121. Születésnapi meglepetés…

(Anna szemszöge)

Kipihenten ébredek, kell egy kis idő, mire felfogom, hogy hol is vagyok. Hogy kivel az nem kétséges, ismerős már a kéz, mely szokás szerint a hasamon nyugszik. Mosolyognom kell, teljesen beleszoktunk ebbe a kifli pózba. Én vagyok a kis-kifli, hiszen összegömbölyödve alszom, és Kellan a nagy-kifli, mert szabályszerűen körbeölel. Igyekszem a legkevesebb mocorgással megkaparintani a telefonom, hajnali hatot mutat. Olyan korán van még.  De nincs mese, muszáj felkelnem, bár először csak az egyik lábamat dugom ki a takaró alól és rántom vissza sietve. Nem megy a fűtés?

Nincs mese, ha nem szánom rá magam el fogok késni. Illetve el fogunk késni, mert este közölte, hogy ő is jön. A fürdőbe rohanok és azonnal beállok a zuhany alá. Öt percig folyatom magamra a forró vizet, mire úgy érzem, hogy biztosan felébredtem. Fürdőlepedőben osonok vissza, hogy ruhát keressek magamnak, de már az ajtóban elakadok. Egy percig csak állok és bámulom, ahogy alszik. Órákig el tudnék lenni ezzel a tevékenységgel, de a lábam fázik. Sietősen öltözök, már majdnem végzek amikor két kéz simul a derekamra. Kis hijján felsikítok, és azonnal megfordulok.

- A fenébe, halálra ijesztettél… - nézek rá.

- De morcosak vagyunk korán reggel – nyom egy kiengesztelő puszit a számra. Látva a mosolyt az arcán én is elhúzom a számat.

- Nem is… - és megcsókolom. Úgy igazán. A tenyere azonnal a fenekemre simul és közelebb húz magához, én a mellkasára teszem a kezem, amikor megérzem a meztelen bőrét két érzés között kezdek el vacillálni. Vágy vagy józanság? Az eszem győz, eltolom magamtól és figyelmeztetem az alacsony hőmérsékletre. Kelletlenül, de hallgat rám és ő is elmegy zuhanyozni. Én készítek mindkettőnknek egy-egy kávét, mire visszaérek a csészével már a pulcsiját húzza magára. Mennyivel szívesebben vetném inkább lefelé róla...

Pár perc múlva már a bejárati ajtót csukjuk be magunk mögött, kezemben a táskámmal pattanok be a terepjáróba. Azonnal indítok, majd felállítom a fűtést.

- Akkor most hova is megyünk? – kérdezi, én meg elmesélem neki, hogy mi az úti célunk. Egész végig beszélgetünk, szerencsére alig van forgalom, így még arra is marad időnk, hogy megreggelizzünk és közben az előrelátóan magammal hozott laptop segítségével kiderítem, hogy Salzburgban hol vannak azok az üzletek amelyekre szükségünk van, és amelyek elég korán nyitnak.

Szerencsére a gép pontosan érkezik, úgyhogy nyolc óra nulla-nulla perckor már újra a kocsim felé tartunk. A „meglepetés” rendben megérkezett, Gina örülni fog, ebben biztos vagyok.

(Kellan szemszöge)

Mintha halk vízcsobogás szűrődne be valahonnan. Aztán csend. Lehunyt szemmel kezdek el tapogatózni, de mellettem üres az ágy. A takaró még őrzi a testének melegét, valószínűleg Anna is csak nemrég kelhetett fel. Hallom a lépteit, nem kapcsol villanyt, csak a fürdőből szűrődik ki némi fény. Várom, hogy hozzám lépjen, de semmi jele annak, hogy ez lenne a szándéka. Helyette kis idő múlva a szekrényajtó nyikorgása üti meg a fülemet. Nekem háttal áll, a fürdőlepedőt hanyagul a szekrény ajtajára dobja. Éppen a bugyijába bújik bele, mosolyogva figyelem, ahogy a melltartó, aztán póló, majd zokni következik. Amikor a farmert rángatja fel magára megunom a leskelődést, lecsúszom az ágyról és mögé osonok. Közben már a pulcsi is felkerült, én meg meglepem. Iszonyatos jó reflexei vannak. De nekem tökéletesen megfelel, hogy immáron velem szemben áll. Ugratom kicsit, de amikor megcsókol minden gondolatom egyetlen dologra összpontosul. Már éppen húznám magammal az ágy irányába, de nem hagyja. Ez így nem ér.

