98. Rohan az idő…

(Anna szemszöge)

Közvetlen reggeli után indulunk Baile Inez’s-ből. Mindenkitől elbúcsúzok, és tudatom, hogy kb. mikor érkezem vissza. Patrick megint a Bob Hope-on száll le, és fél óra múlva a taxi már fékez is Luca háza előtt. Ezt a házkérdést lehet, hogy előbbre kéne kicsit vennem. Az mégse járja, hogy szinte úgy járok ide, mintha a sajátom lenne. Becuccolok, kiszellőztetek, és átrámolom a bőröndömet. A ruháim egy része megint nagyiéknál maradt, de lassan itt is félig van a szekrény. Elég gyorsan végzek, és mivel semmi dolgom nem akad, úgy döntök azt teszem ami mindenki számára a legjobb. Főzök.

Engem leköt, a srácok meg szeretik a hasukat. Luca és Rob is. És mivel gyanítom, hogy a hirtelen távozásom miatt kicsit zabosak rám, kiengesztelésnek se rossz ötlet. A bevásárlást hamar elintézem, a taxisofőr elég segítőkész, ismer egy jó piacot a közelben, és a cipekedésben is társam, amit igyekszem neki nagy borravalóval meghálálni. Még abba is belemegy, hogy visszajön értem, és kivisz a reptérre. Először egy hatalmas adag tiramisu-t dobok össze, jól jöhet még, hátha többen is csatlakoznak hozzánk, és ez legkedvesebb rokonom kedvenc édessége. Aztán persze készítek egy kis pasta-t, ezúttal tenger gyümölcseivel, csőben sült zöldséget Nikki-nek, aki ritkán eszik húst, és Wellington bélszínt a többieknek. Úgy időzítek, hogy még éppen van időm lezuhanyozni és átöltözni. A taxi éppen akkor érkezik meg amikor kilépek az ajtón.

Most a LAX-ra kell mennem, persze a fotósok kiszúrnak, de ez várható volt. Nem zavartatom magam, igyekszem átvágni közöttük, kifelé valószínűleg nehezebb lesz. Szerencsére nem követhetnek végig, a biztonságiak lekapcsolják őket. Az ajtó közelében várakozom, többen is kíváncsian méregetnek, de nem törődöm vele. Kicsit izgulok. Természetesen miatta. Az utolsó találkozásunkkor a nyakába, illetve, hogy pontos legyek az ölébe ugrottam. Valószínűleg az ő figyelmét se került el, hogy milyen hatással volt rám. És ez most nehéz. Szeretném, hogy mi ketten…, de azért van még bennem némi félsz. Nem akarok egy trófea lenni. És olyan valaki se aki csak a szexre kell. Igenis kapcsolatot akarok. Vacsorázni menni a barátainkkal, moziba járni, együtt feküdni és kelni. Persze a kivitelezés nem lesz egyszerű. És nem csak azért, mert a Rob-bal folytatott „kapcsolatomat” az ő érdekükben szeretném még egy darabig megőrizni. És Kellan ezt ezelőtt se nagyon értékelte. De ott van még az a nem elhanyagolható tény, hogy nincs túl jó véleménnyel rólam. Ash szerint újra el kéne neki mondanom amit az Armani bemutató után már megtettem, talán igaza van. Lehet akkor változna a véleménye. Bizonytalan vagyok, mi van ha már nem is érdeklem? Talán neki megfelel ez az állapot, hogy gyakran változtatja a partnereit. Annyi talán és lehet.

Na mindegy. Nem visszakozhatok, Kellan arca általában elég beszédes, az érzései legtöbbször leolvashatóak. Egy fél óra múlva már okosabb leszek.

(Kellan szemszöge)

Lassan leszáll a gép, már megkezdtük a landolást és én egyre izgatottabb vagyok. Nemsokára láthatom. Kicsit tartok is ettől a találkozástól, mert a tegnapi elhatározásom szerint úgy kell tennem, mintha a barátja akarnék lenni. Csak a barátja. És az nem lesz könnyű.

Az elhatározásom kissé meginog amikor meglátom, kíváncsian fürkészem, úgy tűnik jól van. Persze gyönyörű, mint mindig, amikor üdvözlöm és a többiekhez hasonlóan megpuszilom megérzem a parfümjét, és csak nehezen sikerül megállnom, hogy nem mondjam el azonnal azt ami a szívemet nyomja. Azt, hogy akarom. Mindennél jobban.

