128. Városnézés…

Sziasztok!

Tegnap még igen elkeseredett voltam, mert csak ketten írtatok, ma viszont örömmel láttam, hogy jött még három komi, (plusz egy e-mailbe). Úgyhogy boldog vagyok. Annak különösen örülök, hogy két névvel eddig még nem találkoztam, Rita és Nenci - üdv néktek. Ami a régi kedves olvasókat illeti: Titti, GK, örülök, hogy tetszett nektek, köszönöm, hogy mindig írtok. Böbe igazad lehet, de nem ez nincs összefüggésbe a párom itthon létével. Vagy legfeljebb tudat alatt. De nyugi nem lesz ez mindig így. Andy, Anna néha tényleg túl sok mindenben tűnik tökéletesnek, de nem az. Kolett, igazság szerint egy 2010-es Szép Házakban láttam egy lakást, arról „mintáztam” meg Anna lakását, ha megtalálom még a lapot beszkennelem. Breeco unatkozni tényleg nem fognak, és a nagyfiút se kell majd félteni… Sophie – Rob, hát tényleg otthon érzi ott magát, de azért ne „utáld”. Én tehetek róla. Ezek voltak a rövid válaszaim, most pedig íme a folytatás.

Dicta

Ui.: Mindenkinek aki tanul, legyen az közép- vagy főiskola, egyetem, bármi, üzenem, tanuljatok elsősorban. A komizás csak másodlagos.

(Rob szemszöge)

Elégedetten fekszem az ágyban és figyelem a hason alvó szerelmemet. Hihetetlen, milyen régen volt, hogy először itt ébredtem. És azóta még hányszor?! Otthon érzem magam, és biztonságban. Ha itt vagyok akkor nem kell tartanom a fotósoktól, a rajongóktól. Senki se zavar meg bennünket.

Illetve ez így nem igaz. Az este éppen hogy a legrosszabb pillanatban hallottuk meg Kellan hangját. És hiába győzködtem Kris-t, hogy mi csak folytassuk tovább azt amibe éppen belekezdtünk makacsul kitartott, hogy ő tudni akarja mi folyik odakinn. Mostanában olyan kis kíváncsi. Úgyhogy visszavettem a farmerem, azzal próbálva palástolni kissé merev testemet és kinéztem. A haveromnak bezzeg nem volt ilyen szerencséje. Mármint se farmere, se más amivel eltakarhatta volna magát. Igazság szerint jót szórakoztam rajtuk, csakúgy, mint a többiek. Mivel Anna elég gyorsan megadta magát szerintem nem is volt olyan nagy a mérge, de annak azért örülök, hogy a szerelem nem ölte ki belőle a temperamentumot. Ez egészen addig megnyugtató, amíg nem ellenem szól.

Szomjas vagyok. Ez valószínűleg az elmúlt napokban elfogyasztott alkoholnak köszönhető. Igaz már csak a mai, és talán még a holnapi amikor ezt megtehetem, mert délelőtt már indulunk vissza Amerikába. Először a díjátadó, aztán újra a forgatás. A hátam közepére se kívánom egyiket se.

Na, jó, muszáj felkelnem valami üdítőért.

A nappaliba lépve az elég másnaposnak tűnő Jay az első akit felfedezek. Egy széken ül, és meredten bámul kifelé. Nem veszi észre, hogy közeledem így amikor mögé érek rávágok a hátára.

- Jó reggelt!

- A fenébe Rob, a szívbajt hozod rám.
- Mit bámulsz? – kérdezem, de alig hogy arra fordítom a fejem már tudom. Rám is ilyen hatással volt amikor először láttam.

- Eszméletlen… - suttogja. Bámulunk kifelé, annyira belefelejtkezünk a látványba, hogy csak azt veszem észre, amikor Kris mellém lép. Kapok egy puszit, majd ő is felfedezi. Most látom csak, hogy körülöttünk áll a társaságunk szinte összes tagja néma csendben.

- Mióta csinálja? – kérdezi Luca.

