122. Buon compleanno…

Sziasztok!
Bocsi a késésért, tudjátok közeledik a nyúl-ünnep, és  hát hazajött a párom is:)
Mindenkinek nagyon kellemes húsvéti ünnepeket, ajándékot, locsolókat kívánok(de csak ha ti is szeretnétek). Én személy szerint óva intek mindenkit, hogy nálam próbálkozzon...
Dicta



(Anna szemszöge)

Mosolyogva hallgatom a családtagjaim csodálkozó hangját odakintről. Ki mit érdemel barátocskáim. Kellan-ben megbízom.

 A mosogatást és az elpakolást gyorsan elvégzem, aztán nekiállok a főzésnek. Csak pár fogás,  a vacsora nagy része az étteremből érkezik. Nem ettem meszet, hogy mindent egyedül készítsek el egy akkora társaságnak. Régi hagyomány, hogy a születésnapján mindenki megkapja a kedvenceit. Ezért lesz egyik előétel ma a Hortobágyi húsos palacsinta. Elsőként ennek készítem el a tésztát, és közben már párolom a húst. Az olasz ágra való tekintettel készül a rizottó, ezúttal több ízben is, gondolva a különböző ízlésvilágokra. Ezt majd frissen tálalom, úgy az igazi, igaz a rizst előfőzöm és az alapokat is elkészítem. Ami a legtöbb időt veszi igénybe az a csirketorta elkészítése. Már az edényválasztással meggyűlik a bajom, mert nem találok akkorát, ami kiadná a több, mint harminc adagot. Úgyhogy két részletben kell elkészítenem. A saláták már kész felüdülést jelentenek, közben persze szokás szerint szól a zene, legtöbbször együtt énekelek az előadóval. Ez jelenti az igazi kikapcsolódást, ilyenkor nem töröm semmi a fejem, csak az illatok és az ízek töltik ki minden gondolatomat.

Végszóra megérkezik a takarítószolgálat, akik egy óra leforgása alatt patyolat tisztává varázsolják az egész házat, megjön a cukrász a hatalmas tortával, aminek elhelyezése okoz némi problémát, de aztán csak sikerül megküzdenünk vele. Megérkezik a két estére kölcsönzött disco berendezés és a party kellékek is.  A többiek távozásától számított két és fél óra múlva az egész házat ínycsiklandó illatok járják át, minden ragyog, a vacsorához szükséges tányérok, evőeszközök a tálalón. Eljött az általam leginkább utált rész, a rengeteg díszítés felrakása. A lufikkal nem is próbálkozom, hiába a héliumpalack, aminek a kezelése állítólag pofon egyszerű, nem szeretném felrobbantani a házat. A mécsesek, gyertyák, virágcsokrok elhelyezése nem okoz problémát, de amikor a papírfüzérek felrakásához érek nem telik bele két perc és hangosan szentségelek. Nem tehetek róla, a szervezés és az irányítás az én asztalom, de a kivitelezés…

Már azzal is gondban vagyok, hogy úgy szétszedjem, hogy ne essen atomjaira az egész. Az egyik felét még csak-csak sikerül a korlátra erősítenem, de a másikkal már meggyűlik a bajom. Valahogy sehogy se jó. Nincs az a szép esése, mint amit elképzeltem. Mérgelődök, nem éppen úrinőhöz méltó stílusban, amikor a bejárati ajtó felől ismerős hang szólal meg. Kis hijján sikerül lezuhannom a lépcső külső részéről amibe fél kézzel kapaszkodom, és a döbbenettől a szám is tátva marad. Nem csupán a hang tulajdonosának ittléte, de az is váratlan ahol éppen elhelyezkedik.

(Kellan szemszöge)

Reggeli után már alig várom, hogy a banda végre útnak induljon. Szívem egyik fele velük tartana, de elég egy pillantást vetnem Annára máris az a rész győz amelyik vele akar maradni. Csakhogy ő nem így gondolja. És persze keresztülviszi az akaratát, de még hogyan. Megint azzal az édes-szende  szempilla rezegtetős pillantással néz rám és közben az ujjai a mellkasomat simogatják. Igaz ez utóbbi tett inkább a maradásra és az ágyba bújásra ösztönöz. Nehezen igazodom ki rajta, mert nem tudom mi rejlik a szándéka mögött az, hogy egyedül főzőcskézhessen, vagy az, hogy én szórakozzak a segítségnyújtás helyett. A végső érv amiről szerintem előre tudta, hogy hatni fog aztán mindent eldönt.

