119. Leckéztessük meg őket…

Sziasztok!
Itt vagyok, és nagyon remélem, hogy a technika ördöge végre visszaköltözött a pokolba a lakásomból. Mert nem csak a gépem krepált be ideiglenesen, hanem a mosógép és a micro is. Valami áramingadozás vagy ilyesmi, de most már minden oké. A gépek is és jelentem én is jól vagyok. A lehetőségekhez mérten. Bár rengeteget alszom, elég gyorsan fáradok és sokszor pár bekezdésnyi szöveg után elmegy a kedvem az egésztől de írok. Na nem azért mert ti szekáltok a frissel, mert mindenki kedves velem, de ha nem teszem állandóan a következő "jelenet" jár az eszemben. Csak amikor nekiállok leírni akkor már elszáll az ihlet.Arra gondoltam diktafonra kéne mondanom, de az azért elég hülyén venné ki magát :)
Ami a megjegyzéseiteket illeti: Az egészségügyi állapotom mint írtam kielégítő.
Detty - NEM. Nem kaphatod meg Kellant húsvétra... és karácsonyra sem! Anna egyáltalán nem tökéletes, de direkt írtam így. Neki is vannak olyan dolgai amikben bizonytalan, főleg, ha az (mint mondjuk Kellan) nagyon fontos a számára. De azért ne aggódjatok a temperamentuma még visszatér.
Kesha - örülök, hogy kivételesen egyet gondoltunk és tetszett a végeredmény. Egyébbként direkt Anna LÁBUJJAI fáztak, bízva abban, hogy akkor megmenekülnek tőled. A válasz e-mail majd megy, ma vagy holnap. Valószínűleg holnap, mert a barátnőim bejelentkeztek ma estére.
Breeco a vizsgákhoz ... örülök ha jössz és írsz, de jó tanulást. Ami az elkövetkezendő fejezeteket illeti, már kérdezte más is, akkor azt válaszoltam 125 lesz. Na ez már nem igaz, mert tuti nem férek bele még 6-ba mindennel. Úgyhogy ami biztos, a történetben most december 29 van és január 4-éig tart az A szerelem fáj. A végeredmény számszerűen? még én se tudom.
Lylia köszi, neked is megy hamarosan komi.
Kolett, Andi, Titti, Ria, Szanduss, Katta, Gk nektek is nagyon köszönöm, örülök, hogy tetszett. Csakúgy, ahogy azoknak akik csak pipával jelezték a véleményüket.
Azt nem ígérem, hogy ezután kétnaponta jön a friss. Reményeim szerint igen, de nem azért mert különben félnék a nép haragjától, hanem mert én így szeretném. De ha nem igyekszem majd legalább chatbe kiírni ha csúszok, mert nem akarom, hogy aggódjatok. Ha lesz rá ok, azt majd tudatom.
És akkor nem is húzom tovább...
Dicta
 
(Kellan szemszöge)

Nem aludtam túl sokat az éjjel. Ennek két oka is van, egyrészt nem tudtam betelni Annával. Az érintésével, a testével. Jópárszor űztük egymást az édes beteljesülés felé, míg végül fáradtan bújtunk össze és aludtunk el. Illetve ő, mert engem az éjszaka nagy részében elkerült az álom. Igaz nem csodálom, az időeltolódás és az, hogy szinte az egész repülőutat végigpihentem az oka, amit nem is bánok. Helyette figyeltem, ahogy alszik, öntudatlan állapotában hozzám bújt és mosolygott, amikor a hátát cirógattam. Úgy félórája vagyok megint éber, és ha jól gondolom lassan ő is magához fog térni, mert egyre többször rebbennek meg a szempillái, és a lélegzetvétele is megváltozott. Olyan gyönyörű. Először csak résnyire nyitja ki a szemeit, ezt eljátssza kétszer-háromszor, majd lassú mozdulatokkal kezdi el szemlélni a külvilágot. Amikor tekintetünk összetalálkozik a szája nagy mosolyra húzódik.

- Szia Cica – üdvözlöm azonnal.

- Szia – feleli álmos hangon. – Már reggel van?

- Aha.

- Olyan jól aludtam. És olyan szépeket álmodtam.

- Miről? – érdeklődöm azonnal.

- Hát abban egészen biztos vagyok, hogy szerepelt benne egy szőke kékszemű férfi, akinek ha mosolygott édes gödröcskék jelentek meg az arcán. És még álmomban is iszonyat jól csókolt.

