125. Szilveszter…

Bocs a késésért. Drága "anyósom" végre távozott, remélem nem is jön vissza mostanába. Olvassatok.
A fejezetben sokat emlegetem ezt a számot: http://www.youtube.com/watch?v=fhsHOlliExk 
Kat Deluna - Run the Show.

(Anna szemszöge)

Hihetetlenül gyorsan eltelt ez a másfél nap. Az órák észrevétlenül múltak el, igaz mi minden pillanatát kihasználtuk.

Miután megbeszéltük az „együtt” maradásunkat Rob-bal hamarosan követtük a barátainkat a nappaliba. Maradtunk volna szívesen a szobánk rejtekében, de a többieknek lassan, -miután kijózanodtak- leesett, hogy szilveszter van. Természetesen elsőként Tom nem bírt magával, és sikerült másokat is csatasorba állítania. Én is megadtam magam a sorsnak és előszedtem az addig gondosan elrejtett kellékeket. Nem telt bele sok időbe és az elváltoztatott hangjukat hallva fetrengtünk a nevetéstől. Most, hogy megnyugodhatott Rob is olyan oldalát mutatta amit eddig még soha. Ők hárman Tom, Sam és Rob felértek egy óvodányi gyerekkel. És ugye a hülyeség ragályos, ezért egy idő után valamilyen formában mindenki csatlakozott hozzájuk. A buli beindult, és én nem bírtam ellenállni a kihívásnak. Bevontam a húgom és a barátnőit is, és mivel a felkészülésünknek kellett egy kis idő külön vonultunk. Ash nem bírja, akkor se bírta, ha nem tud valamiről, rövidesen be is dugta a fejét az ajtót. Aztán látva mit csinálunk vigyorogni kezdett, elrohant, kisvártatva visszajött nyomában a társaságunk valamennyi nőnemű tagjával. Lentről persze egyre többet kíváncsiskodtak, hogy mire készülünk, főleg miután egyetlen „férfit” engedtünk be Max személyében. Mindent összepróbáltunk, már amennyire ennyi idő alatt lehetett, majd lementünk a nappaliba.

A srácok hangos éljenzésbe kezdtek, Ash nekiállt a terep előkészítésének, az unokaöcsém összekötött egy hangfalat a laptopommal, majd szépen leültettük a közönségünket.

Zajos sikert arattunk…

(Kellan szemszöge)

Beletörődően próbálom bezsúfolni a csomagjainkat Anna kocsijának csomagtartójába akárcsak a srácok valamennyien a többi autóba az övükét. A lányok rohangálnak a házban össze-vissza. Ma ezerrel pörögnek, tegnap bezzeg alig akarták elődugni az orrukat. Igaz, én nem bántam az ágyban való lustálkodást, és végülis érthető is volt, mert már erősen hajnalodott mire előtte aludni tértünk. 16 éves korom óta valamennyi szilveszteremet baráti körben ünnepeltem, de az idei volt a legjobb.

Az buli hangulat már délután elkezdődött, bár, ha jobban belegondolok, talán be se fejeződött Gina születésnapi ünneplése után. A kedvesem valahonnan elővarázsolt egy hatalmas táska szerpentint, amit azon nyomban szét is szórtunk a házban. Aztán előkerült a héliumpalack, és még pár csomag lufi. Én pedig örömmel avattam be őket az előző nap tanultakba.

Tom mondatára Anna felkapta a fejét, az arcán megjelenő huncut mosolyt látva sejtettem, hogy készül valamire. Ez hamarosan be is bizonyosodott, mert nekiállt sugdolózni a három gráciával, majd felvonultak az emeletre. Érdekelt mire készülnek, rá is kérdeztem, de csak egy puszit kaptam helyette a számra. Zack szólt hozzám, így felé fordultam és a beszélgetésünk jópár percre elterelte a figyelmemet. Walter hangjára kaptam csak fel a fejem.

- Hova tűnt az összes lány? – kérdezte és meglepetten láttuk, hogy szó szerint valamennyi felszívódott. Körülnéztünk a földszinten, az emeleten, míg végre a tetőtérből meghallottuk a nevetést. A kiskölyök azonnal vállalta, hogy fellopózik, aminek az lett az eredménye, hogy ő ugyan bekerült a szobába, de nekünk lekiabáltak, hogy még tíz perc, mert van egy meglepetésük számunkra. Mindenkinek voltak ötletei, de hamarosan kiderült, hogy az elképzeléseink messze jártak a valóságtól. Viháncolva érkeztek le, legtöbben a székeket igazították félkör alakba, a kissrác Anna gépével csinált valamit. Én azonnal őt kerestem a tekintetemmel, a szobánkba lépett, de nem mehettem be, nem engedték, és rövidesen ő is visszatért. Aztán Ash ránk parancsolt, hogy üljünk le. Felcsendült a zene, sejtettem, hogy énekelni fog. Viszont a produkció nem állt le ennyiben.

