96. Egy félreértés…

Halihó!

A következő fejezetnél válaszolok a komikra, bocsi, de most meghalni sincs időm.

Dicta

(Kellan szemszöge)

Tegnap este együtt vacsoráztunk kicsit nyugodtabban, mint ahogy a nap többi része telt. Elnézést kértem Ashley-től, szerencsére megbocsátott, utána beszélgettünk kicsit. Megint kivesézte a „kapcsolatomat” Annával, és nem bántam. Azt mondta mind a ketten őrültek vagyunk, és ebben van némi igazság. Ha visszajön azt hiszem el kell rabolnom, már kértem egy plusz szobát a recepción, a többieknek nem mondtam el, így biztos lehetek benne, hogy nem találnak ránk. Annyiszor bántottuk egymást, és ez nincs így jól. Ő engem Johannesburgban, én őt LA-ben és itt is. Bár azt mondta felejtsük el. De én úgy gondolom nem kéne, ha tudtam volna milyen okból van rajt az a pillangó soha fel se hozom. Az a baj, hogy alig tudok róla valamit, jobbára vagy csatároztuk, vagy szeretkeztünk. Mást nemigen. De jó lenne ismerni is egymást.

Kicsit aggaszt, hogy még nem hívta vissza Luca-t, és szerintem őt is zavarja, most is azért megyünk fel a tengerpartról, mert a szobájukban hagyta a telefonját, és aggódik, hogy Anna hátha kereste már. Valami miatt nem tetszik neki az a tény, hogy pont Vegasba ment. Nem mondta, de én így érzem. Egyenesen az ő szobájukhoz ment, mi meg a többiekkel Rob-ékhoz, mint mindig. Jókedvűnek tűnik a banda, de mindenkin érezhető, hogy várakozunk. A kopogásra azonnal nyílik az ajtó, a fülénél tartja a készüléket.

- Már keresett, most meg kicsöng – figyelem az arcát, megkönnyebbül, amikor felveszi. Nem értem mit beszélnek, mert olaszul teszik, de ez már haladás. Felállok, és mellé lépek, mutatva, hogy beszélni akarok vele, bólint, de aztán meghallom, amit Jay kiabál a vonal másik végén.

- Hé szépségem Elvis nem vár ránk örökké…

- Oké, Jay, jövök. Nyugi már, nélkülünk nem kezdheti el a szertartást…

Mond még valamit Luca-nak, aztán megszakad a vonal. Döbbenten nézünk egymásra, amennyire látom ő se érti ezt. Egy dologban viszont biztos vagyok, a nászindulót hallottam a háttérbe. Leülök egy fotelbe, ő meg káromkodni kezd, és újra tárcsáz. Aztán a falnak vágja a készüléket, de ezt csak onnan tudom, hogy nagyot csattan a falon, és arra felnézek.

Jó taktika volt eljátszania Jay-nek a barátot, célba ért. Hallgatom, amit Luca mond és hirtelen a dühöm megoszlik, nem szűnik meg a barátom irányába, de Annára is haragszom, nagyon.

Miért tette ezt velem? Miért olyan sürgős neki férjhez menni?

(Rob szemszöge)

Jó, hogy Luca itt van. Leveszi a vállamról a felelősséget, amit Anna hirtelen távozása miatt érzek. Megnyugtatott bennünket, hogy nincs gond, bár a nyugalma nem mindig tűnik őszintének. Most, hogy végre beszélt vele - bár megítélésem szerint elég gyorsan befejezte - talán magyarázatot kapunk. Ahogy elnézem őket, valami megint történt. És a reakciókból ítélve nem jó. Kellan leroskadása a fotelba se túl ígéretes, nem is beszélve arról, hogy Luca dühösen mered maga elé, és a falhoz vágta a telefonját.

- Elárulnátok mi van? – szólalok meg. Megőrjít, hogy nem mondanak semmit.

Csönd, Kellan a tenyerébe temeti az arcát, úgy néz ki, mint egy megfáradt öregember.

- Srácok ne csináljátok ezt, valaki szólaljon már meg – kéri Ash, kicsit aggódva. - Luca, szívem mit mondott Anna?

