99. No komment...

Hello!

Hoztam nektek egy extra hosszú fejezetet. Még sose hagytam egyet se ennyire hosszúra, de most muszáj volt. Tudom az előző és nagyjából ez is inkább elbeszélő, mint cselekményorientált, de néha kell ez is. A komikat köszönöm, és még valami, a következő már a 100. lesz...

(Anna szemszöge)
A LAX-on megint a megszokott tömeg vár bennünket, összeszedjük a csomagjainkat, - Taylor sokadjára is megköszöni, hogy velem jöhetett – és elindulunk taxit fogni. Persze nem ússzuk meg feltűnés nélkül, a fotósok vígan kattintgatnak, egy ideje már tudom, hogy a napszemüveg elengedhetetlen, nem a kinti napfény, hanem a vakuk miatt. Már majdnem kiérünk a csarnokból, amikor egy ismerős kerül az utamba.

- Szia Ian. – mosolyogva nyom puszit az arcomra, ő éppen most készül repülni, csak egy percig beszélünk, mert persze a paparazzik nem tágítanak. Egy cetlire felírom a számom, ő is az övét, megígéri, hogy ha visszajön hívni fog, mert összefuthatnánk valamikor. Odakinn Taylor-tól is búcsút veszek, és irány Luca háza. Rob-bal megbeszéltem, hogy először oda megyek, és ő is jön este Kris-szel. A házban csak Marlow üdvözöl, a többiek sehol, de nem zavartatom magam, gyors zuhanyzás után beesek az ágyba. Este hét körül jár az idő amikor megébredek, lentről hangokat hallok, úgyhogy miután kicsit rendbe szedem magam lemegyek hozzájuk. Mind a négyen ott ücsörögnek, és az érkezésemre ugratni kezdenek, hogy nem elég nekem egy vérfarkas mindjárt egy vámpírt is kerítenem kellett rögtön megérkezéskor.
Hahaha, de vicces. Beszámolok az otthon töltött napjaimról, ők arról mi történt itt időközben. Vacsorázunk, ezúttal rendeltek pár pizzát, evés közben Rob veti fel a másnapi programot.

- Anna, Sam meghívott bennünket a koncertjére. Holnap este lesz, Kris sajnos nem ér rá, mi megyünk? – azonnal rábólintok, még szép, Londonban is jó volt hallgatni a srácot. Elmegyek egy üdítőért a hűtőhöz, amikor újabb mondat hangzik el. – Arra gondoltam elhívom Jay-t és Kellan-t is, Ash azt mondta ők elutaznak.

- Oké, - felelem azonnal – de Kellan nincs itthon.

Mikor megfordulok döbbent tekintetek fogadnak.

- Mi van - nézek végig magamon, talán van rajtam valami nem ideillő.

- És te azt honnan tudod? – jön a kérdés Ash-től, miközben irgarmatlanul vigyorog.

- Ő mondta – felelem és már értem az arckifejezésüket – nem is tudom, valamelyik nap.

- Szóval akkor ti… - kezdődne a faggatózás, de csírájában elfojtom.

- Igen mi beszéltünk párszor, de ne kombináljatok. Barátok vagyunk és kész.

Leülök és nekiállok az ölembe ugró kutyát simogatni. Nem mintha ez a barátok vagyunk engem nem zavarna. Mert igenis zavar. Reménykedem, hogy ha személyesen is találkozunk akkor kimozdulunk erről a holtpontról. Néha kifejezetten úgy tűnt, hogy célozgat és flörtöl velem. Máskor meg olyan, mintha mondjuk Ricke-vel beszélnék. Semleges. És ez kicsit összezavar.

Az este eseménytelenül telik, ők is itt alszanak, de már csak ketten reggelizünk együtt Rob-bal, mert Ash és Luca elutazott New York-ba pár napra, Kris meg egész nap az édesanyjával lesz valami új film miatt. Jó sokáig elücsörgünk, végülis nincs semmi fontos dolgunk és vasárnap van. Próbál kíváncsiskodni Kellan-ről, de azt hárítom. Persze ahogy sejtettem, nem úszom meg a beszélgetést. Most, hogy jó sok mindent tud rólam és az előző éveimről rengeteg kérdése van. Kedves velem, de nem sajnálkozik, aminek örülök. Csak egyszer hoz zavarba, mert annak jobban örültem volna, ha a szülinapom utáni veszekedés nem jut a tudomására. De már mindegy. Megnyugtatom, hogy egyáltalán ne legyen lelkiismeret furdalása, túl vagyunk a problémán, nincs értelme újat generálni, mert felajánlja, hogy ha gondolom akkor bármikor befejezhetjük a „kapcsolatunkat”. Közlöm vele, hogy részemről ez jól van így, viszont van valami amit sürgősen meg kell oldanunk.

- Rob, azt hiszem előbbre kéne hoznunk a házvásárlást – kíváncsian fordul felém, mire folytatom – Ash majdhogynem itt lakik, és nem akarok folyton a nyakukon lógni. Szállodába meg nem szívesen mennék. Tudom, hogy hamarosan úgyis elutaztok, de ha most amíg van rá idő találnánk valamit, akkor mire véget ér a forgatás kész lehetne.

- Miért nem kész házat veszünk? – néz rám értetlenül. Istenem, Férfi.

- De, de biztos, hogy szükség lesz némi változtatásra. A minimum a festés, de jobb, ha tudod, hogy elég válogatós vagyok, szóval bármi előfordulhat. És bútorok is kellenek. Azért ez nem lesz egyszerű, hidd el.