Ez első versszakot csak egyhelyben állva adta elő, míg mögötte a három lány tökéletes szinkronban mozgott. Aztán elkezdődött a refrén és ők nagyobb fordulatra kapcsoltak. Azt hittem ezt nem lehet felül múlni, tévedtem. Tátott szájjal bámultam, ahogy a kedvesem utánozta pár mozdulatukat, majd a második versszak után nekünk hátat fordítva hátrasétált. Max lenyomott valami rap-betétet és utána jött csak a show. Már arra is többen felhördültünk, hogy ledobták a kabátjukat és csak egy-egy mell alatt megcsomózott pólót viseltek, a nadrágjukat viszont csípőig letolták. Mind a négyen bedobták magukat, de én csak a Annát néztem. A mellőlem felhangzó sóhajokból arra következtettem a srácokat se hagyta hidegen a látvány. Figyeltem, ahogy a csípőjét rázta, a mellei édes táncot jártak, a köldökében lévő ékszer minden mozdulatánál megcsillant. A tekintete összekapcsolódott az enyémmel, ajkai huncut mosolyra húzódtak. Határozottan szűk lett tőle a nadrágom.

Végső meglepetésként az összes lány odaállt melléjük, ők is betanultak pár mozdulatot, az utolsó akkordoknál hátat fordítottak, aztán egy pördülés… és jött az égi áldás. Beterített bennünket a konfetti, ők meg csak nevettek és menekültek.

Persze megkezdődött az üldözés, nem mintha annyira tiltakoztak volna. Sajnos hiába vontam az ölembe és mutattam meg neki milyen hatással volt rám a tánca nem tudtam rávenni, hogy zárjuk magunkra az ajtót és vonuljunk vissza legalább egy rövid időre. Pedig igencsak próbálkoztam a meggyőzésével.

Nem kevés alkohol folyt le reggelig a torkunkon, a zene dübörögve szólt és az előző napinál is vadabb volt a hangulat. Aki éhes volt evett, bolondoztunk, lesből támadtunk a konfetti kilövőkkel és egyszercsak azt vettük észre, hogy öt perc múlva éjfél. Anna, aki tagadhatatlan. hogy a szervezés terén legyőzhetetlen azonnal elővarázsolt több üveg pezsgőt és rengeteg poharat. Aztán zavartan néztünk egymásra, mert éjfélkor ugye szokás elénekelni a himnuszt. De melyiket? Mert voltak közöttünk amerikaiak, magyarok, angolok, olaszok, belgák és osztrákok. (Ezt a kifejezést először nem értettem de a kedvesem elmagyarázta, hogy Ausztria lakosait errefelé így nevezik.) Megegyeztünk, hogy akkor ez a hagyomány kimarad helyette csak koccintunk. A visszaszámlálást azért megtartottuk. Az utolsó pillanatokban némi nehézségbe ütköztem, mert a srácok közül többen is a fejükbe vették, hogy márpedig ők fogják előbb megcsókolni a kedvesemet. Na ezt persze nem hagyhattam. Nem túl finoman igyekeztem utat törni magamnak, ő is felém igyekezett. Álltunk a kanapé két oldalán csak pár pillanat volt vissza. 3… 2… 1, ő meg rám mosolyogva átugrotta az egészet. Meglepett, ezért is kötöttünk ki mind a ketten a földön, de eszemben se volt tiltakozni. Ez a testhelyzet nekem nagyon is megfelelt az évkezdéshez… illetve az egész évhez is akár.

(Anna szemszöge)

A kis produkciónk után persze el kellett magyaráznunk, hogy azért ez nem spontán jött, hanem a lányok a szalagavatóra éppen ezt a számot tanulták be, és mivel az elmúlt hónapot otthon töltöttem jópárszor láttam Ginát gyakorolni pár mozdulat rám is rám ragadt.

Tom mondata meg olyan kihívó volt.

- Gyerünk szépségem, olyan unalom van. Csinálj valami műsort. – Én csak a kérésének tettem eleget. Főleg, hogy a szám címe éppen ez „Run the show”. A szöveggel nem volt gondom, elég könnyen tanulható, hallottam is már eleget. A leselkedni induló unokaöcsém éppen alkalmas volt arra, hogy a rap részét elmondja, nem is tiltakozhatott. Csak a karaoke változatot kellett leszednem a netről és minden rendben is volt. Már éneklés közben is csak a szerelmem arcát figyeltem, láttam rajta, hogy hatással van rá a produkciónk. Ezt amikor vége lett azonnal, szóban is tudatta velem.

