82. Újra Keszthelyen…

Sziasztok drága Olvasóim!

Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Múltkor egy kicsit nehezményeztem, hogy nem nagyon kaptam visszajelzéseket, ezért most kötelességemnek érzem, (és szívesen meg is teszem), hogy megköszönjem, hogy a legutóbbi fejezetnél viszont nem fukarkodtatok. Nagyon jól esett, nem mondom jó lenne, ha ez minden esetben így lenne, de tudom, hogy van jobb dolgotok is, persze ha ráértek én örömmel veszem akár a kritikát is.

Íme a folytatás, és ígéret hamarosan jobbra fordulnak a dolgok, de előtte még…

And neked jobbulást, gyógyulj meg!

Dicta

(Anna szemszöge) 

Londonból Graz-ba repülünk, mert ott vannak a kocsik. Az estét a nagybátyámék házában töltjük, majd másnap reggel megfogyatkozva, - mert Elisa és Walter kihasználva az üres lakást szeretne kettesben tölteni pár napot - indulunk Magyarországra. Áldom az eszemet, hogy a terepjáróval jöttünk, mert így most kényelmesen elférünk, mi is hárman és az ikrek is hármasban utaznak Max-szal. A célállomás a nagyszüleink háza, két és fél óra alatt sikeresen le is érünk, azért ilyen sokára, mert közben szokás szerint a magyar részen több helyen útjavításokba ütközünk. Még Tenerifé-ről telefonáltam nagyanyónak, hogy ne lepődjenek meg a plusz egy fő miatt, és külön megkértem, hogy a szülőknek is szóljon, mert ők folyton elérhetetlennek bizonyultak. Majdnem dél van, mikor begurulunk a kapun, és ki se tudunk szállni a kocsikból, már valamennyien az udvaron állnak.

A szokásos módon, - mindenki megölel mindenkit és egyszerre nagy hangon beszél - üdvözöljük egymást. Rob csak áll kicsit kirekesztetten, de miután bemutatom a nagybátyáimnak és a feleségeiknek, velük eddig még nem találkozott, kicsit feloldódik. Nagyanyó határozott fellépése szakít félbe bennünket, közli, hogy erre később is ráérünk, most asztalhoz. A szokásos finomságokkal örvendeztet meg bennünket, a desszert a külföldi vendég tiszteletére természetesen rétes. Kedvenc angolom teljesen odavan, és az ebéd végére már jókedvűen szemléli a társaságot, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy nagyapó rendszeresen öntögeti a fröccsöket, és amennyire látom ő nem meri visszautasítani, lévén a többiek is mindig elfogyasztják, amit kapnak.

Ebéd után élménybeszámolókat tartunk, bár mint kiderül, arról, hogy mi mit csináltunk elég sok minden világos a számukra, mert még a török újságokban is jelentek meg képek rólunk – a szülők ugyanis Antalya-ban töltöttek tíz napot - nem is beszélve a magyar pletykalapokról. Később miközben nagyanyónak segítek rendet rakni a konyhában ő is rákérdez, hogy mi is a helyzet, mert ő is látta a fotókat, és ha „ez a fiú azt a kislányt szereti, akkor miért ölelgetett téged, és most hogyhogy itt van”. Hát, felettébb kínos dolog bemagyarázni a hetvenéves nagyanyádnak, hogy tulajdonképpen, csak a sajtó miatt van minden, bla-bla-bla. Szerencsére a családom elég liberális gondolkodású, ami nagyrészt abban nyilvánul meg, hogy hiszünk abban, hogy mindenkinek megvan a magához való esze, még akkor is ha éppen hibát készül elkövetni. Egyedül Davide nincs elragadtatva a fejleményektől, de szerencsére csak kettesben teszi ezt. Én kihasználva, hogy ugyanúgy szeret, mintha a saját lánya lennék, és az ujjam köré tudom csavarni, igyekszem megnyugtatni. Ez több-kevesebb sikerrel összejön, bár a legvégén azért hozzáfűzi, hogy neki a szőke magas gyerek szimpatikusabb.