- Kellan, sietnünk kell. Különben is megfázol, menj a fürdőbe addig csinálok kávét.

- Korán reggel már parancsolgat – morgok az orrom alatt, de azért engedelmeskedem. Öt perc múlva már majdnem kész vagyok mire Anna egy csészével a kezében visszajön. Időközben még a haját is befonta, én is felöltözöm, majd indulunk. Kicsit vágyakozva nézek a kormány felé, de ő nem mondja, hogy vegyem át én meg nem akarom, hogy azt higgye úgy gondolom nem vezet jól. Mert az bizony nem lenne igaz. Csak kicsit nagy sebességgel közlekedik.

Alig egy óra múlva a reptéren vagyunk, és céltudatosan egy gyorsbüfé felé tart. Szeretek vele enni. Nem csak tologatja a falatokat a tányérján, hanem bevállalja a tartalmasabb kaját is, jelen esetben éppen két hamburgert pusztít el. És persze utána egy fánkot. Még a hideg is kiráz a gondolatra, hogy ilyen kora reggel édességet egyek. Húh.

Iszonyatos sebességgel gépel és jegyzeteli a füzetébe a boltok címét. Aztán ugyan ezzel a lendülettel csukja le a laptopot és pattan fel.

- Gyere – nyújtja felém a kezét. – Mindjárt leszáll a gép.

Arcán leplezetlen türelmetlenséggel nézi a kiszálló embereket, majd amikor hatalmas mosolyra húzódik a szája tudom, hogy rájuk vártunk.

A két utazó bátortalanul néz körbe, aztán amikor kiszúrják a nekik integető kedvesem látszik rajtuk, hogy mennyire megkönnyebbülnek.

Egyforma magasak, de ez az egyetlen ami azonos. Az egyikük vörös hajú, figyelemreméltó idomokkal, már messziről lerí róla, hogy tudatában van annak, hogy a legtöbb férfi szeme megakad rajta. A másik szőke, vékony, széparcú, a szemüvegében erősen intellektuális benyomást kelt. Határozottan indulnak meg felénk, azonnal megölelik Annát, majd látom az arcukon, hogy mennyire elcsodálkoznak, amikor bemutat nekik. Elkérem az utazótáskákat, ami szemlátomást meglepi őket, majd a parkoló felé indulunk. A kocsiba a kormány mellett ülő felé fordulok, mert van valami ami időközben elnézve a lányokat megfordult a fejemben.

- Cica, most tulajdonképpen ki kap ajándékot? Gina vagy Tom – mert, hogy az angol azonnal lecsap a kis vörösre abban biztos vagyok.

- Hát ezen már én is eltűnődtem – feleli nevetve. – Szerintem mind a ketten elégedettek lesznek. Legalább nem lesz ideje velünk foglalkozni.

- Nagyon helyes, csak szálljon le rólunk mindenki – felelem, és hozzá hajolok. Olyan régen csókoltam már meg. A következő pillanatban egy sikkantást, majd gyorsan pergő beszédet hallok. Kapkodom a fejem a három lány között, akik számomra érthetetlen nyelven tárgyalnak. A kitágult szemek nem sok jót ígérnek, főleg akkor kezdek aggódni amikor meghallom Rob, majd a saját nevemet.