A napunk édes semmittevéssel telik, ő hívja Jay-t, aki sajnos nem ér rá, én beszélek anyáékkal, és Shane papáékkal. Elugrunk a hotelbe és kijelentkezik, mert abban még az este megegyeztünk, külön Luca kérésére, hogy mindenkinek jobb lesz, ha itt húzzuk meg magunkat. Beköltözik a már ismert vendégszobába, és kapok tőle egy kedves ajánlatot.

(Rob szemszöge)

Az egész hetem jól telt. Egy szavam se lehet. Minden éjszakámat Kris mellett tölthettem, hol nála, hol a hotelben. Nagyon óvatosak vagyunk, de szerencsére lévén, hogy lassan kezdődik a forgatás egyáltalán nem meglepő, ha mi ketten, mint a Breaking Dawn főszereplői együtt mutatkozunk. Sokszor beszéltem Annával telefonon. Miután Steph felhívta a figyelmemet arra, hogy milyen elismerően írnak róla a lapok, megemlítve a Bécsi jótékonysági futóversenyt, és az azt követő bált rászoktam, hogy néha rákeressek a neten mit írnak rólunk. Ahogy sejtettem mindenki odavan érte, a megjelenéséért, hogy kedves a sajtóval, bár nevetnem kell azon, hogy szerintük úgymond én tartom el. Mert hogy hiába van a magyarországi cége, az nem hozhat annyit, mint amit elkölt. Ha tudnák mennyire nem így van!  Az ügynököm persze nem bírta sokáig, már megint kitalált valamit, és mivel Anna beleegyezett én se tiltakozhattam, megint fotózni megyünk. A napok gyorsan teltek, időközben Tom is haza utazott Angliába, mert új filmbe kezd. Egyre közeledik a mi forgatásunk kezdete, már éppen ideje. Jó lenne már túl lenni rajta. Mert minél előbb vége, annál előbb lesznek a premierek, és úgy közeledünk majd a szerződésünk lejáratának határidejéhez. És én cseppet se bánnám, ha már nem kéne titkolózni, és akkor húzhatnám magamhoz Kris-t amikor csak akarom.

Anna ma, másfél héttel az elutazása után érkezik vissza, éppen Luca-hoz indulunk, csak arra várok, hogy a szerelmem felöltözzön. Egyszer már nekiállt, de meggyőztem róla, hogy még ráérünk. Úgyhogy újra az ágyban kötöttünk ki, de most megfenyegetett, hogy ha nem maradok nyugton, akkor ma külön éjszakázunk. Khm.

Taxival megyünk, az olasz nyit ajtót és közli, hogy a „barátnőm” még alszik, beszélgetni kezdünk, vág egy fintort amikor megemlítem, hogy Anna alig érkezett meg, a tv-ben máris nyoma van, mert indulás előtt láttam, ahogy éppen összefut Ian Somerhalder-rel a reptéren. Amikor előkerül ezt vele is megosztjuk, de ő csak közli válaszul, hogy egy percre ha találkoztak, de valamikor együtt fognak enni. Nincs ellene kifogásom, tudom, hogy nem menne bele olyan helyzetbe ami kínos lehet a számomra, arról nem is beszélve, hogy szeretném ha boldog lenne. Ha vele, akkor vele. Bár én még mindig Kellan-t favorizálom.

Vele csak egyszer beszéltem a héten, de pillanatokon belül kiderül, hogy Anna bezzeg szinte minden nap. És ez mind a négyünknek tetszik, sőt az ő elgondolkozó arcát elnézve neki is. Luca meggyőz bennünket, hogy jobb lesz, ha itt alszunk, sőt azt mondja, nyugodtan költözzek ide én is, és persze a meghívás Kris-re is vonatkozik. Kicsit kínos a dolog, de tudom, hogy Anna nincs oda a hotelért, így nem sok megoldás marad. Illetve egy igen, és reggel éppen ő hozza fel a témát. Bennem is felmerült, hogy azt a házvásárlást előbbre kéne hozni, csak azt nem sejtettem, hogy ez ilyen bonyolult lesz. Gondoltam megnézünk pár bútorozott lakást, kiválasztjuk amelyik tetszik és ennyi. Erre felvilágosít, hogy lakás szoba se jöhet. Ház. És nem mindegy, hogy milyen. És fel kell újítani, és új bútorok. Na ez nekem nem fog menni.

- De ugye nem akarsz velem együtt vásárolgatni, meg tervezgetni? – kérdezek rá kissé félve, mire kinevet.

- Fel se merült bennem. A ház kiválasztásához kell Kris is, majd azt mondjuk ő a helyi ezért jön velünk. A hálószobátok berendezésében jó lenne azért ha legalább támpontokat adnátok. A többit megoldom, ismerhetsz nem fogok mindent rózsaszínbe öltöztetni.

- Mindent? – kapom fel a fejem – ha lehet semmit se, légyszí.

Megint kinevet, de nem válaszol. Gyanús, roppant gyanús. Bár ha arra gondolok milyen a Budapesti otthona berendezése azt hiszem nincs okom aggódni. Hív egy taxit, hihetetlen, de már összebarátkozott a sofőrrel, nevén szólítja a pasast, aki úgy néz rá, mint egy istennőre. Kifizetem a számlám, beleszórok mindent a táskámba és a bőröndömbe, majd újra taxi és irány Luca háza. Egy sörrel ücsörgünk a teraszon, mármint én, az ő kezében üdítő van, amikor megkordul a gyomrom. Azonnal rákérdez, hogy összedobjon valamit, de itt az ideje, hogy megmutassuk Hollywood-nak magunkat.

- Nem kell, arra gondoltam elviszem a barátnőmet vacsorázni a koncert előtt, mit szólsz hozzá? – értetlenül néz rám, mire rá mutatok, majd magamra. Nevetni kezd.

- Hát ennek az ajánlatnak nehéz lenne ellenállni. Szóval? Hova megyünk?

