105. A javulás hosszú napjai...

Sziasztok!
Íme a friss, ami a komikat illeti nem kényeztettetek el, de pipából volt bőven szóval egálban vagyok. Szanduss javulást, és csak tanulj szorgalmasan. Titti a kérdéseidre a válasz még várat kicsit, és nem lesz egyszerű. Többiek a gondoskodásból pár részen át még nem lesz hiba. Kesha remélem a "lelki állapotod" hamarosan helyrerázkódik, és én biztosan nem vagyok hajlandó elfelejteni az e-mail címed (szerintem vagyunk még ezzel így páran)!
És most jó olvasást.
Dicta


(Kellan szemszöge)

Nem aludtam túl sokat az éjjel, hol Anna mocorgása, hol az aggódás ébresztett fel. Féltem, hogy rosszabbul lesz, és én nem veszem észre. Reggel hét körül feladom harcot, ahogy hozzá érek tudom, hogy nincs jól. A bőre forró és nyirkos. Újra kicserélem a borogatásokat, megmérem a lázát, még jó, hogy a doki itt hagyta ezt a fülbe dugós automata izét. 39,5–öt mutat, ami még az én csekély ismereteim szerint is elég magas. Rögtön tárcsázom a recepciót, azt ígérik pár perc múlva jön. Kinyitom az ajtót, igyekszem eltüntetni a nyomaimat, semmi szükség rá, hogy elszólja magát valahol. Még az este kiderült, hogy Rob ma korán megy így legalább az nem szúr szemet, hogy én fogadom. Nem mintha érdekelne egy cseppet is. Anna egészsége most a legfontosabb.

A doki tényleg gyorsan megérkezik, megint kiküld és megvizsgálja, majd miután végzett, megnyugtat, hogy jó úton haladunk, a tüdőgyulladást valószínűleg sikerül megúsznia. Újra bead egy injekciót és közli, hogy továbbra is úgy mind eddig, borogatás, tea, antibiotikum.

Biztosítom róla, hogy mindig lesz mellette valaki, ő meg búcsúzóul közli, hogy nagy valószínűséggel az egész napot át fogja aludni, és ha felébred és nem akar enni, azon nem kell csodálkozni. Útjára engedem, azt ígéri este mindenképpen visszajön. Ezt nem csodálom, mert most is automatikusan zsebre rakja a pénzt, amit a kezébe nyomok. Miután távozik beugrok a fürdőbe, elintézve a legalapvetőbb dolgokat, rendelek magamnak reggelit, amit Anna szobájában, a fotelben ülve fogyasztok el.

Kris kilenc körül dugja be a fejét halkan, mielőtt elindulna még érdeklődik, hogy van most. Megosztom vele azt a keveset, amit tudok. Látom rajta, sőt az este Rob-on is, hogy rendkívül zavarja őket, hogy nem tudnak segíteni. Úgy döntök Ash érkezéséig a fotelben ücsörgök olvasgatva. Fél szemem mindig rajta van, többször is megmérem a lázát és gyakran kicserélem a borogatásokat. Olyan szép még így is. A haja szétterülve a párnán, az arca kicsit pirosabb a szokásosnál. Egyhangú tevékenységemet Anna telefonjának hangja szakítja meg, gyorsan felkapom és kiviszem a nappaliba. Először arra gondolok, hagyom had csörögjön, de a kijelzőn Gina neve villog. Biztos vagyok benne, hogy addig hívja, amíg fel nem veszi. Beleszólok, mire egy pillanatnyi csend után rögtön jönnek a kérdések: ki vagyok, hogy szereztem meg a nővére telefonját, ő hol van… csak mondja és mondja, én meg sietve közbevágok.

- Gina, Kellan vagyok…

- Kellan, hát te meg hogy kaparintottad meg… - nem akarom még egyszer végig hallgatni a kérdéseket, ezért gyorsan közlöm vele, hogy a nővére beteg. És itt abba is hagyom, mert a hangja egy oktávval magasabbra vált, valakivel beszél a háttérben, és egy pillanat múlva egy érettebb női hang szólal meg.

- Eva Salti vagyok, Anna édesanyja, mi baja a lányomnak?

Bemutatkozom, majd elmesélek mindent szó szerint, mert Eva - aki megkér, hogy nyugodtan tegezzem - célratörő kérdéseivel minden apró részletet kiszed belőlem. Azon mondjuk csodálkozik, hogy egész idő alatt én voltam vele, de megnyugtatom, hogy hamarosan jön Ashley és levált. Megígérteti velem, hogy este miután járt itt az orvos felhívom. Biztosít róla, hogy időeltolódás ide vagy oda, ő már fenn lesz. Felírom a számát, majd elbúcsúzunk.