Most kissé jobban viselem, ahogy a srácokat köszönti, még azt is, hogy Rob a szájára nyom puszit. Egyedül az okoz fennakadást a fejemben, hogy a kapcsolata Jay-jel megváltozott. Most ugyanúgy viszonyul hozzá, mint Luca-hoz. Több mint szimpla barátság. Valami bensőséges kapcsolatnak tűnik, és ez annyira nem tetszik. Gondolom ennek oka abban keresendő, hogy két napig együtt voltak, és ezalatt azért történt pár dolog. Jay-t is figyelem, de akármennyire is keresek arra utaló jeleket, hogy többet érezne Anna iránt, mint barátság nem találok semmit. Most már örülök, hogy mégse én húztam be egyet Jackson-nak, mert akkor most tuti berágott volna rám. Azt nem értjük mit mond az olasznak, de az arcukról leolvasható, hogy nem dicséri. Luca bűntudatosnak tűnik, Anna pedig bosszúsnak.

Már előre sajnálom, hogy hamarosan el kell válnunk, de aztán a dolgok másképpen alakulnak. Szerencsére a többiek engem megelőzve csapnak le a lehetőségre, így nem feltűnő, hogy én is maradok.

Az este jól alakul. A vacsora ezúttal is fenséges, Anna elbűvölő. Csak lopva figyelem, felszabadultnak tűnik, mindenkivel kedves és közvetlen. Pont úgy foglalunk helyet, mint azon a reggelen, ez mondjuk megnehezíti a dolgom, mert a közelsége egyáltalán nem baráti érzéseket kelt életre bennem. De muszáj az elhatározásomhoz tartani magam. Nikki rákérdez mikor jön vissza, hát másfél hét elég hosszú idő, de valahogy csak túlélem. Már későre jár az idő amikor páran szedelőzködni kezdenek, így én is csatlakozom, bár szívesen maradnék.

Jobban tetszene, ha újra elfoglalhatnám azt az emeleti szobát, persze nem úgy mint legutóbb. Egyedül egyáltalán nem volt olyan élvezetes, mint vele. 

(Anna szemszöge)

Hát egyáltalán nem vagyok okosabb. Sőt… ha lehet zavartabb és bizonytalanabb vagyok, mint eddig. Mert Kellan arca most nem sokat segít. Amikor meglátom őket először jó „barátnőhöz” méltóan Rob-ot puszilom meg, ő is megölel, de nem sok időnk van az üdvözlésre, mert sorban a többiek is megrohamoznak. Kellan is megölel, puszit nyom az arcomra, és mosolyog. Az ölelése jól esik, de csak egy pillanatig tart, és olyan barátinak tűnik. Ahogy vártam megrónak a korai távozásomért, de szemlátomást mindenki elfogadta a magyarázatot, hogy a családi ügyek halaszthatatlanok voltak. Már éppen indulnánk ki a csomagokkal, amikor Jay-re pillantva felfedezem az arcán a foltot. Nem feltűnő, gyanítom a lányok valamit kentek rá, de ott van. Azonnal mellé lépek, megszemlélem, és biztos vagyok benne, hogy ezt miattam kapta. De kitől? Erre persze rögtön rá is kérdezek, ő nem válaszol, amit egyáltalán nem értékelek, így azonnal azok felé fordulok akik okozhatták. Rob nem tűnik bűntudatosnak, bezzeg Luca.

- Luca Salti, dice che non eri. – De hiába, mert látszik rajta, hogy igen. – Hai perso la tua mente?

Nem válaszol, így Jay-hez fordulok, hogy mi történt. Amikor elmeséli, hogy a többiek azt hitték mi ketten összeházasodtunk megdöbbenek. És kicsit bűntudatom is van, mert így hallva félreérthető volt a dolog. De neki tudnia kellett volna.

- Caro, matrimonio Vegas? Loro? Come vi abbiamo creduto questo? – persze magyarázkodik, igyekszem megérteni. Felejteni szeretnék, és a többiek figyelmét is elterelni erről a kínos incidensről, ezért teszek egy megjegyzést. – Oké, megbocsátok, de a tiramisu-ból nem kapsz.

A kaja említésére persze mind felkapják a fejüket, még jó, hogy számítottam erre és nagy adagokat készítettem, mert amikor meghallják mi mindent főztem senkinek se sietős. Egyedül Taylor közli, hogy ő megy, és holnap a gépen találkozunk. A többiek viszont úgy döntenek ráérnek még kicsit, úgyhogy irány Luca háza. A fotósokon persze úgy kell átverekednünk magunkat, de próbálunk lendületesen haladni, én kézen fogva Rob-bal. A taxisofőr megvárt így mi előnyből indulunk, de a többiek is gyorsan kerítenek maguknak kocsikat. Amikor megérkezünk amíg mindenki lepakol feldobom a vizet a tésztának, a bélszín hála a sütő időzítőjének már majdnem kész, csak teríteni kell. Mindenki segít, és percek múlva már asztalnál ülünk. Mellém Kellan kerül, figyelem, lopva. Kedves velem. Nem piszkálódik. De nem is közeledik. Nem értem?