Na kösz szépen. Igazán hazudhattál volna.

- Ha vége a forgatásnak ugye újra szőke leszel? – kérdezi. – Mert ez a sötét hajszín, bocs, de annyira nem jön be.

- Te rólam beszéltél? – kapcsolok hirtelen, mire felül és döbbenten bámul rám.

- Miért te azt hitted, hogy valaki másról?

Szégyenkezve ismerem be, hogy igen, ez volt az első gondolatom. Nem állítanám, hogy ezzel boldoggá tettem, de most ugrik be, hogy mit is mondott.

- Szóval jól csókolok?

- Nem is tudom – feleli elgondolkozva – lehet, hogy rosszul emlékszem, végülis csak egy buta álom volt.

Igyekszem bizonyítani neki, hogy a valóság lehet éppen olyan jó, sőt jobb is. Pár perc után aztán közli, hogy bocs, de ő most… és ezzel elrohan. Hallom a vízöblítést, de hiába várom, hogy visszajöjjön helyette csak a zuhany megnyitása jut el a fülemig. Oké, ezt már az este is szívesen kipróbáltam volna. Persze a közös tisztálkodás megint szeretkezésbe torkollik, mindkettőnk megelégedésére. Utána viszont kérlelve néz rám, aminek nem tudok ellenállni, úgyhogy pár perc múlva a liftben találom magam. Látom, hogy a táskájában kutat és előveszi a pénztárcáját. Rögtön tiltakozni kezdek, de bármennyire is sajnálom, igazat kell adnom neki. Elégedett arccal lép ki a hotelből én meg emlékeztetem rá, hogy ez a meccs még nincs lefutva. Válaszul a kocsiban egy csókkal kárpótol, és indít. Alig megyünk kétutcányit amikor fékez, visszatolat pár métert és huncut szemekkel osztja meg velem mi jutott eszébe. És milyen igaza van.

(Anna szemszöge)

Valami megváltozott, de még nem tudom mi. Olyan szépet álmodtam, természetesen megint Kellan-nel. Itt volt velem, átölelt, megcsókolt és hihetetlen dolgokat műveltünk. Próbálom az emlékezetembe vésni az álom minden apró részletét, így talán könnyebb lesz kivárnom, hogy együtt lehessünk. Úgy döntök lustálkodom még kicsit, de a szemem cserben hagy, mert automatikusan kinyílik. A szobában félhomály van, talán még nincs is reggel. Igen, alszom még kicsit. És reggel ha felkeltem veszek egy új csillárt, mert ez borzalmas.

Hoppá, új csillár? Ez nem is az én szobám! De akkor…és immár teljesen felébredve körbenézek és a legszebb látvány fogad amire csak ébredni akarok, akár egész életemben. Akkor nem is álom volt!

Mert a férfi akiért minden idegszálam remeg itt fekszik mellettem. Rám mosolyog. Engem ölel. És ez olyan elmondhatatlanul jó érzés. Ébernek tűnik, amikor célzok arra, hogy alvás közben is ő járt a fejemben kissé bosszúsan néz rám. Nem értem csak akkor, amikor rákérdez, hogy róla beszélek-e. Hogy is gondolhatja, hogy nem?!

Az, hogy bizonyítani akarja, hogy a valóságban is jól csókol -na nem mintha én egy pillanatig is kételkednék ebben- nagy örömömre szolgál, de sajnos a természet közbeszól. Villámgyorsan rohanok a fürdőbe, mert hála az előző esti borozgatásnak sürgős dolgom akad. Utána vacillálok, hogy visszamenjek vagy a zuhanyt válasszam és a végén utóbbi mellett döntök. Titkon reménykedem, hogy utánam jön és nem is kell csalódnom, mert alig egy perc múlva már látom, hogy nyílik a zuhanykabin ajtaja. Csibészes mosollyal lép be, látható jeleit mutatva annak, hogy nem a tisztálkodás az elsődleges célja. „Hagyom” magam meggyőzni, újabb hosszú csókcsatát vívunk. Simogató ujjai az őrületbe kergetnek, türelmetlen mozdulattal húzom közelebb mire minden tétovázás nélkül emel fel. Hátamat a csempének, talpamat a szemközti falnak támasztva próbálok nem ránehezedni. De hamar elvesztem a koncentrációmat a testem felett, mert gyors lökésekkel és ezernyi csókkal juttat újra az egekbe.

