102. Egy jó döntés…

Sziasztok!

Megint itt vagyok. Először is újabb félreértéstörtént: soha fel se merült bennem, hogy NEM FEJEZEM be a történetet. Én csak arra céloztam, hogy esetleg késik a friss.

Lylia - a kis kavarás meglesz, de ne aggódj, csak kicsit.

Roni a bevezetőmet ne vedd magadra. Akkor, amikor írtam kicsit magam alatt voltam. Tudom, hogy mindenkinek van más, sokkal fontosabb dolga a "való" világban, mint a komi írás, csak néha kicsit kesergek.
Kellan még jó ideig nem fogja elárulni, hogy tudja, hogy az ott Anna volt, ezen ne is törjétek a fejeteket. Célom van vele.  

Sophie - azért ment el, mert tart attól mit gondol róla Kellan, kicsit bizonytalan, és nem akarja leleplezni magát. Mert Anna nem tudja, hogy Kellan tudja. De nemsokára happy…

Bobby - örülök, hogy megint írtál. És nincs igazad, valami változott. És azt hiszem ez annak köszönhető, hogy olyan sokáig hanyagoltam a páromat. De jelentem most minden rendben. A fejemben is.

Edit - a szavaid, hát mit mondjak, bírom a kritikát, főleg mert nem alpári stílusban hozod a tudtomra (egyszer olyanhoz is volt szerencsém) és oké, igazad van. De én írtam az elején, hogy kicsit durcás vagyok. Végülis írhattam volna hisztist is, ugyanaz. És egyáltalán nem akartalak zsarolni benneteket, ha ezt tenném-kikötném, hogy mennyi visszajelzés után vagyok hajlandó hozni a következő, de ilyenre nem emlékszem. És nem, még véletlenül se gondolom azt, hogy én egy írócsoda lennék, ez csak egy kis szórakozás, ami kikapcsol. De akármit is gondolsz, ez pusztán emberi gyarlóság. Mindenkinek szüksége van a visszaigazolásra. Fogalmam nincs mennyi idős vagy (az Internet egyik nagy előnye az arctalanság) de ha tanulsz szerintem neked is jól esik, ha egy jó jegyért azt mondják ügyes voltál kislányom. Ha esetleg idősebb vagy és főzöl örülsz, ha azt mondják a végén ez finom volt, és nem szó nélkül ott hagynak a koszos tányérokkal. Ez is így működik. Én írok, nekem örömet szerez, ha annak aki olvassa szintén, néha reagáljon pár sort. (Nem kell mindig, bár tuti, hogy nem bánnám.) Ennyi.

Igazság szerint az ilyen megjegyzéseknek, mint a tiéd, vagy Bobby-é ezelőtt, Kesha-é a múltban párszor, örülök. Egyrészt felráz, mert bizonyítási kényszer lesz rajtam úrrá, másrészt segítség abban, hogy min változtassak. Ugyanis tisztában vagyok azzal, hogy ez az első blogom, hálás lehetek, hogy egyáltalán van akit érdekel, és szereti. És amennyire lehet, jó munkát akarok végezni, de ezért nem számítok se Pulitzer, se irodalmi Nobel-díjra. Csak pár sorra tőletek. Ami az utolsó mondatodat illeti, még egyszer: az fel se merült bennem, hogy nem folytatom. Nem olyan típus vagyok, de azért remélem, hogy mégiscsak visszatérsz, és egyszer talán akkor is írsz, ha amit olvasol az tetszik.

Hú, kész kisregényt írtam, de őszintén, jó kedvem van. Igaz nem sokáig, mert a párom ma dolgozik, és megyek Salzburgba, kicsit vásárolgatni, ugyanis nem messze onnan vagyok éppen. Holnap sajna már irány haza. A következő fejezet, hát, nem ígérem szombatra, a vasárnap biztosabbnak néz ki, de ki tudja.

Addig is jó olvasást, most két nyugis, de információdús fejezet következik. Ismerhettek, nem szoktam egyből a mélybe ugrani, de nyugi a kibékülés közeleg. Vagy nem?!

Dicta

(Anna szemszöge)

Csak sokára sikerül elaludnom, reggel megint Nikki ébreszt ezúttal telefonon. Mind a ketten kihagyjuk az étkezést, megegyezünk, hogy a recepciónál találkozunk 20 perc múlva, mert nem akarjuk lekésni a gépet. Én érkezem elsőként, rendezem mindkettőnk számláját, így amikor meglátom már húzom is magam után egy taxihoz. A tiltakozását, miszerint még fizetnie kell belé fojtom. Mindketten álmosak és fáradtak vagyunk, így nemigen beszélgetünk, szerintem még a repülési magasságot se érjük el és már egymásnak borulva alszunk.

A leszállásról tájékoztató hangra riadok fel, ő is nyitogatja a szemét. Kicsit élénkebbek vagyunk, megköszönöm, hogy rávett erre az őrült utazásra, mire vigyorogni kezd.