(Anna szemszöge)

Az ötlet nem is tőlem származik igazán Gina születésnapi meglepetését illetően. Anya ejtett el egy olyan mondatot még a hónap elején, hogy a lányok biztosan csalódottak lesznek, hogy nem ünnepelhetnek együtt. Merthogy Linda, Szilvi és Gina az általános iskola óta elválaszthatatlan egymástól. Akkor kötöttek barátságot, és hoztak létre egy olyan véd és dacszövetséget amire mindig is kicsit irigy voltam. Szilvi a vörös démon, a csábítás maga. Gina a megállíthatatlan és Linda a megfontolt, aki képes kordában tartani a másik kettőt. Bár tapasztaltam már, hogy adott esetben őt se kell félteni. Már mindketten betöltötték a tizennyolcat, amit bulival ünnepeltek. Úgy gondoltam, az, hogy őket idehozatom megfelelő ajándék lesz a húgomnak. Először a szüleikkel beszéltem meg a dolgot, majd egyik este megléptem otthonról és a lányokat is beavattam. Gondoskodtam a repülőjegyekről, Linda bátyja megígérte, hogy felrakja őket a gépre Budapesten, én pedig azt, hogy itt várom őket. El tudom képzelni milyen nehéz lehetett magukban tartaniuk a titkot, de sikerült, legalábbis eddig semmi jelét nem tapasztaltam annak, hogy elárulták volna magukat. Anyaék mindketten egyet értettek abban, hogy Gina odalesz az örömtől.

És szerencsére minden rendben van, mert a két nőszemély éppen most lépett ki a kapun. Miután felfedeznek felénk indulnak, én is előre lépek pár lépést. Megölelem mindkettőt, de a tekintetük, főleg Szilvié már a hátam mögé néz. Nincs kétségem kit figyelhet éppen. Egy pillanatig elfog a féltékenység, de miután bemutatom őket egymásnak és Kellan arcán az érdeklődés halvány szikráját sem fedezem fel megnyugszom. Pedig, hogy nagy hatással van mindkettőre az tagadhatatlan, hát még amikor elveszi a táskáikat. Igazi úriember.

Siettetem őket, oké, lehet, hogy kissé paranoiás vagyok, de tartok attól, hogy valaki felismeri, vagy akár engem. Ezt a pár napot nyugalomban akarom tölteni, és a srácoknak is kell a kikapcsolódás. A nap vakítóan tükröződik vissza a havon, miközben bekapcsolom a biztonsági övet a tekintetem összeakad a kedvesemével. Csibész mosollyal teszi fel a kérdést, és egyet kell értenem vele, a tréfás kedvű angol főleg azután, hogy Chiara-val nem járt sikerrel tuti bepróbálkozik a lányoknál, arra is lenne tippem melyiküknél. Persze ebben van jó is, tudom, hogy mindketten tudnak vigyázni magukra, de ha nem, akkor majd a triumvirátus harmadik tagja leszereli Tom-ot. És legalább nekünk nyugtunk lesz tőle. Kellan csókja felmelegíti a szívemet, bár szomorúan gondolok bele, hogy milyen messze még az este. Ebben a pillanatban a hátam mögül ide nem illő hangok szólalnak meg.

- Úr Isten…

- Atya ég… - azonnal a hátra fordulok, mert fogalmam sincs mi baja a két lánynak.

- Te megcsalod Robert Pattinsont – néz rám vádlón a vörös hajú.

- Ne kiabálj már – szól rá a barátnője. – Ő engem is kísértésbe vinne.

- De hát ő Kellan Lutz. Állítólag barátok Rob-bal. És erre veled…

Egyrészt megnyugszom, hogy nincs semmi baj, másrészt leesik, hogy igen, újabb két embert kell beavatni a mi kis titkos egyességünkbe. Ezt pár perc alatt meg is teszem, a lányok álmélkodva hallgatnak, és alig akarják elhinni, hogy a valóság bizony egészen más, mint amivel a nagyközönséget etetjük. Megígérik, hogy lakat lesz a szájukon, bár hogy erre szükség lesz-e azt még magam sem tudom, hiszen úgy egyeztünk meg, hogy majd hazafelé döntjük el mi legyen.