- Én úgy húsz perce figyelem – közli Jay.

- Srácok nem láttátok Annát? – szólal meg valahol a távolban Kellan hangja, mire mi egy szó nélkül, de egyszerre mutatunk ki a teraszra.

- Ohh. - Na ja, ohh.

(Kellan szemszöge)

Ma is kipihenten ébredek. És egyedül. Ez az a dolog amit sose értek. Anna a végletek embere vagy korábban kel, mint én, és észrevétlen eltűnik, mint ma is vagy fel se akar ébredni, és ha próbálkozom azzal, hogy magához térítem morcos lesz. Csak arra kéne rájönnöm mitől függ, hogy melyik variáció lép életbe. Keresek egy nadrágot és egy pólót, nincs az az Isten, hogy a két lány előtt még egyszer hiányos ruházatban jelenjek meg. Még a végén szégyenszemre én jövök zavarba. A nappaliba lépve érdekes kép fogad. Mind ott állnak, ülnek, ki hol talált helyet, és bámulnak kifelé. Oké a kilátás nem semmi, de engem az érdekelne hol a kedvesem. A kérdésemre nem kapok feleletet, csak kifelé mutatnak a kezükkel.

Közelebb lépve aztán felfedezem.

Talpig fehérben, nadrág, kabát, cipő áll, a haj lófarokba kötve és tornázik. Végtelenül lassan, kecsesen és gondolom precízen végzi a thai-chi gyakorlatait. Eddig még nem láttam, de ezután direkt törekedni fogok rá minden alkalommal, ha ezt teszi. A nap éppen mögötte van, olyan, mintha a sugarak belőle áradnának. Nem figyelek a srácok beszélgetésére, csak miután az egyik fiú az ikrek közül megszólít.

- Mindjárt befejezi. – Ezt hallva elindulok kifelé, mire utánam szól. - Kellan nehogy megijeszd, a vállát fogd meg először.

Valami furcsa érzés kerít hatalmába, alaposan szemügyre is veszem, de az arcán nem látszik, hogy rosszban sántikálna. Olyan nagy a kísértés, hogy lopjak pár percet, még mielőtt a többiek is igényt tartanának a társaságára. Az mondjuk már gyanús lehetne, hogy még azt is megmondja, hogy a szobánkhoz tartozó fürdőből menjek ki a teraszra, és onnan közelítsem meg. De én balga lélek csak arra gondolok, hogy minél előbb a karjaimban tarthassam.

A terasz padlója megnyikordul párszor, csodálkozom is, hogy nem fordul meg azonnal, nyugodtan mögé lépek, ahogy azt javasolta a vállára teszem a kezem, és…

A következő pillanatban a hátamon fekszem, ő a mellkasomon ül, lábai a két oldalamon, az ökle pedig csakúgy, mint Londonban Rob-nak, az orrom előtt. A lélegzetem is eláll, a gyorsaságtól is, az arckifejezésétől meg pláne. Mert arról bizony azt szűröm le, hogy kevés választotta el attól, hogy bemosson egyet.

- Nyugi csak én vagyok az – szólalok meg.

Amikor felismer, mert szerintem erre csak most kerül sor nagyra tágul a szeme, és azonnal leejti a kezét. Viccelődve próbálom leplezni a döbbenetemet.

- Tudod Cica, azt hiszem nem fogunk unatkozni. Ez még csak a harmadik nap az évben, de már kétszer padlóra küldtél.

- Kellan. Jaj Honey, ne haragudj. Nem akartam – mentegetőzik azonnal, majd egy pillanatra a homlokomnak támassza az övét. Aztán újra felül és szemrehányóan néz rám – Ezt soha többé ne csináld. Amíg nem végzek és nem helyezkedem alapállásba olyan vagyok, mint aki nincs magánál. Ilyenkor nem szabad hozzám érni, megfogni a vállamat meg pláne. Ösztönösen védekezni kezdek.

