107. Az „első randi”…

Sziasztok!

Nincs sok hozzá fűznivalóm a maihoz. A komikat köszönöm mindenkinek, jó vagy rossz hír nem tudom, de még legalább két fejezet várható az előzőekhez hasonló hangulatban. Most ehhez van kedvem. De remélem nem baj, hogy nem veszekednek?

Dicta

(Anna szemszöge)
Kintről beszűrődő zajra ébredek, mintha egy ajtó csukódna, valószínűleg Rob és Kris távozott éppen. Valami nyomja a lábamat, és a derekamra is egy kar nehezedik, így azonnal kipattannak a szemeim. Kellan talán ha pár centire van tőlem, az arca kisimult, békésen szuszog. Nagy bennem a késztetés, hogy megsimogassam, hogy legalább csak egy kicsit hozzáérhessek, de visszafogom magam, szüksége van a pihenésre. A könyökömre támaszkodva figyelem, néha összehúzza a homlokát, aztán mosolyogni kezd, megjelennek a gödröcskéi a szája mellett és ettől teljesen kész vagyok. Oké, egy puszi még nem a világ. Lassan bújok hozzá közelebb, alig érintem az ajkaimat az övéhez, de mintha megrázna az áram. Még jobban mosolyog, aztán látom, hogy megremegnek a szempillái, a francba, mégiscsak sikerült felébresztenem. Ajaj, gyorsan el kell innen tűnnöm, még mielőtt lebukok és rájön, hogy milyen nagy hatással van rám. Mert nincs kétségem, hogy akkor bizony az egész napot az ágyban töltenénk. Ami ellen nincs igazán kifogásom, de talán előbb beszélnünk kéne. Csak azt ma még nem lehet. Te jó ég, még egy éjjel így, kész emberkínzás.

Bemenekülök a fürdőbe, amíg végzek sikerül lenyugodnom, visszatérve mutatom neki, hogy szabad a pálya. Lopva utána nézek, a legjobbkor. Mert amit látok az kifejezetten tetszik. Szóval ez változatlan, a fizikai vonzódással nincs semmi probléma.

Amire visszér már felöltözök, ő reggelit rendel, én meg kimegyek a teraszra. Végre szabad levegő, igaz egy kissé fagyos, mert fúj a szél és a 26. emeleten vagyunk, de ennyit megér. Hát még úgy, hogy ezzel elérem, hogy Kellan kijöjjön utánam és átöleljen. Ügyes vagy Anna, csak így tovább. A reggeli nagyszerűen telik, főleg, hogy kapok az ő sonkájából is, folyamatosan beszél, én meg bólogatok, vagy éppen rázom a fejemet, de a legtöbbször nevetek, mert folyton megnevettet. Utána viszont megint kitör belőle a zsarnok és nincs mese be kell vennem azt az undorító löttyöt amiről azt állítja, hogy antibiotikum és használ. Na ja nem neki kell lenyelnie 4 óránként. De megteszem, mert kíváncsi vagyok arra mit tervezett mára.  

(Kellan szemszöge)

Reggel csak lassan térek magamhoz, lassan nyitom ki a szemeimet, és rögtön az ő csodálatos zöld tekintete néz rám, a szája sarkában kis mosoly bujkál, szemlátomást már jó ideje ébren van, és az egyik kezére támaszkodva figyel.

- Jó reggelt – mosolygok rá, mire ő is köszönést formál a szájával hangtalanul. – Régóta fenn vagy?

Megrázza a fejét, majd kiugrik az ágyból, és nagyot nyújtózkodik, ettől viszont megemelkedik a pólója, és kivillan a köldökében lévő kis ékszer. A szemeim a mellén megfeszülő anyagra tapadnak, és igyekszem úgy tartani a takarót, hogy ne legyen túl feltűnő az alatta kialakult dudor. Mert a testem persze azonnal reagál a látványra. Szerencsére sikerül elkerülnöm a kínos szituációt, mert int, hogy bemegy a fürdőbe. Igyekszem lenyugtatni magam, mire visszaér sikerül nagyjából lehiggadnom, jelez, hogy szabad az út, magammal viszem a cuccom, feltűnik, hogy lopva utánam néz, és ez felettébb jól esik. Öt perc alatt végzek, mire visszaérek már ő is felöltözött, hozzám hasonlóan laza nadrágot, pólót és kapucnis fölsőt húzott.