Ash már jóval 11 előtt beállít és felszólít, hogy tűnjek el zuhanyozni, majd ő vigyáz Annára. Vonakodva, de engedelmeskedek neki, de azt nem tudom megállni, hogy indulás előtt vissza ne menjek mégegyszer. Elismételtetem vele a teendőket, a végén szabály szerint úgy lököd ki a szobából. Taxival átmegyek a forgatásra, két órán át ülök a sminkben, amitől a frász kerülget, utána a ruhák, és mivel mindenhol rengeteg kívülálló van, csak akkor telefonálhatok miután mindkét helyen végeztem. Ash megnyugtat, hogy minden oké, a láza már 38 körül van, gyógyszert is kapott, és igen a borogatást is kicserélte.

Csatlakozom a többiekhez, akik rögtön kérdésekkel bombáznak. Elmondom, amit tudok, mire egy kicsit mindenki lenyugszik.

Még soha nem kellett ennyire erősen koncentrálnom, hogy oda tudjak figyelni az általam alakított szerepre. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy vicces és jópofa legyek, mint Emmett. Két felvétel között mindig rácsörgök Ash-re, de a harmadik alakalom után közli velem, hogy hagyjam békén, és ma már nem veszi fel a telefonját, ha én hívom. Sőt akkor se ha ismeretlen szám keresi. Hogy mindenre gondol?!. Mert az lett volna a következő, hogy leveszem a hívószámkijelzést. Ez kicsit letör, de aztán a többi szünetben mindig kölcsönkérem valaki mobilját, mindig másét. Miután felvette akkor már úgyis válaszol.  

Már este hét van, amikor Bill végre benyögi, hogy mára végeztünk. Ahogy vagyok, talpig vámpírként, - na jó a kontaktlencséket kiveszem - ülök taxiba és sietek vissza a hotelbe.

Rob ma előbb végzett, mint én. Amikor bekopogok éppen kikíséri a dokit. Ő régi ismerősként üdvözöl, felel a kérdéseimre, majd távozik. Azonnal a háló felé indulok, Anna csukott szemmel fekszik, úgyhogy ígéretemhez híven gyorsan felhívom az édesanyját. Elmondom neki a legújabb információkat, amitől kicsit megnyugszik. Az ő szavaitól viszont az én vérnyomásom ugrik meg, mert előre vetíti, hogy ha egy kicsit javul az állapota mire lehet számítani. Szerinte egy természeti katasztrófával ér fel az ami ránk vár.

A jóslata már pár perc múlva bebizonyosodik, mert amikor visszamegyek a szobába Anna az ágy szélén ül, és látszólag éppen felkelni készül.

- Te meg mi a fenét csinálsz? – rohanok mellé - tessék visszafeküdni.

Meglepetten néz rám, a szemei most is gyanúsan csillognak. Megfogom a homlokát, ahogy gondoltam lázas. Próbálom visszafektetni, de nem hagyja magát és a fürdő felé mutogat. Nem tudom mit szeretne, az első gondolatom a ruhák bevizezése, de csak megrázza a fejét. Próbál megszólalni, de ez nem jön össze neki. Nagy nehezen sikerül leolvasnom a szájáról a kétbetűs szót. Hoppá, erre nem gondoltam. Készülök ölbe kapni, de tiltakozva tolja el a kezemet és felháborodottan néz rám. A szájával Ash nevét formálja, de közlöm vele, hogy vagy én vagy Rob, mert más nincs itt. Makacsul összeszorítja a száját, de a természet úgy látszik nagyobb úrnak bizonyul, mert int, hogy segítsek. Szó se róla, jót tesz a lelkemnek, hogy engem választott és nem Rob-ot.

Nem egyre gondoltunk, mert ő arra számít, hogy segítek neki bemenni, én meg helyette ölben kapom. Beletörődően hagyja, hogy lábra állítsam a mosdó mellett, majd az ajtó felé int a fejével. Vacillálok, hogy mit tegyek, de a tekintetéből látom, hogy mennyire kínos neki a dolog, úgyhogy inkább kimegyek. Az ajtó előtt fel-alá járkálok, készen arra, hogy azonnal a segítségére siessek. Hallom a vízöblítés jellegzetes hangját, majd kisvártatva azt, hogy megnyitja a csapot.

Amikor pár percnyi csönd után csörömpölés hallatszik, halálra vártam tépem fel az ajtót…

(Anna szemszöge)

Meleg van. Mintha valaki a maximumra tekerte volna a fűtést. Automatikusan rúgom le a takarót és dugom ki a lábamat. Olyan furcsán érzem magam és az álmaim is furcsák voltak. Mintha rémlene egy kellemes férfihang. Ami megnyugtatott. És úgy tűnt nem aludtam egyedül. Furcsa.

Hirtelen megint rám kerül a paplan, én meg próbálok megszabadulni tőle. Kellemes csilingelő női hang figyelmeztet, hogy nem kéne. Nincs mese, ki kell nyitnom a szememet. Miután megteszem azonnal le is csukom újra, bánt a fény. Elfordítom a fejemet, majd újra próbálkozom, a látóterembe egy felettébb aggódó tekintetű Ashley kerül. Ő meg mit keres itt?  Nyitnám a számat, hogy megkérdezzem, de nem jön ki hang a torkomon, viszont iszonyatosan fáj.

- Szia. – szólal meg. – Kérsz inni?

