84. Képek, félreértések, telefonok...

Helló lányok!
A komikat köszönöm, de egyéb hozzáfűznivalóm nincs, olvassatok...
Apropó, Kesha kívánságok feljegyezve.
Dicta

(Rob szemszöge)

Kris mellettem fekszik, a testem reagál a közelségére, kezeim automatikusan mozdulnak. Mosolyognom kell azon, hogy szinte azonnal hozzám simul, én pedig a melleit kezdem el simogatni a póló alatt. Van egy olyan érzésem, hogy valami nincs rendben, de a teste olyan csábító, arcomat a nyakához szorítom. Amikor meghallom, hogy felnyög én is a nevét suttogom. Ő is így tesz, csak éppenséggel nem az én nevemet mondja ki, ami kijózanító hatással van rám. A szemeim kipattannak, és amikor felfedezem ki fekszik mellettem leugrok az ágyból. Na nem Annától ijedek meg, de amint felrémlik mit tettem pár másodperce… Oké néhány nappal ezelőtt még megfordult volna a fejemben, hogy rávegyem bújjon vissza és folytassuk amit elkezdtünk, de azóta szerencsére lehullott a hályog a szememről, és az ő érzéseivel is tisztában vagyok. Szimplán barátiak, szóval ez a kis intermezzo nem igazán hiányzott. Megint ő a gyorsabb, határozottan közli velem a véleményét, amivel én is egyetértek.

Nem tehetek róla, akaratlanul is kibukik belőlem az a mondat, tudom olyan vagyok, mint egy taknyos kisgyerek, de őt akarom, azt, hogy megbocsásson, hogy megint úgy legyen minden mint régen. A kretén előtt. Beszélgetünk pár percig, Anna persze magába zárkózik és nem árul el semmit.

A hangulatunkra eléggé rányomja a bélyeget ez a kis közjáték, egész nap csak vagyunk, de többször is észreveszem, hogy elkalandoznak a gondolatai, csakúgy mint az enyémek. A motorozás persze most is kikapcsol, de amint leállunk búskomorak leszünk. Az se sokat javít a helyzetünkön, hogy este a vacsora után amikor kilépünk az étteremből fotósok várnak ránk. Folyamatos kattogtatás, kérdések több nyelven is. Egész hazáig követnek bennünket, csak akkor lélegzünk fel amikor bezáródik mögöttünk a garázsajtó. A teraszon cigizek, és csodálom a kivilágított várost, és valahogy nem bírom tovább. Beszélnem kell, de ezúttal nem megértő, sőt. Olyan letolásban lesz részem amit nemigen felejtek el egy darabig. Persze tudom, igaza van, de ez akkor se olyan egyszerű…

(Anna szemszöge)

- Kristen…

- Kellan…

Ez a két szó azonnal kijózanít bennünket és mint akit megcsípett egy lódarázs ugrunk le az ágy két oldalán és meredünk egymásra döbbenten. Rob zavartan néz rám, amit én ugyancsak hasonló arckifejezéssel viszonozok. Egy darabig csak bámulunk egymásra, majd mindketten visszaülünk az ágyra.
- Erről soha nem fogunk beszélni, véletlen volt, és még csak nem is egymásra gondoltunk, szóval semmi értelme többet rágódni rajta, oké. – Beleegyezően bólint, majd kis idő múlva megszólal.

- Annyira hiányzik - néz rám bánatos szemekkel – mi lesz ha nem áll többet szóba velem…

Igyekszem megnyugtatni, hogy az elképzelhetetlen, ne aggódjon, valahogyan összehozzuk azt a békülést, ezt magamban szentül meg is fogadom. Ha kell összezárom őket egy helyiségbe egy hétre csak jöjjön meg az eszük.

- Anna, neked is hiányzik Kellan? – kérdezi kicsit bátortalanul, és én nem tudom mit válaszoljak. Szívem szerint elmondanám, hogy nincs nap, hogy ne jutna eszembe amióta kisétált a szobából akkor éjjel LA-ben. Hogy ez csak rosszabb lett amióta Johannesburgban együtt töltöttük az éjszakát. Válasz helyett csak bólintok, de jön a következő kérdés.