Na ezt mondjuk nem kellett volna mondania, mert úgy kihoz a béketűrésből, hogy cirka öt percig kiabálok vele, és csak anya határozott fellépésének köszönhető, hogy akkor is abbahagyom. Az egész család döbbenten hallgatja a kirohanásomat, amit lévén olaszul történt csak mi négyen értettünk. Mindig is imádtam a nevelőapámat, így meglehetősen váratlanul éri őket, hogy éppen vele veszekszem. Szükségem van egy kis nyugalomra, úgyhogy magammal húzva az értetlenkedve néző Rob-ot sétálni indulok. Jó egy órát elvagyunk, bár a kis falu három utcája nem kínál túl sok látnivalót. Ő próbál érdeklődni, hogy mi a baj, de minden erre utaló mondatot belé fojtok, és inkább a gyermekkori csíntevéseimet mesélem el neki.

Lenyugodva érkezünk vissza, út közben közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy a mai éjszakát itt töltjük - bár Gina már tűkön ül, annyira szeretne találkozni barátnőivel - holnap pedig ketten felmegyünk a fővárosba, és majd valamikor a héten még megjelenünk Keszthelyen. Ez aztán változik, ugyanis amíg elmegyek ágyneműt húzni Rob-nak, és fenn trécselek kicsit a család nőtagjaival, addig a családom férfitagjai, élükön az én drága nagyapámmal sikeresen végigkóstoltatják vele a pálinkakínálatot. Amikor visszaérek a nappaliba először csak az tűnik fel, hogy túlságosan is jókedvűnek tűnnek, aztán amikor meglátnak, bűnbánóan néznek rám, majd hirtelen mindenkinek sürgős dolga akad. Próbálnak észrevétlenül kiszivárogni, de amikor felfedezem a „barátom” üveges tekintetét, ami vetekszik a koktélozós este végével, már tudom merről fúj a szél. Ha ez még nem is győzött volna meg, amint megszólal nincs egy szemernyi kétségem se afelől, hogy reggel alapos fejfájással ébred majd.

- Anna… édes, valami baj van… olyan furcsán forog minden… nem értem…

- Mennyi pálinkát ittál, aranyom – kérdezem, mire keresztbe álló szemekkel néz rám.

- P-a-l-i-n-k-a… neeem… azt mondták… ez… szíverősítő – próbálkozik megint a beszéddel, de a nyelve igencsak nehezen forog. Bevetve mindent könyörgést, fenyegetőzést, kedveskedést nagy nehezen sikerül feljuttatnom az emeletre, leültetem az ágyra, de azonnal hanyatt vágódik és rögtön elalszik. Morgolódva húzom le a cipőjét, a farmerját, és közben félhangosan szidom az elvetemült családtagjaimat, és persze őt. Nem igaz, hogy nem ismerte fel mit iszik, amikor itt volt forgatni kóstolta már, és azt mondta akkor is megártott neki.

Még mindig dühösen megyek le a földszintre, de a férfiak ismerve a vérmérsékletemet, és hallva a délutáni veszekedést jobbnak látták, ha elmennek aludni mire lekeveredek. Szívem szerint mindegyikhez egyesével bekopognék, de én is fáradtnak érzem magam, úgyhogy inkább felmegyem lefeküdni. Egy gyors zuhany után készülök bebújni az ágyamba, de nem sikerül, mert azon drága jó anyám ül, és igen úgy néz ki, mint aki tartós ittlétre készül.

Arra számítok, hogy megkapom a letolást, azért ahogy Davide-vel beszéltem, oké egy kicsit én is szégyellem a dolgot, mert ő mindig csak a javamat akarta, de nem így történik. Anya a maga szelíd és éppen ezért ellenállhatatlan modorában kifaggat, Kellan-ről, Rob-ról, még azt is elmondom neki, hogy négyen ébredtünk egy ágyban, persze kihangsúlyozva, hogy volt rajtunk ruha.