Ez igencsak jó ötletnek tűnik, mert a torkom kapar. Megitat egy csészéből először tea, de utána megint az a furcsa íz, amit mintha már éreztem volna.

- Beteg vagy. – Közli velem, majd egy pillanat múlva eltűnik. Olyan fáradtnak érzem magam, megint lehunyom a szememet. Már majdnem elalszom amikor valami hideget érzek a kezeimen. Azonnal próbálok megszabadulni tőle, de nem megy.

- Aa. Kell, hogy lemenjem a lázad. – kérlelve nézek rá, de nem használ. – Muszáj, mert ha nem leszel jobban Kellan engem kicsinál.

Kellan? Hogy jön ő a képbe?

- Nagyon aggódik, és a többiek is, szóval a ruha marad. – Válaszol a ki nem mondott kérdésemre, valami halk rezgést hallok, Ash a plafonra emeli a szemét, majd rám néz. – Tuti, hogy megint ő hív. Óránként idecsörög, hogy hogy vagy. Megnyugtatom, egy pillanat.

Próbálom rendezni a gondolatokat a fejemben. Tehát beteg vagyok. Ez nagyon valószínű, mert fáj mindenem. Ash vigyáz rám. És Kellan aggódik értem. Khm, érdekes.

Meg kell gyógyulnom. De előtte még alszom egy kicsit…

Amikor legközelebb felébredek halk hang üti meg a fülemet, mintha papír súrlódna. Próbálom arra fordítani a fejem, Rob ül egy fotelben, és valamit olvas. Szomjas vagyok éppen szólnék neki, mert a csészém messze van, de felpattan és kiviharzik. Nyitom a számat, de nem jön ki rajta hang. Hát ez így nem lesz könnyű. Valami zajkeltésre alkalmas dolgot keresek, de semmit se látok, aztán kiderül, hogy nem is kell, mert egy pillanat múlva visszajön nyomában egy férfivel. Hé, határozottan nem vagyok olyan állapotban, hogy férfilátogatókat fogadjak.

- Csak egyszer ébredt fel… - hallom a hangját – doktor úr ez normális?

Oké, akkor legalább orvos az idegen.

- Igen Mr. Pattinson, bár úgy látom a betegünk éppen ébredezik. – Mi ez a királyi többes? De utálom. És az orvosokat is. Mindig jönnek a hülye tanácsaikkal. Meg az injekcióikkal. Gyanúsan méregetem, de barátságosnak tűnik. Kiküldi a barátomat, meghallgat a sztetoszkópjával, ami megjegyzem elég hideg. Nem lehetne megmelegíteni mielőtt hozzám nyomja? Azt kérdezi, hogy vagyok, én felelnék, csak nem megy. Ez neki se tetszik, megnézi a torkomat, amitől erős bennem az inger, hogy kidobjam a taccsot. Hümmög valamit, megpaskolja a kezemet és kimegy. Azt még hallom, hogy beszélgetni kezd Rob-bal. Oké, akkor én talán alszom egy kicsit.

Próbálok is, nem zavar a kintről behallatszó halk beszélgetés. Valami más azonban határozottan. Megküzdök a takarómmal, végre megszabadulok a borogatásoktól, és elevickélek az ágy széléig. Oké, eddig megvagyunk, most már csak a fürdőbe kell eljutnom. Csak pár lépés, nem nagy dolog. Éppen felállnék, a lábam már a padlón, elrugaszkodom de a felháborodott hangtól megijedek és visszahuppanok. Kellan olyan felháborodottan néz rám. A pulzusom belendül amikor hozzám ér, és láthatólag vissza akar tuszkolni az ágyba. Oké, én igazán értékelem, hogy aggódik, de ennyi tea után sürgős dolgom lenne. Ő viszont nem hagyja magát. Mondanám én mi bajom, de ugye hang hijján ez nem egyszerű. Annyira gesztikulálok, hogy az állkapcsom is belefájdul mire megérti. Meglepett képet vág amit nem értek. Könyörgöm, a vese akkor is működik, ha beteg az ember. És annak bizony következménye, hogy ki kell mennem.  Viszont jön a következő gond, mérlegelem a választási lehetőségeket. Nem. Kizárt, hogy Rob segítségét igénybe vegyem. Akkor már inkább Kellan. Amikor végre dűlőre jutunk a dologgal meglep. Jó, egyedül kicsit nehézkes lett volna, de tudok járni. A lábamnak semmi baja. Bár kétségtelen, hogy jó érzés, hogy ölbe kap. Érzem az izmai játékát. Te jó ég, Anna szedd össze magad. Alig állsz a lábadon, de olyan dolgokra gondolsz… Lerak, megkapaszkodom a mosdóban és várom, hogy kimenjen, de egyáltalán nem úgy tűnik, mintha indulni akarna. Na az kizárt. Nem fogok úgy pisilni, hogy itt bent van. Ez biztos.