- Elmondod, hogy mi a gond, mármint min kaptatok össze? – na ez az amit nem tehetek meg, mert ha megtudja, hogy a gond éppen Ő, akkor azonnal magát okolná, és kilépne ebből a látszatkapcsolatból. Ha ez csak kettőnket érintene nem is zavarna, de tudom, hogy ők ketten kibékülnek Kristen-nel, és akkor újra kezdődne minden elölről. Arról nem is beszélve, hogy engem nem az sért, hogy Kellan ilyen ostoba feltételt szab, hanem legfőképpen az, hogy nem bízik bennem és korlátok közé akar szorítani. Azt pedig nem tűröm többet senkitől.

Csak megrázom a fejemet, és elvonulok a fürdőbe. Miután végzek ő is elmegy készülődni, megreggelizünk, rendezzük a számlát, majd felöltve a motorosruhákat elindulunk Eger felé. Most már jobban megy neki a vezetés, én is élvezem a gondtalan száguldást. Egerben nem vagyok ismerős, de sikeresen követjük a táblákat, és találunk egy parkolót a vár tövében. Jópár órát eltöltünk nézelődéssel, és csak egyszer állítják meg autogrammért, az a két lány is német, gyorsan aláírja a papírjaikat, és szerencsére békén hagynak bennünket. Hazafelé még megállunk Gödöllőn a Grassalkovich kastélynál, majd késő délután indulunk Budapestre. Nincs kedvem főzni, úgyhogy Gianni-hoz fordulok segítségért, aki persze kerít nekünk egy szabad asztalt. Sikerül elköltenünk egy jó vacsorát, de amint kilépünk az étterem ajtaján fotósokba ütközünk. Mondanom se kell a hangulatnak annyi, (nem mintha eddig nem lett volna siralmas) sietve ugrunk be a TT-be, és hazáig meg se állok. Nem is próbálkozom azzal, hogy lerázzam őket, hiszem úgyis ismerik a címemet.

Még nem vagyunk álmosak, úgyhogy kiülünk a teraszra a beszélgetésünk elég akadozó, hiába próbálom terelni a témát Rob csak szóba hozza az ébredésünket.

- Anna, reggel én nem akartam… sajnálom. – bűnbánóan néz rám, holott tudhatja nagyon jól, hogy nincs rá oka – annyira hiányzik…

Nagyot slukkol a cigijéből, és csak bámul maga elé. Hirtelen elfut a méreg, itt sajnáltatja magát, és cirka egy hete semmit se tesz azért, hogy rendbe jöjjenek a dolgok.

- Ne aggódj nem értettem félre, de elárulnád meddig megy ez így. Nem kéne esetleg megint felhívni, hányszor próbáltad meg az óta keresni?

- Egyszer se – feleli legnagyobb megrökönyödésemre.

- És mégis mi a fenére vársz – ripakodok rá, mire felkapja a fejét. – A francba Rob, igaza van. Neki, nem neked. Ő dolgozik, te meg besértődtél. Tisztába vagy vele, hogy mennyire nehéz, hogy titkolóznotok kell, de ahelyett, hogy támogatnád, felkapod a vizet mert beszélget valakivel. Szerinted neki, hogy eshetett amikor meglátta a fotóinkat? Még engem is meglepett, mennyire félreérthetőek, pedig én tudom mi történt ott akkor. Belegondoltál mit érezhetett, hogy Te egy másik nőt ölelgetsz, még akkor is ha csak én vagyok az?

- Kris féltékeny rád – szólal meg halkan, én meg döbbenten bámulok rá – mármint nem úgy, mint nőre, benned ilyen téren jobban megbízik, mint bennem. De többször is mondta, hogy Te jobban illesz hozzám, korban, magasságban és, hogy veled könnyebb lenne az életem, mert nem kell titkolóznunk, mint vele.

- De remélem megmondtad neki, hogy ez hülyeség – kérdezek rá.

- Aha, de néha olyan kishitű… - ábrándozva néz maga elé, majd hirtelen felpattant – felhívom.

