120. Egy nyugodt nap…

Halihó!
Csak egy rövid megjegyzés. Minden oké, itt a következő. Ami a komikat illeti rég volt ilyen kevés, de majd csak javul a helyzet. Szanduss annyira azért nem vagyok gonosz, de még várhatóak ilyen fordulatok. GK azon nem is gondolkodtam el, mit kezdenének a srácok az elcsent dolgokkal. Csak bosszantásnak szánták. Linda, tudod a remény hal meg utoljára, itt még az se, szóval lesznek még neked tetsző fordulatok. Lylia örülök, hogy kaptál egy kis boldogsághullámot, és még egy csomó minden van amiben Anna nem tökéletes. Hamarosan ki is derül. És írtam komit. 
Most ennyi, tessék olvasni. Apropó a holnaputáni rész még nem biztos, mert hazaér a párom :)
Dicta

(Anna szemszöge)

Sejtettem, hogy Kellan csodálkozni fog amiért én fenn maradok a hegyen, de mivel nem akarom megakadályozni a szórakozását -látszott rajta mennyire kipróbálná már a tudását a lejtőn- inkább nem avattam be előre. Beültem a menedékházba, és elbeszélgettem a tulajjal, aki egy kedves idős úr. Figyeltem mikor tűnnek fel újra, hogy kimehessek eléjük, illetve főleg az ő üdvözlése az, ami fontos számomra. Már messziről kiszúrom Gina vörös overallját a liften, mögötte pár hellyel pedig a kedvesen is ott ül. Sietve lépek ki a szabadba, még ránézni se szeretek ezekre a szerkezetekre, de nem is kell, mert a figyelmemet elterelik. A srácok síoktatók, éppen szünetet tartanak, és pár pillanat múlva már beszélgetünk. Illetve ők beszélnek, én meg válaszolok a rengeteg kérdésre, amit feltesznek. Amint a húgom céltudatosan felém indul elbúcsúzom tőlük.

- Kellan kíváncsi volt mikor érsz le… - vigyorog rám, nincs is ideje többre, mert az említett férfiú mellém lép.

- Átvágtál – súgja a fülembe, és közben elég mérges pillantásokat vet mögém. Emlékeztetem, hogy egy szóval se mondtam, hogy én is lemegyek.

- De miért? – kíváncsiskodik azonnal. Most ezt hogyan magyarázzam meg?

Emlékszem arra a két alkalomra, amikor rávettek a síelésre. Nem csak a testem fájt utána egy hétig, de a büszkeségem is megsérült. Első alkalommal legalább harmincan nézték végig amint az elindulás után egy méterrel a két léc összeakad, én meg orra bukok. Másodszor ugyan haladtam vagy öt métert, de akkor a két lábam három irányba csúszott szét, és fenékre estem. És, hogy én ezek előtt -gondolok itt a vicces kedvű barátainkra- meg nem kockáztatok egy újabb blamát az biztos. Tom évekig ezzel bosszantana.

- Nem tudok síelni - felelem neki – te se tudnál megtanítani.

- Akkor próbáld ki a snowboard-ot – erősködik továbbra is.  

Aha, persze, hogy még a bot se legyen a kezemben, amire támaszkodhatok?!

Ezt persze hangosan nem mondom ki, de valószínűleg a pillantásom is elég beszédes.  

- Nem Kellan. Erre nem tudsz rávenni.

- Jó, akkor én is maradok – közli, és már megint ráncolja a homlokát. Végre leesik mi a baj.

- Már megint féltékeny vagy. Nem bízol bennem? – kérdezem tőle, mire azonnal a szemembe néz.

- De igen – feleli, és az arcáról sugárzik, hogy így van. Majd, mint egy durcás kisgyerek folytatja. – De bennük nem…

A tőlünk pár méterre állók felé mutat, akik már a húgomnál próbálkoznak, egészen addig amíg Taylor oda nem lép mellé. Nevetve megnyugtatom, hogy nincs szándékomban több időt vesztegetni a hegy Casanováira. Szerencsére sikerül hatnom Kellan józan eszére, igaz sokat nyom a latba, hogy nem maradok egyedül.