Szerencsére megkönyörül rajtam, elvégzem a dolgom, még a kézmosás is megy, de belenézek a tükörbe. Úr Isten. Katasztrofálisan nézek ki. Előhalászom a hajkefém, de közben kapaszkodnom is kell, úgyhogy leesik. Ebben a pillanatban kivágódik az ajtó. Nemár, végig itt állt az ajtó előtt? Ez olyan égő. Vissza akar vinni, de felfedezem a hátam mögött a megmentőm. De olyan értetlenek. Tessék már egy kicsit békén hagyni. Szerencsére sikerül keresztülvinnem az akaratom. Nem akarok én nagy dolgokat, csak megfésülni a hajam, fogat mosni, és lezuhanyozni. De ez utóbbi mégis elmarad, mert érzem, hogy gyorsan le kéne ülnöm. Elindulok az ajtó felé, úgy látszik túlbecsültem az erőmet. Megint ugyanarra a sorsra jutok mint befelé. Hagyom, hogy Kellan betakarjon, a teának is örülök, még a gyógyszer is oké, bár hihetetlen szar íze van. De elég ebből a kedves-nővér szerepből. Viszont amit mond az megijeszt. Tudtam én, hogy az orvosokban nem lehet megbízni. Kihasználják, ha szegény beteg ember öntudatlan. Na de kizárt, hogy ezt velem még egyszer eljátssza, akkor már inkább hagyom, hogy megint rám pakolja ezeket a fránya törülközőket.

Persze, könnyen vigyorogtok. Még beszélni se tudok. De ha visszajön a hangom ezért még megfizettek. Addig viszont tényleg alszom egyet…   

(Kellan szemszöge)

Arra számítottam, hogy megint megszédült és elesett, de szerencsére csak a hajkefét verte le. A zajra megjelenik Rob és Kris is, utóbbin még rajt a kabát, gondolom most ért haza.

- Gyere visszaviszlek az ágyba - fordulok Anna felé, de ő csak megrázza a fejét, és Kris felé mutat. Rövid huzavona után világossá válik számunkra is, hogy szeretné, hogy ő maradjon és mi ketten távozzunk. Olyan esdeklően néz, szót fogadok. Beletelik negyedórába, mire Kris kiáltását halljuk, és azonnal mindketten a fürdő irányába sietünk.

- Segítsetek, nem akarta, hogy szóljak, de alig áll a lábán. – Anna vádló szemekkel néz az őt támogató Kris-re. Én meg szó nélkül felkapom és az ágyba viszem. Belediktálok némi teát és gyógyszert. Amikor a kezére akarom rakni a borogatást összehúzza a szemöldökét, és megrázza a fejét.

Igaza volt Eva-nak, kezdődik a durcizás.

- Ha nem hagyod, kénytelen leszek visszahívni a dokit, és kapsz mégegy injekciót - közlöm vele, mire döbbenten néz rám. Nehezen de megértjük, hogy arra kíváncsi hányat döftek bele eddig. A választ hallva, hogy hármat, azonnal és önként előrenyújtja mindkét karját.

Kris és Rob nevetni kezd, én is elmosolyodok, ő meg mérgesen néz ránk. Miután kitessékelem őket a szobából, mondván, hogy tegyék magukat hasznossá rendeljenek Annának friss teát és vacsorát, kettesben maradunk. Leülök az ágy szélére, a szeme már megint lecsukva, és egyre egyenletesebben veszi a levegőt. Ebből arra következtetek, hogy elaludt. Kisimítok egy tincset az arcából, mire kíváncsian és talán hálásan néz rám. Nem jön ki hang a torkán, de nekem egyre jobban megy a szájról olvasás, így megértem, hogy azt mondja köszönöm.

Megvárom, hogy elaludjon, majd úgy döntök, hogy ha már az éjszakát úgyis itt fogom tölteni, előtte jó lenne lezuhanyoznom és tiszta ruha is kéne. Visszaindulok a szobámba, a nappaliban a többiek közölik, hogy a vacsora húsz perc múlva várható, felszólítom őket, hogy figyeljenek Annára, és ha bármi váratlan történik azonnal szóljanak. Csak egy fintor a válasz, oké, lehet, hogy egy kicsit túlzásba viszem.

Amikor visszaérek a kaja még nem, de Ash, Jay, Nikki és Taylor ellenben már megérkezett, csakúgy, mint rögtön utánam Lisa és Peter is. Kris menet közben módosítatta a rendelést, úgyhogy mind együtt eszünk. Közben kétszer is ellenőrzöm, hogy Anna jól van-e, de szerencsére javult az állapota, a láza látszólag lejjebb ment. Amikor másodszor visszajövök a nappaliba hirtelen lesz csend, biztos vagyok benne, hogy rólam beszéltek, de nem érdekel. Egy idő után előjön a téma, hogy akkor kiér rá a következő napokban.

