124. Egyesség újra tárgyalva…

Sziasztok!

A következő fejezet legelőbb hétfőn várható, de még az se száz százalék.  (Jönnek a párom szülei látogatóba...)

Viszont van egy kérdésem? Miért csak három komit kaptam? Mert lett több, mint 30 pipa és mind arra, hogy tetszik.  

Valamit rosszul csinálok? Oké a ballagók, évvégi jegyekért tanulók nem jelentkezését megértem, jobb is ha ők inkább tanulnak. De a többiek? Őszintén érdekelne, és ne aggódjatok bírom a kritikát. Az egészségem javulását se veti vissza, csak tudni akarom mi van.

Dicta

(Rob szemszöge)

Kristen felvetésére valóságos pánik kerít hatalmába. Nem gondolhatja komolyan?! Nézem, szomorúságot és beletörődést látok az arcán. Belefáradt, persze meg tudom érteni, és ez mind miattam van. Sokkal könnyebb lenne az élete, ha nincs körülöttünk ez a médiacirkusz. Miért is kellett elvállalnom ennek az átkozott vámpírnak a megformálását. Bár -kapcsolok azonnal- ha nem teszem talán soha nem találkozunk.

- Kris, kérlek. Nem mond ezt, szeretlek. Ki fogjuk bírni, azelőtt is volt valahogy. Kihúzzuk ezt a kis időt…

- Kis időt? – néz rám nagyra tágult szemekkel – Rob még több mint két év. És ha lebukunk? Tudod mi van a szerződésbe…

- Tudom, de nem érdekel. Ha kell megszegjük, a pénz nem ér ennyit – felelem neki és komolyan így gondolom. Aztán hirtelen eszembe jut valami. – Vagy más miatt akarsz szakítani velem?

Lehet, hogy nem is ez az oka, fut át rajtam a félelem, de az ahogy hozzám bújik megnyugtat.

- Olyan hülyeségeket tudsz kérdezni, nem akarok szakítani veled. Tudod, hogy szeretlek – súgja, én meg magamhoz szorítom. Nem tudom mi lenne velem, ha elveszíteném. Hosszú ideig fekszünk így, és csak amikor már tényleg elkerülhetetlen, megyünk ki a többiekhez. Hozzánk hasonlóan többen is másnapossággal küzdenek, nem is igen veszünk magunkhoz szilárd táplálékot. Jó darabig ücsörgünk az asztal körül, aztán pár perces rendrakás után a nappaliba helyezzük át a telephelyünket. Az idő se túl jó, és az esetleges kéretlen látogatóktól is tartunk így két kivétellel az egész banda úgy dönt, hogy itthon maradunk. Amikor Walter hívása után Anna kijön a nappaliba már látom rajta, hogy a jóslatom bejött. Meglepetten és örömmel hallgatom, hogy mindenki a távozás mellett van, és a mai nap folyamán először kicsit jobb kedvem lesz. Nincs kétségem Budapest tetszeni fog a többieknek is, mi meg legalább elbújhatunk Anna lakásában.

- És mivel megyünk? – kérdez rá Luca Annától, aki újra bebizonyítja, hogy egy szervezőzseni.

- Kocsikkal. – Feleli. – Elintéztem, hogy Ferihegyen kelljen leadnunk őket, úgyhogy másodikán reggel indulunk. Lehetőség szerint minél korábban, mert jó lenne feltűnés nélkül távozni. Először Keszthelyen kirakjuk a lányokat, aztán irány Budapest. A szállás megoldva, a repülőt oda irányítom, végülis mindenképpen az lett volna a második megálló.

Nem csodálkozom, amikor a három lány tiltakozik, legalábbis látva az arckifejezésüket erre következtetek. Ginától várható volt, hogy ő is jönni akar, a másik kettő meg szerintem a pokolba is követné.

A nap további része elég csendesen telik, a lányok főzőcskézni kezdenek, mi beszélgetünk, úgy látom Kris is felvidult kicsit. Egyszercsak eltűnik, amikor felállva körülnézek azt látom, hogy komoly beszélgetést folytat Annával. Miután befejezi kimegy rágyújtani én meg követem a teraszra. Magamhoz húzom, de nem meséli el mi volt a téma, én meg nem kérdezősködöm.