- Megölöm. Ki fogom nyírni. - Ijesztő, és szemlátomást nem csak úgy a levegőbe beszél. - És velem még csak jól jár, mert ha a nagyapja rájön az még rosszabb lesz. Az a sunyi kis görény, hát micsoda barátotok van nektek? – néz ránk az olasz, és lassan leesik, hogy nem Annáról beszél. Mit művelhetett Jackson? Hirtelen felpattan, és fel  alá mászkál, mi meg csak bámulunk rá. – Tudtam én, hogy baj lesz abból, ha megint Vegasba megy. Az Istenit Shane papának. Hogy tehette ki ennek, mintha nem tudná mi volt ezelőtt. Szegénykém olyan labilis, nem szabadott volna…

- Luca Salti, ne hozz ki a sodromból. Mi a fenéről hadoválsz itt, mit mondott Anna, és miért nem szabadott volna Vegasba mennie. És mi bajod van Jay-jel? Mit csináltak? – áll elé a barátnője.

- Hogy mit? Éppen összeházasodnak az idiótái, azt csinálják.

- Az nem lehet. – Szólal meg Nikki. – Hülyeséget beszélsz. Jay nem egy nősülős fajta, és Anna sem tűnik olyannak aki ész nélkül beleugrik egy Vegas-i villámesküvőbe…

- Nem, és nem is tenne ilyet, de az a rohadt város mindig megbolondítja…

- Miért mi van Vegasban, - kérdez rá Tom – csak nem szerencsejátékos?

Luca úgy néz a barátomra, mintha elmebeteg lenne. De aztán kiböki, hogy Anna ott vesztette el a babát másfél éve, és hónapokig még csak ki se lehetett ejteni előtte a város nevét, és azóta nem járt ott. És ki tudja, most milyen hatással van rá…

(Jay szemszöge)

Éjjel későn bújtunk ágyba, de elalvás előtt eszembe jutott valami. Las Vegas csodálatos hely, és el kell feledtetnem Annával, azt ami itt történt. Oké, tudom, az lehetetlen, de arra gondoltam, ha új kellemesebb emlékeket adok neki, akkor talán legközelebb már nem retteg ennyire. Úgyis azt mondta a Jet hétfő reggel jön értünk, időnk van bőven. Komolyan szó szerint így mondta a JET, mintha az mindennapos lenne, hogy egy magánrepülőn röpködünk. Hihetetlen ez a nő.

Reggeli közben eszébe jutott, hogy tegnap kapott egy üzenetet, hogy Luca kereste, és Ginával is beszélt, hogy a többiek aggódnak, szóval jó lenne telefonálni. Viszont a mobilját nem találtuk. Mindent felfordított, és mivel még csak ki se csörgött, nem akadtunk a nyomára.

- Pedig emlékszem, hogy beszéltem valakivel a reptéren.

- Aha, nekem is rémlik. Rob-bal. – És akkor beugrott. – Azt hiszem tudom hol van.

- Hol? – kérdezett vissza azonnal.

- Ott ahol a kabátom. Annak a zsebébe raktam. De amióta itt vagyunk nem találkoztam vele, szerintem a repülőn maradt.

Az már előzőleg kiderült, hogy az enyémet Mexikóban hagytam, így jobb hijján a „családi” készülékét használta. Mert neki ilyen is van. Szigorúan csak vész esetére, és csak a legközelebbi rokonok ismerik a számát. Az az 50-60 ember. Luca nem vette fel, én viszont elérkezettnek láttam az időt a tervem valóra váltásához. Kíváncsian és kicsit félve nézett rám, de azt kell mondjam az első perctől addig, hogy újra a hotelbe léptünk jól érezte magát. Minden érdekelte, csak úgy szívta magába az új élményeket. Mindenre rácsodálkozott, de soha nem vette észre, hogy a férfiak megbámulják. A gáton mondjuk vicces volt, úgy szorította a kezem azt hittem eltöri. Pedig a hotel teraszára is kiment, és kibámult a korlátról és az magasabb, mint a gát.