Egész vacsora alatt jó a hangulat, csak úgy ontják magukból a poénokat. Ők hárman. Jay, Tom, és Kellan. Ezt az oldalát eddig nem nagyon ismertem, de tetszik. Ugratja a többieket, alkalomadtán engem is, de egyetlen csípős megjegyzés se hagyja el a száját. Segít leszedni a tányérokat, odaadja a mártást. A szemei elbűvölnek, mert úgy néz rám, mintha valami ritka kincs lennék, de egy szóval se közeledik hozzám. És sajnos tettel sem. Pedig be kell valljam szeretném. Mit tegyek? Bizonytalan vagyok, és ez furcsa a számomra, arra számítottam, hogy esetleg még mindig mérges rám, és nem kímél. Az utolsó este elsuttogott három szó és az ölében érzett egyértelmű jelek alapján az is megfordult a fejemben, hogy talán ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. És ez nem lenne ellenemre. De ez a barátkozás? Ez sehogy se illik a képbe.

Már elég későn van amikor a legtöbben elbúcsúznak. Rob, Kris és Tom marad, a feltűnés elkerülése végett. A két srác majd reggel költözik be egy hotelbe. Nikki, Jay és Kellan hazaindulnak. Megint csak nagy ölelések, olyan jó hozzábújni, mégha csak egy pillanatra is. Mi még fent vagyunk kicsit, bevállalom a rendrakást, majd elköszönök tőlük, mert reggel nyolckor kell indulnom, gyanítom akkor még egyik se kel fel.

    

(Rob szemszöge)

- Ezt meg tudnám szokni – terülök el elégedetten az ágyon. Kris fölém hajol és kíváncsian néz rám.

- Mit? – kérdezi.

- Kitűnő vacsora, fergeteges desszert, és utána a legjobb: szeretkezés végkimerülésig.

- Kizárt – húzódik el tőlem azonnal - nem fogok neked vacsorát főzni Rob, ne is álmodozz. A desszert még esetleg, a szeretkezés meg, az attól függ. Szerintem minden este úgyse bírnád hosszú távon.

Hitetlenkedve nézek rá, de látom, hogy mosolyog, mire magamhoz húzom, és a fülébe súgom, hogy majd meglátja, hogy igenis bírom. Befészkeli magát a vállam alá, és pár perc múlva már hallom, hogy szuszog. Figyelem az arcát, amiről most elégedettség sugárzik, annyira szeretem.

A gondolataim egy idő után elkalandoznak a másik szobában pihenő nőszemély felé. Tévedés ne essék ezek a gondolatok még véletlenül se mennek túl a barátságon. Az jut eszembe, hogy valami nincs rendben. De jó értelemben. Anna és Kellan egész este kedves volt egymással. Kedves? Igen, itt a gond. Ezek nem szoktak kedvesek lenni, eddig vagy marták egymást, vagy nem lehetett őket szétválasztani. Ez most valami új, És valami jó. Tetszik. Határozottan tetszik. Talán így előbb-utóbb rájönnek, hogy összetartoznak. Végülis, oké, most cirka két hétig Anna nem lesz, de ha visszajön azt mondta a következő hónapokban csak néha kell elutaznia, mert felkészül valamire. Programokat kell szerveznem. Közöseket. Egy kis vacsora, Sam is említett valami koncertet, ez így nem lesz feltűnő, mehetünk mind, és mégis alkalom arra, hogy összejöjjenek.

Kellan jó haver, és tudom, hogy rendes srác. Legtöbbször. Vigyázni fog Annára, aki megérdemli. Jár neki a boldogság azok után amiken keresztülment. Megfordult a fejemben még Mexikóban, hogy talán el kéne mesélnem a haveromnak mi történt vele másfél éve, de Kris azt mondta ehhez nincs jogunk. Minket ő maga avatott a bizalmába, Luca ugye alap, Ash az ő párja, szóval nincs előtte titok, Jay-nek pedig szintén Anna mondta el.