Telefonálok egyet, foglalok asztalt az Ago-ban. Ő időközben felment készülődni, én is bemegyek a fürdőbe zuhanyozni, mikor visszaérek a szobába az ágyon ül egy szál törülközőben, én is csak azt viselek, de nem akad fönn rajta.

- Hogy a francba vagy képes öt perc leforgása alatt ekkora kupit csinálni? – én játszom a sértődöttet, és közlöm vele, hogy ez nem rendetlenség. Ez művészi szabadság. Meghökken, majd felemel egy inget, és csípőre vágja a kezét.

- Oké, de ha egyszer is a nappalinkban találom a művészi szabadságod egyetlen darabját is, akkor az megy a kukába. Érthető? Bár némelyiknek nem ártana… - micsoda? Már megint az ingjeimet piszkálja, esküszöm veszek neki is egyet. – Na mindegy, csak azért jöttem, hogy mit vegyek fel. Ez olyan ücsörgős koncert, vagy inkább szakadtra vegyem a figurát?

Megnyugtatom, hogy azt vesz fel amit akar, mire egy pillanat múlva már el is tűnik. Mikor pár perc múlva előkerül ő is farmert és egy topot visel, persze a cipője magassarkú, és a kezében hozza a bőrdzsekijét.

A vacsora és a koncert is jól sikerül, a fotósokat nem ússzuk meg, de hitelesen alakítjuk a szerelmeseket, Steph elégedett lehet. Igaz Anna okoz némi meglepetést, először azzal ahogy mozog, oké, én már láttam párszor táncolni, de a mellettünk álló srác tátott szájjal bámulja a fenekét, és nincs kétségem mi járhat a fejében. Másodszor amikor meglátom az arcán lefolyó könnyeket, Megijedek, nem értem mi baja, az is furcsa, hogy azonnal hozzám bújik, majd a szám után rögtön kimegy a mosdóba. Ahol persze felismerik, és mindjárt végigfut a nézőtéren is a hír, hogy itt vagyunk. De őt nem zavarja, még úgy se, hogy a fotósok és a rajongók tömegén kell átverekednünk magunkat, hogy eljussunk a kocsihoz. Azt mondja a hírnév átka.

(Anna szemszöge)

Rob egy olasz étterembe visz vacsorázni, amiért hálásan egy nagy puszit nyomok az arcára. Az Ago kerthelyiségében foglalunk helyet, megtudom tőle, hogy Robert de Niro a tulaj. Ő meg tőlem, hogy az amit eszik bárányból van.

Utána indulás Sam-hez. Mielőtt odaérnénk telefonál egyet, és megkéri a sofőrt, hogy ne a bejárat előtt álljon meg. Az oldalsó ajtónál már várnak ránk, azonnal feltűnésmentesen bejutunk, és a zenekarhoz megyünk. Őt már ismerik kezet fog velük és mindjárt kap válaszul egy üveg sört, én is bemutatkozom, talán ha öt percig társalgunk amikor menniük kell. Mi ott maradunk takarásban, megtudom, hogy mindig akad pár Edward-rajongó aki csak azért jön, hogy Rob-ot láthassa, hátha idetéved, ezért jobb az elővigyázatosság. Hallgatom a srácokat, ő meg mögém áll, úgy beszélgetünk halkan a zenéről. Fel se tűnik, hogy amikor egy gyorsabb szám következik azonnal ritmusosan mozgok, mire mögülem egy nyögés hangzik fel, valaki meg nevetni kezd. Kíváncsian nézek körbe, az egyik road zavartan fordítja el a fejét, Rob meg bőszen vigyorog.

- Mi van? – kérdezek rá, mire a fülemhez hajolva közli, hogy kicsit csábos a táncom. Hoppá.

A továbbiakban igyekszem illedelmesen viselkedni, de amikor Sam a „Too far Gone”-t énekeli egyedül egy szál gitárral, valahogy elérzékenyülök. Csak hallgatom, és amíg Rob nem hajolt közelebb hozzám azt kérdezve jól vagyok-e nem is tudom mennyire a zene hatása alá kerültem. Látom, hogy többen is figyelnek, így hozzá bújok, hogy elrejtsem az arcomat. Igazándiból nem tudom miért van rám ilyen nagy hatással ez a szám, de folynak a könnyeim. Amikor vége pánikszerűen megrohamozom a mosdót, és kicsit felfrissítem az arcom. A suttogást, hogy én Pattinson barátnője vagyok, és akkor biztosan ő is itt van képtelenség nem észrevenni, ezt meg is osztom vele amikor visszaérek hozzá.

Jóval a koncert befejezése után távozunk csak, de még így is rengetegen várnak bennünket. A taxiig még bírom, de ott már fáradtan dőlök hátra, mennyi őrült ember.

És az őrület napról napra rosszabb lesz. Pár fotós folyton a nyomunkban van, bárhova megyünk követnek bennünket. Ennek ellenére sikerül másfél hét alatt találnunk egy házat, titokban, mert ha az újságok még nem hozták le akkor az titok. Igaz Rob a végén már kész idegbeteg ha kiejtem az ingatlanközvetítő nevét. Oké, de én hosszú távra tervezek. Nem veszek meg akármit. Ahogy sejtettem szükséges pár változás, de annak intézését, ahogy ígértem magamra vállalom. Kellan csak a hét közepén jön vissza, igaz előtte több üzenetet is váltunk. De mégis amikor szombaton végre sikerül csoportosan összefutnunk, és együtt vacsorázni egyáltalán nem közeledik hozzám. Pedig sikerül úgy intéznem, hogy az egyik oldalamra ő kerüljön, a másikat természetesen, mint mindig Rob foglalja el. Viccelődik, és aranyos, de most semmi célozgatás, még amikor felkínálok neki egy falatot a sültemből azt is visszautasítja. És ilyet eddig sose tett. Teljesen lelomboz, és egyre inkább azt gondolom, hogy valóban nem akar már semmit tőlem. Megfontolom, hogy talán erőszakosabban kéne a tudomására hoznom, hogy én itt vagyok, és esetleg… de aztán persze nem teszem. Ezt azért nem engedi a büszkeségem. Könyörögni nem fogok.