- Arra gondoltam, hogy mivel te előbb visszajössz elvihetnéd a kocsimat.

Na ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki. Főleg, hogy így akár meg is lephetem és amíg a többiek visszaérnek akármit is csinálhatunk. Igen, ez így tökéletes lesz. Rekord gyorsasággal kapom magamra  ruháimat és egy utolsó csók után kezemben a kulccsal indulok a többiek után. Alig nyomom meg a gombot többen is felém kapják a fejüket.

- Anna mégis jön? – kérdezi Walter majd amikor megrázom a fejemet elképedve néz rám, majd az autóra. – Odaadta neked?

Csak bólintok, mire Luca kezd bele valami olasz tirádába és az ikrek is hitetlenkedve bámulnak.

- Megengedte, hogy vezesd a kocsiját? Amikor ő nem ül benne? Hát ilyen nincs. – Nem értem mi ebben a nagy szó, és más is így van ezzel.

- Most mit csodálkoztok, én is vezettem már… - szól közbe önelégült arccal a másik olasz.

- Jah, mert nem volt más választása, mert a TT-be nem fértünk be öten. Ne legyenek illúzióid Mau, különben a közelébe se mehettél volna… - vigyorog bőszen Gina.

Roppant elégedetten ülök a kormány mellé, oké, a kapcsolatépítés terén jó úton haladunk, mert a srácok a tudomásomra hozzák, hogy ők eddig csak akkor vezethették a kedvesem terepjáróját, ha ő mellettük foglalt helyet. Tehát én fontosabb vagyok neki, vagy a vezetési stílusom miatt, vagy mert bízik bennem. Jobban örülnék, ha ez utóbbi lenne a valóság.

Pár perc múlva még mindig nagy vigyorral az arcomon parkolok le, és miután a velem utazó Rob és Kris is kiszállt indulunk a hegyre. Először a tegnapi pályán csúszok egyet, de aztán felmerészkedek a feketére is. Kétszer. Szó se róla elég rázós, egyszer majdnem sikerül elesnem, csak az utolsó pillanatban nyerem vissza az egyensúlyomat. Mivel egy-egy hossz több, mint 20 km és eltart egy ideig mire leérek úgy döntök, oké, mára ennyi elég.

Annára vágyom.

Intek az éppen leérő Max-nek, hogy elmentem, majd újra az ezüstszínű csodát veszem célba. Hihetetlen egy gép, az enyém a nyomába se érhet, igaz  az városba való, ez inkább terepre. Anna szólt, hogy a GPS-be be van állítva a ház koordinátája, de úgy gondolom anélkül is hazatalálok. Egyedül bátrabban próbálgatom az autót, de csak finoman, mert ha baja lesz akkor szerintem leharapja a fejemet. Annyira el vagyok foglalva azzal, hogy minden funkciót megismerjek, hogy csak akkor tűnik fel a stoptáblánál mellém álló autó amikor valaki feltépi az ajtómat.

Na haver ezt megszívtad, mert beverem a képed, ha ki akarsz rabolni. Ez az első gondolatom és dühösen nézek az előttem állóra, ő meg döbbenten rám.

- Kellan… Anna hol van? – kérdezi majd meg se várva a válaszom benéz mellettem a másik ülésre. – Egyedül vagy?

Hirtelen dudaszó hallatszik, úgyhogy ellenkezést nem tűrve közli, hogy a kereszteződés után álljak félre, és visszaül az autójába. Még éppen elkapom az anyósülésen helyet foglaló barna hajú nő kíváncsi pillantását. Nincs kétségem, ő Eva, mert a vonásaiban felfedezem Gina arcát. Pár méter után megállok és amíg a másik kocsi ami természetesen szintén Audi, megérkezik azon tűnődöm mi lesz most. Az nem kétséges, hogy miért jöttek. A lányuknak születésnapja van. Az viszont igencsak érdekelne meddig maradnak és miként hat ez a kettőnk kapcsolatára. Az már júniusban is nyilvánvaló volt, hogy nem egy prűd család, azt is tudom, hogy amikor Magyarországon volt Taylor is náluk lakott, szóval bízom benne, hogy nem lesz ellenükre, hogy Annával egy szobában vagyunk.