De ennyi, pedig mennyivel egyszerűbb lenne ha Kellan is tudná. Na mindegy. Hamarosan kezdődik a forgatás, úgyis folyton együtt leszünk, ha az alatta fél év alatt se történik semmi köztük, akkor talán közbelépek. Bár ez a testi épségemet nézve lehet, hogy megbánom, mert Anna kinyír. De azért, hogy ő is boldog legyen még ezt is megkockáztatom. Mert hálásabb vagyok neki a tulajdon boldogságomért, mint amennyire azt ő gondolja.

(Anna szemszöge)

Reggel a lehető leghalkabban készülődök, a házban semmi mocorgás, készítek magamnak egy teát, azt iszogatom amikor megjelenik Luca. Kedvesen megölel, és beszélni kezd. Az este egy percet se tölthettünk kettesben, de most se sokat így rövidre fogja. Elmeséli, kicsit bűntudatosan, remélve, hogy nem haragszom, hogy hát ők kicsit kitárgyaltak engem. Az anyagi helyzetemet, és a kapcsolatomat Ricsivel. Az megnyugtat, hogy csak öten voltak, végülis Rob és Kris már úgyis tudott pár részletet, Jay-jel én osztottam meg az életem Ash pedig családtag.

- Úgy gondolod? – kérdez rá mosolyogva az utolsó mondatomra, és én is nevetni kezdek.

- Caro, odavagy érte. Az egész család elkönyvelte, hogy megtaláltad a párodat, és így van ugye? Ne tagadj.

Furcsa látni az arcán a bizonytalanságot, nem éppen jellemző ez egy Salti-ra. A saját érzéseiben persze 100 százalékos, csak Ashley-ében nem. Azt mondja az ő fejében már minden megfordult, esküvő-gyerekek. De Ash még fiatal, most építi a karrierjét, és ő nem állna az útjába soha. Nyugtatgatom kicsit, de az időm véges, megegyezünk, hogy erre még visszatérünk. A taxis még tegnap felajánlotta, hogy ha kell csak hívjam - így megegyeztünk, hogy ma is értem jön – pontosan érkezik. Segít bepakolni, út közben megkérdezi, hogy sikerült a vacsora, kedves ember, Miguel származását tekintve Puertó Ricó-i, ezt is útközben tudom meg, amikor spanyolra váltok elcsodálkozik, majd csak úgy dől belőle a szó. A családjáról, feleség, gyerekek, az itteni életéről, a szigetéről, ahogy az országát nevezi. Egészen a poggyászfeladóig elkísér, és megígérteti velem, ha újra ideutazom hívni fogom.

Ahogy megbeszéltük Taylor-ral csak a repülőn találkozunk, a jegyeink ugyanis egymás mellé szólnak. Már ott ül, megkérdezi szeretnék-e inkább az ablak mellé, de hárítok. Még csak az kéne. Feltűnik, hogy egész felszállás alatt beszél. Egyfolytában. Mindenféléről, össze-vissza. Egy ideig hallgatom, nagyokat nevetek a viccein, imádom, mert jópofa, de aztán rákérdezek.

- Tay, ki mondta, hogy ezt csináld? – úgy tesz mintha nem értené a kérdést, de a pillantásomra mosolyogni kezd.

- Ami azt illeti mindenki.

- Mindenki? – kérdezek rá.

- Aha, először kezdte Rob. Aztán Luca, majd Ash. Tegnap a repülőn Tom mellett ültem akkor ő, a reptéren búcsúzás előtt Kellan, Jay. Az este felhívott Kris, ja és Kellan reggel még küldött egy sms-t is, nehogy elfelejtsem.

Te jó ég. Szabódok, de azt feleli nem gond, igazság szerint magától is eszébe jutott volna, mert még emlékszik a fóbiámra a Londonból LA-be tartó repülőútról. Egy idő után mindketten úgy döntünk, hogy alszunk egyet, végülis több mint 12 órát utazunk. Frankfurtban este van mire leszállunk és további másfél óránk marad az átszállásra. Éjfélkor landolunk Ferihegyen, szerencsére senki se ismeri fel, igaz igyekszünk feltűnésmentesek lenni, kivételesen baseballsapkát és kapucnit visel. Anita a bejárónők gyöngye, ahogy megbeszéltük kihozta a Q7-t, miután átvettük a csomagjainkat leliftezünk és sietve távozunk. A lakásban a megszokott rend fogad mint mindig, Taylor-t elszállásolom a vendégszobában, majd mivel mindketten fáradtak vagyunk, csak aludni akarunk. Reggel - bár a 10 órára nem igazán illik a reggel – ébredek, a mocorgásomra a vendégem is előkerül. Összedobok egy villámreggelit, majd összeszedem a szükséges holmikat, és újra útnak kelünk. Még indulás előtt beszélek anyával, és megérdeklődöm Gina meddig van ma suliban. Amikor elárulom neki, hogy vendéget is hoztam magammal kissé kiakad.