- Akkor jól sejtem, hogy lesz még folytatása?

- Mármint minek? – kérdezek vissza. A válasz nem késik.

- Hát a kis románcodnak Kellan-nel. Mert ezek után ne akard bemesélni nekem, hogy vége meg minden. Alig bírtad távol tartani tőle a kezedet az éjjel, majdnem kigyulladt miattatok a boksz. Mikor mondod el neki?

- Nem mondom el neki – nézek rá ijedten, ő meg meglepődve vissza. Majd szitkozódni kezd és a fejemhez vágja, hogy makacs vagyok és önfejű, és nem veszem észre milyen ritka kincs van a szemem előtt. Hallgatom egy darabig, aztán közbeszólok. – Nincs szándékomban elmondani neki ezt a két napot, egyelőre, de ettől függetlenül úgy döntöttem adok egy esélyt kettőnknek. Azt mondjuk még nem tudom, hogy fogjak hozzá.

- Eléállsz és közlöd vele, hogy szereted.

- Nem. Azért, azt nem. De megoldom nyugi. Most úgyis elutazom pár napra, szóval amíg nem találkozunk kitalálok valamit.

- Biztos? Nem visszakozol megint, ugye? – olyan gyanúsan méreget, nem is értem. Megnyugtatom, hogy ezúttal nem.

Már majdnem leszállunk amikor hirtelen a táskájában kezd el kutatni, és előveszi a csekkfüzetét.

- Anna, mennyi volt a számla? – mikor közlöm vele, hogy a vendégem volt felfortyan. – Na, azt már nem, már jó ideje önálló vagyok, és magam fizetem a számláimat. Szóval?

- Nikki, a vendégem voltál…

- Hát ide figyelj Anna Gádor-Mc’Gee, nem érdekel milyen gazdag vagy, akkor is… - ezúttal én fojtom bele a szót, mert egy gyanú motoszkál a fejemben. Tudja. De honnan? És mióta? És ki még?

Erre azonnal rá is kérdezek, de a válaszokat meghallva ha lehet még jobban megdöbbenek.

- London óta. – Hatalmasra kerekednek a szemeim, mire folytatja – Paris felismert, a nevedről beugrott neki a nagyapád, és, hogy tavaly találkozott veled valami jótékonysági izén Washington-ban.

- Mi Paris vezetékneve? – kérdezek rá, amikor elárulja, hogy Latsis beugrik, görög hajómágnás család, valóban bemutattak neki azon az egyetlen estélyen amire Shane papa el tudott rángatni. Bár vele csak futólag üdvözöltük egymást, viszont az édesapjával legalább fél órát társalogtam, igazán kedves és művelt ember.

- A többiek tudják? – érdeklődik.

- Hááát… Kris, Rob, Jay és Ash. Rob és Kris az elejétől és voltak a nagyszüleimnél, szóval nehéz lett volna eltitkolni.  Jackson akkor jött rá amikor Vegas-ba utaztunk, Ash pedig Luca-tól.

- De miért titkolod, én biztos nem tenném. Egy milliárdos a nagyapád.

- Igen, de miért kérkedjek az ő vagyonával? Ő megdolgozott érte, és megérdemli. De én csak megszülettem, nem tettem érte semmit. Jó, tudom előbb-utóbb kiderül, de igyekszem halasztani amíg csak lehet. Nem hiányzik, hogy folyton a nyomomban legyenek, és egy lépést se tehessek anélkül, hogy valaki lefotózzon.

- Hahó, Anna – kezd el integetni a szemem előtt - már most is ez megy. Csak most Rob miatt.

Felnevetek, végülis igaza van, de akkor se szándékozom napvilágra hozni a dolgot amíg nem muszáj. Megint a csekkfüzetével matat, és látom, hogy mire készül, úgyhogy beléfojtom a szót.

- Nincs vita, a vendégem voltál. Hálás vagyok neked, mert magaddal hoztál. Legalább ráébredtem, hogy sze… - olyan nehéz kimondani, főleg, hogy kajánul vigyorog. – Szeretem, jól van, na. De ha ez neked kínos, ígérem jövőre te fizetsz, oké.

- Hé, jövőre te már nem leszel szingli, legalábbis nagyon remélem, és jobb dolgod is akad, mint velem bulizni.

- Na azért ez még nem száz százalék. De, ha így is lenne, attól még veled jöhetek. Sőt, rávesszük Kris-t és Ashley-t is, meg arra már Gina is jöhet. Nagy bulit csapunk. Oké?

A végén ebben maradunk, mivel nincs nagy csomagunk gyorsan átesünk az ellenőrzésen két puszival elbúcsúzunk és egy-egy taxiba ülve utunkra indulunk. Ő haza a lakására, mert délután már indul Baton Rouge-ba. Én Luca-hoz, majd estére jön értem Patrick és megyek a nagyszüleimhez.

