62. Egy jó ajándék fél siker...

(Anna szemszöge)

A következő két órában csoportról csoportra járok, igyekszem mindenkivel szót váltani, valaki folyton a kezembe nyom egy poharat, a zene egyre hangosabban szól, és többen is táncolni kezdenek. Válaszolok a kérdésekre: a rokonságot, főleg az olasz ágat az érdekeli, hogy Luca és Ashley között komoly-e a dolog, a srácok elégedetten dörzsölik a tenyerüket, hogy végre őt is „kelepcébe csalta” valaki. Az viszont nem tetszik nekik, hogy Taylor folyton Gina körül van és fordítva. Lehűtöm a kedélyeket, személyes garanciát vállalva érte. Ezt később tudatom is vele, mire nulla perc alatt lesápad, valaki tesz egy megjegyzést az olasz maffiára, azt hiszem Alex, na ettől már szinte pánikba esik, úgyhogy igyekszem megnyugtatni, hogy a fiúknak csak a szája nagy, de ha gond van csak kiáltson, mert ha valaki akkor én tudom kezelni őket.

A szabad srácok, mint például Kiowa, Cameron és Charlie a facér unokahúgaim felől kíváncsiskodnak, Mauricio, Roberto és az ikrek pedig az egyedül érkező (és mint megtudtam már egyedülálló) Nikki, Dakota, Julia, Tinsel és Cloé iránt érdeklődnek. Látom, hogy Kellan többször is elindul felém, de aztán valahogy mégse ér oda hozzám. Lopva figyelem, a rokonságom eléggé próbára teszi, ismerem már a kis trükkjeiket, de szemlátomást minden vizsgán átmegy, és ez határozottan tetszik. Többször is találkozik a tekintetünk, egyre jobban a hatása alá kerülök. Éppen Mary-vel beszélgetek, tényleg csak egy pillanatra kalandozik el figyelmem, amikor Sarah lép mellénk, és csodálkozva hallom a kérdését.

- Még meddig kínzod ezt a szegény srácot, és legfőképpen magadat? 

Azonnal felé fordulok, és kérdőn nézek rá, mire folytatja.

- Szépen kérlek, mond már meg neki, hogy szereted, rossz nézni amit műveltek, úgy kerülgetitek egymást, mint macska a forró kását. 

- De én nem... - tiltakozom, de belém folytja a szót.

- Anna Gádor-Mc'Gee ezer éve ismerlek, na jó csak négy, de engem nem versz át. Tudom milyen az, amikor szerelmes vagy, és most határozottan úgy nézel ki. 

Nem válaszolok neki, csak beleiszok a poharamba, igaza van, én is tudom, de mi van ha ő is... elfelejtem, hogy ki áll mellettem, Sarah, aki a furmányos ügyvéd agyával a gondolataimat is kitalálja. Azonnal magához ölel, és együtt érzőn néz rám.

- Tudom, hogy nehéz újra megbíznod valakiben, de ez nem mehet így örökre. Bármi is történt, az elején az is szép volt, soha nincs garancia, hogy minden rendben lesz, vagy könnyen megy majd. De ha begubózol az sehova se vezet. Élned kell, kiélvezni minden percet, amíg még van rá időd. A srác jól néz ki, - int a fejével Kellan felé - láthatóan odavan érted, a rokonaid hiába próbálják elriasztani, nem tudnak kifogni rajta, mi kifogásod van ellene? Talán nem jó az ágyban?

- De, de én még nem...

- Akkor éppen itt az ideje - szól közbe mosolyogva Mary, mire mindketten meglepődve nézünk rá - egy kimerítő szeretkezés után sokkal könnyebb jó döntést hozni, hidd el nekem. Én is akkor mondtam igent Brian-nek.

- Nee, nem akarom hallani - nézek rá tiltakozva, mire mind a hárman felnevetünk. 

- Egyébként - teszi még hozzá - azt hittem az ajándéka után azonnal a nyakába ugrasz, vagy mégse tetszett?

- De - vágom rá azonnal - gyönyörűek azok a virágok, képzeljétek el 24 szál, - súgom halkan - megszámoltam.

- Én nem a csokorra gondolok, hanem a... - nem értem mire gondol, de sajnos ez le is esik neki, mire a szája elé kapja a kezét. - Azt hittem már odaadta.