- Reggeli? – kérdezem, mire élénken bólogat, megint azt kéri amit előző reggel. Amíg megrendelem Anna a teraszra sétál és fázósan húzza össze magán a kabátot, mondom neki, hogy jöjjön be, de csak a fejét rázza, úgyhogy kiviszek neki egy takarót a kanapéról és ráterítem a hátára. Én is mögé állok, és átölelem. Természetesen szigorúan azért, hogy melegítsem. De abban a pillanatban, hogy a kezeim a derekára simulnak ő meg rárakja az ujjait az enyémekre egészen más jut az eszembe, hát még ahogy a hajába temetem az arcom és megérzem az összetéveszthetetlen illatot. Te jó ég.

A tájat nézi, tökéletes kilátás nyílik a Mississippi-re. Látom, hogy megrázkódik, úgyhogy határozottan betessékelem a nappaliba, azonnal becsukva az ajtót, és feljebb tekerve a fűtést, morog az orra alatt valamit, de kopognak, úgyhogy beengedem a szobapincért. Miután betolta a kis kocsiját, gyorsan útjára bocsátom. Anna éhes lehetett, mert már pakol is át az asztalra. Elém leteszi a szokásos sonkaadagomat, ő meg nekiáll kanalazni azt a fehér trutyit, de egy idő után egyre vágyakozóbb pillantásokat vet a tányérom felé, úgyhogy levágok egy darabot és nekinyújtom. Vigyorogni kezd, és persze elfogadja. A reggeli elég érdekesen alakul, mert ő ugye még mindig nem szólalhat meg, úgyhogy én beszélek, ő meg próbál valamilyen módon válaszolni.

Miután mind a ketten jóllaktunk nagy harc után sikerül csak rákényszeríteni, hogy vegye be az antibiotikumot. A laptop segítségével közli velem, hogy jól van, holnapra a hangja is rendben lesz, és hagyjam békén. A végén azért csak lenyeli a gyógyszert, és leül a kanapéra. Kitolom a zsúrkocsit a folyosóra, és kirakom a „Ne zavarj” táblát. Leülök mellé, mire kérdőn néz rám, majd kezébe véve a laptopot ír valamit, és a gép felteszi a nagy kérdést.

(Anna szemszöge)

Kellan meglepődik a kérdésemen, de aztán a felsorolt lehetőségek közül rögtön lecsapok a legígéretesebbre. Végre napok után kimozdulhatok a szobából. Persze megpróbál elkövetni mindent, hogy lebeszéljen, de nem sikerül. És milyen jó, hogy nem hagyom magam. Amikor visszatér felöltözve már én is menetkészen várom, de akadályba ütközöm.

- Sapka, sál? – kérdezi. Jobb lesz ha befejezi ezt az anyáskodást, mert dührohamot kapok.  Persze nem, és beletörődően hagyom, hogy a nyakam köré tekerje a saját sálját. Ez tetszik. A sál is, sima fekete egyszerű kötött, és a belőle érződő illat. Az nagyon bejön. Mintha ő lenne itt minden pillanatban közvetlen az orrom előtt.

- Oké, még valami sapkát kell találnunk neked – néz rám töprengve. Jaj nemár. Annyira indulnék, úgyhogy bemegyek oda ahol esetleg találhatok valami használhatót, mert a saját cuccaim között tuti nem. Szerencsével járok, sőt egy a sapkámhoz illő sálra is ráakadok, amit morgolódva fogad el. Aztán végre útnak indulunk. A taxi gyorsan a célállomáshoz visz bennünket, Kellan meg kis hijján úgy tol be az ajtón. Nagylelkűnek bizonyul, amit kicsit ki is használok. Nem tudhatja, hogy imádom a kezében tartott film minden részét. John McClane a kedvenc zsarum ebben a kategóriában. Mondjuk az én választásomra érdekes képes vág, de beletörődően bólint. És a harmadik, na az igényel némi szempilla rezegtetést, de aztán előhúz pár tokot. Hát van amelyiknek már az eleje is elég véresnek tűnik, úgyhogy azt választom amelyiken fiatalok mosolyognak. Fizetni persze nem hagy, még elő se tudom venni a pénztárcámat már elintézte a dolgot. Oké, akkor ez végülis randinak is tekinthető. Főleg miután a filmen kívül a nasit is ő veszi. Egyszerűen sose tudok ellenállni ezeknek a finom kis fánkocskáknak. Nem is értem Európában miért nincs még ilyen gyorsbüfé, pedig ott is próbálkoznak mindennel ami csak ehető.