Kris és Rob minden napra be volt táblázva, láthatóan ez elég kellemetlenül érinti őket, hogy mindenki itt marad legalább pár órára, csak nekik nem sikerül. Másnapra reggeltől délig Nikki, utána Lisa, késő délutánra pedig újra Ash vállalja az ügyeletet. A következő nap Taylor-é és Jay-é, akik szabadok és mindketten az egész napot Annával akarják tölteni. Tay  azt mondja neki ha nem akarná is muszáj lenne, mert Gina már így is leszúrta, amiért nem tőle tudta meg, hogy beteg a nővére. És a kis tornádónak hiába hivatkozott arra, hogy ő itt később tudta meg mint ő Magyarországon.  Jay gondolom a barátságukra való tekintettel akar itt lenni. Így is szabadkozik, mert holnap nem ér rá, mert felvételük lesz a bandával. Szerencsére vasárnap én is korábban végzek, ha minden jól megy, így a délután nagy részét remélhetőleg vele tölthetem. Egyáltalán, micsoda dolog az, hogy vasárnap is dolgoznunk kell?

Az éjszakánk az előzőhöz képest nyugodtan telik. Anna csak kétszer kezd köhögni, és miután túlesünk a szokásos procedúrán gyorsan visszaalszik. Nekem nem nagyon sikerül, inkább őt figyeltem és csak néha szenderedem el kicsit. Volt ez így már máskor is, hogy három-négy napot is átbuliztunk, szinte minden pihenés nélkül. Azt is kibírtam, ezt is fogom. Reggel megint lázas, de már nem megy 39 fölé, amit én bíztatónak érezek. A doki az este mondta, hogy nemcsak a torka, de a hangszálai is begyulladtak, így letiltotta mindennemű beszédről. Úgyhogy most kézzel-lábbal tiltakozik egy újabb injekció ellen. Én is kapok egy dühös pillantást amiért a szúrás mellett kardoskodom. Amikor megjegyzem, hogy ne legyen már ilyen gyáva csak kidugja a nyelvét, szóval látszólag javul.

A doki távozása után beletörődően hagyja, hogy kivigyem a fürdőbe, majd magára hagyom, jó negyedóra múlva jelez, hogy mehetek érte. Megint ölbe kapom, és visszaviszem az ágyába, próbálom rábeszélni némi ételre, de csak a fejét rázza, iszik egy pohár teát, és szinte azonnal újra elalszik. Ma Kris is csak később kell, hogy induljon, ezért kettesben reggelizünk.

Nikki jóval előbb jön, és látványosan kiutál bennünket, illetve főleg engem.

(Anna szemszöge)

Vannak halvány emlékeim az éjszakáról. Úgy rémlik, mintha éjjel egyszer felriadtam volna, és a sötét ellenére is úgy gondolom, nem voltam egyedül az ágyamban. De nem vagyok benne biztos, és ébredés után hiába kutatok erre utaló jelek után semmi nyoma. A doki pár perccel azután érkezik, hogy kinyitottam a szemem, álmosan hallgatom amit mond, de amint kimondja az a szót, hogy injekció teljesen éber leszek. Na persze, még mit nem. Nem vagyok én tűpárna! Nem elég, hogy megiszom azt az undorító ízű löttyöt? Most már jobban vagyok, tessék engem békén hagyni. De sajnos ketten vannak ellenem.

- Szerintem, ha ez segít a gyógyulásban mindenképpen adja be neki. Persze haver, nem beléd nyomják azt a HATALMAS tűt. Na, ne, kizárt. Így kihasználni egy szegény gyenge nőt! Ezt nem gondoltam rólad Kellan Lutz. Ezért megfizetsz.

Ha rendbe jövök kiderítem mitől fél, csak van valami gyenge pontja. Megbánod még ezt, meglátod.

De legalább már nem kell kínos részletekbe bonyolódnom azzal kapcsolatban mit szeretnék. Igyekszem sietni, de azért kicsit felfrissíteni magam. De a zuhany még mindig nem megy. Fáradt vagyok. És álmos. Mi a fene volt abban a fecskendőben? Kloroform?

Amikor legközelebb felébredek Ash ücsörög a fotelben egy újságot lapozgatva. Kint mintha sötétedne vagy most világosodik? Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Az a rohadt injekció… Azonnal mellén ül, és beszél. Kapok persze teát, gyógyszert, borogatást. Azt mondja, muszáj mert Kellan… értékelem az aggódást, de ez már túlzás. De miután hagyom magam legalább beszélget velem. Megtudok pár érdekes dolgot. Például, hogy valóban jól éreztem. Nem egyedül aludtam. És előző éjszaka se. Hallgatom, ahogy azt meséli, hogy alig akart elmenni mellőlem. Örülök. Mert akkor fontos vagyok neki. Ash azt is elmeséli, hogy ma rajta kívül még ketten jártak itt, csak átaludtam Nikki és Lisa látogatását. Illetve mivel engem őriztek ez nem éppen látogatás volt. Inkább betegápolás. Ki kell majd találnom valami, hogy viszonozzam a kedvességüket. Ash hálaajándékát már tudom, emlékszem, hogy múltkor annyira ráfeledkezett a fekete Louis Vuitton táskámra. És talán a többiek is örülnének egynek.

Hamarosan megérkezik Rob, mire Ash azt mondja most elmegy, mert fel kell hívnia Luca-t, de később visszajön. Már egyáltalán nem vagyok álmos, sokkal inkább egy zuhanyra vágyom. De ezzel egyelőre várnom kell, mert megérkezik a doki. És már megint kezdi.