Na végre. Nézem, ahogy bemegy a nappaliba és eszembe jut, hogy én is megereszthetnék pár telefont. Először Sarah-val beszélek, aki már ezerrel pörög, elmeséli, hogy találtak egy lakást, de csak október elején költözhetnek, Colin-nak is sikerül munkába állnia elsején, és még a fizetése is magasabb lesz, mint Londonban. Közlöm vele, hogy kb. mikor érkezem, megnyugtatom, hogy minden rendben, mert a hangomat hallva rögtön jön a kérdéseivel. Túlságosan jó ismer, és ez van amikor nem jó. Utána Inez nagyi következik, aki örül, hogy eszembe jutottak, mondja, hogy hiányzok, megígérem, hogy ott töltök majd pár napot szeptemberben. Mary is elkéri a telefont és bejelenti, hogy a kis trónörökös úgy néz ki fiú lesz. A háttérből hallom Brian önelégült hangját, hogy naná, mégis mire számított, ő csak stramm ír fiút tud „csinálni”. A csattanásból ítélve valami repült felé válaszul.

A következő személy Luca, aki örül nekem, mert felettébb unatkozik, lévén Ash éppen forgat és elutazott Los Angelesből. Kérdezősködik, hogy mi ez a nagy barátkozás a „sztárral”, (gyakran emlegeti így Rob-ot). Mint kiderült többen is értetlenül állnak a dologgal szemben, ahogy a szavaiból kiveszem a barátnője beszélt Jay-jel a Tenerife-i eseményekről, meg ott voltak a fényképek és aggódik. Elsősorban miattam, nehogy beleszeressek Rob-ba, és amikor kibékül Kris-szel, - mert ez mindenki számára egyértelmű – pofára essek. Megnyugtatom, hogy ennek az esélye egyenlő a nullával, nem az esetem, és éppen pár perce szúrtam le, hogy hívja fel a kedvesét.

A következő akit tárcsázok az Jackson, a háttérben elég nagy a hangzavar, mondja, hogy várjak kicsit, és kell egy perc mire végre újra beleszól a telefonba. Enyhén szólva leszúrom, hogy mit beszél össze hülyeségeket, ő meg mentegetőzik, hogy egy szóval se mondta, hogy lenne köztünk valami, csak azt, hogy Rob olyan furcsa. Kissé lehiggadva beszélgetünk még egy darabig, szokás szerint vicces és kedves, kérdezi mikor megyek az Usa-ba, és ez a nagy mamlasz, mit művelt mostanában. Megemlítem neki a pálinkakóstolást és következményeit, mire kiröhögi, közlöm vele, hogy alkalomadtán majd neki is meg kell kóstolnia, kíváncsi vagyok akkor mit mond. A háttérből hangoskodás szűrődik, és egy pillanatra kihagy a szívverésem, amikor meghallom az ismerős hangot.

Na ennyit Kellan Lutz-ról, szóval én még annyit se érek, hogy bárki szóba álljon velem, másodlagos vagyok, mellőzhető.

- Menj csak, nem akarlak fenntartani – köszönök el Jay-től, és nem várva meg a válaszát lerakom. Pár másodperc múlva csörög a telefonom, látom, hogy ő hív vissza, de kinyomom. Magamba gubózva ülök amíg Rob ki nem jön a nappaliból. Láthatóan jobb kedve van, kérdőn nézek rá, mire elmeséli, hogy nem érte el Kris-t, de kiderítette, hogy azért mert éppen forgat. Viszont Tom-mal beszélt, aki szintén ott van és holnap ugyanilyenkor megint hívja, mert a barátja megígérte, hogy valahogy eléri, hogy akkor egy helyen legyenek, és a barátnője adjon egy esélyt a beszélgetésre.

Jay még kétszer próbálkozik, de nem veszem fel, viszont van olyan fifikás, hogy utána Rob-ot hívja. Nem várom meg, hogy engem kérjen, sietve mutogatom neki, hogy elmegyek aludni, észre se véve, hogy tiltakozik.