Pár perc múlva aztán megtudom…

(Anna szemszöge)

Miután sikerül kiküszöbölnöm a várható akadályokat a lányokkal megegyezünk, hogy unaloműzés gyanánt főzni fogunk. Végülis rengeteg alapanyagot rendeltem, és időnk mint a tenger. Közben jókat nevetünk van köztünk pár kezdő így gyakran hangzanak el vicces kérdések, illetve történetek pár elkövetett baklövésről. Néha lopva a srácok felé lesek, a tekintetem gyakran összeakad Kellan-ével, mind jókedvűnek tűnnek csupán egy kivétel akad. A természetemmel járó kíváncsiság arra késztet, hogy megtudjam mi a gond. És ennek kiderítésére Kris megfelelő alanynak látszik, bár amennyire látom ő sincs éppen a toppon. Amikor kimegy cigizni figyelem, amikor jön vissza időben elkapom, megragadom a kezét és magammal húzom a szobánkba.

- Kris, mi a gond? Nem érzed jól magad?

- Nem túlságosan, megártottak a koktéljaid az este… - talán, ha legalább egy picit elhúzza a száját be is veszem a mesét, de így, hogy olyan képet vág mint akinek meghalt valakije tudom, hogy csak el akarja terelni a figyelmemet. Hosszú percekre van szükségem ahhoz, hogy kiszedjem belőle a valódi okot. Még miután magamra hagy is a mondatain töröm a fejem. Tudom mit kéne tenni, csak éppen most kicsit nehezemre esik belegyezni. Felkuporodok az ablak előtti fotelbe és miközben bámulom a hóesést próbálok más megoldást találni, de valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy az első variáció a legtökéletesebb. Ami kivitelezhető, ezt már bizonyítottuk, de bizonyos lemondásokkal jár. És én nem tudom, kérhetek-e Kellan-től ekkora áldozatot.

Mintha csak tudná, hogy ő jár a fejemben egyszercsak megjelenik mellettem.

- Min töröd a fejed, Cica? – kérdezi, miután felállít leül a helyemre és az ölébe húz. Elmesélem neki a beszélgetésem Kristen-nel, és legnagyobb meglepetésemre azonnal azt javasolja, amire az én fejemben járt. Olyan nagylelkű, de biztos, hogy helyesen döntünk?

Aztán a következő mondatától szinte sokkot kapok…

 

(Kellan szemszöge)

Anna már jó ideje egyedül van a szobánkban, láttam amikor Kris-szel bementek, gondoltam biztosan beszélgetnek, de ő hamarosan távozott a kedvesem viszont már negyed órája nem bukkan elő. Kíváncsi vagyok mit művelhet ezért az ajtóhoz sétálok. Először nem értek semmit, mert a fürdő ajtaja is nyitva és sehol se látom. Aztán az ablak mellé állított fotelban felfedezem, szinte mozdulatlanul ül összekuporodva. A lábait felhúzta és átfogja a kezeivel, az állát a térdeire támasztja és bámul kifelé. De mintha messze járna gondolatban, nem tudom mi aggasztja, de ki akarom deríteni. Szó nélkül engedi át a helyét és ül vissza az ölembe, a mellkasomhoz bújik és nagyot sóhajt. Határozottan aggódik valami miatt. Mikor rákérdezek elmeséli a beszélgetésüket. Meglepetten hallom, hogy Kristen-ben felmerült, hogy külön kéne folytatniuk Rob-bal. Nem is értem, hogy juthatott eszébe ekkora marhaság. Aki rájuk néz láthatja, hogy mennyire ragaszkodnak egymáshoz. És azt is furcsállom, hogy Anna miért nem látja egyszerre a megoldást.

- De hát ez pofonegyszerű – mondom neki, miközben a hátát simogatom, mert nem tudom megállni, hogy ne érjek hozzá valamilyen formában. – Marad minden a régiben.

- Ezt meg hogy érted - emeli fel a fejét és néz a szemembe.

- Játsszátok tovább ezt a színjátékot, és a probléma megoldva. Úgyis sokat leszünk együtt.

- Igaz, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet – ellenkezik továbbra is. – Nem mehetünk sehova kettesben, és én nem vagyok egy otthonülő típus, és szerintem te se. Oké, a nyilvános szereplés, meg a fotózások már mennek, a szállást is jól megoldottuk eddig is, de nem mehetünk mindenhova négyesbe.

Aztán hirtelen elhúzódik tőlem és kérdőn néz rám.