- Jártál már így máskor is? – kérdezek rá, de sejtem a választ, amit egy bólintás formájában azonnal meg is kapok.

A francba. A srác direkt átvert.

Az arckifejezésemmel valószínűleg elárultam magam, mert megfordul a nappali irányába néz. Én is feltámaszkodom a könyökömre, látom, hogy mind ott vigyorognak. Hej haver, ezt még visszakapod.

- Melyik volt? – kérdezi. Vacillálok, hogy válaszoljak-e, mert letudom én rendezni ezt egyedül is, de persze nem hagyja annyiban. – Megígérted, hogy őszinte leszel…

A fenébe már megint kijátssza az aduászt.

- Tényleg nem tudom melyik - szólalok meg. – Olyan egyformák.

- Aha, szóval az ikrek. Valószínűleg Nath, mert őt is padlóra küldtem párszor.

- Padlóra küldted? Őt is?

- Aha, Luca, Gina, Marco, Mauricio, Max, Angie – sorolja mosolyogva. - Sőt egyszer még Brian is így járt. Őt volt a legnehezebb. De már tudják a leckét.

Hát ez kicsit sérti a hiúságomat. Hogy szerinte a Góliátot volt a legnehezebb.

Na, jól nézünk ki.

(Anna szemszöge)

Korán ébredek, és amióta magaménak mondhatom ezt a lakást először nem egyedül ebben az ágyban. Illetve jó, anyáék balesete után Gina itt aludt, de rajta kívül senki. És ennek örülök. Annak is, hogy mást nem engedtem ide, de legfőképpen, hogy akit mégis az Kellan. Figyelem az arcát, imádom ezt csinálni amikor alszik. Olyan, mint egy védtelen kisfiú. A szája néha mosolyba húzódik van, hogy mókás arcot vág vagy éppen a homlokát ráncolja. Érdekelne, mi járhat a fejében. Kipihentnek érzem magam, duzzadok az energiától, de nem merek megmozdulni, mert nem akarom megzavarni a pihenését. Aztán a testem cserben hagy, muszáj kimennem a fürdőbe.

A roló résein beszűrődik a felkelő nap, és most jut csak eszemben milyen régen végeztem utoljára a reggeli gyakorlataimat. Régen szinte mindig, de az utóbbi időben rendesen elhanyagoltam. Úgyhogy miután kicsit összekapom magam szabadidőruhát húzok és kilépek a szabadba. Igazán okos ötlet volt Davide-től, hogy az egész szintet terasz futja körbe, és majd minden helyiségből ki is lehet jutni. Elég hűvös van, de süt a nap, ragyog az egész hegyoldal, ahogy megcsillan a hón a fénye. Felveszem a szokásos pozíciót és az agyamat kikapcsolva csak a beidegződött mozdulatokra koncentrálok.

Aztán egyszercsak egy oda nem illő, váratlan dolog zavar meg. Ösztönösen cselekszem, igyekszem megvédeni magam a betolakodótól, aki hívatlanul átlépte a személyes aurám határvonalát. Elég könnyű leteríteni, mintha nem számítana arra, hogy védekezni fogok.

Én meg arra nem számítottam, hogy Kellan az, akit kifektetek. Mondjuk az ellen, hogy alám került nem is lenne kifogásom, de szégyellem magam, amiért megtámadtam. Mert az biztos, hogy ő nem akart bántani engem. Rövid idő kell csak ahhoz, hogy kiderüljön, hogy csőbe húzták. Elég egy pillantást vetnem a tűnődő arcára, majd az üvegajtón belül nevető társaságra. Az unokaöcsém néha olyan, mint egy óvodás. Ez közlöm is vele, amint belépünk a nappaliba, de biztosít róla, hogy ez a látvány neki többet ért.

Furcsa, hogy már mindenki ébren van, és az is, hogy itt fenn, de amikor az órára pillantok látom, hogy kicsit sokáig elvoltam odakinn.