Olyan jó vele lenni, lopva rápillantok, szeretnék hozzá bújni, megfogni a kezét itt a nyílt utcán, de egyelőre nem lehet. De majd holnap, beszélek vele, és utána Rob-bal is. Mennyire más lesz úgy. Most azonban megtalálnak bennünket a hiénák, illetve először a rajongói, és velük nincs is gond, de a fotósokat kezdem igencsak utálni. Miattuk kell végül a gyorsabb hazajutás mellett dönteni. Egész úton azon töröm a fejem, hogy vajon mi lesz ha felvállaljuk a kapcsolatunkat. Mert szeretném, és a jelekből ítélve ő is. Persze egy ideig gondolom lesz egy kis ramazuri, hogy lecserélem Robert Pattinson-t Kellan Lutz-ra, de majdcsak elcsitul a dolog. Jó Rob-ot és főleg Kris-t sajnálom, és ha sikerül azért a nyugodt ünnepeket megpróbálom elintézni nekik, sőt ha módomban áll valamilyen módon megpróbálok segíteni a továbbiakban, de most Kellan fontosabb. Eleget várt rám, és szenvedett miattam. Itt az ideje a jutalomnak. Hát ez kicsit nagyképűen hangzik, mármint magamat jutalomnak képzelni.

A délutánunk fergetegesen telik. Jobbat nem is kívánhatnék, azt mondjuk nem tudom mikor bújtunk össze, de nagyon tetszik, ahogy átkarol. És ez bizony még fokozható.

(Kellan szemszöge)

- És mi terveztél mára? – nem tudom mire gondol, úgyhogy kérdőn nézek rá. - Hallottam, hogy az este kikötötted, hogy este hatig senki se teheti be a lábát, szóval csak van valami terved a szórakoztatásomra? – komolyan néz rám, miután ezeket a mondatokat beírta a gépbe és az felolvasta, de a szeme huncutul csillog.

- Hát nem is tudom, a kártya kilőve, mert képes lennél elszedni az egész gázsimat. Ami eszembe jut az a társasjáték, esetleg filmnézés…

- Oké, akkor már inkább mozizunk. De honnan szedünk filmeket?

- A hoteltől tíz percre van egy dvd kölcsönző, megyek és hozok. – Még ezelőtt amikor itt forgatattam a The Killing game-et gyakran néztem filmeket esténként, ezért ismerem a várost.   

- De jó, én is. – És már fel is ugrott, tiltakozok, hogy nem kéne, de annyira könyörgően néz rám, hogy megadom magam. Közlöm, hogy öt perc és itt vagyok, de mire az ajtóig érek már a hálóból hallom a pakolászását. Gyorsan visszaérek, Anna farmerbe, hosszúszárú csizmába, garbóba vár, már veszi is a kabátját, viszont amikor megkérdezem, hogy és a sapka-sál, csak bosszúsan néz rám. Amikor azt mondom, hogy oké, akkor maradunk, megint ráncolja a homlokát, majd beírja a laptopba, hogy ő nem hozott. Leveszem a saját sálamat, amit a nyaka köré tekerek, hagyja, de a gondolatai nem lehetnek túl békések. A sapkámat viszont nem adhatom neki, mert nem lenne jó rá, sarkon fordul, berohan Rob hálójába, majd az ő fekete sapkájával tért vissza, a nappali tükre előtt a fejére igazítja, sőt talált egy sálat is, azt meg a nyakam köré tekeri. Hiába mondom, hogy felesleges nekem nem kell, de mutatja, hogy ha neki muszáj akkor nekem is.

Együtt lépünk ki a liftből, egyből a hátsó kijárat felé terelem, általában a srácokkal az elsőt használjuk, ezért a fotósok mindig ott dekkolnak, csak ritka alkalmakkor jövünk erre. Látom, hogy felhúzza a kesztyűjét, és elégedetten néz körbe. Leintek egy taxit, a forgalom ellenére tíz perc se kell és a kölcsönzőnél vagyunk. Egy pillanat alatt betuszkolom az ajtón egyrészt a hideg, másrész az egész városban felfedezhető fotósok miatt. Amit ott művelünk az elég vicces. Nekünk. Szegény srác a pult mögött totál kiakad, amit nem csodálok. Először is, nehezen jutunk dűlőre mit is vegyünk ki. Végül úgy döntünk, hogy mind a ketten keresünk egyet-egyet, de hála neki, három lesz belőle. Először én választok, felemelek két akciófilmet, mire kapok egy fintort, és rábök a Die Hard-ra. Utána ő akar szemlátomást valami „rózsaszínt”, na azon a polcon negyed órát egyezkedünk. A végén nagylelkűen beleegyezek, hogy oké, a Vágy és vezeklés jöhet. Az elvileg dráma. És még abba a kategóriába tartozik amit hajlandó vagyok megnézni. Aztán viszont ragaszkodik hozzá, hogy keressünk egy olyat amiben én játszottam. Gyorsan leveszek párat, a végén a Szalagavatót veszi ki a kezemből. Nem túl jó választás.