Mondjuk az biztos, hogy bolt közelébe nem megyek vele többet. Olyan, mint Ashley. Csak rosszabb. Nézelődik, válogat, de míg ő megelégszik azzal, hogy saját magának akar mindent, Anna engem is célba vett. És kritizált. Most már értem, hogy Rob miért morog néha. Újra csak rá kellett jönnöm, hogy mellé ebből a szempontból is Kellan a tökéletes pár.

Amilyen igényes a ruhák terén annyira nem kényes az étkezésre. Bár megtehetné nem akart drága étterembe menni, de a Mc’Donalds azonnal megragadta a figyelmét. Meg a Doughnuts. Nem értem, hogy tud egy ennyire vékony nő két hamburger, egy nagyadag krumpli, egy csoki-turmix után még megenni 3 azaz három darab fánkot?!

Meg utána még egy fagyit, hogy lenyomja az előzőeket. Kajálás után jött a kívánsága. Végülis, ha őt ez érdekli gondoltam, egyszer csak túlélem, és tényleg tetszett.

Az első helyen a srác úgy nézett ki, mint Ozzy Osbourne, a csaj meg mind Pamela Anderson  egy zűrös éjszaka után. Istenem az a hajába csíptetett rózsaszín fátyol, na az volt a csúcs. Ja és vagy be voltak lőve, ami szerintem sanszos, vagy minimum részegek voltak. Aztán a második helyen a menyasszony kb. a szülés előtt két perccel lehetett, legalábbis a pocakja nagysága alapján. A harmadik megható volt, Anna szerint. Hát szerintem a srác szövege inkább nyálas volt, mint romantikus, de ráhagytam. És aztán jött a csúcs. Mert a Kis Fehér Kápolna szerinte kihagyhatatlan.

Mikor odaértünk éppen ceremóniára készültek. Mivel a pár, (akik egyébként az eddigiektől eltérően  teljesen normálisnak tűnt) csak kettesben érkezett, mi meg kéznél voltunk megkérdezték lennénk-e a tanújuk. Anna azonnal rábólintott, nekem nem is volt beleszólásom, és különben se lett volna szívem elrontani a kedvét. Már pont kezdődött volna, láttam, hogy Elvis elindul az oltár felé, amikor kirohant. Én kiabáltam, ő jött, még odasúgta, hogy Luca volt az. Aztán végigasszisztáltuk a programot. Elvis néha kicsit belengett, összekeverte a neveket, de Linda és David szerintem észre se vette, mert annyira egymással voltak elfoglalva.

Az, hogy hívjuk meg őket vacsorázni Annának jutott az eszébe, jó móka volt, kedves emberek voltak. Denver mellől utaztak ide, mert mindkettőjük család nélkül nőtt fel, ezért úgy döntöttek, kettesben oldják meg az eseményt, amire jó ideje készültek. A kiscsaj aki kiszúrt, és kért egy autogramot nem zavart, de ők meglepődtek, Anna is kicsit zavarba jött, nekem meg leesett, ha valahogy kiszagolják az újságok, hogy mi kettesben vagyunk itt abból baj lehet. Sietve elbúcsúztunk, nem értettem, miért hívja Anna a recepcióhoz őket amíg én taxit fogtam, de a kocsiban ülve elmesélte.

Igen, van Isten. Mert van, hogy a pénz jó kezekbe kerül, mert a tulajdonos nem csak magának akarja, hanem kész megosztani másokkal.

Nevetve léptünk be a hotelbe, de Anna pár lépés után megtorpant. Nem értettem, de azt mondta jól van. Mentünk tovább, de valaki, egy magas férfi nevén szólította. Figyeltem az arcát, ismerte ez egyértelmű volt. Kedvesen beszélgetett vele, nem is léptem volna közbe, de láttam, hogy valami azért nyugtalanítja. Bemutatta, majd sietve indultunk, de akkor újra megtorpant. Már hallottam annyit magyarul beszélni Ginával és az előbbi pasival, hogy felismerjem aki hozzá szólt az is a honfitársa. Anna furcsa volt, döbbent, és mintha félt volna. Percről percre változott a hangulata, és egyre jobban bújt hozzám. És ezt bizony furcsálltam. A srác ránézésre se volt szimpatikus, olyan mesterkéltek tűnt, és bár nem értettem mit mond de mintha lekezelő lett volna. És azt Anna nem szokta jól viselni. Most is kitört, és az arcáról valami furcsa eltökéltség sugárzott, mintha most döntött volna valamiről véglegesen. Amikor sarkon fordult és szinte húzott maga után a lifthez, amivel feljutottunk a 30.-ra, ahol át lehetett szállni a lakosztályba vivőhöz leesett. Ez csak egy ember lehetett. És a megérzésem jónak bizonyult, mert megerősítette, hogy az exe volt az. Az a szemétláda.