- Jó, nézze hölgyem kössünk egyességet. Ezt az egyet még beadom a biztonság kedvéért, és ígérem több nem kell majd. Így gyorsabban gyógyul.

Gyanús ez nekem, aztán majd legközelebb kitalál valami mást. De sajnos nincs más választásom, mint megbízni benne. Szerencsére miután belém döfte a tűt sietve távozik. Sajog a fenekem, úgy utálom az orvosokat. Még akkor is ez jár a fejemben amikor Kellan Rob-bal a nyomában belép a szobába. Szenvtelenül jól néz ki, a haja még vizes, valószínűleg nemrég zuhanyozott, ez újra emlékeztet arra, hogy nekem is kéne. Az aggódásától melegséget érzek a szívem tájékán, bezzeg Rob jópofáskodik. Szóval szerinted ez vicces, na megállj Pattinson.

Miután elégtételt veszek még neki áll feljebb. Oké, te nem kapsz hálaajándékot.

Szerencsére visszaér Ash, a legjobbkor. Majd ő segít nekem.     

    

(Kellan szemszöge)

A napom az előzőhöz hasonlóan telik, két felvétel között telefon, a csajok kezdenek kiakadni tőlem. Alig várom, hogy végre visszamehessek a hotelbe, de ezúttal először a szobámba megyek, lezuhanyozom, átöltözöm és csak után indulok hozzá. Megint Rob enged be, céltudatosan lépek a háló felé, de visszatart, hogy itt a doki. Amikor végre megjelenik a nappaliban a haveromnak kezdi elmesélni, mi van a „barátnőjével” és ez bizony szarul esik. Újra átfut rajtam, hogy én mindig csak egy titkolt második lehetek. Aztán rövid tűnődés után rájövök, nem érdekel. Lehet, hogy a kívülállók majd azt látják ők szeretik egymást. Ha csak titokban lehet, akkor titokban, de mindennél jobban akarom Annát. Már csak őt kell meggyőznöm…

Mikor az orvos mögött végre becsukódik az ajtó azonnal a szobájába megyek, a haverom is követ. Ő az ágyban ül, és fájdalmas képet vág.

- Rosszul vagy? – kérdezem mire csak megrázza a fejét, és elmutogatja, hogy az injekció miatt van. Mi ketten mosolyogni kezdünk, Rob leül az ágy szélére, és ugratni kezdi.

 - Hát hol fáj, mutasd meg, adok rá egy puszit. – Anna összehúzza a szemöldökét és int neki, hogy hajoljon közelebb. Döbbenten és csalódottan nézek rájuk, mert én pontosan tudom,  hogy hova kapta.

Rob is meglepődik, de már nem visszakozhat, úgyhogy közelebb hajol, mire egy pillanat múlva Anna alaposan fejbe csapja egy kispárnával. Vigyorogni kezdek, ő meg a fejét tapogatja és morgolódik.

- Még jó, hogy nem beszélhetsz, elég fájdalmas így is kommunikálni veled - mire alig tud elugrani az újabb ütés elől. Kopognak, úgyhogy elmegy kinyitni az ajtót, Ash jött vissza, aminek Anna nagyon megörül, próbál valamit elmondani nekünk, de amikor az activity módszer ne válik be, a telefonját kéri. Eszméletlen gyorsasággal beírja, hogy le akar zuhanyozni. Én persze élénken tiltakozom, és rá is beszélem inkább a fürdésre. Nem akarom, hogy megszédüljön és esetleg elvágódjon. Győzök, ami engem is meglep, mert eddig a végsőkig ellenkezett velem mindig. Még azt is hagyja, hogy megint bevigyem a fürdőbe, ahol lerakom a kád szélére,  Ash pedig már engedi a vizet. Jó sokáig elvannak, én kint dumálok Robbal, de úgy egy óra múlva azért bekopogok, hogy minden oké. Ash visszazavar a nappaliba, hallom, hogy nagyokat kacag, szóval jól szórakozhatnak. Amíg „ők” fürdenek mi rendelünk vacsorát, Eva azt mondta ilyenkor húslevest szokott neki adni, úgyhogy én is azt kérek

A javulással a makacssága is visszatér, mert nem hagyja, hogy Ash behívjon, hanem a saját lábán megy újra az ágyába. Már csak azt vesszük észre, amikor betakarózva újra a helyén van. Én persze mérgesen nézek a barátnőmre, mire csak felemeli a kezeit.

- Ne nekem mond, én akartam szólni, ő nem hagyta – mutat Annára.

- Még egy ilyen és megint felhívom az anyukádat – fenyegetem meg, mire azok a gyönyörű zöld szemei nagyra tágulnak. A telefonja után nyúl és írni kezd, majd felém mutatja.

Kezd hasonlítani a régi önmagához. És ez határozottan jó, mert nemcsak azt jelenti, hogy javul az állapota, de azt is, hogy ha rendbe jön végre tisztázhatjuk a dogokat.