- Ez nem semmi volt. – Aztán a fülembe súgta, hogy mi az amit most tennünk kéne, de sajnálatos módon hiába szorított az ágyékára ahol már ígéretes duzzanat alakult ki jó ideig nem maradtunk még kettesben. A buli jól alakult, mindenki feltalálta magát, hiába jöttek többen is pár nélkül senki se unatkozott. Éjfél előtt már robbanásra kész pezsgősüvegekkel vártuk az újév beköszöntét, egymás hegyén–hátán. Próbáltam odaérni Kellan-hez, de akadályba ütköztem. A hatalmas bőr kanapé pontosan kettőnk között helyezkedett el, így lévén már az utolsó másodperceknél tartottunk felléptem az ülő részre, aztán a háttámlára, majd az ölében kötöttem ki. (A régi edzőm tapsolt volna örömében a kecses mozdulatom láttán.) A kedvesem viszont elvesztette az egyensúlyát amit nem csodálok, mert teljes súlyommal érkeztem meg rá. Hanyatt vágódott, én meg ráestem. Aggódva néztem rá.

- Jól vagy? Nem ütötted meg magad? Nem akartam… - de belém fojtotta a szót.

- Soha jobban Cica. – És ebben a pillanatban felhangzott az éjfélt jelző hang, mindenfelé pezsgősdugók durrantak és megannyi szájból harsant fel a boldog új évet felkiáltás.

- Boldog új évet – súgtam neki, és ő is azonnal viszonozta. Aztán hogy mi történt előbb, hogy én felé hajoltam vagy, hogy ő magához húzta a fejem nem tudom, de az ajkaink egyszercsak találkoztak és hosszú percekig nem is váltak el.

Úgy éreztem ez lesz életem legjobb éve. A 2009-es katasztrofális volt. A 2010-es még eléggé viharos, de sok pozitív dolog is történt. A családomban mindenki egészséges, bár Sarah és anyáék balesete adott azért okot aggodalomra. Rengeteg új barátra tettem szert, a régiek élete pedig jó irányba halad. Most már bizakodva nézek a rám váró kihívások elé, mert hiszem, hogy lesz erőm megfelelni nekik, és van aki mellettem áll majd a nehéz pillanatokban. Örökre lezártam a múltam azon részét ami Ricsihez kapcsolódott, és bizakodva várom a Kellan-nel közös napokat, hónapokat, éveket…

Heves csókcsatánkba eléggé belemelegedtünk így nem is vettük észre, hogy keresnek bennünket. Addig amíg fel nem tűnt a nagy csönd. Kíváncsian emeltem fel a fejem, bár Kellan ezt nehezményezte, aztán elnézett a fejem mellett és vigyorogni kezdett.

- Azt hittem már sose hagyjátok abba – morgott Luca. - Solo mi már egy puszit se érdemlünk?

Arra fordítva a fejem rengeteg kíváncsi és felettébb vidám szempárral találtam szemközt magam, mind minket figyelt. Röpködtek a célzások, hogy mi történt volna, ha nem lépnek közbe, és sajnos be kellett látnom nem sok hiányzott, hogy ott essünk egymásnak. De nem a mi hibánk. Ha ők is éreznék ezt a folyton kínzó vágyakozást, nem nevetnének rajtunk.

Természetesen engedve az erőszaknak felkeltünk és sorban megöleltük és minden jót kívántunk a banda valamennyi tagjának, de aztán az éjjel további részében nem mozdultunk el egymás mellől. Átkarolva tartott akkor is amikor végignéztük a falu fölé lőtt tűzijátékot, igaz ehhez ha nem teszi is ragaszkodtam volna, mert majd megfagytam egy vékony kis ingben amibe még este bújtam. Igyekeztem megfelelni a háziasszonyi kötelességemnek, de nem volt rám túl nagy szükség így nyugodtan szórakozhattam.

Csak hajnalban kerültünk ágyba, a nappaliban még maradt pár ember, mi azonban gondosan magunkra zárva az ajtót elvonultunk a szobánkba. Ott viszont már senkitől se zavartatva estünk egymásnak, hogy csillapítsuk vágyainkat. Kellan azt mondta, ez különben is muszáj, mert akkor az egész évünk így fog telni. Egymás karjaiban. Elképzelni se tudtam szebb jövőt, mint minden éjjelemet vele tölteni. Úgyhogy előrelátóan még kétszer ismételtünk.

Biztos, ami biztos.

(Kellan szemszöge)

Reggel a telefonom csörgése ébresztett, beletelt pár pillanatba mire rájöttem hol vagyok. Anna az egyik karomon feküdt a hátát a mellkasomnak döntve, így mivel szándékomban állt a hívót gyorsan lerázni és folytatni az alvást vakon tapogatóztam a másik kezemmel az éjjeliszekrényen a még mindig lármázó készülékért.

- Halló… - szóltam bele, majd azonnal el is toltam a készüléket a fülemtől, mert iszonyatos hangzavar volt a másik oldalon. És mintha ez még nem lett volna elég az az őrült, aki nem mellesleg a bátyám Brandon volt, még bele is trombitált a fülembe. Megfeledkezve magamról ültem fel, és hangosan szentségelni kezdtem. – Elment az eszed?