- Mit? - kíváncsiskodom, mire csak egymásra néznek cinkosan. Ez nem ér! Tudnak valamit, amit én nem.  - Tessék megmondani, Mary, Sarah, ne csináljátok ezt.

Megrázzák a fejüket, én meg bosszúsan nézek rájuk, végül is van más módja, hogy kiderítsem, de azért sértődötten közlöm velük, hogy ezt még visszakapják.  

 Hátat fordítok nekik, és céltudatosan megindulok. Csakúgy, mint annak idején Kris-nél itt is egy távoli asztalnál találok rá a szokott bandára. Menet közben felkapok egy koktélt, Jennie, Lisa, Chris, Nikki, Rob, Kristen, Kellan és Jay ülnek körbe, szintén itallal a kezükben.

- Jól érzitek magatokat – kérdezem mire mindannyian biztosítanak róla, hogy igen. Jay rögtön felpattan és  átadja a helyét,  intek neki, hogy maradjon csak, de kiderül, hogy oka van az indulásának.

- Anna, édesem, hogy is hívják azt az unokatestvéred – mutat Angi felé.

- Angelica – felelem - szereti a lapossarkut, alacsonyabb nálam, 24 éves és szabad.

- Nagyszerű, akkor most meghívom egy italra – közli és már indul is.

- Jay – szólok utána, miközben leülök a helyére, azonnal visszanéz - ugyanaz vonatkozik rá, mint a húgomra, - erre vág egy fintort, én meg mosolyogva hozzáfűzöm - és az édes vörösbort szereti.

Felnevet, egy perc múlva látom, hogy egy különálló asztalnál ülnek és elmélyülten beszélgetnek. Rob súg valamit Kris-nek, mire utóbbi felpattan és elrohan, én meg Jennie-hez fordulok.

- Peter-t hova dugtad? – mosolyogva válaszol, hogy a férje jelenleg úszik a boldogságban, mert ennyi valódi olasz veszi körül, úgyhogy most bárkivel aki  hajlandó szóba állni vele beszélget, a tömegbe nézve fel is fedeztem Marco oldalán. Kristen szinte rögtön visszatér két lapos dobozzal, amire félve pillantok. Jézus, ugye nem?

Mind a ketten elém állnak, összenéznek, és naná, hogy nem Rob az aki először megszólal.

- Anna, elég sokat gondolkodtunk azon, hogy mivel lepjünk meg, de ha nem tetszik kicseréljük. Nagyon hálásak vagyunk azért amit értünk teszel, úgyhogy…

- Boldog születésnapot… - fejezi be a mondatot Rob és a kezembe nyomja a nagyobbik, Kris pedig a kisebbik dobozt. Mind a ketten várakozásteljesen néznek rám, úgyhogy nincs más választásom ki kell nyitnom. A két ajándék összetartozik és együtt egy gyönyörű kollekciót alkot. Nyaklánc és karkötő. Lenyűgöző, virágot formázva középen smaragd, a szirmai sejtésem szerint gyémántok. Azonnal tiltakozok, amit ők rögtön hárítanak. Hiába ellenkezem, nem hatja meg őket, a végső pont az, amikor Rob felfortyan, hogy ő kapott egy 12000 dolláros motort, nehogy már én meg ne fogadjam el ezt.  Hát jobb abba nem belemenni, mennyibe is került a Hondája, úgyhogy inkább megköszönöm nekik, biztosítva őket, hogy valóban tetszik az ajándékuk.

Kellan mellettem ül, és elgondolkozva néz rám, arca huncut mosolyra húzódik, közelebb húzza hozzám a székét és a fülemhez hajol.

- Szóval így lehet téged rávenni arra amit nem akarsz… - súgja.

- Mire gondolsz? – kérdezek vissza szintén halkan.

- Fel kell emlegetni valamit, amiről nem akarsz beszélni, és akkor elterelésképpen inkább belemész mindenbe. Mert gondolom akkor Rob motorja nem tizenkétezer volt, hanem jóval több.

- Sssss, halkabban - figyelmeztetem azonnal, mire megint vigyorogni kezd, én meg azt nézem hallotta-e valaki amit mondott - oké, megfogtál, de ha jót akarsz nem mondod el nekik.

