95. Las Vegas…

Sziasztok!
Először is imádlak benneteket! Mindenkit, azt is aki nem írt komit, csak pipált. Ma amúgy is ilyen túlcsordult napom van. És mivel ti ügyesek voltatok, nem húzom tovább, itt a folytatás:
Dicta

(Kellan szemszöge)

Álmodom.

Tudom, hogy nem valóság, és hamarosan magamhoz fogok térni, de olyan szép a látomásom, még kicsit élvezni akarom. Anna áll előttem, az apró szoknyájában és a topjában, egy karnyújtásnyira van csak tőlem, utána nyúlok, de nem érem el. Szinte érzem a csókja ízét a számon, a nekem simuló melleit…

Aztán vált a kép, a következő pillanatban dühösen mered rám és kiabál velem, hogy soha nem bízom benne, és ebből elege van…

Újabb jelenet, ezúttal szomorúságot látok az arcán, és csalódottságot. Azt mondja mindent elrontottam, bocsánatot akart kérni, és hogy ő másfél éve nem bújt ágyba mással csak velem…

Valahol messze zene szól, és nem akar elhallgatni. Próbálok felülni, de azonnal megszédülök és visszahanyatlom. Ó a francba, de hasogat a fejem. Mit csinálhattam már megint? Vannak homályos emlékeim, a bár, a srácok, a koktélok. Anna. Anna az ölemben. Anna a színpadon. Ez az, a kapocs Anna. Állok a zuhany alatt és próbálok magamhoz térni de nehezen megy. Háromszor mosok fogat, mert a leheletemmel gyilkolni lehetne. Aztán keresek tiszta ruhát és kinyitom az erkélyajtót, hogy az oroszlánszag kimenjen a szobából. Megint megszólal a telefon ezúttal megtalálom, Jay-é az. Látom, hogy a kijelzőn a Ben G. név villog, így felveszem.

A srác egy koncert miatt akar beszélni a barátommal, közlöm vele, hogy mindjárt előkerítem. Elindulok a szomszéd lakosztályba, csodálkoznék, ha nem ott lenne. Amikor bekopogok Ash nyit ajtót, olyan komolynak tűnik.

- Szia Jay itt van? Keresik – senki se válaszol, én csak nézek rájuk, hogy most mi legyen, aztán Nikki mozdul meg, elveszi a kezemből és kisétál vele a teraszra ahol beszélni kezd. Olyan a hangulat, mint egy hullaházban. Nem igazán értem, gondolom ők is másnaposak. Miután szerzek magamnak egy pohár üdítőt leülök egy fotelbe, az asztalon ott a reggeli, de kajára gondolni se merek. Nézelődöm, minden rendben, bár kevesebben vagyunk a megszokottnál. Jay fogalmam nincs merre lehet, Taylor sincs a szobában, lehet, hogy még alszik. És Anna is hiányzik, ő gondolom futni van. Eszembe jut az este. Ahogy az ölembe ült, ezt meg kell beszélnünk. Jó talán elhiszem, hogy nem történt köztük semmi Rob-bal. Luca-val tudom, hogy nem, múltkor is csak azért mondtam neki, hogy piszkáljam. Vágyom rá, eszeveszetten kívánom. Talán újra kéne kezdenünk. Tiszta lappal. Elölről.

Kopognak az ajtón arra számítok, hogy ő jön, de nem. Taylor jelenik meg az ajtóban, és hirtelen mindenki felélénkül. Nikki is bent terem, és mindenki a kisgyereket nézi, szemlátomást arra várnak, hogy megszólaljon.

- Még mindig nem veszi fel. Gondolom suliban van.

- A fenébe, meddig megy ez még így? – szólal meg Rob és beletúr a hajába.

Valami gond van. Aggódik, akárcsak tegnap, amikor Anna nem volt meg. Hol van Anna?

- Nem mondjátok, hogy már megint eltűnt - kiáltok fel.  - A fenébe, holnap vele megyek futni. És mikor indult el? És miért nem keressük?