Aggaszt, hogy nehéz lehetek, de mikor rákérdezek csak kinevet.

- Cica, nálad kétszer nehezebb súlyhoz vagyok szokva.

- Tessék? – nézek rá döbbenten. És azon tűnődöm, hogy ki lehet az a nő, aki több mint egy mázsa.

- Az edzőteremben… - nevet elképedt arcomon. – a súlyzók… Miért te mire gondoltál?

- Én is arra – válaszolok gyorsan, de a mosolyából ítélve nem tudom átvágni.

A valódi tisztálkodással gyorsan végzünk, illetve ő húzná a dolgot, de nekem eszembe jutott valami. Amit öltözködés közben vele is megosztok, így reggelizés nélkül indulunk vissza a többiekhez. A liftben emlékeztet arra, amit az este lefixáltunk, mármint, hogy ő fizet. De van ellenérvem.

- Édes, van nálad euró? – kérdezem, mire megrázza a fejét.

- Az nincs, de bankkártya igen.

- De akkor nyoma marad, hogy itt jártál. Velem. És, ha mégis Robbal maradok, - mutatok idézőjeleket a levegőbe – akkor az akár gondot is jelenthet.

Ezen elgondolkozik, és nem tűnik boldognak. Én viszont tudom, hogy nyert ügyem van. Készpénzben fizetek, a recepciós ezúttal nő, de megítélésem szerint túl van már az ötvenen, csak egy futó pillantást vet a mellettem álló csodálatos férfira, így remélhetőleg nem tudja ki ő, vagy ki vagyok én.

- Ugye tudod, hogy amint egy automata közelébe kerülünk megadom a tartozást. – Istenem, ez a kompromisszum dolog nem is lesz olyan egyszerű.

Nem hagyom elrontani a napomat, helyette inkább megcsókolom. Nem kétlem flusztráló lehet, hogy mennyi pénz felett rendelkezem, és mivel örülök, hogy ezen a dolgon viszonylag jól túllépett, ha ennyire akarja egy ideig hagyom, hogy érvényesüljön az akarata. Aztán majd meggyőzöm, hogy egy cseppet se zavar, ha valóban egyenrangúak leszünk a kapcsolatunkban, és különben is ami az enyém az az övé is.

Ugyan még alig múlt nyolc óra, sietek a ház felé, így csak az utolsó pillanatban tűnik fel a pékség. Azonnal visszafordulok, mert ugye a friss, forró péksüteményt mindenki szereti. Alaposan bevásárolunk, és mindkét kezünkre szükségünk van, hogy egy fordulóval mindent a konyhába vigyünk. A házban csend honol, mozgolódásnak semmi nyoma és annak se, hogy rajtunk kívül bárki is ébren lenne.

- Én megmondtam, lusta banda. – Közli velem, miközben a szobánkban lepakolunk. Érdeklődve nézek körbe, valami furcsa. – Talán nekünk is vissza kéne feküdnünk kicsit… - súgja a fülemben, és kezei már neki is fogtak a vetkőztetésemnek.

- Várj egy kicsit… - kérem, mire csak egy sóhaj a válasz. – Kellan neked nem tűnik fel semmi?

- Mire gondolsz? – kérdezi és ő is körbeles. Aztán rájövünk. Jópár holmink hiányzik. Az ő ajándék órája, az én laptopom. Pár ruhánk. A vésztelefonom. Ezért megfizetnek. Kellan se túl boldog a fejlemények miatt. – Cica, talán mégse kéne nekik reggelit csinálnunk.

- De igen édes, a lehető legínycsiklandóbb reggelit készítjük el, - vigyorgok rá, mert a terv már kész a fejemben. – Olyat, hogy már a látványtól is összefusson a nyál a szájukban.

- De miért? – kérdezi, mire elmesélem neki azt ami az eszembe jutott.

(Rob szemszöge) 

Kipihenten ébredek, kezem azonnal tapogatózni kezd a megszokott irányba, még behunyt szemmel, de elégedetten konstatálom, hogy minden rendben. Kris itt fekszik mellettem. Bár este korán eljöttünk „aludni”, a végén csak sokára hajtottuk álomra a fejünket. Egyszerűen nem tudok betelni vele, pedig szeptember közepe óta csak azt a pár éjszakát töltöttük külön karácsonykor. Hallgatom a lélegzetvételét, majd szinte azonnal felé fordulok. Ahogy sejtettem már nem alszik, és engem figyel.