Davide alighogy leállítja a motort már száll is ki és jön át a jobb oldalra. Kezet fog velem, úgyhogy megnyugszom, hogy nincs ellenem kifogása. Kinyitja az ajtót a feleségének aki szintén a kezét nyújtja.

- Hello, Eva Salti vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.

Van tehát a kedvesemmel is közös vonása, mert a hangjuk nem sokban különbözik. Elmondják, hogy teljesen titokban jöttek, még Anna se tud róla. Beszélgetünk pár percig, kiderül, hogy csak egy éjszakára maradnak és nincs szándékukban a házban éjszakázni. Eva ötletére (úgy látszik a csavaros észjárás tőle öröklődött) közlöm, hogy én tudok a közelben egy szállodát, jelentkezzenek be, velem eljöhetnek a házhoz így az autójuk miatt se bukhatnak le idő előtt. Az egész tevékenység nem vesz igénybe többet öt percnél, Davide meg akarja kímélni a feleségét a felesleges járkálástól, amit megértek, mert miután kiszáll az autóból látom, hogy nemcsak a kezét az egyik lábát is gipsz fedi. Amíg várunk udvariasan érdeklődöm, hogy érzi magát, könnyedén beszél a balesetről, de a szeme szomorú lesz az említésére. Ő is hálálkodik amiért ápoltam Annát Baton Rouge-ban, én meg arra gondolok, hogy ha tudná, hogy mi történt az utolsó éjjelen valószínűleg nem ezt mondaná.

Miután mindhárman elhelyezkedünk a szállásunkhoz indulok. Nem akarok leégni, és szeretném, ha nem tartanának felelőtlennek, ezért olyan körültekintően vezetek, mint még soha. Pár perc alatt megérkezünk, látom, hogy elismerően szemlélik az épületet majd szembesülünk egy problémával. Oké, Kellan most aztán hasznát veheted a konditeremben eltöltött óráknak.

(Anna szemszöge)

- Anna Gádor Mc’Gee hol tanultad te ezeket a szavakat?

Az ajtóban hárman állnak. Már az is meglep, hogy a szüleink ideutaztak, de mit keres anya a szerelmem karjaiban. Csak nincs valami baja?

- Anya? Apa? Hogy kerültök ide – ugrom le a lépcsőről, és figyelmen kívül hagyom az előbbi dorgáló szavakat. – És miért Kellan hozott be? Rosszul vagy?

- Nem, Cica. Csak nem akartuk, hogy megcsússzon a lépcsőn – feleli a kedvesem mosolyogva.

- De itt már szilárd a talaj, úgyhogy akár le is rakhatod… - mordul fel apa. – Sajnos én még nem emelhetek – fűzi hozzá, és meglepődve látom, hogy mennyire zavarja amiért nem ő segíthetett. Csak nem féltékeny? Boldogan ölelem meg mindkettőjüket és persze nyomok egy puszit a harmadik érkező arcára.

- Miért nem szóltatok? És mivel jöttetek – mert az autójuknak nyoma sincs. Gyorsan megkapom a magyarázatot és mindannyian letelepedünk. Gina szárnyalni fog. Mert bár nem mondta, és sokan el se hinnék róla talán még családcentrikusabb, mint én. Érdeklődve hallgatom, hogy út közben meglátták a kocsimat.

- Apád úgy ugrott ki a kocsiból, mint egy vérbeli maffiózó – ugratja anya – látnod kellett volna. Kellan meg olyan dühösen nézett rá.

- Csak meg akartam védeni a kocsidat - néz rám az említett és az ölébe húz. Aztán mintha most jönne rá mit tett zavartan néz a szüleimre, majd rám. Átölelem a vállát, mire válaszul kapok egy nagy mosolyt. Beszélgetünk pár percig, anya veti fel, hogy látja, hogy még nem végeztem, úgyhogy itt a segítség… Ő ugye mégse a gipszes lábával, de majd a fiúk.