A pár perces úton ami a bevásárlóközpontig tart a hátsó ülés utasainak be nem áll a szájuk, szerencsére sikeresen ráakadunk az üzletekre. Amikor megtudják miért jöttünk már madarat lehetne fogatni velük, hát még amikor Kellan megkéri őket segítsenek neki ajándékot találni a húgomnak amíg én beszerzem a többi dolgot. Elbűvölten néznek rá, miközben a válluknál fogva maga előtt tereli őket a boltok felé, de még mielőtt belépnék az egyik boltba elkapom a tekintetét, amiből sugárzanak az érzelmei. Amik kétség kívül nekem szólnak.

(Rob szemszöge)

Az este nem tudom hány üveg sör folyt le a torkomon, de most kissé másnaposnak érzem magam. Hanyatt fekszem az ágyon a plafont bámulva. Valami nincs rendben. De mi? Máskor is ittam már ennyit, és ébredtem egyedül az ágyamban. Hirtelen eszmélek rá a lényegre. Itt a gond. Egyedül vagyok. Hol a fenében lehet Kris? Talán tettem valami olyat amivel megbántottam? De nem hiszem, mert a fejének lenyomata ott a párnán az enyém mellett. És benézve a takaró alá arról is meggyőződök, hogy nincs rajtam semmi, szóval sanszos a dolog, hogy valami azért történt kettőnk között. Nem jutok egyről a kettőre, de szerencsére a rejtély hamar megoldódik, mert nyílik az ajtó.

A földkerekség számomra leggyönyörűbb nője lép be rajta, méghozzá kezében az életmentő kávéval. Letelepedik mellém az ágyra és felém nyújtja.

Kicsit aggódva kóstolom meg, mert még élénken él bennem Anna tegnapi kávéspecialitása illetve Tom reakciója arra. De nem, az enyém tökéletes, egy cukor, kevés tej, pont ahogy szeretem. Viszont bár az arca békés nem szólalt még meg és ez kicsit aggaszt.

- Haragszol?

- Igen  - válaszolja, és most már elég dühösen méreget. Mi a fenét művelhettem?

- Miért? – kérdezem a lehető legbűntudatosabban és lehajtom a fejemet.

- Lehúztad rólam a takarót. Már megint. Rob erről sürgősen le kell szoknod…

Lassan kapcsolok, de amikor leesik, hogy csak szórakozik velem azonnal rá emelem a tekintetem. Az arcán most már huncut mosoly látszik, csőbe húzott rendesen. Biztonságba helyezem a kiürült csészét, és igyekszem elkapni, de gyorsabbnak bizonyul és felpattan az ágyról. Hiába minden tiltakozás, ígéret nem hajlandó visszajönni, csak annyit közöl, hogy ne közelítsek hozzá amíg le nem zuhanyoztam. Ő meg elmegy reggelit csinálni. Ezen mondjuk kicsit fennakadok, mert eddig nemigen tett ilyet. Beletelik egy kis időbe mire sikerül emberi külsőt felöltenem és a nappaliba lépek. Szívem szerint rögtön vissza is fordulnék, de szerencsére hamar kiderül, hogy nincs okom aggodalomra.

A felköszöntés jól sikerül, Gina rendkívül boldognak tűnik, hát még miután megkapja az első ajándékát. A reggeli elég érdekesen alakul, talán az a legtalálóbb rá, hogy mindenki elnyeri méltó büntetését. A két delikvens is visszakap egy kicsit abból, hogy annyit ugratott bennünket ez idáig.. 

(Kellan szemszöge)

Pontosan az következett be amitől tartottam. A lányok attól akadtak ki, hogy Anna és én együtt vagyunk. Miután az anyanyelvén elmeséli nekik a lényeget kicsit már nyugodtabb a tekintetük, de még mindig döbbentnek látszanak. És ők már évek óta ismerik. Mi lesz, ha vadidegenek hallják meg az igazságot?! Muszáj rávennem, hogy titkolózzunk még egy kicsit. Nem akarom, hogy bárki is ferde szemmel nézzen rá, holott éppen ő az aki önzetlenül segítő kezet nyújtott Rob-nak és Kristen-nek.