(Kellan szemszöge)

Szeretek utazni, élvezem a fotózást, jó találkozni a rajongókkal és hallani, hogy amit csinálok az tetszik másoknak, de most örülök, hogy végre repülhetek haza Los Angelesbe. Arról volt szó eredetileg, hogy csak 2-3 nap, de több lett belőle. Én viszont türelmetlen vagyok. Szeretném már látni, beszélni vele személyesen, mert bár több üzenetet is váltottunk, az nem ugyanaz. Jó lenne kideríteni, hogy most akkor mi van. Bizonyítani, hogy érdemes vagyok arra, hogy velem legyen. De ez mondjuk elég nehéz, ha egy óceán van közöttünk.

A repülőtéren ér az első sokk, címlap: Robert Pattinson és gyönyörű barátnője egy romantikus vacsora után… Oké, Kellan első próbatétel. Tudomásul kell vennem, hogy ez egyelőre elengedhetetlen, hogy hitelesen alakítsák a párt. A képeket elnézve semmi különös, fogják egymás kezét, Rob kicsit morcos Anna, mint mindig mosolyog. Belelapozok az újságba, újabb képek egy koncertről jönnek kifelé, oké ezúttal a haverom átöleli a derekát, de ahogy elnézem védi a fotósoktól. Úgy gondolom elég jól kezelem a dolgot. Szívem szerint azonnal hozzá mennék, de hála Ryan közreműködésének nem tehetem. A következő két napra annyi munkát szervezett le, hogy este csak bezuhanok az ágyamba, és már alszom is. Ash hív fel pénteken, hogy holnap este vacsora a Boa-ban, megyek-e. Hát, naná. Nem is tudnának visszatartani tőle.

Nem is lenne semmi gond, de előbb érkezem, Kris-szel egyszerre, azt mondja most otthonról jött, nem Luca-tól, merthogy különben ott húzzák meg magukat.

- Miért nem szállodában? – kérdezek rá, mire közli, hogy Anna nem akar szállodában lakni tartósan.

- De nem is kell, - fecseg közvetlenül, szüntelenül az ajtót lesve – a héten vettek egy házat, úgyhogy ha kész megoldódik ez is. Rohadt jól néz ki, már kiválasztottuk a tapétát a hálószobánkba, mert Anna azt mondta annyit legalább tegyünk meg, a többit majd ő elintézi. A felújítást, meg a berendezést.

- Egy házat? – kerekedik el a szemem, mi a büdös francnak vettek ezek házat EGYÜTT?

A magyarázat egyik fele, miszerint Anna nagyszülei itt élnek, és a jövőben több időt fog itt tölteni örömmel tölt el. Nincs nekem bajom a házzal se, oké tudom van pénze, gondolom megengedheti magának, és tényleg nem jó hosszú időn át hotelben élni. De miért közösen vették azt a házat? Vegyen egyedül, és alakítsa a saját igényei szerint. Ha ketten közösen fognak ilyenbe, akkor még jövőre is ezt a színjátékot akarják játszani? Van egyáltalán értelme annak, hogy én itt próbálkozom?  Ez a gondolat sajnos befészkeli magát az agyamba, és egész este nem akar onnan eltűnni. Oké, nem vagyok már féltékeny Rob-ra, sőt Annáról se gondolom már azokat a… nem túl kedves dolgokat, amik csak a féltékenység miatt hagyták el a számat. Tisztán látom, hogy a kapcsolatuk bár közvetlenek egymással nem bensőségesebb, mint mondjuk az enyém Ashley-vel. De akkor is, én vagyok itt az egyetlen akit zavar ez a dolog? Aki úgy gondolja, hogy talán Anna boldogsága előbbre való lenne. Hogy ő is megérdemelne egy párkapcsolatot valakivel? Nem, ez így nem jó. Nem valakivel.

VELEM.

(Anna szemszöge)

A hétvége után kezdődnek a dolgos hétköznapok, hétfő reggel van az újabb fotózásunk, ezúttal már nem izgulok, tudom mire számíthatok. Most egy nő a fotós, Rob már dolgozott vele, egészen más a hangulata az egésznek, valahogy erotikusabb. Főleg mikor közli, hogy lesz egy olyan beállítás amin én egy majdhogynem átlátszó topot viselek, Rob meg csak egy farmert. Nem szólok semmit, csak felállok, és szó nélkül kimegyek, ő jön utánam, látom, hogy szintén ideges, azonnal tárcsáz és lekapja Stephanie-t a tíz körméről. Nem is vagyunk hajlandóak a kamera elé állni addig amíg ő meg nem érkezik. Gyorsan megoldja a problémát, kiderül, hogy erről ő se tudott. Megbeszéli a dolgot a főszerkesztővel, és azonnal eltekintenek a lenge öltözetű képektől.