- Bennem megbízhatsz – feleli, mire vágok egy fintort, de rögtön utána békülékenyen rámosolygok. Látom, hogy rosszul esett neki amit mondtam, a fenébe, miért nem tudom soha befogni? A következő pillanatban azonban kissé félszegen néz rám, és a széke mellől előhúz egy papírtáskát.

- Az én ajándékom nem ilyen nagyvonalú - mentegetőzik - de, remélem tetszeni fog. Gina mondta, hogy szereted a régi könyveket.

A húgom elég sokat jártatja a száját mostanában. Kíváncsian kukkantok bele, és veszem ki a tartalmát, majd rögtön padlót fogok  Erre nem számítottam. Maupassant Szépfiújának egy régi példányát tartom a kezemben, ránézek, kíváncsian várja a reakciómat, de ezt nem tudom szavakban kifejezni. Boldogan pattanok fel és ugrok a nyakába, nem kis derültséget okozva ezzel a mellettünk ülőknek, mert naná, hogy az ölébe esek, ami  őt egyáltalán nem zavarja. Sőt, ha jobban belegondolok engem se. A virág is elvarázsolt, teljesítette a titkos vágyamat, és képes volt kideríteni, hogy mi a gyengém, mert a régi könyvek határozottan levesznek a lábamról, és az, hogy pont ezt vette meg nekem, határtalanul boldoggá tesz. 

(Kellan szemszöge)

Luca felszólalása után kb. öt perc múlva valóban meghalljuk a csengőszót, pillanatok alatt mindenki a kezébe kapja amit hozott, ahogy körülnézek az összes arcon azt  látom, hogy szeretnék, ha meglepődne, és legfőképpen, ha örülne. Kicsit összeszorul a gyomrom, látni akarom a reakcióját, de ami egy pillanat múlva a szemem elé tárul arra legszebb álmomban se gondoltam volna. Anna most is, mint mindig gyönyörű,  elegáns, a rövid ruhában hihetetlen hosszúnak tűnnek a lábai. Amikor felfedezi, hogy mennyien vagyunk és főleg a rokonai ittlétét, az leírhatatlan. A szája egy hatalmas mosolyra húzódik, a szemei ragyognak, még sose láttam ilyen boldognak. Az érzelmek egész kavalkádja olvasható le az arcáról, csak nézem, ahogy mindet megöleli, csodálatos látvány, ahogy egymáshoz érnek, és másik szavába vágva beszélnek. Persze mi is sorra kerülünk, és szemlátomást meghatja, hogy ennyien eljöttek, kicsit zavartan veszi el a csokrokat és az ajándékokat, ha jól sejtem a virágom elnyerte a tetszését, mert először ugyan meglepődik, de utána úgy néz rám a gyönyörű szemeivel, hogy az rosszat nem jelenthet.

Gina félszeg arckifejezése mindent visz, született tehetség a csaj, Taylor-nak lesz vele baja azt hiszem, bár szerintem már úgyis az ujja köré csavarta. Anna rögtönzött kis beszéde nagy sikert arat, aztán pezsgő és kezdetét veszi a party. Úgy érzem jobb ha nem nyomulok azonnal, úgyhogy elfogadom az italokat, beszélgetek a rokonaival. Nem vagyok benne egészen biztos, de gyanítom, hogy valami próbának vagyok alávetve. Van aki arra kíváncsi mi a kedvenc sportom, szeretem-e az állatokat, vannak-e testvéreim. Közben árgus szemekkel figyelik mennyit iszom, többen is megkínálnak cigivel. Miután egy-egy emberen túljutok, feltűnik, hogy össze-összesúgnak, és gyanítom, hogy én vagyok a téma, illetve valószínűleg nem csak én, mert a kisgyerek is hasonló tortúrán megy át éppen. Időről időre próbálom megközelíteni Annát, de sehogy se tudok a közelébe férkőzni, mire hozzá érnék mindig elhívja valaki, vagy megállítják. Valószínűleg a vérében van, hogy mindenkire odafigyeljen, nézem, ahogy hol egy pohár italt varázsol elő, hol a kérdésekre válaszol, cseveg az emberekkel, mindenkihez van egy kedves szava, de feltűnik, hogy ő maga kevés alkoholt fogyaszt, hiába adják a kezébe, a pohara előbb-utóbb egy asztalon végzi. Néha összeakad a tekintetünk, egyfolytában mosolyog. Miközben leülök  a többiekhez, és Rob-bal és Jay-jel beszélgetünk, látom -mivel közben persze követem a tekintetemmel-, hogy Sarah és Mary nagyon győzködi valamiről. Az arca egy kicsit elkomorul, majd mindhárman felém néznek, a következő pillanatban pedig felnevetnek. Fogalmam nincs, hogy ez most mit jelenthet, de nem akarom zavarba hozni azzal, hogy bámulom, így a többiekhez fordulok, ezért már csak akkor veszem észre amikor megáll az asztalunknál.

