87. Baile Inez’s…

(Anna szemszöge)

Reggel megint én ébredek előbb, amit nem is csodálok, mert azért este Rob legurított pár sört. Elmegyek futni, már az ajtón kilépve fotósokkal találom szemközt magam. Éppen próbálom a fülembe ügyeskedni a fülhallgatót, amikor az egyik kérdésre felkapom a fejem. Honnan a francból tudják, hogy tegnap mi főztünk Rob-bal? Merthogy a kérdés erre vonatkozik, konkrétan az, hogy mit. Mivel nem hagynak békén közlöm velük, hogy oké, ha tudják tartani a tempót a végén elárulom. Nem megyek messze a karomra húzott kilométer-számláló szerint úgy kb. 6-ot, de nem jön össze nekik, így csak nevetve lépek be a lakásba. Már ő is ébren van, sőt éppen csomagol, közli velem, hogy ez a bőröndös megoldás nem is olyan rossz dolog. Gyorsan tartok neki egy kis oktatást, hogy is kéne csinálnia rendesen. Amíg lezuhanyzom ő is elkészül, villámreggeli után már indulunk is a Heathrow-ra.

A gépünk délben indul, van egy kis tülekedés körülöttünk, de igyekszünk határozottak maradni, és haladni előre. Miután sikerül átvergődnünk az ellenőrzésen eszébe jut valami. Hát igen erre nem gondoltam én se, így körbefutunk, és keresünk pár ajándékot.

A repülőn a felszállásig az előző estét tárgyaljuk ki, győzköd, hogy a barátai komolyan mondták, hogy jó a hangom, de kinevetem. Miután elérjük a kellő magasságot mindketten úgy döntünk, hogy akkor most aludni fogunk. Gondolom, amikor Kris-szel lesz szeretne kipihent lenni. Ezt közlöm is, mire csak vigyorog.

New York-ban a szokásos, Patrick már vár ránk, és a segítségével feltűnésmentesen sikerül eljutnunk a Jet-hez. Az út Montrealig csak másfél óra, de Rob már tűkön ül. Itteni idő szerint délután ötkor érünk földet, ezúttal elővigyázatosságból ki se szállunk a gépből, bár elég nehéz visszatartani. Patrick bérelt egy hangárt arra az egy órára, amit itt töltünk, és ő ment el Kris elé is a hotelbe. Amikor meglátjuk őket a gép felé sétálva, tényleg úgy kell lefognom, hogy nehogy kirohanjon elé. Ahogy fellép a fedélzetre már ugranak is egymás nyakába, én meg elkísérem a gép elejébe a mosolygó pilótánkat. Megtudom, hogy olyan hat és fél óra lesz az út, szóval éjfél körül fogunk megérkezni, de Brian megígérte, hogy kijön elénk.

Csak ezután megyek vissza hozzájuk, Rob az egyik fotelba ül, ölében a szerelmével és meghitten beszélgetnek, sugárzik róluk milyen boldogok. Amikor észrevesznek Kris felpattan és megölel. Beszélgetünk a felszállás alatt, de utána megjegyzem, hogy talán kényelmesebb lenne valamelyik hálófülkében. Persze nem kell őket sokat győzködni, eltűnnek az mögött amit anno Budapestre utazva már megismertek. Én a másikba megyek, de a biztonság kedvéért a fülembe dugóm a lejátszót és keresek valami lágy zenét.

(Rob szemszöge)

Amikor felébredek fülig ér a szám. Péntek van, pár óra múlva, oké jópár óra múlva a karomban tarthatom Kristen-t. Olyan nehéz elhinni. A csomagolás mondjuk nem egyszerű, bár Anna bőröndje amit még Budapesten adott kölcsön tényleg jó dolog. Kell vennem egyet. Amikor visszajön a futásból éppen azon töröm a fejem, hogy fogok mindent belezsúfolni.

- Ha nem gombócba gyűrve próbálkozol akkor több minden belefér. – És már szór is ki belőle mindent, és villámgyorsan hajtogatva rakja egymásra a pólókat. – Az se lenne hátrány, ha először a vastagabb ruhákat pakolnád be.