Ez bizony jó ötlet, be is fogom őket, aztán egy idő után inkább azt csinálom amihez értek. Ők meg elégedetlenkednek. A lufik felfújása közben olyanok, mint két gyerek. Először csak az elváltozott hangok tűnnek fel, aztán a két bohóc módjára viselkedő férfi.

- Kislányom, volt abban a palackban valami fiatalító szérum, mert apádnak elment az esze – szólal meg anya, és nevetve mutatja, ahogy mókás grimaszokat vágnak és énekelni próbálnak.

Egy idő után apa megérzi az egész házban terjengő illatokat, így kikuncsorog egy-egy adag rizottót. Mindkettőjüknek. Az evési szokásai megegyeznek Kellan-nel, és úgy tűnik másban is megértik egymást. És ennek határozottan örülök.

Az a szerencsénk, hogy a többiek nagy hanggal és élénk dudálással adják tudtunkra, hogy megérkeztek, így sikerül még időben, a mai nap folyamán immáron másodszor a szobánkba menekíteni a meglepetés vendégeket. Az egész lakás feldíszítve, de nem szeretném, hogy erről az ünnepelt idő előtt tudomást szerezzen, így kezemben egy fekete sállal, amit Kellan-től oroztam el a kocsikhoz rohanok.

- Gina bekötöm a szemedet… - persze tiltakozik, de tudom mivel hathatok rá. – Kérlek piccola, olyan jól elterveztem. Légyszííííí…

Röpködnek a megjegyzések a kérlelő hangom hallatán, többen is a macskanyávogáshoz hasonlítják, mire egy pillantással beléjük fojtom a szót. Hugi megadóan tűri, hogy az ajtóhoz vezessem, majd fel a lépcsőn, figyelem a megváltozott arckifejezését, nincs kétségem furdalja az oldalát a kíváncsiság.

- Tetszeni fog, bízz bennem – súgom a fülébe, mire felkuncog. Egészen a szobájukig kísérem és csak miután becsuktam az ajtót veszem le a kötést róla. – Ígérd meg, hogy nem csalsz.

Bólint, de tudom, hogy ez még nem jelent semmit.

- Su di una madre, un padre e la vita di Taylor ... – súgom halkan.

- Prometto – suttogja ő is és közben, mint kiskorunkban annyiszor összeérintjük a homlokunkat. Mindig ezt csináltuk, függetlenül attól, hogy csak egy csínytevést akartunk eltusolni, vagy egy halálos nagy „titkot” megőrizni.

- Oké, bízom benned – mosolygok rá. – Most 16.45 van. Pontosan 18.30-kor itt vagyok érted. Elvárom, hogy kész legyél. Időd lesz bőven, Taylor itt marad, biztos ami biztos, hogy ne unatkozz. Bár… - vágok elgondolkozott képet, mert sejtem, hogy ez az utolsó dolog amiben töri a fejét – talán nem is olyan sok az a másfél óra.

Hallom ahogy mindketten felnevetnek én meg sietve távozom.

A földszinten halk de annál népesebb és lelkesebb tömeg fogad.

- Ezt mind te csináltad? – kérdez rá valaki.

- És egyedül, miközben kitakarítottál, főztél…

- Mi történt, megcsípett valami radioaktív pók?

Kinevetem őket és gyorsan közlöm, hogy nem egyedül.

- A takarításra hívtam egy céget, a kaja még ezután érkezik, ez csak az előétel. A díszítésben meg volt segítségem…

- Kellan, te azért jöttél haza előbb, hogy ilyen kis papírizéket aggass a lépcsőre. Hát micsoda férfi vagy te? – ez Jay száját hagyja el, de nincs időnk válaszolni, mert jön a következő mondat.

- Luca, szerinted egy igazi férfi csinálna ilyet? Mégse illik a családba a srác… - Ezért megfizetsz…- fordulok felé, de megelőznek.  

- Mauricio Cannavaro, csak hogy tudd a szalagok egyik felét mindig én fogtam. Azt mered állítani, hogy nem vagyok igazi férfi?!