- Jó reggelt – súgja, mire válaszul megcsókolom.

- Régóta ébren vagy? – kérdezem, mert a szemei élénken csillognak.

- Pár perce – a mellkasomra fekteti a fejét, úgy néz fel rám. – Kint valami készül.

Ijedten kapom az ajtó felé a tekintetem, de szerencsére a kulcs változatlanul a zárban van.

- Mármint valami reggeliszerű – nevet ki. – Visszajöttek.

Azonnal tudom kikre gondol, és kicsit aggódok. Miután az este elővigyázatosan magunkra zártuk az ajtót még jó darabig hallottuk, hogy páran a nappaliban maradtak. Az egészen biztos, hogy elhangzott Anna neve, mégpedig szerintem Tom szájából. És nem mellékesen a szomszéd szobából, ami ugye kedvenc párocskánké. Márpedig az nem sok jót jelenthet.

- Mi történt?  - kérdezem, tartva a választól.

- Eddig semmi, de gyanúsak. Pár perce még a szobájukban pusmogtak Kellan-nal. Szerinted?

- Nem tudom – felelem őszintén, de ahogy megmozdul és lejjebb csúszik a takaró a figyelmem el is terelődik a kinti hangokról. Helyette egy kis reggeli testmozgásra próbálom rávenni a szerelmemet, de közli, hogy szó se lehet róla.

- De kicsim most miért? – nézek rá döbbenten, mert már ki is ugrott az ágyból.

- Nem fogunk egész nap az ágyban vagy a bárpultnál lenni. Szépen felkelünk és irány a sípálya. – És még mielőtt elkaphatnám, elindul a fürdő irányába. Én meg csak bámulok utána, mert hát ugye meztelen. Aztán rájövök, hogy igaza van. Olyan kevésszer van lehetőségünk arra, hogy együtt tölthessünk pár napot a barátainkkal nyilvános helyen. Ki kell használni, hogy egy rövid ideig nem vagyunk a figyelem középpontjában. Felkászálódom, ő már jön velem szembe. Azt azért nem tudom megállni, hogy egy csók erejéig el ne kapjam, de utána engedelmesen követem az utasításait és én is készülődni kezdek.

Mire felöltözök már kintről hallom a hangját, úgyhogy csatlakozom a társasághoz. Az ebédlőben érdekes látvány fogad. Sok mindenre számítottam, de erre nem. A két szökevény messze felül múlja azt a júniusi reggelt. Az arcuk szinte ragyog, ritkán látni két ennyire boldog embert. Hogy a beszélgetésnek vagy a mennyei illatoknak köszönhető nem tudom, de egyre többen dugják elő az orrukat, jópáran félkómásan tapogatóznak az éltető kávé iránt. Látom, hogy Tom is így tesz, Anna mosolyogva tesz elé egy csészét, amit a barátom azonnal a szájához emel. Nagyot kortyol, aztán…

(Kellan szemszöge)

Anna javaslata, hogy egy reggelivel engeszteljük ki őket jó ötletnek tűnik. Talán akkor a továbbiakban leszállnak rólunk, mert nem akarok állandó ugratások céltáblája lenni. Arról nem is beszélve, hogy a rántottájának mennyei ízét azóta is a számban érzem. Amikor immár egy hadseregnek elegendő péksüteménnyel megérkezünk, ahogy arra számítottam a többiek még alszanak. Bennem felmerül a gondolat, hogy még korán van, és ugye az ágy még nem is lett felavatva, de azután, hogy rájövünk több mindennek is lába kelt a szobánkból én is bosszúra szomjazom. Az ötlet amit felvett igazán tetszik. Nyerő páros leszünk mi ketten, megbánják még a többiek, hogy  kikezdtek velünk.

Mintha világéletben ezt csináltuk volna úgy dolgozunk össze. Először megbíz, hogy terítsek meg, mire végzek már összedobott vagy hat hidegtálat. Felvágottak, sajtok, zöldségek. Lefőzött több adag kávét, teát, előrakta a gyümölcsleveket és a tejet és egy csomó müzlit. Rutinosan aprítja a hozzávalókat, az én feladatom a sonka felvágása. Úgy öt perce tevékenykedünk amikor az első ember, Sandy megjelenik. Azonnal megkérdezi mit segítsen, mire Anna már mondja is neki. Aztán többen is kezdenek leszivárogni. Ash nagy mosollyal üdvözöl bennünket, egy perc múlva azt látom, hogy a kedvesem félrevonja. Beszélnek egy rövid ideig, a barátnőm kicsit bűntudatos képet vág. Miután befejezték a kedvesem visszatér a konyhába és velem is megosztja a létfontosságú információt. Negyed óra múlva isteni illatok szállnak és végre megjelenik az a pár jómadár akiknek az egész szól. A többiek ahogy kértük már letelepedtek és vígan falatoznak. A lányok váltanak pár cinkos pillantást, Kris integet Rob-nak, hogy üljön mellé.