Egy hatalmas épületkomplexum előtt parkol le, úgy gondolom ideje kicsit belopnom magam Gina szívébe, így megkérem a lányokat segítsenek nekem. Szerencsére jól sül el a dolog, rengeteg ötletük van, több mindent is megveszek, mert este Jay szólt, hogy ha látok valami értelmes ajándékot gondoljak rá is. Szerencsére egy pénzkiadó automata is utunkba kerül, így legalább ezt is letudom. Fél óra múlva a földszinti virágbolt előtt találkozunk újra, illetve, hogy pontos legyek Anna már bent van, és integet, hogy csatlakozzunk hozzá. Már vagy tíz csokor fekszik egymás mellett a pulton, de csak sorolja még mindig, hogy mit kér. Én is köttetek vele egyet a nevemben, azt ráhagyom, hogy mi legyen benne. Viszont ahogy körbenézek feltűnik valami, így a hozzám közelebb álló Lindát megkérem egy újabb szívességre. Titokban a kezébe nyomok egy bankjegyet, majd már tartom is a karjaimat, mert a kedvesem szépen sorban nekiáll rápakolni az első adagot. Mi ketten kivisszük a kocsihoz, mire visszaérünk a többi is elkészül, így négyen együtt mindent berakodunk a terepjáróba.

Már értem minek neki ilyen hatalmas kocsi! Most, hogy a szavaival éljek csak pár apróságért ugrottunk be a városba, mégis majdnem plafonig érnek a csomagok. Jobban belegondolva bőröndből is mindig sokat cipel. Látom szomorú sorsomat, ha valahova együtt utazunk. Mert ez a rossz szokás sajnos rám is jellemző.

Miután elhelyezkedünk a kocsiba azonnal átnyújtom neki a szállodai szoba árát, mire vet rám egy olyan pillantást amitől gyávább emberek szűkölve menekülnének, de aztán sikerül kiengesztelnem a lányok legnagyobb örömére. Hogy mit mondanak arról persze fogalmam nincs, de Anna mosolyából ítélve semmi rosszat.

Majdnem tíz óra van amikor bekanyarodunk a ház elé, én megyek be elsőként, a nappaliban már lézengenek páran, de szerencsére az ünnepeltnek nyoma sincs. Csak intek a többieknek, majd azonnal a szobánkba lépek és kinyitom az erkélyajtót, hogy a meglepetésvendégek ott jöhessenek be. Miután ez megvan és a virágok is beszállingóznak, a vacsorához szükséges dolgokat már a bejárati ajtón át hozzuk a házba. Persze azonnal beleveti magát a tennivalókba, én meg a szobánkba megyek. Idebenn meleg van, automatikusan bújok ki a pulcsimból mikor a halk kuncogásból leesik, hogy ugye nem vagyok egyedül. A két nőszemély az ágyon ülve bámul rám, én meg kimenekülök.

Nekiállok beszélgetni a srácokkal, pár perc múlva egy rövid időre feltűnik Taylor, majd kezében a szerintem 18 szál vörös rózsával újra eltűnik. Nem kell sokat várni hangos sikítás hallatszik az emeletről. Már majdnem mindenki a nappaliban van, a srácok pillanatok alatt megkaparintják a virágokat.

Gina kéz a kézben érkezik a barátjával, az arcán egy letörölhetetlen mosollyal, amikor mindannyian felköszöntjük látszik rajta, hogy erre azért nem számított.  Anna közöli vele, hogy az ajándékokat csak este kapja meg, de azért esetleg az övét…

Kiderül, hogy a kis tornádó nem csak a természetével tud rombolni a hangjai is magasabbra csúszik két oktávval amikor szembesül azzal „mit” kapott a nővérétől. Na jó, a három grácia látványa a srácokat is letaglózza, és meg is adja a reggeli alaphangulatát. A végén pont az én káromra…

(Anna szemszöge)

A vacsorához csak pár dolgot kell megvennem, minden mást előre megrendeltem, mert tudtam, hogy mi az amit ma este feltétlen meg kell főznöm. A húst viszont jobban szeretem frissen, szerencsére választékban nincs hiány. Bepakolok a kocsiba, aztán jön a nehezebb, mert Rob és Kris megkért, hogy vegyek valami ékszert a nevükben, és Ash is, hogy bármit aminek szerintem Gina örülne. Előzőek nevében egy karkötő-nyaklánc párosításra esik a választásom, utóbbi helyett pedig egy elég szexis felsőt választok, ami ismerve az ízlését biztosan még jobban megszeretteti vele a legújabb családtagot. Mert szerintem Ashley már az.