A megszólított és az összes a nappaliban álló azonnal hátra arcot vág, és az ajtóban álló szüleimre bámul.

- Zio di Davide, non mi… - mentegetőzik azonnal az unokabátyám.

- Na csak azért fiam – húzza mosolyra a száját apa.

- Srácok ők a szüleink, Eva és Davide Salti. Anya, apa van akivel már találkoztatok… - és sorban mindenkit bemutatok pár mondattal.

- Őt tudom kicsoda – vág közbe anya amikor a gyerekképű angolhoz érek – Tom „nagyonvicces-senkisincsbiztonságbatőle” Sturridge.

A mondatát hatalmas nevetés kíséri, mire szerintem életében először az említett elpirul.

- A lányok sokat meséltek rólad. És rólad is Jackson – öleli meg a barátomat. Látom, hogy súg valamit a fülébe, de nem hallom mit, viszont Jay komoly arcot vág, és félszegen rámosolyog.

- Oké, nincs sok időnk… - lépek közbe. – Mindenki felvonul a szobájába, és fél hét előtt pár perccel átöltözve visszajön. Aki késik nem kap a vacsorából, a tortából, és számíthat a haragomra.

- Hú de félek… - kuncog valaki.

- Félhetsz is Nathan. – villantom felé a tekintetem, mert felismertem a hangját. – Ez Gina napja, ha elrontod az elkövetkezendő tíz évben nem kapsz ajándékot. Soha. Senkitől. És nagyanyóval is beszélek…

- Jól van, na, csak vicceltem – szabadkozik azonnal.

A társaság nagy része szétszéled, én felszólítom Kellan-t, hogy menjen először a fürdőbe, én majd később. Lerí róla, hogy csalódott amiért nem kísérem el, ezért pár perc múlva utána lopakodom. Éppen belépne a zuhanyzóba amikor kinyitom a fürdőajtót, csibészes vigyorral fordul felém.

- Meggondoltad magad? – kérdezi.

- Nem, muszáj visszamennem, mert hamarosan megjön az ételszállító, de azért egy csókocska belefér.

Persze az egyből aztán több lesz, és csak nehezen szakadok el tőle, de nincs mit tennem, muszáj.

(Kellan szemszöge)

Davide aggódva nézi a lépcsőt, így felajánlom, hogy beviszem Eva-t a karomban. Ő hozza a mankóját és kinyitja előttünk az ajtót. A házba lépve meglepődök. Rend és tisztaság van, valaminek Isteni  illata száll és minden megváltozott. Amikor felfedezem a lépcső korlátján egy kézzel kapaszkodó kedvesemet megijedek. Szívem szerint rohannék oda, hogy elkapjam, de nem hiszem, hogy értékelné, ha elejteném az édesanyját. Ő viszont csak kuncog.

- Nekiállt egyedül, ajjaj… 

Nem értem miért olyan nagy szó ez, figyelem Anna minden  mozdulatát és ahogy megint egy ismeretlen nyelven, szerintem magyarul morog. A hangsúlyból és Eva válaszából ítélve nem imádkozott. Mikor megfordul az arca egy pillanat alatt változik. Meglepődött, boldog, aggódó. Az elsőt értem, a második remélem nekem is szól, és a harmadikra is magyarázatot kapok amikor hozzánk rohan. Olyan kecsesen ugrik le a több, mint egy méteres magasságból, mint egy macska. Pár lépéssel mellettünk terem, és érdeklődik. A megkönnyebbülése, hogy nincs semmi gond szemmel látható.

Tetszenek a szülei. Davide ugyan néha gyanakvó pillantásokat vet rám, de az anyukája nyílt, érdeklődő, csupaszív. Akárcsak Anna.

Mondjuk azt a részt, hogy majdnem rátámadtam az apjára jobb lett volna, ha nem osztja meg vele, de a kedvesem csak mosolyog úgyhogy magamhoz húzom. Az ölembe ül, és hozzám simul, én meg elveszek a tekintetében és megsimogatom az arcát. Aztán leesik, hogy a francba, ők itt mellettünk nem a barátaink. Mit fognak szólni, de kár volt aggódnom. Az miatt, hogy megharagszanak.

