83. Napok kettesben...

Sziasztok!
A visszajelzéseket megintcsak köszönöm, a végéért, hát? bocsi.
Kolett, Kesha megkapjátok amit akartok, kis türelem. Elég ha ennyit mondok, hogy az ír vér megint előtör?
Breeco, Sophie, And, Titti, Nikka, köszi a komit. A névteleneknek meg a pipákat, és akkor tessék:
Dicta


(Anna szemszöge)

Reggel elég későn ébredünk, a fiatalság már nincs sehol, egy gyors reggeli után, amit én inkább korai ebédnek neveznék, bepakolunk a kocsiba. Először irány nagyanyóékhoz elköszönni a rokonságtól, lévén ők szombatra tervezik a hazaindulást. Búcsúzkodás után útra kelünk, megkérdezem, hogy melyik utat szeretné a gyorsabbat, vagy a látványosabbat. Mivel ez utóbbit választja, nem megyek fel az autópályára, hanem a Balaton déli partján kocsikázunk szép kényelmesen. Egyre több helyen hirdeti plakát, majd Boglárra beérve már Rob-nak is feltűnik, hogy nagy a tömeg, persze kíváncsi, hogy mi van itt. Hát beletelik egy kis időbe, mire körülírom, hogy mi az a szüreti fesztivál, amit persze látni akar. Én próbálok célozgatni, hogy sok a fiatal, mi lesz ha felismerik, de hárítja a kifogásaimat, úgyhogy keresek egy parkolóhelyet és leállok. Mind a ketten rövidnadrágba, pólóba és sportcipőbe vagyunk, plusz napszemüveg, baseballsapka, remélem, hogy ez elég lesz álcázásnak. Együtt sodródunk kézen fogva a tömeggel. Itt is, ott is megtorpan, és minden érdekli. A kézműves dolgokat megnézzük sőt vásárol is a szüleinek, a bóvliárusokat meg igyekszem elkerülni. A borkóstolás tetszik neki, de mivel én nem ihatok, ő se akar, csak a két kedvencemet próbálja ki. Először finoman igyekszem rábeszélni, hogy üljünk fel valamelyik körhintára, de amikor ez nem válik be duzzogni kezdek, úgyhogy a végén csak belemegy. Kiválasztom azt amelyik nem tűnik vészesnek, felmegy a hagyományos láncos körhinta vagy 100 méterre, és ott kezdett el keringeni. Gyönyörű kilátás volt fentről, és a gyomrunkat se viseli meg.

A reggelinket elég lightosra vettük, úgyhogy a mindenfelől szálló finom illatok meghozzák az étvágyunkat. Kipróbálunk pár dolgot a rozmaringos csirkétől a kürtöskalácsig, a végén könyökig ragadunk, úgyhogy megcélzok egy kávézót, és miután rendbe hoztuk magunkat, kiülünk a teraszra, egy üdítőre, sörre és persze rágyújtani.

Ez az amit valószínűleg nem kellett volna, mert pár lépésre tőlünk fagyit árul az egyik alkalmazott, egy tizenéves kiscsaj, és ráérő idejében, ami bőven van neki, nézelődik. Minden gondolatát le tudom olvasni az arcáról, amikor felfedezi Rob-ot. Először csak átsiklik felette a tekintete, de a következő pillanatban rábámul és már kapja is elő a telefonját. Hallom, hogy hadar valamit feltételezésem szerint a barátnőjének, de amikor kimondja azt, hogy Robert Pattinson sejtem, hogy gond lesz.

- Rob, gyere menjünk – értetlenül néz rám, mert még alig hiányzik a poharából – a fagyis csaj felismert, már telefonálgat, el kéne tűnnünk.

Azonnal felugrik, még jó, hogy már akkor fizettem, amikor kihozták az italainkat. A kiscsaj már fényképez, úgyhogy sietve indulunk el. Szorosan fogom a kezét, bevallom kicsit pánikolok, az egy dolog ha társasággal vagyunk és felismerik. De itt csak egymásra számíthatunk és én nem tudom mit tegyek, ha körbevesznek bennünket, márpedig több száz, ha nem ezer ember van az utcákon. Próbálom felidézni, hogy hol hagytuk a kocsit, szerencsére elsőre sikerül megtalálni, éppen időben, mert amikor beülünk és igyekszünk kifújni magunkat négy lány húz el mellettünk, hangosan azt tárgyalva, hogy pedig biztosan erre jöttek. Áldom az eszemet, hogy annak idején sötétített üveget választottam, ami megkímél a kíváncsi tekintetektől.