- Már az éjjel. Elment. – Szólal meg Nikki

- Ne hülyíts, szerintem járni se nagyon tudott… - aztán leesik. Elment. De hova? Ezt hangosan is megkérdezem és tátva marad a szám, amikor elmesélik a rövid telefonbeszélgetés tartalmát. Miért ment Anna Vegasba? Főleg Jay-jel?

- És azóta, hívtátok már? – kérdezek újra.

- Nem Kellan, eszünkbe se jutott, arra vártunk, hogy te felébredj és felhívd rá a figyelmünket.

- Rob… nyugi. – Szól rá Kris mire kimegy a teraszra és a hangokból ítélve rágyújt. – Azóta nem kapcsolható a telefonja, Jay-é meg a szobátokban volt szóval őt se tudjuk elérni. Taylor hívta Ginát, de nem veszi fel, arra számítottunk hátha ő tud valamit.

- És a másik száma? Azt is hívtátok?

- Milyen másik száma? – kérdez rám Tom.

- Két telefonja van. Az egyiket csak ritkán használja, Sarah azon hívta májusban.

- Tényleg – lép be Rob is – és a nagyapja is azon szokta keresni. De nem tudom a számát. Viszont… - és ezzel előkapja a mobilját és tárcsáz. Sikerrel jár, azonnal leír egy számot és már hívja is. Sajnos ettől se leszünk okosabbak, csak azt tudjuk meg, hogy Anna valóban Vegasban van. Szerencsére végre megszólal Taylor készüléke, és az arcára kiülő mosolyból mindjárt tudjuk, hogy a barátnője hívja. Gyorsan rátér a minket foglalkoztató kérdésre, de meghallva, hogy a nővére Nevadában van Gina kiakad. Sejtésem szerint káromkodik veszettül. Aztán kapcsol, és közli, hogy pár perc múlva visszahív bennünket.

Nehezen mennek a percek, túlságosan nehezen.

(Rob szemszöge)

Éjjel sokáig tanakodtunk mi lehet ennek a gyors távozásnak az oka, de nem jutottunk semmire. Reggel is ez a kérdés foglalkoztatott mindenkit, de semmi siker. Én személy szerint egyre ingerültebb leszek, Kellan megjelenése és kérdései csak rontanak az amúgy is pocsék hangulatomon. Aztán mégis segít. A nővérem szerencsére tudja Sarah számát, ő azonban nem bizonyul segítőkésznek. Azt közli, hogy tud róla, hogy Anna Vegasba utazott, de azt következetesen megtagadja, hogy elárulja a másik telefonszámát. Csakúgy, mint később Gina, aki ugyan beszél Annával, de azt mondja, csak egy percet mert dolga volt, és nem ért rá. A számot viszont ő nem mondhatja meg, pedig hogy ordít vele Kellan. Egy percig tartok tőle, hogy Taylor behúz neki egyet, mert nem válogatja meg a szavait. Oké, tudom, hogy csak aggódik, de azért a kis tornádó kap tőle hideget-meleget bőven.

Aztán kicsit lehiggadnak a kedélyek, ugyanis megérkezik Luca. Egy percet hagyunk neki, hogy üdvözölje Ash-t, utána a nyakába zúdítunk mindent.

- Vegas-ba van? – aztán egy hosszú ciráda következik tőle is, majd előkapja a telefonját, és megkezdi. Legalább húsz percig egyfolytában beszél, és legalább 5 hívást folytat le. Annával ugyan nem sikerül beszélnie, de azt kideríti, hogy családi ügyben kellett odautaznia. Jól van, most nem elérhető, de hagy neki üzenetet, amit biztosan átadnak.

- Oké, mindenki megnyugodhat.

Hát nem nagyon sikerül, de próbálkozunk. Tom és Tay ma csendesebb, mert nincs kivel játszanak a medencébe. Ash egy pillanatra se szakad el a szerelmétől, de egy csomót sugdolóznak, és Luca gondterheltnek tűnik. Én igyekszem Nikki-t és Kris-t szórakoztatni, Kellan viszont magába zárkózik. Csak akkor szól, ha kérdezzük, és valamin töpreng egyfolytában. Aztán egyszercsak felpattan és Ash előtt terem.

