129. Rajongók, élmények, érzések…

(Anna szemszöge)

Úgy érzem magam, mint aki megnyerte a tombola főnyereményét. Mosolyogva gombolom be az ingemen. Ez így jó lesz. Nem túl hivatalos, de mégis elegáns. Kellan-t kénytelen voltam kizavarni a szobából, mert ha nem teszem sose készülök el. Utolsó pillantás az arcomra, táska, lista a kezembe és menetkész vagyok. A nappaliban már ott várnak a többiek, a kedvesem még mindig duzzogó arcot vág, de a szemei élénken csillognak. Elsétálok mellette, majd amikor nem számít rá egy puszit nyomok a szájára. Látom, hogy utánam kap, de kicselezem.

- Készen vagytok? – kérdezem, mire csak bólintanak. Kris kissé komornak tűnik, próbálom megnyugtatni, hogy nincs mitől tartania. Nem lesznek sokan, és ha úgy érzi neki ez sok, bármikor kimentem valamilyen indokkal. Megszólal a kapucsengő, az egyik sofőr az, hogy megérkeztek. Összeszedjük a kabátjainkat és leliftezünk, a banda nagy része már ott várakozik. Gyors eligazítást tartok Ginának, megkérem, hogy figyeljen oda mindenre, mert ők egyből a helyszínre mennek, de mi a két lánnyal, Lindával és Szilvivel először a megbeszélt találkozóra és majd a rajongókkal együtt követjük a többieket.

A taxiban már kicsit feszülten ülök, azt szeretném, ha minden jól sülne el. A rajongóknak is örömet akarok szerezni, és a barátaim pihenését se akarom elrontani. Pontosan érkezünk, az első ami feltűnik a busz. Oké, egy dolog rendben.  Aztán meglátom a várakozó kisebb tömeget. Olyanok, mint egy csomó kismadár, csivitelnek, nyugtalanul keringenek egymás között. Fizetek, kihúzom magam és a lányokhoz hajolok.

- Harcra fel. – Rám nevetnek, de az ő arcuk is szokatlanul komolynak tűnik.

Még így jó tíz méter távolságból is látom, hogy mikor van az a pillanat amikor felfedeznek. Csend lesz, mindenki meredten bámul ránk, ahogy hozzájuk érünk.

- Sziasztok lányok. – Ötven szájból hangzik el a köszönés azonnal. – Amint látjátok akikre vártok nem jöttek velem.

Szinte érezni, ahogy két fokot esik a hőmérséklet a bejelentésem miatt, úgyhogy sietve folytatom.

- Nem kell megijedni, ott az a busz, azzal megyünk. Várnak rátok, megígértem, ne aggódjatok. – érezhető a megkönnyebbülésük. - Akkor, ahogy megbeszéltük. Akik rajta vannak a listán azok jöhetnek. Előre szóltam, szóval kérem a fényképes igazolványokat. A lányok itt mellettem segítenek leellenőrizni az adatokat, aztán felszállhattok. A találkozó időtartama két óra, nem szeretném ha ebből gond lenne. Látom, hogy vannak itt szülők, gondolom jönnek majd párotokért. A busz ugyanide visszahoz mindenkit este nyolcra. Akik beszélnek angolul azok könnyen boldogulnak majd, akik nem azok se aggódjanak, mert többen is leszünk akik igen és segítünk majd feltenni a kérdéseket. Még valami, a helyszínen lesz egy kis állóbüfé, mindenki nyugodtan ehet-ihat. Alkohol nem lesz a helyiségben, és dohányozni sem lehet. És akkor, hajrá, elég hideg van itt.

Egy-egy listát nyomok a két lány kezébe, akik villámgyorsan végzik a dolgukat, én újra megnyugtatom azt a négy-öt anyukát akik a csemetéiket elhozták. Azt látom rajtuk ők is szívesen csatlakoznának hozzánk, de nem térhetek el az eredeti tervtől. Az még soha semmi jót se hozott. Aztán mégis megteszem, ennek pedig az az oka, hogy Annie az egyik szervező kissé félve lép elém.