Több megállót már nem kockáztatok meg, és a forgalom ellenére jó másfél óra múlva begördülünk a mélygarázsba. Morgás közepette segít felvinni a bőröndöket, én gyors szellőztetésbe fogok, majd körbejárom kis lakásom, amit olyan ritkán van alkalmam használni az utóbbi időben. Rob megint megkapja a vendégszobát, látom, hogy bánatosan szemléli az ágyat, sejtem, hogy Kris járhat az eszében. Gyorsan elintézzük a kicsomagolást, ő is, mert felszólítom, hogy szedje össze a szennyesét, és bepakolom a gépet. Furcsán néz rám, majd vigyorogni kezd, hogy milyen házias vagyok, a válaszomat hallva, persze próbál komoly arcot vágni, kevés sikerrel. Szemrevételezem a hűtő tartalmát, ami elég sok hiányosságot mutat, úgyhogy szomorúan konstatálom hogy a vásárlás elkerülhetetlen. Azt viszonylag gyorsan kiderítem, hogy a kedvenc „madaras” hipermarketem este tízig van nyitva. Úgy gondolom másfél óra elég lesz, hogy mindent megvegyünk, mert az egyértelmű, hogy ő se akar itthon maradni.

Életemben nem nevettem még ennyit bevásárlás közben. Úgy csinál, mint egy kisgyerek, mindent megnéz, megtapogat, és mindent meg akar venni. Tényleg csak záróra előtt két perccel végzünk, ami nem is csoda, mert két hatalmas kosarat is sikeresen telepakoltunk. Hiába mondom neki, hogy szombaton már újra nyitva lesznek az üzletek, de ő csak rakja-rakja. Már alig lézeng pár vásárló, úgyhogy nem zavar bennünket amikor a pénztáros lány miután mindent leszámlázott rákérdez, hogy ő tényleg az-e akire gondol. Megnyugtatom, hogy igen ő Rob, pár fotót is csinálnak vele, mert tíz másodpercen belül még vagy hat másik ott dolgozó áll körülöttünk, és persze az autogramosztást se ússza meg. Hatalmas nevetés közepette pakolunk be a terepjáróba, majd fel a lakásba. Kérdezem kér-e valami vacsorát, de mindketten tele vagyunk még a délutáni kóstolgatással, úgyhogy inkább aludni megyünk.

(Rob szemszöge)

Ahogy sejtettem Anna mellett nem unalmas az élet. Miután elbúcsúzunk a családjától elhelyezkedünk a kocsiban és kérdőn néz rám.

- Gyors legyen vagy látványos? – kérdezi, nem igazán értem mire gondol, de nevetve közli, hogy válasszak útvonalat. Én utóbbi mellett döntök, hamár itt vagyok lássak minél többet ebből az országból. Ezt nem is bánom meg, a Balaton mellett autókázunk, ő akárcsak én élvezi a látványt. Megint folyamatosan beszél, a helyekről amerre járunk, régi kirándulásokról, jó kedve van, csak akkor komorul el kicsit amikor rákérdezek az egyik településen, hogy miért van itt ennyi ember. Úgy kell kiszednem belőle a választ, ami nem éppen a megszokott. Sikerül kikönyörögnöm, hogy álljunk meg, bár én is tartok kicsit a tömegtől, de látni akarom. A felvonulás színpompás, vidám és hangos. Mindenfelé emberek, az utca lezárva és ott hömpölyög a tömeg, zene szól, népviseletbe öltözött férfiak és nők táncolnak. Ez utóbbit le is fényképezem, mert ilyet még nem láttam. A nők a fejükön üveggel táncolnak, csak azt nem értem hogyhogy nem esik le onnan, pedig még folyadék is van benne.

