131. Minden kiderül…

(Kellan szemszöge)

Nem értem az értetlen arcokat. Kapkodom a fejemet, van aki kíváncsian van aki döbbenten mered egy bizonyos személyre. Arra, aki csak áll középen bűntudatosa, és nem szólal meg. És nem néz a szemembe. Próbálom újra átfutni a dolgokat. Rob és Luca is célzott arra, hogy ez a repülő paradicsom a kedvesem nagyapjáé. Igaz, ő a sajátjának nevezte de ez részletkérdés. De, mi az, hogy csak az ő nagyapjáé? És miért mondta azt az egyik srác az ikrek közül, hogy én nem tudom, hogy kicsoda Anna.

Mi a fenét hallgatott el előlem, mert az világos, hogy valamit nem tudok, de rajtam kívül jópáran igen.

Nathan, azt hiszem ő volt az, mondata úgy hangzott, hogy én nem tudom ki Ő. És ezen van a hangsúly. Nem ők, csak egyedül Ő. Ebből logikusan következik, hogy a gazdag nagyszülő nem lehet Toni papa. Az olasz azt is elárulta, hogy még csak nem is a kettejük közös felmenője olyan gazdag, hogy fenntartson egy ilyen gépet.

Oké, akkor tehát van egy olyan rokon aki csak egyedül a kedvesemhez tartozik. És aki kőgazdag. Nem repesek az örömtől, már a Salti vagyon is megviselt kissé. Tudni akarom az igazságot így rákérdezek. A név nem mond semmit, nekem legalábbis, de többen is felismerik. Aztán a céget is elárulja, már hallottam a M.I.C.-ről, szerintem majd minden második ember ismeri Amerikában, ha nem az egész világon.

És rájövök, hogy én itt nagyon át lettem verve. Mert arra, hogy ezt eddig titokként kezelte csak egy magyarázat van, szemfényvesztés volt az egész, nem szeret ő engem, csak egy újabb játékszer voltam a babaházában.

Már értek mindent. Már nem csodálom, hogy titkolózott, se a drága ajándékokat, se ezt az utazást. Világosság gyúl a fejemben, Kellan téged megint csúnyán csőbe húztak. Az élet megismételte önmagát, megint beleestem egy gazdag lányba, aki amíg kedve tartotta használt, aztán eldob magától. A régi seb újra felszakad, magam előtt látom Suzy gőgös arcát, amikor közli, hogy nem vagyok elég jó neki. Nem megfelelő a neveltetésem, nem jártam elitiskolába, nem illek a köreikbe.

Törni, zúzni lenne kedvem, a karácsonyra kapott óra szinte égeti a bőrömet. Leveszem és eldobom, de ebben az Istenverte luxusban olyan vastag szőnyeg borítja a padlót, hogy még csak össze se törik.

Tehetetlenül nézek körbe, Ő eltűnt. Gyáván megfutamodott én pedig az előttem állókat figyelem. És rájövök, hogy ők tudták. Nem mind, de jópáran. A dühöm most feléjük fordul és végül Jay-en csattan aki még védi is.

  - Kellan ezt meg kéne beszélned Annával. Csak egy félreértés az egész – Hát nem Jay. Ez nem egy félreértés, ez egy rohadt nagy átverés…

Itt egy újabb gazdag kislány aki akart pár kellemes órát, ígérgetett fűt-fát. Én marha meg bedőltem neki. A szikrázó zöld szemeinek, a hazug ajkainak. Hát ki vagyok én a szegény parasztlegény akivel jót lehet hancúrozni, de többre nem érdemes?

Azt gondolom rosszabb már nem lehet, de megint csak tévedek. Mert Jackson akit a barátomnak tekintettem már hónapok óta tudta Anna kis titkát, és nem csak ő. Rob és Kris is, persze nekik nem állt érdekükben elmondani, mert kellett a segítség a kis színjátékukhoz, és én ugye kulcsfigura lettem. Luca a rokona, miért árulta volna el, de Nikki és Ashley… Igen Ashley, talán benne csalódtam a legnagyobbat. Fáj a barátaim árulása, de egyszer majd biztosan megbocsátok nekik. Nem mostanában, majd egyszer.