Jó vele beszélgetni, legalább egy órán át válaszolok a kérdéseire, kicsit megkönnyebbülök, de miután megpuszil és távozik még sokáig bámulom a plafont a sötétben.

Miért ilyen bonyolult az élet?

(Rob szemszöge)

Még soha nem jártam Ausztriában, de lenyűgöző. Imádom a hegyeket, a takaros házakat, minden olyan rendezettnek tűnik. Anna szerint télen kéne látnom, amikor mindent hó borít, akkor egyszerűen gyönyörű. Taxikkal megyünk Walter-ék házához, akárcsak az eddig látottak Magyarországon ez is otthonos, és meg van benne minden, szauna, medence… Max nagylelkűen felajánlja a szobáját, de nem hagyom, megfelel nekem a nappali kanapéja is, ami a kinézete ellenére elég kényelmesnek bizonyul. Reggel miután ettünk elindulunk. Persze nem hagy vezetni, pedig célozgatok rá, de csak egy csúnya pillantást kapok válaszul. Nem mintha nem bíznék a vezetési stílusában, mert az ismerőseim közül (és itt nem csak a női vezetőkre gondolok) benne van az első ötben akire nyugodt szívvel rábíznám az életem. De olyan lenyűgöző a terepjáró, hiába duruzsol halkan a motor annyi erő van benne. A határig versenyeznek Kurt-tel aki a másik autót vezeti, utána kissé visszavesznek a tempóból, az utak állapotára hivatkozva. Gyorsan megérkezünk a nagyszüleihez, figyelem, ahogy egymás nyakába borulnak, igazán összetartó família az övüké. Kicsit irigykedem, mert őket látva hiányzik a sajátom. Toni bácsi és Juli néni régi ismerősként üdvözöl, engem is megölelnek, ami elég furcsán mutathat, mert majd két fejjel alacsonyabbak nálam. Az ebéd fenséges, mindenki kedves velem, bár látszólag nem értik mit keresek itt. A rétes pedig… új ízeket is megismerek, bár a tökös-mákos na arról jobb, hogy csak utólag tudom meg mi van benne.

Anna kiabálása váratlanul ér, először azt hiszem, hogy most is csak a szokásos nagy hangú beszélgetésről van szó, de aztán látva Gina és Eva értetlen arcát rádöbbenek, hogy ez valami más. Davide is védi az igazát, de a lánya haragja leírhatatlan. Nem is merek neki ellent mondani amikor felszólít, hogy menjünk sétálni. Persze nem árul el semmit, de később a srácoktól megtudom, hogy Kellan-ről volt szó. A jelek szerint Davide szimpatikusnak találta a haverom és ennek hangot is adott, Anna viszont nemigen értékelte ezt.

Jól szórakozunk, a férfiakkal ücsörgünk, és amikor előkerülnek az üvegek nem gondolok semmi rosszra. Csak kínálgatnak, és mivel ők is lehúzzák kis pohárnyi italt, én se maradhatok el. Felmerül bennem, hogy mintha már kóstoltam volna ilyet, de meggyőznek, hogy ez Toni bácsi specialitása. Lassan kezd el hatni, de akkor nagyon. A szemem előtt egyre jobban összefolynak az emberek, csak tompán érzékelem, hogy valaki beszél hozzám. Mint kiderül Anna duruzsol a fülembe, majd az még rémlik, hogy megmászunk valami hegyet, amit nemigazán értek, aztán leültet egy ágyra, de onnan filmszakadás…