Gyorsan döntöttem, azt még az éjjel elmesélte, hogy nem hagyta a családtagjainak, hogy megkeressék, és ellássák a baját. De nekem nem tiltotta meg! És bár a srác társasággal volt, azért sejtettem, hogy legalább egy ütés erejéig jó vagyok. Kicseleztem, amiért persze később megkaptam a magamét, de megérte. Amikor becsukódott a liftajtó azonnal az a rohadékot kerestem a szememmel, és szerencsém volt, mert még nem mentek be egyik terembe se. Megkocogtattam a vállát, velem egyforma magasnak tűnt és nem vártam meg, hogy megszólaljon, ütöttem. Kettőt sikerült csak sajnos, mert aztán közbeléptek először a haverjai, aztán a biztonságiak. Bántam rendesen. Mert az első meghökkenés után kinyitotta a száját, és a szövege dühített. Volt pofája azt mondani, hogy idézem, biztosan én is felpróbáltam Annát, azért akadtam ki ennyire. Szerencsére ő ezt nem hallotta, és amikor visszaért akkor is elém állt, és csak az érdekelte, nincs-e semmi bajom. Aztán gyorsan megszabadultunk, mert ismerte a biztonsági főnököt, illetve amennyire leszűrtem az Annát. Legalábbis abból a hangsúlyból, ahogy beszélt vele, és amilyen alázatosnak tűnt ezt gondoltam.

Fent aztán kaptam egy leszúrást, de rosszabbra számítottam, viszont a jég a kezemre kifejezetten jól esett. Felbontott egy üveg pezsgőt, ünneplésképpen, hogy megszerette Vegas-t, amit nekem köszönhet. És akkor éreztem úgy, hogy eljött az ideje, hogy kifaggassam Kellan-ről. És érdemes volt, mert sok érdekes dolgot tudtam meg. Magyarázatot pár furcsaságra. Ami még jól jöhet, na nem nekem a barátomnak. Mert tudom ők ketten egymásnak valók, és én segíteni fogok abban, hogy ezt felismerjék.

(Anna szemszöge)

Jay nem ismert irgalmat, képes volt elcipelni a Hoover-gáthoz, amit még sose láttam. És eddig a pillanatig nem volt tériszonyom se, de ahogy lenéztem, meg kellett kapaszkodnom. Aztán benéztünk a konkurenciához, jártunk a Mirage-ba, a Caesars Palace-ba. Legalább fél órát csodáltam a szökőkút játékát a Belaggio előtt. A kaszinókba lépést nem erőltette, szerencsére, de a butikokba követett. Nem tagadom, nem bírtam ellenállni a kínálatnak, vettem pár dolgot. Őt is meg akartam lepni de nem hagyta. Titokban, mondjuk egy inget, ami láttam, hogy tetszik neki a saját cuccaim közé rejtettem, és a többivel együtt a lakosztályomba küldettem. Bezzeg a két „I love you Las Vegas” feliratú pólót ő fizette, és még arra is rávett, hogy ott azonnal cseréljem át én is, akárcsak ő. Belementem, egy feltétellel, amire húzta az orrát, de aztán rábólintott.

Most tehetek én róla, hogy Vegas nem csak a kaszinókról, de az esküvőkről is híres?