Csak figyelem, neki sokkal gyorsabban megy, de sajnos közli velem, hogy a többi az én dolgom ő is elmegy készülődni. Amikor bezárom az ajtót magunk után azon töröm a fejem, karácsonyig tuti nem járok erre megint. Jó a forgatás csak októberben kezdődik, de addig ott az autótúra, aztán ha Kris is belemegy a nyaralás, utána meg kezdődik a Breaking Dawn.

A reptéren a szokásos tömeg és firkászok, de ma semmi se ronthatja el a kedvem. Kris. Csak pár óra. Ez jár folyton az eszemben.

Miután megkapjuk a beszállókártyákat és a belső csarnokban meglátom a kirakatokat jut csak eszembe valami fontos.

- Anna nem kellett volna valami ajándékot venni a nagyszüleidnek?

Szerencsére van ötlete, megmutatja melyik a nagyapja kedvenc whisky-je, amiből mindjárt a legnagyobb üveget veszem és kettőt gondolva Brian-re is. A nagymamájának és Mary-nek meg édesség, szerinte azzal nem lehet tévedni. Kicsit félek ettől a találkozótól. A magyar és olasz rokonoktól nem tartottam ennyire. Mégiscsak egy milliárdos és még az angolokat se szereti. De majd csak lesz valahogy. Most az a lényeg, hogy van négy napom Kris-szel. Egészen New York-ig alszunk, amikor meglátom a magángépet megint elcsodálkozom, hogy milyen fényűző az egész. És mennyire nincs ennek tudatában Anna. Kedvesen üdvözli a pilótát, én meg mint minden alkalommal próbálom terelni a figyelmét a felszállásról. Hihetetlen, hogy megviseli minden egyes alkalommal, és mégis az meg se fordul a fejében, hogy máshogy is utazhatna. Oké persze ez a leggyorsabb, de azzal, hogy a nagyapjának dolgozik újabb és újabb szenvedésnek teszi ki magát, és mégse panaszkodik.

Montrealban türelmetlenül várom, hogy végre meglássam. Megkönnyebbülök, amikor feltűnik a pilótánk társaságában. Gyönyörű a szűk farmerben, a szokásos converse-ben, a csípőjénél megcsomózott pólóban és persze napszemüvegben. Most is kapucnis felső van rajta, nem mintha ezzel leplezni tudná magát. Toporgok egy helyben.

- Rob, Rob – hallom Anna hangját – mindjárt felér, maradj már. Nem fordul vissza, nyugi.

Én is ebben bízom. De addig amíg nem érzem meg a kezeit a nyakam köré fonódni, és ajkait a számon nem sikerül lehiggadnom. Amikor az ölembe kapom akkor meg azért, mert ahogy hozzám simul, érzem az illatát, édes csókjait, szívem szerint azonnal…

Lassan eltol magától, de szerencsére csak azért, hogy körülnézzen, szemével Annát keresi, aki viszont eltűnt valahova. Úgy öt perc múlva kerül elő nagy mosollyal, megölelik egymást, már megint ott tartunk ahol régen, engem ugratnak közös erővel, de most nem bánom. Egy hete ezt még el se tudtam képzelni, hogy mi hárman ilyen közvetlenül beszélgetünk, és  újra Kris-hez bújhatok. Sőt miután a zöldszemű ír boszorka, igen ezután így fogom hívni, közli, hogy olyan hosszú az út, talán lepihennénk kicsit, nem csak ölelem a szerelmemet. Alig várom, hogy behúzhassam magunk mögött az ajtót már rángatom is le róla a pólót, amit ő ugyanilyen intenzitással viszonoz. Eltelik két óra mire egymás mellett fekve igyekszünk normális értékre visszaszorítani a pulzusunkat. Nem alszunk semmit, mert két szeretkezés között beszélgetünk inkább.  Arra riadunk fel, hogy Anna bekopog és közli, hogy hamarosan megérkezünk. Nem szívesen engedem felkelni a szerelmemet, de közli velem, hogy a házban valószínűleg akad egy ágy…

Leszállás után lévén benne járunk az éjszakában sietve pakolunk le a gépről, Brian csonttörő kézfogásban részesít, bezzeg Kris-t akárcsak Annát felkapja és úgy puszilja arcon.