(Anna szemszöge)

Végre. Annyira vágytam már erre. Jó eredetileg egy zuhanyra, de így feküdni a kádban talán még jobb. Mondjuk nem is volt választási lehetőségem, mert Kellan olyan, mint egy parancsnok. Amikor közölte, hogy márpedig nem fogja hagyni, hogy egyedül zuhanyozzam, az első ami eszembe jutott az az volt, hogy oké, édes gyere velem.

Istenem, nimfomániás lettem. Jó mondjuk ez indokolt, ahogy folyton ölbe kap, megőrülök a közelségétől. Húh, én tényleg nem vagyok normális. Itt ülök nyakig forró vízben, és olyan dolgokon jár az eszem amire még határozottan nem vagyok képes. Fizikailag. Halk kuncogás üti meg a fejemet, mire arra kapom a fejemet.

- Fogadni mernék, hogy tudom mire gondolsz – néz rám cinkosan Ash. Elfelejtettem, hogy gardedámot kaptam ehhez az egyszerű tevékenységhez is. Most esik le mit mondott. – Igen, látva ezt a pirulást, határozottan az az érzésem, hogy tudom mire gondoltál. Vagy inkább kire.

Most erre mit mondjak? Semmit, hiszen ha lenne hangom se szabadna beszélnem. Helyette inkább csak elnyúlok a hab alatt. És gondolkodom. Amióta többé-kevésbé tudok magamról érdekes információhoz jutottam. Nem mozdul mellőlem, és ez tetszik. Sőt ez nem jó szó, inkább lenyűgöz. Még soha senki, egyetlen férfi se maradt meg mellettem, ha beteg voltam. Nem, ez így nem igaz, Davide kiskoromban mindig hozott nekem teát, de aztán általában ha már jobban lettem megfutamodott. Oké, tudom, kicsit rosszul viselem, ha másokra szorulok. De Kellan más. Ash megint kirángat az elmélkedésből, csacsog, közli, hogy Luca felkészítette, hogy mennyire kiállhatatlan tudok lenni ilyenkor. Ezt még megbánod Luca Salti, de nagyon. De ő nem hitt neki. Beszél arról, hogy hallott a szilveszteri programról, és ő is benne van, hogy együtt ünnepeljünk Európában. Mesél az utazásukról Olaszországba, majd az ő szüleihez. Hogy a családtagok mindkét részről kedvesek voltak hozzájuk. Némi mutogatás után megérti, hogy arra vagyok kíváncsi boldog-e. Biztosít róla, hogy még sose volt boldogabb. Az idő telik, csak a kintről felhangzó kopogás zavar meg bennünket. Kellan érdeklődik mi tart ennyi ideig. Igazat kell adnom neki, már megint, mert kezdek fáradni. Ash tartja nekem a meleg törülközőt, és amíg megszárítom magam előzékenyen kimegy keresni valami ruhát éjjelre. Amikor visszaér már a fogamat mosom, elkerekednek a szemeim amikor meglátom mit tart a kezében. Ezt a hálóinget igazság szerint direkt hoztam magammal, Victoria Secret, és vörös. Hát kicsit merész mára, de kezdek fázni nincs választásom. Belebújok és a színben hozzáillő bugyit is magamra húzom, aztán elindulok a szoba felé. Illetve indulnék, de Ash tiltakozik. Valószínűleg, ha nem dobom be azt, hogy fázom nem hagyja, hogy egyedül menjek az ágyba. Menet közben úgy teszek, mintha meg kéne kapaszkodnom a fotelbe, és kikapok egy pólót a bőröndömből. Amint betakaróztam magamra húzom.

Persze megkapom a magamét Kellan-től a kis magánakciómért. Mint egy morgómedve. A túlzott aggódása kétségkívül hízelgő, de az, hogy még anyával is beszélt. Egyáltalán nem tetszik. Még jó, hogy eszembe jut ez a telefonba írós módszer, így legalább megértjük egymást.

- Te beszéltél anyával? – írom neki, mire bólint.

- De nem jön ide ugye? – félve várom a választ, de csak megrázza a fejét.

- Szóval azért van valaki, akitől te is tartasz – és vigyorog hozzá. Hah, te nem ismered anyámat, te is félnél, ha tudnád ilyen esetekben milyen határozott. Jézus egy hétig állig betakarózva kéne feküdnöm.

- Ha megjön a hangom ezért még számolunk. – Írom neki, és így is lesz. Meg beszélni is fogunk pár dologról, és utána talán megmutatom neki ezt a vörös hálóinget is.

Pár perc múlva kiderül, hogy bizony jól tettem, hogy felvettem a pólót is, mert ellepik a látogatók a szobámat.