Szerdán megint repülőre szállok, mivel munka miatt teszem Patrick jön értem a Jet-tel, és akármennyire is rühellem a helyet, San Franciscóba repülök. Két napot töltök ott, de két hétnek tűnik. Megkönnyebbülök amikor péntek este újra a Bob Hope-on landolunk. Sajnos a lakás üres, Luca-ék Olaszországba utaztak egy hétre, mert a család már elég sokat cseszegette, hogy jó lenne, ha végre megismerhetnék Ashley-t, lévén csak azok találkoztak vele, akik voltak a vb-n. Rob és Kris sincs a városban, ők Baton Rouge-ba mentek valami ruhapróbára, és megbeszélésre. Úgyhogy szombat reggel thai-chi és reggeli után csak unatkozom. Vásárolni nincs kedvem. Tay szintén a párossal repült. Jay-jel beszéltem,  (meghívott, hogy vasárnap este menjek el a koncertjére) ma sajnos a zenekarral van valami dolga, nem ér rá. Még Nikki-t is megkörnyékezem, neki családi programja van, de holnap ráér, megegyezünk, hogy együtt tekintjük meg a 100 monkey’s-t. Kellan nem telefonált egész héten, a vacsora óta nem beszéltünk, így őt nem akarom zavarni. Szóval nagyjából ki is fogytam azon emberekből, akiket hívhatnék. Úgyhogy jobb híján végigtelefonálom a családot, majd ülök a laptopom előtt válaszolok az esedékes e-mailekre, írok a srácoknak, Seattle óta úgyse jelentkeztem még, majd a M.I.C. adatait kezdem el tanulmányozni. Az unalmas és idegölő táblázatokból a telefonom csörgése zökkent ki.

Ian hív, elnézést kér amiért csak most teszi, és azt kérdezi ráérek-e. Naná, hogy igen. Megbeszélünk egy találkozót másfél óra múlva egy étteremben. Még le se tettük a telefont amikor már lezárom a gépem és indulok felfelé a szobámba. Zuhany, hajmosás, gyors smink, tanakodás, hogy mit vegyek fel. Hívom Miguel-t, aki lassan teljesen a szívemhez nőtt, bármikor elérhető, jól vezet és nem tesz felesleges kerülőutakat. És felettébb pontos. Most is az ígéri negyedóra, és valóban 15 perc múlva amikor bezárom az ajtót lefékez a taxi a ház előtt.

Ian az étteremben vár az egyik bokszban, boldogan üdvözlöm.

- Hello, az életemet mentetted meg. Halálra untam magam.

- Akkor miért nem hívtál? – kérdez rá azonnal.  

- Azt nem lehet, - felelem nevetve – úrinő nem hívogat idegen férfiakat.

- Oké, miattam tehetünk róla, hogy ne legyünk idegenek.

Persze nem gondolja komolyan, mert a szeme huncutul csillog, és pimaszul vigyorog közben.  Rendeléskor megtudom, hogy vegetáriánus, nem próbál meggyőzni, de azért én is húsmentes ételt kérek udvariasságból. Evés közben jót beszélgetünk, mesél az életéről, kiderül, hogy vannak ír felmenői, és elképed amikor közlöm, hogy én negyedrészt szintén ír vagyok. Nagy vonalakban vázolja a mostani sorozatát amin éppen dolgozik, faggatózik arról mi van velem és Kellan-nal, de azért annyira nem ismerjük egymást, hogy ezt a témát vele tárgyaljam ki. Főleg, hogy még én se tudom mi is van igazándiból. Azt mondja este egy filmbemutatóra megy, kísérjem el. Erre azonnal tiltakozom, de nehéz neki nemet mondani. Azt ígérem, hogy még meggondolom. Kedvem lenne, de nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni Rob-ot se, ezelőtt csak hazakísért, mégis cikk lett belőle. Amikor kimegyek a mosdóba gyorsan felhívom a „pasimat”, de azt mondja ne foglalkozzam a sajtóval, és érezzem jól magam, úgyhogy visszaérve az asztalhoz igent mondok.

Hiába a mozi előtt találkozunk, és a vetítés után csak egy italra ülünk be a szomszédos bárba utána pedig rögtön hazamegyek, másnap mégis nevetve hív, hogy címlapon szerepelünk.

(Kellan szemszöge)

A vacsora óta kicsit zaklatott vagyok. Nem hívom, és legnagyobb bánatomra ő se teszi. Szerdán megint el kell utaznom, ezúttal a nagyszüleimhez megyek Iowa-ba a bátyámmal együtt. Brandon faggat, hogy mi bajom van, de jobbnak látom nem beavatni. A lényeg, hogy egy nő miatt van szar kedvem, persze kiderül, de ennél többet nem árulok el. Csak szombat az éjjeli géppel jövünk vissza.

Vasárnap reggel futni megyek Kola-val, hazafelé éppen reggelit veszek, mert megint csak az enyém ház, a többiek nincsenek, amikor az újságos pultnál újra kiszúrok egy címlapot. És ettől a hangulatom a béka feneke alá süllyed. Elegem van ebből a srácból. Emlékeim szerint a múltkor világosan az értésére adtam, hogy Anna az enyém. De már megint kerülgeti. Egyáltalán hol a francban van Rob, hogy ezek ketten szinte az egész napot együtt töltötték? Először ebéd, aztán mozi, majd valami bár. Még jó, hogy azt írják, hogy amikor onnan kijöttek elváltak az útjaik. Nem bírok a kíváncsiságommal, reggelizés közben rácsörgök a haveromra, és sikerül is kiderítenem, hogy Baton Rouge-ba vannak, Ash-ék elutaztak azt tudom. Hirtelen kigyullad a villanykörte a fejemben. Üres a ház. Csak Anna van ott. Egyedül. Ennél jobb alkalmat keresve se találok arra, hogy bebizonyítsam neki, milyen kedves fiú is vagyok. Gyorsan töröm a fejem, valami jó program kéne, a vacsora alap, és mivel én ugye a baráti köréhez tartozom az újságok se köthetnek bele abba, ha hazakísérem. Azonnal tárcsázok, lihegve szól bele a telefonba. Vajon mit csinálhatott?