- Anna, lenne egy nagyon nagy kérésem. A barátnőm nincs rajt a listán, csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy ide tud utazni, - egy vele egykorú lány kezét szorongatja – lehetne, hogy mégis…

- Jó, - egyezek bele azonnal. Két oka is van, egyrészt csupán egy plusz fő, ez még oké. Másrészt megjelenik Rick, akit most a pokolba kívánok. Azonnal kattogtatni kezd, látom a döbbenetet az arcokon. Na ja, aki híres emberek közelébe kerül az ezt is megkapja. - Induljunk, minél előbb.

Nem kell sokat biztatni őket, fél perc múlva már csukódik mögöttem az ajtó és gurulunk előre. Az út nem tart sokáig, megnyugodva nézem a kivilágított épületet, jópár autó parkol előtte, amiből arra következtetek, hogy a munkatársaim is itt vannak. Mutatom az utat befelé, hagyom, hogy lerakják a kabátjukat. Csatlakozunk a többi vendéghez, mindenki izgatott, csak halkan suttognak én meg nagyra tárom az ajtót. Mosolyogva lépek be, és csatlakozom a barátaimhoz, viszont mögöttem az addig zsibongó tömeg nem mozdul. Mosolyognom kell a reakciókon amik az arcokon látszanak. Hitetlenkedés, csodálkozás.

- Nem jöttök be? – kérdezem, és ez úgy látszik ledönti a gátakat. 

(Rob szemszöge)

A délutáni kis pihenő pont jókor jött. Teli pocakkal senki se szeret sétálgatni… elégedetten dőltem el az ágyon és vártam, hogy Kris is ezt tegye, de ő csak kivonult a teraszra rágyújtani. Rövid idő múlva követtem, nem szólt, de az elmerengő pillantásaiból sejtettem, hogy az estére gondol. Sose volt oda ezekért a közönségtalálkozókért, bár a mai aprócska lesz azokhoz képest amiken eddig valaha is részt vett. Igyekeztem megnyugtatni, sőt indulás előtt Anna is, de még amikor megérkeztünk is láttam rajta, hogy szíve szerint elvonulna valahova egyedül.

De szerencsére a kezdeti hangulatához képest mostanra, mintha 180 fokos fordulatot vett volna. Jókedvűnek és gondtalannak tűnik. Igazándiból ez az alaptermészete, vidám, néha kissé gunyoros, benne van minden mókában, de csak kevesek előtt mutatja meg ezt az oldalát. Rajongók előtt szerintem még soha. Még az se zavarta, hogy a két weblapot szerkesztő lány „interjút” készített vele. Igaz ebben szerintem nagy szerepe van annak, hogy egyetlen olyan kérdést se tettek fel ami mondjuk kettőnkre vagy a kettőnk közötti kapcsolatra vonatkozott volna. Úgy láttam ők elkönyvelték, hogy én Annával alkotok egy párt, és ennyi. Mondjuk az egyikük, aki még csak nem is beszélt angolul, hanem Kurt fordította le a kérdését arra volt kíváncsi, hogy nincs-e valami közte és Kellan között, mert szép pár lennének.

Hát nekem még a feltevés se tetszett, sőt amennyire láttam, -bár ugye Anna elég jó tudja titkolni az érzéseit-, „a barátnőm” se díjazta a gondolatot.

Az este jól telt, a lányok fegyelmezetten amikor a szervezőzseni szólt elbúcsúztak és zúgolódás nélkül távoztak. Bár gyanítom, hogy ígért nekik valamit ezért.

Arra számítok, hogy mi is indulunk, de a kérdésemre csak mosolyog, elhúzva a függönyt nézi, ahogy kint elindul a busz és a munkatársai nagy része is távozik, majd elénk állt.