- Na de kislányom, és ezt csak most mondod. Oh, a fenébe. Mi legyen a vacsora? És fodrászhoz is be kell ugranom… - csak mondja a magáét, és dohog, én meg nevetek rajta. Közlöm vele, hogy a vacsorát majd én megoldom.

Az autópályán megyünk, utasom kíváncsian nézelődik és kérdezget. Gyorsan leérünk, fél 2-kor már a suli előtt parkolok, pedig még arra is kellett időt szakítanom, hogy megálljak egy virágboltnál. Mert a srác a fiatal kora ellenére úriember, és ragaszkodik hozzá, hogy szerezzek egy csokor virágot anyának, és egy szál rózsát Ginának.

A kocsimnak támaszkodom amikor kilép a kapun, a barátnője fedez fel először, majd amikor közli vele az ittlétemet hangos sikítás és egy pillanat múlva már a nyakamba borul. Örömködünk egy darabig, faggatózik, hogy mit hoztam neki. És mi van Taylor-ral.

- Hatalmas ajándékot hoztam. Ott a hátsó ülésen – közlöm vele, mire azonnal feltépi az ajtót. A reakciója fergeteges, újabb sikítás, és szinte bevetődik a kocsiba. Én jobbnak látom sietve bezárni az ajtót, mert már így is elég sokan bámulnak felénk. Adok nekik pár percet, addig beszélgetek a lányokkal, akik érdeklődnek, természetesen Rob-ról, és mivel az itthoni újságok is lehozták a közös LAX-os képeket, a nyaralásról is. Mikor már nem bírom tovább bekopogok az ablakon, úgy fél perc múlva kinyílik az ajtó, és Gina hatalmas mosollyal előbújik, nyomában a szintén vigyorgó Taylor-ral. A lányok padlót fognak, alig hisznek a szemüknek, hugi boldogan öleli magához, és mutatja be a többieknek a barátját. Csak rövid ideig beszélgetünk, mert egyre többen figyelnek bennünket, és már előkerült pár telefon is. Elbúcsúzunk, majd azonnal a házunkhoz megyünk. Anya azt mondta csak hat körül tudnak hazajönni Davide-vel, de mivel nincs kétségem a fiatalságnak mennyire teher lehetek gyors kipakolás után közlöm, hogy és kimegyek nagyanyóékhoz.

Ők örülnek nekem, jól elbeszélgetünk, beszámolok az elmúlt egy hónapomról, mert bár többször is beszéltünk telefonon azért az nem ugyanaz. Megígérem nekik, hogy holnap napközben elhozom Taylor-t, Gina úgyis suliban lesz. Öt előtt célba veszem szülővárosom egyik hipermarketét, gyorsan bevásárolok, majd hazaautózom. Ígéretemhez híven nekiállok a vacsorának, hugi is besegít, a barátja meg ott téblábol mellettünk. Idegesnek tűnik, és az is. Amikor a szüleink hazaérnek szerintem a víz is kiveri, de aztán gyorsan átesik a bemutatkozáson anyának, akit elbűvöl a virágcsokorral, és Davide is kedvtelve nézegeti a kedvenc italát, amiből kapott egy üveggel. A vacsora jól telik, az egyetlen fennakadást az okozza, hogy Gina pénteken nem akar suliba menni. Ezt persze nem engedjük meg neki, így duzzog, de Taylor elég diplomatikusan lerendezi az ügyet, és megígéri, hogy a suli előtt fogjuk várni megint. Így megbékül.

Másnap futással kezdek, mert pár nap megint kimaradt, Tay is csatlakozik hozzám, sőt még Vico-t is magunkkal visszük. 15 kilométert nyomunk le, majd zuhany, reggeli, kis városnézés, szigorúan csak a kocsiból, mert a fotósok mind az én követőm Rick, mind Gina árnyéka Mike és még három, akiket még soha nem láttam a házunk előtt várt ránk mire hazaértünk. Követnek bennünket nagyanyóékhoz, majd haza is. Minden ígéret ellenére biztonságosabbnak ítéltem, ha nem megyünk el a húgomért, hanem megvárjuk amíg anya hazahozza. Négyre elkészülünk és két kocsival elindulunk Graz-ba Dani bátyóékhoz, majd onnan tovább Bécsbe. A hotelben, ahol mindig meg szoktunk szállni már vár ránk a család többi tagja, az ikrek vigyorognak, hogy én nem tudtam magammal rángatni Rob-ot, de biztosítom róla őket, hogy a „barátom” és a futás nem összeegyeztethető. Este az Arkadenhof saját éttermében vacsorázunk, majd korán ágyba bújunk.