Kedvesen érdeklődik, hogy minden rendben van-e, Jay áldja meg az ég érte, mindjárt átadja neki a helyét, ami történetesen közvetlen a mellettem lévő szék. Már elég régóta figyelte az egyik olasz unokahúgot, most úgy dönt, megkörnyékezi. Örülök, hogy Anna végre a közelemben van, eszembe jut, hogy az ajándéka még mindig a lábamnál, illene már átadnom, de Kristen és Rob megelőz. Amikor kibontja és meglátom az első ami az eszembe jut, hogy az enyém ehhez képest semmi. Oké, mondjuk értem, hogy hálásak neki, és lehetnek is, meg ott volt a motor, de azért… Figyelem az arcát, persze örül, de azt  is látom, hogy kicsit zavarja a dolog, és feltűnik még valami, amikor Rob felhozza a motor árát, hirtelen terelni kezdi a szót. Támad egy sejtésem, ami miután megosztok vele igaznak is bizonyul.

Azonnal csitítgatni kezd, hogy halkabban, cinkosan nézünk össze, bár kicsit szarul esik, hogy amikor azt mondom bennem megbízhat elhúzza a száját. Szóval még mindig haragszik, de a következő pillanatban rám mosolyog kedvesen, úgyhogy reménykedem. Mentegetőzve adom át a táskát, de a fogadtatása rögtön meggyőz arról, hogy jól tettem, hogy hallgattam Ginára.

(Anna szemszöge)

Azt hiszem abban a pillanatban, amikor az ölében landolok az este végkimenetele végleg  eldől. Kellan nem enged felállni, átöleli a derekamat, én meg egyáltalán nem tiltakozom. Sőt, kényelmesen elhelyezkedem, és  boldogan lapozok bele az ajándékomba. Eszembe jut Mary kíváncsi arca, azonnal felé nézek, Sarah-val együtt arcukon hatalmas mosollyal figyelnek bennünket. Odamutatom  Rob-nak, hogy mit kaptam és felolvasom neki a könyv első néhány sorát:

Mihelyt a kaszírnő visszaadott az ötfrankosából, Georges Duroy otthagyta a vendéglőt.

Mutatós alakja lévén, természetéhez és az egykori őrmester testtartásához illően kifeszítette a mellét, katonás, megszokott mozdulattal megpödörte bajuszát, s gyors pillantással végignézett a megkésett vacsorázó vendégeken - a csinos fiúk megszokott pillantásával, amely úgy terül szét, mint a vetőháló.

Ő persze nevetni kezd, és elmeséli, hogy hogyan is vélekedek én az irodalmi művekből készült filmadaptációkról. Ebből rögtön élénk beszélgetés alakul ki, én boldogan lapozgatom az ajándékom, majd meglepődve látom, hogy első kiadás. Ijedten nézek Kellan-re, aki engem figyel.

- Mégse tetszik - kérdezi kicsit elkeseredve.

- De, hogyne tetszene - biztosítom róla azonnal - de ez ELSŐ KIADÁS. Ez nagyon drá.. - nem hagyja befejezni a mondatom, mert a számra nyomja az ujjait.

- Te ennél sokkal drágább vagy nekem. - Elbűvöl, a szavai, a hangja, a tekintete, a közelsége. Gondolkodás nélkül bújok hozzá és megcsókolom, ösztönösen jött, és annyira jól esik. Valószínűleg jobban is belemerülnénk a dologba, de Mauricio érkezése megzavar bennünket.