Reggel arra ébredek, hogy süt a nap. Próbálom kinyitni a szememet, nem egy egyszerű dolog. Az ágyam szélén a zöld szemű boszorka ül, és kárörvendően tudósít arról, hogy mi történt tegnap. Sok a homályos folt a visszaemlékezésemben, a fejem pedig úgy zakatol, mintha két gőzgép működne benne. Szerencsére megkönyörül rajtam és kapok pár fájdalomcsillapítót, majd közli, hogy reggeli, nincs sok időm, kapjam össze magam. Elég nehezen tudok eljutni a fürdőig, de sikerül, hosszan folyatom magamra a vizet, jobbára a hideget, de ez se sokat segít. A reggeliből a kávé az egyetlen ami felkelti az érdeklődésemet, az azért megnyugtat, hogy nem csak én vagyok ilyen szar állapotban, a többiek is meggyötörten néznek maguk el. Anna közli, hogy változik a program, mert ebben az állapotban ő ugyan el nem indul velem a fővárosba, elbúcsúzunk a családtól és Ginával együtt a városba autózunk. Ott azonnal megmutatja, hova fekhetek le. Nem kell sokat biztatnia. Remélem, mire legközelebb felébredek megszűnik a dörömbölés a fejembe, és az émelygéshez se ragaszkodom. 

(Anna szemszöge)

Reggel viszonylag korán ébredek, persze nagyanyót nem tudom megelőzni. Kérek tőle fájdalomcsillapítót, sőt gonoszan az egész dobozt magamhoz veszem, ez jó bosszúnak bizonyul, mert nagyapó kivételével az összes férfi fejfájással küszködik, én meg közlöm velük, hogy gyógyszer az nincs. Rob még 9 körül se kerül elő, úgyhogy egy pohár víz kíséretében zsebemben a bogyókkal felmegyek hozzá. Megint úgy alszik, mint egy kiterült béka, és attól az alkoholszagtól, ami a szobában terjeng én is megszédülök. Elhúzom a függönyöket, kinyitom az ablakot és leülök az ágya szélére. Nem kell sokat várnom, lassan nyitogatni kezdi a szemeit, hagyom egy percig, hogy összeszedje magát, majd cseppet se finoman rászólok.

- Ideje, hogy felkelj, hasadra süt a nap – a hangom úgy látszik nincs túl jó hatással rá, mert fájdalmas képpel fogja a fejét.

- Mi történt? – érdeklődik, mire felvilágosítom, hogy kissé megártott neki az előző este. Szemmel láthatólag nem emlékszik semmire, de én sietve felvilágosítom, aztán látva milyen elgyötört képpel mered maga elé, megkönyörülök rajta és felé nyújtom a gyógyszert és a vizet. Közlöm, hogy negyed órát kap utána elvárom, hogy frissen és üdén lent legyen. A negyed órából persze több mint fél lesz, de legalább lezuhanyozott, igaz a borotválkozáshoz nem volt még ereje, amit kivételesen nem nagyon bánok, mert valószínűleg, csak összevagdalta volna magát. Világfájdalmas képpel ül le a család szintén másnapos férfitagjai közé. Vígan falatozunk mi nők, ők meg meggyötörten bámulnak maguk elé, Rob kisvártatva előkapja a fájdalomcsillapítót, hogy bevegyen még egyet, és mire sikerülne megakadályoznom, mindenkinek ad belőle. A többiek persze méltatlankodnak, hogy nemrég eltitkoltam, de egyetlen pillantással sikerül őket elhallgattatni.