A verseny reggel kilenckor kezdődik, de mivel a szállásunk a városközpontban van és gyalog is csak két perc alatt odajutunk a startponthoz nem kell hajnalok hajnalán kelnünk. A reggelit igyekszünk light-osra venni, majd mindannyian átöltözünk. Indulásra készen kopogok be Gináékhoz, de ők még nincsenek készen. Hugi a fürdő és a szekrény között rohangál, Tay pedig egy szál rövidnadrágban telefonál éppen. Mikor figyelmeztetem őket, hogy idő van a kezembe nyomja a készüléket, majd  faképnél hagy. Amikor meghallom az ismerős hangot gyorsabban ver a szívem.

- Szia Kellan – viszonzom a köszönését, és kivonulok az erkélyre. Ragyogó napsütés van, és annak ellenére, hogy már októbert írunk elég meleg az idő. Kérdezősködik, kedvesen figyelmeztet a bemelegítésre, mert azt már Taylor-tól tudja, hogy hamarosan indulunk. Annyira aranyos, de van valami, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni.

- Most értél haza vagy most indulsz? – kérdezek rá az engem foglalkoztató kérdésre.

- Tessék? – kérdez vissza, mire nevetni kezdek.

- Kellan itt fél kilenc van, szóval LA-ben lassan éjfél.

- Hoppá, lebuktam – kezd el nevetni. – Most készülök lefeküdni, csak beszélnem kellett Taylorral.

Ez érdekes.

- Aha, jó. Visszaadjam neki? – kérdezem, de túlságosan gyorsan vágja rá, hogy nem kell. Mosolygok magamban, van egy olyan érzésem, hogy nem is akart tőle semmit. Jól elvagyunk, de bentről rám kiabálnak, hogy most már tényleg ideje indulni.

- Aztán ügyes legyél, gondolom az első hely a célkitűzés – szinte látom magam előtt, ahogy vigyorog.

- Örülök ha egyáltalán célba érek – felelem – még sose hanyagoltam el ennyire a felkészülést.

- Akkor csak óvatosan, bár szerintem a legtöbben direkt maguk elé engednek.

- Miért is? – kérdezek rá.

- Mert könnyebb úgy futni, hogy ilyen szemrevaló látvány van előttük.

Hoppá. Ez flörtöl velem. Sajnos tényleg nincs több időm, így sietve elbúcsúzom tőle. Máris könnyebben veszem az akadályokat. Jó volt hallani a hangját, és ez az incselkedés?!

A verseny a megszokott, először a szülők indulnak el a rövidebb távon, a mezőny nagyobbik része akik a mi távunkat teljesítik fél óra múlva áll rajthoz. Jó sokan vagyunk, és mi hála annak, hogy Taylor jópáran felismerik elég nagy figyelemnek örvendünk. Igyekszünk egy-kupacban maradni, csak az ikrek szedik gyorsabban a lábukat, nekik céljuk benn lenni az első tízben, amit el is érnek. A vége felé már szúr az oldalam rendesen, és 85.-nek érek célba, ami nem is olyan rossz majd ezer induló közül. Anyáék a célvonalban várnak ránk, mindannyinkat megtapsolnak, megölelgetjük egymást és hálásan fogadjuk az önkéntesek kezéből a frissítőt. Aztán egyszercsak azt veszem észre, hogy egyre többen állnak körülöttünk, Tay-t megszállják az autogramkérők, engem pedig pár újságíró talál meg. Óh a francba. Válaszolgatok a kérdésekre egészen addig, amíg nem a Rob-hoz fűződő kapcsolatomat firtatják.

- Sajnálom, a magánéletemről nem nyilatkozom. – Közlöm, és segítségkérően nézek a családom felé, ők azonnal közelebb furakodnak, és kimenekítenek. A szervezőknek is feltűnt a csoportosulásunk, és mivel Gitti néni ismeri az alapítvány elnökét visszafuvaroznak bennünket a szállásunkra. Jóleső elégedettséggel terülünk el az egyik szobában, de nincs szerencsénk, mert a napnak még nincs vége. Este alapítványi bál van, amin mi soha nem szoktunk megjelenni, csak a szülők. Most viszont az érdeklődésre való tekintettel meghívást kapunk méghozzá személyesen. És ez bizony gond. Mármint azért mert ez egy puccos vacsora, de mi nem hoztunk magunkkal odaillő ruhát. Úgyhogy ugrott a nyugodt esténk és a délután úgyszintén, mert zuhany és átöltözés után nyakunkba vesszük a  Mariahilferstraße-t. Valamilyen szerencse folytán két és fél óra alatt találunk megfelelő ruhákat, és persze cipőt is. Újabb zuhany és öltözés, éppen sminkelek amikor megszólal a telefonom. A kijelzőre nézve mosolyogni kezdek, kihangosítom, és folytatom az arcom rendbetételét.