(Kellan szemszöge)

Azt hiszem a szerelmet és a gyűlöletet nem sok választja el egymástól. Oké, ezt már mondták előttem mások is tudom, nem nagy bölcsesség, de most a saját bőrömön tapasztalhatom meg, hogy így van. Szerettem, annyira, mint még senkit azelőtt, de most már nem.

Gyűlölöm. Megvetem, amiért ezt teszi. Azt gondoltam ő más, őszinte és tényleg nem olyan csalfa mint a nők nagytöbbsége. De tévedtem. Volt képe letagadni mit érez Rob iránt, azt állítva, sose állna közéjük, mert nem akarna fájdalmat okozni Kristen-nek. Na köszönöm szépen. Minden címlapon ők szerepelnek, és ha az nem lenne elég ott van még a tv, az Internet… mintha nem lenne más hír a világban, bármerre nézek beléjük ütközöm.

Anna és Rob valami fesztiválom, Pattinson és a barátnője motoroznak, Robert Pattinson és gyönyörű barátnője amint hazaérnek egy romantikus vacsoráról… Elegem van, de igazán. Próbálom elterelni a figyelmemet, naponta órákat futok a kutyával, edzek a srácokkal, esténként bulizni járok, de nem segít. Hiába a töménytelen pia, a szebbnél szebb lány akik persze próbálkoznak, és akiket nem is utasítok vissza. Egyet se. Miért kéne? Fiatal vagyok, híres, és egyedülálló. És ez a lényeg.

Ma is, bár még csak kora délután van partizunk. Szerencsére Jay visszajött, felhívott így magammal rángattam. Próbálkozott azzal, hogy mesél a nyaralásukról, de bele fojtottam a szót. Nem akarom hallani, semmit amihez annak a kétszínű szukának köze van. Csak mászkálok a medence körül, hagyom, hogy a bikinis lányok körberajongjanak. A tőlem egy méterre állót stírölöm kifejezetten tetszetős. Igen, hosszú combok, keskeny csípő, vékony derék, tenyérbeillő mellek. Az arca is elmegy aztán feljebb emelem a tekintetem: SZŐKE.

A büdös életbe, miért kell a kaliforniai lányoknak mind szőkéknek lenniük? Sietve hátat fordítok, és megtámadom a bárt. Egy sörrel a kezemben ülök amikor a barátom letelepedik mellém.

- Na mi van, megijesztett a kiscsaj? Azt hittem rácuppansz, de olyan pánikszerűen menekültél el tőle, mintha minimum lenne egy harmadik szeme a homlokán.

- Hahaha, nagyon vicces… - nem értékelem Jay humorát. Csak nézelődöm tovább, de semmihez sincs kedvem. Ezt is kiölte belőlem, régen én voltam a bulik irányítója, most meg szívem szerint elbújnék egy sarokba. Persze a barátom próbál felrázni, de nemigen sikerül neki. Amikor megszólal a telefonja, látom, hogy vigyorogni kezd, befogja a fülét, de nem értem kivel beszél. Bemegy a lakásba, behúzva maga után az ajtót, én meg csak azt veszem észre, hogy az előbbi szőke csaj előttem áll, és megszólít.

- Hello – a hangja idegesítő, negédes. Pár mondat után az is világossá válik, hogy tipikus Barbie baba szindrómában szenved, a mellei valószínűleg szilikonból vannak, a haja festett, amikor a kezét a karomra rakja szinte megijedek. Ezekre a karmokra fegyverviselési engedélyt kéne kérni. Hallgatom a felszínes fecsegését, de gyorsan megunom. Arra hivatkozva, hogy a barátom integet faképnél hagyom, és Jay után indulok azzal a szándékkal, hogy megkérem húzzunk innen. Vagy legalábbis én megyek.

Aztán a szándékom azonnal megváltozik amikor belépve meghallom amit mond.

- Tényleg Anna, és Rob mit csinál amíg te… - a mondat második felét nem értem, mert bejön valaki, és a kinti hangzavar elnyomja. A választ nem tudhatom, de a folytatás letaglóz.

