Vannak napok amikor az ember úgy érzi jobb lenne csak feküdni az ágyban, nem törődve semmivel. Nekem a mai ilyen volt! Elértem ahhoz a ponthoz, hogy "elegem van" az együttérzésből. És most nem a szüleimre és a húgaimra gondolok. Persze értem én, hogy nem kis dolog ami velem történt, aggódtak, és ezért tényleg hálás vagyok. Csak van amikor már sok. Amióta hazajöttem egyfolytában jön valaki. Látogatóba, megnézni tényleg nincs-e semmi maradandó bajom, vagy egyszerűen csak kíváncsiságból. Nem viccelek, tényleg így van. Mert a nagyszüleim persze aggódtak, és örültek, hogy bár megtámogatva némi gipsszel és kötéssel, de megvagyok. A nagybácsik nagynénik is ezen okból kerestek fel, és a barátaimban se kételkedek. De ma már a szomszédok is átjöttek, és rajtuk határozottan csak kíváncsiságot éreztem, nektek is az jutna az eszetekbe, ha nem azt kérdeznék, hány öltés van bennetek, hanem hogy mennyit fizetnek a totálkáros autótokra. Úgyhogy mert én alapjaiban véve udvarias vagyok válaszoltam, de pár perce feladtam a harcot és gyávaság ide vagy oda azt mondtam, hogy fáj a fejem, és le kell kicsit feküdnöm. Gondolom sejtitek, hogy ez nem volt igaz. De itt a régi szobámban legalább nyugi van, és az egyik húgom becsempészte a laptopját, így úgy döntöttem panaszkodom kicsi nektek.
Bocsánat érte, azt hiszem ennyivel sikerült is lehiggadnom, de jól esett.
A másik ami jól esett, és köszönöm mindenkinek újra csak, hogy amikor írtok, majdnem mindig ott a kérdés javulok-e, és gyógyulást kívántok. Higgyétek el, ez sokat segít. És az is megdobogtatta kis szívemet, hogy megláttam mit mutat a látogatószámláló, több, mint 30.000-et. OHHHH!
Oké, tisztában vagyok vele, hogy ez azért köszönhető annak, hogy amíg nem adtam hírt magamról, (gondolom) többször is idetévedtetek, hogy lesz-e valami. De az én szememben ez mellékes, ez akkor is egy hatalmas szám. Úgyhogy, mivel a szobámból úgyse lépek ki egy darabig, és most nem a mankókra gondolok, és mivel úgynéz ki ihletem is van, igyekszem írni valamit, mert ha ti kedvesek vagytok hozzám, ez kutya kötelességem. És az se hátrány, hogy nekem jólesik.
Dicta
Bocsánat érte, azt hiszem ennyivel sikerült is lehiggadnom, de jól esett.
A másik ami jól esett, és köszönöm mindenkinek újra csak, hogy amikor írtok, majdnem mindig ott a kérdés javulok-e, és gyógyulást kívántok. Higgyétek el, ez sokat segít. És az is megdobogtatta kis szívemet, hogy megláttam mit mutat a látogatószámláló, több, mint 30.000-et. OHHHH!
Oké, tisztában vagyok vele, hogy ez azért köszönhető annak, hogy amíg nem adtam hírt magamról, (gondolom) többször is idetévedtetek, hogy lesz-e valami. De az én szememben ez mellékes, ez akkor is egy hatalmas szám. Úgyhogy, mivel a szobámból úgyse lépek ki egy darabig, és most nem a mankókra gondolok, és mivel úgynéz ki ihletem is van, igyekszem írni valamit, mert ha ti kedvesek vagytok hozzám, ez kutya kötelességem. És az se hátrány, hogy nekem jólesik.
Dicta
Szia Dicta!
VálaszTörlésÉn megértelek. Volt nekem is olyan hogy 5 hónap kórházban töltés után mindenki a jól vagy? ne fáj semmid? kérsz valamit? meg egyéb kérdések után azt hittem a falba verem a fejem. mert attól hogy jobban vagy? és a percenkénti aggódástól már ki voltam. Elhiszem hogy téged is idegesít. Remélem azért most már néha lesz neked egy kis nyugid.
De nyugi mindenki csak azt reméli hogy most már minden rendben lesz veled. :D
Puszi: And
Szia azt hiszem hasonló már sokunkkal előfordult ,mert oké család meglátogat de amikor már a szomszédok is állandóan ott vannak ,vagyis nálam egy ilyen volt ,de ő napjában többször ha meg állt előttünk egy kocsi nem telt bele 10 perc ott volt valamilyen indokkal ,akkor állapítottam meg hogy a kíváncsiságnak és kárörvednek nincs határa, kitartás ne idegeskedj ,csak pihenj és gyógyulj üdv Böbe
VálaszTörlésNo para kicsilány.....oszd ki a népet és tedd amihez van energiád és kedved, most te vagy az első!
VálaszTörlésHAjrá
Szia!
VálaszTörlésElőször is elnézesedet kérem, amiért eddig nem írtam, annak ellenére, hogy minden nap olvastam az aktuális részt.
Egyszerűen nem jutottak eszembe értelmes gondolatok, amiket leírhattam volna. Ugyan most sincs sok, de már szinte kötelességemnek érzem, hogy jelezzem, továbbra is itt vagyok, olvasok, nagyon tetszenek az új részek, és őszintén remélem, hogy hamar felépülsz. Tavaly nyáron nekem is volt egy autóbalesetem, közel sem olyan súlyos, mint a tied, de mindenkinek a saját baja a legnagyobb, habár két törött csigolya mindenkinek nagy gond lenne... szerintem. Szóval, a lényeg - ugyanis nem panaszkodni akarok -, hogy tudom, milyen az, ha mindenki az idegeiden sétál, engem is meglátogattak olyanok, akikkel egyébként még egy szót sem beszéltem, és jöttek mindenféle hülye kérdésekkel. Ez ellen nem sokat lehet tenni, csak elviselni. A fejfájós trükköt én is eljátszottam, örök klasszikus, örök siker.
Nagyon örülök, hogy nem zuhantál magadba, hogy a humorod sem hagyott magadra, és hogy még mindig képs vagy a történettel foglalkozni, rádaásul ilyen színvonalon folytatni.
Nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy ez az egyik kedvenc történetem, - van még egy, ami hasonlóan jó - és eléggé lelombozódtam volna, ha egyszercsak vége lett volna. Így nagyon örülök, hogy a történtek ellenére, te még mindig hozod a formád, és gyártod a jobbnál-jobb fejezeteket.
És most egy kicsit az aktuális részekről: nagyon örülök, hogy végre minden rendben van velük, de én, mint tapasztalt olvasó, számítok még bonyodalmakra. Az is nagyon tetszik, hogy Gina összejött Taylorral, olyan aranyosak mindketten. (Persze nekem a Twilight Saga-ban is Jacab volt a kedvencem, így nem meglepő, hogy Taylorért is odavagyok...)
Jah, és remélem, hogy Jaynek is összejön végre valami, mert őt is nagyon bírom, és neki is kijárna végre egy rendes lány, bár az kicsit fura, hogy szinte mindenki Anna egyik családtagjával jön össze...
Összefoglalva, nagyon tetszik a történet továbbra is, és még egyszer bocsánat, amiért eddig nem írtam.
Mihamarabbi gyógyulást, jó egészséget ( a lehetőségekhez képest ), kevés idegesítő látogatót, és sok-sok ihletet:
Bobby