(Kellan szemszöge)

Ahogy sejtettem Annát egy csomó nyálcsorgató suhanc veszi körül, igaz amint kiszállunk a liftből felénk indul. Az arcán hatalmas mosoly, az arca kipirosodott a hidegtől, amikor leveszi a napszemüveget látom, hogy a szemei boldogan csillognak. Vetek egy figyelmeztető pillantást az összeverődött naplopókra, és magamhoz húzom. Az ahogy rögtön hozzám simul feledteti velem egy kicsit a borús gondolataimat, amiket persze azonnal kiszúr. Megnyugtatom és őszintén mondom, hogy bízom benne, de tisztába vagyok vele, hogy mekkora kísértést jelent mások számára. Nem akarom ráerőltetni, hogy próbálkozzon meg ezzel a sporttal, mert ha nem szívből teszi úgyse szereti meg. Azt viszont nem hagyja, hogy én is maradjak.

- Kellan, látom rajtad, hogy alig várod, hogy újra lecsúszhass – és igaza is van. 

- Majd máskor, most veled akarok lenni.

- Nem kell mindig együtt lennünk – érvel továbbra is. – És nem is leszünk. Fogadni mernék, hogy te se jönnél el velem mindenhova.

- De igen. – felelem azonnal, mire huncut mosoly jelenik meg az arcán.

- Balettelőadás? – Óh, csak azt ne. Arra tényleg nem vagyok hajlandó.

- Jó… - folytatnám, de hajthatatlan.

- Tessék indulni – mutat a pálya felé.

- Unatkozni fogsz… - ez se használ, igaz a felmentő sereg Kris személyében megérkezik.

- Kellan, menj már, én úgyis itt maradok, beszélni akarok Annával.

Ez ellen nem lehet kifogásom, nyomok egy puszit a kedvesem szájára, majd követem a többieket. Még jó, hogy elég rutinos vagyok, mert lefelé egész idő alatt az jár az eszembe amit a fülembe súgott.

Az egész napunk jól telik, minden fordulónál odamegyek hozzá, együtt ebédelünk a menedékházban, és csak késő délután indulunk haza. Napközben feltűnt, hogy a kiskölyök, Max valahonnan ismeri az egyik kabinkezelőt, így a segítségét kértem. Nem mentem bele részletekbe, de nem is kellett, mert amennyire láttam fiatal kora ellenére ő se ma jött le a falvédőről, legalábbis az, ahogy pár síelő csajjal flörtölt erre utalt.

Megegyeztünk, így hazainduláskor én nem a többieket követem a pálya felé, hanem a kedvesemet a síkabinokhoz. A meglepetés több mint jól sikerül, igaz én csak pár csókra számítottam, de nem kell sokat győzködnie…

 

(Anna szemszöge)

Az idő gyorsan múlik, Kris után Rob, Jay, Nikki, Lizzy is marad egy-egy kör erejéig. Sokat beszélgetünk, a két fiú olyan kíváncsi, hogy alig bírok válaszolni a kérdéseikre, bár a legfontosabb számukra az, boldog vagyok-e. Mindkettőnek azt válaszolom IGEN. A testmozgástól persze előbb-utóbb mindannyian megéheznek, én meg segítek ahol tudok: választani, rendelni, fizetni. Délután négyre már mindenki fáradtnak érzi magát, kezd sötétedni is, így megegyezünk, hogy csúsznak még egy utolsót és lent találkozunk. Azt hittem Kellan is a lejtőt válassza, így határtalan az örömöm amikor nem így tesz, hanem belép mellém. Arról mondjuk fogalmam sincs, miként tudta elintézni, hogy csak ketten legyünk a tíz személyes kabinban, de összehozta.