De neki… soha…

(Anna szemszöge)

Nézem a döbbent arcokat, és nem tudom, hogy kezdjek bele. Némelyikről, azokról akik már tudnak dolgokat, biztatást olvasok le. Hát nem Luca, sajnos odabenn nem mondtam el neki, mert elterelte a figyelmemet és gyenge voltam. És ezt most már keservesen bánom.

- Azt hiszem jobb lesz, ha mindenki leül, - Kellan-re nézek, valamin nagyon töri a fejét. Remélem megérti, és hagy esélyt, hogy megmagyarázzam. – Van pár dolog amit nem mondtam el, de ha őszinte akarok lenni nem is titkoltam. A kérdésekre válaszolva, Kellan beszéltem már neked arról, hogy a nagyszüleim Wyoming-ban élnek, ez a repülő az övüké. Rob igen azt mondtam, hogy a nagyapám gépe, de pár hónapon belül már sokkal inkább az enyém lesz. Nath, nem egy sajnálatos félreértés miatt, ő és mint láthatod a nagytöbbség még nem tudja ki vagyok. Illetve, hogy kinek az unokája. És Luca, megpróbáltam, csak… mégse történt meg. Ha Kurt nem jön megkeresni akkor ez nincs, de most már mindegy.

- Miért ki vagy te? – kérdez rá a számomra legfontosabb személy azonnal. – És ki a nagyapád? És mi az amit én nem tudok?

Nehéz kérdések. És fontosak. Próbálok kitalálni valami finomabb módot a várható sokkolás helyett, de aztán mégis belevágok.

- Shane Mc’Gee a nagyapám. – Van pár megemelkedő szemöldök, de valószínűleg a név nem mond nekik sokat.

- Azt hiszem az a legegyszerűbb ha megmutatom. Kinéznétek a gép szárnyára, - mindenki követi a tekintetem, majd visszanéznek rám. – A logó, ami ott van nem ismerős?

Kíváncsi és értetlen tekintetek merednek rám úgyhogy folytatom. Felemelek egy sörös dobozt, van belőle pár erre-arra, és feléjük fordítom, rámutatva az alján lévő kis jelre.

- De mutathattam volna még a cigis dobozt, whisky-t, borosüveget, - intek körbe a kezemmel - és még párezer egyéb dolgot. Hallottatok már a M. I. C.-ről?

Döbbent csend, mindenki csodálkozva bámul, úgyhogy valószínűleg igen. Jay együtt érzően, és bátorítóan néz rám, ebből próbálok erőt meríteni. Sandy az, aki először megszólal.

- Szóval a családodé? – kérdezi. Bárcsak ennyire egyszerű lenne.

- Mondhatjuk. Van még valami amire sose kérdeztetek rá, pedig folyton rajtam van, - és felemelem a kezem, ujjamon a pecsétgyűrűvel.- Ez egy Mc’Gee gyűrű, kettő van belőle összesen. Egy a családfőnek, aki mint mondtam a nagyapám és egy az örökösnek… aki én vagyok.

Várom a reakciókat, a legtöbb arcon a döbbenet és a csodálkozás váltakozik. Kivéve Luca-t, Ash-t, Nikki-t, Jay-t, Rob-ot, Kristen-t, az unokatestvéreimet, és Lizzy-t. A legtöbben érdeklődőek, egyetlen arc van csupán amiről végtelen csalódottság olvasható le, az az arc ami számomra most a legfontosabb. Kellan úgy néz rám, mintha minimum azt jelentettem volna be, hogy pénzért árulom magamat, vagy megöltem valakit. Nem szól, de nem bírom állni a tekintetét. Sarkon fordulok és visszarohanok a fülkébe. A rohadt életbe, most mit tegyek? Neki támaszkodom az ajtónak, és magamba roskadok. Alighanem most vesztettem el a férfit, akit mindennél jobban szeretek. Dühömben az első kezembe akadó tárgyat a falhoz vágom, Hoppá. Egy távirányító volt, ami rögtön darabjaira hullik, és vele együtt a kép üvege is amit eltaláltam. A tekintetem az ágyra téved, pár perce még milyen boldogan simultunk egymáshoz. A fenébe is, az elkeseredésemet felváltja a düh, és a velem született makacsság. Nem tettem semmi megbocsáthatatlant, oké nem mondtam el, de akartam és ő nem hagyta, nem lehet, hogy ez most elrontson mindent, éppen eleget küzdöttünk egymásért.