Miután elintézem a kölcsönzést, megint beöltözünk és kilépünk az utcára, le akarok inteni egy taxit, de nem engedi, mutatja, hogy inkább sétáljunk. Végülis miért ne. Szerencsére nem esik semmi, úgyhogy egymás mellett indulunk vissza a hotel felé. Szívem szerint megfognám a kezét, és látom, hogy ő is ránéz az enyémre, de nem merem. Elfogadom, hogyha nyilvánosan nem lehetünk egyelőre együtt, és ezt ma el is mondom neki, de azért a késztetés, hogy magamhoz húzzam bennem van. Lassan lépkedünk a tömegbe, amikor egyszer csak leblokkol. Nem értem mi baja, aztán észreveszem mit néz annyira. Az utca másik oldalán egy Doughnuts van, itt is lehet érezni a fánkok édes illatát. Vágyakozva bámulja a hatalmas üvegablakokat.

- Bemenjünk? – kérdeztem, mire felderül az arca és boldogan bólint. Keresünk egy zebrát és pár perc múlva már be is lépünk a büfébe. Bent megfogja a karomat és céltudatosan a pulthoz vezet. Nézem az arcát, mint egy kisgyerek a játékbolt kirakatánál, ámulva csodálja a színes sütiket. Kiválaszt egy rózsaszín cukormázas és egy csokis darabot, plusz egy teát, én is kérek kettőt és egy kávét. Nézelődünk és némán faljuk az édességet ami rendkívül zsíros és édes, szóval totál egészségtelen, de éppen ezért eszméletlen finom. Miután végez, elegánsan megtörli a száját a szalvétával, elégedetten néz körül, majd a következő pillanatban újra az üvegvitrineket kezdi tanulmányozni.

- Azt akarod mondani, hogy még ennél? - kérdezem mosolyogva, mert az arca egyértelműen ezt sugallja, de megrázza a fejét. Előkapja a telefonját, és villámgyorsan bepötyögött valamit.

- Most nem kérek, de vihetnénk párat… - és megint előveszi a kislányos, pillarezegtető nézését. Hatalmasat nevetek, mire csak kidugja a nyelvét. Felállunk, és újra a pulthoz vonulunk. Gyakorlatilag majdnem az össze fajtából kérünk. Sajnos az előbbi hangos nevetésem és a hosszú válogatás felkeltette pár kiscsaj figyelmét. Nem is értem délelőtt miért nem iskolába vannak? Alighogy kilépünk az ajtón vagy öten körbevesznek bennünket, miközben aláírom a papírjaikat, és fényképezkednek velem Anna próbál félre húzódni, de persze egyikük felismeri, hogy ő Rob barátnője, és mindjárt jön a kérdés, hogy a haverom merre van. Közlöm, hogy forgat, és indulnánk is de a csoportosulásunk feltűnő lehetett, mert előkerül egy fotós. Látom, hogy Anna szeme dühösen villan, de mint mindig ilyen esetekben higgadt marad. Most már hagyja, hogy leintsek egy taxit, és beszállva a hotelbe vitetem magunkat.

Egész úton elgondolkozva néz maga elé, de mire a lakosztályba lépve levetkőzünk már újra mosolyog. Lovagiasan hagyom, hogy először azt nézzük meg, amit ő választott, aztán az akciófilmet. Ebédre egyikünk se gondol, mert a fánkokat a kanapé előtti asztalra tettük és közben elveszünk egyet-egyet. Az egyik közepébe mogyorókrém van, amikor megkóstolja felcsillannak a szemei, rögtön felém kínálja, én is harapok belőle, meg is jegyzem, hogy ilyet máskor is kell neki szereznem. Főleg, mert az ahogy lenyalja a krémet a szája széléről igencsak beindítja a fantáziámat.