- Srácok, szeretném megköszönni, hogy belementetek az őrült ötletembe. És mivel ez az utolsó esténk úgy gondoltam talán emlékezetessé tehetnénk. Ideje, hogy megismerkedjetek az igazi magyar mentalitással.

És kinyit egy újabb ajtót. Ahol nemcsak megterített asztalok várnak ránk, hanem jópár ember is. Van egy komplett zenekar, hegedű, brácsa, még egy tangóharmonika is. És ez még nem minden, mert amint játszani kezdenek a takarásból előbújik három pár, népviseletbe öltözve és táncolni kezdenek. Tátott szájjal bámulunk mindannyian, még Gina aki majdnem előttem áll is csodálkozva néz a nővérére, majd nagy mosolyra húzza a száját, összenéz a barátnőivel megragadják az ikrek kezét és csatlakoznak a tánchoz. Rövid idő múlva Annát is elkapja az egyik fiú és megforgatja párszor. Mi se állhatunk sokáig nézelődve, mert persze nem hagyják. Szerencsére a lépések nem túl bonyolultak, már amelyikekre minket is megtanítanak…

(Kellan szemszöge)

Anna maga a rejtély. Ez alatt a pár nap alatt rengeteg új dolgot tudtam meg róla, de szerintem még ezernyi kis titkot tartogat. Jó azzal tisztába voltam, hogy mindenre gyorsan reagál, és odafigyel, de az amit ma elmondása alatt pár óra alatt összehozott… Oké, próbált szerénykedni, hogy a munkatársai, de a szavaiból aztán csak kiderült, hogy az ötletek az ő fejében születtek meg, a többiek csak pár telefont intéztek el. Egész este lopva, már amennyire a kíváncsi, de kedves rajongók hagyták figyeltem. Valami hetedik érzékkel folyton ott termett ahol szükség volt rá. Ha tolmács kellett, ha csak egy toll vagy papír, valaki aki fényképez… És én határtalanul büszke voltam és vagyok is rá. Most, túl a meglepetés tánctanuláson, a vacsorán csak ülünk és hallgatjuk, ahogy énekel. Az anyanyelvén, valami népdalt. Lizzy kérte meg, és bár kicsit szabódott, de a végén belement. Nem értem miről szól, de a hangja, maga a nyelv is egészen másnak tűnik, mint amikor beszél.

Erre a rövid időre még az a kínzó vágyakozást is elfelejtettem amit azóta érzek, hogy megláttam ebben a rövid szoknyában és a testre simuló blúzban. Azt hittem őt levetkőztetni a legjobb, de ma ezt a feltevésemet is megcáfolta amikor indulás előtt húsz perccel kilépett a zuhany alól. Hiába szeretkeztünk alig pár perce, látva a tökéletes testét azonnal újra megkívántam, és az se segített sokat, amikor nekiállt bekenni magát testápolóval. De azt még kibírtam. Még azt is, amikor úgy, ahogy volt meztelenül átsétált a gardróbba és előszedte a fehérneműjét. De a harisnya már kiverte a biztosítékot. A látvány ahogy a vékony csillogó anyagot a lábaira simította… még most is beleremegek. Próbálkoztam, de persze megint hiába. Kizavart, és egyedül fejezte be, úgyhogy én meg kicsit duzzogtam.

Befejezve az éneklést most a három grácia követi, ő meg ideül mellém. Már csak a zenekar és az asszisztense Lili van itt, úgyhogy nem kell annyira figyelni a látszatra. Ugyan most is Rob és köztem foglal helyet, de mosolyogva hajol közelebb.

- Jól érzed magad? – az asztal alatt megsimogatom a kezét és halkan súgom a választ.

- Jól, de mikor indulunk haza?

Felcsillan a szeme a mondatomra, és válaszol.

- Pár perc múlva, a lányok befejezik, aztán muszáj, mert reggel időben kell haza indulniuk, és nekünk is a reptéren kell lennünk tízre.

