106. Gyógyulás kis kitérőkkel…

Ma csak annyit, hogy jó olvasást, mert meghalni sincs időm. A következőnél válaszolok a komikra.
Dicta

(Anna szemszöge)

Reggel arra ébredek, hogy valaki mocorog. Legalább egy percig nem nyitom ki a szememet, csak élvezem, hogy a karja a derekamat öleli. Érzem az ismerős illatot, így már azelőtt tudom, hogy Kellan fekszik mellettem, mielőtt meglátnám. Elégedett vagyok, kipihent, már a torkom se kapar annyira, viszont a gyomrom az korog. Amikor mégis kilesek a szemhéjam alól rögtön nagyra tágulnak a pupilláim, csak úgy ragyognak azok a gyönyörű kék szemei. Az egész arca mosolyog, kipihentnek tűnik. Kicsit zavar, hogy olyan gyorsan elhúzódik, de gondolom sietnie kell a forgatásra. Megint aggodalmaskodik, de elhárítom az önfeláldozását, már tényleg jól vagyok, és végre lesz ami lesz, le fogok zuhanyozni és legfőképpen megmosom a hajamat. Amint belépek a fürdőbe elégedetten nézek a tükörbe, a hálóingem látszólag elnyerte a tetszését. Állok a víz alatt, és régen éreztem ilyen jól magam. A reggelit kettesben költjük el, még arra is képes volt, hogy megkérdezze anyát mi a kedvencem? Az mondjuk érdekelne, hogy vette rá a szálloda szakácsát, hogy tejbegrízt készítsen nekem. Mivel beszélnem nem szabad jobbára mutogatva vagy a telefonom segítségével kommunikálunk, de igazság szerint lassan pillantásokból is megértjük egymást. Sajnos kis idő után csatlakozik hozzánk Jay. Örülök neki, és a percek múlva beállító Taylor-nak is, de az, hogy Kellan-nak mennie kell elkeserít. Arra gondolok kockáztatok. Mellé lépve puszit nyomok az arcára, és nem csak azért, mert hálás vagyok azért amiért törődik velem. Nem, ez sokkal inkább egy olyan puszi, amit egy nő ad a munkába induló párjának.

(Kellan szemszöge)

Kipihenten és boldogan ébredek. Éjjel önkéntelenül is egymáshoz bújtunk, és úgy ébredni, hogy az első amit meglátok az az ő arca, eszméletlen jó. Az mellkasomhoz bújik, keze a derekamon, ugyanúgy ahogy az enyém is őt öleli. Igyekszem úgy felkelni, hogy ne ébresszem fel, de nem sikerül, mert miközben lefejtem magamról a kezét álmosan néz a szemembe.

- Jó reggel – mondom mire egy nagy mosoly a válasz - jól vagy?

A fejével jelzi, hogy nagyjából igen. Felül, és nagyot nyújtózkodik. Igazodva a napi rutinhoz megkérdezem, hogy akar-e a fürdőbe menni, csak bólint, úgyhogy hozzá lépve kitakarom… és tátva marad a szám. A hálóinge, már ha lehet egyáltalán annak nevezni alig takar valamit, és a helyzet csak még rosszabb lesz, amikor feláll. Egy pillanatra meginog, mire felé kapok, de megfogja a karomat, hogy nincs gond. Felveszi a telefonját, és írni kezd.

- Csak hirtelen álltam fel, jól vagyok.

- Biztos? – kérdezem, mire csak bólogat.

- Megyek zuhanyozni, rendelsz reggelit?

- Aha, itt maradok az ajtó mögött – mondom, de erősködik, hogy felesleges. Tényleg határozott léptekkel megy a bőröndjéhez, majd a fürdőbe, az ajtóból még visszafordul, rám mosolygott, és a kezével int, hogy nyugodtan mehetek. Én viszont nem tudok, ugyanis még mindig a csupasz lábainak a hatása alatt vagyok. Még jó, hogy ezt nem tudtam amikor bebújtam mellé az ágyba. Tuti nem bírtam volna ki. Kicsit aggódok, de sürgős dolgom lenne a fürdőbe, ez foglalt, a másikba meg nem akarok bemenni, mert nem emlékszem, hogy valamelyikük itthon van-e még.