Az utolsó film az amiben volt egy apró szerepem, én lebeszéltem volna róla, de nem hagyta, na öt perc múlva már nem bánom.

A címe alapján gondolom valami vígjátékra gondolt, de amikor a gyilkos kinyírja a főszereplő anyját, amit az végignéz, Anna szó szerint az ölembe ugrik és a mellkasomba temeti a fejét. Kicsit később félszemmel ki-kiles, öt percig nézi, majd megbök. Nem tudom mire kíváncsi, erre előkapja a laptopot és írni kezd.

- Azt mondtad szerepelsz benne… - von kérdőre, mire megnyugtatom, hogy igen de talán három jelenetben egy-egy percet. Válaszul fejbe vág a párnával, és mutatja, hogy akkor pörgessem. Hősiesen végignézi a jeleneteimet, majd elgondolkozva méreget.

- Oké, ne kímélj – mondom, lerí róla, hogy van véleménye.

- Ez a film szar… - írja - nem te, a történet, meg az a lány. És, Istenem, olyan bénák azok a rendőrök. Nem tudtál volna valami olyat mutatni amiben jobb szereped van?

Na ez egy olyan pont, ami elég fájó, közlöm vele, hogy olyan nemigen akad. A következő egy órában az eddigi munkáimról beszélgetünk, illetve csak én, ő csak néha írt le egy-egy mondatot, amire választ akar. Azt látom rajta, hogy csodálkozik, hogy ennyi filmben, sorozatban játszottam, de mindig csak apró epizódszerepeket. Na ja, ha kellett egy magas, szőke izompacsirta szóba kerülhettem, de ha a karakter kicsit is bonyolultabb volt esélytelen voltam. Beszélek neki a Meskada-ról, a Warrior-ról, hogy utóbbi főszerep és Ashley-vel játszom benne. Érdekeli, hogy miért nem azt néztük meg, mire közölöm, hogy még be se mutatták, csak pár trailer jött ki belőle. Erre ölbe kapja a laptopot, és rákeres. Az a jelenet is előbukkan amikor megcsókolom Ash-t, erre összehúzza a szemöldökét de nem szól. Viszont a kereső kidobta még jópár találatot, filmeket, fotózásokat, azt a két klipet is amiben benne voltam. Az egyikre azonnal rá is kattint. A Without you-ért odavan, mint kiderül szereti a Hinder-t, mesélek pár sztorit a forgatásról és a srácokról. A másik viszont beteszi a kaput.

(Anna szemszöge)

Sose hittem volna, hogy ez így van, de Kellan önbizalomhiányban szenved. A magánéletben lehet, hogy egy macsó, és roppant határozott, de a szerepeivel kapcsolatban elég határozatlan. Erről van lehetőségem meggyőződni, mert miután megnéztük a két filmet, - mindkettő rendkívül tetszett - és a végén igyekeztem feltűnésmentesen elmázolni egy-egy könnycseppet sort kerítünk arra amiről azt mondta szerepel benne. Persze én is tehetek a dologról, mi a fenének nem olvastam el mi van a borítón?  Mert az amit én kedves vígjátéknak gondoltam valójában egy pszichopata tanár rajongása egy tanítványa iránt. Már az eleje is gyanús volt, utálom az értelmetlen öldöklést, úgyhogy igyekeztem nem odanézni, inkább hozzá bújtam. Igaz egy kis időre a közelsége és az ölelő karja el is terelték a figyelmemet, de aztán csak feltűnt, hogy tíz perce megy és Őt még mindig nem láttam a képernyőn. Jó vicc, előbb is mondhatta volna, hogy alig van benne. Amikor rákérdez a véleményemre, ami gondolom leolvasható az arcomból zavarba jövök. Rob az egyetlen színész akivel a szerepeiről beszéltem eddig életemben, de ő más. Vele szemben is igyekeztem árnyaltan fogalmazni, mert ki vagyok én, hogy leszóljam a munkáját. Teljesen laikus vagyok a színjátszással szemben. De Kellan más. Ő fontos nekem, és nem akarom megbántani. Bár jelen esetben tényleg nem tudok sok jót mondani az ő szerepéről se, mert egy nagyképű seggfejet alakít. Azt is kb. 5 percben az egész film alatt.