Igaz, holnap utazunk, vége a békés napoknak, újra jöhet a meló. Egész hazáig ezen gondolkodom. Oké, tudom, hogy sokat leszünk együtt, azt megígérte, hogy a január nagy részét velem, velünk tölti, de utána?

(Anna szemszöge)

Azt kell mondjam jól sikerült minden. Az ötvenegy lány és a munkatársaim kb. 20 ismerőse elégedetten távozott. A kint táborozó fotósokból ítélve lesz sajtó visszhangja a dolognak, úgyhogy még a Summit is örülhet. Szerencsére, ahogy azt vártam nem csak a Twiligh-os bandát rohamozták meg autogramokért, hanem a többiek is az érdeklődés kereszttüzébe kerültek. Ettől kicsit féltem, mert nem szerettem volna, ha Tom, Bobby, Marcus, Sam, Lizzy, Jerad akik szintén előadóművészek úgy érzik mellőzve vannak. Még Zack-et is próbálták a fényképezőgép elé vonszolni, de közölte, hogy ő inkább marad a másik oldalán. Az ikrek bezzeg élvezték az őket körülvevő lányokat, főleg Kurt bukkant fel sokszor ugyanannak a barna hajú lánynak a közelében. Én igyekeztem segíteni, és szemmel tartottam az eseményeket. Hallottam ugyan a Kris-nek feltett kérdést, de a feltevés, hogy ő és Kellan, csak egy pillanatig foglalkoztatott.

A vacsora és néptáncosok ötlete akkor pattant ki a fejemből amikor tegnap Rob mesélt nekik a nyáron Bogláron látott felvonulásról. Tisztába voltam vele, hogy ez nem éppen az ő stílusuk, sőt az enyém se igazán, de szerettem volna, ha látják. És azt kell mondjam tetszett nekik. Ahogy kértem a kisszámú táncos, mert ilyen rövid határidővel csak három párt sikerült szereznünk őket is bevonta. Végülis a csárdás alaplépései nem olyan bonyolultak, jó volt nézni ahogy próbáltak nagyon koncentrálni, és leutánozni a profikat. Azt ugyan nem árultam el nekik, hogy egész idő alatt 4 videokamera vette minden mozdulatukat, lévén a terem, illetve az egész épületkomplexum a First Day, vagyis az én tulajdonom. A cég alapítása után két évvel vettem meg a lerobbant épületet itt a Városligetben, mert folyton abba a problémába ütköztem, hogy a helyszínek nem voltak megfelelőek. Davide segítségével fel lett újítva, ha mindent összenyitunk 300 fő befogadására képes, van egy hatalmas konyha, kiszolgáló helyiségek, hűtőkamrák, az alagsorban borospince. Pár szoba is, gondolva arra, hogy hátha a násznép körében vannak apró gyermekek. A kert direkt úgy lett kialakítva, hogy akár esketésre, de fényképezésre mindenképpen alkalmas legyen. Büszke vagyok rá, mert majdnem mindent én választottam ki ami a berendezést illeti. A videót későbbre tartogatom, majd megkérem valamelyik unokatestvéremet, hogy vágják meg az anyagot, idegenre nem merem bízni, mert Rob és Kris és Kellan és én se tartottuk minden esetben a három lépés távolságot. Próbáltuk, de az asztal alatt többször is a combomra rakta a kezét, és amennyire emlékszem ez pontosan az egyik kamera látószögében van. Jó volt ez a pár közös nap, de holnap új élet kezdődik. Én viszont kicsit elbizonytalanodtam.

A merengésemből a beálló csönd billent ki. Gináék befejezték az éneklést, egy népdalt adtak elő, nekem is kellett, gondban is volta, mert ezen a téren az ismereteim nem túl kiterjedtek. A végén a  Ha én rózsa volnék-ot választottam, a zenekar is ismerte, és ennek legalább van egy kis folklór jellege.