- Komolyan neked kellett levetkőztetned? – Na ezt én nem bírom elviselni. Szóval már nem is titkolja mi van kettőjük között. Nincs kétségem mibe torkollott aztán a vetkőztetés.

Haragszom az egész világra, de legfőképpen rá. Abban biztos voltam, hogy Pattinson nem fog tudni ellenállni neki, én se tudtam, ő meg valljuk be elég határozatlan tud lenni. Hirtelen nem akarok már elmenni, éppen megfordulnék, hogy visszamenjek a szöszihez, amikor Jay megszólít.

- Kellan gyere ide kicsit, Annával beszélek, éppen azt meséli, hogy Rob…

Nem hagyom, hogy befejezze, nagy hangon, hogy a vonal másik végén lévő is jól hallja válaszolok neki.

- Nem érek rá, van jobb dolgom is, mint vele beszélgetni. Te is jobban tennéd, ha kijönnél, és keresnél valami érdekesebb társaságot. Az ember válogassa meg kivel áll szóba…

Sarkon fordulva megyek vissza, a kiscsaj még mindig ugyan ott áll, mellé lépve megkérdem mit iszik, én is öntök magamnak egy dupla whisky-t. Aztán még egyet. Látom, hogy a haverom gondterhelten mászkál fel és alá, újra és újra tárcsázva. De kit érdekel, a figyelmemet az üveg és az elém táruló mellek kötik le, egészen másnap reggelig.    

(Anna szemszöge)

Reggel korán ébredek, és bárhogy is próbálkozom, nem tudok visszaaludni. Arra gondolok, oké, egy kis testmozgás helyrerak és remélhetőleg elfeledteti velem az álmomat.. Mivel már augusztus végét mutat a naptár és ez azt is jelenti, hogy igencsak közeledik az október első hétvégéje, muszáj lesz neki állnom az alapozásnak. 5 éve minden október első szombatján Bécsben futóversenyt rendeznek, jótékonysági az ott befolyt bevételt a mellrákos betegek gyógyítására fordítják. Sajnos ez a családunkat is érintette, mert Gitti néninél jópár éve szintén ezt diagnosztizáltak, átesett egy sikeres műtéten, azóta is tünetmentes, de amikor úgymond jól lett, megkért bennünket, hogy menjünk el erre a versenyre. Az egész család férfi, nő, mi gyerekek azóta minden évben nekivágunk a több mint 21 km-nek. Ami nem egy egyszerű dolog. Futócipőt húzok, és hagyok egy üzenetet Rob-nak, hogy majd jövök. Ez utóbbi teljesen felesleges, mert amikor visszaérek ő még mindig alszik.

Amint kilépek a kapun fotósok fogadnak, de bedugom a fülhallgatót a fülembe, szemembe húzom a baseball sapkát és elindulok a megszokott körömre. Dübörög a zene a fülembe, és igyekszem teljesen kikapcsolni. Mikor hazaérek minden porcikán sajog, úgyhogy bevetem magam a zuhany alá, és legalább fél óráig folyatom magamra a forró vizet. Mire úgy-ahogy összekapom magam a vendégem is előkerül, megreggelizünk és ücsörgünk. Nemigen van ötletem mit csináljunk, úgyhogy a nap nagyrészt pihenéssel telik. Kivételesen ő is talál magának elfoglaltságot, mert megkér, hogy had használhassa az Internetet, én meg elvagyok a saját gépemmel.

Mind a ketten több telefont is lebonyolítunk, nekem délutánra sikerül bekönyörögni magam két helyre is. Ebéd után gyorsan átöltözök és indulni készülök. Előtte beszólok neki a szobájába, hogy elmegyek. Viszont ez nehézségekbe ütközik, ugyanis velem akar jönni. Próbálok mindenfélét kitalálni, de már veszi is fel a cipőjét.

- Rob, nem jöhetsz velem, egy csomó fotós van a ház előtt – próbálkozom, hátha ez eltántorítja a szándékától.

- Na és, úgyis tudják, hogy itt vagyok. Nyugi nem foglak zavarni, vagy sokáig leszel az irodádban?

Megrázom a fejemet, és csak toporogok zavartan. Végre neki is leesik, hogy valami nem stimmel velem.