Miután a forgatag továbbáll belevetjük magunkat a vásárba, ahogy ő nevezi. Veszek pár dolgot anyának, az egyik valami terítő, Anna azt mondja matyó-hímzés. Hogy ez mit jelent fogalmam nincs. Apának egy hordót amibe állítólag pálinka van, kíváncsi vagyok mit szól majd hozzá. Csak azt kell elérnem, hogy előbb kóstolja meg, mint ahogy tudomást szerez a tegnapelőtt esti ivászatomról. Mert, hogy ezt a barátnőm kikotyogja az tuti. Látom rajta, hogy valami nagyon felkeltette az érdeklődését, és miután lepakoltunk a kocsiba ki is böki mit akar.

- Rob, üljünk fel a ringisre – már a hanghordozásából tudnom kellett volna, hogy ebből baj lesz.

- Mire? – kérdezek rá a számomra ismeretlen szóra, mire magyarázat helyett a kezével mutatja meg. – NEM.

Ez a nő megőrült! Én ugyan fel nem ülök azokra az izékre, egyikre se. Nem akarok meghalni!

Persze kérlelni kezd, hogy nem veszélyes nézzem meg micsoda biztonsági övek vannak, és még gyerekek is kipróbálják. Aztán persze azzal piszkál, hogy gyáva vagyok, még ezt is elviselem, oké az vagyok, össze-vissza kering meg ráz az a valami, és majdnem teljesen átfordul. Viszont amikor duzzogni kezd, az levesz a lábamról. Ha lennének színészi ambíciói, (de már többször biztosított róla, hogy nincsenek) tuti, hogy kapkodnának érte a rendezők. A szája legörbül és szinte remeg, a zöld szemei most megfakulva és bánatosan néznek rám.

Megadom magam, ha ennyi van megírva nekem, hát egye fene. Remélem azért a darabokra hullott testemet majd azonosítja valaki.

Amikor közlöm vele, hogy oké, felkészültem a halálra, kinevet és kézen fogva húz maga után. Persze nem azokhoz a félelmetes szörnyetegekhez, hanem egy sokkal enyhébb változatú körhintához. Amikor erre felhívom a figyelmét, csak kacsint egyet, és már egy ülésben is találom magam. Utána viszont arra vonszol, amerről Isteni illatok szállnak. Jól bekajálunk, a magyarok aztán tudnak főzni. Legtöbbször nem tudom mit eszek, bár elmeséli, de annyi féle dolgot kóstolunk meg, hogy azt képtelenség követni. A borkóstolás is jó dolog lehet, de egymagamban inni nem olyan jó szórakozás, és én különben is a sörre esküszöm. Azt is kérek amikor kiülünk egy teraszra, de nincs időm még a felét se meginni, mert Anna talpra ugrik és közli azt amire minden pillanatban számítottam. Felismertek.

Szerencsére nem lesz gond, épségben érünk a kocsihoz és meg se állunk a fővárosig.

A lakásba lépve szíven üt a szobám illetve főleg az ágy látványa. Egész nap sőt tegnap is igyekeztem nem gondolni Kristen-re, de most szinte magam előtt látom, ahogy ott feküdt pár hónapja. Milyen jó volt itt lenni kettesben, életem talán legjobb hete volt, de a megismétlésére elég kevés esélyem van jelenleg.

Nincs időm sokáig azon rágódni, hogy ezt elcsesztem, mert a hálószobájából Anna kiabál ki.

- Rob, szedd össze a szennyest, lemegyek mosni.

Egy pillanatig el se akarom hinni amit hallottam, úgyhogy elsétálok az ajtajáig. Az ágyán különböző halmokban ruhák vannak, szín szerint szétválogatva. Nem akarom elhinni, hogy ez a mindig határozott, karakán nőszemély azt mondta, hogy kimossa a ruháimat. Utoljára anyám tett ilyet úgy öt éve, azóta vagy én intéztem amíg külön laktam, vagy a szállodai mosodát vettem igénybe.

- Jól értettem, a koszos ruháimat akarod? – nézek rá vigyorogva, mire felemeli a fejét.

- Aha, berakom az enyémmel, de válogasd szét.

- Jó, hogy te milyen házias vagy, tényleg vasalást is vállalsz? – ugratom, mire csúnyán néz, és látom, hogy az után kutat mit vághatna hozzám. Eliszkolok, és segítek neki lecuccolni. Azon már nem is csodálkozom, hogy két mosógép és szárító van az alagsorban, ebben a házban ez nem olyan meglepő.