Rekordgyorsasággal érek a szobámba, lezuhanyozom, megborotválkozom, és felöltözök. Szerencsére még előtte megrendeltem a reggelit, a pincérrel együtt érek az ajtóhoz, beengedem lepakolni, majd gyorsan megszabadulok tőle. Anna még mindig a fürdőben van, hallom, hogy éppen hajat szárít. Lerakom a táskámat és a kabátomat, éppen be akarom tolni a zsúrkocsit a szobájába, amikor kijön a fürdőből, és tiltakozik, hogy ne, együnk csak a nappaliba.

Szabadidőnadrágot és pólót vett, letelepedik az asztalhoz, az egyik lábát maga alá húzva. Megreggelizünk, csodálkozva néz rám amikor leveszem a tetőt arról a tejes izéről. „Anya” formálja a szájával, mire csak bólintok. Felragyog a szeme, és boldogan áll neki kanalazni. Határozottan megérte 5 percig győzködni a szobaszervízt, hogy készítsenek egy tányérral. Tényleg az édesanyja mondta, hogy ezt szereti, ha beteg. Fogalmam sincs róla, hogy milyen lehet, engem a zabkására emlékeztet, de ő élvezettel eszi. Látva a fura arckifejezésemet mutatja, hogy kérek-e, mire megrázkódom és biztosítom róla, hogy a ham and eggs nekem nagyon is megfelel. Csak hosszú rábeszélésre sikerül belediktálnom az antibiotikumot. Majdnem végzünk amikor beállít Jay, majd pár perc múlva Taylor is.

Anna szemlátomást örül nekik, én meg szomorúan indulok el, de mielőtt az ajtóhoz érnék utánam lép és puszit nyom az arcomra. Csodálkozva bámulok rá, de csak mosolyog sejtelmesen, és visszaül a kanapéra.

(Anna szemszöge)

Ahogy gondoltam a srácokkal könnyen boldogulok. Igaz eleinte próbálnak meggyőzni, hogy bújjak vissza az ágyamba, de nem ettem meszet. Éppen eleget feküdtem az utóbbi napokban. Jó azt hagyom, hogy miután letelepedtem a kanapéra Jay betakarjon. Kíváncsian nézek rájuk, ők meg rám. Érdekes nap lesz ez így némán. Aztán beugrik, hogy is felejthettem el. Felpattanok, megkaparintom a laptopom, visszaülök, és megkeresem azt amire szükségem van. Kb. tíz perc alatt sikerül letöltenem a programot, és innentől már nincs gond. Sőt. Amikor meghallják az első mondatot ijedten kapják az ajtó felé a fejüket, de utána már megy minden a maga útján. Megtudom, hogy Jay tegnap felvett a srácokkal egy számot, és lehet, hogy ma beugranak majd egy percre ők is. Taylor arról tájékoztat, hogy Gina azt üzeni gyógyuljak meg, (ezt mondjuk abban a négy e-mailben is megtette, amit addig olvastam el, amíg a programot telepítettem.) Jót „beszélgetünk”, mesélnek a forgatásról, a stábról, az idő gyorsan halad. A banda dél előtt pár perccel toppan be, csak egy percre. Aztán meggyőzöm őket, hogy ne siessenek annyira. Kellan persze ma is telefonál, Tay zavarodott arcán látom, hogy nem dicséri. Mit fogok kapni én ezért…