- Vagy te nem szeretnéd ha mi ketten… - Már megint kezdi. Kételkedik bennem.

- Cica, ezt  ne csináld. Persze, hogy szeretnék veled lenni és megmutatni mindenkinek a gyönyörű barátnőmet – szégyenlősen mosolyog, végre kicsit felenged. - De majd előveszed azt az édes barna parókádat abban úgyis olyan szexis vagy és mindjárt nem ismer fel senki.

Várom a reakcióját, ez az ötlet már régebben eszembe jutott.

- Szóval így nem is vagyok szexis… - néz rám incselkedve, majd a szemei hatalmasra tágulnak és kiugrik az ölemből. – Te tudod…

Nevetni kezdek, olyan döbbenten néz rám, majd csípőre vágja a kezét és szinte dühösen méreget. Most meg mi a baj?

Kell pár perc mire sikerül lenyugtatnom, de nem is tudok elképzelni kellemesebb időtöltést ennél.

Már indulnánk megkeresni Robot és Krist de Annát telefonon hívják, így magára hagyom. A kérésével ellentétben eszemben sincs nélküle belekezdeni, inkább keresek magamnak egy sört, és leülök. Lopva figyelem őket, valóban nem tűnik őszintének a mosolyuk. Látszik rajtuk, hogy aggasztja őket valami. Örülök, hogy segíthetek nekik. Jó érzés. Azt hiszem, most már értem miért ment bele Anna annak idején. Elég rájuk nézni, összetartoznak.

Egy biztos én soha nem fogok aláírni olyan szerződést ami ennyire beleszól a magánéletembe. Főleg, hogy enyém a nő akit szeretek.

Aki csak sokára kerül elő, kérdőn néz rám, úgyhogy felkelek és odamegyek a két delikvenshez. Csak nehezen tudom megállni, hogy ne mosolyogjak, mert elképzelem az arcukat, hogy mit fognak szólni.

A valóság jobb, mint amire számítottam.  

(Anna szemszöge)

Miután Kellan közli, hogy tud a barna parókámról leesik, hogy valakinek eljárt a szája.

- Ki volt az? – kérdezek rá azonnal, bár nincs nagy választási lehetőség. Csak pár ember tud róla, Nikki, mert ő volt az ötletgazda. Sarah és Colin, de velük nem találkozott. És Jay. – Ugye Jackson, ó a francba…

Mérgelődök és már indulnék is kifelé, hogy felelőségre vonjam a bűnöst, de megállít.

- Anna, ülj vissza. – Aha, persze, hogy eltereld a figyelmemet. – És nem, nem ő volt az. Neki én árultam el.

- Micsodaaa? – akadok ki újra. – Akkor honnan…

- Felismertelek – közli és vigyorog. Én meg már teljesen össze vagyok zavarodva. Rengeteg kérdésem van, mikor, miről és miért nem szólt. Mindenre megkapom a magyarázatot és azt is közli, hogy mennyire örült. Először nem értem mire gondol, viszont amikor kissé önelégülten azt mondja, hogy ugye én tettem meg az első lépést, mert tisztában voltam vele, hogy ki ő, fordítva viszont nem nincs kedvem elrontani a kedvét. Meg kell kérnem Nikki-t, hogy ha lehet soha ne árulja el, hogy eredetileg csak egy éjszakát akartam. Kicsit szégyenkezve jut eszembe mi mindent műveltünk azon a két éjjelen, és mintha csak kitalálná a gondolataimat ő is célozgatni kezd.

- Nem semmi kis táncot adtál elő, nem is beszélve azokról az apró kis ruhákról. Nem bánom, néha otthon is előveheted őket. Ha úgy érzed ki akar bújni belőled a kisördög.

- Csak arra vigyázz elő ne vegyem a korbácsomat – súgom neki, miközben újra az ölébe ülök. – De ha jó fiú leszel, esetleg lehet szó ismétlésről.

Ez azonnal beindítja, mert a keze már csúszik is felfelé az oldalamon. Tehát ez se titok többé. Jobb is így. Az felett mondjuk még mindig nem tudok napirendre térni, hogy Jay nem árulta el amikor beszéltünk, hogy Kellan-től már hallott a kis akciónkról.