A következő órákat nagyrészt a teraszon töltjük tervezgetéssel és ücsörgéssel. Többször is irogat egy fecnire, mint kiderül vásárolni megyünk. Mondjuk csodálkozom, hogy ezzel miért várunk este fél kilencig, de amikor a hatalmas áruház elé érünk megértem. Még most is rengeteg autó áll kint, de a boltban már szerencsére nincs az a nagy tumultus.

Én nem is gondoltam, hogy a vásárlás ilyen szórakoztató dolog. Bennem csak azok az emlékek maradtak meg, hogy anya kiskoromban mindig engem ugrasztott, ha valami elfogyott, később nem mindig álltam úgy anyagilag, hogy gondolkodás nélkül bármit megvehettem volna. Amióta megtehetném azóta meg nem tanácsos bemennem sehova, mert megrohamoznak a rajongók.

De itt, hát ez fantasztikus.  Jó belátom, hogy az öt karton sör túlzás, bár azt csak harminc üveg. A zöldség és a gyümölcs igenis kell, a sütiknek meg nem tudok ellenállni. És a csokiknak se, meg a cd-knek, a kockásing gyűjteményemet is igyekezném bővíteni, de nem hagyja. Az öt karton cigire meg azt mondja, hogy az kereskedelmi mennyiség és nem lehet. Mondjuk nem értem ez mit jelent, de oké, csak hármat veszek. Az emberek kedvesek, persze a végén kérnek autogramot, összefut a fél személyzet, fotókat is csinálunk, de nem tülekednek, nem bámulnak rám, mintha valami földönkívüli lennék. A kocsiba bármilyen nagy is csak nehezen férünk be, egész úton vidáman nevetgélünk, sőt a rádióból szóló zenét hallgatva még énekelni is kezd.

A csomagok felhordása csak több fordulóval sikerül, de megérte.

Szokatlanul kipihenten ébredek, de persze Annát nem bírom megelőzni. Már javában készíti a reggelit és felszólít, hogy segítsek, hát nem igazán tudom miben, de aztán a terítéssel megbirkózom. Napközben kirándulunk, igaz bármennyire is győzködöm nem motorral, hanem a TT-vel. Sikerül rábeszélnem, hogy engedje le a tetőt, mindig is vágytam erre. Szabadon száguldozni egy ilyen autóval, igaz álmomban én vezettem. Ezt megosztom vele, úgyhogy visszafelé hagyja egy rövid szakaszon. Na jó, bevallom a valóság nem olyan jó, mint az álom, mert a menetszél kicsit zavar, és az is hátrány, hogy így felismerhetőek vagyunk. Este korán vacsorázunk, majd amint besötétedik sietet. A Várból, ahogy ő nevezi a helyet nézzük végig a tűzijátékot. Nem igazán értem, hogy ez miért van, így kapok egy gyors történelemórát arról, hogy mi mindent ünnepelnek ma.

Reggel aztán végre az jön amire napok óta várok. Igaz én megelégednék az első motorral is, de lebeszél róla, a második szerencsére elnyeri a tetszését, és indul a menet. Hagyom, hogy menjen elől, elvégre ő ismeri az utat, de szerencsére, ahogy arra számítottam gyorsan közlekedik, nem csigatempóban. Annyira élvezem a száguldozást, bánom is amikor végre megérkezünk. Amikor leveszi a sisakot, az ő arcán is azt az örömet látom amit én érzek.