Most is taxival megyünk hazáig, a ház előtt már vagy öt fotós rögzíti minden mozdulatunkat, és tesz fel kérdéseket. Rob kedvesen hátra marad és megvárja amíg fizetek.

- Kezdődik minden elölről…  - súgja, én meg csak bólintok. Ez van, ezt kell szeretni.

Kellan amint belépünk a házba átölel, még szólok mindenkinek, főleg hugiéknak, hogy állítsák be az órájukat, majd követem a szobánkba.

Ott aztán hatalmába kerítet a vágyakozás. Most nem a mielőbbi kielégülés vezet, csak hozzá  akarok bújni. Érezni a testét a testemen, az ajkait a számon. El akarom felejteni a kusza gondolataimat, bizonyítani szeretném, hogy hiába ütötte fel magát a kételkedés az agyamban, minden rendben van. És a szeretkezés segít, csak rá koncentrálok, neki akarok örömet szerezni, bizonyítani neki azt amit érzek.

(Kellan szemszöge)

A lakásba lépve Anna mindenkinek elismétli a reggeli időpontokat, majd végre belép a szobánkba. Megelőz, mert nekem is az volt a szándékom, hogy amint lehet megcsókolom, de ő volt a gyorsabb, nem mintha bánnám. Lassan, érzékien simít végig a nyelvével a szám szélén, mintha csak bebocsátást kérne amit persze azonnal megadok. Percekig csak állunk szorosan átölelve egymást és csókolózunk. Aztán ő távolodik el, kapnék utána, de vetkőztetni kezd. Én se tétlenkedem, egyesével gombolom ki az ingét, aztán a szoknya zipzárja következik. A lehulló anyagot követi a csizma, és itt áll előttem ebben a felettébb csábító fekete fehérneműben. Ujjaim önkéntelenül simítanak végig az oldalán, fel a hátára, hogy kiszabadítsam a kebleit a börtönükből. Amint meglátom a két felém meredő csúcsot nem tudok neki ellenállni és egyiket a kezemmel, másikat a számat rátapasztva kezdem el becézni. Elégedett sóhaj hagyja el a száját, és tenyere akárcsak reggel most is a nadrágomnak feszülő érte vágyakozó testrészemet kezdi el simogatni. Hangosan felnyögök, és ujjaimat a bugyi leheletnyi anyaga alá dugom, hogy ott elmerüljenek teste tűzforró barlangjában. Ez események begyorsulnak, ketten együtt megszabadulunk minden ruhánktól, és állunk egymás előtt, Az ágy felé hátrál, majd leül a szélére, és a kezemnél fogva von közelebb. Ajkai először a köldökömet, a hasamat barangolják be, majd egy kínzóan lassú mozdulattal körbeölelnek. Érzem a nyelve simogató csapásait, édes kínzás ez amit nem bírok sokáig. Bár próbál tiltakozni az ágy elé térdepelek és viszonzom a mozdulatit. A végsőkig akarom fokozni a gyönyörét, de nem engedi, helyette magára húz én pedig beletemetkezem. Egy ritmusra mozdul a testünk, szerintem a szívünk is egyszerre dobog. Úgy szorít mintha attól tartana, hogy magára hagyom, pedig arra képtelen lennék. És nem is akarom, soha többé…

(Anna szemszöge)

Egy dolog jár a fejemben egész este, és még most is azon agyalok. Ébren fekszem az ágyban, hallgatom a szuszogását, de képtelen vagyok elaludni. Jó fél óra múlva feladom, halkan bújok bele egy rövid pizsibe és a konyhába indulok valami innivalóért. A meztelen talpam nem csap zajt, állok a teraszra vezető ajtó előtt a poharammal és bámulok ki a sötét éjszakába.

- Nem tudsz aludni? – szólal meg egy ismerős hang mögöttem, csak most jövök rá, hogy elfelejtkeztem arról, hogy Jay itt alszik.