Percekig faljuk egymást, majd úgy döntünk be kéne avatni a két szintén érintettet, had nyugodjanak meg. Mikor felállok és elindulok kifelé, megállít és huncut mosollyal közli, hogy azért még tartozik, amiért átvágtuk. Nem értem mire gondol, de gyorsan felvilágosít.

- Mexicoban. Ha jól gondolom lefordítottad a többieknek amit a pincérrel beszéltem, mert tuti nem utána tanultál meg olyan jól spanyolul.

Felidézve az ottani ebédet én is nevetni kezdek. Hát igen, jó móka volt.

- Nem, valóban nem…

- Hanem… – néz rám kíváncsian.

- A nagymamám spanyol. Az amerikai nagymamám.

És ebben a pillanatban megszólal a telefonom. A kijelzőn pontosan az  éppen emlegetett személy száma villog.

- Kellan, ez eltart egy darabig. Elmondod nekik addig? – kérdezem, mire csak bólint és magamra hagy. A készülék másik végéről nagyapa köszön rám, majd őt követi Inez nagyi, Mary, Brian, Sarah és még Colin is, igaz ő csak bekiabál a barátnőm mellől, hogy boldog új évet. Beszélünk az ünnepekről, nagyapát megkérem, hogy irányítsa Patrick-ot a Jet-tel Budapestre. Nagymama arra kíváncsi, hogy érezzük magunkat. Mary panaszkodik, hogy a kis pocaklakó már elég „teher”, nem bánná, ha kibújna végre. Igaz, alig egy hete van vissza. Brian-nel közlöm, hogy amint történik valami az ügyben azonnal értesítsen. Sarah kíváncsiskodik, hogy most mi van Kellan-nel. Na erre a mondatra felnyögök. Pont akkor kell rákérdeznie amikor ott vannak a nagyszüleim? Szinte látom magam előtt, hogy ki fogják faggatni mit mondtam, amint lerakjuk. Úgyhogy elmesélek neki mindent. Azt, hogy még soha nem voltam ilyen boldog, hogy szeretem Kellan-t, és szándékomban áll elvinni valamikor Wyoming-ba is.

A barátnőm ahogy az tőle várható örül a boldogságomnak, és közli, hogy nyugodjak csak meg, megpuhítja a nagyszüleimet, nem lesz gond. Na ettől nem is félek. Két adu is van a kezemben.

Jó fél óra is eltelik mire elbúcsúzunk azzal, hogy akkor jövő héten találkozunk. A nappaliba lépve felfedezem a kedvesemet de nem azokkal akikkel lennie kéne. Mivel Rob és Kris arca még mindig elég borús, nem hiszem, hogy beszélt volna  velük. Erről hamarosan ő is biztosít.

- Szeretném, ha mind ott lennénk, és megbeszélnénk pár dolgot. – Csak bólintok és visszaindulok a szobánkba ő meg szól nekik, hogy kövessék.

(Rob szemszöge)

Kellan mondatára, hogy beszélni akarnak velünk már vártam, és szerintem Kris is. Kézen fogva követjük a szobájukba ahol Anna már az ágyon ül, a haverom azonnal mögé telepedik és magához húzza. Jó rájuk nézni, ahogy egymásra mosolyognak. Úgy irigylem őket. Azt, hogy szabadok. Mert a média érdeklődése előbb-utóbb elcsitul, főleg, ha látják majd milyen boldogok. Mert az nem hír.

Leülök az egyik fotelbe, Kris a karfára telepedik és várjuk, hogy bejelentsék, hogy akkor az egyességünknek vége.

De egyik se szólal meg, Anna meglöki Kellan-t, ő a fejével int felénk, mintha valami néma párbeszédet folytatnának. Na ezt a huzavonát az én idegrendszerem ma nem bírja.

- Oké srácok, mind tudjuk, hogy azért vagyunk itt, mert vége a kis színjátékunknak. Már beszéltem Steph-pel, ha visszamegyünk kiadok valami sajtónyilatkozatot, hogy elválltak útjaink, de továbbra is barátok maradunk, bla-bla-bla.

- Én a helyetekben várnék azért egy kis időt – szólal meg mellettem a szerelmem – mielőtt nyilvánosan is együtt mutatkoztok, mert különben a média leszedi a keresztvizet is Annáról.

- Nem. – feleli a makacs ír nőszemély, mire én is győzködni kezdem.

- Anna, ha eddig kibírtátok, akkor csak menni fog még egy kicsit.