- Reggeli? – nézek a bandára, válaszul pedig röpködnek a válaszok ki mit szeretne. Igyekszem jó házigazda lenni, de hülye azért nem vagyok, így elfogadom a segítséget. A lányok a konyhában, a srácok pedig pár szék és egy asztal felhozatalában segítenek. Hiába hatalmas az étkezőasztalom 27 ember az csak 27 ember. Fél óra múlva elégedetten és teli hassal ücsörgünk, és amikor Bobby felteszi a nagy kérdést, hogy és mit csinálunk ma mindenki felém fordul kérdőn.

- Nem is tudom, mihez lenne kedvetek? – nézek körbe.

- Anna, úgy hallottam van egy motorod – szólal meg Bronson. – Megmutatod?

Többen is csatlakoznak a kéréshez, mire csak bólintok.

- Megfordult a fejemben, hogy tarthatnánk egy rövid városnézést, az irodába is be kell ugranom, csak akkor lebukunk.

Mivel mindenki biztosít róla, hogy ez így is, úgy is elkerülhetetlen ennél maradunk. De előtte lemegyünk az alagsorba szemügyre veszik az én gyönyörű járgányomat, mind a kettőt mert a TT is elnyeri a tetszésüket. És persze jön a kérdés, hogy kipróbálhatják-e. Ez bizony nem könnyű, mert oké, kicsit a motort is féltem, de legfőképpen őket. A környéken nincs olyan hely ahol nyugodt szívvel a kezükbe adnám vagy a forgalom, vagy az utak állapota miatt. Valami zárt terület kéne.

És beugrik, igen az jó lesz. Tetszeni is fog nekik, és biztonságos is. Kérek pár percet, hogy telefonálnom kell, a slusszkulcsot azért biztonság kedvéért magammal hozom és ölbe veszem a laptopomat. Lebonyolítok pár telefont, és máris kész a napirend.

Tájékoztatok mindenkit, hogy akkor mire készüljenek. Kis motorozás, városnézés, aztán ebéd. Bedobálok egy táskába pár dolgot, majd előszedem a ruhámat. Már majdnem végzek amikor Kellan belép a szobába.

- Na ne, te ebbe… te jó ég. – csodálkozva nézek rá és tudakolom mi a baja az öltözékemmel.

(Kellan szemszöge)

Várható volt, hogy miután a srácok meglátták Anna gépét, ami megjegyzem csodaszép darab, ki akarják próbálni. Pár perc szemlélődés után közölte, hogy oké, lehet róla szó. Azt is sejtettem, hogy ő akarja helyszínre vinni, de arra látványra ami a szobájában fogad határozottan nem voltam felkészülve. Már annak idején amikor a webkamerán át megláttam ebben a motorosruhában is lenyűgözött, de élőben sokkal jobb. A fekete nadrág második bőrként simul rá, kantáros, ami pont a mellei alatt ér véget, kiemelve a domborulatait. Sötét garbót, csizmát visel, az ágyra dobva ott hever a dzsekije és a kesztyűje. Egyszerűen a szavam is eláll, a testem pedig életre kel. Még éppen időben sikerül abbahagynom a mondatom, mert majdnem kimondtam, hogy így nem mehet sehova. Azért pedig kaptam volna, ezt bizonyítja az is, hogy kicsit összehúzott szemöldökkel néz rá.

- Mit akartál mondani? – kérdez rá, de a válasz helyett inkább magamhoz húzom.

- Biztos, hogy nem maradhatunk itthon, mármint mi ketten.

- Ej, de telhetetlen valaki – feleli mosolyogva de abból, ahogy hozzám simul arra következtetek, hogy neki is lenne kedve egy kis „pihenéshez”. Sajnos csak rövid ideig hagyja, hogy a csókjaimmal kényeztessem aztán eltol magától.