A bejelentkezést gyorsan elintézi, majd villámgyorsan átöltözünk. Megint meglep, illetve soha se értem, hogy ha sétálni megyünk miért vesz magassarkú cipőt? Bár állítja, hogy neki ez kényelmes, jó nem panaszkodom, mert a hozzá viselt aprócska szoknya eléggé sokat mutat a lábaiból amik mutatós darabok. Ez nem csak az én véleményem, hanem a srácoké is, akikkel egy kávézó teraszán töltöm a nap nagy részét. Ennek oka abban keresendő, hogy amikor elsőként az irodájába megyünk ott valami gubanc van, és mivel úgyse értem miről van szó, sietve kitessékel. A srácok Devonból, azon belül is Exeter-ből jöttek, jól eldumálunk, legalább elvegyülök közöttük. Jó, az ahogy Annát stírölik, amikor kijön szólni, hogy szüksége van még egy kis időre annyira nem tetszik. Mikor ők továbbállnak, hogy keressenek pár az enyémhez hasonló gyönyörű magyar lányt visszamegyek, szerencsére már ő is végez. A nap további részében sétálunk, eszünk, újra az utcán, és megint nagyon finomat. Estére talál olyan programot ahol elvegyülhetünk, ismerem a történetet, nincs szerintem a Földön ember aki ne látta volna legalább egyszer, de így élőbe, nyitott színen. Nem semmi. Kitárgyaljuk az egészet egy utolsó ital után, és már jóval elmúlik éjfél mire ágyba kerülünk.

Igen ágyba. Mindketten, ami aztán nem várt eseményekhez vezet…  

(Anna szemszöge)

Augusztus huszadikán későn de a saját ágyamban ébredek, ami nagyon jó érzés. Végre megint Thai-chi-vel kezdhetem a napot. Már sütöm a rántottát mire Rob is előkerül, most nem hagyom, hogy csak ücsörögjön, bevonom a reggeli készítésbe, bár nála a segítség kimerül abba, hogy megterít. Napközben autókázunk egyet, de a sűrűbben látogatott helyekre csak este merem vinni. A várból nézzük végig a tűzijátékot, majd utána sétálgatunk még egy órát a Belvárosban. Nem tűnünk fel senkinek, átlagos turistának nézünk ki, és legnagyobb meglepetésemre még a személyes paparazzim se került elő.

Egészen másnap reggelig… akkor is ugyanúgy indul a nap, torna-reggeli, majd beöltözünk a ruháinkba, és jöhet a beígért motorozás. Rávett, hogy neki is béreljünk egy motort úgyhogy első utunk a kölcsönzőhöz vezet. A következő egy másikhoz, itt már szerencsére találunk olyat, ami szerintem megfelel az igényeinek. Mondjuk ő az első helyen is talált volna megfelelőt, de akkor egy mentőhelikopternek végig a nyomunkban kellett volna jönnie, számítva a következményekre. Indulás előtt átnéztük a térképet, és rövid gondolkodás után úgy döntöttem, hogy Szeged lesz az úti cél, összekötöm a kellemest a hasznossal, és benézek az irodába, raktunk el ruhát, úgyhogy estére keresünk valami programot, és másnap szépen visszajövünk útba ejtve mondjuk Egert.

Amikor kigördülünk reggel az utcára a fotós már ott vár ránk, és azóta is a nyomunkban jár, de hála a motorok adta előnynek nem tud tartósan követni bennünket. Az autópálya matricákat ezúttal egy benzinkúton veszem meg és két óra múlva már le is parkolunk a panzió előtt. Régóta ismerem a helyet, és mivel tudom, hogy fedett garázsuk van a motorokat is biztonságban tudhatjuk. Pár perc alatt elfoglaljuk a lakosztályunk, két okból is ez tűnt logikusnak, egyrészt úgyis kiderül, hogy itt jártunk, ebben biztosak vagyunk mindketten, és akkor már feleljünk meg a normatíváknak. Másrészt ebben a hálószobán kívül van egy nappali is, kanapéval, ugyanis nem szándékozom egy ágyban aludni vele. Persze aztán nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elképzeltem…

Gyorsan átöltözünk, mert szerencsére jó idő van és a bőrruha menetszél nélkül eléggé melegít. Megkérem, hogy először menjünk az irodába, csak pár perc benézek, megkérdem mi a gond, és jöhet a szórakozás. A programunk itt ugrik először, mert amint belépünk az ajtón olyan látvány fogad amire nem vagyok felkészülve.

Réka az egyik itteni alkalmazott mindig is sok gondot okozott, kifejezetten bökte a csőrét, hogy én vagyok a főnöke, dacára a 24 évemnek, és igyekezett burkoltan, de határozottan kifejezésre is juttatni a véleményét. Ezért is csodálkoztam amikor szinte elsőként jelezte, hogy szeretne részesedést vásárolni. Most az iroda közepén nekem háttal, torka szakadtából alpári stílusban ordít egy idősebb hölggyel. A nő mellett Edit áll a másik szervező, és elképedve bámul rá, majd amint felfedez rám is. A szeméből értetlenség és felháborodottság sugárzik, én intek neki, ne szóljon, hogy itt vagyok. Rob is belép utánam, hallom ahogy berakja az ajtót, de nem figyelek rá, a figyelmemet az előttem játszódó jelenet köti le.