Tom elég másnaposnak tűnik, és azonnal Anna felé indul.

- Szépségem, van itt valami koffeintartalmú ital? – kérdezi.

- Persze, - feleli ő. – Hány cukorral kéred? – érdeklődik, majd int neki, hogy üljön csak le, és lerakja elé a csészét. A srác hálásan néz rá, majd a szájához emeli a poharat. Aztán szinte azonnal prüszkölve köpi ki.

- Tom, mi a fenét csinálsz – ugrik fel Bobby, akinek a pólóján landol az adag.

- Ne haragudj, elfelejtettem szólni, hogy forró – néz rá bűnbánóan a kedvesem.

- Az hagyján, hogy forró, - morog az angol – de SÓS.

- Sós, jaj csak nem kevertem össze a kettőt? – és olyan ártatlan arcot vág, hogy többen is kis hijján felnevetünk. – Várj itt egy másik.

A srác kissé gyanakodva figyeli, és csak aprót kortyol, majd miután ez már megfelelő az egészet megissza.

- Ki kér rántottát? – hallatszik a konyha felől – vagy van ham and eggs is. 

Többen is jelentkeznek. Én állok a pult előtt és sorban rakom eléjük a tányérokat. A jómadarak közül Marcus, Nath, Tom az előbbi, Kurt, Kiowa és Mauricio az utóbbi mellett dönt. Lerakom eléjük az ételt, majd a sajátomért nyúlok és leülök. Mindenki dicséri a reggelit de ezek hatan gyanúsan csendben vannak és minket, a tányérainkat és a sajátjukat méregetik. Egy darabig egyik se szól, majd elsőként az olasz rakja le a villát és néz az unokatestvérére.

- Anna mit raktál a tojásra? – ő értetlen arcot vágva sorolja.

- Sót, borsot és a tetejére egy kis paprikakrémet.

- Akkor mitől ilyen istentelenül ÉDES?

- Nem tudom – feleli. Többen is a kitörés szélén állnak. A következő Nath, aki levágja a villáját és egymás után több pohár gyümölcslevet húz le, majd a kidugott nyelvét legyezgeti.

- Ebbe legalább egy chili paprika került. Nektek nem erős? - néz körbe.
- De – jön a válasz két szájból, míg a többiek csak megrázzák a fejüket. Kurt körülnéz, a tekintete elidőz egy darabig az unokatestvérén, majd némán feláll és az emeletre megy.

- Nem egy, kettő… - szólal meg mellettem a kedvesem, és a többiek most már a hasukat fogják.

- Mi kettő?

- A chili a rántottátokba. És most jut eszembe még valamit raktam a ham and eggs-re. Mintha a kezem ügyébe került volna a málnalekvár.

- Micsoda? – felháborodott kiáltások hallatszanak mind az öt felől. Kurt időközben visszaért és lerakja az asztalra Anna telefonját. Úgy látszik ő egyből rájött a lényegre.

- Most már kapok rendes reggelit? – kérdezi.

- NEM – jön a válasz. - Majd csak akkor, ha mindent visszaadtatok.

A többieknek is leesik, hogy lebuktak, és sorban minden előkerül, mire a züldszemű konyhatündér elővarázsol a sütőből két serpenyőt és szed nekik. Újra. Aztán végre nyugodtan megreggelizünk, egy apró momentumtól eltekintve.