Mivel a barátom igencsak maga alatt van, és elég sűrűn tekinget a fürdő irányába arról szó se lehet, hogy felautózzunk a fővárosba, helyette elköszönünk a családtól, és Keszthelyre megyünk. Rob-ot jobbnak látom aludni küldeni, Gina meg öt perc múlva már otthon sincs, úgyhogy én unalmamban játszom egy kicsit Vico-val, majd letelepedek a laptopommal, és dolgozni kezdek. Átnézem a First Day kimutatásait, megjegyezve, hogy Szeged kivételével, úgy néz ki, mindenhol rend van. Ott viszont valami gubanc lehet, mert a forgalom igencsak visszaesett, ami nem jellemző, főleg nem nyáron. Válaszolok pár e-mailre Inez nagyinak, Sarah-nak, Luca-nak. Írok Kristen-nek, mert a telefont még mindig nem hajlandó felvenni, próbálom elmagyarázni, hogy nincs oka aggódni, és ez a marha, mármint Rob odavan érte. Már öt is elmúlik, amikor Gina előkerül a két legjobb barátnőjével, szomorúan konstatálják, hogy feleslegesen jöttek, majd úgy döntenek, hogy akkor este bulizás lesz. Lázas készülődésbe fognak, mire végre teljes harci díszben előkerülnek a szobájából beállít Max, Kurt és Nath, szintén azzal a szándékkal, hogy kirúgnak a hámból. Kérik, hogy mi is menjünk utánuk, de mivel fogalmam sincs, hogy mikor fog felébredni, és főleg milyen állapotban, nem ígérem biztosra.

A fiatalság távozása után pár perccel Rob is magához tér, és meglepetésemre szemlátomást jól van, nem úgy, mint reggel. Csodálkozik, hogy csak ketten vagyunk, elmesélem neki, hogy a szülők a nagyiéknál, a többiek meg bulizni. Megemlítem neki, hogy minket is hívtak, és legnagyobb meglepetésemre belemegy. Egy gyors kajálás után, ami részéről egy szendvics és vége, mind a ketten elmegyünk készülődni, és egy óra múlva találkozunk össze a nappaliban. Kicsit rizikósnak érzem a dolgot, de végülis, majdcsak kitalálok valamit. Hívom sorban mindegyiket, de mivel egyikük se veszi fel a telefont biztos vagyok benne, hogy valami „hangos” helyen vannak. Szerencsére ismerem Gina törzshelyeit, elsőként lemegyünk a partra, hála a sötétnek és a turistáknak nem keltünk feltűnést, így zavartalanul sétálunk le egészen a mólóig. Végül a White Cafe-ban akadunk rájuk, a két lány odavan az örömtől, mert bemutatkozáskor kapnak egy-egy puszit is, szerencsére öt perc múlva már normálisan viselkednek, nem úgy, mint két szédült kiscsibe.

A táncot nem nagyon erőltetem, jól elvagyunk egy boxban, Rob is csak néha veszi a kezébe a sörét. Hiába kínálom valami erősebbel, csak megjegyezi, hogy gonosz vagyok. Úgy kellett, máskor majd nem iszol ennyit barátocskám! Már vége felé közeledik az éjszaka, amikor feltűnik, hogy pár idegen állja körül a lányok hármasát, ami Gina arckifejezéséből ítélve nekik nemigen tetszik. A srácok szerencsére elmélyülten beszélgetnek, úgyhogy elterelésképpen közlöm, hogy kimegyek a mosdóba, majd gyorsan átfurakodom a tömegen a húgomék felé. Az egyik vagány gyerek éppen Őt hívja táncolni, mire élénken tiltakozik.

- Azt mondta, hogy nem táncol – szólalok meg a srác háta mögött – talán rossz a hallásod?

Ő pökhendi arccal fordul felém, tetőtől talpig végigmér, egyforma magas lehet velem, de hála a cipőm sarkának, most én nézek le rá.

- Ki vagy te a babyszittere? – szólal meg, mire tudatom vele, hogy nem a nővére, és jobb lenne, ha azonnal levenné róla a kezét. Egy pillanatra meglepődik, ami éppen elég arra, hogy kiszabadítsam Ginát és mindhármukat az asztalunk felé tuszkoljam. Én is indulnék utánuk, de a nagypofájú elkapja a kezemet és maga felé fordít. Egy laza mozdulattal kiszabadítom magam, és készen állok arra, hogy ha esetleg okoskodik megvédjem magam. De nincs rá szükség, mert a hátam mögül egy régen hallott hang üti meg a fülemet.