(Kellan szemszöge)

Nem tudom mire riadtam fel, nem nyitom ki a szemem, de tudom, hogy van még valaki a szobában rajtam kívül. Egy apró puszit érzek a számon, majd halk lépteket hallok. Mosolyognom kell, szívem szerint utána mennék, és meggyőzném, hogy mégse öltözzön fel, de nem teszem. Még nincs itt az ideje. Helyette inkább visszaalszom, és vele álmodom.

Amikor legközelebb felébredek kipihentnek érzem magam, bár a telefonom szerint talán ha egy órát alhattam, és nincs is esélyem többre, mert el kell érnem a gépet. Sietve zuhanyozom, beledobálok mindent a táskámba, és indulok. Elsőként Brandon-hoz, hogy tudassam vele nem utazom haza velük. Az emeletén éppen kilépnék a liftből, amikor egy ismerős de elmaszkírozott arc néz szemközt velem. Beengedem a felvonóba, de előtte még üdvözlöm.

- Szia Nikki. Jól aludtál? – érdeklődöm, ő meg kapásból válaszol.

- Szia Kellan. Igen, csak keveset. – Látom, ahogy megnyomja a gombot, az ajtó elkezd becsukódni, majd az utolsó pillanatban dugja közé a lábát. Csodálkozva bámul rám, én meg az arcát látva felnevetek. Szitkozódni kezd, és azonnal az érdekli, hogy mégis mióta tudom. Gyorsan elmesélem neki, hogy miként jöttem rá a kis cselszövésükre. Érdekes információkhoz jutok, mint például, hogy ő direkt hozta ide Annát. Miattam. Ezért azt hiszem örökre hálás leszek neki. Nincs sok időm, de megnyugtatom, hogy a bátyámnak nem árulom el, hogy ki rejtőzött az angyal-jelmez alatt. De persze feltételt szabok. Segítenie kell. És ő se árulhatja el a barátnőjének, hogy rájöttem a dologra. Megegyezünk, majd mind a ketten utunkra indulunk.

Brandon kómásan jön ki elém, csak remélni merem, hogy felfogta amit mondtam, majd célba veszem a földszintet, rendezem a számlát és taxiba ülök. 11-re érek New York-ba, és pontosan lépek be a fotós műtermének ajtaján. Kicsit nehezemre esik az összpontosítás, pedig a repülöm végig aludtam. Már majdnem este hét van mire a hotelbe érek, megrendelem a vacsorám, amíg megérkezek lezuhanyzom, majd miután ettem bezuhanok az ágyba. Nem is mozdulok másnap reggelig.

(Anna szemszöge)

Az út Baile Inez’s-be eseménytelenül telik. Mivel Patrick kivételesen nem hozta magával Eavan-t a másodpilótát, még azt is megkockáztatom, hogy az egész utat a pilótafülkében ülöm végig. Igaz a felszállás alatt végig görcsösen markolom az ülés karfáját, de miután elértük a megfelelő magasságot, félve, de kinyitom a szememet. Egy idő után azt kell mondjam még a látvány is tetszik. A fodrozódó felhők, a végtelen tér…

Nagyiék megvárnak a vacsorával, és közben jót beszélgetünk. Mary-n a változás hatalmasnak tűnik. Imádnivalóan néz ki, elbűvöltem simogatom a hasát mire a kis pocaklakó mocorogni kezd. Amikor felcsendül Brian baritonja igazán vad mozgásba kezd, a büszke apuka legnagyobb örömére. A kismama állítja, de nekem vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy ez tulajdonképpen nem fáj, csak akkor, ha a eltalálja valamelyik belső szervét. Az én kisbabám annak idején még csak apró bökdösődéseket végzett, és sajnos Sarah se jutott el a terhesség ezen utolsó szakaszáig.

Péntek reggelig maradok náluk, kihasználva a kellemes késő őszi időjárást a napjaimat újra thai-chi-vel kezdem, fogadott bátyám kíséretével minden délelőtt megjáratom Hairicin-t. Inez nagyi és Tara felügyeletével rengeteget eszem, és naponta eltöltök jópár órát a nagyapám társaságában. Kezdem átlátni a dolgokat, és élvezem, hogy néha elismerően néz rám egy-egy megjegyzésem hallatán. Persze a diplomáim mit se érnek az ő élettapasztalatával szemben. Lefolytatok több tucat telefonbeszélgetést a különböző irodák, vállalatok vezetőivel. Shane papa ott van mellettem, de nem szól közbe, csak miután végeztem fűz megjegyzést egy-egy mondatomhoz. Ezeket igyekszem lejegyzetelni, mert emberekre, árukra vonatkoznak, és később bizony még jól jöhet a most megszerzett információ.