Viszont, hogy segítsünk díszíteni, na az övön aluli ütés volt. Eleinte nincs is baj, Anna tudja mit akar, segít is, bár legtöbbször, ha kibont egy szalagot, akkor utána legalább egy percig bogozhatom. Viszont, hogy-hogyse pár perc után azon veszem észre magamat, hogy csak adja az utasításokat. Távolról és határozottan. És nagyon úgy tűnik, hogy ez aztán megy neki, mert ha csak fél millimétert is lejjebb rakom azt amit ő elképzelt azonnal felszólít a korrigálásra.

De mit tehet az ember ha szerelmes. Csakúgy, mint a velem szenvedő Davide teszem amit kíván. Pár perc múlva már csak a lufik felfújása van vissza, úgyhogy nekilátunk. Tiszta szerencse, hogy nem tüdővel kell. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó móka. Esküszöm nem én találtam ki, hogy jutassunk egy kis héliumot a szánkba, de nagyon tetszik. Neki is. A két nő meg kinevet bennünket. Na szép, mi dolgozunk itt, és azt mondják gyerekesek vagyunk?!

Anna apja akkor lopja be magát végleg a szívembe amikor közli, hogy ő éhes. Bevallom én is vetettem már pár pillantást a konyha felé. Reggeli óta nem ettem semmit. Újra csak meg kell állapítanom, hogy a kedvesem igen jó szakács, és gyors, mert percek alatt elénk rakja az ételt.

Amikor dudálnak kint nem kétséges, hogy megjöttek a többiek. Ő már fut is kifelé, Eva meg tanácstalanul néz rám.

- El kéne bújnunk… - a segítségére sietek, a gyorsabb haladás érdekében megint ölbe kapom és a szobánkba viszem. Az ágy előtt rakom le majd én is kimegyek a tornácra. Mindenki kipirult a hidegtől, páran meg szerintem a menedékházban elfogyasztott forralt bortól. Figyelem, ahogy a házba, majd az emeletre kíséri a bekötött szemű húgát. Milyen igaz, így sokkal nagyobb lesz a meglepetés. Nemigen értékelem a srácok ugratását, meg is védeném magam, de megelőznek és nagyot nevetek a döbbent arcokon. Davide gyorsan helyre teszi a csipkelődő unokaöccseit. Aztán Annából újra kitör a parancsnok, és senki se mer neki ellent mondani, bár szerintem nem azért mert félnek attól, hogy nem kapnak vacsorát, sokkal inkább azért mert kedvelik. Mindenki izgatottan várja az estét, legalábbis az arcokról ez szűrődik le.

Kicsit elkeserít, hogy kénytelen vagyok egyedül zuhanyozni, csakúgy, mint reggel, de belátom, jobb ez így, mert mégiscsak itt vannak a szülei. Aggódva gondolok arra, hogy amikor őt ünnepeltük mind kiöltöztünk de én nem hoztam öltönyt. Jobb hijján kidugom a fejem, és magamhoz hívom, ő meg megnyugtat, hogy öltözzek úgy ahogy kényelmes. Amikor a nappaliba lépek éppen két fehérruhás hord be egy csomó lefedett melegítőedényt. És amennyire látom nem ez volt az első körük, mert a tálalóasztal már roskadásig meg van rakva. A bárpulton poharak sorakoznak és lassan feltűnik pár ember is. Anna a konyhában kever valamit, mögé lépve megcsókolom a nyakát, de csak egy mosolyt kapok érte. Aztán közli, hogy keresek valami italt, neki kell még pár perc.

A pár percből aztán fél óra lesz, mert miután végzett a főzéssel eltűnik zuhanyozni. Igaz ezt csak akkor veszem észre amikor Jay rákérdez, hogy akkor ugye vettem a nevében is valamit,  mert a beszélgetés elterelte a figyelmemet. Sietve megyek a szobánkba, hogy kihozzam az ajándékát és ott lenyűgöző látvány fogad. Halkan csukom be magam mögött az ajtót és egy percig csak bámulom. Egy fényes anyagú fekete overall van rajta, nyakba akasztós, szabadon hagyja az egész hátát és csábítóan simul a fenekére. A haja feltűzve, meglepetten látom, hogy kivételesen lapos cipőt visel. Amikor felém fordul elakad a lélegzetem. Egyszerűen gyönyörű. És szexis. És csábító. Ezen megállapításokat közlöm is vele, mire csak mosolyog, én meg azon tűnődöm vajon mennyi időnek kell eltelni addig amíg kibonthatom ebből a felettébb csábító ruhadarabból ami alatt nem sok mindent visel. Vagy semmit?