Nem értem a kiabálását, csak annyit tudok kiszűrni a dologból, hogy valami eszébe jutott, és a barátnőjét okolja, hogy miért nem mondta el neki előbb. Ő mentegetőzik, majd a válaszát hallva Kellan a falhoz vág egy poharat és elrohan. Mi meg körbevesszük őket, és végig hallgatjuk, hogy mi történt legutóbb LA-be egy parti után, hogy Kellan-nek kiesett a dolog, mert holtrészeg volt. Hogy Anna megkérte Ash-t, hogy ne is árulja el neki…

Két idióta. Esküszöm, tényleg be kéne zárni őket valahova együtt egy pár napra.

(Kellan szemszöge)

Istenverte szar nap ez a mai, pedig nem kéne így lennie. Végre megvan. Eszembe jutott az a dolog ami az utóbbi hetekben ott bujkált az agyam egyik hátsó szögletében. Most már emlékszem.

Az, hogy Anna valamilyen titkos oknál fogva amit senki se árul el, elutazott még rendben lenne. Az, hogy Jay is vele van kicsit furcsa, de lehet, hogy jobb így, mert legalább vigyáz rá. Viszont az, hogy képtelenség elérni nem tetszik. Abszolút de nem. Miért olyan nagy titok az a rohadt telefonszám? Oké lehet, hogy kicsit elragadtattam magam Ginával szemben, szerintem a nővérétől meg is kapom érte a magamét, de majd kiengesztelem. Van rá egy jó módszerem ami mindig beválik. Mondjuk egy maratoni szeretkezés. Mert ha visszajön, mert állítólag igen, akkor nincs mese beszélnünk kell. Utána pedig jó ideig nem engedem ki a karomból. Most, hogy emlékszem arra amit nekem mondott, arról, hogy ő másfél éve csak velem bújt ágyba, szinte a föld felett lebegek. Mert ez csak jelent valami.

Igaz első indulatomban kitöltöttem a mérgemet Ashley-n, szegény, hogy ordítottam vele is. Tiszta idegbeteg vagyok. Na mindegy, már lehiggadtam, tudom, hogy minden rendbe jön, rendbe kell jönnie.

(Anna szemszöge)

Megfogadtam, hogy nem jövök ide soha többet mégis itt vagyok és a taxiból figyelem Vegas fényeit, ahogy a hotel felé tartunk.

Amikor tegnap hajnalban felvettem a telefont csak azt értettem meg, hogy nagyapának valami közgyűlésen kéne részt vennie, létfontosságú, de nem tud utazni, mert Inez nagyi vérnyomása rendetlenkedik, és nem hagyhatja magára. Illetve nem akarja, amit még abban az állapotban is megértettem. Közölte, hogy már órák óta hívogat, a Jet úgy egy óra múlva száll le a reptéren, addigra próbáljak odaérni. Ruha, papírok a gépen várnak. Persze feltűnt neki, hogy vannak gondjaim a koncentrálással, de megnyugtattam, hogy pár óra és rendbe szedem magam. Amikor elárulta, hogy mennyi a repülőút az úti célomig már rosszat sejtettem.

- Senathair, hova megyek? – kérdeztem rá, és elakadt a lélegzetem amikor kimondta.

- Las Vegas-ba. – Nem tudtam tiltakozni, mert a megrohanó érzések szinte megbénítottak. De nem volt mese. Miután gyorsan elbúcsúzott leroskadtam az ágyra. Legalább egy percig néztem magam elé, aztán pakolni kezdtem. Csak amikor a fürdőbe indultam, hogy lezuhanyozzak hátha attól jobban leszek tűnt fel, hogy nem vagyok egyedül. Azt mondjuk nem tudom, miképpen jutottunk el odáig, hogy Jay úgy döntsön velem jön, egy csomó dolog kiesett, csak arra emlékszem, hogy Patrick hangja ébresztett, hogy negyedóra múlva leszállunk. Néma csöndben tettük meg az utat az értem küldött autóval, Ő nem kérdezett semmit, még a lakást meglátva se. Reggel felvettem a Mary által csomagolt kosztümöt, részt vettem a szavazáson, képviseltem a család érdekeit gépiesen. Csak egyszer estem ki a szerepemből, amikor Gina keresett, hogy mit keresek Vegasban, és, hogy a többiek Mexikóban aggódnak. Megígértem neki, és akartam is, de amikor beléptem és megláttam Jay-t a kanapén ülni tudtam, hogy nincs több időm, és bevallom őszintén kiment a fejemből, hogy telefonáljak. Eljött a vallomás ideje. És beszéltem, sokat, hosszan. Válaszoltam a kérdéseire amik néha megleptek, néha megnevettetek. De jólesett. Késő éjszakáig beszélgettünk, elmeséltem neki azt is miért idegenkedek ettől a helytől, jól esett amikor mellém ült. Persze elsírtam magam, de nem szégyellem, mert megértett, és tudom, hogy bízhatok benne. Amikor a másfél évvel ezelőtti dologról beszéltem elkomorult, és idegesnek tűnt, de mondani nem mondott rá semmit. 