- Mégis mit képzel maga, már lefoglaltam a termet, a virágokat, ki fogja ezt megtéríteni, átutalja nekem a teljes összeget, nem érdekel… - megdöbbenek, ha jól értem a hölgy egy haláleset miatt visszamondani kényszerül egy rendezvényt ez a hisztérikus boszorkány meg ahelyett, hogy részvétét fejezné ki, romba dönti az irodám jó hírét.  Készülök közbelépni, de a következő mondata hallatán hatalmas harag gyúl bennem – ez az én cégem, és nem fogom eltűrni, hogy csak úgy packázzanak velem.

- Információim szerint a First Day tulajdonosa még mindig Anna Gádor-Mc’Gee, és ő tudtommal én vagyok. – Szólalok meg vészterhes hangon, mire azonnal megfordul és a maga pökhendi modorával néz végig rajtam.

- Csak volt, tudtommal megvettem egy részét, úgyhogy most már van beleszólási jogom.

- És megtudhatom, hogy ki jogosított fel arra, hogy így beszélj egy ügyféllel, aki a jelek szerint éppen gyászol? Az ilyen viselkedés nemigen egyeztethető össze az üzletpolitikánkkal.

- Változnak az idők… - kezdene bele, de nekem elegem van a balhéból.

- Lehet, de nem itt. Edit vezesd kérlek a hölgyet a belső irodába, kínáld meg egy kávéval egy perc és ott vagyok, - majd az ügyfélhez fordulok – elnézését kérem ezért az incidensért, ha kérhetném pár perc türelmét még, rögtön a rendelkezésére állok, és elrendezzük az ügyet.

Újra a volt alkalmazottam felé fordulok, mire összeszorítva a száját karba tett kézzel bámul rám. Hát ez el fog tartani egy darabig, úgyhogy Rob-hoz fordulok, és megkérem, hogy kb. fél órára próbálja meg elfoglalni magát, figyelmébe ajánlom a szemközti kávézót, és megígértetem vele, ha gond van azonnal visszajön, vagy minimum hív. Miután csak ketten maradunk Réka megint morogni kezd, hogy aláásom a tekintélyét az ügyfél előtt, de csírájában elfojtom az újabb ostoba ömlengést.

- A mai naptól ezzel nem lesz gondod, szedd össze a cuccaidat, és hagyd el a irodát, a kulcsokat add át Editnek.

- Mi… - kezd el rikácsolni, hogy én nem rúghatom ki őt, mert megvette a részemet, és ilyenek. Örömmel világosítom fel, hogy talán jó lett volna, ha átolvassa a szerződést, vagy kivételesen figyel, amikor az ügyvéd ismerteti a részleteket. Csak 20 %-ot vásárolt meg, 60% az enyém volt, van és marad mindig is. És a záradékban szerepelt az a kitétel, hogy egy éven belül ugyan azon az áron visszavásárolhatom, ha az új tulajdonos nem megfelelően és a cég irányvonalával egyezően végzi a munkáját. Csak hápog, és ügyvédet emleget, én megnyugtatom, hogy az ügyvédem szintén a szerződésben foglaltak szerint a mától számított első munkanapon megkeresi, és ugyancsak aznap át lesz utalva a számlájára a bére és a tulajdonjog ára is. Innentől nem érdekel, hogy mivel fenyegetőzik, kihívom Editet és tájékoztatom a fejleményekről, ellátom utasításokkal, mit vihet magával és mit nem, én pedig bemegyek az ügyfélhez.