- Szia Anna. – elregélem, hogy úgy hallottam egyedül van, és esetleg lenne-e kedve… de közbeszól, és bár a hangján úgy érzem sajnálkozik közli, hogy már van programja. Átfut az agyamon, hogy ha azt mondja ma is azzal a bájgúnár Somerhalder-rel találkozik megkeresem a srácot és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozok neki. De nem. (Ez szerencse, főleg Ian-nak.) Azt mondja ma este Jay koncertjére megy, méghozzá Nikki-vel, és előtte együtt esznek, már megbeszélték. Hát most mit mondjak. Nem örülök, de akkor ma én is meghallgatom a „majmokat”.

És így is teszek, előbb érkezem, páran felismernek, de nem törődöm vele, felmegyek a színpad mögé. Lepacsizok a srácokkal, és beszélgetünk. A koncert 9-kor kezdődik, de a két lány nincs sehol. Egyre idegesebb vagyok, a barátom is többször kiles, megfordul a fejemben, hogy rácsörgök valamelyikre, de az túl átlátszó lenne. Hallgatom a zenét, egyszercsak azt látom, hogy Jay vigyorogni kezd, és kiint valakinek. A zsigereimben érzem, hogy ez csak Anna lehet. És a mikrofonban felhangzó mondat azonnal meg is győz erről.

- Hé srácok, vigyázzatok arra a két szépségre. Személyes védelmemet élvezik.

Amikor meglátom őket, elborul az agyam. Illetve Nikki viselkedése nem zavar. Megszoktam már, hogy az ő felfogásában belefér a flört és az egyéjszakás kalandok is. Nincs is ezzel semmi gond, egyedülálló és tud magára vigyázni. De ugyanez Annára nem igaz. Ha annyira fontos neki, hogy hitelesen alakítsa Rob barátnőjét akkor most miért nem úgy viselkedik?

(Anna szemszöge)

A vasárnapom csodálatosan telik, reggel sokáig alszom, aztán Ian hív. Amikor elbúcsúzom tőle úgy döntök olyan régen úsztam már, gyorsan átöltözöm és beugrom a medencébe. A sokadik hossznál tartok amikor meghallom, hogy a csörög a telefonom. Felismerve a csengőhangot azonnal tudom, hogy Kellan keres. Csak neki állítottam be az Angel of mine-t. Alig kapok levegőt, és majdnem átesek egy széken annyira sietek, hogy felvegyem. A kérdése, hogy mit csinálok este meglep, és örömmel tölt el. Egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy azt felelem, semmit, de aztán mégse teszem. Megígértem Nikki-nek, és kíváncsi vagyok Jay-re és a zenekarára is. Úgy érzem nem örül, de ez van. Mégis amikor lerakom a telefont jókedvem van. Felhívott! És közös programot akart velem. Akkor talán a múlt szombaton csak fáradt volt. Végülis mondta, hogy sokat dolgozott. Egész nap eufórikus hangulatban teszek-veszek.

Nikki-vel úgy beszéltük meg, hogy hatkor találkozunk, megvacsorázunk és onnan megyünk a koncertre. A csaj fergeteges. Őrült, vad és kiszámíthatatlan. (Mintha csak magamat látnám pár éve. Istenem micsoda bulik voltak azok. Jobb nem is belegondolni. Csak azt csodálom, hogy soha nem kötöttünk ki a rendőrségen rendzavarásért.) A vacsora gyorsan lezajlik, majd fogunk egy taxit. Arra számítottam, hogy itt is a színpad mögül nézzük végig a műsort, de Nikki közli, hogy arról szó se lehet. A főbejáraton megyünk be, igazság szerint nem figyel ránk a kutya se. Valakik pólót árulnak, amin „I love you MONKEY” felirat van. Összenézünk és már vesszük is elő a pénztárcánkat. Olyat választunk ami ujjatlan és nagy, kerek kivágása van. Még nem kezdték el a zenélést, így villámgyorsan a mosdóba megyünk és magunkra húzzuk. Az addigi pulcsit a derekunkra kötjük, Nikki egyből a sűrűjébe veti magát, én pedig követem. És milyen jól teszem. A hangulat fergeteges. Rengetegen vagyunk, szemlátomást mindenki kívülről fújja a dalok szövegét. Kiabálva értekezünk, elmagyarázza ki kicsoda a színpadon, sikítozunk, ugrálunk, mint két szédült tizenéves. Körülöttünk áll pár srác, Nikki azonnal flörtölni kezd az egyikkel, én nem foglalkozom velük egészen addig amíg valakik fel nem kapnak, és hirtelen egy férfi nyakában találom magam. Persze nem egyedül, mert közvetlen mellettem a bolond nőszemély vigyorog a színpad felé. Jay azonnal kiszúr bennünket, mi meg vidáman integetünk. Egész szám alatt fent maradunk és énekelünk, a szöveg nem bonyolult, gyorsan megjegyzem. Jay egészen elbűvöl, hihetetlen milyen őrült fazon. Amikor vége a számnak a másik énekes lép előre és egy lassú szám következik. Mi ketten összeölelkezünk, majd azt érzem, hogy karok simulnak a csípőmre. Arra fordulok, hogy tudassam a tulajdonosával, hogy hátrébb az agyarakkal, de amikor meglátom a srác arcát nincs szívem. Olyan 17-18 körül lehet, félve néz rám, lerí róla, hogy arra számít, hogy mindjárt lekenek neki egyet. Félszemmel látom, hogy a társai azt lesik mi lesz ebből.

Nekidőlök, megfogom a kezei és a derekamra húzom, miközben hátrahajolok a füle felé. Úgy fordul, hogy megértse amit mondok.

- Fogadtatok? – kérdezem.