Jól vagyok. A napjaim munkával, az éjszakáim pedig a Kellan-ről szóló álmokkal telnek. Folyton ő jár az eszemben. Már ezernyi változat átfutott az agyamon arra vonatkozóan mit mondjak neki, de mindig találok egy apró kis buktatót. És most nem kockáztathatok.
Mert elmondani neki, hogy szeretem még a legegyszerűbbnek tűnik. De felvilágosítani a Mc’Gee-ségről, az addigi és a jövőbeni életemről, Ricsiről, a félelmeimről már bonyolultabb. Nem is beszélve a Rob-hoz fűződő kapcsolatomról, amit ezelőtt is nehezen viselt.

Rob-bal egész héten csak egyszer beszéltem, ő hívott, én nem tudtam elérni. Fáradtnak tűnt. Azt mondta feszített tempóban dolgoznak, mert a héten be kell fejezniük a munkát Brazíliában. Úgy egyeztünk meg, hogy péntek estére érkezem Baton Rouge-ba. Igazság szerint már alig várom, de nem miatta. Információim szerint, amik Nikki-től származnak Kellan is ott van.

Anyával és Ginával naponta beszélek az e-mailek pedig szinte óránként érkeznek utóbbitól. Szülőanyám arra panaszkodik, hogy amúgy is problémás húgom a legrosszabb formáját hozza. Folyton hisztis, ingerült, és szenvtelen. Utolsóéves a gimnáziumban, sose volt gondja a tanulással, de idén minden eddiginél fontosabbak a jó jegyek. A fejébe vette, hogy ő is ott szerez diplomát ahol én, és ahhoz bizony keményen tanulnia kell. És persze ott vannak még a különórák, a felkészülés a szalagavatóra és hetente utazik a fővárosba, hogy megvalósíthassa a nagy álmát. Panaszkodik, hogy nem vagyok mellette és hiányzom, Én és természetesen Taylor. A napokban azt ecsetelte, hogy az egyetlen reménysugarat az jelenti neki, hogy már október van, egyre közeledik a karácsony, a szilveszter és ezzel együtt a Gádor gyerekek nagy téli utazása. Mert a nyári alkalmon kívül ilyenkor is el szoktunk utazni pár napra. Erre nem csak ő, de az unokatestvéreim is emlékeztetnek. Sok a kérdés mikor, hova, és legfőképpen kik? Mert ugye Elisa már családtagnak számít, bár Walter még szabódik amikor eljegyzést emlegetnek neki. Ugye a „barátom” jelenléte illő lenne, és akkor már természetes, hogy Kris is csatlakozik. Gina természetesen ragaszkodik Tay jelenlétéhez. Én amennyiben a dolgok a terveim szerint alakulnak Kellan-hez. És van még pár ember, de mindenkivel egyeztetni kell. És ez nem lesz egyszerű. Van pár ötletem, de a srácok forgatási beosztása, a húgom rövidke szünete is bezavarhat.  

Rob és Kris végül csak szombaton érkezik vissza Baton Rouge-ba, így a péntek estét én is Los Angeles-ben töltöm. Mégpedig Luca-val. Olyan régen voltunk már kettesben, így most egy nagy tál pasta és egy üveg vörösbor társaságában beszélgetünk elég sokáig. Elárulom neki mi történt Atlantic City-ben, és azt, hogy dűlőre jutottam az érzéseimmel kapcsolatban. És ő jó baráthoz illően velem örül, sőt csatlakozni kíván amennyiben Ash is belemegy, a szilveszteri bandához is.

Szombat kora délután érkezem meg Luisiana-ba, a terveimbe sajnos már megint hiba csúszik, mert a beszélgetésünket Kellan-nal kénytelen vagyok elhalasztani, lévén nincs a városban. Erről Jay tájékoztat amikor szombat reggel beszélek vele csakúgy, mint arról, hogy ő a bandával stúdióban van. A lányokkal és Taylor-ral meg pont kerüljük egymást, kb. félúton, mert ők visszautaznak Kaliforniába. Így csak Rob és Kris fogad a hotelben, éppen a teraszon cigiznek amikor megérkezem. Kedvesen üdvözölnek, de gondterheltnek tűnnek. És hamarosan azt is megtudom miért.

(Rob szemszöge)

Brazília egyszerre volt pokol és mennyország. Az éjjeleink közös ágyban mesések voltak, csakúgy, mint a forgatás eleinte. Mindketten élveztük, hogy nyílt színen átölelhettük egymást, hiszen a forgatókönyv ezt írta elő. „Bella és Edward” éppen nászútra készült és nekünk nem kellett sokat erőlködnünk, hogy a helyükbe képzeljük magunkat. A meleg, a reflektorok, a rajongók és a fényképészek persze nem illettek bele a számunkra szükséges képbe, de igyekeztünk kizárni a zavaró tényezőket. Azt hittük sikerült is, próbáltunk amit leállt a kamera barátként viselkedni, de kiderült, hogy nem voltunk túl hitelesek. Erre elsőként a hét közepén Wyck figyelmeztetett bennünket, majd este már jöttek a telefonok. Engem Steph, Kris-t pedig Rita az ő ügynöke hívta.