- De már megyek, bocs, hogy felébresztettelek. – Valóban elindulok a hálószobám felé, de amikor mellé érek megfogja a kezemet.

- Anna, mi a baj?

Ennyire kiismerhető vagyok? Próbálom megnyugtatni, hogy semmi, de nem hagyja, helyette leültet az ágy szélére és kérdőn néz rám.

- Én… - nem tudom, hogyan fejezzem ki azt amit most érzek. Amikor este a lányok pár perc múlva felengedtek belevetették magukat a tömegbe. Mivel a tekintetem időről időre Kellan felé kalandozott rögtön feltűnt, hogy őt kiemelkedett figyelemben részesítik. És ő kedves volt mindenkivel. Nem mondom, hogy bátorított volna bárkit is, vagy egyszer is felfedeztem volna valami olyat, hogy túlmegy egy bizonyos határon, de mégis… Most szembesültem először azzal, hogy akárcsak Rob-ot őt is mennyien bálványozzák, és tekintik sajátjuknak. – Csak sajnálom, hogy visszautazunk.

Bököm ki azt ami először az eszembe jut. Jay meg megnyomja az orromat.

- Aúú, - tiltakozom, és megsimogatom a fájó testrészemet – ezt miért csináltad?

- Hazudsz, puha az orrod… - nevetni kezdek, mert nagyapó is gyakran tette ezt gyerekkoromban. – Szóval…

Éppen belekezdenék, de egy fehér ruhás alak jelenik meg a látóteremben. Kris libeg ki egy pólóban, és nagyot ásítva lép hozzánk.

- Hát ti? – aztán ő is hoz magának egy üdítőt és letelepedik az ágy végébe. – Miről beszélgettek?

- Anna aggódik – közli Jay egyszerűen, én meg tiltakozni kezdek.

- Nem aggódok, csak… ez olyan furcsa.

- Mi? – kérdez rá az utolsóként érkezett, majd meg is válaszolja a kérdését. – Ja, a rajongókra gondolsz. Pedig ezek tényleg kedvesek voltak.

Elmélázva néz maga elé, aztán beszélni kezd.

- Amikor leforgattuk az első filmet, még nyugi volt. Igaz akkor még nem nagyon ismertek fel bennünket. Csak a második forgatásán jöttünk össze Rob-bal. Folyton a nyomunkban voltak, a fotósok, az autogramkérők. Eleinte féltékeny voltam mindenkire, aki csak megközelítette. Ha rámosolygott valakire már láttam, hogy ő lesz az utódom. Sminkesek, rajongók, még a barátnőim érdeklődése is zavart. Ezt a figyelmet ami főleg a srácokat övezi nem lehet megszokni. El lehet viselni, meg lehet próbálni nem foglalkozni vele, de ott marad. Nem tudom mi lesz, ha kijön az utolsó film, remélem utána kicsit enyhül, de ki tudja. Próbáld meg kizárni a világot, és arra koncentrálj amikor ketten vagytok. Vagy velünk…

Látom, hogy mondana még valamit, de valaki halkan a nevét suttogja.

- Jövök már – válaszol, és elindul vissza a szobájukba – ne aggódj, nem lesz gond.

Én csak ülök továbbra is, és nézek magam elé.

- Ugye nem ez zavar. – Szólal meg Jay, és elveszi a poharamat, majd megissza az üdítőm. – Nem a rajongókra vagy féltékeny…

- Nem igazán – felelem. – Bízom Kellan-ben, bízni akarok, mert ha nem tenném akkor meghazudtolnám az elveimet. De szerinted elég vagyok én neki? Nem az ágyban, hülye. - Ütök a fejére, mert minden gondolata kiül az arcára. – Ott igyekszem. Csak ahogy ma figyeltem, és ez csak pár lány volt. Most szembesültem először azzal, hogy mennyien szeretik, szeretnek titeket. Oké, Rob esetében már volt szerencsém ezzel, de ő a kamubarátom. De szemlátomást a világon rengeteg olyan nő futkos aki odavan az ÉN pasimért. Mennyivel vagyok én jobb náluk, megérdemlem, hogy engem válasszon?