Viszont a véleményem elindít egy folyamatot. Kiderül, hogy hihetetlen sok filmben szerepelt. Kisebb-nagyobb epizódokban. Ahogy sorolja a címeket, a benyomásait, az embereket akikkel forgatott kíváncsi leszek. Milyen jó dolog is az Internet! A kereső eszméletlen mennyiségű találatot dob ki, és én jó sokra rá is kattintok. A szerepei általában egy kaptafára íródtak, amit nem értek. Oké, jóképű, és elragadó a szőke hajával, a kék szemével és a csibészes mosolyával. Pedig akkoriban még nem is volt ilyen izompacsirta. De mégis látom rajta, hogy átérezte a karakter. A legutóbbiak amikről kiderül, hogy még be se lettek mutatva már nagyobb tehetséget igényelnek. A Meskada miatt mondjuk fennakad a tekintetem, rossz azt látni, hogy egy másik nővel fekszik az ágyban. Az Ash-sel közös viszont tetszik, és a csók se zavar. Tudom, hogy mi van közöttük, így nem nagy szám. Én is megcsókoltam már Rob-ot, Jay-t, Tom-ot. Te jó ég, ezt soha többet nem tehetem. Mert ha valóban azt érzi irántam amit én iránta akkor nem lehetett kellemes végignéznie. Ajaj.              

Ezt hamarosan újra megtapasztalhatom. Ugyanis a filmeken kívül akad még pár érdekesség, például az a Calvin Klein fotózás amiről Nikki beszélt korábban. Majdnem a nyálam is kicsordul amikor meglátom. Nincs mese egy kéjsóvár kiéhezett perszóna lettem.

Találok még valamit, illetve valamiket. Az első tetszik, a zene jó, a kép is, hát még a történetei arról ahogy készült. Valami ilyesmire számítok amikor megnyitom a másodikat. Bár ne tettem volna.

Az a nő… és az a tekintet ahogy Kellan-re néz. Dühös leszek tőle, de nagyon. Itt már a zene se tetszik, mert ő énekli. Magamban puffogok azon, hogy az ilyeneket lakat alatt kéne tartani. Sajnos a megváltozott hangulatom neki is feltűnik. És persze ráhibáz a lényegre. Bajban vagyok, mert úgy látszik vagy nem tudok alakoskodni, vagy már túlságosan jól ismer.

(Kellan szemszöge)

A With love alatt végig összeszűkült szemmel, homlokráncolva bámulja a képernyőt, néha ugyan felcsillan a szeme, de amikor a liftes jelenetnél megcsókolom Hilary-t mintha még morogna is. Csodálkozva bámulok rá, alighogy vége ér és meglátja a „folytatás következik” feliratot szinte mérgesen néz rám, majd gépelni kezd.

- Ennek van folytatása? – írja, mire megrázom a fejem, de rögtön jön a következő kérdés - és lesz?

- Nem tudom, azóta nem volt róla szó – megint morog az orra alatt, de nem értem mit, viszont a képernyőt még mindig bosszúsan nézegeti. És leesik. - Te féltékeny vagy!

Felém kapja a tekintetét, és csak legyint, de a szeme egészen más sugároz. Vigyorogni kezdek, jó érzés, hogy bosszantja, hogy én mást csókolok, még így is, hogy tudja, hogy ez csak egy szerep. Aztán eszembe jut, hogy ott volt az a jelenet amiben Ash bújik hozzám.

- A Warrior nem zavart… - kezdek bele, mire megint legyint és írni kezd.

- Az Ashley volt, de ez a… - nem folytatja, de nekem ennyi is elég, nem bírom letörölni a vigyort az arcomról, viszont amikor felém fordul és a szemébe nézek minden gondolat kimegy a fejemből. Tekintetem a szájára esik, látom, hogy ő is az enyémet nézi, a szeme kezd megint a sötétzöld bársonyra hasonlítani. Elveszem az öléből a laptopot és az asztalra teszem, lassan hajolok hozzá, nem tervezek semmi egyebet, csak szeretném a karomban tartani és végre megcsókolni azokat az édes és most néma ajkait. Már csak pár milliméter választ el bennünket, amikor megszólal a telefonja. Riadtan kapja fel a fejét, és azonnal hátrahúzódik. Felkapja a kisasztalról, és tanácstalanul néz rá. Látom, hogy töri a fejét mit tegyen, úgyhogy a segítségére sietek.

- Felvegyem? - kérdezem, mire tétovázik, majd bólint és maga elé rakja a laptopot, majd villámgyors gépelésbe kezd, ezúttal kikapcsolva a hangot.