Persze ahogy várható volt még neki állt följebb.

- Ejnye öcsém, ilyen korán aludni mentél, hát micsoda dolog ez – éreztem a hangján az alkohol hatását.

- Bran, Európában vagyok…

- Tudom – vágta rá azonnal.– És? Ott nem szokás bulizni?

- Itt reggel fél tíz van, és csak pár órája kerültünk ágyba.

- Kerültünk? – naná, hogy ez az egy szó maradt meg benne. – Szóval most is ott van melletted?

Anna felé fordultam, láttam, hogy ébredezik, mert a szemei résnyire nyitva voltak, a szempillái alól mosolygott rám. Aztán viszont nyújtózkodni kezdett, de a mozdulattól a takaró a derekára csúszott, felfedve a hidegtől azonnal megmerevedő mellbimbóit. Nagyot nyeltem, és csak lassan jutott el a tudatomig, hogy a bátyám még mindig vonalban van.

- Itt. Mit akarsz, miért hívtál? – tértem végre a lényegre, pedig a választ sejthettem volna előre.

- Csak boldog új évet akartam kívánni a kedvenc öcsémnek, de látom kárt volt strapálnom magam.

Nevetve biztosítottam róla, hogy értékelem a gesztusát bár az eszem már másfelé járt, mert a kedvesem közben csókra nyújtotta a száját. Azonnal teljesítettem a kérését, viszont utána mutatta, hogy csak folytassam. Mivel ő közben közelebb bújt hozzám nem lehetett ellenvetésem. A barátaink is Vegasban voltak a bátyámmal, így ők is üdvözöltek és a beszélgetés igencsak hosszúra nyúlt. A smaragdszemű bestia viszont úgy döntött, hogy kínozni fog. Először csak a simogató ujjai kezdtek el vészesen délre kalandozni, aztán viszont felült, pontosan arra a testrészemre ami már vágyakozva ágaskodott érte. De nem elégedett meg ennyivel, finoman hozzám dörzsölte magát. Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy ne nyomjam ki azonnal a telefont, de mivel kihívóan nézett rám, és látszott rajta, hogy mennyire élvezi, hogy hatalma van felettem mégse tettem. Egészen addig amíg kettőnk közé nyúlva magába nem vezetett. Akkor nem bírtam tovább, hangosan felnyögtem.

- Kellan, a barátnőd alszik még? – kérdezte Bran, én meg reménykedtem, hogy nem tűnik fel neki, hogy alig bírok beszélni. Mert ha mégis akkor a célzásait egész életemben hallgathatom majd.

- Neeem – csupán ennyire voltam képes, mert az említett nőszemély lassú ritmusban mozogni kezdett.

- Beszélhetek vele? – én meg elvigyorogtam magam. Na erre mit lépsz szépségem. – Hát persze, várj adom.

És már nyújtottam is neki a telefont majd amint a füléhez emelte és megszólalt a számat az egyik mellére tapasztottam.

- Igeen… – hogy ez a szó a bátyámnak szólt vagy a cselekedetemre volt reakció nem tudom, de inkább az utóbbi tűnt valószínűnek. Miközben Anna próbált válaszolni a kérdésekre én beügyeskedtem magunk közé az ujjaimat, és simogatni kezdtem. Néztem, ahogy az ajkaiba harap, közel járt már a kielégüléshez. Nem figyeltem mit mond, csak arra eszméltem fel, hogy a telefonom a padlón koppan, ő meg lázas sietséggel megcsókolt.

(Anna szemszöge)

Az új év első napja igencsak jól kezdődött. Jó a telefoncsörgést ki tudtam volna hagyni, de közvetlen utána meghallottam a kedvesem halk hangját. Aztán lassan eszmélve a tudatomra megéreztem az ölelő karját, a hozzám simuló testét. Amikor viszont mindez megszűnt kicsit bosszús lettem. Nem rá, mert ő aranyos volt ahogy a fejét rázogatta, a jelek szerint csengett a füle a trombita hangjától. Figyeltem ahogy beszél, hamar rájöttem, hogy a bátyjával, majd Scott és Erick nevét is kivettem a mondataiból és Vegast is említették. A fiúk biztosan ott búcsúztatják az évet - jutott eszembe.

Esküszöm nem volt semmi hátsó szándékom, de amikor immáron teljesen felébredve az arcára lestem a szemeiből sugárzó vágyakozás letaglózott. Úgy nézett rám, mint éhes kutya a velős csontra. Csak hozzá akartam bújni, de aztán a teste, ami mindig képes kísértésbe vinni, most is azt tette. Oké, egy idő után már volt bennem némi gonoszság, kíváncsi voltam meddig bírja.