Elhúzom az ajtót és újra kilépek, a társalgóban hangzavar fogad, először nem is vesznek észre. Kellan és Jay dühösen mered egymásra, Ashley közöttük áll, Luca és Rob két oldalt, készen arra, hogy közbe lépjenek, ha kell.

- …csak egy félreértés az egész. - hallom a barátom hangját, Kellan már éppen nekiugrana, de megszólalok.

- Elég legyen. – A hangomra mindenki felém néz. - Mind a ketten hagyjátok abba, Jay, köszönöm, hogy védesz, de igaza van már régen el kellett volna mondanom neki is.

- Ő bezzeg tudta – néz a szemembe Kellan a tekintete sértődöttséget, és talán egy csöppnyi fájdalmat sugároz.

- Igen, de magától jött rá – felelem halkan.

- És mégis mikor?

- Amikor Vegasba repültünk – válaszolom neki.

- Értem, szeptember óta tudod, de nem szóltál - támad újra Jay-re. - És én még elmondtam neked, hogy mennyire szeretem, bíztattál, leszúrtál, de nem mondtad el. Hát mégis milyen barát vagy te?

- Én… - akar azonnal mentegetőzni, de nem hagyhatom, hogy összevesszenek miattam, ezért közbelépek.

- Én kértem meg, hogy ne tegye, szóval ezért ne rá haragudj.

- Nagyszerű és még mit hallgattatok el, jól sejtettem, túlságosan is jóban vagytok…

Látom, hogy a barátom agya kezd elborulni, így közbelépek, felé fordulok és a mellkasára rakva a kezem, kérem meg.

- Jay, nagylány vagyok már, nem kell megvédened.

- Jah, nagylány, nagy bukszával. – Kellan hangjából csöpög az irónia, felém fordul és gúnyosan végignéz rajtam – és mégis mikor akartad elmondani, vagy talán el se akartad. Amikor leszállunk a gépről kapok egy csinos kis csekket, hogy ennyi volt, vagy még azt se, igaz már természetben ki lettem fizetve.

A fejemet elönti a lila köd, mit képzel ez magáról, és főleg mit képzel rólam. Azonnal felé fordulok és visszakézből lekenek neki egy hatalmas pofont. Többen is felszisszennek, hogy miattam vagy az ő szavai miatt nem tudom.

(Kellan szemszöge)

A pofon amit kapok józanító hatással van rám. Oké, ezt talán nem kellett volna, mert hiába minden sértettségem azt el kell ismernem, hogy Anna tisztességes. Sőt jobban belegondolva, éppen hogy Suzy ellentéte. Soha nem kérkedett a vagyonával, de még mindig nem értem miért titkolja. A szavai hallatán rá kell jönnöm, hogy van benne némi igazság, és oké azt is elismerem, hogy mondta, hogy el akar mesélni valamit. De miért csak most? Aztán megkapom a magyarázatot.

- Amikor Zell Am See-ben leültünk beszélgetni el akartam mondani, de te közölted, hogy tudsz mindent. Csak éppenséggel te gondolom a Salti család pénzére céloztál, amihez nekem az égadta világon semmi közöm. Nem akartam eltitkolni, hogy Mc’Gee vagyok, sose tettem. Csak most indulás előtt jöttünk rá, hogy te Mexicoban azt a beszélgetést, amit a nagyapámról és a vagyonáról folytattak nem hallhattad, mert az nem a teraszon történt.

Őszintének tűnik. És talán gyenge vagyok, mert hinni akarok neki, de azért változatlanul neheztelek rá. Ash, aki bűnbánóan néz rám minden alkalommal, ha felé pillantok veszi a kezébe az irányítást, Anna pedig jópár dolgot elmagyaráz. Az élete nem egy egyszerű történet, bár próbálja úgy elmesélni, mintha egy leányregény lenne, de látom a fájdalmat a szemében amikor az apját említi. Az ahogy rátaláltak meseszerű, de biztos vagyok benne, hogy minden szava igaz. A hangja, az arca közömbösnek tűnik, mintha valami hivatalos iratot olvasna fel, de a szeme egészen mást mutat. Összeszorul a szívem, védelmezni szeretném, de valami visszatart.