- Hé, Tomi, én a helyedben nem piszkálnám, a csaj két danos fekete öves, könnyen a padlón végezheted…

(Rob szemszöge)

Amikor legközelebb felébredek csend van. Ez az első ami feltűnik. Túlságosan nagy a csend. A fürdőt szerencsére tudom hol van, kicsit igyekszem összekapni magam, és a földszintre indulok. Ott senkit se találok, de felfedezem a teraszom Annát, óvatosan közelítem meg, mert az a fenevad, ami állítólag nem harap ott fekszik a lábainál. Már megint a laptopját bűvöli, iszonyat gyorsan gépel, csak lesek. A kérdésemre elárulja, hogy a többiek bulizni mentek, kérdőn néz rám, és mivel úgy látom lenne kedve én se tiltakozok. Tenerifén is jól éreztük magunkat, Ginának is megígértem, hogy összeismertethet a barátnőivel, és Annától se várhatom el, hogy csak mert én itt vagyok itthon üljön. Éppen elég, hogy rátukmáltam magam.

Most már le tudok gyűrni pár falatot, bár a gyomrom még háborog kissé, egy újabb zuhany után már jobban érzem magam. Kocsival megyünk, elsőként a Balaton partra. Értem már, hogy annak idején olyan elragadtatottan beszélt róla, tényleg szép, főleg így éjjel kivilágítva. Az se hátrány, hogy a tömegben kisebb az esélye, hogy felismerjenek. Egymást átölelve közlekedünk, és csak beszél és beszél. Jó hallgatni, odavan a szülővárosáért. Jó egy óra múlva érkezünk meg a többiekhez, szerencsére találunk egy eldugott bokszot, mert amikor Gina megérkezik a barátnőivel az elég drámai. A szokásos: szem kitágul, száj tátva marad úgy néznek rám, mintha én lennék a világ nyolcadik csodája. Szerencsére pár perc után lehiggadnak, hogy maguktól, vagy ő mond nekik valamit azt nem tudom, mert nem értem őket. A lányok is beszélnek angolul, igaz nem olyan jól, mint a többiek, mosolyogva válaszolok a kérdéseikre, főleg az egyikére részletesen. Ha jól emlékszem Kata, Kellan iránt érdeklődik behatóan. Anna csak elmélyülten issza az üdítőjét, nem szól semmit, de látom rajta, hogy nem tetszik neki a kiscsaj rajongása. Ezt a meccset még nem fújták le, csak a haverom szándékait kell kiderítenem.

A srácokkal beszélgetünk az asztal körül, ebbe a két napba egy csomó mindent megtudtam róluk. Többek között, hogy az ikrek ügyvédnek tanulnak Belgiumba, Walter idén fejezte be az orvosit, és most szakosodni fog, akárcsak a barátnője. Ezt hallva felmerül bennem, hogy Anna vajon végzett-e főiskolát, de csak mosolyognak, és a válasz elmarad, mert Gina érkezik vissza, nyomában a két lánnyal, és hadarni kezd. Szerencsére leesik neki, hogy nem értem mit mond, úgyhogy elismétli angolul. Ahogy arra nézek azonnal felfedezem Annát pár srác gyűrűjében, a következő pillanatban pedig megfordul, és megöleli az egyiket. Indulnánk segíteni neki, de int, hogy nincs gond, és már hallom is Gina hangját.

- Jé, Timu… - hogy ez egy név akar-e lenni fogalmam nincs, de már jön is vissza. A fülemhez hajol és megsúgja az instrukciókat, majd a családtagjaival teszi ugyanezt más nyelven. Amikor a srác mellénk ér, azonnal kezet fog mindenkivel, velem is, és leül mellénk. Én az ölembe húzom Annát, egyáltalán nem tetszik az a pillantás amit rávet a kiscsávó. Igyekszem a tudomására hozni, hogy jobb lenne, ha kiverné a barátnőm meghódítására vonatkozó gondolatatit, mert nincs kétségem ezen jár az agya. Ő persze tökéletesen játssza a szerepét, amire valljuk be szükség is van, mert valahogy egyre többen tekintgetnek felénk, hiába próbálok takarásban maradni, tudom, hogy felismertek páran.    