Ma reggel viszont újra a régi, jókedvűen Jay fogadott, együtt reggeliztünk, akkor jutott eszembe, hogy tegnap nem hívtam a többieket. Viszont kisebb gondok akadtak. A mindennapi készülékemet nem találtam. Hiába csörgettem meg ki van kapcsolva. Gondolom lemerült, mondjuk aggasztott, hogy hol lehet, átkutattam az összes táskámat, de nem akadtam rá, a barátomnak volt egy elmélete arról hol lehet, de majd csak holnap tudunk meggyőződni, hogy így van-e. A másikban viszont nincsenek benne a számok, mármint például Rob-é, akit illene értesítenem. Luca-t is próbáltam, de csak kicsengett, hagytam neki üzenetet, gondolom a parton lehettek éppen.

- Oké, szépségem. Ideje, hogy változtassunk az életszemléleteden a Bűnös Várossal kapcsolatban, úgyhogy most kirándulunk egyet. Lapos cipőt vegyél.

(Jay szemszöge)

Még jó, hogy az út Baile Inez’s és Mexikó között jó hosszú, mert rengeteg dolog van, amit végig kell gondolnom. Alig több mint két nap telt el azóta, hogy bekoktéloztunk, de az óta 180 fokos fordulatot vett körülöttem a világ. Amikor láttam Annát és Kellan-t csókolózni biztos voltam benne, hogy végre rendbe jönnek köztük a dolgok. Már éppen ideje, mert ez a folytonos macska-egér játék, amit játszanak nem normális. Persze nem csodálom, hogy a barátom orra bukott, annyi pia után ki nem? Annán is azt láttam, ahogy énekelt, hogy bizony nem sok választja el attól, hogy kifeküdjön. Bár hazáig kitartott, összefüggéstelenül beszélt, néha nagyokat nevetett, és Kellan-ről áradozott. Hogy milyen jól csókol, és milyen jó az ágyban. Na ez mondjuk határozottan olyan információ volt, amire nem voltam kíváncsi, de egy részeg nőt leállítani, ha beszélni akar – lehetetlen. A szobájukba érve hatalmas mosollyal ült az ágyán, csak azt a rohadt telefont ne vette volna fel. Bár ha jobban belegondolok jó ez így. Nem értettem kivel és mit beszél most már tudom, hogy a nagyapja hívta. De az utána beálló csend és az ahogy ült ott megijesztett.

Aztán, mint aki nincs magánál, és ebben határozottan volt valami, nekiállt bedobálni mindent a bőröndjébe, majd támolyogva elindult a fürdő felé. Ekkor léptem elé, és kérdeztem rá hova készül. És akkor komolyan megijedtem. Mert sírni kezdett, és nem úgy, mint ha valaki azért teszi, mert részeg, vagy mert nő és teszem azt hisztis. Ő annyira szomorúnak tűnt, zokogott, csak lassan értettem meg az összefüggéstelen mondataiból, főleg, hogy legtöbbször nem is angolul beszélt, hogy Las Vegasba kell utaznia. De ott történt valami rossz, és ő nem akarja. Amikor kimondta azt a szót, hogy ”my Baby" megértettem.