Újra csak megbizonyosodhattam róla, hogy Kellan más, mint a többi férfi. Képes volt a saját fegyveremet ellenem fordítani. Nehezemre esett visszafogni magam, hogy ne kezdjek el gyorsabban mozogni rajta, de megtettem, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Ő bezzeg nem volt ilyen kegyes, a kezembe nyomta a telefont aminek a másik felén a bátyja éppen nekem kívánt boldog új évet. Próbáltam Brandon-ra összpontosítani, de nehezen ment.
– Igen, már úgy érzem mintha találkoztunk volna személyesen is – feleltem éppen a kérdésére, ami arra vonatkozott, hogy hallottam-e már róla. Ez igaz is volt, hiszen valóban találkoztunk Atlantic City-ben. Ő biztosított róla, hogy szeretne megismerni, bókolt, hogy Kellan már említette, hogy gyönyörű vagyok, és a hangom is tetszik neki. Igyekeztem udvariasan, de határozottan elbúcsúzni tőle.

Most utólag már csak remélni merem, hogy szilveszter lévén volt benne némi pia és nem gondolja rólam, hogy komplett idióta vagyok.  

A készülék kiesett a kezemből, de nem kaptam utána helyette próbáltam egy csókba sűríteni vágyaimat.

- Húú, de sürgős – kuncogott pimaszul a fülembe. – Ne tessék dobálni a telefonom.

- Veszek neked másikat – vágtam rá azonnal. – De most jobb dolgunk van.

- Tényleg? – nézett rám kérdőn – én szomjas vagyok, hozzak neked is valamit?

Döbbenten bámultam rá. Ha most felkel én… én…

- Kellan… - nem tudtam palástolni a türelmetlenséget a hangomba.

- Igen Cica?

- Fejezd be amit elkezdtél – morrantam rá.

- De hát te kezdted… - incselkedett velem továbbra is.

- Részletkérdés… - valóban az volt, türelmetlenül vártam, hogy végre a testem megkapja mire vágyakozik.

- Hölgyem, kérése számomra parancs – felelte és maga alá fordított.

Hosszú percek múltán kielégülve simultunk egymáshoz és így telt a nap nagy része is. Mármint telefonálással és az ágyban. Mert hamarosan hívtak Shane papáék, szintén az újévi köszöntés miatt, aztán beszéltem anyáékkal. (Éjjel nem akartam, mert nem tudtam meddig maradnak fenn, lévén ő még elég gyorsan elfárad, és gondolom a hazaút is kimerítette). Aztán hívtam a magyar nagyszüleimet, Nonná-t, a nagybácsikat, nagynéniket, unokatestvéreket.  Kellan is kereste telefonon a szüleit, addig nem is említette, hogy külön élnek, illetve, hogy az édesapja pár éve nősült újra. Beszélt a testvéreivel is, már amelyiket elérte. Nem akartam zavarni, helyette kiosontam a nappaliba, hogy szerezzek magunknak némi reggelit. A házban nem nagyon volt mozgolódás, csak mire lefőtt a kávé kerültek elő páran. Kivétel nélkül lányok, akik hozzám hasonlóan az ágyban akarták tölteni a napot. Már majdnem elértem a hálószobánk ajtaját amikor Rob osont ki a szobájukból, torzonborz fejjel. Meglátva mit viszek a kezemben lenyúlta a kedvesem kávéját, amit nem értékeltem, de, hogy meglegyen az ez évi jócselekedetem nem toroltam meg rajta, hanem gyorsan készítettem egy újat Kellan-nek. Az angolnak meg megpakoltam egy tálcát reggelinek valóval, hogy lepje meg Kris-t.

Csak késő délután, sőt talán inkább kora este éreztük úgy, hogy elég nagy a hangzavar, talán ki kéne mennünk a többiekhez. Az ivásra nemigen volt kapható a banda, de étvágyuk már megjött, így a kupaktanács úgy döntött besétálunk a városba. A dolognak voltak előnyei, mint a finom vacsora, és hogy kiszolgáltak bennünket. És hátrányai, melyeket a rajongók és a fotósok jelentették. A rajongók mondjuk nem voltak sokan, és nem voltak tolakodóak. Szépen megvárták amíg hazafelé indulunk, csak akkor környékezték meg a társaságot. A fotósok is csak hárman voltak, ami nem egy nagy létszám, de miattuk ügyelnünk kellett arra, hogy miképpen nyúlunk egymáshoz. A többieken látszott, hogy meglepődtek azon, hogy Rob átöleli a derekamat séta közben, míg Kris és Kellan egymással beszélgetve közlekedett mellettünk. Nem is telt sok időbe, alig helyezkedtünk el immáron a saját párjainkkal a nappaliban rákérdeztek, hogy ez most mi volt. A magyarázatunkat többnyire kielégítőnek találták, de az unokatestvéreim, sőt Gina is amikor nem figyeltem körbevették a kedvesemet. Már csak a csoportosulást láttam, természetesen igyekeztem a segítségére sietni, hisz sejtettem mi nyomhatja a csőrüket, de nem volt rá szükség.