- Majd éjjel kárpótollak. Vagy te nem akarod kipróbálni? – Megfogott, mert én is szívesen ráülnék a motorjára. Mikor ezt kimondom közli, hogy oké, akkor öltözzek melegen, mert vele megyek. Rekordgyorsasággal végzek, a nappaliban már csak Jay-t találom, és együtt indulunk le a garázsba. Anna villámgyorsan eligazítja a társaságot, lezárja a házat, a kocsik szépen kijárnak az útra és útnak indulnak. Figyelem ahogy szinte simogató pillantásokat vet a nehéz gépre, kezembe nyom egy sisakot és rám mosolyog.

- Felkészültél? – a szemei csillognak az izgalomtól, én csak bólintok és kissé kukán állok mellette. Számomra felfoghatatlan, hogy milyen könnyedén ugrik fel rá, int, hogy kövessem én is, majd lassan elindul. Érzem az alattunk dübörgő lóerőket, ahogy egyre feljebb kapcsol az adrenalin úgy emelkedik a véremben. Izgalmas. Elkapok pár irigy pillantást a barátaink arcán amikor leelőzi őket, majd újra gyorsít. Alig látok valamit a tájból, érzem, hogy nem adott bele még mindent, kerülgeti az autókat, én meg igyekszem minél jobban hozzásimulni. Egyrészt, mert jó érzés átfogni a kezemmel a derekát, másrészt, mert a menetszél miatt majdnem lefagynak a lábaim. Nem tudom mennyi idő telik el, mire végre lassít, bekanyarodunk egy  kapu elé, beszél valamit az őrrel, majd egy épület mellett állunk meg végleg. Kicsit elgémberedve szállok le, meg kell támaszkodnom, hogy elbírjanak a lábaim. Aggódva lép mellém, de megnyugtatom, hogy csak fázok, de ezt mint kiderül kár volt elárulnom.

Szerencsére megérkeznek a többiek, a kocsik szépen lassan begördülnek mellénk, és kezdetét veszi a próba. Anna mindenkinek megmutatja mi hogy működik, sőt akit nem vonz a motorozás az a kocsikkal mehet pár kört, mert valami tesztpályára hozott bennünket. 

(Rob szemszöge)

Sose hittem volna, hogy valaha látni fogom, hogy a haveromat padlóra küldjék, de most nagyon örülök, hogy tanúja lehettem. Ma már kétszer. Először reggel. Így, hogy nem én voltam a szenvedő fél, tetszett ez a karate dolog. Anna igazán gyorsan kifektette Kellan-t, mi meg jót röhögtünk.

Reggeli után a többiek is megcsodálhatták azt a csodálatos motort, sőt azt is beígérte, hogy kipróbálhatjuk. Azon nem csodálkoztam, hogy közölte, hogy a haverom vele megy, azon már inkább, hogy a kezembe nyomta a Q7-es kulcsát.

- Ha egy karcolás is lesz rajta, véged. – Ez elég komoly fenyegetésnek hatott, vigyáztam is egész úton, bár ugye tartanom kellett a tempót, mert a többiek mit szóltak volna ha csak lassan tüttyögök az úton, lévén a GPS miatt én mentem elől. Attól mondjuk meghűlt bennem a vér, ahogy megelőzött bennünket, és nagyon kíváncsi lettem volna az utasa arckifejezésére, de a sisak miatt nem láthattam. Viszont amikor megérkeztünk látszott, hogy valami gond van, mert ő dühös, Kellan meg zavart volt. De gyorsan átsiklottunk a dolog felett, helyette a lényegre koncentráltunk. Ezúttal Kris is felült mögém, úgyhogy óvatosabban mentem, de amikor két kör után közölte, hogy ő fázik azért nem sajnáltam a gázt…

Jó egy órát keringtünk, aztán a hideg miatt Anna közölte, hogy menni kéne.