Megint megindult a kombinálás és ez a Summit szerint most nagyon nem jó. Újra bajban voltunk. És mintha ez nem lett volna elég, egy felhőszakadás miatt plusz egy napig maradunk kellett.

Ma reggel örültünk amikor felemelkedett velünk a gép, majd dél körül leszálltunk itt Baton Rouge-ba. Remélhetőleg itt nyugisabb lesz. Anna a mi személyes védőangyalunk lassan megérkezik, és én tartok attól, hogy mit fog szólni. Éppen cigizünk amikor betoppan, és szokás szerint azonnal megoldást kínál. Rövid idő múlva azon kapom magam, hogy éppen öltözöm, mert vacsorázni viszem a „barátnőmet”. Előtte persze folytat egy negyedórás beszélgetést az ügynökömmel, és közli, hogy nyugi minden rendben lesz. És hiszünk neki. Mindketten. Miközben nagyrészt egymás kezét fogva beszélgetünk az étterembe, mert persze van közönségünk, próbálom kideríteni mi van vele. Mert valami van az biztos. Vasárnap délelőttre Kris-szel szervez programot, délután pedig már repül is tovább. Tanulni, ahogy ő mondja.

Mikor újra kettesben maradunk a szerelmemmel kibeszéljük rendesen. Egyöntetűen úgy tűnik, hogy valami történt, amiről nem beszél, de valahogy másnak látszik. Felszabadult, vidám, szinte ragyog. És ezt az állapotot eddig csak egyszer tapasztaltuk, a szülinapját követő reggelen. Ebben valószínűleg lehet valami, mert amikor a haverom kedd este megérkezik és megtudja, hogy itt járt elég dilis lesz, és percekig dühöng. És a helyzet csak rosszabbodik amikor elmesélem neki, hogy nyugi a következő hétvégén is ideutazik.    

(Kellan szemszöge)

Kedden este utazok vissza az Angyalok városába, de csak azért, hogy másnap továbbmenjek Baton Rouge-ba. Egyelőre nincs sok dolgunk, mert a stáb nagy része Brazíliában van Rob-bal és Kristen-nel. Nekünk csak ruhapróbák, edzések és megbeszélések vannak kiírva. Egész hétre el vagyunk engedve ezért úgy döntök átruccanok pár napra New Orleans-ba, és hasznossá teszem magam. A fizikai munka jó hatással van rám, mert miközben dolgozom van időm gondolkodni. És most van min, illetve Kin. Anna, mert természetesen ő foglalja le a gondolataimat kemény diónak tűnik, de én szeretem a kihívásokat. Nikki-vel beszéltem a héten, bár nem volt hajlandó elárulni mit is mondott neki pontosan, de közölte velem, hogy nyugodjak meg, jó úton haladok.

Hát az lehet, de meglehetősen lassan, és mintha az az út meg akarná kerülni a földgolyót, olyan hosszúnak tűnik.

Vasárnap estig bírom, de most, hogy itt ülök egymagam a szobámban azt gondolom teszek egy próbát. Kézbe veszem a telefonom, este kilenc van, fogalmam nincs hol lehet most éppen. Ezért a telefonálás nem megoldható, de az sms igen. Úgyhogy azt írok.

Valaki azt mondta a kitartás a legszebb erény.

Igazság szerint tartok attól, hogy nem fog válaszolni, de lerakni sincs időm a készüléket mikor üzenetet jelez.

Én ezt a türelemről hallottam, és az nem az erősséged.

Legalább válaszolt.

Talán eddig félreismertél.

Csak pár másodperc.

Talán…

Így megy ez még pár percig, megtudom, hogy éppen New York-ba van Sarah-nál. Maradunk a semleges témáknál, de ez is valami. Az egész csak pár percig tart, de mégis melegséggel tölt el. Egészen keddig jókedvű vagyok, de amikor visszaérek a forgatás helyszínére és este a többiekkel együtt vacsorázunk méregbe gurulok. Nagyon. Nem rá, vagy bárki másra vagyok dühös. Csak a saját hülyeségemet okolhatom. Mert Rob elárulja, hogy a hétvégén itt volt. Mi a fenének utaztam el? Az, hogy a hétvégén megint jön már teljesen padlóra küld. Mert most se leszek itt, ugyanis haza kell utaznom, mert anyának születésnapja lesz, és azt, hogy ne legyek ott nem kockáztatom meg. Még érte se. Az este végén még nem vagyok fáradt, így Jay javaslatára még benézünk egy bárba. Látszik rajta, hogy akar valamit, de megvárom amíg kiböki mi a gondja.

- Kellan, most akkor te és Anna, hogy álltok? – kérdez rá végül. – Mert azt látom, hogy te még mindig ugyanúgy érzel. Csak nem értem.

- Mit nem értesz? – kérdezek vissza. Számomra egyértelmű, hogy Anna számomra a tökéletes nő.