- Végre, erre vártam egész nap – súgja a fülembe miközben apró csókokkal hinti tele az arcomat. Türelmetlenül várom, hogy végre elérje a számat, de helyette inkább a nyakamat kényezteti.  Amint látótávolságon kívülre kerülünk már kúsznak is az ujjai a dzsekim alá, és én is próbálom kiküszöbölni az overálja nyújtotta akadályokat. Szó se róla, ilyen helyen még soha nem szeretkeztem. Mert persze nem elégedünk meg pár csókkal, egy perc múlva arra eszmélek fel, hogy csak póló van rajtam, az homályos, hogy a nadrágot miként ügyeskedte le rólam. Nem tudok neki ellenállni, kérdőn nézek rá, mert a keskeny ülések és a meglehetősen piszkos padló nem sok választási lehetőséget kínál. A szája huncut mosolyba csúszik, de a szeme vágyakozástól homályos. Simogatom ahol érem, és hagyom, hogy neki háttal az ölébe húzzon. Mindketten hangosan felsóhajtunk amikor megérzem magamban. Ujjai a melleimet simogatják, egyik keze hamarosan lejjebb kalandozik és rátalál a legérzékenyebb pontomra. Nem bírom tovább. Próbálok lassan mozogni, de a testem kielégülésre áhítozik, és pár mozdulat után megérzem a csípőmön a karjait. Gyorsabb ritmusra ösztönöz, amit nem tagadok meg tőle. Miért is tenném, hiszen mindketten egyet akarunk. Robbanásszerűen önt el a kéj, és hanyatlom a mellkasának erőtlenül.

- Ez volt a jutalom, amiért jó fiú voltam? – kérdezi emlékeztetve a néhány órája elhangzott mondatomra. Felnevetek és próbálok hátrafordulni, hogy megcsókolhassam.

- Nem az majd este vár rád.

Látom az arcán, hogy a válaszom újabb csintalanságra késztetné, így fájó szívvel, de elhúzódom tőle. Anélkül, hogy kinéznék az ablakon igyekszem felöltözni, és őt is erre bíztatom.

Hatásosan elterelte a figyelmemet arról, hogy gyakorlatilag pár kötélen lógunk a levegőben. Csodálatos élmény volt, de sietnünk kell. Amikor kiszállunk a völgyben nemigen tudjuk eltitkolni, hogy mit műveltünk. Legalábbis a kezelő nagyra nyílt szemekkel bámulja a kissé zilált ruházatunkat, és a bepárásodott ablakokból is következtethet valamire, mert nagyot kacsint.

A házba visszaérve mindenki a fürdőszobákat támadja meg, mi ketten is. Ha ez így megy tovább kiérdemlünk valami díjat a környezet kíméléséért, mert annyira próbálunk spórolni a vízzel és az energiával, hogy természetesen megint csak közösen állunk a zuhany alá. Valószínűleg, ha nem dörömbölnek be az ajtón, hogy éhes a banda jó ideig nem mozdulunk ki a szobánkból, de így kénytelenek vagyunk. Persze jópár variáció elhangzik arra miért jöttünk ilyen sokára, de naná, hogy nem erősítjük meg egyiket sem. A vendéglő ahol lefoglaltam az asztalokat csak ötpercnyire van a szállásunktól, így gyalog indulunk útnak. Kissé összefagyva lépünk be, de némi szíverősítővel gyorsan felmelegedünk. Jó sok időt töltünk el itt, a háziak barátságosak, rajtunk kívül csak pár idősebb turista van, az étel finom. A rétesért amit a tulajdonos felesége készített mindannyian odavannak, Rob az édesszájú nem is bírt neki ellenállni.

Hazafelé hangosan közlekedtünk, mindenki jókedvű, a hó nagy pelyhekben esik, a táj gyönyörű. Túl vagyunk egy felejthetetlen napon, a srácokat senki se támadta meg autogramért, és a fotósoknak nyoma sincs. Kellan itt van mellettem, nincs semmi zavaró tényező… gondolom, de egy pillanat múlva meg kell változtatnom a véleményemet.    