Az este jól alakul, Anna tökéletes munkát végzett, Gina szinte repül le a lépcsőn amikor felfedezi a középen álló szüleit. Egyszerre akarja mind a hármukat átölelni, mert persze a nővérét is odavonja. Látszik rajtuk mennyire szeretik egymást. A vacsora fenséges, a hangulat jobb nem is lehetne. A meglepetésem elnyerte az ünnepelt tetszését amit később meg is köszönök a segítőimnek. Már evés közben gyakran ürülnek a poharak, röpködnek a poénok, amin a szülők se akadnak fönn, sőt Davide maga is tesz pár vicces megjegyzést. Sajnos Eva gyorsan elfárad, igaz nem szól, de a férje felfedezi és közli, hogy ideje visszamenniük a hotelbe. Búcsúzás közben viszont olyan dolgot tudunk meg ami elindít egy folyamatot. És változást a következő napok eseményeiben…

(Rob szemszöge)

Ma már kifejezetten jól ment a síelés, igaz én nem vagyok olyan vakmerő, mint páran és a fekete pályát elkerülöm. Nem vagyok egy sportos alkat, de hála a fizika törvényeinek, és hogy ha lejtőre lépsz előbb-utóbb csúszni fogsz lefelé csak annyit kell tennem, hogy igyekszem fennmaradni a lécen. Egy esetet kivéve ez sikerült is, akkor is csak azért estem el, mert a srácok szórakoztak velem és Bobby elém csúszott.

Igyekszem megfelelni Anna kérésének, nem mintha szükség lenne rá. A fiatalság közül Max biztosabban mozog a havon, mint bárki más a társaságból. Ginát Taylor kíséri, a kis vörös mellől Tom nem tágít, amit megjegyzem a csaj nem is nagyon bán. A szőke Linda pedig akármikor felé nézek mindig az ikrek közül az egyik társaságában van. Arra mondjuk képtelen vagyok, hogy megállapítsam melyik-melyik. Én miután már kétszer megtettem a távot úgy döntök, hogy inkább a menedékház vendégszeretetét élvezem, és többen is csatlakoznak hozzám. Andy Lizzy háta mögött persze, közli, hogy szíve szerint inkább ülne egész nap a házban a sörcsap mellett. Hát ezzel nincs egyedül. A csajok viszont mintha ez valami küldetés lenne csak mennek le és fel. Kivételt egyedül Bron barátnője jelent, akit a többi lány nem is igen csíp, amennyire látom. Oké, nem csodálom, folyton nyafog valami miatt. És nem tudja befogni a száját. Neki köszönhető, hogy a sífelvonónál lebukunk. Szerencsére Kris éppen nincs a közelbe, így őt nem fedezik fel. Sabine olyan hangosan kiabál, hogy srácok  várjatok meg, hogy mindenki minket néz. És ha ez még nem lenne elég folytatja.

- Jó kis bemelegítés ez nektek Vancouver-re, Bronson azt mesélte ott is ilyen hideg van. Kiowa menj már arrébb kicsit.

Így egybe említve a város, két szereplő neve ami nem túl szokványos, és naná, hogy van a környéken pár Twilight rajongó lány. Alig bírunk meglépni előlük, szerencsére sikerül. Fenn a leghátsó és egyben legeldugottabb boksz-ba ülünk le.

- Na, vége a nyugalomnak – szólal meg Jay. Én is ettől tartok. Ennyit a nyugodt napokról, és a pihenésről. Mi lesz itt, ha a többieket is felismerik, és vadászni kezdenek ránk a paparazzik. Mert, hogy megjelennek az tuti. Hát még akkor, ha rájönnek arra, hogy Anna immáron Kellan-nel van. A francba a hírnévvel.