- Bellissima mia, mit keresel te az ő ölébe, és mit művelsz? – vigyorog rám.

- Szerinted? – kérdezek vissza, mire nem felel, csak rám kacsint.

- Lennének ötleteim, bár lehet, hogy ez valami számomra ismeretlen amerikai szokás - int a fejével Kristen felé, aki Rob ölében foglal helyet - biztosan a helytakarékosság miatt. Ha esetleg gondolod, szívesen felajánlom a lábaim ilyen célból – ütögeti meg a combjait Nikki-re nézve. 

Na őt se kell sokat kéretni, azonnal ott terem, és el is foglalja azt, kicsit fészkelődik, majd újra felugrik.

- Nem elég kemény, azt jobban szeretem - feleli kétértelműen - talán inkább körülnézek máshol.

És már itt sincs, Mauricio meg csak néz utána leesett állal.

- Na ezt megkaptad - nevetek rá a többiekkel együtt. Egy ideig néz utána elgondolkozva, majd megrázza a fejét újra hozzám fordul.

- Igazság szerint csak azt akartam megtudni, hogy jössz-e Johannesburg-ba?

- Nem tudom… még nem is jutottunk a negyeddöntőbe, nem korai még erről beszélni – kapcsolok azonnal, az arcát látva viszont rögtön visszakozni kezdek - oké, oké, tudom bejutunk, és megint megnyerjük, nem kétséges.

- Na csak azért, így beszél egy igazi olasz, bár te csak részben… de nem számít - legyint egyet. - Szóval, ugye jössz?

Ezen  elgondolkozom kicsit, ez most sok mindentől függ, négy éve kihagytam, és nyertünk, hallgattam is érte eleget. Végülis szeptember elejéig elvileg szabad vagyok. De azért még kérdezősködöm.

- Eddig hányan vagytok?

- Apáék, Paolo, Matteo és Davide bácsi. A srácok mind - intett a társaság felé - és Enzo is, Gina naná, és szerintem a lányok szintén. Jah, és az ikrek is azt mondták idefele. Ne kéresd már magad - méltatlankodik, majd félreértve a húzódozásomat a fejével a hátam mögé int - oké hozhatod őt is, sőt akár másokat is, csak szólj előre, hogy mennyi jegy kell, meg egyeztetni kéne, hogy mikor és hogyan érkezünk.

- Miről beszéltek - kérdez rá az állát a vállamra rakva Kellan. Nincs  időm válaszolni, mert az unokabátyám megelőz.

- A vébéről, természetesen - feleli úgy mintha ez egyértelmű lenne mindenki számára, francos olasz magabiztosság - Anna négy éve nem volt ott Berlinben, amikor nyertünk a csigazabálók ellen, most nincs mese, jönnie kell. Te szereted a focit? – néz rá érdeklődve.

- Aha, persze. De hogy szereztek jegyeket – kérdez vissza, csiklandós érzés ahogy a nyakamhoz hajolva beszél, és most tudatosodik bennem, hogy az egyik keze a derekamon van, az enyém pedig az ő nyakában.  Miért érzem úgy, hogy ez így természetes? Lehet, hogy tudat alatt már régen eldöntöttem valamit, csak nem figyeltem oda az agyam jelzéseire? Vagy most a szívem irányít?

Csak a  többiek meghökkent arcára figyelek fel, és látom, hogy Mau ravasz képet vág, igyekszem felidézni az utolsó mondatát, egyből az ugrik be most mindenki valami maffiakapcsolatra gondolhat.

- Mauricio, ne csináld ezt, még azt hiszik van valami közünk a Cosa Nostra-hoz – fordulok hozzá olaszul beszélve, majd újra angolra váltva Kellan szemébe nézek,  úgy adok neki magyarázatot.

- Ez a nagyszájú arra célzott, hogy jó kapcsolatot ápol az olasz válogatottal, lévén Fabio Cannavaro a nagybátyja. Ő és Mau édesapja testvérek. Egyébként oké, megyek, de majd még megbeszéljük, hogy hány jegy kéne, apropó ha nem jutunk döntőbe akkor is… - de nem fejezem be, mert csúnyán néz rám, én meg mintha félnék tőle, mégjobban Kellan-hez bújok - értem, bejutunk.