(Rob szemszöge)

Igyekszem biztonságosan bejutni a házba, mert spontán hógolyózásba kezdtek. Nem is értem, hogy van hozzá erejük, én mozdulni is alig bírok a vacsorának hála. Ha így folytatom az újévet diétázással kezdhetem. De hát elég nehéz ellenállni ennyi finom falatnak. Főleg a desszert. Jó, Juli néni rétesével nem ér fel, de a vendéglőben is -ahol ettünk- finomat adtak. És én el is pusztítottam legalább hat darabot.

Elterülök az egyik kanapén és hallgatom a kinti zajokat. Mint egy csapat gyerek. A barátaim. Hihetetlenül más most a hangulat, mint év közben. Nincs hajtás, nem kell odafigyelni minden szóra, minden apró mozdulatra. Nyoma sincs rivalizálásnak. Csak az az egy zavar, hogy ez az állapot pár napig tart csupán. De mindegy, azzal kell megelégedni ami van.

- Aúú – kiáltok fel, mert két jéghideg kéz ér az arcomhoz. Sietve megfordulok, de senkit se látok. Próbálok belesni a kanapé háta mögé, de mire sikerül nincs ott senki. Csodálkozva fordulok meg, és ebben a pillanatban két hatalmas puszi cuppan az arcomon.

A lányok kuncogni kezdenek, én meg reklamálok, mert mindkét fülem cseng. Kris és Anna vigyorog a két oldalamon.

- Gonosz nőszemélyek vagytok – közlöm velük és mindkettőt közelebb húzom magamhoz. Persze ez az állapot nem marad így sokáig, felugranak és elmennek levetkőzni, majd mire visszaérnek már a többiek is bejönnek az udvarról. Percek múlva mindenki itallal a kezében ücsörög éppen ahol helyet talál. Anna valami koktélokat kever, de nevetve biztosítja Tom-ot, hogy ettől nem fog olyan állapotba kerülni, mint Tenerifén. Majd tesz még egy megjegyzést, mire Kellan-nek felcsillan a szeme, amit nem csodálok. Gina is kezébe vesz egyet, csakhogy az ikrek közül az egyik azonnal kikapja onnan. Szócsata kezdődik, és majdnem tettlegességre is sor kerül, legalábbis a kis tornádó úgy néz ki, mint aki pusztítani fog, de a „barátnőm” lecsillapítja a húgát. Én, illetve mi -mert az ölemben ülő Kris is értetlenül néz rám- szembesülünk egy problémával. Suttogva értekezünk, majd miután sikerül megoldást találnunk megnyugodva dőlünk hátra.

Nem tudom ki vette elő először a gitárját, de spontán zenélésbe kezdünk és már jócskán benne járunk az éjszakában mire mindenki aludni tér.

(Kellan szemszöge)

A vacsora után békésen sétálunk hazafelé, éppen elérnénk a ház teraszát amikor egy hógolyó húz el a fülem mellett. Dühösen fordulok hátra, de mindenki ártatlan képet vág. Annára nézek, akinek a kezében már ott lapul egy kupac hó és eldobja. Aztán fedezékbe húzódik. Mögém. Így a következőt én kapom, telibe talál, de se kedvem, se időm bosszankodni, mert már a kezembe nyom egy adagot, és ő maga is lövésre készen áll. Mosolyog és nekem is muszáj. Olyan, mint egy pajkos kisgyerek. Amikor megfordulok szembetalálom magam Kiowa vigyorgó arcával és egy újabb lövéssel… viszonzom is a szívességet, késlekedés nélkül. Mindenfelől nevetés hallatszik, egyetlen női hang panaszkodik csupán, hogy vizes lesz a haja és fázik a keze. Sajnálom is Bronson-t, hogy a barátnője ilyen kényes. Az enyém bezzeg ledöntötte a lábáról ha jól látom Mauricio-t és próbál minél több havat a nyakába lapátolni. Sajnos engem többen is támadnak, főleg Gina, és azt kiabálja, hogy most visszakapom, hogy délután eltereltem a figyelmét. Anna a segítségemre siet és majdnem győzünk, de a fiatalok többen vannak. Legalább tíz percig megy ez így, néha eltűnik, majd újra felbukkan mellettem. Hangosan nevet és mindig a sűrűjében van. Amikor már mind kifulladtunk és mindenfelől „tűzszünet” kiáltások hallatszanak bemegyünk a házba.