Jay válasza nem késlekedik.

- Mond nem kéne neked elvégezni valami személyiségfejlesztő tréninget? Anna, gyönyörű vagy, és nem csak külsőleg. A lelked olyan hatalmas. De miért akarsz mindig mindenkinek megfelelni. Gondolj csak magadra. Kellan jó srác, és teljesen bizonyosan állítom, hogy szeret téged. Nem a testedet. Hanem téged. Mondhatnám, hogy ez köztetek örökké fog tartani, de nem teszem. Ki tudja. Lehet, hogy te találsz valaki mást, lehet, hogy ő. De az is lehet, hogy ötven év múlva az unokáitokra vigyáztok, vagy éppen kampósbottal kergeted végig Hollywood utcáin.

Halkan nevetni kezdek. Ez a srác egy őrült. Egy kedves imádni való őrült, aki képes magamhoz téríteni. Puszit nyomok az arcára és felkelek. Nem mondom, hogy eloszlatta a félelmeimet, de jól esik, hogy meghallgatott. Aztán eszembe jut valami.

- Te Jay, miért nincs neked barátnőd? Valljuk be őszintén kedves vagy, nincs gond a kinézeteddel se, és ahogy ma este láttam, a lányok szeretnek…

- Mi az, hogy nincs baj a kinézetemmel? Kikérem magamnak, kifejezetten jóképű vagyok – nézegeti magát a terasz üvegében. – Még nem találkoztam azzal aki úgy igazán megfogott volna.

- És Angie? – kérdezek rá, mert Ausztriában láttam, hogy elég sokat beszélgettek, sőt emlékeim szerint mintha egyik este együtt indultak volna „aludni”.

- Angie… gyönyörű, kedves, okos, de nem szerelmes belém. És igazság szerint én se belé. Jó vele beszélgetni, de ennél több nem várható.

- És hogy úsztad meg, hogy Mauricio rájöjjön, hogy ágyba vitted a kishúgát?

- Te tudod? – néz rám döbbenten. - A fenébe…

Látom, hogy kezdene mentegetőzni, úgyhogy közbelépek.

- Nyugi már, a ti dolgotok. Angie tudja mit miért tesz. De azért neked tényleg kéne egy barátnő…

- Oké, keress nekem egyet. Olyat akarok, mint te. Pontosan ugyanolyat.

Ezen kicsit megdöbbenek, ugye nem lehet, hogy a férfi akit csupán barátnak, de abból az egyik legjobbnak tartok többet érez irántam, mint kéne. De a következő mondata megnyugtat.

- Legyen maximum 175 centi, a hosszú haj és comb előny. Mellben, fenékben gömbölyű, nem szeretem, ha nincs mit fogni a barátnőmön. Legyen okos, bálványozzon engem, és egye fene, az se baj, ha van pénze. Majd segítek elkölteni.

- Jó, rajta leszek az ügyön, - felelem neki, és most már tényleg elindulok a szobám felé. Aztán most esik le mit mondott. – Jay, te arra céloztál, hogy nagy a fenekem?

- Nem. Csak arra, hogy tenyérbe illő…

Magamban mosolygok a mentegetőzésén és kicsit megnyugodva bújok be a takaró alá. Kellan azonnal a hátamhoz bújik, keze a hasamra simul.

- Hol voltál? – kérdezi a fülembe súgva.

- Csak szomjas voltam – felelem, de válasz nem érkezik. Összefűzöm az ujjainkat, és most már boldogan csukom le a szememet. Igaza van Jay-nek. Azt nem lehet megjósolni mi lesz majd, a mára kell gondolni. Illetve a holnapra és a visszaútra. Kíváncsi vagyok mit szólnak majd, ha meglátják mivel utazunk. És mit szólnak, ha elmesélem, hogy ki vagyok…