- Azt, hogy ha ennyire odavagy érte mi a büdös francnak csípted fel azt a másikat Atlantic City-ben? – néz rám és meglehetősen dühösnek tűnik. – Egész nyáron mást se csináltál, mint csajokat szedtél fel. Kellan a barátom vagy, de Anna is. És nem fogom hagyni, hogy te is tönkre tedd. Neki olyan férfire van szüksége akiben megbízhat. Aki szereti és megérti. Kitart mellette, és legfőképpen nem kacsingat folyton másfelé.

Kicsit zavar amit mond, és ennek hangot is adok. Emlékeztetem, hogy soha egyetlen barátnőmet se csaltam meg. És ez ezután se lesz másként. Anna különben is fontosabb nekem annál, mint hogy megbántsam. Csak nehezen tudom visszafogni magam és a végén nem is sikerül.

- Egyébként szerinted ki lenne neki az eszményi pasi. Talán te?

- Hülye vagy? – hőköl vissza, és ha az azonnali válasza nem tenné az arca meggyőz arról, hogy meg se fordult a fejében ez a lehetőség. – Szerintem te illesz hozzá, csak nem szeretném, ha megbántanád.

- Nem fogom – felelem. Egy ideig hallgat, issza a sörét majd megszólal.

- Akkor ugye azzal a barnával nem találkozol többet?

- Ez nem ilyen egyszerű – kezdenék bele, de felmerül bennem egy újabb kérdés. – Egyébként honnan tudsz te erről?

Kiderül, hogy a nővére, Kelly volt itt nála és ő olvasott egy újságot amiben képek voltak rólunk.

- Nem mondom szemrevaló a csaj… - jegyzi meg. – Hogy hívják?

- Anna – vigyorgok most már teli szájjal.

- Őt is, nemár…

- Jackson a csaj a képen Anna volt.

Na ennél jobban nem tudtam volna meglepni. El kell mesélnem neki mindent, az első estét, hogy másnap mennyire bántam. Aztán, hogy miként jöttem rá a két nőszemély játékára. Leesett állal hallgat, majd nevetni kezd, és közli, hogy ő megmondta. Mi ketten teljesen egyformák vagyunk, és meg is érdemeljük egymást. Persze a végén még hozzáfűzi, hogy Anna azért csinosabb.

Ezzel egyet kell értenem.

(Anna szemszöge)

Már a repülőtéren feltűnik, hogy az újságírók majdnem minden kérdése arra vonatkozik, hogy minden rendben van-e közöttünk Rob-bal. Mosolyogva válaszolom, hogy igen, ezért jöttem. A hotel lakosztályába lépve kedvesen üdvözölnek, de az arcuk nem sok jót ígér. Hallva, hogy mi a gond már értem a kérdéseket. Mivel az elmúlt napokban nem olvastam újságot, és a neten se jártam meglepődök amikor elmesélik mi történt. Rióban az egyik szállodai alkalmazott kicsit pletykásnak bizonyult, és kikotyogta, hogy szinte (szerencsére biztosat nem tudott állítani) együtt laknak. Ehhez jöttek még az utcai felvételek, ahol hála az együtt töltött hosszú időnek nem tudták visszafogni magukat. A sajtó megint találgatni kezdett, a Summit meg őrjöngeni, így most teljes a káosz. Kupaktanácsot tartunk, látom rajtuk, hogy kínosan érinti őket, hogy a segítségemre szorulnak, de ez várható volt. (Igaz ez most az én terveimbe is bekavar, mert tartok Kellan reakciójától.)

Bizonyítandó, hogy minden oké este „romantikus” vacsorára megyünk kettesben, mosolyogva hagyjuk, hogy fényképezzenek bennünket. Olyan féltőn ölel, védve a fotósoktól, hogy öröm nézni. A csúcspont az amikor megsúgom neki, hogy ez fordítva valószínűleg hatékonyabb lenne. Erre hatalmasat nevet és puszit nyom a számra. Stephanie-val még a vacsora előtt folytattam egy kis beszélgetést, az ő javaslatára megszellőztetjük, hogy közös házat vásároltunk Los Angeles-ben, és megígéri, hogy intézkedik, hogy az első fotózásunkból napvilágra kerüljön pár kép, mert nyomtatásban csak majd decemberben fog megjelenni.

A vasárnap délelőttöt Kris-szel töltöm, először egy gyorsétteremben behamburgerezünk, aztán egy kávézó teraszán ücsörgünk majd egy órát. Ez két okból is jó, egyrészt nyílt terepen vagyunk, szóval mindenki meggyőződhet róla, hogy a kapcsolatunk baráti, szó sincs szerelmi háromszögről. Másrészt olyan régen volt már alkalmunk csak kettesben lenni, és ez a barátnős csevegés most mind a kettőnknek kell. Ő természetesen Rob-ról és a kapcsolatukról beszél, sugárzik róla mennyire szereti. Mint mindig kíváncsi. A Halloween-i napokról még nem tud mert nem találkozott Nikki-vel, így csak annyit árulok el, hogy felettébb jól szórakoztunk. A szilveszteri utazást mind a ketten jó ötletnek tartják, és így legalább feltűnésmentesen megoldható, hogy a karácsony legalább egy napját Kris Londonban töltse.

