ügyesen masszíroz, ujjai párszor a bokám felé kalandoznak, és hirtelen már egyáltalán nem fázom.

Sőt, kellemes melegség tölt el ahol csak hozzám ér. A karfának dőlök és a kezeit figyelem, amelyek úgy simogatnak, mintha porcelánból lennék. Csak akkor emelem fel a tekintetem amikor már a térdeimnél jár. Látom, hogy engem néz. A szeméből vágyakozás sugárzik. Én is kívánom. A Baton Rouge-ban együtt töltött éjszakánk óta mintha évek teltek volna el. Végülis beígértem a desszertet. Elhúzom a lábaimat és elé térdelve csókolom meg. Nem kell sokat várnom a válaszra, gyors mozdulattal von az ölébe. Ajkaink összetapadnak, nyelveink vad virtustáncot járnak egymással. A hajába túrva fogom a fejét. Bár semmi jele, hogy el akarna távolodni tőlem, de jobb biztosra menni. Érzem, hogy az ujjai az övemet bontogatják, majd amikor sikerrel jár azonnal aláfurakszik. Hirtelen tol el magától, nem értem, de hallva azt ahogy felnyög és látva a vágyakozó pillantását amit rám vet megnyugszom.

- Tetszik? – kérdezem, de nem várom meg, hogy válaszoljon. Én is próbálkozom a köpenye szétbontásával, de mivel az ölében ülök csak a mellkasát sikerül kiszabadítanom. Nem tudok és nem is akarok ellenállni a kísértésnek amit a teste nyújt. Érinteni akarom mindenhol. És meg is teszem, de amikor a köldökéig érek megállít. Nem értem miért teszi, de nincs is sok időm a gondolkodásra, mert mintha pehelykönnyű lennék ölbe kap, és felemel. Átölelem a nyakát, de az utazás csak pár lépésig tart aztán óvatosan lerak az ágy elé, megszabadít a felesleges ruhadaraboktól. Úgy érzem meggyulladok. A lábaim mintha gumiból lennének, csodálom, hogy még nem csuklottam össze. Simogató ujjai mindenütt ott vannak, én pedig hagyom, hogy azt tegyen velem amit csak akar. Minden mozdulata, csókja gyönyörben részesít, de hiába próbálkozom azzal, hogy én is hasonló örömöt okozzak neki, a kezeimet a fejem fölött összefogja.

- Engedd, hogy szeresselek… - hallom a hangját, de nehezen koncentrálok a szavaira, mert megérzem a forró nyelvét. Magamban.
Pár másodperc múlva hangosan adom a tudtára beteljesült vágyamat.

Kell egy kis idő, mire összeszedem magam annyira, hogy legalább a szemeimet ki tudjam nyitni. Tekintetem azonnal az övével találkozik, lustán nyúlok érte és vonom közelebb magamhoz. Azonnal csókban forrunk össze, lágyan becézzük egymást. Annyi gyöngédséget látok a szemében, hogy a lelkem is beleremeg. Valaki nagyon szeret engem odafenn, hogy az utamba sodorta Őt.

Fölé gördülök, amit nagy mosoly kíséretében hagy, majd igyekszem olyan élvezetben részesíteni, mint amiben pár perce nekem volt részem. Lenyűgöz a teste, az acélos izmai, amelyek érintésemre megremegnek. Apró csókokkal hintem be a mellkasát, körberajzolom a köldökét és haladnék lefelé, de mire észbe kapok a hátamon fekszem Kellan pedig fölém kerekedik. Na nem mintha bánnám…

A szája vadul csap le az enyémre, amit én ugyanilyen intenzitással viszonzok. Érzem feszülő vágyát, próbálom minden végtagommal közelebb húzni. Amikor végre elmerül bennem mindkettőnkből megkönnyebbült sóhaj szakad fel. Végre. Egy ritmusra mozdul a testünk, és kíméletlenül hajszoljuk egymást míg csak egyszerre nem jutunk a mennyországba. Legalábbis elképzelésem szerint az is valami ilyen érzés lehet, mint amit éppen átélek…    

(Kellan szemszöge)