- Szia Kellan.

- Szia, na hogy sikerült? – kérdez rá a verseny eredményére, én meg biztosítom róla, hogy egy újabb évig nem akarok futócipőt húzni. De alapjában véve jó volt a nap. Minden érdekli, én pedig élvezem, hogy beszélhetek vele. Csak közben sikeresen melléhúzok a szájceruzával, így szentségelni kezdek.

- Mi baj van? – érdeklődik, mire elmesélem, hogy éppen mivel foglalkozom és miért is vált ez szükségessé. A kérdése váratlanul ér, így kapásból válaszolok. Aztán a vonal másik végén csend lesz, de mintha… igen ez határozottan olyannak tűnt, mint amikor valaki nagyot nyel. Oké, ez jó jel, akkor mégse hagyom hidegen. Sajnos megint kopogás zavarja meg a beszélgetésünket, anya az, hogy ideje indulni, így kelletlen de elbúcsúzom tőle, de megígérem, hogy ha kipihentem magam majd holnap hívom.

Sajnos erre aztán nem kerül sor, mert az éjszaka sokáig tart, az estély puccos, és fárasztó, a sok mosolygástól lemerevednek az arcizmaim, legalább hat újság talál meg megint minket, mármint Tay-t és engem. Hát ezt elég nehéz megszokni, de mivel Gitti néni olyan szépen kér nem küldöm el őket oda, ahova éppen szeretném, hanem barátságosan válaszolgatok, de szigorúan az alapítványra és annak célkitűzéseire terelve a szót. Hajnalban keveredünk vissza a szobáinkba, és csak délben kelünk fel de egy gyors ebéd után már indulunk is haza Keszthelyre. Út közben jut csak eszembe az előző napi ígéretem, de mivel én vezetek csak arra van időm, hogy egy sms-t írjak, hogy majd holnap. Ugyanez a tartalom megy Rob-nak és Jay-nek is, akik szintén kerestek napközben.

(Kellan szemszöge)

Mondjuk úgy nehezebben megy nekem ez a barátkozós dolog, mint azt képzeltem. Péntek éjjelig bírom, de akkor az jut az eszembe, oké, Európában már reggel van, lefekvés előtt kéne egyet telefonálnom. Azonnal így is teszek, és nem bánom meg. Sőt. Szinte látom magam előtt, ahogy mosolyog amikor beszél. Viccelődik, de sajnos nincs sok időnk, mert indulniuk kell, viszont ő javasolja, hogy majd hívjam később, ha felkeltem. Addigra már túl lesz a futáson.

Jól alszom, túlságosan is, mert álmomban nem üres mellettem az ágy, bár szó se róla nem is alvással mulatjuk benn az időt, és ez bizony élénk hatással van egy testrészemre. Reggel Zack és Sandy nevetésére ébredek, reggelit készítenek, és persze nekem is jut belőle. A srácok már megint a világ másik táján dolgoznak, nem is tudom mióta nem akadtunk össze. Ezt megemlítem evés közben, mire a lakótársamnak támad egy ötlete. Illetve az ötlet nem csak tőle származik, csak én még nem hallottam róla. Mint kiderül a két srác úgy néz ki dobbant, New York-ban keresnek új lakást és januártól kiköltöznének. Ezzel nincs is gondom, hála annak, hogy van bőven munkám már nem kell attól tartanom, hogy nem tudom kifizetni a lakbért mint hajdanán. Viszont erre nincs is szükség, mert Zack benyögi, hogy szintén a jövő év elejétől Sandy viszont ideköltözne. Ha nincs kifogásom ellene. Feladja az Phoenix-i állását, és itt keres munkát. Csak nevetek a zavart arcukon.