Miután megszabadulunk az átnedvesedett ruháktól páran, köztük a kedvesem megrohamozzák a bárpultot. Segít mindenkinek, majd több üveget szed elő és már rázza is a shakert. Ezt látva Tom megemlíti a nyaralásukat, ő meg eszembe juttatja, hogy milyen érzés volt az a csók Mexicó-ban. Nagyot nyelek az emléktől és amikor mellém lép azonnal az ölembe húzom. Kérdőn néz rám, hát igen a megváltozott fizikai állapotomat nehéz lenne titkolni. Felmerül bennem, hogy vajon feltűnik-e a többieknek, ha mi ketten most szép csendben félrevonulunk, de sajnos nincs rá idő, mert kitör a balhé.

- Nathan add vissza a poharamat… - áll csípőre tett kézzel Gina, elég dühösnek tűnik, kiderül, hogy ő is kapott egy koktélt, de az unokatestvére elorozta tőle.

- Aa, – ugratja az említett továbbra is. - Nem való az neked.

- De holnap már… - vág közbe a csaj.

- Oké, majd holnap ihatsz, de ma még nem.

- Miért mi van holnap? – kérdez rá valaki, mire a kis tornádó szemét le nem véve a srácról válaszol.

- Holnap lesz a születésnapom. Végre – közli és faképnél hagy bennünket.

- Gina, hidd el nekem, azért mert 18 leszel nem változik meg a világ – kiabál utána a nővére. – Nath te meg miért szórakozol vele, tudod mennyire várta már ezt a napot. Különben is én adtam neki az italt.

Jópáran nem értjük az összefüggéseket, de Anna kisegít bennünket. Tehát holnap buli. Ez mondjuk mindenkinek meglepetés, de az ötletek, hogy mit csináljunk csak úgy röpködnek. Nekem viszont egészen máson jár az eszem. Gina a párom húga. Evidens, hogy meg kell ajándékoznom. De mivel? És hol veszek itt valamit is?

Mint kiderül ez többekben is felmerül, de persze nem is Anna lenne, ha nem kínálna megoldást erre is. Úgyhogy holnap nem megyek a hegyre. Hiába is próbál meggyőzni. Annyi mindent írt fel, hogy nem hagyhatom, hogy mindent egyedül intézzen. Addig is kettesben lehetünk.

Igaz addig még vár ránk egy éjszaka. Ami meglehetősen hosszúra nyúlik, szívem szerint a vállamra kapnám és magunkra zárnám az ajtót, de olyan jó érzés az ölemben tartani, miközben hozzám bújik. Hallgatjuk a srácok spontán zenélését, amikor Sam kezd bele egy dalba érzem, hogy valami megváltozott. Ahogy magam felé fordítom látom a meghatottságot az arcán, aztán megfogja a kezem, és magával húz. Követem, belépve a szobánkba ráfordítom a kulcsot, sose lehet tudni. Ugyan senki se tett megjegyzést, és már többen is távoztak előttünk a nappaliból, de jobb biztosra menni.