(Anna szemszöge)

Azt nem tudom kik lehetnek a bűnösök, de sejtéseim vannak. Az ikrek és Mau valószínűleg benne vannak a dologban, és Tom is sanszos, főleg ha rájött, hogy átvertem Chiara-val kapcsolatban. Ezért jön az ötlet, hogy kicsit módosítanom kéne a reggelin. Azt már tudom, hogy mi az a két étel amit valamennyien szívesen fogyasztanak. Így míg Kellan elintézi a terítést én körbenézek a kamrában és meg is találom a két összetevőt ami kicsit más ízt ad majd a reggelijüknek. Lekvár és chilli. A változatosság gyönyörködtet. Garantálom, hogy ilyet még nem ettek. Sandy, Zack barátnője érkezik elsőként és rögtön segíteni akar. Azt hiszem jóban leszünk, életvidám csaj, otthonosan mozog a konyhában, és azt is megtudom, hogy az ünnepek előtt odaköltözött a srácokhoz LA-be, így mivel nagy valószínűséggel jómagam is el fogok ott tölteni nem kevés időt gyakran összefutunk majd.
Azon gondolkodom ki lenne a jó alany arra, hogy kiderítsem azt ami érdekel. Gina esti ténykedése miatt őt most kihagyom, mert előfordulhat, hogy benne van az összeesküvésben. Helyette a belépő Ash-t vonom félre.

- Ugye tudod, hogy haragszom rád – mondom neki és igyekszem morcos képet vágni. Ami hat is, mert ő mentegetőzik, én meg elárulom mivel tudna kiengesztelni. – Ha elárulod kik jártak a szobánkban, talán elfelejtem.

- Én Tom-ot, Bobby-t, az ikreket, és talán Kiowa-t mondanám. Ők maradtak lent legtovább. És volt már bennük némi pia.

Oké, célpontok kipipálva.
Mikor megérkezik Kris is ezeket a neveket mondja, majd mosolyogva érdeklődik, hogy jól telt-e az éjszakám. Erre inkább nem is felelek, de látszólag az arcomról lerí a válasz, mert elégedetten ül le. Perceken belül mindenki előkerül, az asztal benépesül. A kávét nem volt szándékomban megpreparálni, de adja magát a szituáció. Az, hogy az italt Tom a szintén „bűnös” Bobby-ra köpi csak plusz poén.
Ahogy sejtettem valamennyien kérnek vagy a rántottából, vagy a ham and eggs-ből, így ők hatan a speciális adagokból kapnak. Igen hatan, mert bár a jelek szerint Mauricio az esti akcióban nem volt benne, azt nem tudom neki elfelejteni, hogy fogva tartott a férfi wc-ben.

A visszavágás sikerül, remélhetőleg nem is próbálkoznak többé, mindenesetre ahogy a kulcs előkerül azt Kellan-nek adom, hogy dugja a zsebébe. Onnan úgyse veszi ki senki. Már a reggeli vége felé járunk amikor Tom nem bír magával.

- Tudod Kellan egyszerre irigyellek és sajnállak. Egyrészt ugye ott vannak azok a csábító fehérneműk, el tudom képzelni milyen jól mutathat bennük – poénkodik, amit a megszólított nemigen értékel. – Másrészt azért a természete hát…  papucs lesz belőled haver.

Éppen reklamálnék, hogy nem igaz, mert egyáltalán nincs szándékomban leigázni és ugráltatni a páromat. De aztán leesik, hogy a fehérneműmről beszélt.

- Tom, te kinyitottad a dobozt? – kérdezem még viszonylag higgadtan. Mire vigyorogni kezd, úgyhogy már nem kételkedem. Hát még miután megszólal.

- Ki bizony… az a vörös kis valami nem semmi. Remélem ma este nekünk is bemutatod – és még kacsint is hozzá. Gyorsan reagálok.

- Aúú, ez fájt - méltatlankodik azonnal. - Miért van az, hogy mindig mindenki a fejemet bántja – panaszkodik.

- Talán mert olyan mérhetetlenül nagy más testrészeidhez képest – fűzöm hozzá, mire mindenki felnevet. Még ő is, majd bizonygatni kezdi, hogy azért van valami ami még említésre méltó rajta.

Jó negyedórát pihengetünk mire valaki felveti, hogy mikor is indulunk el a sípályára. Hirtelen mindenkinek sürgős lesz a dolog, én beletörődően nekiállok leszedni az asztalt, mire a lányok közül többen is csatlakoznak hozzám, de a srácok szinte azonnal elmenekülnek. Hála a sok szorgos kéznek és a három mosogatógépnek, amire szükség is van ekkor a társaságnál, percek alatt végzünk. Mire a szobánkba lépek Kellan már majdnem teljesen készen van, csak a cipő nincs rajta. Én is overált húzok, előszedem a sapkám, sálat, kesztyűt, napszemüveget. A dzsekim zsebébe a pénztárcám, telefon. Mire a nappaliba érek már a többség ott van, a tárolóból szedik ki a sífelszereléseket. Gina, Chiara, Angie, az ikrek, Walter és Elisa hozták a saját léceiket. Mau, Max, Kellan, Zack és Kiowa pedig a deszkáikat. A többiek részére majd a pályán bérelünk, már előre megérdeklődtem, hogy van bőven választék.   