A virágboltban az eladó reakciójából arra következtetek, hogy máskor egy hét alatt nem bonyolítanak le ekkora forgalmat. Szerencsére elég gyakorlott kezekkel és kreatívan dolgozik, és legfőképpen gyorsan. Kellan és a lányok is elégedettnek tűnnek amikor visszaérnek, és mindjárt be is fogom segíteni, hogy a már kész csokrokat a kocsiba vigyük. Mire visszaérünk az eladó is végez, kifizetem  a számlát és indulunk is vissza Zell Am See-be.

Vagyis indulnék én, de amikor bekötöm az övem a látóteremben hirtelen egy kéz jelenik meg, benne egy papírpénzzel.

- A tartozásom – mondja, engem meg elfut a pulykaméreg. Csak egy szoba volt, alig száz euró, ennyire azért nem kéne ragaszkodnia ehhez a fizetés dologhoz. Majdnem közlöm is a véleményemet, de egy dolog arra késztet ne tegyem. Az arcáról sugárzik valami titokzatosság, és én szeretném tudni miben mesterkedik. Nem is kell sokat várnom rá, hogy kiderüljön. 

- Még sose adtam neked virágot – nyújtja felém a kezét, és én elbűvölve bámulok a fehér kálára.

- De igen… - ellenkezem azonnal. És akkor is ugyan ilyet, csak egy egész csokorral.

- Jó, de az a születésnapod miatt volt. – Javítja ki magát azonnal.

- És ezt most miért kapom? – kérdezem, mire a szemei felragyognak.

- Mert szeretlek… - közli, én pedig csókra nyújtom a számat. Halkan súgom a fülébe, hogy az érzés kölcsönös, mire magához húz. Illetve húzna, de a köztünk lévő sebváltó és a hátsó ülésről felhangzó sóhajok megakadályoznak.

- Ez olyan romantikus – szólal meg az egyik utasunk, én meg most eszmélek rá, hogy hoppá... Úgyhogy egy újabb futó puszi után inkább indítok. Az órára nézve jobb is, mert szeretnék még azelőtt visszaérni, mint Gina lejön a szobájukból.  

Szerencsére sikerül, és még a bepakolást is megússzuk lebukás nélkül. A lányok, Sandy, Nikki, Elisa és legnagyobb meglepetésemre Ash és Kris a reggeli elkészítésével vannak elfoglalva, én is felajánlom a segítségem, de nemigazán van rá szükség. Amikor pár perc múlva Taylor megjelenik azonnal engem keres a tekintetével, és úgy tűnik megnyugszik attól, hogy itt vagyok. Mivel éppen mindkét kezem foglalt a fejemmel intek neki, hogy a szobánkban találja a csokrát, lendületesen közlekedik, és a szája fültől fülig ér amikor kilép onnan.

- Odalesz… - szólal meg, de nincs időm válaszolni neki, mert már folytatja is. – A fürdőben van, úgyhogy pár perc.

És ezzel távozik, amennyire látom kettesével szedi a lépcsőfokokat. Nem kell sokat várni Gina reakciójára, a sikításától a holtak is életre kelnének.

- Mi van már megint – lép ki a szobájukból Rob, elég morcosnak tűnik.

- Gina megkapta a virágot Taylor-tól – adok magyarázatot.