Kérdezném, hogy mi a baj, de nem hagy rá időt. Amikor felé nézek, már nincs rajta pulcsi, éppen a pólóját húzza át a fején. Én meg csak bámulom. A lábaim földbe gyökereztek, a látvány lenyűgöz. Már csak a fehérneműje van rajt amikor rám emeli a tekintetét. Aztán kitárja a kezét, én pedig egy pillanat alatt átszelem a köztünk lévő távolságot. Úgy csókol, mintha soha többé nem tehetnénk meg, és türelmetlen mozdulatokkal segít megszabadulnom a ruháimtól. Amikor már mindketten meztelenek vagyunk az ágyra lök, mosolyognom kell a mozdulatán, ő is ezt teszi, de aztán úgy simul hozzám, hogy azt is elfelejtem fiú vagyok-e vagy lány. Illetve ez így nem igaz, mert, hogy fiú vagyok annak kézzelfogható bizonyítéka van. És ő éppen eme bizonyítéknak szentel nagy figyelmet. Olyannyira, hogy csak az utolsó pillanatban tudom megállítani és rávenni, hogy könyörüljön meg rajtam. Hagyom, hogy minden úgy legyen, ahogy ő akarja, nem siettetem, de az ujjaim önkéntelenül simítanak végig az oldalán, hogy aztán hullámzó keblein kössenek ki. Figyelem az arcának rezdüléseit, minden érzés látszik rajta. A vágy, a szerelem, a gyönyör közeledte, a kielégülés. Igen, kétség kívül az a legszebb pillanat amikor háta ívben megfeszül, az ajkába harap, majd halkan felnyög. Én se bírom tovább, testébe robbanok, és magamra vonom. Lassan simogatom a hátát, és húzom magunkra a takarót.

(Anna szemszöge)

Nem tudom ki kezdeményezte a csatát, de én örömmel fogadom a kihívást, csakúgy mint legtöbben. Élvezem, hogy bosszút állhatok elsőként éppen az unokabátyámon. Mauricio a közelemben áll, a védekezéssel van elfoglalva így elgáncsolom, és jókora adagot lapátolok a nyakába. Persze nem marad adósom, birkózunk. A csata döntetlenre áll, de amikor a galád Luca ellenünk támad összefogunk, és együtt döngöljük őt a földbe. Igyekszem Kellan-nek is segíteni, ő se finomkodik, nézem ahogy játszik aminek az a hátránya lesz, hogy begyűjtök egy újabb találatot. Fedezéket keresek az egyik oszlop mögött, itt akadok össze Kris-szel aki ugyan erre gondolt.

- Jó játék… - nevetek rá.

- Aha, csak lefagyott a kezem – válaszol ő is. Olyan felszabadult kevésszer láttam eddig ilyennek.

- Rob? – kérdezem mire a nappali irányába int a fejével. Kihúzza magát a csatából? Nem szép dolog! – Meglepjük?

Nem csalódom, benne van. Halkan osonunk be, szerencsénkre az ajtónak háttal ül. Jelzésekkel megértetjük egymással mit akar a másik, és bekerítjük. Méltatlankodik kicsit, de aztán mosolyogva húz magához mindkettőnket. Lassan a többiek is beérnek, mindenki vizes, de az arcokról jókedv és vidámság sugárzik. Megszabadulok a csizmámtól és a kabátomtól, mire visszaérek valaki alágyújtott a fának a kandallóban. Bobby egymás után csapolja a sört a srácoknak, van aki a borosüvegek felé nyúl én viszont valami édesebbre vágyom. Kétféle vodka, gyümölcslé, jég, összerázom és kész is a sex on the beach. Kiöntöm poharakba, majd az egyiket megkóstolom. Jó lett.

- Szépségem koktélozol? – naná, hogy Tom hangját hallom. – Tenerifére szeretnél emlékezni?

Nevetek a felvetésén, de persze nem hagyom szó nélkül.

- Nem, az egyszeri volt, és megismételhetetlen. De tudod, Mexicó-ban maradt egy befejezetlen ügyem – nézek Kellan-re.