- A nagyapám az, ha nem veszem fel, újra fog hívni. Kihangosítjuk, én leírom a válaszokat, te meg felolvasod neki, oké?

Bólintok, mire megnyom két gombot, és megszólal egy érces férfihang.

- Dia duit, chailíng. – Hallom, és fogalmam sincs, hogy ez mit jelent.

- Mutatkozz be és mond el, hogy nincs hangom és nem beszélhetek – jön az utasítás.

- Jó napot, Mr. Mc’Gee, a nevem Kellan Lutz, Anna itt ül mellettem, de nem tud beszélni, mert torok és hangszálgyulladása van.

- Micsoda? – jön a válasz, szinte azonnal, majd aggódó kérdések reflexből, hogy jól van-e, és ilyenek, utána viszont kicsit gyanakvóvá válik az öreg. - Honnan tudjam, hogy az unokám tényleg ott ül maga mellett?

Anna azonnal írni kezd, amit csak nagy nehézség árán tudok felolvasni.

- Seanathair, tá tú chomb distrustful. Le do thoil, nach bhfuil a fhios aige go fóill cé tú féin.

Ez a két nyelvtörő mondat úgy látszik megtette a hatását, mert a következő negyed órában élénk beszélgetést folytattunk hármasban. A nagyapja modora sokban hasonlít az én nagyapáméhoz, kicsit gonoszkodó, de a hangjából sugárzik, hogy odavan az unokájáért. Sajnos egy elég aggasztó dolgot is megtudok. Anna szomorúan néz rám, amikor a nagyapja felteszi a kérdést, hogy akkor holnapután New York-ban találkoznak ugye. Amikor elbúcsúzunk az öregúr mondott még neki valamit azon az ismeretlen nyelven, mire Anna kicsit mintha elpirulna.

Miután befejeztük és lerakja kérdőn nézek rá.

- Szóval elutazol – mire azonnal gépelni kezd.

- Igen, holnapután reggel megy a gépem, akartam mondani, de még nem volt rá időm.

- És mikor jössz vissza? – kérdezem.

- Egy hét múlva, de akkor egy hétig itt is maradok – írja mosolyogva. Ez kicsit megnyugtat.

Lázasan töröm a fejemet, hogyan kezdjek bele. El kell mondanom, hogy tudom, csináltunk pár hülyeséget de rájöttem mennyire fontos nekem és nem érdekel, ha kifelé azt mutatják, hogy Rob-bal van. Ő is törheti valamin a fejét, én meg szóra nyitom a számat.

- Anna, azt szeretném mondani, hogy sz… - de belém folytja, és megrázza a fejét. – De… - tiltakozom most már, mire az ujját a számra rakja. Majd gépelni kezd.

- Azt hiszem tudom mit akarsz mondani, de – már éppen tiltakoznék, tovább ír – én szeretném kezdeni. De nem így. Holnap már szabad beszélnem. Addig kibírod?

- Holnap már dolgozom, - felelem mire mosolyogni kezd.

- Akkor holnap este vacsora után, jó? – Hát erre mit mondjak, egyáltalán nem jó, mert az még több mint 24 óra, és ez azt is jelenti, hogy a ma éjjel se azzal telik amivel szeretném. Viszont képtelen vagyok neki nemet mondani, így csak bólintok.

- Jó, holnap este itt találkozunk – felelem, mire megrázza a fejét és a válaszától gyorsabban ver a szívem. Na így már több mint jó.

Tovább beszélgetünk, illetve még mindig én, a családomról, arról mit szeretek csinálni, minden érdekli. A barátaink érkezése szakítja félbe a társalgásunk, eddig fel se tűnt, hogy már ennyi idő van. Először csak Rob dugja be a fejét az ajtón, majd amikor felfedez bennünket a kanapén szélesre tárja az ajtót és jön utána Kris, Jay, Ash, Taylor és Nikki is.