Ebéd után amit a srácokkal közösen fogyasztunk el újabb látogatót érkezik, igaz ő Taylor-t kereste eredetileg. Boo-Boo-val még nem találkoztam, de amikor elárulja, hogy ő melyik farkas bőrébe bújik már imádom. Kedves srác, és az se mellékes, hogy neki jut eszébe először, hogy mi az amivel ennyien elfoglalhatnánk magunkat. Vidáman játszunk egészen addig amíg Kellan meg nem érkezik. Seperc alatt kiosztja a srácokat, és ha nem lépek közbe szerintem ahhoz se kell sok idő, hogy az ajtón kívül találják magukat. Nem mintha nem örülnék annak, ha kettesben maradnánk, de mégis, olyan aranyosak voltak. Egész nap mindent elkövettek, hogy ne unatkozzam. Szerencsére sikerül meggyőznöm őt is, igaz a háta mögött Jay a szemeit forgatja, hogy így az ujjam köré csavartam. Pedig nem is igaz. Illetve egy kicsit. Talán…

Esküszöm többet aggodalmaskodik, mint anya, pedig az nagy szó. De miután jelzem neki, hogy üljön mellém, nyugodtabbnak tűnik. Ő is bekapcsolódik a játékba, de többször is elkapom a tekintetét, jobbára engem figyel és nem azt amit éppen csinál. Jerad ötlete vegyes érzelmeket kelt bennem. Nem biztos, hogy ez jól fog elsülni…

(Kellan szemszöge)

Egész nap azon töröm a fejem, hogy ez most mi volt, van-e jelentősége, de nem sikerül kiokoskodnom semmit. Az is foglalkoztat, hogy vajon elég jól van-e már ahhoz a beszélgetéshez, amit folytatni szeretnék vele. Ezúttal csak egyszer telefonálok, és rögtön le is szúrom Tay-t aki felveszi a telefont, mert mint kiderül Anna nem feküdt vissza. Délután háromkor végzek, és rögtön a hotelbe indulok, kitérő nélkül a szobájuk felé veszem az irányt, már a folyosón hallom a hangzavart, ami eléggé aggaszt. Hát még amikor kinyílik az ajtó. A szobában nemcsak Anna, Jay és Taylor, de a barátom teljes zenekara és Boo-Boo is ott van. A kanapén és körülötte ücsörögnek és kártyáznak. Mindenki vidáman néz rám, engem meg elfut a méreg. Egy napja még mozdulni is alig tudott, most meg ahelyett, hogy pihenni hagynák, itt kaszinóznak.

- A rohadt életbe, elment az eszetek, miért nincs ágyban – támadok rájuk, mire mindenki döbbenten néz rám. - A gyógyszerét legalább bevette, vagy azt is elfelejtettétek?

Egy kicsit furcsa női hang szólal meg, ismeretlen, de a stílus túlságosan is emlékeztet valakire.

- Igen anyuci, bevettem a gyógyszerem, megtöröltem az orrom és utána kezet is mostam.

A többiekből kitör a nevetés, én meg mivel biztos vagyok benne, hogy ezt valahogy Anna hozta össze kérdőn nézek rá. Jay válaszol helyette, elmondja, hogy Anna letöltött valami programot a netről, és most amit leír azt felolvassa a gép. Tényleg most tűnik csak fel, hogy a laptop az ölében van. Morcosan nézek rá, ő meg bevet egy kislányos nézést.  Esküszöm még a szempilláit is rezegteti. Ezt már én se bírom ki nevetés nélkül. Arrébb hessegetve Ben G-t, megpaskolja maga mellett a kanapét, úgyhogy ledobom a kabátomat és mellé telepedek. Teszem fel sorba a kérdéseimet: evett-e, gyógyszert bevette, volt-e még láza, nem fáradt, álmos, nem fázik ő meg szépen mindenre válaszol. Leellenőrizem, hogy rendesen be van-e takarózva, mire csak egy plafonra emelt pillantás a válasz.

- És ti, hogy kerültetek ide? – kérdezem a srácokat, mire jött a válasz, hogy ők tulajdonképpen Jay-t keresték, de aztán itt ragadtak.

- Unatkoztam… - jön a válasz, és megint az a nézés aminek képtelenség ellenállni - játszol te is?