- Aha, én húztam a rövidebbet – feleli. Kiderítem, hogy a cél az, hogy ezt a számot kihúzza így. Hát azon ne múljon. Amikor elhallgat a zene még egy puszit is nyomok a szájára. A haverjai tátott szájjal bámulnak ránk, és amikor odaér melléjük azonnal körbeveszik. Aztán elterelődik a figyelmem, mert Nikki megragadja a kezem és magával húz, kitudja hova.

Elég gyorsan kiderül, hogy határozott célja van, a színpad előtt áll meg, engem előre tol, és a következő pillanatban csak azt érzem, hogy ketten megragadják a kezem és felemelnek. Jay az egyik, azonnal megölel, majd egy pillanat múlva Nikki is megérkezik mellém. A színpad széle felé irányít, ahol egy nagyon dühös Kellan-nel találjuk szemközt magunk. Azonnal félrerángatja a barátnőmet, nem értem mi mond neki, de amennyire látom ő se marad az adósa. Én inkább a színpad felé fordulok, és azt figyelem ahogy az egyik srác felkonferálja, hogy az utolsó szám érkezik. Megint Jackson énekel én meg csak bámulok rá, fergeteges, sőt…

Hamarosan elalusznak a fények és lejönnek a színpadról.

- Na hogy tetszett? – kérdezi, én meg kimondom ami először az eszembe jut.

- Tudod, ha most találkoztunk volna először most rögtön az ágyamba rángatnálak.

Nagyot nevet, és felkap, pörög velem, és csak sokára rak le.

- Hé, velem még nem találkoztál, és esküszöm rángatnod se kell, megyek magamtól – szólal meg egy hang a fülem mögött. Arra nézek, a magas énekes srác az, felelnék neki, de a másik oldalról megelőznek és válaszolnak helyettem.

- Már van barátja, mégha jelenleg nem is nagyon emlékszik rá.

Kellan, mert ő szólt közbe most engem méreget majd mellém lép, és puszit nyom az arcomra. Megrökönyödök egy pillanatra, mert ez a mondat és cselekvés így együtt egészen olyan volt, mintha azt akarná jelezni, hogy mindenki tartsa tőlem a távolságot. A kínos helyzet gyorsan megoldódik, mert a közönség a zenekart akarja, és ők vissza is mennek, még két számot eljátszanak és csak utána jönnek le újra. Átesünk a bemutatkozáson. Van két Ben, Jerad és Larry, aki hatalmas fazon.      

(Kellan szemszöge)

Itt állok a függöny takarásában és szívem szerint most összetörnék valamit. Mondjuk azt a kölyköt ott, aki éppen Annát ölelgeti. Már attól is megemelkedett a vérnyomásom, hogy egy vadidegen nyakában ült, és láttam rajta mennyire élvezi. De az a srác gyorsan lelépett, erre megkörnyékezte ez a kis tacskó. Amikor hozzáért azonnal láttam az arcán a változást, már indultam is, hogy kimenekítsem de persze szokás szerint most se azt tette ami logikus lenne. És puszit nyom a szájára, na jó ebből elég… aztán mégse kell közbelépnem, mert Jay végre intézkedik, látom, hogy integet Nikkinek, és pár perc múlva már mindkét lány a színpadon van. Én meg ki kell, hogy töltsem valakin a mérgemet, úgyhogy elkapom Nikki-t. És még neki áll följebb, hogy mit képzelek, ők csak jól szórakoznak. Miért kellett a nézőtérre vinnie? És egy ilyen pólóban?! Te jó ég, így közelről látva még eszméletlenebbül áll rajta, mint ahogy eddig láttam. A mellei szinte kibuggyannak belőle, én meg alig bírom levenni róla a szememet. És ahogy mozog a zene ritmusára. Meghúzom az üvegem, mert a gondolataim életre keltek, és vele együtt a testem is határozottan követeli a jussát. Mintha ez még nem lenne elég, az amit Jay-nek mond, és rá Ben G megjegyzése és az az éhes tekintet amit Annára vet teljesen kikészít. Hiába fogadtam meg, hogy visszafogott leszek, nem megy. De mivel nem húzódik el tőlem még a ráadás dalok alatt se talán nem lesz belőle gond. És nincs is, jó két óráig béke van, de amikor haza akarom vinni megmakacsolja magát. Szó-szót követ, és már megint haragszik rám. Nagyszerű.

(Anna szemszöge)

Miután a koncertnek vége még elég sokáig maradunk. Hosszú ideig tart amíg összerámolnak, amit nem csodálok, mert dől belőlük a hülyeség és mindennel foglalkoznak csak a pakolással nem. Vidám társaság, és mi se maradunk el mellettük. Kellan egy lépést se távolodik el tőlem, amit meg kell mondjam annyira nem bánok. Néha kicsit fennakadok azon ahogy megfogja a derekamat, vagy hozzám hajol. Na nem azért mert zavar, csak sugárzik róla a birtoklási vágy és ez annyira nem tetszik. Nikki dől ki elsőként, közli, hogy hív egy taxit és megy, mert délelőtt dolga van. Elbúcsúzom tőle, megígéri, hogy valamelyik nap hívni fog, mert van egy ötlete… Én maradok a srácokkal, Ben J-vel beszélgetek éppen aki szerintem a legvisszafogottabb közöttük, a színpad szélén ülünk és azt meséli, hogy játszik egy másik zenekarban is. Kellan jön oda hozzánk, kezét a combomra rakja és a fülemhez hajol.

- Anna, indulok… - kicsit sajnálom, de hát mit tegyek.

- Oké, - puszit nyomok az arcára – szia.

Nem szól semmit, de várakozásteljesen néz rám. Most mit akar?

- Hazaviszlek – szólal meg aztán, ezzel még nem is lenne baj, mert bevallom szívesen mennék vele, de van valami a hangjában ami cseppet se tetszik. Úgyhogy ugratni kezdem. De nem veszi a lapot. Amikor közlöm vele, hogy nagylány vagyok már, felfortyan.