A sértett büszkeség beszél belőlem, még mindig nem világos miért nem avatott a bizalmába. Annyi alkalom lett volna rá.

Azt gondolom, már nem jöhet semmi ami meglepne, de ez bizony nagy tévedés…

(Anna szemszöge)

Hangosan csattan a tenyerem az arcán. És nem titkolom a haragomat.

- Kellan Lutz te vagy a legnagyobb marha a földön ha így gondolod. Erőltesd meg egy kicsit az agyadat akkor talán eszedbe jut, hogy mikor bementünk oda úgy kezdtem, hogy valamit el kell mondanom – dühöngök csípőre tett kézzel. - De szokás szerint amint két méternél közelebb kerülsz hozzám azonnal ágyba akarsz vinni. Szerintem éppen elégszer bizonyítottam már, hogy szeretlek, ha még mindig nem tudod felfogni akkor veled nagy bajok vannak.

Dühös arccal méregetjük egymást, de egyikünk se néz el másfelé. Nem értem, hogy juthatott eszébe ekkora baromság. Hát nem érzi mennyire odavagyok érte? Megszűnik az idő körülöttünk, fogalmam sincs mióta állhatunk így mikor leesik, hogy rajtam a sor, hogy mondjak valamit. Elmesélem neki, hogy mi miatt alakult ki ez a sajnálatos félreértés, és, hogy nem akartam titkolózni. Ő a párom, joga van tudni mindent. Meghallgat, de nem válaszol, nem tesz fel kérdést, nem lép hozzám, hogy megöleljen és nem súgja azt, hogy oké, semmi gond. Összeszorul a szívem, nem tudom mit kéne még tennem.

 - Na akkor most nyugi  és kezdjük az elejéről. – Ashley az, a szavaira mindenki felé fordul, majd azonnal rám néznek. Igaza van, jobb ha ezen mielőbb túlesünk.

- Üljünk le, mert ez hosszú lesz – mondom.

Végignézek rajtuk, automatikusan mindannyian az egyik oldalon keresnek maguknak helyet, csak Jay, Luca, Nath és Kurt ül le az én oldalamon és persze Ash a párja mellett. Az arcuk tükrözi, hogy ők velem vannak, legyen szó bármiről, és Nikki, Kris és Rob is bíztatóan mosolyog rám. A többiek kíváncsian figyelnek, egyedül csak Kellan homloka ráncolódik össze, de a szemei már jóval nyugodtabbnak tűnnek.

- Azt hiszem az lesz a legjobb ha a legelején kezdem. 1986. június 25-én születtem San Franciscó-ban, az anyakönyvbe az Anna Mc’Gee név került. Az egyetlen emlékem az… emberről akinek a születésem 50 százalékban köszönhető, egy fénykép ami a kórházban készült hármunkról. Nem voltam még 3 hónapos amikor úgy döntött, hogy neki ez nem megy és amíg anya sétálni vitt a parkba összepakolt és lelépett. Soha többet nem hallottunk róla.

Anya még két hónapig bírta, de aztán feladta, és hazaköltöztünk Magyarországra. Kérvényezte, hogy a nevemet hivatalosan is változtassák meg Anna Gádorra, ami az ő vezetékneve. Mindig is egyetértettem ezzel, soha nem titkolta, hogy miért tette.

Isaac 20 éves koromban halt meg, a szülei, az én nagyszüleim Shane papa és Inez mama akkor szereztek tudomást rólam a végrendeletéből. Évek óta nem tartotta velük se a kapcsolatot, az is csoda, hogy a halálhírét megtudták, és hogy egyáltalán vette a fáradtságot végrendeletet írni. Magánnyomozót fogadtak, aki pár hónap alatt megtalált. A rövidített változat annyi, hogy eljöttek hozzám, több hosszú beszélgetés és a családom bíztatása után velük mentem az Usa-ba és rövidebb megszakításokat kivéve velük éltem két évig. Két év után mentem csak bele, hogy hivatalosan is felvegyem a nevüket újra, és, hogy beleegyezzek, hogy átveszem az örökségem.