És akkor jött a nap második meglepetése. Mert seperc alatt úgy kiosztotta a haveromat, hogy csak lestünk. És még csak nem is azért mert mérges volt. Ő egész az irodáig duzzogott magában, de ott Anna lekenyerezte valamivel, és megbékült. Aztán jött a városnézés, és vele együtt az első fotós. Aki régi ismerősként üdvözölte a „barátnőmet”, úgyhogy utána már csak egymás mellett közlekedtünk, és figyeltünk a mozdulatainkra. Félidőben beiktatunk egy szó szerint királyi ebédet, ami után mozdulni is alig bírtunk, de Anna nem ismert irgalmat. Az idő gyorsan telt, a közönségtalálkozó előtt még hazajöttünk átöltözni. Szerencsére hagyott egy kis időt a pihenésre, most pedig nevetve foglaljuk el a taxikat, amik a helyszínre szállítanak bennünket.

(Anna szemszöge)

Amikor megérkezünk izgatottan szállok le a motorról, mert kíváncsi vagyok Kellan véleményére. Várakozásteljesen nézek rá, de olyan sápadtan és ingatagon áll, hogy azonnal tudom, hogy valami gond van.

- Jól vagy? – hajolok hozzá, és azon tűnődöm, hogy talán túlságosan is belefeledkeztem a száguldás örömébe.

- Aha, csak alig érzem a lábamat. – Ez a bolond. Döbbenten hallom, hogy fázik.

- Kellan mondtam, hogy öltözz fel rendesen.

- Ez a legvastagabb nadrágom – feleli.

- Egy nadrág van rajtad? – Óh, a fenébe. Hát hol él ez az ember? – Elment az eszed, legalább kettőt kellett volna felvenned. Hallottál már a réteges öltözködésről. Meg fogsz betegedni. A fenébe… - morgok egyfolytában. Nem igaz, hogy ez nem egyértelmű neki. Még az igazán kemény motorosok is vesznek télen a bőrruha alá egy vékonyabb nadrágot. Ő meg csak egy farmert húzott?! Csak amikor megérkeznek a többiek hagyom abba a zsörtölődést, és inkább bemutatom nekik a terepet.

- Srácok, ez itt egy tanpálya. Eredendően vezetéstechnikai gyakorlásra van kifejlesztve, úgyhogy akinek van kedve kocsival is kipróbálhatja. De azért csak óvatosan.

Nem kell őket sokat győzködni, mindenki talál olyat ami megfelel az ízlésének. Én közben besétálok és lerendezem a fizetést, felhívom az irodában a lányokat, akik közlik, hogy olvasták az e-mailemet, és mindent elintéztek. Az automatából több fordulóval viszek ki teát, kávét annak aki kér, de még így is hideg van, úgyhogy örülök, hogy csak egy órára béreltem ki a helyet.

- Anna, az ott mi – mutat Kiowa a mellettünk kanyargó aszfaltcsíkra.

- Az a Hungaroring. – felelem neki. – Forma 1-es versenypálya. És nem, oda nem mehetünk – fűzöm hozzá azonnal, mert a szemei azonnal felcsillantak a mondatomra.

Ez kicsit lelombozza, én meg igyekszem a kocsik felé terelni őket. Kellan ott áll a motorom mellett, szemlátomást rám vár, már nyúl is a sisakja után, de még éppen időben elkapom előle.

- Nem. Te Rob-ékkal mész. – közlöm vele, nem is értem, hogy gondolta, hogy hagyom megfagyni.

- Dehogy is - nyúlna a sisakért, de hátrébb lépek.

- Kellan amikor ideértünk alig érezted a lábad. Kizárt, hogy velem gyere vissza. Majd az irodánál találkozunk, addig legalább átöltözöm.

Próbál meggyőzni könyörgéssel és morgással egyaránt, sőt még a csókjait is beveti, de nem hagyom magam. Az egészsége fontosabb.

Egyedül kicsit gyorsabban haladok, a lányok boldogan üdvözölnek, és már sorolják is az elintézett feladatokat. Ahogy sejtettem rögtön jönnek a kérdések, hogy hozhatnának esetleg ők is pár embert este, amibe persze beleegyezek, eleve így kalkuláltam. Már megjött a két főszervező rajongótól is a lista a résztvevőkről, mire kinyomtatom a banda is befut. Rob-ot már régi ismerősként üdvözlik, Gina és Luca is járt már itt. A húgomra bízom a bemutatást, és amikor látom, hogy nem figyelnek felkapom a táskámat, amit előzőleg behoztam a kocsiból, megragadom a kedvesem kezét és magammal húzom az irodámba.