- Ja, vettem észre. Bár ma este inkább úgy viselkedtél, mint egy tizenéves fruska.

Tessék?!

- Hogy mondod? – kérdezek rá, nem válaszol, de az orra alatt morog valami olyat, hogy tekintettel lehetnék Rob-ra. Na itt fut el a méreg. Hogy jön ő ahhoz, hogy számon kérje a viselkedésemet. Főleg, hogy nem tettem semmit. Szokás szerint egy perc alatt parázs veszekedés alakul ki közöttünk, ami nem tudom meddig folytatódna, ha Jay nem lép közbe.

- Héé, nyugi van. Egy percre se hagyhatlak magatokra benneteket? – mind a ketten csúnyán nézünk rá mire tereli a szót. – Anna, kedden próbálunk a srácokkal nem akarsz eljönni? Énekelhetnél nekünk.

- Nem tudom, arra gondoltam meglátogatom a nagyszüleimet Wyoming-ba.

- Többet repülsz, mint egy stewardess – ugrat Jay.

- Nem biztos, hogy repülök… - nincs időm befejezni, mert Kellan már megint közbeszól.

- Elment az eszed, már megint egyedül akarsz átkocsikázni a fél országon…

Aztán elszabadul a pokol. Igyekszem visszafogni magam, de nemigen megy. Főleg mikor felhozza, hogy nem vagyok tekintettel Rob-ra. Mert hol idegen férfiakkal vacsorázgatok és megyek moziba, hol itt flörtölök mindenkivel. Meg hagyom, hogy vadidegenek ölelgessenek. És a ruhám is alig takar valamit. Hát ezt kár volt. És én még azon aggódtam, hogy nem foglalkozik velem, erre most játssza a féltékenyt. A fenébe. Közlöm vele a véleményemet a kőkorszaki nézeteiről.

- Szerinted mi lenne a helyes? Ha Rob nincs a városban üljek otthon a lakásban? Vagy esetleg kimozdulhatok, de húzzak garbót. Idióta vagy Kellan Lutz. Egyébiránt semmi közöd hozzá, hogy mikor, kivel, hol és legfőképpen milyen ruhában mit csinálok. Most pedig tényleg hazamegyek, mert hiába volt ez egy igazán jó este, tettél róla, hogy a végére elromoljon a kedvem.

- Hazaviszlek… - kezdi megint, immár szelídebb hangon.

- Nem, nem veled jöttem, nem is veled megyek. Majd hívok egy taxit.

Elbúcsúzok a srácoktól, akik érdekesen méregetnek bennünket, és már tárcsázok is. Jay kikísér az épület elé, próbál meggyőzni, hogy félreértettem, de miután látja, hogy úgyse sikerülne meggyőznie inkább megegyezünk, hogy majd holnap hív. Én hazáig durrogok magamban, csak egy jó óra múlva sikerül lehiggadnom és elaludnom.

(Rob szemszöge)

Bámulok ki a repülő ablakán, sikerült úgy feljutnunk, hogy egyetlen fotóst se láttunk. Remélem érkezéskor is megússzuk, és tényleg lesz két jó napunk. Kedden este mentünk vissza LA-be, minden a terv szerint halad, hétfőn megkezdjük a forgatást, de előtte még itt a hétvége, amihez nagy reményeket fűzök. Mind pihenünk kicsit, mert bár ketten akartunk jönni Kris-szel, az akadályokba ütközött, de mindegy, így is jó lesz…   

(Kellan szemszöge)

Már hónapok óta lebeszéltük ezt a programot, de persze az eredeti tervhez képest már megint változás állt be. Kicsit aggaszt, hogy mi lesz így, hogy többen utazunk, nem torkollik-e katasztrófába a dolog. Valahogy mindig be tud kavarni, egyszerűen a természetében van. De hát nem mondhattam, hogy ne jöjjön. Bár lehet, hogy megbánom. Na mindegy, most szombat van, jövő héten meló, addig meg…

(Anna szemszöge)

A végén nem utaztam el Baile Inez’s-be, a jövő hétre halasztottam a látogatást. Voltam Jay-ék  próbáján, vásárolgattam kicsit, együtt vacsoráztam Rob-bal miután visszautaztak, beszéltem egy céggel a ház átalakításáról, rendbe raktam Luca otthonát, ez a legkevesebb, hamár így bekvártélyoztuk magunkat. Igaz ennek most vége, mert kezdődik a forgatás. El se hiszem. Sokat beszélgettünk róla a héten, átrágva magunkat a buktatókon. Nagyjából megterveztük, hogy milyen gyakran látogatom majd meg őket, és hogy mégis kik lesznek azok akiknek még eláruljuk a „titkot” a kapcsolatunkról, és kik akik előtt leplezni fogjuk a valóságot.

Számomra is húzós napok következnek, mert Sarah szerint van egy kis gond New York-ba, így egy időre oda kell utaznom. De előtte még itt a hétvége.

Amikor csütörtökön felvetődött ez az ötlet csak egy percig hezitáltam, aztán azonnal igent mondtam. A társaság garancia arra, hogy nem fogok unatkozni. Jó buli lesz…

Megjegyzés:
A fejezetben volt több utalás is zeneszámokra.
Az első amit személy szerint imádok: Monica - Angel Of mine
http://www.youtube.com/watch?v=3eOuK-pYhy4
A második: Sam Bradley - Too far gone
http://www.youtube.com/watch?v=7tSg-QKRwUU
És a harmadik amit ajánlok mindenkinek akinek szimpatikus Jackson Rathbone: 100 monkeys - Orson Browl
http://www.youtube.com/watch?v=DthXdB3c75I
Ez a fickó egy kedves imádnivaló őrült. Koncertfelvétel.