Várom a reakciókat, gondolom kell egy kis idő, hogy megemésszék a dolgokat.

- Azóta meg szórod a pénzüket, és éled a milliomos csemeték gondtalan életét… - ahogy gondoltam Kellan-t nehéz lesz kiengesztelni.

- Nem, egyetlen centjüket se költöttem eddig, - védekezem azonnal - nem is tehetném, mivel csak a 25. születésnapomon kapom meg, ameddig még van fél év.

És ezzel egy újabb bombát robbantok, mert most már mások is mérgesen néznek rám.

(Rob szemszöge)

És én még azt hittem már nem érhetnek meglepetések. Mekkorát tévedtem.

Kezdésnek ott volt, hogy a felszállás előtt a tudomásunkra jutott, hogy Kellan-nek fogalma sincs arról, hogy a szerelme Az a Mc’Gee. Meglepett, hogy nem mondta el neki, de amikor eltűntek Jay újra mellénk ült, és halkan közölte, hogy miért is van ez. Annak mondjuk kifejezetten örülök, hogy a haverom ismeri Anna szenvedésének részleteit, és nagyon remélem, hogy ő nem teszi ki ilyesminek. Kris a fülemhez hajolva súgta, hogy ha a hálófülkében ejtik meg azt a beszélgetést, akkor mostanában nem kell rájuk számítanunk. És igaza is volt. Aztán bár előkerültek, de világosan látszott, hogy nem pont a verbális kontaktuson volt a hangsúly. Oké, ezt az orra alá is  dörgöltem, de legrosszabb rémálmomban se gondoltam volna, hogy ebből ekkora balhé lesz.

Jó, valamennyire értem a haverom sértettségét. Jobb lett volna nem így megtudnia. De ismerve Anna verzióját a félreértésről, tudom, hogy nem tudatosan titkolózott előtte. És most, hogy ezt neki is elárulta bízom benne, hogy hamarosan ő is megbékül.

Van viszont valami amitől én is padlót fogok. A válasza Kellan feltevésére, hogy ő bizony egy centet se látott még az örökségéből megdöbbent. 

- De hát Anna – nézek rá felháborodottan - amikor felajánlottam, hogy állom minden költségedet azt mondtad… - de befejezni sincs időm, mert közbevág.

- Emlékezz csak vissza, én csak annyit mondtam, hogy Shane Mc’Gee a nagyapám.

Ez bizony igaz. De akkor…

- De akkor mégis miből fizetsz mindent? – jön a következő kérdés Kristen-től. Mintha csak kitalálta volna a gondolatomat. Az arcáról sértettséget olvasok le, amit meg is értek, mert ha miattunk felesleges kölcsönökbe verte magát nem állok jót magamért. - A ruhák, az utazások, az ajándékok? A kocsid, a házad?

- Van saját pénzem, megdolgoztam érte. – Olyan magától értetődően közli, pedig nem hiszem, hogy a rendezvényszervezés ilyen kifizetődő lenne Magyarországon. - Van egy… szerződésem, ami elég jól jövedelmez, és a First Day is nyereséges egy ideje. Nem vagyok rászorulva másokra, de a lakást, na azt Davide-től és anyától kaptam tavaly előtt. Miután elvesztettem a… a kisbabámat. Azt tényleg nem én vettem.

Meglep, hogy ennyi ember előtt megemlíti a kicsit, de talán igaza van Jay-nek, kezd túl lenni a dolgon.

A tűnődésből egy kérdés ráz fel, és tátott szájjal hallgatom, hogy Anna egy zseni. Szó szerint.

(Anna szemszöge)

Nem értem miért olyan egyértelmű mindenkinek, hogy ha a családomnak van pénze akkor azt kell költenem. Annyira nem ismernek, sőt a rokonaimat se, mert a Salti gyerekek mind megállnak a lábukon, és nem szorulnak a szülők pénzére. Oké, a Gádor rokonaim még valamennyien tanulnak, de ha már nem így lesz, sincs kétségem ők is a saját útjukat fogják járni.