Ezúttal a kedvesem azonnal mellém száll be, a kormányt pedig Bronson veszi át az ő kocsijukban. Az út alig tart tíz percig, vidáman kászálódunk ki és indulunk el. Akinek még nincs felszerelése az engem követve beszerzi. Egyből öt napra béreljük, elég ha kifizetem a kaukciós díjat és nem kell minden nap túlesnünk ezen a procedúrán. Vannak akik a sífelvonók felé indulnak, többek között Kellan is, én azonban pár lánnyal a számomra sokkal biztonságosabbnak tűnő kabinokat célzom meg. Boldogan csacsognak, én meg próbálom leküzdeni azt az érzést, hogy ez az izé akár le is zuhanhat. Előbb érünk fel mind a srácok, Gina aki imádja a téli sportokat még beszalad a mosdóba.

- Indulhatunk – lép mellém Kellan. Annyira türelmetlenek tűnik, látszik rajta, hogy szíve szerint már csúszna lefelé.

- Meg kell várnom Ginát – mondom neki. – De te menj, látni akarom mit tudsz.

- De Cica, itt egy csomó ember van, nem mintha szégyenlős lennék, de azért kereshetnénk valami fedett helyet. – Huncut mosollyal figyeli, ahogy megvilágosodik bennem, hogy mire is célozhat.

- Édes, ne akarj zavarba hozni, mert a végén még a szavadon foglak – hajolok hozzá, és puszit nyomok a szájára. – Na tünés, és vigyázz magadra.

- Jó, - feleli, még mondana valamit, de Mauricio szól neki, hogy akkor kezdődhet a verseny. Mind az öt deszkás egymás mellé áll, és egyszerre rugaszkodik el. Kicsit aggódva nézek utánuk, még szerencse, hogy ez csak a közepes erősségű pálya.

(Kellan szemszöge)

Reggeli után mindenki elmegy átöltözni, aztán végre irány a hegy. Furcsa kettősség van bennem, mert annak ellenére, hogy szívem szerint minden percemet Anna mellett tölteném, vágyom a havas csúcsokra. Imádom a snowboardozást, a szabadság érzését ahogy csúszom lefelé. A sebességet, ahogy süvít az arcom mellett a levegő. A pálya már kiszálláskor elnyeri a tetszésemet, igaz elsőre csak a haladóknak valót akarom kipróbálni. Új a deszkám, kell egy kis idő mire kiismerem. Aztán ha ma nem is, de holnap jöhet a fekete pálya. Anna a többiekkel elment léceket bérelni, én meg lift felé veszem az utat. Ott csatlakozik hozzám Mauricio, aki kíváncsian és talán kicsit irigykedve figyeli a kezemben tartott kis aranyost.

- Olyan újnak tűnik – néz rám – biztos, hogy tudod használni?

Ez kóstolgat engem?! Azon ne múljon.

- Új is – felelem neki – Annától kaptam karácsonyra. Még nem volt alkalmam kipróbálni. Remélem nem lesz vele gond.

Az ajándékozó nevére felvillant a tekintete, aztán viszont olyan kihívóan néz rám.

- Pedig gondoltam versenyezhetnénk egyet… - aha, na megállj csak.

- Hát, nem is tudom - adom a bizonytalant – nem ismerem a pályát, a deszka is új.

- Jó, ha félsz nem probléma… - bekapta a horgot. Méghogy félek, előbb kellj fel ahhoz haver.

- Nem, egyáltalán nem félek – adom a sértődöttet. – Oké, versenyezzünk. És talán a többieket is megkérdezhetnénk.

Ebben maradunk. Odafenn azonnal felfedezem a kedvesem karcsú alakját, még a vastag ruhában is törékenynek tűnik, és gyönyörűnek. Rögtön hozzá indulok, de ő még meg akarja várni a húgát, gondolom még síelés közben is szemmel akarja tartani, nehogy baj érje. Bár szerintem Taylor is erre a posztra hajt. Ugratom kicsit, ő meg egy puszival utamra bocsát. Muszáj is mennem, mert az olasz valóban beszélt a többiekkel és már csak rám várnak. Bénázok kicsit amíg a lábamra csatolom a deszkát. Egy kis megtévesztés sose árt. Egyszerre rugaszkodunk el, próbaképpen egymás után több pozíciót is kipróbálok, mindig máshova helyezve a súlypontomat, majd mikor már biztos vagyok a dolgomban, belelendülök.