És én látni akartam, volt amelyiket alig bírtuk ki nevetés nélkül, volt amelyik még megható is volt. Éppen arra vártunk az utolsó helyen, hogy jöjjön két „idióta” mert szerintem aki ezt a pillanatot nem akarja megosztani a családjával nem normális, hihetetlen, hogy egyszer én is így gondolkodtam, amikor az érkező páros megkért bennünket egy nemes feladatra. Már minden készen állt a kezdésre, csak a "papra" vártunk, amikor csörgött a mobilom. Luca keresett, gyorsan tudattam vele, hogy jól vagyunk, holnap délutánra, de legkésőbb estére visszaérünk. Hallottam a többieket a háta mögött, főleg Kellan hangja tűnt ki, de Jay kiabált, hogy siessek, így gyorsan elbúcsúztam, és tekintettel az eseményre, kikapcsoltam a készüléket.

Talán az összes közül ez állt a legközelebb ahhoz, amit ennek a szertartásnak jelentenie kellene. A menyasszony legalább földig érő fehér ruhát viselt, a vőlegény is öltönyt, volt gyűrűjük. Bár Elvis aki összeadta őket néha meg-megingott. Utána gratuláltunk, és meghívtuk őket vacsorázni, szabódtak, de végül mégis elfogadták. Ők a Flamingo hotelben laktak, ahol volt egy Isteni Steakhouse, így oda mentünk. Egészen a vacsora végégig jól éreztük magunkat, akkor azonban Jay-t felismerték. Egy kiscsaj elkapta, és autogramot kért tőle. Ezzel nem is lett volna baj, de utána engem kezdett fixírozni, úgyhogy jobbnak láttuk elbúcsúzni az ifjú pártól. Linda és David, mert így hívták a kedves párt igencsak meglepődött, amikor megkértem őket, hogy jöjjenek a recepcióhoz. Az ajtóból még visszanéztem láttam a döbbenetet az arcukon, mert amikor előzőleg kimentem a mosdóba kijöttem, kivettem nekik egy lakosztályt a létező összes szolgáltatással az itt tartózkodásuk idejére, előre kifizetve. Már a taxiban ültünk amikor kirohantak az ajtón, integettek, én meg vissza. Persze Jay kíváncsi volt mit műveltem, és hatalmas puszit kaptam az arcomra amikor elmeséltem neki.

Amikor kiszállunk a taxiból és belépünk az MGM-be végigfut a hátamon a hideg. Mintha előre érezném, hogy forduljak meg és fussak el. Jay megáll mellettem, rákérdez jól vagyok-e, de csak bólintok, hogy igen. Félúton járhatunk a bejárat és a liftek között amikor valaki a nevemen szólít.

- Anna tényleg te vagy az? – és a következő pillanatban már fel is kap a földről és megölel.

Ezzel még nem is lenne baj, a mondat magyarul hangzik el, a hozzám szóló látványa örömmel tölt el, mert őt mindig is szerettem, talán az egyetlen volt a bandából, akivel lehetett értelmesen beszélgetni.

- Szia Dénes – nyomok én is egy puszit az arcára, azonnal kérdezgetni kezd, hogy vagyok, megemlíti, hogy olvasott ám rólam az újságokban, két-három perce beszélgetünk, amikor Jay halk köhögéssel jelzi, hogy ő is itt van. Gyorsan bemutatom őket egymásnak, hív, hogy csatlakozzunk hozzájuk a bárba, de amikor elhangzik a hozzánk szó ledermedek.

- Mindenki itt van? – kérdezek rá azonnal, mire bólint. Azonnal hátrálok egy lépést tőle, amit Jay is észrevesz, mert átkarolja a derekam és kérdőn néz rám.

- Azt hiszem, akkor inkább nem. Felmegyünk, örülök, hogy találkoztunk.

- Én is kislány, örültem neked. Vigyázz magadra.

Hátat fordítva indulunk el, de egy lépés után megállít az ismerős hang.

- Szia Szépségem! – ugyanaz a szó, amin nemrég Jay is szólított, mégis az ő hangjától melegség töltött el, ettől pedig kiráz a hideg. Önkéntelenül közelebb bújok Jay-hez, aki újra kérdőn néz rám. Lassan fordulok meg, és nézek arra az arcra ami egykor mindent jelentett nekem, de ma már csak álmaimban jön elő.
A rémálmaimban.

- Szia Ricsi.