Néma csönd van, szinte hallom ahogy forognak a fogaskerekek az agyukban, sejtem mi lesz a következő kérdés de kivárom. Most Jay az aki megszólal, mert a dolognak ezen részét még ő se ismeri, de legalább nem néz rám szemrehányóan, csak érdeklődve.

- És mit az, ami ilyen jól jövedelmez?

Ez se lesz egyszerű, mert ha elárulom, kiderül minden más is. De mindegy. Ezek az emberek fontosak nekem, őszintének kell lennem velük, még akkor is, ha tartok a reakcióiktól. Úgyhogy folytatom.

- Írtam pár számítógépes programot...

- Milyen programokat? – szól közbe valaki.

- Hát, az első egy szövegfelolvasó volt, ennek a továbbfejlesztett változatát használtam előttetek is, amikor nem beszélhettem. - Emlékeztetem őket a némaságom idejére. - Dolgoztam vírusirtókon, levelező programokon, de a fő területem a mesterséges intelligencia és hozzá kapcsolódó fejlesztések.

Mindenki tátott szájjal bámul rám, szerintem felét se értették annak amit mondtam, pedig próbáltam a lehető legjobban leegyszerűsíteni a dolgot. Csak nézek rájuk, ők meg vissza rám, na most mi legyen? Aztán a probléma gyorsan megoldódik, de Nath beszólása nem azt az eredményt hozza amire most szükségem lett volna.

- Hát, Cyberbaby, ez elég tudományosan hangzott – és közben van képe az arcomba nevetni. Pedig tudja, hogy mennyire utálom, ha így hívnak. Csúnyán nézek rá, de az arckifejezésüket látva egyet kell, hogy értsek vele.

- Hú, ez nem semmi, - jegyzi meg Ash igyekezve kicsit oldani a feszült hangulatot, - nem is gondoltam volna, hogy ilyeneket tudsz.

- Na ja, zsenikém egyik diplomája szerint informatikus – felel helyettem Kurt, és közben büszkén néz rám. Jellemző, az egész család folyton ezt teszi. Ha lehet, akkor ez a kijelentés még nagyobb meglepetést okoz, mint az összes eddig elmondott dolog. Ha nagy hirtelen egy földönkívüli jönne értük, arra se néznének ilyen döbbenten.

- Miért, hány diplomád van? – kérdezi Rob.

- Három, - felelem - egy informatikából Magyarországon. Aztán van egy kereskedelem és marketingből amit Rómába az IUSM di Roma-n, és van egy pénzügy és számvitelből amit az Usa-ba szereztem.

- Ott hova jártál? – szól közbe Zack.

- A Harvard-ra – válaszolom. Kikerekedett szemek, csodálkozó sóhaj.

- És persze mind a három summa cum-laude – fűzi hozzá Luca, én meg a tenyerembe temetem az arcomat egy pillanatra.

- Luca, per favore. Silencio. - De persze megállíthatatlan.

- Solo, nem értem mi titkolni való van azon, hogy szó szerint zseni vagy. Akarjátok tudni mennyi az IQ-ja? – néz a többiekre, akik egyre nagyobb szemeket meresztenek. – Solo, mennyi is?

- 156 – felelem beletörődően, ezen már nincs mit változtatni, a nagyszájú rokonaim mindent kifecsegnek. Na jó, végülis nincs miért szégyellnem. De ő persze még mindig nem hagyja abba.

- És Einstein-é mennyi volt?

- 160. – Válaszolom kapásból.

Senki nem mond semmit, gondolom próbálják megemészteni a dolgot.

- Srácok, ne már. Nem igaz, hogy nem vettétek észre – viszi a szót megint a nagyszájú olasz. Tudom, hogy szeret és büszke rám, de most jobban örülnék, ha nem ennyire nyilvánosan tenné. - Legalább abból, hogy hány nyelven beszél.

- Miért, Anna hány nyelven beszélsz? – kérdez rá ezúttal Lizzy.