- Hoztál nekem is – lép hozzám immáron felélénkülve, és a többiek is rákérdeznek. Felelek és rögtön igyekszem át is adni nekik, hiszen hugiék bármelyik pillanatban leérhetnek. A lányokat biztos, ami biztos az ajtó mögé vezényelem, persze a nappaliban lévőknek a beszédből feltűnik, hogy nem vagyok egyedül a szobában. Páran rá is kérdeznek, hogy kit rejtegetek odabenn, de eszem ágában sincs elárulni. Szerencsére Kellan se teszi.

Az ünnepeltre nem kell sokáig várni, az arcán ugyanaz a boldogság sugárzik, mint amikor az autót megkapta, bár lehet, hogy most nagyobb.

- Boldog születésnapot piccola. Vagy mostantól már nem szólíthatlak így? – kérdezem, miközben mindenkit megelőzve magamhoz ölelem.

- De, neked szabad – közli - de rajtad kívül senki másnak.

- Gina, tutti la stessa vomita sei anni, fino a quando tutti loro la mia sorellina si è lasciato più di…

Luca, mert  ez a mondat az ő száját hagyja el csatlakozik hozzánk, majd szépen sorban mindenki. Látom Angie kezében a csomagot, de még időben sikerül közbelépnem.

- Nem, ajándékokról szó se lehet… - a mondatomat döbbent csend követi, úgyhogy gyorsan folytatom. – Majd este megkapsz mindent, most meg kell elégedned ennyivel. Hidd el, nem bánod meg…

Ettől kicsit megnyugszik, fogadja a gratulációkat, már alig látszik ki a csokrok mögül. Miután mindenki sok boldogságot kívánt Sandy szól, hogy itt a reggeli ideje. A srácok persze azonnal megrohamozzák az asztalt, mi meg tálalunk. Gina arcára lesve látom rajta a beletörődést, de ugye mégse tarthatom a lányokat estig a szobánkban.

- Na jó, egyetlen ajándékot talán mégis megkaphatsz… - még be se fejezem, már talpon van. -  A szobánkban van, menj be érte.

Nem kell kétszer mondanom.

- Visszaszámlálás indul, füleket befogni – közlöm az asztalnál ülőkkel, miközben én is elfoglalom a helyem Kellan jobbján. – Három… -eléri az ajtót- Kettő… -kinyitja- Egy… -sikítás, ahogy azt előre megjósoltam.

Az egy szólam persze rögtön háromba vált, mire többen is felém kapják a tekintetüket.

- Idehoztad őket? – kérdezi Nath és nem látom, hogy bánná a dolgot.

- Mind a kettőt? – szólal meg Mauricio, és mikor bólintok nagyot sóhajt. – Végünk van. A dinamit trió rosszabb, mint egy lavina.

- Kikről beszéltek? – kíváncsiskodik Rob mellettem.

- Linda és Szilvi – felelem, mire ő is felnyög.

- Nekünk annyi. Meneküljön ki merre lát. – Rögtön nevetni kezdek, mert elég vicces arcot vág.

- Elárulnátok nekünk is? – jön egy kérdés, amit meg se kell válaszolni, mert a lányok hármasa középen Ginával ebben a pillanatban lép ki az ajtón. Egy hangos sóhaj szakad ki valakiből. Kár is megnéznem, hiszen sejtettem előre, hogy Tom lesz az. Az arckifejezése olyan, mint egy macskáé, ami megevett egy tál tejszínt. Esküszöm, még a száját is megnyalja.

A bemutatkozáson gyorsan túlesünk, és végre nekifoghatunk az evésnek. Éhesek vagyunk, de ettől függetlenül óriási a hangzavar, mindenki egyszerre beszél. Lopva Kellan-re lesek, vidáman mosolyog és boldognak tűnik. Az a felhő amin azóta lebegek, hogy mi ketten végre minden félreértést kizárva együtt egy pár vagyunk eltereli a figyelmemet, mert ha nem így lenne, akkor valószínűleg nem adok nekik ilyen alapvető támadási felületet. Nem érem el az egyik tálat, így megkérem, hogy szedjen nekem. Már be is kapom az első falatot amikor jön az első beszólás.

- Mondtam én papucs lesz a fiúból – én az evéssel vagyok elfoglalva, de Jay mondatára már felkapom a fejem.