- Kellan uomo buene – súgta a fülembe Luca, én meg büszkén fordultam a nevezett felé.  

Igen, valóban jó ember, a legjobb akit csak felém sodorhatott a sors.

(Kellan szemszöge)

Kétségem sincs Anna mellett soha nem fogok unatkozni. Mert ő az a fajta ember aki azonnal reagál, ezerrel pörög, mindig gyorsan kapcsol és olyan ötletei vannak ami másnak eszébe se jutna, vagy ha mégis akkor biztosan katasztrófába fulladna az egész. De ő más.

Az ágyba hozott reggelivel meglepett, jól az agyamba véstem, hogy amint lehet ezt viszonoznom kell. Én vagyok a férfi, az én dolgom, hogy kényeztessem szívem hölgyét. Hallgattam, ahogy beszélt a családtagjaival. Érteni nem értettem a szavait, de az érzései, az a határtalan szeretet amit mindegyikük iránt mutatott mindent elmesélt. A hangja hihetetlen tónusokba csúszott át volt halk duruzsoló, viccelődő, sőt ha olaszokkal beszélt harsány jókedvű is. De közben hozzám simult, a kezemet cirógatta és időről időre rám ragyogott a tekintete.

Nem tudom kinek jutott eszébe, hogy vacsorázni menjünk. Kettős érzések harcoltak bennem, mert egyrészt tudtam, hogy akkor a régi rend szerint alakoskodnunk kell és ezt amíg lehet halasztottam volna. De másrészt nem akartam, hogy azt higgye, már most az első próbát se állom ki. Végülis sikerült, úgy foglaltunk helyet, hogy ők Robbal egymás mellé kerüljenek, mi meg a párjaink oldalára. A rajongók jelenléte nekem speciel nem okozott gondot, nem sok olyan alkalomra emlékszem amikor zavart volna a megjelenésük. Vacsora közben én a kedvesemmel voltam elfoglalva, hazafelé meg Kris-szel beszélgettem így amikor a házba érve mindenki kérdőn nézett ránk nem értettem mit akarnak. Anna kapcsolt elsőként, a magyarázatot a többiek kicsit kétkedve, de elfogadták, viszont amint ő a kamrába ment üdítőért a rokonai gyűrűjében találtam magam. Nem vagyok egy ijedős fajta, de kicsit gyorsabban dobogott a szívem a pillantásuktól. Elsőként természetesen Luca támadt rám.

- Mégis, hogy a fenével vettétek rá Annát, hogy folytassa ezt a színjátékot?

- És miért? Csak szórakozni kell a nővérem, felvállalni nem mered? – következett aztán Gina.

Két ember aki hozzám hasonlóan rajong érte, mert a szavaikból sütött, hogy érte aggódnak, őt akarják védeni. Csak azt mondhattam nekik is amit előző nap a többieknek a szobánkban. Nem akarom, hogy bárki is rosszat mondjon, gondoljon a kedvesemről, mert nem azt érdemli. Inkább elviselem a kellemetlenséget. A válaszom látszólag elnyerte a tetszésüket, mert az olasz ugyan vagy fél percig vizsgálgatott gyilkos tekintettel, de utána kezet nyújtott, ami szerintem azt jelentette bízik bennem. Gina is megölelt, és a többiek is sorban, vagy legalább a hátamat meglapogatták.

Az este további része szervezkedéssel telt. Megegyeztünk, hogy ma korán, hétkor reggeli és nyolckor indulás. Mindenki pakolni kezdett, utána indultam, de mire kijöttem a fürdőből már majdnem végzett az én bőröndömmel is. Csodálkozva néztem rá, ő meg megszeppenve felelt a kérdésemre.

- Igen, neked is becsomagoltam. Baj? – válasz helyett csak magamhoz húztam és megcsókoltam, majd biztosítottam róla, hogy egyáltalán nem. Csak éppen nem vagyok hozzászokva. Bár kétségtelen, hogy könnyen fog menni, arról nem is beszélve, hogy a cuccaim sokkal kisebb helyet foglaltak el, mint olyankor amikor én intézem a pakolást. Míg a deszkámat elhelyeztem a tartójában ő letelepedett a nappaliba és a laptopját bűvölte. Mellé ülve rá is kérdeztem, de a válaszától tátva maradt a szám.

- A fűtést és a medence hőmérsékletét állítom be otthon, mert ha senki se tartózkodik ott csak alacsony fokozaton megy. Így viszont mire Budapestre érünk kellemes lesz mindkettő.

Pár perc alatt elmagyarázta, hogy ez miképpen lehetséges, és azt is megtudtam, hogy valamennyien ugyan ott fogunk megszállni, mert a házban lévő összes lakás az övüké.