Khm…

Már áprilisban is elcsodálkoztunk mekkora  a ház, pedig akkor csak a repülő ablakából láttuk, de most ahogy itt állunk a lépcsőn, és bámulunk felfelé, egyszerűen lehengerlő. Ez az érzés csak fokozódik amikor az előcsarnokba lépünk. Az a lépcső, mindenütt festmények, nincs kétségem mind eredeti, gyönyörű antik bútorok, vastag szőnyegek. Szinte félek rálépni.

Anna teljesen természetesen mozog, mutatja merre menjünk, folyosón minimum öt szoba lehet, és van még egy emelet?!

- Az ott az én szobám, - mutat az egyik ajtóra – kértek valamit? Enni-inni? Bár szerintem Tara úgyis készített be… - berohan körülnéz -  igen találtok pár szendvicset és üdítőt. Jó pihenést, vagy mondjam azt hogy jó szórakozást? Apropó, kilenckor reggeli, majd feljövök értetek, addig talán vissza tudom tartani őket attól, hogy rátok rontsanak.

Nevetve távozik, fogalmam sincs most csak viccelt, vagy ezt komolyan gondolta. Kris a fürdőből dugja ki éppen a fejét.

- Ezt nézd meg… - hatalmas régimódi kád, ezt nevezik azt hiszem oroszlánlábasnak, mindent márvány borít, körbefutunk, mert ez nem egy szoba, ez egy LAKOSZTÁLY. Van egy nappali rész, kanapé, szekrények, plazma tv. Aztán ott a hatalmas fürdő, és egy hálórész gigantikus méretű baldachinos ággyal. Erről Kris világosít fel, mármint hogy azok az izék amik a faragott keretről lógnak lefelé azok a baldachinok. Jó egy óra múlva miután közösen kipróbáltuk a kanapét, aztán a kádat és legvégül a franciaágyat levegő után kapkodunk.

- Te Rob, tudod mi jutott eszembe. Anna sose beszélt az édesapjáról ugye? Vagy arról, hogy lennének nagybágyjai, unokatestvérek, féltestvérek vagy ilyesmi?

- Nem. – Nézek rá nem tudom mire akar kilyukadni.

- Felfogod, hogy ha ő az egyetlen unoka, akkor ez itt mind az övé lesz egyszer?

Hoppá!

  

(Anna szemszöge)

Beállítottam magamnak a telefonom, így előbb ébredek mint leszállnánk, kicsit összekapom magam, Patrick a kérdésemre elárulja, hogy úgy 20 perc múlva érünk Baile Inez’s-be. Bekopogok nekik is, pár perc múlva előbújnak, de cseppet se úgy néznek ki mint aki aludt akár egy percet is. Brian valóban a leszállópálya szélén áll, nevetve vetem magam a nyakába, a többieket is üdvözli, majd felautózunk a házig. Mindketten megrökönyödve állnak meg a kocsi mellett és bámulják a házat, odabenn meglátva az impozáns előcsarnokot és a lépcsőt már szinte lesápadnak. Csak nevetek rajtuk. Közösen felcipekedünk, ezen a késői órán már mindenki alszik, azt még amikor Montrealból telefonáltam elárulta Inez nagyi melyik lesz a szobájuk, így megmutatom nekik és közlöm, hogy úgy számoljanak kilenckor reggeli. És tuti, hogy maximum addig tudom visszatartani a nagyszüleimet.

Ezt hallva mondjuk kikerekedik a szemük, én meg gyorsan elvonulok a saját szobámba.

Mivel aludtam a gépen elég korán ébredek, még nincs hét óra, futóruhába bújok, és útnak indulok. Először a karámokat célzom meg, a két gyönyörűség azonnal hozzám üget, megsimogatom őket, és jó darabig nem is megyek el onnan. Aztán teszek egy kört, majd visszamegyek a házba. Nagy örömmel üdvözlöm a nagyszüleimet, és megölelgetem Mary-t akinek a pocakja rengeteget nőtt amióta nem találkoztunk és szinte ragyog a boldogságtól, csakúgy mint Brian.