Beszállok, de néhány kör után a többiekben felmerül, hogy ez unalmas, és pókert javasolnak. Anna húzza a száját, amiből mi tévesen arra következtetünk, hogy az nem igen mehet neki, de beleegyezően bólint, viszont Jerad felveti, hogy pókert csak pénzben lehet játszani. Erre felcsillan a szeme, amiből már sejthetném, hogy ebből baj lesz. Az első két kört még arra fogjuk, hogy „szűz kéz”, de amikor tíz játszmából nyolcat megnyer már gyanús a dolog. Két óra múlva már elég szép összeg tornyosul előtte, és mi mind gondterhelten nézünk egymásra. Oké nem játszunk nagy tétekben, és nem is a pénzről van szó, de nyolc pasit vert el simán egy nő, ez azért elég égő.

Peter érkezése új lendület hoz a dologba, mert ő elég jól játszik, azonnal be is száll, és pár perc múlva csak lesünk, mert Anna még nagyobb fordulatra kapcsol. Simán és minden szívfájdalom nélkül veri meg, úgy tűnik, mintha eddig nem is igazán figyelt volna, bezzeg most. Peter nem szórakozik, rendesen emelgeti a téteket, úgyhogy a végén vagy ezer dollár Anna nyereménye. Nem tudom meddig tartana a party, de megérkeznek a többiek, és miután megmutatja nekik a nyereményét a gép segítségével közli, hogy akkor most mindenkit meghív egy vacsorára.

 Én azonnal tiltakozom, hogy innen ugyan ki nem teszi a lábát, amíg a doki nem engedélyezi,  aki végszóra meg is érkezik. Igencsak elcsodálkozik a tömeg láttán, magával hívja a hálószobába, gondolom megvizsgálja. Amikor kijönnek üdvözültem mosolyog rá, nagyszerű egy újabb rajongó.  A kérdésemre közli, hogy most már nem lesz gond, csak az antibiotikumot kell szednie, és pár nap múlva rendbe jön. Mire elmegy a vacsoránk is megérkezik, meg a plusz asztal és székek, hatalmas „bulit” csapunk. Kivételesen csak könnyed piálással, de mindenki jól érzi magát. Kilenc körül látom, hogy kezd fáradni, úgyhogy szépen udvariasan kitessékelem a bandát, közölve, hogy holnap én maradok vele, miután bemegy a szobájába halkan a tudtukra adom, hogy mire számítsanak a holnapi nap.

Amíg Anna végez a fürdőben a fotelben ücsörgök, látom, hogy napközben áthúzták az ágyát, szomorúan gondolok arra, hogy ma sajnos már semmi jó indokom nincs amiért itt maradhatnék.

Ezúttal egy rövidnadrág-póló összeállításban érkezik, körüllengi a jellegzetes citrus illat. Felkuporodik az ágyra és betakarózik. Én meg odamegyek mellé, hogy elbúcsúzzak. Adok neki egy puszit az arcára, és közlöm, hogy reggel jövök. Már lépnék el tőle, amikor megfogja a karom, és kérdőn néz rám. Nem értem mi a baj, mire a telefonja után nyúl és beír valamit.

- Elmész?

- Szeretnéd, hogy maradjak? – kérdezem meglepődve. Ezúttal csak bólintással válaszol, hogy igen. Esküszöm a szívem is gyorsabban kezd verni, de ha akarnék, se tudnék neki ellenállni. Gyorsan közlöm vele, hogy átugrok a szobámba, de nemsokára jövök. Csak mosolyog szokás szerint, én meg hatalmas léptekkel indulok el. A nappaliban már csak Kris és Rob bámulja összebújva a tv-t, jó éjszakát kívánnak, de én vigyorogva közlöm velük, hogy még visszajövök.