Imádom őket, mindet. Viccelődnek, egymással és velem. Kiderül, hogy holnap se úszom meg gardedám nélkül. A két fiú Taylor és Jay vigyáznak majd rám. Végülis nem gond, velük könnyedén elbánok. Megeszem a húslevest, beveszem a gyógyszert, és kezdek álmosodni. Igyekszem titkolni, de előle persze nem lehet. Alig lesek körbe a többiek már az ajtón kívül vannak. Nem tudom nyitva tartani a szememet, elszenderedek. De kis idő múlva felriadok. Valami hiányzik. Tapogatózok, aztán leesik. Persze, nem is értem miért gondoltam, hogy Kellan ma is itt marad velem. Csalódottan fordulok az oldalamra, így egyedül határozottan nem olyan kényelmes ez az ágy. Szomjas vagyok, ég az egyik lámpa így meglátom a csészémet és igyekszem megkaparintani, mire sikerülne már nincs is szükségem a nyújtózkodásra, mert egy ismerős kéz tartja az arcom elé. Mégis itt maradt? Örülök neki, annak viszont határozottan nem, hogy miután segített visszaül egy fotelbe. Látom, hogy a feje alatt ott egy kispárna, és egy takaró is. Nem gondolhatja komolyan, hogy ott marad egész éjjel?! Fáradtnak tűnik, belegondolva két éjjel is itt volt mellettem, napközben meg dolgozik. Ki fog készülni, nem hagyhatom. Azon tűnődöm, hogy hívjam fel magamra a figyelmét, amikor mintha csak meghallotta volna a gondolatom felnéz. Méghogy én aludjak, mást se teszek napok óta. És különben se megy így, hogy ő ott kuporog.

Fájó szívvel írom le, hogy nem kéne ezt tennie, de a válasza új gondolatot vet fel a fejemben. Eredetileg arra akartam kérni, hogy nyugodtan menjen vissza a szobájába, de látva a konok arckifejezését erről leteszek. Viszont jobb ötletem támad, és amennyire az arcát elnézem ez ellen neki sincs kifogása.

Látom, hogy egy pillanatnyi tétovázás után a takarójáért megy, majd mellém bújik. Kicsit melegem van, de azért a pólómból csak akkor bújok ki amikor már leoltotta a villanyt. Nem akarom, hogy félreértse. Halkan figyelem ahogy egyre egyenletesebben veszi a levegőt, fáradt volt jól gondoltam. Várok még egy kicsit, majd lassan igyekszem közelebb bújni hozzá. Nem, nincsenek hátsó szándékaim. Győzködöm magam. Még nem jöttem rendbe teljesen, neki meg pihennie kell. Csak egy kicsit csúszok közelebb…

Ez a szándékom abban a pillanatban semmisé válik amikor a karja a derekamra csúszik…  

(Kellan szemszöge)

Időközben beállított Jay és Taylor, megjött Kris is és a srácok elmesélik neki, hogy holnap ők lesznek vele. Azonnal tiltakozik, de szó se lehet arról, hogy egyedül maradjon. Mind a szobájában eszünk, kezünkben a tányérokkal, de Anna elég gyorsan elfárad és egyre gyakrabban csukódik le a szeme. Jelzem a többieknek, hogy ideje lelépni. Mire kitessékelem őket már alszik, ezúttal keresztben az ágyon, így én elfoglalom az egyik fotelt. Egyszer kibírom.

Éjjel matatásra ébredek, Anna éppen igyekszik megkaparintani a csészéjét. Felkelek és a kezébe adom, mire csodálkozva néz rám, miután visszadől a párnájára én is elhelyezkedem újra. Figyelem egy darabig, de a fáradtság erősebbnek bizonyul, pár perc múlva mégis felriadok és látom, hogy engem figyel.

- Kérsz valamit? – kérdezem, mire csak megrázza a fejét - akkor tessék aludni.

Csak egy fintor a válasz, gondolom azt hivatott jelezni, hogy ő nem álmos. Látom rajta, hogy valamit mondani akar, ezért közelebb megyek, és leülök az ágya szélére. A kezébe adom a telefont. Azonnal írni kezd, majd felém mutatja.

- Miért nem mész a szobádba?

- Nem hagylak egyedül.

- De jól vagyok

- Akkor se, képes vagy felkelni, és ha elesel?

- És ha megígérem, hogy jó kislány leszek? - Erre inkább nem is válaszolok csak a plafonra emelem a tekintetem. Ő is így gondolhatja, mert vigyorog.

- De nem alhatsz a fotelbe…

- Van esetleg jobb ötleted? – Kérdezem, mire elgondolkozva néz rám, majd bólint. Szinte azonnal megütögeti maga mellett az ágyat. - Komolyan?

Ennyit tudok csak kinyögni. Álmomban se jutott volna eszembe, hogy arra kér feküdjek mellé. Nem mintha nem szeretném átölelni, mert azzal azért tisztában vagyok, hogy többről szó se lehet.

Megint csak bólint, és azonnal ki is húzódik az ágy bal felére, szokás szerint. Újra megpaskolja maga mellett a helyet. Meglepődök, de örülök. És nem csak annak, hogy szemlátomást fontos neki, hogy mi van velem, hanem azért is, mert a fotel szerintem nemhogy alvásra, de ülésre se nagyon alkalmas. Magammal hozom a takarómat, és lefekszem mellé, kivételesen lekapcsolom az éjjelilámpát, ilyen távolságról észre fogom venni, ha baj van. Pár percig még hallom a mocorgását, aztán kiesik minden.