- Anna arra célzott, hogy nincs szándékunkban nyilvánosan együtt mutatkozni – szól közbe Kellan. Engem meg elfut a pulykaméreg. Nem igaz, hogy titkos szeretőnek akarja csak, akit rejteget. Ő ennél többet érdemel. Hangot is adok a véleményemnek, de éppen az érintett vág közbe.

- Rob, félreértetted.

- Mit? – kérdezek vissza. Megint megböki a párját aki csak mosolyog, és megrázza a fejét. Csak éppen azzal nem számol, hogy az ír boszorkány mindig eléri amit akar. Most is felugrik és durcásan néz rá, ő meg megadja magát a sorsnak.

- Oké, szóval az a helyzet, hogy úgy gondoljuk, hogy jobb lenne, ha folytatnátok az együtt járást.

Döbbenten bámulok rájuk és Kris arcán is ezt látom. A magyarázat hallatán, és főleg, hogy Anna nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy ez a haverom ötlete a szavam is eláll. Tényleg létezik ilyen? Hogy két ennyire önzetlen embert mondhassunk a barátainknak?

Mint kiderül, ők már mindent átrágtak, de újra végigmegyünk a várható akadályokon. Még el se merem hinni, hogy ez igaz lehet, és a sötét felhők elvonulnak a fejünk fölül amikor a kedvesem egyik mondatára megfagy a levegő a szobában. Ajjaj.

(Anna szemszöge)

Szívem szerint azonnal kikiabálnám, hogy nyugi srácok, nincs semmi gond, mert sugárzik róluk a beletörődés és a kétségbeesés. De úgy gondolom ez most Kellan feladata. Mert mondhat amit akar, ő hozza a legnagyobb áldozatot négyünk közül. Én csak „élvezem” majd, hogy egy ilyen világhírű pasi a párom, mint Rob. Ő megmenekül a szerződésszegéstől, mert gyanítom, ha arra kerülne sor inkább elküldené a fenébe a Summit-ot, minthogy lemondjon Kris-ről. Kris is csak nyer az ügyön, mert most már tudhatja -legalábbis remélem, hogy így van- kettőnk között az angollal soha nem lesz semmi. Őt viszont békén hagyják a Robsten témával, nem jön elő újra a média a magánéletükben való vájkálással. De Kellan… ő néha biztosan szenvedni fog. Mert vannak dolgok amik elkerülhetetlenek, vacsorák, partik, bemutatók, amikor muszáj lesz Rob oldalán megjelennem és ő ezt premier plánban fogja végig nézni. A mindennapokban oké, az álcázás megoldható. Csak érjünk vissza, beszerzek egy csomó parókát és kontaktlencsét, de a hivatalos programok esetén választanom kell majd kettőjük között. És az biztosan súrlódáshoz vezet majd. De egyelőre nem akarom elrontani a kedvüket, majd ha oda jutunk, újra tárgyaljuk az ügyet. Mert nekem most már Kellan a fontos.

Szívemig hatol a mondata, amikor megindokolja nekik miért is jutott erre a következtetésre, hogy ez a legjobb megoldás. Valóban ennyire szeretne? Megérdemlem én Őt egyáltalán?

Pár perc múlva jókedvűen indulnánk ki a többiekhez, de Kris mondata okoz némi fennakadást. Igaz mikor látja, hogy a kedvesem szemei fennakadnak ő saját maga ad magyarázatot, amitől a kedélyek lenyugodnak. Gondolom én, de Kellan visszahúz a szobába és kérdőn néz rám amint távoztak.

- Mikor is volt ez a dolog? – kérdez rá szigorú arccal. Újra elmondok mindent, és csak lassan jövök rá, hogy ő inkább ugrat, mint számon kér. Biztosít róla, hogy megértette véletlen volt és nincs jelentősége, és egy olyan dolgot árul el, ami engem is jókedvre derít.

Értékelem, hogy őszinte és nem hibáztatom. Nem is tehetem, mert mondhat amit akar, én tehetek a dologról. Belülről gyötör kicsit a féltékenység, de le fogom küzdeni. Kellan őszinte, nem hibátlan, de szántszándékkal hiszem, hogy nem okozna fájdalmat. Ha mégis… akkor azt megbánja. Nagyon.  