Rekord gyorsasággal zuhanyozom le, a borotválkozást nem indokolt, lévén nap közben már megvolt, kétszer is. Fogmosás, majd keresek egy pólót és gondban vagyok. Nemigen szoktam ruhában aludni, viszont ma muszáj lesz. Végülis, Annán is rövidnadrág volt, úgyhogy felhúzok egyet, rá a szabadidőnadrágom. Egy táskába beszórok pár dolgot, tiszta fehérnemű, plusz póló, fogkefe, telefon és már megyek is vissza. Előrelátóan elhoztam egy mágneskártyát, így akadály nélkül lépek a lakosztályba, a nappaliban viszont Rob fogad, látszólag rám vár, és nem tűnik túl boldognak. Int, hogy menjek utána a teraszra, rágyújt, majd hozzám fordul.

- Kellan, elment az eszed?

(Rob szemszöge)

Pár napja kíváncsian szemlélem azt ami a szemem előtt folyik. Kris-szel valahogy mindig ehhez a témához lyukadunk ki akaratlanul is. Megvitattuk azt is amit megtudtunk a kettős Halloween-jéről. Ő is örült, bár láttam, hogy az arcán átfut a félelem. Gondolom benne is felmerült, hogy a dolgok jelen alakulása szerint új stratégiát kell kidolgoznunk arra, hogy miképpen vezessük félre a Summitot a rajongókat, és a fotósokat. De mindez persze egyelőre a háttérbe is szorult, hiszen Anna állapota minket is aggasztott. A javulás csak lassan ment, és mi még csak nem is tudtunk részt venni az ápolásában, úgy ahogy az illene. Jó első este egy rövid ideig én vigyáztam rá, de egész idő alatt aludt. Csak akkor ébredt fel amikor megjött a doki. Ugyanúgy, mint előző este Kellan lenyűgözött, annyira féltőn óvta, és úgy bánt vele, mintha egy porcelánbaba lenne. Érdekes volt látni, hogy Anna kivételesen nem tiltakozott, sőt még az is felmerült bennem, hogy hízeleg neki, hogy a haverom nem megy a közeléből. Másnap már jobban volt, ez abból is látszott, hogy alaposan ellátta a bajomat. Utána meg igyekezett keresztülvinni az akaratát, de Kellan nyert. És ez meglepett. Még egyszer se láttam, hogy engedelmeskedne valakinek, igaz a haverom csak annyit ért el, hogy zuhanyzás helyett a biztonságosabb fürdést választotta. Ő viszont amíg szíve hölgye elmerült a vízben velem beszélgetett. Rákérdeztem Atlantic City-re, elmesélt mindent, igaz jobban esett volna, ha előbb teszi. Azon viszont fennakadtam, hogy nem árulta el Annának, hogy felismerte. Igaz az indokát, hogy azt szeretné, ha ő ismerné be megértem.

Napközben a forgatáson is ő volt a fő téma, lévén mind azt emlegettük mi van Annával kiszivárgott, hogy a barátnőm itt van és beteg. Mindenki azt kérdezgette mi baja, és mikor jön be hogy ők is megismerjék. Még Dean is megkért, hogy mondjam meg Annának, hogy jobbulást kíván neki. Oké, őt szerintem már a vb-s dologgal levette a lábáról. Vagy a rétessel, nem tudom.

Ma reggel korán indultunk Kris-szel, ma ő is vámpírsminket kapott, és ugyanúgy, mint mi utálja is rendesen. Én igyekeztem délben az öltözőnkben javítani a hangulatán, ami szerintem sikerült is, bár szó se róla, ha a testőröm nincs résen lebukunk. Ezzel is vigyázni kell jövő héttől. A Summit ugyanis közölte, hogy most, hogy ő is „vámpír” lesz, jobban kell ügyelni a fotósokra, így kell neki egy testőr. Hát nem örülünk, de ez van. Szerencsére legalább azt sikerült elérnie, hogy ő választhasson. Az ügynöke két nap múlva küld valakit, addig meg a biztonság kedvéért velem és Dean-nel kell közlekednie a hotel és a forgatási helyszín között. Na ez az egyetlen, ami pozitívum. Elég későn értünk vissza, a liftnél csatlakozott hozzánk Ash, Nikki és Lisa is. Már messziről halottam a hangzavart, amit egyáltalán nem értettem. Aztán belépve érdekes kép fogadott.