Az angol mond még valamit, de én már csak a kedvesemmel foglalkozom. Tetszik ez az ígéretes mosoly, ami kiül az arcára. Nem is késlekedem tovább a poharammal együtt hozzá lépek, és elhelyezkedem az ölében. Egy apró sóhaj a válasz, amit először nem értek, de aztán feltűnik, hogy eléggé tettre kész. Igazság szerint nem is lenne semmi kifogásom egy kis eltűnés ellen, de szokás szerint valami közbejön. Illetve nem valami, valaki. A srácok komolyan kezdenek az agyamra menni. Tudom, hogy Nath direkt szórakozik mert tudja, hogy a kora érzékeny pont Ginánál. Miután drága húgom előadja a tőle megszokott teátrális kivonulását leszúrom az unokaöcsém.

- Miért olyan nagy szám, hogy holnap lesz 18? – kérdezi Kiowa, fejével utána intve.

- Magyarországon ettől a naptól számít valaki nagykorúnak…

- Mármint? - néznek értetlenül, nekem meg leesik, hogy persze, az Államokba ez nem így van.

- Pia, cigi, szavazatjog... - sorolom, mire leesik nekik a lényeg.

Taylor feláll, sejtem hova indul. Csodálom a srácot, mert mindig van türelme Ginához. Én bár imádom születésétől fogva, néha mégis besokkalok tőle. Megragadja hugi poharát, de előtte rám néz.

- Anna, akkor elintézed? – kérdezi, mire csak bólintok.

- Persze, reggel megyek Salzburgba. Nyugi mire felkel itt leszek.

- Hova mész? – szólal meg az alattam ülő férfiú, aki eddig azzal volt elfoglalva, hogy a hátamat cirógatta a póló alatt.

Hátradőlök a mellkasának, mire az ujjai a hasamra csúsznak. Khm. Lehalkítom a hangom, úgy válaszolok neki.

- Gina meglepetéséért. Gyorsan megfordulok, mire felkeltek vissza is érek. És megígértem Tay-nek, hogy hozok neki egy csokor virágot.

- Nekem is hozhatnál…

- És nekem is… - hallom mindenfelől, és tátva marad a szám. Csak röpködnek a megrendelések, és a kérdések, hogy mivel tudnák meglepni. Rob és Kris még azt is közli, hogy szó se lehet a virág-édesség variációról, valami érdekesebb ajándék kéne. A rokonság persze hozta magával a meglepetést. Luca is, Ash-től kap is érte, hogy neki miért nem említette. Van persze akit egészen más érdekel.

- Akkor este bulizunk? – néz rám vigyorgó arccal Tom. – Zene, tánc miegymás.

Nevetnem kell rajta, és persze bólintok.

- Pezsgő, torta, amit csak el tudsz képzelni. Még egy meglepetésem is lesz… illetve kettő.

Erre persze felcsillan a szeme, de nem vagyok hajlandó elárulni semmit. Felvilágosítom őket, hogy már mindent leszerveztem, a vacsorát kihozzák, és én is készítek pár dolgot, mert van egy fogás, amit Gina kedvéért ilyenkor mindig megfőzök. Többen is felajánlják a segítségüket, sőt Kellan konkrétan közli, hogy ne is álmodjak róla, hogy ő a hegyen szórakozik, amíg én itthon ügyködöm és arról se akar hallani, hogy hajnalban egyedül autózzak.

Csak kicsit tiltakozom, mert bár tudom önző dolog, de szeretnék vele lenni. És hát elég hosszú lett a lista amire minden megvásárolandó dolog és nyersanyag rákerült.