- Már, hogy lenne kifogásom ellene. Meleg vacsora és villásreggeli minden nap. – Persze azonnal tiltakozik, hogy azért ne éljem bele magam. Gyorsan egyességre jutunk a lakbér és az egyéb költségek, mint a bejárónő bére, szemétszállítás, számlák… elosztásának arányában, bár ez várható, mert ezzel eddig se volt gond. 10-ig bírom, akkor felemelem a telefonom, kivonulok a kertbe és felhívom Annát. Szinte az első csörgésre felveszi. Hallgatom, ahogy mesél a futásról, az ikrekről akik az élmezőnyben végeztek, a fotósokról és rajongókról akik megtalálták maguknak a kisgyereket. Amikor morogni kezd nem tudom mi a baja, mire benyögi hogy éppen sminkkel, mert valami alapítványi bálba mennek. Csak hülyeségből jegyzem meg neki, hogy vigyázzon, nehogy összekenje az ünneplő ruháját, de a válaszától elakad a lélegzetem.

- Nem fogom – feleli nevetve – azt már megtanultam, hogy ne öltözzek fel addig amíg nincs rajtam a teljes vakolat.

Óh, a büdös életbe. Akkor most vagy fehérneműben van, vagy jobb esetben még abba se. Miért is nem vagyok ott mellette, Istenem, ha most a karomban tarthatnám…

Sajnos be kell fejeznünk, mert megint indulnia kell, de megígéri, hogy holnap hívni fog. És én várom is, de helyette csak egy üzenet érkezik, amiben mentegetőzik, de azért csalódott vagyok. Aztán másnap tényleg hív, én őt a következőn és így megy ez egész héten.

Ryan még kedden közli  velem, hogy ugye nem felejtettem el, hogy péntek reggel Spanyolországba kell utaznom egy fotózásra, plusz reklámozni a Nightmare dvd megjelenését. Hát ez rosszabbkor nem is jöhetett volna. Mert Anna pont aznap indul el errefelé, már törtem a fejem, hogy mit találjak ki hétvégére, de most ugrott az egész.

Miért nem mehetnek a dolgok egyszerűen?

(Anna szemszöge)

Péntek délelőtt van, már megint egy repülőn ülök, immár visszafelé tartunk Taylorral Los Angelesbe. A hét gyorsan eltelt, nem volt időnk unatkozni. Ő minden idejét Ginával töltötte, szó szerint, mert a drága kishúgom ágynak esett, így még suliba se kellett mennie. Először gyanús volt ez a „betegség” és mind anyát mind engem csak az győzött meg arról, hogy valóban rosszul van, hogy azt mondta talán jobb lenne, ha magammal vinném a barátját a fővárosba, mert még megfertőzi. Ő persze hallani se akart a dologról, így a fiatalok kettesben tölthették a napjaikat, én meg visszaautóztam Budapestre. Jártam az irodákban, a vidékiekbe is ellátogattam, Szegeden Edit talált egy új munkatársat, és most már minden újra gördülékenyen haladt mint régen.

Egész héten szinte lógtam a telefonon, Kellan, Rob, Jay, Luca, Shane papa. Előbbivel való beszélgetések mindig feldobták a napomat, Rob félve közölte, hogy jövő héten megint lenne egy fotózásunk, Jay koncertre hívott, aminek tényleg itt az ideje, mert még sose láttam játszani. Luca csak hallani akarta a hangom, Shane papa bezzeg munkával kecsegtetett, illetve mivel San Franciscó-ba kell utaznom, amit szívből utálok inkább fenyeget.
A telefonálással töltött óráimat a lányok is növelték. Sarah csak érdeklődött, hogy vagyok, a három kismamát meg én hívtam, hogy megtudjam a leendő kis pockok mennyire nehezítik meg az anyukájuk napjait. Mary már a hetedik hónapban van, így kezdi magát, hogy a szavaival éljek bálnának érezni, Cesca és Ginevra még csak a második trimeszter elején jár, így ők most jutottak el a jobb részhez, már kezd elmúlni a reggeli rosszullétek ideje. Kicsit irigykedve hallgattam őket, de már nem fájt a gondolat, hogy bennük egy újabb élet növekszik. Sose tudom és nem is akarom elfelejteni azt, hogy mit éreztem akkor amikor én is átéltem ezt, de lassan túl tudok rajta lépni. Egyszer majd készen állok rá újra, bár addig kell találnom egy potenciális apajelöltet. Egy embert, aki megért, mellettem áll, akiben megbízhatok és aki nem fog elhagyni, ahogyan az én apám engem. Valahol csak létezik, legalábbis reménykedem benne…

Szómagyarázat:

* Luca Salti, dice che non eri. - Luca Salti, mond, hogy nem te voltál.

* Hai perso la tua mente? – Elment az eszed?

* Caro, matrimonio Vegas? Loro? Come vi abbiamo creduto questo? – Kedves, esküvő Vegas-ban? Azok után? Hogy gondolhattad ezt?