Persze nem is ő lenne, ha a megszokott flegma mosolyával nem hajolna hozzám, és nyomna puszit az arcomra. Nagy bennem a kísértés, hogy azonnal letöröljem, de abból kiderülne, hogy zavar az érintése. Kicsit meghízott, és örömmel látom, hogy mintha a homloka is magasabb lenne. Remélem egy-két éven belül megkopaszodik. Mint mindig fekete inget és sötét nadrágot visel, egyszer azt mondta így könnyebben megtéveszti az ellenfeleket. Az ing zsebéből kikandikál a napszemüveg, és gondolom a megszokott fekete golfsapka is itt van valahol. Mániákusan ragaszkodik a megszokott dolgokhoz, mindig azt mondta, ha a szerencse egyszer megtalált nem szabad elengedni. Bezzeg engem eltudott, pedig addig a percig én voltam a legfőbb kabalája, de aztán talált másikat. Ami, illetve aki ahogy hallottam nem vált be. A szerencsecsillaga leáldozóban, újabban már kevesebbszer nyer.

- De jó, hogy látlak, örülök neked. Jól nézel ki, újabban megint sportosra veszed a figurát? – céloz a múltbani öltözködésemre.

Annak idején ez elképzelhetetlen volt, hogy vele farmerben, pólóban és sportcipőben menjek valahova. De persze a rövid szoknyák és a mélyen kivágott pólók se jöhettek szóba, mert túl szexisek. Csakúgy a két centinél magasabb sarkú cipők, mert akkor magasabb lettem nála. És persze a hajamat is csak kibontva hordhattam, mert a konty is megmutatta ezt. Máig nem értem, hogy lehettem olyan vak, hogy annyi időn át nem ismertem fel, micsoda szar alak. Csak a baba elvesztése előtti események ébresztettek rá.

Most is hízeleg, és próbál az ujja köré csavarni, de leperegnek rólam a szavai, sőt igazság szerint taszít a viselkedése.

- És ő kicsoda, azt olvastam azzal az angol színésszel jársz? – hirtelen eszmélek rá, hogy változatlanul görcsösen szorítom Jay karját, ő pedig tőle szokatlanul borús arccal figyeli az előttem állót.

- Jackson egy barátom. Egy igen kedves és közeli barátom - felelem azonnal.

- Ti is itt laktok, tényleg nem isztok meg velünk valamit?

- Nem kösz, már Dénes is kérdezte, de holnap korán indulunk, úgyhogy azt hiszem ideje felmennünk.

- Ne siess már úgy, szépségem. Egy ital erejéig csak ráérsz összefutni a régi barátaiddal – és van képe megfogni a karomat. Azonnal lerázom az ujjait, és dühösen nézek rá.

- Igen egy régi baráttal szívesen leülnék meginni valamit. De ők sose voltak az én barátaim. Egyedül Dénes vette a fáradtságot arra, hogy néha szóba álljon velem. A többiek csak keresztülnéztek rajtam.

- Ejnye kislány, de megkeseredtél - vág közbe gúnyos mosollyal, de már túl vagyok azon, hogy ez el tudjon bizonytalanítani.

- Nem keseredtem meg, de ha így lenne az se volna csoda. Elvesztettem a gyerekemet a rohadt életbe, miközben te dugtad az aktuális kis kurvádat. Hol voltál akkor amikor szükségem lett volna rád? És utána? Emlékszel mikor jutott eszedbe, hogy felhívj? Egy hónap múlva. És azok ott, - mutatok az időközben megérkező társaságra – egyszer se keresett egyik se. Szóval ne dumálj nekem barátokról.

- Oké, majd ha lenyugodtál beszélünk – vágja oda, én meg gúnyosan felnevetek.

- Még soha nem voltam nyugodtabb, de ha lehet, az elkövetkezendő 40-50 évben inkább kihagyom azt az élvezetet, hogy téged lássalak.

Ezzel sarkon fordulok, és megindulok a liftek felé. Jay tartja a lépést, csak amikor a lifthez érünk fordít maga felé.

- Anna, ki volt ez?

- A neve, Tóth Richard.

- És ki ő neked?

- Már senki. – Vágom rá azonnal.