Megkönnyebbülök, amikor hazaindulunk, és bár most már van aki ujjal mutogat felénk, sőt szerintem pár telefon is előkerül fényképezés céljából, senki se állít meg bennünket.

Otthon a házban Anna megosztja velem a másnapi terveit, amibe természetesen beleegyezek, főleg, hogy kilátásba helyezi a motorozást is.

(Anna szemszöge)

Mosolyogva fordulok meg, az ismerős pimasz vigyor jókedvre derít.

 - Tévedsz Timu, három danos az az öv – üdvözlésképpen megöleljük egymást és puszit nyom az arcomra. Timu valódi nevén Simon Tibor kétháznyira lakik tőlünk és gyerekkorunkban elég jóban voltunk. – Látom még mindig rosszul választod ki a haverjaidat.

- Te bezzeg feltörtél kislány, mostanában hol az újságokban, hol a tv-ben tűnsz fel, hát azt a világhírű pasidat hol hagytad? – kérdezi, és eléggé meglepődik, amikor megmutatom neki, hogy ott ül pár asztalnyira. Én is arra nézek és látom, hogy Rob engem figyel és indulna felém csakúgy, mint a másik három fiú. Gina élénken magyaráz nekik, valószínűleg elmesélte mibe keveredtem, gyorsan intek, hogy nyugi megyek vissza. Visszafordulok a régi ismerős felé aki elgondolkozva, de mégis valami furcsa, ravasz kifejezéssel az arcán bámul feléjük. Abban a pillanatban leesik, hogy baj van. Előkaparom az agyamból az utolsó információt, amit róla hallottam anyától és beugrik, hogy valamelyik kereskedelmi tv-nél dolgozik. Ha rájön, hogy mi ketten mégse… abból ismerve a modorát nagy botrány lesz. Ahogy számítottam rá, ragaszkodik hozzá, hogy visszakísérjen az asztalunkhoz, hogy üdvözölje az unokatestvéreimet is. Ja, jó vicc, Rob-ra vagy kíváncsi haver, nem kell a rizsa. A sors egy barna hajú lány formájában a segítségemre siet, mert lestoppolja egy fél percre, úgyhogy előbb érek oda és előbb halkan Rob-nak, majd a srácoknak és Ginának is elregélem németül, hogy mi a helyzet, figyeljenek oda mit mondanak.

Mire Timu az asztalunkhoz ér, már mindenki tisztában van a helyzettel, Rob-nak úgy tűnik egyáltalán nem esik nehezére játszani a barátot, szokás szerint az ölébe húz, és nem is enged ki onnan, a keze hol a derekamon, hol a combomon pihent, ami egy kicsit zavaró, de most én is elkerülhetetlennek érzem. Jó egy órán át játsszuk ezt a színjátékot, aztán a lányok egyre többet ásítoznak, én meg kiadom a parancsot, hogy irány haza. Elég nehezen szabadulunk meg tőle, mert még arra is képes, hogy megkérjen, hogy vigyük el őt is, hamár egyfele tartunk. Eleget teszünk a kérésnek, de megkönnyebbülök, amikor kiszáll a házuk előtt.

Otthon megvárjuk amíg a többiek is megérkeznek, mert ők előbb elvitték a két lányt, velünk csak Max jött. Mikor bejönnek mindenki azonnal elmegy lefeküdni, csak ketten ücsörgünk a teraszon, amíg elszívja az utolsó cigijét.

- És holnap mit csinálunk? – kérdezi.

- Arra gondoltam felmegyünk Budapestre – válaszolok azonnal. - Holnapután nálunk ünnep van, úgyhogy be kéne vásárolni, másnap mászkálhatunk, este megnézzük a tűzijátékot. A hétvégén ha jó idő lesz motorozhatunk, ha van hozzá kedved. 

Természetesen tetszik neki az ötlet, így ezt megbeszéltük...