Anna a csapat közepén ül, Jay és Kellan között. Körülötte a teljes 100 monkeys és a kölyök. Vele szemben Peter aki feszülten ül, látom, hogy nagyon koncentrál. Kettőjük kezében kártya, előttük aprópénz, illetve Anna előtt százdollárosok is vannak. Mind bejövünk, még a testőröm is és figyeljük mi fog történni.

- Megadom – tol egy kupac pénzt Anna az asztal közepére. De ki beszél? Taylor áll hozzánk a legközelebb ő súgja oda, hogy a „barátnőm” már jó ideje egyfolytában nyer, lealázta a bandát, ja és a laptopon át beszél.

- Oké – feleli Peter, amikor meglátja a lerakott három lapot felderül. És azonnal lerak ő is hármat.

- Nekem is drillem van, de ászból.

- Nem semmi, - hallom és látva Anna lefelé görbülő száját megsajnálom. De aztán megvillan Kellan szeme, aki a lapjaiba sandított, és mindketten vigyorogni kezdenek. Ő meg újra írni. – de nekem van itt még valami. Egy párocska. Az annyi, mint egy full.

Mindenki felhördül és csak nézi a kártyákat. Peter hitetlenkedve mered maga elé, és értetlenkedve rázza a fejét. Anna ezen az újfajta módon beszélve minket is üdvözöl, megmutatja a nyereményét, és közli, hogy meghív mindenkit egy vacsorára. Kellan azonnal tiltakozik, egyet kell értenem vele. Aztán szerencsére a probléma gyorsan megoldódik, mert beállít a doki, és magával hívja a beteget. Amíg hallótávolságon kívül kerül intézkedünk a kaja ügyében, Nikki ragadja magához a telefont, és villámgyorsan rendel. Mire azok ketten előbukkannak a szobából a pincérek már pakolnak befelé. Azt még éppen látom, hogy miután a haverom beszél a dokival pénz csúsztat a kezébe. A fenébe, erre nem gondoltam, ezt nekem illett volna.

A vacsora eseménytelenül telik, ezek ketten nem mozdulnak egymás mellől, Anna folyton Kellan-t lesi félszemmel, amikor csak teheti hozzáér, megfogja a kezét, úgy veszi el a sót, hogy közben a haverom karjára támaszkodik. És egyfolytában mosolyog. Hihetetlen. Na nem mintha ő nem ezt csinálná. A keze Anna székének karfáján pihen, amikor átülünk a kanapéra ráteríti a takarót.

Aztán az estének gyorsan vége lesz, nem is bánom, mert fáradt vagyok, és holnap is dolgozunk. A beteg elbúcsúzik és bemegy a szobájába, a haverom viszont amint kiteszi a lábát halkan de határozottan megszólal.

- Holnap én leszek Annával. És előre szólok, reggel kilenc és este hat között senkit se akarok itt látni. Ez az én napom, légyszí kivételesen ne tegyetek keresztbe nekem.

Aztán ő is bemegy a szobába. Mi tátott szájjal bámulunk utána, és vigyorogni kezdünk. Mindenki elmegy aludni, mi meg Kris-szel leülünk a kanapéra, és bekapcsoljuk a tévét. Nem mintha érdekelne mi van benne. Percek múlva halljuk, hogy nyílik az ajtó, Kellan lép ki, roppant elégedettnek tűnik, és közli, hogy még visszajön. Először csak bólintok és nem foglalkozom a dologgal, de aztán egyszercsak leesik. Visszajön? A rohadt életbe. Fel alá kezdek el mászkálni, Kris rá is kérdez mi bajom. Amikor elmondom neki a sejtésemet közli, hogy hülye vagyok, és ezen sikerül is kicsit összekapnunk. Elvonul a hálóba. Zavar, hogy haragszik rám, de mégse megyek utána. Szerencsére nem kell sokáig várnom, csippan a mágneszár, és belép. Magammal hívom a teraszra, és elbeszélgetek vele. Persze pillanatok alatt kiderül, hogy megint hülyét csináltam magamból. Úgyhogy miután a haverom elvonul a másik hálóba én is ezt teszem. Kris a háttámlának dőlve vár rám.