- És ki volt? – ragaszkodik makacsul a válaszhoz.

- Ő az exem.

- Akivel másfél éve... – csak bólintok nem szól többet, csendben várjuk a liftet. Amikor kinyílik az ajtó előreenged, belép velem, majd megnyomja a gombot. Elmerülök a gondolataimban, így csak későn kapcsolok, ő meg kiugrik az éppen záródó ajtón. A rohadt életbe. Hiába nyomkodom a gombokat, úgy állította, hogy megállás nélkül vigyen fel a 30.-ra, onnan persze azonnal visszafordulok, de amire leérek már csak a csarnok közepén álló biztonságiakat látom, akik körbeveszik a kis társaságot. Jay-t ketten fogják, és nem túl kedvesen válaszolgat Ricsi mondataira. Sikerül átfurakodnom közöttük, szerencsére a barátomon nem látok külsérelmi nyomokat. Mindanyiunkat egy hátsó helyiségbe kísérnek, én csak Jay-re összpontosítok, semmi más nem érdekel. Amikor egy ősz hajú férfi lép be megnyugszom, egy napja ő kísért a közgyűlésre. Azonnal felismer és hozzám siet. Halkan tudatom vele, hogy mi történt, így mi már mehetünk is. Mielőtt kilépnék az ajtón még hallom Ricsi hangját, hogy itt ő a sértett fél, mert őt támadták meg, elcsípem a biztonsági főnök nyugodt szavait is, hogy húzza meg magát, vagy kitiltják az épületből. Ez határozottan jó ötlet, legalább soha többet nem akadnánk itt össze.

Most megvárom amíg Jay belép a liftbe, és én megyek mögötte, mire mosolyogni kezd. Csak a lakosztályba visszaérve kérdezek rá, hogy ez mire volt jó.
- Azt mesélted az este, hogy nem hagytad, hogy valaki is helyrerakja. De nekem nem mondtad, hogy nem lehet. Rob a testvérem, ennyit muszáj megtennem a barátnőjéért - céloz a filmbeni kapcsolatukra.
A mondatától hangosan nevetni kezdek, még a könnyeim is potyognak bele.  Szerencsére ő is csatlakozik hozzám, aztán jeget rakok az öklére.
Hálás vagyok, nem szeretem az erőszakot, de vannak esetek amikor nem ítélem el. És örülök, hogy ez a csodálatos ember itt mellettem a barátom. Mert az, ebben nem kételkedem.

(Jay szemszöge)

Ma reggel korán keltünk, és a limuzinnal a reptérre mentünk, ahol Patrick már várt bennünket. Meglett a kabátom, benne Anna telefonja lemerülve. Először Wyomingba mentünk, ahol úgy döntött ő nem jön vissza velem, mert a nagymamája vérnyomása rosszalkodik, és szeretne vele lenni, szerdán meg már utazik haza Magyarországra. Közölte, hogy nincs apelláta, a Jet visszavisz, de előtte szeretne bemutatni. A ház, na attól padlót fogtam. Az pedig megdöbbentett, hogy milyen egyszerű emberek a nagyszülei. Beszélt pár szót a nagyapjával aki rögtön barátságosabb lett, a nagyanyja meg addig is az volt. Kaptam csomagot az útra, hogy ne éhezzek, Anna közölte, hogy ez mindig így van. Arra is volt magyarázata, hogy a nagyapja miért nem az a megjátszós fajta. Mert egyszerű bevándorlóként jött Amerikába, és a saját két kezével, és a csavaros eszével de legfőképpen tisztességes munkával szerezte a vagyonát.

Már alig várom, hogy meglássam a srácok arcát, nem szóltunk előre, hogy csak én jövök. Amikor leszáll a gép fogok egy taxit, a hotelbe érve úgy döntök először körülnézek a medencénél. Elég gyorsan felfedezem őket, Nikki meg engem, mert integet, és mond valamit, mire Kellan, Luca és Rob elindul felém. Gondolom már kíváncsiak mi történt velünk.

- Hello, srácok. Mi a helyzet? – eddig jutok, mert a következő pillanatban egy ököl csattan az államon, és elterülök, mint egy zsák.