Egy gyors zuhanyzás után éppen bekopognék hozzájuk, de alig emelem fel a kezem már nyílik is az ajtó. Elég idegesnek tűnik mindkettő, igyekszem megnyugtatni őket, de a kétértelmű mondatomat hallva döbbent arcot vágnak.

Szerencsére Kris gyorsabban kapcsol, Rob meg morgolódik. Érzem az after shave-je illatát, ez tényleg fél a nagyapámtól. Kezükben az ajándékokkal együtt megyünk le az ebédlőbe, már mindenki ott van. Gyorsan bemutatom őket, Inez nagyi ahogy vártam megöleli mindkettőt, nagyapa Kris-t kedvesen, de Rob-ot szúrós szemekkel üdvözli.

Miután kiosztja a csomagokat megjelenik Tara, és gyorsan asztalhoz parancsol bennünket. Én a szokott helyemre lépek, intek nekik, hogy üljenek mellém. A beszélgetés kicsit akadozik, de Mary igyekszik kedvesen oldani a feszültséget.

- Nagyapa, ők a barátaim – súgom oda a mellettem ülőnek gael nyelven.

- De hát én nem mondtam semmit – feleli mentegetőzve.

- Nem is kell, elég az ahogy nézel…

Innentől kezdve már ő is kedvesebb, és ez szerencsére így marad mind a négy nap.   

(Rob szemszöge)

Reggel beállítottuk a telefonunkat, elővigyázatosságból mind a kettőt. Szeretnék jó benyomást kelteni, még meg is borotválkozom, és a hajamat is igyekszem kicsit elfogadható állapotba hozni. Anna kilenc előtt pár perccel érkezik, és csak vigyorog.

- Ugyan már srácok, eddig mindenki egy darabban jutott ki a házból – szólal meg nevetve – legfeljebb nem élve. De persze Kris neked nincs félnivalód. Lány vagy és amerikai. Jó Rob hátrányból indul mert angol…

Te jó ég, mibe keveredtem!  Kris csak vigyorog, és megszorítja a kezemet.

- Csak ugrat, nem veszed észre?

- Nem vicces – morgolódok, de mind a kettő nevet rajtam.

Ha azt hittem a ház lenyűgöző, hát tévedtem. Mert erre nincsenek szavak. Nem azt mondom, hogy olyan, mint egy múzeum, mert otthonos, de mégis rengeteg festmény, a nappali (az egyik, mert több is van) közepén hatalmas kandalló, a földig érő ablak előtt egy zongora. Egy Steinway. Az ebédlőről már ne is beszéljünk, hatalmas asztal, megterítve mindenfélével, bár itt nem merek nézelődni, mert csak az ott tartózkodó emberekre figyelek. Anna nagymamája apró, gömbölyded asszonyság, kedvesen mosolyog ránk, és közvetlenül megölel bennünket. Mary is így üdvözöl mindkettőnket, de a családfő, mert ez sugárzik az arcáról, ha nem tudnám akkor is messziről felismerném, komor képpel méreget. Határozottan szorítja meg a kezemet, de igazándiból nem szól semmit. Hozzám.

A reggeli a végén mégse olyan vészes, sőt egyszer még azt is elcsípem, ahogy az öreg Mc’Gee elmosolyodik. Hogy min azt nem tudom, mert Anna mond neki valamit egy ismeretlen nyelven. Ismeretlen nyelv? Mégis hányat beszél ez a nő? Végig gondolva ott az angol, a magyar, az olasz, a német, a spanyol és most ez. ÓH, az hat?!

Reggeli után tart nekünk egy kis idegenvezetést a farmon, ahogy azt a repülőből is láttuk van itt minden, teniszpálya, medence, jakuzzi. A kinti épületekbe nem merülünk bele, de a karámokhoz ki kell sétálnunk. Rengeteg pompás állat, mint kiderül ez Brian szakterülete, tenyésztik őket. Anna kíváncsian nézelődik, és keres valamit a szemével.

- Brian, - kiabál a pár méterre állóhoz. – Hol vannak?

- Thomas most hozza Bhíoma-t, azt a pokolfajzatot meg át kellett terelni a másik karámba, mert csak így tudtuk kihozni mellőle a párját.