- Hova készülsz, mert ha randid van akkor…

Meglepetten nézek rá, ez speciel, hogy jutott az eszébe?

- Hát akkor?

- A fenébe Pattinson az agyamra mész - fortyanok fel, nem úszom meg, muszáj elmondanom hova készülök. - Nem jöhetsz velem, mert nőgyógyászhoz megyek, és ha egy fotós is meglát bennünket együtt belépni a rendelőbe, akkor holnap az egész világon azt olvashatják, hogy terhes vagyok. És előtte még kozmetikushoz is megyek, és az se neked való.

- Oh… - kb. ennyi hang hagyja el a száját, majd vigyorogni kezd. - Oké, akkor azt tényleg kihagyom, de had menjek veled, valahol kiraksz, elleszek egyedül.

Jó vicc, mintha az menne neki, felismerik, és ki tudja mi lesz abból. Jó öt percig tanakodunk mire kitaláljuk, hogy ahol tuti el tudja foglalni magát az egy hangszerbolt. Rákeresek a neten, találok is egyet nem messze onnan ahova én készülök. A dolog jól sül el, mert mellette van egy parkolóház, ő megy a gitárokhoz, én több mint két órát töltök a szépségszalonba, kezelés, manikűr, minimális hajvágás, majd a hátsó kijáraton távozom, áttaxizok a dokihoz. Gyorsan átesem a vizsgálaton, megkapom az aktuális injekcióm és újra taxiba ülök. Rob-ot ugyanott találom, éppen egy gitárt próbálgat, és az eladó sráccal beszélget elmélyülten. Azt mondja jól érezte magát, naná, hogy azt ami a kezében volt megveszi.

Úgy döntök, hogy nem megyünk ma már sehova, hanem ketten közösen főzünk vacsorát, alapanyagokkal jól állunk. Felszólítom a segítségre, és most nem elégszem meg a terítéssel, bár majdnem sikerül az első adandó alkalommal levágnia két ujját. Kábé úgy, mintha egy ötévesnek magyaráznék megmutatom neki, hogy mit kéne csinálnia azzal a szerencsétlen padlizsánnal. Rengeteget nevetek rajta, ahogy szerencsétlenkedik, de nem meri félbehagyni, hősiesen próbálkozik tovább. Grillezett csirkemellet csinálunk csőben sült padlizsánnal, és salátával, plusz, hogy meglegyen a napi édességadagunk egy kis madártejet.

Elégedetten fogyasztjuk el jól megérdemelt munkánk végeredményét, a mosogatást illetve a gépbe pakolást már egyedül végezem, mert egyre gyakrabban bámulja a telefonját, türelmetlenül várva, hogy Tom jelezzen. Amikor végre megjött az sms, letelepedik a teraszon, látom, hogy kicsit tétovázva, de határozottan pötyögi be a számot, és kis idő múlva beszélni kezd. Nem akarom zavarni, úgyhogy bevonulok a szobámba, és megengedem a kádat vízzel. Kezemben egy könyvvel elmerülök a hatalmas habban amit a pezsgőfürdő fúvókái gerjesztenek és teljesen kikapcsolok.

Éppen egy érdekes résznél tartok Stieg Larsson A tetovált lányát olvasva amikor berobban a fürdőbe. Ijedtemben beleejtem a könyvet a vízbe, mert az se tudom mit csináljak, hozzá vágjak valamit, vagy magamat takargassam. Leesik neki, hogy bajban van, mert szinte azonnal hátat fordít és szerintem még a szemét is becsukja.

- Húzzál ki a fürdőmből Rob amíg szépen mondom, a kopogásról még nem hallottál.

- Anna, ööö… bocs, de Kris szeretne beszélni veled – és már nyújtja is hátra a telefont. – egyébként meg úgyse látni semmit a habtól, ne aggódj.

Kikapom a kezéből a készüléket, majd hozzávágok egy fürdőlepedőt, szerencsére van annyi esze, hogy rögtön távozzon.

- Halló – szólok bele kissé félve, mert tartok attól, amit hallani fogok.