Nyernem ugyan nem sikerül, mert a kölyök, Max mindanyiunkat lealáz, de másodikként érek célba, és az olaszt sikerül kettővel is megelőznöm. Aztán újra a pálya felé fordulok és várom, hogy feltűnjön a világoskék síruhába bújt Anna, de sehol se találom. Pedig majdnem a pálya teljes szakasza belátható. Nem értem. Lassan befutnak a többiek, mikor már szinte mindenki leér, aggódni kezdek. Hol lehet? Csak nem érte valami?

- Gina – szólítom meg a kis tornádót, akit ez miatt éppen eltalál egy felé hajított hógolyó. Durcásan néz felém.

- Kösz szépen.

- Nem direkt volt – mentegetőzök azonnal. – Anna hol van? Még mindig nem látom sehol. Csak nem esett el?

Nevetni kezd, és nem csak ő, hanem az összes unokatestvére is. Mi olyan rohadt vicces abban, hogy lehet, hogy valahol a hóban fekszik akár törött végtagokkal? Ők beszélnek valamit, és még jobban nevetnek, amit most már egyikünk se ért. Végül Luca akit Ash kérdőn oldalba bök ad magyarázatot.

- Bocs Kellan. Tudom, hogy aggódsz, de nincs rá okod.

- Gondolhattam volna, ebben is kiváló, mint minden másban – morgolódik Rob.

- Nem igazán… sőt. – Most már semmit se értek. – Anna nem síel, sőt az is csak a ti ittléteteknek köszönhető, hogy egyáltalán feljött a csúcsra.

- Az elmúlt pár évben a két ünnep között mindig elutaztunk síelni – folytatja Walter -  de ő mindig vagy a környéken császkált, vagy otthon főzött.

- De miért? – kérdezek rá azonnal.

- Azért, mert sok mindenhez ért, de ha valamiben nem tud tökéletes lenni, akkor inkább bele se kezd. És a téli sportok határozottan nem az erősségei… - feleli az egyik az ikrek közül.

- De fönt síléc volt a kezében – értetlenkedek még mindig.

- Az az enyém volt – szól közbe Gina. – Mia sorella alighogy elindultál megcélozta a menedékházat. Szerintem most is ott beszélget az oktatókkal.

Na ez az információ határozottan nem tetszik. A síoktatók emlékeim szerint mindig magas kisportolt fiatal srácok szoktak lenni. És az én barátnők körül csak ne legyeskedjen egy se…

(Rob szemszöge)

Kezdek félni, ahogy elnézem a kettősüket. Túlságosan egy húron pendülnek, jobb lesz odafigyelni mikor mit mondok, mert nem szeretném, ha én lennék a következő akivel kitolnak. Mert ez egy ilyen nap. Reggel a srácok kapták meg a magukét, jó mondjuk az jogos volt. Én se lennék boldog, ha a cuccaim között turkálnának. Főleg Tom volt szemtelen, közöltem is vele, ha valaha eszébe jutna Kris fehérneműinek közelébe lépnie kinyírom. Öröm volt nézni ahogy Anna egy szempillantás alatt áthajolt az asztalon és alaposan fejbe verte a  barátomat. És még mindig jobban járt, mintha Kellan kapta volna el. Mert az arckifejezéséből ítélve megfordult az ő fejében is valami olyan.

Anna nevet. Ma többet hallottam a kacagását, mint megismerkedésünk óta összesen. Boldognak tűnik, és amikor rákérdeztem azt mondta az is. Miután kiderült, hogy nem hajlandó síelni, még Kellan kedvéért se, valaki mindig fent maradt vele a hegyen. Egyik alkalommal éppen én, beszélgettünk, illetve jobbára ő. Lelőni se lehetett, de nem bántam. Annyival felszabadultabb, és sugárzik. Akárcsak a haverom. Ha éppen nem érhet hozzá akkor a szemét nem veszi le róla. Ezért is kellett valakinek mindig mellette maradnia, mert amikor első alkalommal újra felértünk jópár síoktató vette körül. Elborult az agya. Nem kicsit.