(Kellan szemszöge)

Én arra várok, hogy Anna kezdjen bele, ő meg arra, hogy én. Ez a húzódozás viszont ahhoz vezet, hogy Rob nem bírja tovább cérnával és közli, hogy már intézkedett. Elég mókás arcot vágnak amikor elárulom nekik, hogy mi úgy döntöttünk nem mutatkozunk együtt.

- De miért? – kérdez rá Rob, majd az arca egy pillanat alatt borul el és rám támad. - Elment az eszed?

Nem értem mi a baja, azt meg főleg nem, hogy gondolhatja, hogy szégyellem a kedvesemet. Ő viszont, mint egy anyatigris véd meg azonnal, örülök, hogy így tesz, de amikor bevágja a durcát megijedek. A villámgyors hangulatváltozásaival az őrületbe kerget. Csak egy perc múlva esik le, hogy elérte amit akart, én beszélek. Az arcukra kiülő csodálkozás és hitetlenkedés elég mókás, Kris szólal meg először, szó szerinte elismételve Rob kérdését.

- De miért?

- Éppen azért amit mondtál. Ha a sajtó megtudja, hogy nem vagytok együtt – mutatok Rob-ra és Annára – kezdődnek a találgatások. Bármennyi idő telik is el az első közös megjelenésünkig elő fogják szedni a régi képeket, elméleteket gyártanak, hogy biztos már eddig is volt köztünk valami. Nem akarom, hogy Annát támadások érjék, vagy akárcsak valaki is ferde szemmel nézzen rá amiért velem van és nem veled. Mert valljuk be őszintén, a rajongók imádnak benneteket, sőt a média is. Így együtt. De te vagy a sztár. Te maradnál egyedül míg ő új életet kezdett, velem, a haveroddal. Ebből a helyzetből mindig ő jönne ki rosszul.

Magamhoz húzom, ő meg azonnal hozzám simul. A szemei smaragdként ragyognak, szívem szerint azonnal eldönteném az ágyon, de még nem lehet.

- De azért van itt pár dolog. – Vágok bele a dolgok közepébe, és Rob-hoz fordulok. – Csak semmi fölösleges csókolózás, csak ha nagyon muszáj, és a nyelved maradjon a szádban.

Látom, hogy ők is vigyorognak, úgyhogy folytatom.

- Nem ajánlom, hogy belerángasd valami hülyeségbe, és még egy olyan ruha alá csúszó kezet, mint az Eclipse utáni partyn nem akarok meglátni. – A kedvesem füléhez hajolok, és a következő mondatot csak súgva neki egyedül mondom el. – És csak akkor hanyagolhatod a fehérnemű viselését, ha velem vagy. Vele semmiképp.

Felkuncog, majd szájon puszil, de a huncut mosolya nem sok jót ígér.

- Ja, és nincs több kettesben való elvonulás. Ha hivatalos programról van szó, oké, de max. 1-2 nap. Nem, mint a nyáron… - nézek rájuk, mert az azért böki a csőrömet, mit csinálhattak kettesben.

- Oké. – feleli Rob nevetve, és felállva a kezét nyújtja. – Megígérem, és köszönöm illetve köszönjük. Mindkettőtöknek.

Annát is megöleli, ugyanúgy ahogy Kris engem. Örülök, hogy így döntöttünk. Tudom, hogy nehéz lesz, de menni fog. De a megpróbáltatások már alig fél perc múlva elkezdődnek. Éppen indulnánk kifelé amikor Kristen megáll az ajtóban és mosolyogva visszanéz rájuk.

- Egy dolgot én is kérnék. Nincs több egy ágyban alvás.  – néz rájuk. - Az se érdekel, ha Rob-nak egy hétig fáj a háta a kanapé miatt, de nem akarok mégegy véletlen összesimulást.

Hogy mi van?

A lényeget azonnal felfogom ők ketten egy ágyban - összesimulva. Na erről még határozottan nem hallottam. Az érzéseim amik a döbbenet és a düh között hullámzanak valószínűleg az arcomra vannak írva, mert a bomba robbantója mellém lépve gyorsan magyarázkodni kezd.

- Nyugi már, nem történt semmi, csak kirándultak, nem tudták kinyitni a kanapét a szállodában ezért egy ágyban éjszakáztak. Reggel meg kicsit félkómásan egymás karjaiban ébredtek. Ennyi. Elmesélték mind a ketten, pedig el is hallgathatták volna.