Fél óra leforgása alatt sikerül rendet tennem, megnyugtatom, hogy az előleget-amit a lánya eljegyzésének megrendezésére befizetett visszatérítjük, és felajánlom, hogy amennyiben megtisztel bennünket a bizalmával szívesen segítségére leszünk a halotti tor megrendezésében, természetesen fél áron, hogy ezzel is kompenzáljuk az őt ért kellemetlenséget. Miután megnyugodva és elégedetten távozik leülök beszélni az egyetlen itt maradt munkatársammal. Edit vázolja az elmúlt egy hónap eseményeit, mint kiderül Réka csinált még pár ehhez hasonló galibát, látva, hogy itt bizony még van pár gond átugrok szólni Rob-nak, hogy további időre van szükségem. Egy társaság közepén találom, a kávézó teraszán. Összeakadt egy csoporttal, akik Angliából jöttek és beszédbe elegyedett velük, illetve szerintem fordítva, de ez lényegtelen, mert vígan söröznek, így miután bemutatkozok nekik, megnyugodva hagyom ott. Újabb másfél órába telik, mire minden az utóbbi hónapban történt rendezvényt végigveszünk, Edit szerencsére minden esetről tudja, hogy az ügyfél elégedetten, vagy bosszúsan fizetett-e. Megegyezünk, hogy egy bocsánatkérő levél kíséretében az elégedetlenkedőknek minden esetben visszatéríti a végösszeg tizenöt százalékát, ez ugyan jelentős veszteséget jelent, de még mindig jobb, mint, hogy rossz hírünket keltsék, és végleg lehúzhassuk a redőnyt.

Rob akkor lép be, amikor éppen végezünk, gyorsan bemutatom őket egymásnak, majd érdeklődöm Edittől nincs-e valami ötlete, mit csinálhatnánk este. Ajánl egy jó éttermet, plusz felhívja a figyelmemet, hogy aznap este a szabadtéri színpadon a Hair-t adják. Segít jegyet szerezni, és még asztalt is foglal a vacsorához. Elégedetten távozunk, ő meg megígéri, hogy sürgősen kerít valakit Réka helyére, és ha bármi gond akad azonnal értesít.

Ezután végre elindulunk a betervezett városnézésre, elnézést kérek Rob-tól, amiért közbejött ez a dolog, ő persze tudni akarja mi volt a gond, úgyhogy útközben elmesélek neki mindent. A nézelődésünket szerencsére nem zavarja meg semmi, az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy jól érezzék magukat, és mi igyekszünk nem feltűnést kelteni. Megnézünk pár nevezetességet, itt is lenyűgözik a régi épületek, a végén persze a rakparton kötünk ki, ahol többnapos grillfesztivál és kirakodóvásár van. Miután itt belakunk a sokféle étel kóstolgatása közben, az asztalfoglalást inkább visszamondom. Az előadás csak este kilenckor kezdődik, így bőven van időnk visszamenni a panzióba átöltözni, és hála az esti szürkületnek, megint csak kerüljük a feltűnést.

A darab rendkívül tetszett, oké nem adja vissza egy az egyben a filmet, de ez képtelenség is lenne, Rob is élvezte az előadást, ha valamit nem értett sietve fordítottam neki. Már majdnem éjfél van mire vége lesz, együtt haladunk a tömeggel, iszunk egy utolsó pohár bort egy kerthelyiségben, majd visszamegyünk a szállásunkra.

Először nincs gond, mert miután végzünk a fürdőben lovagiasan felajánlja, hogy akkor ő megy a kanapéra, viszont akárhogyan is próbáljuk, sehogy se sikerült kinyitnunk. A végén beletörődően közli, hogy oké, egy éjszakát csak kibír rajt így is. Én elvonulok a hatalmas franciaágyra, de amikor még fél óra múlva is azt hallom, hogy folyton mocorog, és nem találja a helyét kimegyek és felszólítom, hogy jöjjön be a hálóba. Nem mondom, hogy tiltakozik, de ez nem hátsó szándéknak, sokkal inkább a kinti fekvőhely kényelmetlenségének köszönhető. Rövid idő alatt álomba merülünk, illetve én biztosan.

Arra ébredek, hogy egy kutató kéz simul a derekamra, és csúszik egyre feljebb a hasamról. Jóleső érzéssel gondolok arra, hogy itt van mellettem, és megint átölel, ahogy becézgetni kezdi a melleimet, elégedett sóhaj szakadt fel belőlem. Érzem, ahogy a szája a nyakamat csókolja, hozzásimulok, lüktető vágya a fenekemnek feszül.

Egyszerre nyögünk fel…