- Na azért, ezt megbeszéltük, akkor én megyek is, azt hiszem felkérem a sconsiderato-t  táncolni - és már távozik is.   

- Mit mondott? – kérdez rá Lisa.

- Nikki-vel akar táncolni, és vadmacskának nevezte, remélem helyre teszi, mert Mau néha kicsit pimasz.

- Na abban nem lesz hiba – mutat Kris a táncparkett felé, ahol azok ketten már elég csábos táncot lejtenek. Nézem őket egy darabig, aztán arra az elhatározásra jutok, hogy ideje a koktélokon és pezsgőn kívül valami szilárd táplálékot is magamhoz venni, mert elég régen volt már az ebéd. És talán jobb lenne egy kicsit távolabb kerülnöm tőle, mert ha továbbra is itt ülök, akkor nem fog érdekelni a társaság, és, hogy én vagyok az ünnepelt, magammal rángatom egy üres szobába. Végülis Luca csak a saját hálóját rakta tiltólistára. Felugrok, mire Kellan érdekesen néz rám.

- De sietős, nem volt jó helyed? – kérdezi durcásan, olyan édes az arca, kicsit piszkálni akarom.

- Ami azt illeti én is a keményet szeretem – utalok Nikki mondatára, de csak halkan a fülébe súgva, hogy a többiek ne hallják amit mondok. Kár volt, mert azonnal kihívóan felcsillant a szeme és válaszolni készül, de megelőzöm - éhes vagyok, ti ettetek már?

Van aki igen, van aki még nem, Kellan persze azonnal jelentkezik, hogy velem jön. Jennie melegen ajánlja a garnélát és a carpaccio-t, és ez meghozza Rob és Kris étvágyát is, így ők velünk tartanak. Megrohamozzuk a svédasztalt, van pár olasz fogás amiről nem tudják micsoda, úgyhogy gyorsan tartok egy kis „gasztronómiai ismeretek” órát,  de gyakorlatilag a csirkétől a marháig, a salátákig mindent lehet találni. Teleszedjük a tányérjainkat, és keresünk pár helyet. Nem csak mi döntöttünk így, az asztal másik végén Alex és a felesége, Kiowa, Mary és Brian, Vicki és Chiara teszik ugyanezt. Szinte mindent végigkóstolok, persze csak módjával, és nem is mindig önként, mert Kellan visszatért a Londoni módihoz, folyton kis falatokat ad a villáján. Aztán mivel jól nevelt vagyok, tudom, hogy ezt illik viszonozni, én is így tetszek. A többiek persze viccelődnek rajtunk, teszik a megjegyzéseket, amit mi is igyekszünk viszonozni.

Evés közben többször is elkalandoznak a gondolataim, persze mindig ugyan abba az irányba, figyelem ahogy rám nevet a kisfiús mosolyával, a tekintetünk egyre többször akad össze. Tulajdonképpen miért is húzódozom? Ideje túllépni ezen a büszkeség kérdésen, mert igen, tisztába vagyok azzal, hogy kicsit túlbonyolítom a dolgot. Mit szépítsek, tetszik, és itt most nem a küllemére gondolok, mondjuk az se semmi. De megnevettet, figyel rám, a kedvemben akar járni, és a közelsége iszonyatos hatással van rám. Hetek óta mindenki arról győzköd, hogy ő a nekem való, de érdemes megint kockáztatni? Mert ugye mindig ott a lehetőség, hogy valami rosszul sül el. Szenvedtem már, de ha jól belegondolok, igaza van Sarah-nak eleinte az is jól indult. Igen, ez a helyes meglátás, kockáztatni kell, mert anélkül nem ér semmit az egész.  