- Miért szedtétek szét őket? – kérdezi Anna.

- Mert nem voltunk benne biztosak, hogy tényleg vemhes-e.

- És… - kérdezi, és csak úgy ragyog az arca. Meglepődve figyeljük, hogy a választ meg se várva, azonnal megsimogatja a felénk közeledő lovat, majd kérdez valamit megint Brian-től és elrohan arra, amerre ő mutatott. Követjük, és egy hatalmas mén, oké, ez szemmel látható, hogy a ló milyen nemű, ezt még én is felismerem, nyakát simogatja nagy mosollyal, és a fülébe duruzsol.

- Hihetetlen, hogy őt bezzeg nem bántja – morgolódik mellettünk a nagydarab, és az oldalát simogatja.

- Miért különben mást? – kérdez rá Kris, mire felemeli az ingjét, a derekán egy hatalmas lilás folt van. Félve kapom a fejem Anna felé, aki most éppen hozzánk tart, nyomában a lóval.

- Hát te meg mit csináltál, csak nem leestél a lóról? Öregszel Brian, öregszel.

- Az a sátán volt, de nem gond, a tiéd, ezután te gondozod.

- Micsoda? – lép mellé és látom, hogy aggódva nézi a sérülést, majd hátrafordul és sejtésem szerint azon a nyelven, ahogy a nagyapjával is beszélt szemlátomást megdorgálja az állatot. – Oké, többet nem fog bántani, csak ne válaszd el a párjától. Azt senki se szereti…

- Tényleg, akkor a tiédet hol hagytad? – viccelődik vele a pasi, de a válaszon mindannyian elcsodálkozunk.

- Visszament a régi barátnőjéhez – megdöbbenek, mi a fenét csinált Kellan, mert az nem kérdéses, hogy rá gondolt. De nem tudok további kérdéseket feltenni, mert csak úgy nyereg nélkül felpattan az előbb még leszidott ló hátára, és nem foglalkozik semmivel kinyitja a karám ajtaját és elvágtat.

- Na akkor ezt még egyszer, - néz ránk Brian, mi meg értetlenül vissza – ti se tudtok semmit, ajaj.

Majd egy napnyi telefonálásunkba került mire végre sikerült információkat szereznünk, kicsit kusza, de Ash szerint csak egyetlen dolog lehet, Anna látta azokat a címlapokat amelyek lehozták, hogy Kellan és AnnaLynne együtt volt New Orleans-ba. Ami mint kiderül nem igaz, mert csak egyszerre, és ez bizony nagy különbség. (És ez pontosan akkoriban volt, amikor Tenerifén a rokonai szerint kibukott egy cikken.) Viszont valami a haverommal mégis történhetett azok alapján amit én láttam a neten nemrégen. De erre már Ashley se tud magyarázatot. Ez nem lesz egyszerű, az már biztos. Viszont ki kell derítenem, ugyanis Anna nagyapja a harmadik délután amíg a lányok valahova eltűntek elkapott. Kicsit vészjósló volt, ahogy intett, hogy kövessem, de szerencsére csak egy iroda vagy könyvtárféleségbe vezetett, és mutatta, hogy üljek le. Kaptam egy whisky-t és kérdőre vont. Én arra számítottam, hogy kapok egy alapos fejmosást amiért rávettem az unokáját erre a képtelen egyességre, de nem. Az öreget a haverom érdekelte, és nem a publikus dolgok, mert mint kiderült teljes mértékben tisztában volt Kellan családi és anyagi helyzetével. Te jó ég lenyomoztatta, és ha őt akkor engem is!!!  Igyekeztem csak jót mondani róla, de hogy sikerült-e meggyőznöm azt nem tudom. Elég jól elbeszélgettünk, a végén persze burkoltan, de kitért arra, hogy neki Kris rendkívül szimpatikus, és én csak maradjak meg nála, és bánjak finoman Annával. Ez minden vágyam. Mondjuk elkövettem egy majdnem végzetes hibát, nevetve célzott az unokája heves és vad természetére, és én balga módon mondtam valami olyat, hogy hát igen, a tetoválása engem is meglepett. Szerintem fél métert összementem hirtelen, próbáltam a lehető leg apróbbra húzni magam amikor rákérdezett, hogy és én arról honnan tudok.