- Ugye megmondtam.

Az arca nem mutatja, de a szemén látom, hogy nevet rajtam.

- Oké, neked volt igazad. Beismerem.

- Csak azért, remélem ez jó lecke volt.

- Igen, mi is lenne velem nélküled… - súgom neki, és megcsókolom. Még belegondolni se akarok, hogy ő nincs nekem.

(Anna szemszöge)

Már évek óta nem játszottam. De vannak dolgok amiket az ember nem felejt el. Főleg ha a játékszabályokat olyan hivatásos pókerjátékosoktól lesi el, akik több rangos versenyt is megnyertek. Ricsitől is sokat tanultam de Dénes játéka nyűgözött le talán a legjobban mindig is. Ellenük persze nem sok esélyem volt, de itt a srácok nemigen tudnak kifogni rajtam. Főleg, hogy annyi módon képesek elárulni magukat. Jay ha nyerésre áll a száját harapdálja, ha vesztésre a szemöldökét emelgeti. Kellan szinte vibrál amikor jók a lapjai, de ha nem akkor többször pislog, mint különben. Mindegyiknek van valami jellemző vonása, amit szerintem észre se vesznek. Kicsit szégyellem, hogy elszedem a pénzüket, de ők akarták. És különben is, úgyis visszaadom a végén.

Peter jó egy óra múlva állít be, és a srácok arca azonnal felderül. És nem hiába. Mert ő már kihívást jelent. Éppen ezért mindent elkövetek, hogy a nyerő szériám ne sérüljön. Az igazán nem az én hibám, hogy egyre jobban emelgeti a téteket. Az utolsó játéknál már csak ketten vagyunk benne, és a szerencse mellém szegődik. Van három tízesem. Kettőt kérek, igazság szerint csak blöffölök, de amikor bejön a két király elakad a szavam. Látványosan, ebből Peter tévesen azt hiszi rosszul állok. Emeli a tétet, gondolom vissza akarja szerezni amit elvesztett. Hát nincs szerencséje. A többiek is ledöbbennek, amikor kipakolok, aztán mindenki gratulál. A kérésem, hogy menjünk vacsorázni süket fülekre talál. Szeretnék végre kijutni a szobából, de az őrzőangyalom persze nem engedi. Tiltakoznék, és tudom, hogy le is tudnám venni a lábáról, de megérkezik a doki és követnem kell. Elégedett az állapotommal, megnyugtat, hogy nincs is szükség arra, hogy többet jöjjön, de ha újra rosszabbul lennék csak hívjuk bátran. Értékelem a kedvességét, egészen addig amíg meg nem látom, hogy Kellan pénz csúsztat a kezébe. Naná, hogy én erre nem gondoltam. Ha holnapután - mert akkor állítólag már lehet – újra beszélhetek ki fogom deríteni mégis hányszor és mennyit adott neki a hátam mögött.

A végén a szobában vacsorázunk, de mégis jól érzem magam. Jó a többiekkel lenni, vidámak, kedvesek, és Kellan… róla jobb nem is beszélni. Elbűvöl.

Még mindig nem vagyok a topon, amit persze észrevesz és azonnal ágyba parancsol. Tiltakoznék, de beugrik, hogy ágy plusz Kellan egyenlő összebújás. És ez határozottan ígéretes. Jó van amiről még le kell mondanunk, de kis lépés fél siker. Már éppen belépnék a fürdőbe amikor meghallom a résnyire nyitva maradt ajtón át, hogy mire figyelmezteti a többieket. Egész nap vele, kettesben. Ez jobb, mintha szülinapom lenne.