- Eddig hét, de ez nincs összefüggésben az IQ-mal – mentegetőzök azonnal. - A magyar és az angol az anyanyelvem, szó szerint. Születésemtől fogva a nagyszüleim mindig magyarul, anyu pedig angolul beszélt velem, hogy egyformán szokjam mind a kettőt. Tudjátok, hogy Davide olasz, és mivel 3 éves korom óta ismerem azt szintén automatikusan tanultam, csakúgy, mint a németet és a franciát, mert nyaranta mi gyerekek mindig vándoroltunk egyik családtól a másikig, így valamilyen szinten mind beszéljük az összeset. Gina, Walter, Max, Kurt, Nathan ugyanúgy, mint én. Az ír nagyapám miatt jött a gael, és Inez nagyi miatt a spanyol. Jó a nyelvérzékem, és könnyen tanulok. 

Senki nem szól semmit, én meg mentegetőzni kezdek.

- Ez nem olyan nagydolog. Együtt nőttünk fel, mindenki hozta az otthonit. Játéknak fogtuk fel az egészet.

Nem tudom hatásos-e a kis monológom, de mintha a döbbenetet lassan felváltaná az arcokon a kíváncsiság.

- Na jó, akkor foglaljuk össze – szólal meg Sam, mire azonnal felé fordulok. - Beszélsz hét nyelven, van három diplomád, 156-os az IQ-d. Ez nem semmi. De mikor volt erre időd?

Furcsán nézek rá, mert nem értem a kérdést.

- Arra vagyok kíváncsi, hogy ha még nem vagy 25 éves, akkor hogyan hoztad ezt össze, mikor jártál egyetemre például.

- Jah, erre gondolsz, az első kettőt egyszerre végeztem 15 és 18 éves korom között, a pénzügyi meg másfél év volt, amíg Shane papáékkal éltem.

- Másfél év?

Most erre mit mondjak, muszáj volt kicsit belehúznom, mert Sarah végzős volt, és főleg, mert megismertem Ricsit és szerettem volna vele lenni.

- Általában kicsit felpörgettem a dolgokat…

- Jézusom, - kiált fel valamelyik lány – és mikor jártál középiskolába?

- Hát, Magyarországon a hatodik életévüket betöltött gyerekek kezdhetik meg a tanulmányaikat. Mivel mondjuk úgy, nemigazán szerettem a kötöttségeket magántanár járt hozzám, és gyorsabban haladtunk, mint az átlag. Az általánost és a középiskolát is így jártam ki, és 15 éves voltam amikor külön engedéllyel egyetemre kezdtem járni.

Újabb csönd, ami kezd kikészíteni, úgy néznek rám, mint egy különleges lényre, és ettől annak is képzelem magam. Bosszúsan felsóhajtok.

- Látjátok, éppen ezért nem beszélek erről, ez nekem természetes, ezt szoktam meg, de ettől még nem vagyok tökéletes, egy csomó dolog van amihez sokkal jobban értetek, mint én.

- Oké, mondj valamit, mert akárhogy is nézem a nyelvismeret és a diplomák terén nyertél – nevet fel Rob. Látom rajta, hogy csak oldani akarja a feszültséget, ezért hálásan nézek rá. - Na akkor halljuk a gyenge pontjaidat…

- Hát, - és sorolni kezdem megannyi sikertelen kísérletemet – már említettem, hogy nem tudok síelni, korcsolyázni egyáltalán a téli sportokhoz béna vagyok. De ugyanez a helyzet a szörfözéssel, a gördeszkázással, a biciklizéssel.

- Akkor hogyan motorozol? – vág közbe valaki.

- Az más, a motorban van tartás. A kerékpár csak egy halom cső…

(Kellan szemszöge)