- Aha. – Meg kell emésztenem a dolgot, ami nehezen megy.

- Jah, és csak hogy tudd, Anna azt hitte te fekszel mellette, legalábbis Rob azt mondta a te nevedet suttogta.

- Igen, de nem az volt az első eset, már Tenerifén is a hintaágyban. Valahogy álmában mindig te jársz az eszében.

Elsiklok az felett, hogy akkor ott is együtt alhattak, Rob őszintének tűnik. Kris biztosnak abban, hogy minden úgy történt ahogy elmesélték. Anna bűntudatosan néz rám, de ismerem már annyira, hogy ebből ne vonjak le téves következtetést. Valószínűleg az zavarja, hogy nem ő mesélte el.

- Oké – felelem és elhúzom a számat mire mindenki megkönnyebbülten fellélegzik. Újra elindulunk kifelé, de bennem még motoszkál egy kérdés, nem is engedem, hogy kilépjen az ajtón. Elé állva teszem fel a kérdésemet.

- Cica, mikor is volt ez az összebújás? – majdnem felnevetek attól az ártatlan arckifejezéstől ami feltűnik az arcán.

- Augusztusban. De tényleg nem történt semmi, nem akartam, hogy fájjon a háta reggel ezért engedtem az ágyamba. És nem történt semmi, amikor felébredtünk mindjárt megbeszéltük a dolgot. Én nem gerjedek Rob-ra…

Ez határozottan tetszik. Nem gerjed Rob-ra. De álmában én járok az eszében. És már augusztusban is. Mennyi időt elvesztegettünk feleslegesen, pedig tölthettük volna együtt is. Mennyi fejfájástól és másnapos reggeltől kímélhettem volna meg magam. De már mindegy. Most már minden a helyére került. Bízom benne. Jobban, mint magamban. És hát én se voltam egy szent a nyáron. Apropó nyár…

- Anna – nézek rá kicsit félve. Nem tudom, hogy fog reagálni, de el kell mondanom. – Amíg fasírtban voltunk én elég sok nővel kerültem kapcsolatba.

- Kellan, nem számít. Ahogy mondtad külön voltunk – vág közbe, de az arcán azért átsuhan egy pillanatra a fájdalom.

- Nem, nem érted. Én nem feküdtem le velük. – Hitetlenkedve néz rám. – Illetve kettővel lehet, de nem emlékszem rá. Mindig te jártál az eszemben, rengeteget ittam, és volt, hogy idegen nővel ébredtem, de csak kétszer volt, hogy… - A fenébe, ez de kínos. De persze kíváncsi.

- Hogy? – néz rám kérdőn.

- Hát hogy nem volt rajtam ruha. Reggel. De eljöttem és fogalmam nincs történt-e valami.

- Jó.

- Jó? – Nem értem én ezt a nőt. Ilyen egyszerűen napirendre tér a dolog felett?    

- Elmondtad. Nem emlékszel arra mi történt, rendben. Nem voltunk egy pár, tehát semmi jogom számon kérni rajtad azokat a napokat. Főleg, hogy nagyrészt én tehetek róla – közbeszólnék, de nem hagyja. – De igen. Én tehetek róla, mert már Johannesburgban vagy inkább már a születésnapomkor téged kellett volna válasszalak. De ezen már nem tudunk változtatni. Elmúlt, nem érdekel mi volt eddig, az érdekel mi lesz ezután. Nagyra értékelem, hogy felajánlottad, hogy segítsünk Kris-nek és Rob-nak, de ha meggondolod magad, bármikor, kérlek szólj. Én téged foglak választani, és ők is megértik majd, és ne aggódj, meg tudom magam védeni a csúnya újságíróktól. A családom és a barátaink úgy is mellettünk állnak, és csak ez számít.

Hihetetlenül szerencsés ember vagyok. És annyira szerelmes, mint ahogy soha nem is képzeltem. Magamhoz húzom és megcsókolom amit azonnal viszonoz, percekig állunk és ha nem kopognak be valószínűleg eszünkbe se jut kimenni a szobából.

De megteszik. Úgyhogy, fájó szívvel de elválok tőle és lenyomom a kilincset. De nem tudom kinyitni az ajtót, mert megakadályozza.

- Kellan, azért egy dolgot jobb, ha tudsz. Ha valamikor is rajtakaplak egy nővel… azt nem úszod meg élve…