(Anna szemszöge)

Szerencsére a kínos helyzetből hamar kilábalunk, látom a tekintetén, hogy mire készül és cseppet se bánom. Én is vágyom a csókjára, sőt sokkal többre is. Már éppen összeérne a szánk amikor megszólal a telefonom. Esküszöm egyszer kidobom ezeket a vackokat. Nem igaz, hogy mindig a legrosszabbkor kell csörögnie valamelyiknek. Az igazi pánik csak akkor kap el amikor meglátom a kijelzőt. A fenébe. Mit akarhat Shane papa? És most mit tegyek? Mert egyrészt ha nem veszem fel akkor folytatja még vagy öt percig, utána viszont képes rám szabadítani jobb esetben a szálloda személyzetét, rosszabban szóba jöhet a rendőrség, a hadsereg, bárki… De ha felveszem, az megint gond, mert nem tudok beszélni. Oké, ahogy elnézem Kellan segíteni fog, de mi van ha nagyapa elszólja magát? Nekem kéne elmesélnem a Mc'Gee dolgot. Jaj, mit tegyek?

Aztán nincs mese elfogadom Kellan segítségét, és jól teszem. Igaz nagyapa nem hazudtolja meg magát, gyanakodik, de szerencsére megadja a lehetőséget arra, hogy tudassam vele, mi az amit nem kéne megszellőztetnie. Igyekszem nem felnevetni azon, ahogy felolvassa a gael mondatokat. Annyira koncentrál. Nagyapa valóban tartja a száját, és azt ami gondot okozhat - mint például, hogy az értekezlet amin hivatalosan bemutat csütörtökön délelőtt lesz - az anyanyelvén közli, én meg igyekszem egyszavas mondatokban válaszolni. Amennyire hallom a hangján szimpatikus neki a segítőm, erre utal, hogy többször is fiamnak szólítja, és ketten együtt rajtam poénkodnak. Illetve azon milyen kiállhatatlan beteg vagyok. Bagoly mondja verébnek.  Az mondjuk kicsit bánt, hogy elárulja, hogy akkor két nap múlva találkozunk, ezt én akartam. Búcsúzóul még van egy mondata amitől elakad a lélegzetem.

- Kislányom, ez a fiú igazán rendesnek tűnik. És amennyire kiveszem a szavaiból veled is képes bánni. Talán mégiscsak meg kéne gondolnod azt a nem lesz köztünk semmi dolgot. Tudom, hogy jóképű is, és legalább nem angol.

Még jó, hogy ezt Kellan nem érti. Magyarázkodhatnék, már amennyire jelen állapotomban tudok.

Miután megszakítom a vonalat rögtön jön a kérdés, sietve biztosítom róla, hogy el akartam mondani, és a legközelebbi alkalommal tovább maradok. Aztán kicsit pánikba esem, mert majdnem megelőz. De nem hagyhatom, sikeresen meg is akadályozom. Nekem kell először kimondanom, ő már megtette kétszer is, igaz álmában. Bár nehéz, egyszerűbb lenne, ha leírnám, de az olyan illúzióromboló. Amikor meghallja amit mondok kicsit elcsügged, imádnivaló, ahogy duzzog, mert holnap már dolgozik. Én viszont örülök. Napközben kicsit megrenováltatom magam, veszek valami szexis ruhát, megvacsorázunk a többiekkel, mert tartozom nekik ennyivel, aztán beszélünk. Röviden, mert vannak jobb ötleteim. Ezért is akarok inkább az ő szobájába menni. Itt mindig átjáróház van. Végülis amennyire tudom, az is csak pár ajtónyira van.

A pillanat elszállt, így újra „beszélgetni” kezdünk. Mindjárt meg is tudok pár roppant hasznos információt. Például, hogy imádja a téli sportokat. Oké, ez pontosan beleillik a szilveszteri terveinkbe. Gyorsan telik az idő, majdnem leesek a kanapéról annyira kell nevetnem azon, ahogy a barátaink félnek bejönni a szobába, és éppen Rob-ot küldik előre. Pont őt?!

Kedvesek ahogy aggódnak miattam, újra feljegyzem az agyam egy szegletébe, hogy meg kell hálálnom nekik az ápolást. Már vannak is ötleteim. A este gyorsan eltelik, megegyezünk a holnapi vacsorában, Kellan egy percre se mozdul el mellőlem, aminek örülök. Viszont eszembe jut valami. Egy dolog amiről nem akarok lemondani ma se. Pedig tudom, hogy nehéz lesz, de talán kibírjuk. Ha nem, hát akkor nem…  

      

Szómagyarázat:

* Dia duit, chailíng. – Szervusz, kislányom.

* Seanathair, tá tú chomb distrustful. – Nagyapa olyan bizalmatlan vagy.

* Le do thoil, nach bhfuil a fhios aige go fóill cé tú féin. – Kérlek vigyázz, ő még nem tudja ki vagy te.