Látom, hogy érdeklődve néz körül, én meg átöltözöm. Kaján vigyor jelenik meg az arcán, de gyorsan elrontom a kedvét, mert közlöm, hogy nem, most tényleg csak egy átöltözésre van időnk. Persze egy ölelés, pár csók belefér, sőt, ha Luca nem lép be valószínűleg mégis hagyom magam meggyőzni, hogy avassuk fel az asztalt. Ő morogva közli, hogy azért lehetnénk kicsit óvatosabbak, de aztán távozik, és amikor mi is követjük látom, hogy úgy rendezte a dolgokat, hogy a munkatársaimnak még véletlenül se tűnjön fel, hogy nem egyedül jövök ki a birodalmamból.

Ebéd előtt megsétáltatom őket, felmegyünk a Halászbástyára gyönyörködünk a kilátásba. Megnézzük, csak kívülről a Mátyás templomot… hangosak és feltűnőek vagyunk, nem is nagyon csodálkozom, hogy páran kiszúrnak bennünket. Szerencsére mivel tanítás van a potenciális rajongók elvileg még iskolában vannak, de a fotósok, illetve először csak egy már megjelenik. Rick mosolyogva és sűrű kattogtatások közepette üdvözöl, és közli, hogy a lelépésünk Ausztriából jó húzás volt.

Hagyjuk dolgozni kicsit, de aztán már zavaró a dolog és asztalfoglalásunk ideje is eljött. A Fekete Hollóba viszem őket, már jártam itt külföldi családtagokkal és mindig elégedetten távoztunk. Ez most is így van, bár a rendelés elég hosszadalmas, mert van pár étel amit nem ismernek, de a javaslataimat elfogadják és amennyire látom mindenki jóllakottan és felettébb elégedetten kel fel az asztaltól. Utána teszünk még egy rövid sétát, de a szállingózó hó, a fel-felbukkanó és minket követő autogram-vadászok és a nyomunkban immár tömegesen mászkáló fotósok sokat rontanak a szórakozásunkon. Délután kettő van amikor újra az irodához és főképpen a kocsikhoz irányatom őket, majd beállítva a GPS-t elindulnak haza. Én még átöltözök, kifizetem a húgom számára beszerzett navigációs eszközt, mert megkértem Lilit, aki bármit el tud intézni, hogy vegye meg helyettem. Előttük érek haza, mert ismerek rövidebb utat, mosolyogva várom, hogy beálljanak a garázsba, majd mivel látszólag mindenki fáradt  megegyezünk, hogy ötig „csendes pihenő”.

Már az esti program buktatóin töröm a fejem amikor a szobámba lépek, automatikusan bújok ki a kabátból, de többre nincs időm, mert két erős kar von magához.

- Most megvagy – súgja a fülembe, és a következő pillanatban már az ágyon találom magam. Nevetve hagyom, hogy azt tegyen velem amit akar, és nem is bánom meg, mert felejthetetlen élményben van részem. Illetve részünk.

(Kellan szemszöge)

Anna hihetetlenül makacs tud lenni. Mintha én valami anyámasszony katonája lennék. Bánom már, hogy elárultam neki, hogy odafelé kicsit fáztam, mert utána már hiába mondtam akármit, nem engedte, hogy felüljek mögé. Pedig milyen szívesen simultam volna hozzá. Még akkor is ha utána egy óráig forró vízben kellet volna ülnöm, hogy felengedjek. Rob persze kiröhögött, hogy most én is megtapasztalhattam, hogy milyen az amikor bármi áron, de keresztülviszi az akaratát. Kris meg egy az egyben a kedvesemnek adott igazat. Női összetartás.