A társaság időről időre cserélődik, mi is a kinti asztal felé indulunk, Kellan a derekamat átölelve jön mellette, én meg mosolyogva bújok hozzá, de a táncparkett mellé érve esélyem sincs a menekülésre, már az arcukra nézve tudom, hogy erre vártak, mert rögtön ismerős dallamok csendülnek fel és Marco megragadja a kezemet. Nevetve hagyom, hogy középre húzzon, nem csak én vagyok ugyanis oda a latin táncokért, valamennyi unokatestvérem rajong, főleg a salsa-ért. Úgyhogy a következő jó negyedórában szinte egyedül foglalom el a parkettet, mert a srácok kézről kézre adnak. Marco-t Mauricio, majd Roberto követi, aztán jön Walter, Nath, Kurt, Max majd Luca. A többiek körben állnak és minket figyelnek, a szélen felfedeztem Jay-t, aki vágyakozva néz felénk, ezért odasúgom Luca-nak, hogy vigyen arra. Amikor elé érünk megpördít, és már fogom is Jay kezét, aki azonnal reagál. Egy kicsit kihasználjuk, hogy csak ketten táncolunk, de aztán intek a többieknek, hogy gyerünk, mindenki. Nem kéretik sokat magukat, és nem is mindenki a saját párjával táncol, hanem azzal aki éppen legközelebb van hozzá. Egyedül Mauricio tör át a tömegen következetesen Nikki felé tartva, és nemleges választ nem elfogadva magával húzza. Kellan a parkett szélén áll egy asztalnak támaszkodva, és egyre többször vonzza magára a tekintetem.

- Jay, odavinnél Kellan-hez – kérdezem tőle, mire csibészesen elmosolyodik.

(Kellan szemszöge)

Reméltem, hogy örülni fog neki, mondjuk egy pillanatig úgy érzem tévedtem, mert csodálkozva veszi ki a táskából, de szinte azonnal felugrik... és az ölemben köt ki. És ez nekem határozottan tetszik, nem is engedem, hogy felálljon, amit szó nélkül tudomásul vesz, és elhelyezkedik. Igyekszem csak az arcára koncentrálni, és nem arra, hogy hol izeg-mozog éppen. A többieknek is megmutatja, mondjuk sejtelmem se volt róla, hogy Rob  éppen ebből forgatott filmet, mintha annak más címe lett volna. Az arcát figyelem, ahogy felolvas pár sort, a haverom nevetni kezd, és elmagyarázza, hogy mit mondott neki Anna először, amikor kiderült, hogy az egyik kedvenc regényének főszereplőjét személyesíti meg. A többiek beszélgetnek, én csak rá tudok figyelni, végre átölelhetem a derekát, érzem a csak rá jellemző diszkrét citrusillatot, ki kell derítenem milyen parfümöt használ, hirtelen ijedten néz rám. Nem értem ezt a gyors változást, rá is kérdezek, mire azzal jön, hogy ez drága lehetett. Ösztönösen jön a mondat, és nincs benne semmi fellengzősség, valóban így gondolom. Azt hiszem London óta tudom, hogy ő többet jelent nekem, mint bármelyik nő eddig az életemben. Annyi mindent érzek iránta, szerelmet, vágyat, aggódást. Szeretném megóvni mindentől amióta a hotelben Colin telefonja után láttam olyan szívszaggatóan sírni, de belátom nagyon makacs és önálló, szóval ez nem lesz egyszerű dolog. 

Amint kimondom, hogy drágább nekem mindennél, azonnal látom az arcán a változást. Komolyan néz rám, de a szeme ezernyi érzelmet tükröz, ismeretlen fény csillog a tekintetében, nem tudom, hogy ez most jót vagy rosszat jelent. Nála bármi elképzelhető, de végre pozitívan alakulnak a dolgok. 

Amikor a számhoz érinti az ajkait azonnal szorosabban húzom magamhoz, olyan régóta vágyom rá, élvezem a pillanatot, ahogy a nyelveink édes táncot járnak, ahogy az ő keze is körbeölel, elfelejtem hol vagyunk, nem érdekelnek a barátaink... persze egy érkező félbeszakítja a csókunkat, ami talán nem is olyan kár. Felnézve látom a vágyakozást a szemében, és a mellettünk ülők elnéző pillantásait. Jobb lesz ezt kettesben folytatni, mert olyan nehéz megállni.