Egy utolsó italra jópáran csatlakoztak még, de azt már nem tudom ki említette meg elsőként, hogy mennyire nem voltak tolakodóak az itteni rajongók. Aztán Rob mesélni kezdett az augusztusi találkozásáról a magyar lányokkal, amiről én is láttam pár képet annak idején. Azt hiszem az ő egyik mondatára kapta fel Anna a fejét, majd gyors egymás után két érzelem is átfutott az arcán. Az kihívás és az eltökéltség. Nem értettem miért rohamozza meg az éppen felénk tartó Krist, de amikor visszajöttek elégedettnek tűnt. És tett egy bejelentést.

Mivel ugye a szívszerelme belement Rob is rábólintott a dologra, én eleve nem tudok neki ellent mondani, sőt azok után, hogy olyan szívhez szólóan adta elő a kérését a többiek se tudtak. Hihetetlen egy nőszemély.

Ma reggel mire felébredtem már felöltözve jött ki éppen a fürdőből, egy aprócska csókot ugyan sikerült kicsikarnom, de utána forgószélként söpört végig a házon. Hol itt, hol ott bukkant fel. Gondoskodott arról, hogy mindenki reggelizzen, hogy minden kocsiban legyen pár üdítő, ha megszomjaznánk. Miután mi a srácokkal szintén az ő utasítására nekiálltunk bepakolni a kocsikba végigment az összes helyiségen és utánunk hozta az elmaradt tárgyakat legyen az mobiltelefon, vagy egy fél pár zokni.

Most, hogy mindennel elvégeztünk, látom, hogy az olasz unokatestvérei felé tart, én is csatlakozom hozzájuk és elbúcsúzunk. Ők nem jönnek velünk, úgyhogy itt az ideje. A többiek is követnek bennünket, majd útra készen állunk a kocsik mellett. Nem tudom mire várunk még, de végszóra megérkezik egy kocsi, kiszáll egy középkorú nő a kedvesem pedig azonnal felé indul. Kedélyesen beszélgetve eltűnnek a házba, majd jó öt perc múlva visszatérnek, kezet fognak egymással és elindul felénk, a srácok elnyomják az utolsó cigijüket ő meg hozzám fordul.

- Kellan, akarsz vezetni? – Naná, hogy akarok.

(Rob szemszöge)

Úgy érzem magam, mintha egy mázsás kőtől szabadultam volna meg. Anna és Kellan segít nekünk, tovább játsszuk a színjátékot, de ha ez kell ahhoz, hogy Kris-szel lehessek legyen. Az elmúlt hónapok alatt bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk leküzdeni az akadályokat. Ezután is menni fog. Túl vagyunk a szilveszteren, szó se róla egészen más volt, mint tavaly. Akkor is a barátainkkal ünnepeltünk, de a Wright-szigeten nem tudtunk elbújni a kíváncsi tekintetek elől. Meg is lett az eredménye, január első napjaiban mindkettőnket hívott az ügynöke. Őket meg előzőleg a Summit. Na idén ezt megússzuk.

A buli jól kezdődött, Anna újra tanúbizonyságát adta annak, hogy nemcsak énekelni és táncolni tud, de a színészethez is van tehetsége. Mert, hogy a mozdulataival többeket is elvarázsolt az bizonyos. Még jó, hogy Kellan annyira el volt foglalva a szerelme figyelésével, hogy nem nézett körbe. Mert ha megtette volna, valószínűleg páran nem ússzák meg szárazon.

Az éjjel… pia, tánc. Nem tudom, hogyan, de már megint rávettek. De tanulva az előző estéből, nem igazán hatott meg a zene ritmusa, csak az érdekelt, hogy közben magamhoz húzhattam a kedvesemet. Éjfélkor szerintem kicsit megelőztem a gongszót, sürgősen szükségem volt egy csókocskára tőle. Illetve csók volt az, amit ő igazán lelkesen viszonzott, csak azért használtam rá a kicsinyítő képzőt, mert Annáé és a haveromé mellett bizony eltörpült. Miután mindenkit lelkesen megölelgettünk Jay-nek tűnt fel először, hogy ketten hiányoznak.

- Hol van Anna és Kellan? – kérdezett rá, de a szobájuk ajtaja nyitva volt, így ott nem lehettek. Aztán a rejtély gyorsan megoldódott, mert Sandy nevetve mutatott a kanapé mögé.

Mind odasereglettünk, és a látvány lenyűgöző volt. Annyira sugárzott róluk az amit egymás iránt éreznek. Egy pillanatra irigyeltem is őket, de meglátva Kris mosolyát és az ígéretet a szemében, hogy ha közelebb megyek mi is művelhetjük ugyanezt az érzés azonnal elszállt.