Valószínűleg ha nem vagyok én is erősen piás legalább egy üzenetet írok a többieknek, de így csak arra volt időm, hogy egy plusz farmert, két pólót és egy alsógatyát bedobjak egy táskába. Már útra készen állt a bőröndjei mellett, de nem volt magánál. A taxiban is csak ült lehunyt szemmel, öntudatlanul. Amint megérkeztünk a bejáratnál várt bennünket egy egyenruhás férfi.

- Miss Anna? Jól van? – kérdezte aggódva, megnyugtattam, hogy nem, de majd lesz, ha kijózanodik.

Egészen addig nem tűnődtem el azon, hogy szombat hajnalban honnan szerzünk repülőjegyet. Követtem őket, aztán egyszercsak kutatni kezdett a táskájában, és előhalászta a telefonját. Képtelen volt a beszédre, de Rob neve feltűnt, így kiügyeskedtem a kezéből a mobilt, és közben próbáltam támogatni, ami tekintetbe véve mennyit ittam én is nem volt egyszerű. A haverom jött az idióta kérdéseivel, bár oké, megértem aggódtak. Anna mocorgott, a telefon leesett, csak nehezen tudtam felvenni, úgy, hogy mi se kössünk ki a földön. Mire sikerült láttam, hogy kikapcsolt így a zsebembe dugtam.

Aztán jött a sokk, az első. Utaztam már magángépen, de ez valami felfoghatatlanul fényűző volt. Közös erővel becsatoltuk Annát az egyik fotelbe, egész felszállás alatt beszéltem hozzá, mert szinte remegett, hogy a repülés, a pia vagy az uticélunk miatt nem tudom. A pilóta később visszajött, és azt mondta talán jobb lenne, ha lefektetnénk az egyik hálófülkében. Akkor kaptam másodszor sokkot. Magángép, több hálófülkével?! Így tettünk, mielőtt kiment még rákérdeztem, hogy kié ez a gép. Azt mondta a Mc’Gee International Company-é.

Hát ettől nem lettem okosabb, és mivel én se voltam túl jó állapotban, és Anna is folyton mocorgott mellé feküdtem és pillanatokon belül elaludtam. Már hajnalodott helyi idő szerint amikor Vegasba értünk, szarul volt, így nem kérdezősködtem, de volt valami amire felfigyeltem. Anna gyűrűje és a gép szárnyán lévő embléma megegyezett. És sejtettem, hogy ez nem véletlen. Amire kipakoltunk már a lépcső előtt állt egy sötétített üvegű limuzin amibe magától értetődően száll be. Elmerültem a gondolataimban, így fogalmam se volt, hol áll meg velünk a kocsi. Egy magánlifthez vezetett, legalábbis abból, hogy egy külön kártyával nyílt, amit egy irattartóból halászott elő erre következtettem.

A lakosztály megdöbbentett, bár ha jobban meggondolom az inkább egy penthouse. Luxuskivitelben. Azonnal egy hálószobába kalauzolt, ő meg eltűnt egy másikban. Mivel piszkosul fáradt voltam csak bezuhantam az ágyba ruhástul.

Reggel kipihenten ébredtem, a nappaliban találtam egy cetlit, hogy a 6001-es számon kérjek amit csak szeretnék. Mivel éhes voltam így is tettem, kedves női hang közölte, hogy pár percen belül megérkezik a reggelim, de előtte nyissam meg a liftet a pincér számára. Az is elmagyarázta, hogy ezt hogy tegyem.

Kíváncsi voltam. Nagyon. Úgyhogy lelkiismeretfurdalás nélkül körülnéztem. A lakás négy hálószobából, öt fürdőből, egy hatalmas nappaliból, ebédlőből, konyhából és egy gigantikus méretű teraszból állt saját medencével, a hotel legfelső emeletén. Még ezt is lenyeltem volna, de aztán a teraszon állva megláttam a hatalmas bronz oroszlánt ami összetéveszthetetlenné teszi ezt a helyet.

A MGM Grand Casino tetején voltam.

Egyre több kérdés gyűlt össze bennem, de nem volt kinek feltennem.

Csak vártam. És vártam. És vártam.