Miután a pincér félbeszakít bennünket egymás kóstolgatásában az asztalhoz telepedünk és megvacsorázunk. Az étel valami fenséges, Anna minden kérdésemre tudja a választ, vonatkozzon az a hús fajtájára, a köretre, vagy akár az elkészítés módjára. Ha a német nyelv miatt apa lesz oda érte ezért a dologért meg anya és nagyanya fogja imádni. A bor kiválóan illik az ételhez, minden tökéletes. Szeretem nézni az arcát, ahogy élénk gesztusokkal beszél, hallgatni a hangját amiből sugárzik a lelkesedés. Amikor felajánlja, hogy üljünk át a kanapéra persze kapok az alkalmon, bár a desszertet sütemény formájában már elfogyasztottuk azért én jobban várom azt ami ő ígért be. De nem akarom letámadni. A hatalmas köpennyel -ami inkább az én méretem, mint az övé- próbálja eltakarni magát. Először nem értem, mert eddig sose volt szégyenlős, és hát láttam már minden porcikáját, de aztán látom, hogy csak a lábát melegíti. A segítségére sietek. Ahogy simogatom bársonyos bőrét elégedett kis sóhaj szakad fel belőle, ami beindítja a fantáziámat. Önkéntelenül tévedek egyre feljebb, miközben lopva az arcát figyelem. Olyan elégedettnek tűnik, de amikor felemeli a tekintetét a szeméből vágy sugárzik. Álmaim valóra válnak, amikor felém hajol és megcsókol. Hányszor éltem át ezt az elmúlt hetekben, de mikor felébredtem csak az üres ágyat találtam magam mellett. Most viszont valóságos, miközben ajkaink egy pillanatra se válnak el igyekszem megszabadítani a felesleges köntöstől, de ahelyett, hogy a bőréhez érnék ujjaim selymet tapintanak. Meglepődve nézek rá, arra számítottam, hogy meztelen, de a domborulatait hangsúlyozó darabban talán még csábítóbb. Egy kicsit gyönyörködöm benne, és bár elképzeltem, hogy mutatna rajta a mélyen kivágott, két oldal magasan sliccelt darab, a látvány lenyűgöz. De nincs sok időm azon merengeni megérdemlem-e, hogy az enyém, mert apró tenyere végigsimít rajtam. Tudom, hogy ha még pár centivel lejjebb téved akkor végem van, azt pedig nem akarom.

Olyan könnyű. Alig érzem a súlyát amikor a karomba veszem és az ágyhoz viszem. Itt már türelmetlenül bújtatom ki a zavaró ruhadarabból, majd lesimogatom róla a fekete hálóinget is. Ahogy itt áll előttem meztelenül arra gondolok, mások plasztikai műtétek egész sora után se tudnak ilyen tökéletes testhez jutni. A lábai hihetetlenül hosszúak, a csípője keskeny, a derekát akár két tenyérrel átérhetném. Mégis sugárzik róla a nőiesség, nem hasonlít a ma divatos deszka lányokra. A hasa lapos és izmos, de csak lágyan, és a legszebb… a mellei két tenyérbe illő csodás halom, melyek most ingerlően merednek felém. Kezeim közé fogom az arcát és megcsókolom, majd számmal bejárom az arca minden szegletét. Az ágyra fektetem, egy szó nélkül hagyja, hogy kedvemre barangoljam be az egész testét. Érezni akarom, ízlelni és hallani a nyögdécselését. Persze egy idő múlva ellenkezni kezd, de aztán megadja magát én pedig mindent megteszek, hogy újra és újra élvezethez jutassam.

Bár a testem robbanásra készen feszül már percek óta, próbálok nem tudomást venni róla. Igazság szerint az ő élvezete rám is frenetikus hatással van. Hagyom lehiggadni, de mint mindig, amint kifújja magát már az én örömem foglalkoztatja. Akárcsak pár perce én, most ő kényeztet forró ajkaival, csókjaival az őrületbe kerget, főleg, hogy nincs kétségem merre tart éppen. De nem hagyhatom. Mert a tűrőképességem legvégső határait feszegetem. Valószínűleg ezért is fordítom a hátára gyengéden. Nem mintha tiltakozna. Készségesen nyitja szép lábait, hogy aztán elmerülhessek a combjai között megbúvó rejtekében. Hangosan felnyögök mikor megérzem, ahogy körém fonódik, lassan kezdek el mozogni, és ő azonnal átveszi a ritmusom.  Szeretném visszafogni magam, de már túlságosan magával ragadott az örvény. Nincs visszaút… Az utolsó pillanatig próbálom halasztani a beteljesülést, de mikor teste mélyén apró rángásokat érzek végem van. Végső mozdulatként megcsókolom, amit azonnal viszonoz. Aztán igyekezve nem túlságosan ránehezedni roskadok törékeny testére, és várom, hogy zakatoló szívverésem visszaálljon a normális ritmusra.