Ez a kissé félszeg, mentegetőző lány aki győzköd bennünket, hogy ő teljesen hétköznapi lenyűgöz. A többiek álmélkodva bámulnak rá, én pedig most jövök rá mennyire nem ismerem. És arra is, hogy ez nem csupán az ő hibája. Sőt a dolog ezen része sokkal inkább az enyém. Amikor Baton Rouge-ban együtt töltöttük azt a napot bár beszélni nem tudott mégis megtalálta a módját, hogy kikérdezzen. Most tudva, hogy még az ott használt programot is ő írta már értem, hogy karácsonykor is olyan gyorsan megoldást talált a gépen megjavítására. Szégyenkezve gondolok arra, hogy ő milyen érdeklődéssel hallgatta végig az iskolás élményeimet, a hülye kis történeteimet a gyermekkoromról és én még csak arra se vettem a fáradtságot, mert alkalmam az elmúlt napokban lett volna rá, hogy megkérdezzem ő hogy nőtt fel. Mi az ami érdekli, mi az amit utál. Nem tudok róla semmit, így most szivacsként szívok magamba minden információt. Nem hiszem el, hogy ezt az egész zseni dolgot olyan könnyedén viselte, mint ahogy próbálja előadni. Belátok az álarc mögé, de nem akarom zavarba hozni. Majd kettesben, mert bár még mindig haragszom, volt egy mondata ami megmaradt bennem, és arra késztet, hogy tudni akarjam miért nem volt velem őszinte. Azt ugyan mondta, hogy egy félreértés az oka, de… beszélnünk kell, és utána… igen utána majd eldöntöm, hogy mit tegyek.

Mert most káosz van a fejemben. Szörnyű zűrzavar, úgyhogy inkább csak hallgatom, ahogy mesél az életéről.

(Anna szemszöge)

Mivel úgy látom azok a dolgok amikben kevésbé értem el sikereket jobb hatással vannak a barátaimra, mint amikben úgymond jó vagyok, folytatom a felsorolást.

- Nézzük csak, kevés sikerrel, de próbálkoztam a szertornával, a balettel, a tenisszel. Aztán volt még a röplabda, a kosárlabda, a kézilabda… a csapatjátékokban általában nem vagyok túl jó.

- Az biztos, ha arra kerülne a sor, soha ne válasszátok a csapatotokba. Egyszer megtettem – szól közbe Nath. – Először felrúgott. Engem, a csapattársát. Aztán betalált a kapuba, csak éppenséggel a miénkbe, nem az ellenfelébe.

Te jó ég, ezek képesek és elmesélnek minden kínos kis baklövésemet. Könyörgöm tíz éves voltam. Gyorsan közbevágok.

- Rettegek a repüléstől, nem játszom hangszereken, ugyanis képtelen vagyok megtanulni kottát olvasni. Majdnem sírba vittem a zenetanárnőt.

- Ezt tanúsíthatom, sose adjatok gitárt a kezébe, - szól közbe Jerad. - És dobot se…

- De miért, Larry azt mondta a dobolás jól ment - védekezek azonnal. Azért nem kell túlzásokba esni. - Alig akart elengedni.

- Anna az ölében ültél… - néz rám Jay és a haverjához hasonlóan vigyorogni kezd.

Óh, a francba, igaza van. Na ezt még megtorlom az biztos.

- De hát csodálatosan énekelsz? – zökkent ki a gondolataimból Kris hitetlenkedve.

- De csak azt, amit már hallottam párszor, csak leutánzom. Ezért nem is akarom túlzásba vinni mások előtt. Tisztába vagyok a korlátaimmal. Ja és nulla a kézügyességem. Rajz, papírmasé, festés, fafaragás. Egy normális virágcsokrot nem tudok összehozni.

Hallgatnak egy darabig, látszólag mindenki az elhangzottakon tűnődik. Most már kezdek bizakodni, hogy talán túllépnek a másságomon, és minden olyan lesz, mint régen. Tom az első aki megszólal, és kivételesen ezért hálás is vagyok neki. Mert a vigyor az arcán garancia arra, hogy valami tréfára készül. Hálás vagyok, egészen addig amíg a mondat végére nem ér. 

- Srácok, én már az első pillanatban megmondtam emlékezzetek csak, a csaj szép is, okos is, és most kiderült, hogy pénze is van. Drágaságom nem lehetne, hogy mi ketten mégis…

- Kizárt – mondom azonnal. Ő is valami ilyenre számíthatott, sőt az elégedettségét látva, ahogy a következő megszólalóra néz, valószínűleg az ő reakciójában is biztos volt. 

- Felejtsd el – jelenti ki Kellan, és vet rá egy barátságtalan pillantást.

Én pedig bizakodni kezdek. Talán mégsincs minden veszve...

Szómagyarázat:

* - Luca, per favore. Silencio. – Luca, kérlek. Hallgass.