Aztán amikor megjött nem bírtam sokáig. Éppen a kanapén ücsörögtem  és bámultam a plazmatévét, amikor meghallottam a lift hangját. Egészen máshogy nézett ki. Nadrágkosztüm, aktatáska, szigorú haj és leheletnyi smink. Az ékszereiről messziről látszott, hogy azok bizony valódiak. Fáradtnak tűnt, szinte azonnal kibújt a cipőjéből, és csak akkor vett észre.

- KI VAGY TE? – oké, tudom hülye kérdés volt, de Anna értette mire gondolok.

Először nem szólt, levetette a kabátját keresett egy ásványvizet, aztán mellém telepedett.

A nevem Anna Gádor Mc’Gee. De ezt tudod. A nagyapám pedig Shane Mc’Gee a Mc’Gee International Company más néven a M.I.C. tulajdonosa.

Órákon át mesélt. Arról, hogy az Államokban született, hogy a szülei úgy ismerkedtek meg, hogy az édesanyja nyelvtanulás céljából ideutazott, aztán itt ragadt. Nem házasodtak össze, csak az eljegyzésig jutottak, de őt elismerte és a nevére vette az apja. Hogy aztán lelépett, és ők visszamentek Magyarországra, pár év múlva egy nyaralás alkalmával az édesanyja és a mostohaapja egymásba szerettek, aztán esküvő, és jött Gina. Ahogy az kell. Így kapta a népes olasz rokonságot, akik azonnal befogadták, és vele is családtagként bánnak azóta is. Hogy az apja meghalt, és a nagyszülei  akkor szereztek róla tudomást, és megkeresték. Hogy velük jött, pár évig itt élt többnyire, egyetemre járt, ott ismerkedett meg Sarah-val. Hogy besegít a nagyapjának az üzleti ügyek intézésébe, most is azért kellett ideutaznia, éppen egy közgyűlésen volt, mert van meghatalmazása szavazni. Na itt szóltam közbe először.

- A nagyapádnak részvényei vannak ebben itt? – Mutattam körbe, erre nevetni kezdett.

- Egy kevés… - gyanús volt, így rákérdeztem.

- Mennyi?

- 25 %.

Na ez okozott egy kis fennakadást a fejemben, úgyhogy kíváncsiskodni kezdtem.

- És miről szavaztatok?

- A felrobbantásáról…

- MI? – ugrottam fel, oké tudom hülyeség volt, bár ettől jobb lett a kedve, legalább egy percig nevetett.

- Nyugi ellene voltam – szólalt meg két hullám között – és nem azonnal lett volna. A hotel felújításra szorul, és felmerült, hogy egyszerűbb lenne lerombolni, és az alapoktól kezdeni, ezért volt fontos, hogy ideérjek, mert nagyapa nem tudott jönni, és szükség volt a szavazatomra. Kerkorian és Murren nem értett egyet, de mi Kirk bácsi mellé álltunk, - mivel furán néztem kiegészítette a mondatot – Ő Kerkorian, régóta jóbarátok nagyapával. Igaz ez most sokba kerül. De nagyapa szerint a barátság többet ér, mint a pénz.

- Mégis mennyit?

- Ezt hogy érted? – kérdezett vissza.

- Azt mondtad a felépítése olcsóbb lett volna, mennyi a különbség a kettő között? – kíváncsiskodtam. Felkapta az asztalon heverő mappát, egy fél percig nézte, aztán megszólalt.

- Olyan 3 körül.

-  Csak, 3 millió dollárért nem érdemes lerombolni egy… - aztán megakadtam, mert megláttam, hogy mosolyog. – 3 MILLIÁRD dollár?! Atya ég.

Legalább öt perc és egy sör kellett ahhoz, hogy felfogjam amit eddig is sejtettem. A csaj nem kispályás. És ekkor valami más is szöget ütött a fejemben.

- Anna vannak édesapádnak testvérei? – csak megrázta a fejét. Én meg gondolkodtam. És ha lehet mégjobban ledöbbentem. – Ez azt jelenti, hogy…

Hosszú, boldog életet kívánok a nagyapjának, de a kilátás, hogy mindent ő örököl egyedül…

Rengeteg kérdésem volt, de azt mondta fogalma nincs mekkora a nagyapja vagyona, viszont volt még egy fontos dolog (illetve több is, de arról majd később) amit tudni akartam.