Vasárnap délután Rob még a repülőtérre is kikísér, ami elég nagy feltűnéssel jár, de most majdhogynem örülünk neki. Persze oda Dean is velünk jön, vezeti a kocsit, utat tör a fotósok között, és takar bennünket amikor „érzékeny búcsút” veszünk egymástól, és csókolózunk búcsúzóul. (Valójában persze nem, a hajam jó álca, de ezt csak mi tudjuk.)

Colin a LaGuardia-n vár rám, vasárnap késő délután érkezem, és az egész hetet itt fogom tölteni. A kocsiban hazafelé közli velem, hogy azért csak egyedül jött, mert Sarah vacsorát főz a tiszteletemre. Döbbenten nézek rá, mind a ketten nevetni kezdünk, mert bár a barátnőm zseniális ügyvéd, egy csomó dologhoz nagyszerűen ért a főzés nem tartozik az erősségei közé. Már berendezték az új lakásukat ami egyszerűen lenyűgöző. A SoHo-ban van, egy régi épület legfelső emeletén, és egy tetőterasz is tartozik hozzá. Természetesen ragaszkodtak ahhoz, hogy náluk szálljak meg, ami ellen nem is tiltakoztam. Örülök, hogy együtt lehetünk.

A vacsora jól sikerül, utána a nappaliban ücsörgünk egy pohár bor társaságában. Colin mellettünk ül egy újsággal. Sarah mindent tudni akar, mi történt velem augusztus óta. Mesélek Seattle-ről, Mexikó-ról, az utazásunkról Vegas-ba Jay-jel. Arról, hogy mi történt ott és ez milyen jó hatással volt és van rám. Aztán a koncertekről Los Angelesben, Sam szerintem pont azt a fajta zenét játssza amit Sarah is szeret, meg is beszéljük, hogy alkalomadtán meghallgatjuk együtt.

A barátnőm van, hogy közbekérdez, néha elkomorul az arca, vagy éppen nagyot nevet. Éppen a Jay koncertjén történteket mesélem amikor a telefonom üzenetet jelez. Azonnal megnézem és amikor meglátom ki küldte meglepődöm. Persze rögtön megnyitom és válaszolok is neki. Szinte azonnal visszaír, majd én is. Boldog vagyok attól, hogy kapcsolatba lépett velem, szinte látom magam előtt az arcát azzal a csibészes mosollyal, amit imádok. Amikor lerakom a telefonom és helyette a borospoharamat veszem kézbe feltűnik a csend. Colin eltűnt, a konyha felől hallatszik a matatása, Sarah viszont gondterhelten méreget és tudni akarja kinek írogattam. A válasz, hogy Kellan-nek furcsa hatással van rá.

- Na jó, akkor most meséld el szépen, hogy mi van – szólít fel. – Az előbb azt mondtad, hogy a koncerten összevesztetek. Most meg olyan üdvözült mosollyal írogatsz neki, mintha egy földre szállt angyal lenne. Én ezt nem értem. Anna az a srác mostanában újabb és újabb csajokkal jelenik meg mindenfele. Úgy váltogatja a nőit, mint más a fehérneműjét. A héten is lefényképezték eggyel, most meg téged szédít. És látom a szemeden, hogy kezdesz bedőlni neki. Ennek rossz vége lesz. Tudom, hogy jól néz ki, sőt… - les a konyha felé, mert a férje még nem jött vissza. – de ez nem minden.

- Azt hittem kedveled Kellan-t – nézek rá kicsit elszontyolodva. Sarah a legjobb barátnőm, ismer és fontos nekem a véleménye. Bár oké, tudom, hogy amit mond abban van valami, de az a nyári kicsapongás miattam van. Én tettem azt vele, és a barátai szerint ő nem ilyen.

- Kedvelem – válaszol Sarah – de ezek a folyton cserélődő nők körülötte... Nem akarom, hogy megint szenvedj.

Most esik csak le, hogy az előbb azt mondta Kellan-t a héten is lefényképezték valakivel. De az nem lehet, nem tehette ez velem. És különben is akkor most miért írt volna?

Rákérdezek, hogy mégis honnan szedte ezt, mire a dohányzóasztal alól előhúz egy pletykalapot. Belelapoz, és elém teszi. Félve nézek a képekre, de mikor meglátom beleolvasok a cikkbe. Azt taglalják, hogy Kellan Lutz-ot megint egy ismeretlen nővel fényképezték le elég bensőséges ölelkezésben. Az újságíró felemlegeti, hogy AnnaLynne óta nincs tartós kapcsolata, hogy nyáron bele vetette magát a sűrűjébe. De lehet, hogy most alakul valami, mert két este is ugyanazzal a nővel látták.