Az egyik unokatestvére ül le a mellettünk lévő üres székre, vicces srác, ő tesztelte a alkoholbírásomat, csak arra figyelek fel, hogy a lábát ütögeti, és Nikki az ölébe ül, majd sietve távozik. Sikerül kihámoznom miről is van szó, hát haver, nehéz fába vágod a fejszéd ha vele kezdesz. Bámul utána egy darabig, ismerem ezt a pillantást, nem fogja ennyiben hagyni garantálom, én se tenném a helyében, egy férfi mindig álljon készen a kihívások elfogadására. Figyelem őket, szerintem egyikünk se érti az asztalnál miről is beszél Mauricio és Anna, de rövidesen magyarázatot kapunk. Ez a nő egyszerűen tökéletes, még a focit is szereti. Olyan magától értetődően tárgyalják, hogy rákérdezek, hogy a francba akarnak annyi ember részére jegyet szerezni a vb döntő meccsére.

- Családi szálak - mondja az olasz sejtelmesen, megrökönyödve nézek rá, és nem csak én, lehet, hogy van valami igazság abban amit Zack mondott, és mégiscsak kapcsolatban állnak a maffiával? De nem, azt nem hiszem. Anna sietve biztosít is róla bennünket, hogy az egyik válogatott focista rokon. Naná, hogy a csapatkapitány, miért is csodálkozom ezen?

A srác sietve távozik, ahogy gondoltam, nem hagyja csak úgy Nikki beszólását, én meg újra csak arra összpontosítok, hogy milyen édes teher nehezedik egy nemesebb testrészemre. Sajnos nem sokáig, mert egyszer csak felpattan. Nem értem, mi baja, és ennek hangot is adok. A szemei huncuttan csillognak. Na Cica, ha keményet szeretnél én boldogan teljesítem ezt a kívánságod, azon ne múljon. De sajnos ezt nem közölhetem szóban is, mert kiderül, hogy vacsorázni szeretne, nem is csodálom, igazság szerint én is tudnék enni valamit, és persze eszemben sincs megint túl messzire engedni magamtól. Nem tiltakozik, amikor megfogom a kezét, csak titokzatosan mosolyog, négyesben rohamozzuk meg a svédasztalt, illetve asztalokat, mert több is van. Minden iszonyat jól néz ki, nehezen döntök, Anna segít Rob-nak és Kristen-nek eligazodni a fogások között, természetesen mellette foglalok helyet. A carpaccio fenséges, nem is tudom megállni, hogy ne kínáljak fel egy falatot belőle neki, amit persze elfogad, és azonnal viszonoz is, én valami göngyölt csirkét kapok. És ez így megy jó darabig, most újra úgy néz rám, mint annak idején Londonban, flörtöl, viccelődik, elbűvöl. Kiowa persze azonnal beszól, és a Góliát is tesz pár megjegyzést, de nem hat meg, és szerintem ők is csak viccelődnek. Csak sokára kelünk fel az asztaltól, igazándiból, csak követjük Rob-ékat, akik rá akarnak gyújtani. Tesztelem meddig mehetek el, átölelem a derekát, oké ez ígéretes, mert nemhogy nem húzódik el, de hozzám simul. Éppen azon töröm a fejem, hogy mivel tudnám rávenni, hogy keressünk egy üres helyiséget, de hirtelen már nincs a karjaimban, és ez határozottan bosszant, készülnék megtorolni a dolgot, de meghallom, ahogy felkacag. Egy pillanat alatt az üres tánctér közepére húzzák. Nem igaz, hogy ezeknek minden egyformán tökéletesen megy.  Ez a tánc most más, mint amit Jay-jel jártak annak idején, sokkal felszabadultabb, lerí róluk, hogy nem az első eset, kézről-kézre adják, elragadó, ahogy követi a lépéseiket, határozottan szexis, én is látom, hogy Jay egyhelyben tipródik, annyira látszik rajta, hogy szívesen beszállna. ez valószínűleg Annának is feltűnt, mert hamarosan már vele járja, egyre többen csatlakoznak, amennyire látom Gina se marad el a nővére mögött, ez a zene ösztönösen táncra kényszeríti az embert.

Ugyan nem sokszor teszem, de hála annak, hogy anya annak idején mindanyiunkat bele kényszerített,  legalább az alaplépésekkel tisztában vagyok, nem tudom miként tudnék a közelébe férkőzni, de iszonyatosan vágyom arra, hogy magamhoz ölelhessem. És imáim meghallgatásra találnak, mert önként jön hozzám...