Aztán a nap mégis jól alakul, Nikki kibabrál az olasszal akinek mindig túl nagy a szája,  a nevetés és a jókedv mindenkire átragad. Ma is már szürkül az ég mire hazaindulunk, legnagyobb bánatomra két külön kocsiba kerülünk, mert Kellan ugye előbb távozott. Irigylem is érte. Azért is, hogy Anna odaadta neki a terepjárót és azért is, hogy a nap nagy részét kettesben tölthették. A nővéremékkel utazom, először nem értem, hogy a házhoz érve miért nyomják a srácok a dudákat, de a kiabálásból kiderül, hogy figyelmeztetőnek szánják, nehogy valami olyat lássunk a nappaliban ami nem a mi szemünknek való. De nem, sőt Anna kirohan elénk, és beköti Gina szemét. Miután mind beözönlünk a nappaliba, illetve csak akarunk, mert az elől közlekedő Sandy-nek feltűnik, hogy ki van takarítva és levetteti velünk a koszos csizmákat. Mintha csak anyát hallanám. Amikor körbenézek tátva marad a szám és ezzel nem vagyok egyedül. Még sose láttam a „barátnőm” munkáit, de nem semmi mi mindent végzett el ennyi idő alatt. A csodálkozásom csak még nagyobb lesz, amikor elmeséli, hogy nem, nem ő csinált mindent. A szervezés tényleg nagyon megy neki.

Davide és Eva érkezése ugyan meglepetés volt mindenkinek, de újra csak meg kell állapítanom, hogy a korkülönbség ellenére tökéletesen illenek közénk. Eva arca amikor felismeri Tom-ot ugyan olyan huncut, mint Annáé, ha éppen kiszúr velünk. Pedig eddig fel se tűnt, hogy ennyire hasonlóak.

Gina egészen meghatódik, az arcáról sugárzik a boldogság, és kivételesen fiatalabbnak tűnik a koránál. A vacsora…  hát az fenséges. Még sose ettem ilyen húsos palacsintát, de isteni, kétszer is szedek belőle. És megint annyi fajta fogás van, hogy képtelenség mindent megkóstolni. Főleg, hogy egy kis helyet azért a tortának is hagyni akarok. Mert azt még a vacsora előtt megláttam, amikor jégkockáért mentem a konyha melletti tárolóba. Anna szeletel és osztja a tányérokat, én extra vastagot kapok, amit többen meg is jegyeznek. Evés után a fiatalság máris zenét kapcsol, páran csak ülünk és beszélgetünk.

Elég korán van még amikor a szülők indulni készülnek, mint kiderül egy közeli hotelben éjszakáznak és reggel korán indulnak haza Magyarországra.

- Kislányom, - fordul Eva Annához – akkor mikor jöttök? És hányan?

- Úgy gondoltam negyedikén hajnalban indulunk, Kellan-t megkérem, hogy kísérjen el, a többiek meg Patrick-kel utaznak, és majd Budapesten felvesznek bennünket.

- Hova mentek? – kérdez rá valaki a tömegből.

- Haza kell vinni a lányokat Magyarországra – feleli – meg a kocsimat is Budapestre. Ti egy magángéppel jöttök utánunk, és onnan repülünk először Brüsszelbe, aztán Londonba és végül vissza az Államokba.

- Kellan miért mehet, ha én nem? – kérdez rá Taylor és az arca elég elkeseredett.

- Jó, te még esetleg, majd Walter elhoz Keszthelyig, onnan meg már elférünk – jön a válasz. – És ő azért jön, mert be akarom mutatni a nagyszüleimnek. Jobb is, ha ketten vagytok, úgyis egy csomó mindent akarok vinni.

Én csak nézek rá elgondolkozva, nem figyelek a többiek beszédjére, mert eszembe jutott valami, és most nem azért mert Juli néni említésétől felrémlett az ő rétese.

- Anna mi lenne ha…

   

Szómagyarázat:

* Buon compleanno. – Boldog születésnap.

* Su di una madre, un padre e la vita di Taylor ... - Anya, Apa és Taylor életére.

* Prometto. - Ígérem.