- Hogy a francba tudtad ezt titokban tartani? Mármint, hogyhogy nem jött rá eddig a sajtó?

- Nem tudom. Nem nagyon jelenek meg nyilvánosan a nagyszüleimmel, és mivel csak pár éve jöttem a képbe, és a szüleim nem házasodtak össze… valószínűleg ezért.

- Oké, de azóta, hogy Rob-bal ezt a színjátékot játsszátok?

- Hát gondolom a magyarországi életemre koncentráltak. És mivel San Francisco-ba születtem és az nem nagyon köthető össze a nagyapámmal. A gyűrűm meg szerencsére még nem vizsgálták meg tüzetesebben.

- Nem semmi vagy… - és tényleg így gondoltam. Itt egy lány, 24 évesen akkora örökség vár rá, ami egy egész országnak elég lenne, de nem csinál belőle ügyet. Nem vág fel, nem ugráltatja a személyzetet, maga süt rántottát reggel majd egy tucat embernek, és örül a pár dolláros pólómnak, amivel megleptem a szülinapján. De nem mondja el senkinek.

Szólt, hogy elmegy átöltözni, de még utána kiabáltam.

- Te Anna, Rob tud erről?

- Nagyjából… - na ez megint ígéretesnek tűnt, és amikor visszaért egy rövidnadrágba és pólóba rá is kérdeztem.

- Mi az, hogy nagyjából?

Aztán elmesélte, hogy abba már beavatta, hogy néha besegít a nagyapjának, abba is, hogy jövőre átköltözik az államokba, de olyan dolgokba, hogy vagyon, örökös nem mentek bele.

Piszkos nagy szerencséje van ennek a Pattinson-nak.

Bár szó se róla, most már tudom, hogy ők ketten soha nem fognak úgy együtt lenni. Mert Anna Kellan-t szereti, csak szerintem ezt fél bevallani. Erre akkor még nem mertem rákérdezni, mert volt még valami, ami ennél is jobban érdekelt.

A rettegése Vegas-tól.

És elmesélte. A megismerkedésüktől kezdve, hogy mennyire más volt mellette, és mennyire nem vette ezt észre. Az a szemétláda igyekezett kisajátítani, és ő belesétált a csapdájába. Azt, hogy amikor rájött, hogy babát vár milyen gondolatai voltak, hogy a srác bezzeg nem volt oda az örömtől. Aztán azt az estét itt Vegasban. A látványt ami a szobájukban fogadta, a veszekedést, hogy elrohant, és mi történt utána. Azt, hogy Sarah az első hívásra jött, csak őt hívta, mert szégyellte magát a családja előtt. Azért, hogy elhanyagolta őket, de ők amint megtudták ideutaztak. És vigasztalták. Hogy utána depressziós lett, de a többiek, főleg Sarah és Luca kirángatták belőle. Sírt, de ezúttal a megkönnyebbülést is éreztem rajta, hogy beszélhet róla. Elmesélte, hogy azóta igyekszik mindig mellettük állni, meghálálni, hogy soha nem hánytorgatták fel a múltat. Most először láttam, hogy önmaga. Egy szorongó kislány, akinek túl gyorsan kellett felnőnie. Túl sok minden van a vállán, de küzd folyamatosan. Talán, mert belé nevelték, talán a génjeiben hordozza, nem tudom.

Késő éjjelig ültünk a kanapén, hamburgert ettünk, mert erre volt gusztusa.

Aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy már nem ő beszél. Én mesélek azokról a helyekről amerre éltünk, a családomról, a zenekarról. A kapcsolataimról. A terveimről, a vágyaimról. És éreztem, hogy nem a udvariasságból tesz fel újabb és újabb kérdéseket. Meg akart ismerni. Engem Jackson Rathbone-t. Nem a színészt, nem a zenészt. Hanem az egyszerű srácot. Csillogó szemmel hallgatott, és tett néha megjegyzéseket.

Azt hiszem, hogy ez az éjszaka összeköt bennünket, talán örökre.

Barátok lettünk.