- Emlékeztek még arra mit mondott valaki áprilisba? Hogy nem szereti a virsli? Főleg nem Kellan-ét? Most meg alig bír betelni vele.

- Jah, ő meg tányéron nyújtja át neki… - kontrázik ezúttal Nikki.

Hatalmas nevetés tör ki azok körében akik ott voltak azon a hajnalon, én se tudom megállni mosolygás nélkül. Kellan szeme is vidáman csillog, de az arca komor. Sejtésem szerint a  reggeli és az ő méretének összehasonlítása lehet ennek az oka, így hozzá bújok, boci szemekkel nézek rá bocsánatát kérve.

- Ne haragudj… majd kitalálok valami új poént, hogy erről leszálljanak.

- Nem haragszom – közli azonnal - rád nem.

És szavai igazolásaképpen szájon csókol. Ezt mondjuk kár volt, mert én se fogom vissza magam, a megjegyzések meg csak úgy röpködnek. Természetesen a beavatottak készségesen elmesélik az egész történetet azoknak akik még nem hallották, de a reggeli végére lecseng a dolog.

Az előző napi séma szerint a síelés megemlítésére a srácok villámgyorsan távoznak, én a lányokat is erre ösztönzöm, mert úgyis maradok, majd elintézem a fennmaradó rendrakást. Gyorsan szétszélednek, a két újonnan érkezett elfoglalja a szobáját, bár a srácok közül jópáran azonnal felajánlják az ágyukat nekik. Kellan segít pakolni, de lelkiismeret furdalásom van, így lerakom ami éppen a kezemben van és hozzá lépek.

- Édes, lehet egy kérésem? – és próbálok minden általam ismert trükköt bevetni a célom elérése érdekében.

- Persze, mit szeretnél – kérdezi, és a keze már a pólóm alatt csúszik felfelé. Hát azt is amiben éppen mesterkedsz - jut eszembe, de aztán visszatérek az eredeti változathoz.

- Menj el te is velük.

- Nem.

- De miért? – kérdezem. – Unatkozni fogsz, és úgyse tudsz segíteni.

- Nagyon sokoldalú vagyok… - feleli, de az arcán látom, hogy nem pont a  főzésre gondol.

- Tudom, de boldogulok egyedül is.

- Nem akarod, hogy veled legyek? – próbál most ő hatni a szívemre.

- Dehogyis nem… - visszakozok azonnal. Aztán eszembe jut valami. – Oké, kössünk kompromisszumot.

- Már megint? – emeli meg a szemöldökét. – Még pedig?

- Te elmész síelni – már tiltakozna is – de előbb hazajössz, mint a többiek. Én elvégzem a munka egy részét, a végén segíthetsz. Te is szórakozol kicsit, és én is mert szeretek főzni. Jó?

Látom az arcán a vívódást, látszólag már közel áll ahhoz, hogy beleegyezzen, úgyhogy bedobom az aduászt. Ahogy sejtettem nem tud neki ellenállni. Kapok egy olyan csókot amitől az adrenalinszintem az egekbe szökik, de aztán elrohan átöltözni. Én folytatom a rámolást, egyre többen bújnak elő, és szedik elő a csizmáikat. Ginának adok pénzt, hogy a barátnői részére is béreljen léceket. Kellan előbb elkészül, mint eddig bármikor, hogy ez a csúszás vagy a felajánlásom miatt van nem tudom. Pár embert, köztük őt, Luca-t és Walter-t megkérem, hogy azért figyeljenek a fiatalabbakra, majd mindenki távozik.

Én meg egyedül maradok, végignézek a romokban álló konyhán és úgy döntök, minél előbb belekezdek annál előbb végzek. És ha így lesz, talán mikor a kedvesem visszaér egy kis pihenő is belefér a délutánba…

Szómagyarázat:

- Gina, tutti la stessa vomita sei anni, fino a quando tutti loro la mia sorellina si è lasciato più di – Gina, mindegy hány éves vagy mindig a kishúgom maradsz…