Az irodája meglep, olyan komoly, hivatalos. Hatalmas íróasztal, számítógép, mindenfelé esküvői fotók. Kíváncsian bámulok, annyira másképpen néz ki kosztümben. Annyira belemerülök a berendezés, a falakon lévő képek nézegetésébe, hogy közben lemaradok a legjobbról és már a farmerját gombolja be amit a motorosruha helyett magára húz, amikor feleszmélek. Próbálkozom azzal, hogy újra vetkőzésre bírjam, és ha az olasz nem jön be szerintem sikerül is. De miután megzavar bennünket már csak egy ígéretes csókot sikerül kiharcolnom, és egy simogatást ami igazán gonosz dolog. Mert, utána elindul kifelé. Morogva követem, nincs más választásom.

A város tetszik, lenyűgöz az a lexikális tudás amivel rendelkezik, és nem csak ő hanem Gina és az ikrek is. Azt már tudtam, hogy valamennyien kettős állampolgárok, Anna most azt is elárulja, hogy a szüleik nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy gyermekkorukban csapatosan bejárták és megismerték a hazájukat. Mind a kettőt. Bár bevallja, hogy neki vannak még hiányosságai, mert sok olyan hely van Amerikában amit még nem látott. Én szeretek utazni, úgyhogy ezzel nem lesz gond.

Az ebéd meglepő. A környezet, a fogások mind-mind egy régi kort idéznek. Most is felkínál egy-egy falatot az ebédjéből, amit sietve viszonzok, bár sajnos figyelnünk kell a látszatra, mert a sétánk alkalmával már felbukkant egy fotós. Aki olyan közvetlenül beszélgetett a kedvesemmel, hogy az nemigen tetszett. Amíg visszasétálunk az irodájához ahol a kocsikat hagytuk már több helyen is megállítanak bennünket egy-egy aláírásért, de igaza volt Rob-nak az itteni rajongók nem olyan erőszakosak  mint az otthoniak. Most se hagyja, hogy vele menjek haza, úgyhogy beletörődően ülök be a terepjáróba. És még csak nem is vezethetek, mert megengedte Rob-nak, ő meg naná, hogy nem ajánlja fel nekem.

A lakásba érve tudom már mit kell tennem. Lehet, hogy nemrégen megnyert pár csatát, és ő győzött, de a „háború” még korántsem dőlt el. A fürdőben vagyok éppen kezet mosok amikor hallom, hogy kiszól a haveromnak, hogy pihenjen csak kicsit, mert az este előtt ráfér. Aztán csukódik az ajtó, halkan lépek a szobába, nekem háttal áll és éppen veszi le a dzsekijét. 

Azonnal átölelem, majd ölbe kapom és az ágyra dobom. Csak nevet rajtam, de egy csókkal belé fojtom a szót. Annyira kívánom, ezek a testre simuló bőrcuccok egész nap kínoztak, így most a lehető leggyorsabban próbálom megszabadítani mindentől.

- Türelmetlen vagy… - segít nevetve, és félredobja a csizmáját. Még szép, akár egész nap ágyban lennék vele, de előre látom, hogy azt nem hagyná. Azért a biztonság kedvéért felkelek és elfordítom a kulcsot a zárban. Amikor újra felé nézek egy melltartóban és egy leggings-ben áll előttem. Nagyot nyelek, mert ez a nadrág aztán tényleg feszül a domborulatain.

- Ha tudtam volna, hogy így nézel ki a bőrnadrág alatt sose lépünk ki a szobából.

- Látod, neked is egy ilyen kéne, akkor nem fáztál volna a motoromon – feleli, én meg döbbenten bámulok rá.

- Ezt te se gondolhatod komolyan…

- De, - bólint és közben már meg is szabadul az ominózus ruhadarabtól. – Több olyan motorost is ismerek, aki ilyet hord télen.

Ezen kicsit elmélázok, de csak egy pillanatra, mert amikor felfedezem, hogy már csupán a fehérnemű van rajta, és amennyire látom az se sokáig én is igyekszem megszabadulni a ruháimtól.