- Látod, én megmondtam – érti félre Sarah a hallgatásomat. – De ne félj, tudom, hogy te is találni fogsz magadnak egy rendes srácot. Tényleg Jackson szingli nem. Ő olyan aranyos, jól is néz ki, pont megfelelne. És legalább már tud rólad mindent. Illetve sokat. Kellan meg csak maradjon annál a kis ribancnál.

Felkapom a fejemet, Sarah nemigen szokott ilyen szavakat használni. Azonnal mentegetőzni kezd.

- Nem én találtam ki, Colin mondta, hogy szerinte a csaj hivatásos. Ugye drágám – fordul az éppen belépő férje felé. – Lapozz csak egyet, látod. Normális nő nem vesz fel ilyen ruhát. És az a csizma?

- De hát Halloween volt, az csak egy jelmez – szólalok meg. – A csizma pedig igenis jól néz ki, és fölül rá még kényelmes is. Szemben ezzel a cipővel – fordítok vissza a tengerészjelmezhez húzott tűsarkúhoz. - Soha többet nem veszem fel, az biztos.

Hoppá! Sarah rögtön kapcsol, és látom, hogy a döbbenettől levegő után kapkod. Colin bezzeg mellém ülve nézegeti az újságot, és amennyire látom tetszik neki a látvány.

- Oké, ha ez egy jelmez, akkor lehet, hogy tévedtem. De nem mondom van ízlése a srácnak. Jó lábai vannak a csajnak.

- Colin… - mordul rá a felesége mire mentegetőzni kezd.

- Jaj édesem, én csak megállapítottam, hogy az alakjával minden oké.

- Colin a barátnőmet stírölöd… - szólal meg újra, miközben le se veszi rólam a szemét. Ajjaj, nagy bajban vagyok.

- Én rá se néztem Annára – méltatlankodik. Titkon élvezem a civódásukat, de megkönyörülök szegény fiún mielőtt még végleg elássa magát a felesége előtt.

- Az újságról beszél… – szólalok meg.

- Tessék? – kapja felém a fejét. – Az te vagy? – néz rám, a képekre, majd újra rám. Nincs időm válaszolni és elmagyarázni a dolgot, mert a barátnőm mérgesen felpattan és csípőre tett kézzel áll meg előttem. Amikor ezt csinálja az sose jelent jót.

- Anna Gádor-Mc’Gee. Mégis mi a fenét műveltél?

Elmesélek nekik mindent. Azt, hogy nem tudtam hova utazunk, hogy én is aggódtam eleinte az miatt, hogy felismernek. De a paróka, a kontaktlencse és Nikki meggyőzött, hogy kizárt, hogy bárki is rájöjjön a kilétemre. Hogy csak szórakozni akartam kicsit, de a csaj csőbehúzott és onnantól már nem tudtam ellenállni. Kellan-nak és a kísértésnek amit ő jelent amikor csak meglátom. Hogy aztán a szobájában kötöttünk ki és egyáltalán nem bánom. Azt se, hogy a következő éjszakát is együtt töltöttük, és hogy az a két szó megváltoztatott bennem valamit. Elmesélem, hogy a viselkedésének én is az oka vagyok és azért a barátai szerint van némi túlzás az újságcikkekben. Hogy rájöttem, hogy szeretem, és úgy gondolom ő is engem.

Persze vannak részletek (az eszméletlen órákig tartó szeretkezés, a kis vetkőzésem) amiket kihagyok. Colin jól szórakozik a történetemen, de Sarah ahelyett, hogy velem örülne inkább gondterheltnek tűnik. És rövidesen azt is megtudom miért.

- Anna, nyugtass meg, hogy nem kezded el megint. Nem hiszem, hogy Eva és Davide kibírna még egy olyan időszakot. Nem is beszélve arról mennyire rossz példát mutatnál Ginának, és akkor még nem is említettem milyen hatása lenne a cégre és Rob karrierjére…

- Nem, dehogy – mentegetőzök azonnal. Nem válaszol, csak méreget.

- Nikki nincs rád túl jó hatással. Olyan, mint…

Nem folytatja, de én pontosan tudom kire gondol.

- Sarah. Nikki egyáltalán nem hasonlít Tittára.

Látom, hogy nem győztem meg, ezért átülök mellé, és megfogom a kezét.

- Sarah Watson, ezennel ünnepélyesen megígérem, hogy nem teszek semmi olyat, amit te nem helyeselnél. Ha Kellan nincs ott akkor este valószínűleg táncolok egy jót, elfogy egy kis pezsgő, és ennyi. Nem gondoltam komolyan, hogy bárkivel felmegyek. Annál óvatosabb vagyok, és állítom, hogy Nikki se olyan fajta. Ne aggódj, soha többet nem leszek DBG…