Tegnap reggel se ébredtem kipihenten, de legalább nem lüktetett a fejem. A kedvesem arcát figyeltem, olyan gyönyörű volt ahogy mellettem aludt, a haja félig elfedte az arcát, kisimítottam és percekig figyeltem. Valószínűleg éppen ez miatt kezdett el ébredezni, én meg úgy döntöttem új év, ideje bizonyítanom mennyire fontos nekem. Csak egy csésze kávéra gondoltam, de a véletlen a segítségemre sietett. Anna képében. Láttam rajta, hogy jó kedve van, mert ragyogott és nem harapta le a fejemet amiért elcsentem a kávét a tálcájáról. Sőt amíg újat készített nekem is összerakott egy csomó finomságot.

- Kényeztesd kicsit Kris-t. Megérdemli. – Ezzel egyet kellett értenem. Mosolyogva néztem utána, annyira hihetetlennek tűnt, hogy ez a nő ugyanaz aki belelökte a medencébe a haveromat. Igaza volt Luca-nak. Annára a szerelem nagy hatással van, ott kezemben a reggelinkkel megfogadtam, hogy ha a haverom bármikor, bármivel is megbántja ezt a fantasztikus nőt én magam döngölöm a földbe. Bár sietnem kell, mert adott esetben szerintem többen is pályáznak erre a posztra.

Egész nap lustálkodtunk, mint a legtöbben. Felhívtuk a szüleinket, a testvéreinket, még Steph-nek és Dean-nek is küldtem egy-egy üzenetet. Kris is az ügynökének, a barátnőinek, akikkel legnagyobb bánatára már jó ideje nem találkozott. A színészélet árnyoldala.

Este is ebbe ütköztünk, igaz a vártnál jóval kevésbé viselt meg bennünket. Engem Anna tartott szóval, a kedvesemet meg Kellan karolta fel, amiért megint csak hálásnak kell lennem neki, hiszen én nem tehettem, de mellette tudom, hogy biztonságban érzi magát. Csak a házba visszaérve szembesültünk azzal, hogy a többieknek elfelejtettük megemlíteni, hogy minden marad a régiben. Lizzy később félrevont, és közölte, hogy mennyire örül ennek, és azt is elárulta, amit a jó anyánk neki elmesélt, nekem viszont elfelejtett. Mégpedig azt, hogy a „barátnőm” fejében megfordult, hogy a nagyapja segítségével kivásárol bennünket a szerződésből. Döbbenten hallgattam, de látván mennyire jókedvűnek tűnt nem volt szívem elrontani a kedvét. Mert kétségtelen, hogy amit ezért tőlem kapni fog, na azt nem teszi zsebre. Micsoda képtelen ötlet. Micsoda nagylelkű és képtelen ötlet.

Még mindig az ez miatt érzett hála hatása alatt voltam, amikor a rajongókra terelődött a szó. Valóban Magyarországon találkoztam a legkedvesebb és legnormálisabban viselkedő személyekkel. Emlékeztem a Bel Ami forgatására, és arra is, hogy milyen kedvesen kértek bennünket augusztusban, hogy ha mások is odautaznak esetleg ismételjük meg a találkozót, de hogy az ír boszorka komolyan gondolja, és, hogy pont az egyetlen személyt győzi meg ennek helyességéről aki számít nekem arra nem.

- Srácok, lenne egy nagy kérésem. Ahogy Rob is mesélte, ezek a lányok nem a szokásos őrült fajták. Igazán kedvesek, nem sikítoznak. Csak pár aláírást szeretnének, és annak esélye, hogy ezt megszerezzék még egyszer a hazájukban elég kicsi. Nem valami nagy közönségtalálkozóra gondolok. Idő se lenne rá. Csak mondjuk ötven fő. Én megszervezem a helyet, annyit kérek, hogy beszélgessetek velük kicsit, írjátok alá a papírjaikat, és hagyjátok, hogy készítsenek pár képet veletek. Rob ne nézz így, Kris már belement.

Ennyire kiismerhető vagyok? – ugrott be azonnal – Tudja mivel tud meggyőzni.

Ahogy az várható volt mindenki örömmel belement a dologba, a többség különben is szereti az ilyen eseményeket.

Kris később az ágyban hozzám bújva elmesélte, hogy azért ment bele, mert Anna igazándiból még sose kért tőlünk semmit saját magának. Igaz most se szó szerint, de ha ez neki örömet okoz, akkor úgy gondolta ez a legkevesebb, amit megtehetünk. Érdeklődve hallgattam, hogy a szerelmem már azt is kitalálta, hogy ha nem állok kötélnek azonnal, mivel fog meggyőzni. És mivel ez a lehetőség igencsak felcsigázta az érdeklődésemet, be is mutatta. Én pedig örömmel viszonoztam minden csókját, ölelését, érintését.

Most pedig itt ülünk Anna kocsijában, a haverom egy fél pillanattal ezelőtt kapta el a kocsikulcsot, merthogy ő fog vezetni. Nekem aztán édes mindegy. A lényeg, hogy Kris itt van mellettem és mosolyogva köti be az övet maga előtt.

Irány Magyarország…