- Csak fényképen láttam uram – mentegetőztem azonnal – még Budapesten.

Erre kicsit megenyhült, de jó darabig még vizsgálódva méregetett. Aztán meglepett az is, hogy elmondta, és az is, hogy tőle megtudtam, hogy mit jelent az ábra és a körülötte lévő számok.

- Tudja Robert – ez volt az első, hogy így szólított és nem Mr. Pattinson-nak, amiről mindig az jutott eszembe, hogy itt van apa, és hozzá beszél – ez az egyetlen oka, hogy hagytam, hogy belemenjen ebbe a maguk kis játékába. Amióta a maga társaságával van felszabadultabbnak tűnik, nem olyan mint régen, de néha már majdnem. Az a szemétláda összetörte, testileg és lelkileg egyaránt. És még csak nem is állhattam bosszút rajta, mert megígértette velem…

De most már hiszem, hogy rendbe jön, ez a maga barátja mondjuk kicsit megkavarta a dolgokat, de be kell látnom az unokám se könnyű eset. Majd csak alakul.

(Anna szemszöge)

Most, hogy megint a Jet fedélzetén ülünk és éppen elhagyjuk Baile Inez’s-t örülök, hogy javasoltam ezt a kis kirándulást, és hogy belementek. Ahogy előre gondoltam Inez nagyi mindkettőt megszerette, Kris-t ugyanúgy, mint engem megpróbált folyamatosan etetni, mert szerinte igencsak „gebék” vagyunk. Rob akkor lopta be magát a szívébe, amikor egyik este játszott neki a zongorán, én nem is tudtam, hogy azon is tud. Nagyapa is megkedvelte mindkettőt, Rob esetében mondjuk nehezebben ment, de látva, hogy mennyire szereti Kris-t, és nem utolsó sorban, hogy egy beszélgetés alkalmával elárulta, hogy az egyik nagymamája Dublin-ban született (velem mondjuk azt is megosztotta, hogy csak azért mert a szülés sürgőssége miatt már nem indulhattak vissza Londonba) már vele is barátságosabb volt.

A páros szerintem jól érezte magát, ahogy gondoltam azért igyekeztek sokat kettesben lenni. Én hagytam őket, minden nap lefutottam az adagomat, kivittem egy időre Hairicin-t, egyik nap órákat töltöttem nagyapával különböző üzleti papírok átnézésével. Megejtettem egy kínosnak gondolt beszélgetést Kristen-nel, aki jobban fogadta a gyónásomat, mint azt reméltem. Szégyenkezve meséltem el neki a nyaralásunkkor alkoholos befolyásoltság alatti viselkedésemet. Azt, hogy három alkalommal is együtt aludtunk, igaz először négyesben, amit részleteznem kellett, különös tekintettel a táncukra, mert erről Rob mélyen hallgatott. A második kettőről viszont már tudott, és szemmel láthatólag örült neki, hogy mindketten elmeséltük. Mentegetőztem, hogy Szegeden csak a testi épsége megőrzése miatt invitáltam az ágyamba, és az a pár másodperc is csak azt bizonyította, hogy még álmában is ő jár az eszében.

Ezzel Kris is egyetértett, és közölte velem, hogy igen, ez így lehet, de akkor valószínűleg az se véletlen, hogy kétszer is Kellan-t emlegettem álmomban. Kétszer? Hát erről Rob nem világosított fel. Viszont a szerelme mondott egy igen érdekes dolgot. Hogy mégse békült ki azzal a libával. Ezen elgondolkodtam kicsit, illetve azóta is ezen töröm a fejem.

Kétségek vannak bennem. Egyrészt bánom, hogy azt mondtam Kellan-nak Johannesburgban amit. Most már nem tenném. De ha adna is egy lehetőséget a magyarázatra akkor se lehetnénk boldogok. Mert itt a második ok, Rob. Most, hogy kibékültek nem lenne szívem belekavarni az életükbe. Márpedig abban biztos vagyok, hogy Kellan meg nem fogadna el így. Patthelyzet.