Eldugom a füzetet a táskámba -biztos, ami biztos- mire visszatérek többen is gitárral a kezükben ülnek, és persze játszanak. Visszatelepedek a helyemre, és lenyűgözve figyelem őket. Mindenki lecsendesedett, halk beszélgetések folynak több helyen is, a padlástérből a legfiatalabbak zsibongása szűrődik le. Olyan meghitt a hangulat, hol az egyik hol a másik kezd bele egy-egy dalba. Jay, Rob, Sam, Marcus, Bobby, Jerad. Improvizálnak, követik a másik dallamát, mi meg hallgatjuk őket. A többieket figyelem Kris, Kate és Mia elbűvölve nézik a párjaikat, és szemlátomást Angie-nek is tetszik a műsor. Lizzy és Andy az egyik fotelben duruzsol halkan. Ash Luca ölében ül és közben Zack-kel és Sandy-vel beszélgetnek. Legnagyobb meglepetésemre még a máskor túlbuzgó Mauricio is az egyik kanapé előtt hever. Kissé takarásban van, ezért nyújtózkodnom kell, hogy felfedezzem kihez tartozik a másik pár láb. Jól sejtettem, Nikki fekszik mellette. Illetve, hogy pontos legyek rajta, mert a feje az unokabátyám mellkasán pihen. A bárpultnál Elisa és Walter görnyed valami könyv felé, csak remélni merem, hogy kivételesen nem szakmai dolgokról tárgyalnak.

A hátamat Kellan-nek döntöm, aki továbbra is a hasam cirógatásával van elfoglalva. Lehunyt szemmel élvezem a kellemes zenét, az ölelő karját és a holnapon töprengek. Valószínűleg sikerül egy rövid időre elbóbiskolnom, amit nem is csodálok, mert ugye az éjjel elég keveset aludtunk. Amikor legközelebb felriadok meglepődve nézek körbe. Többen is eltűntek a nappaliból, a kandallóban is alig van már parázs.    

Hirtelen ismerős akkordok csendülnek, tudom, hogy már hallottam, de csak akkor ismerem fel amikor Sam belekezd. A hangja betölti az egész teret, Kate feláll és mellé telepedik, ő pedig a felesége szemébe nézve énekel. Nem tudom megmagyarázni mi az, amit érzek. Már a koncerten is lehengerelt, egyszerre vagyok meghatott és lesz úrrá rajtam a vágy. Aztán rájövök mit kell tennem. Kézen fogom Kellan-t aki fenntartás nélkül követ. Szeretkezni akarok. Elveszni ebben az érzésben, amely a szívemig hatol.

A szobába lépve nem késlekedek, igyekszem megszabadulni minden ruhámtól, és már majdnem sikerül is, amikor észre veszem, hogy ő még mindig az ajtónál áll. Már attól reszketni kezdek, ahogy rám néz, szinte a pillantásával is simogat. Igyekszem őt is levetkőztetni, az egyik gombja halk reccsenéssel adja meg magát nekem és repül el valamerre. Kezei óvatosan simítanak végig az oldalamon, de nem hagyom. Miközben mellé fekszem lehunyom a szemem, csak érezni akarom. A bőrének sós ízét, a megremegő izmait az ujjaim alatt, hallani rekedt nyögéseit. Lassan cirógatom végig a számmal, apró csókokat nyomva tökéletes mellkasára. Egyre hangosabban zihál amikor nyelvemmel körberajzolom a köldökét tenyerem pedig férfiasságára simul. Már attól is lángba borul a testem, hogy csak rá gondolok, hogy ezt a lüktetést hamarosan magamban érezhetem. Nem sietek, órákig tudnám kényeztetni és az ellen se lenne kifogásom, ha többször is sikerülne örömet szereznem neki, de nem hagyja.

- Anna… - hallom a hangját – gyere…

A szemeibe nézek, vágyakozást sugároz, és tükrözi azt amit én érzek. Kezei finoman, de határozottan húznak felfelé, és én hagyom magam. Testem kész a befogadására, ami pillanatokon belül be is következik. Pár másodpercig csak élvezem azt, ahogy kitölt. Ő se siettet, csak óvatosan simít végig az oldalamon. Amikor tenyerei a melleimhez érnek elveszek. Újra lehunyom a szemem, csak rá koncentrálok. Ritmusunk egyre fokozódik, és miközben közeledünk a beteljesülés felé tudatom csak egyetlen dolgot fog fel a külvilágból. Sam édes, szomorú sorait.

Igen, ez a dal tökéletes kiegészítője annak a földöntúli gyönyörnek, amit most érzek...