Mikor visszaérek a tisztálkodás után bebújok az ágyba, ő meg közli, hogy reggel jön. Meg is hökkenek, nem akarom, hogy itt hagyjon. Elhatározom, hogy mindenképpen kiharcolom, hogy maradjon, de aztán egy mondatomra meggondolja magát. Elégedetten dőlök hátra és várom, hogy visszatérjen, olvasok kicsit, mert a percek csak múlnak, aztán valahogy elszenderedem.

(Kellan szemszöge)

Nem értem Rob-nak mi baja, mert az szemmel látható, hogy roppant ideges. Aztán csak kinyögi.

- Még meg se gyógyult és már le akarod fektetni, - bosszúsan túr a hajába - örülök, hogy kibékültetek, tényleg, de nem korai még ez egy kicsit.

Kicsit döbbenten nézek rá, oké, hogy aggódik, de nem hiheti, hogy ilyen hülye vagyok.

- Honnan vetted ezt a baromságot – kérdezek rá - szerinted képes lennék most arra gondolni, még nincs teljesen jól. Egyébként, meg fogalmam nincs, hogy most kibékültünk-e vagy sem. Nem mondott semmit.

Jó bevallom ma reggel az az aprócska hálóing igazán csábító volt, és az előbb látott nadrág se sokat takart, de látom rajta, hogy még könnyen fárad.  

- Azt hittem azért jössz… - néz rám csodálkozva - tényleg akkor miért is jöttél?

Csak megvonom a vállamat, Anna megkért, és én nem mondhattam nemet. Magam se tudom miért is kért erre, de örülök neki.

- Oké, akkor ezt hagyjuk, bocs, hogy… szóval érted. – Látom, hogy zavarban van, végülis úgy lépett fel, mint egy báty a húga csábítójával szemben. És ez tetszik, csak ennél többet ne akarjon tőle a nyilvánosságon kívül. Rávigyorogok, és elindulok a szoba felé, de utánam szól, úgyhogy visszafordulok, az arcán egy pimasz mosollyal néz rám.

- Remélem vettél egy hideg zuhanyt mielőtt átjöttél?

Szívem szerint visszamennék egy kicsit átrendezni az arcberendezését, bár kétség kívül az utolsó két percben a tus alatt állva ezt tettem. Ahogy belépek a hálóba félhomály fogad, csak egy lámpa világít Anna oldalán. Alszik.  Olyan békés és gyönyörű, a haja kiterül a párnán, egyik kezével egy könyvet fog, szóval várt rám egy darabig. Lepakolom a cuccom, kibújok a szabadidőnadrágomból, mellé lépve kihúzom az ujjai alól a könyvet - az az amit tőlem kapott a születésnapjára - és lerakom az éjjeliszekrényre. Megkerülve az ágyat bebújok a takaró alá, nem bírom megállni, hogy ne nyomjak egy puszit a szájára, mire elmosolyodik, de nem ébred fel. Átnyúlok felette, és lekapcsolom a lámpát, hátradőlök a párnámra és hallgatom, ahogy veszi a levegőt. Nem merek hozzáérni, szinte fizikai fájdalmat érezek, hogy itt van mellettem és nem érinthetem. Mintha csak sejtené a gondolataimat hallom, hogy mocorog, és a következő pillanatban megérzem, ahogy a karja átöleli a derekamat, melle az oldalamhoz, combja a combomhoz simul. Lélegzet visszafojtva várom, hogy felébred-e, de csak a halk szuszogása hallatszik az éjszaka csendjében.

Igyekszem kizárni a nem éppen ideillő gondolatokat, magamban ismételgetve, hogy még nem gyógyult meg teljesen, aztán én is átölelem, kicsit felé fordulva a derekára rakom a kezem, és ugyan sokára de, sikerül elaludnom.