86. London…

(Anna szemszöge)

Ma reggel a futás után nem ismertem irgalmat, kiparancsoltam Rob-ot az ágyából, és fél kilenckor már az M7-en haladtunk Keszthely irányába. Még a reggelinket is a McDonalds-ba vettük meg a Budaörsi úton, mondjuk annak annyira egyikünk se örült, hogy nem kaphattunk hamburgert lévén még nem volt 11 óra. A kocsiban megkajáltunk, először anyáékat támadtuk meg a cégnél, már mindketten dolgoztak, és kivételesen még Davide is az irodában volt, szerencsére így nem kellett külön keresgetni. Nem töltöttünk ott sok időt, aminek nem örültek, főleg, hogy tudattam legközelebb valószínűleg csak a versenyre jövök szeptember vége felé. Ginát nem találtuk otthon, úgyhogy először kimentünk a nagyszüleimhez. Persze muszáj volt ott ebédelni, de ezúttal megelőztem a bajt, és eltűntettem az üveget nagyapa keze ügyéből. Időközben elértem a húgomat is telefonon, így sikerült személyesen is elköszönniük egymástól, meg attól a 6-7 lánytól, akikkel strandolt, és akik persze rögtön vele is jöttek a kocsihoz. Mivel jó idő volt, a fiatalság a nyár utolsó napjait élvezte ki, sokan felfigyeltek ránk, úgyhogy sietve távoztunk. Délután három után értünk haza és villámgyors csomagolásba kezdtem. A gépünk hétkor indult, így nem sok időm maradt. Rob is ezt tette, hallottam, hogy morgolódik, hogy nem fér bele a táskájába, így a kezébe nyomtam egy bőröndöt, hogy esetleg próbálkozzon azzal. Én magam a harmadiknál tartottam éppen, amit a szokásos ugratással fogadott, de egy hónapra kell csomagolnom a fenébe is…

Ezúttal taxit hívtam, mert ennyi időre nem hagyom egyik kocsimat se a parkolóba, sőt a sofőrt még arra is megkértem, hogy járjon be a mélygarázsba, így könnyebben bepakoltunk, és a bejárat előtt tolongó fotósokat is megúsztuk. Még hazafelé megálltam az irodánál ahol szerencsére mindent rendben találtam. Anitával is beszéltem nap közben, hogy mi minden vár rá a házban. Nagyapát is hívtam, hogy vinnék két vendéget, és kéne a gép. Abban egyeztünk meg, hogy majd még pontosítom mikorra is érjen Patrick New Yorkba.

Az első gond ott kezdődött, hogy ezúttal nem kértem a Platinum service-t, (a nagy kapkodásban kiment a fejemből) úgyhogy a terminálba, ahova számos fotós követett bennünket elég nagy feltűnést keltettünk. Rögtön megtaláltak bennünket az autogramkérők, így én igyekeztem rendezni a csomagokat, Rob meg megőrizni valamennyi ruhadarabját, és védeni engem. Még egy dologra nem gondoltunk előre, mégpedig arra hogy a Richard-nak vásárolt pálinkás hordó tele van, viszont így nem vihetjük ki az országból. Úgyhogy csekély másfél liter pálinkát öntöttem ki a női wc-be, majd csomagoltam vissza az üres ajándékot. Fellélegeztünk, amikor végre a belső csarnokba léphettünk, megtámadtuk a Duty Free-ket, és jó alaposan bevásároltunk, pótolva a kiöntött italt.

Most szerencsére már ülünk a gépen, Rob próbálja elterelni a figyelmemet, én meg azon töröm a fejem, mit felejtettem otthon?

(Rob szemszöge)

A tegnapi este igazán jól sikerült, jó ötlet volt Annától, hogy felhívta a lányokat. Talán ha minden rajongó ilyen normálisan viselkedne nem kapnék pánikrohamot amikor meglátok egyet is felém közeledni. Pedig mára is jutott belőlük elég. Először Keszthelyen, amikor leautóztunk elbúcsúzni, aztán a reptéren, az már kicsit durvább volt, de még mindig nem annyira, mint itt Londonban. Valaki leadhatta a fülest, mert vártak bennünket. Még jó hogy napközben felhívtam Lizzy-t, hogy jöjjön ki elénk, és ő magával hozta Andy-t is. Így négyen sikerült valahogy kikeverednünk a csarnokból.

Hívtam Kristen-t is még Budapestről, és elmeséltem neki, hogy részemről is oké a wyoming-i utazás, - még szép, ha vele lehetek, mellékes, hogy hol vagyunk – azt is elárultam neki, hogy este már a szülővárosomba leszünk, és ott is maradunk egészen péntekig. Ahogy arra számítottam anya vacsorával vár bennünket, és kezdődik a faggatózás. Nyíltan nem, de mikor kimegyek cigizni követ, Annát meg később a nővérem veszi kezelésbe. Az mondjuk érdekelne, hogy mi a francot mesélhet neki, mert egyszercsak éktelen nevetésbe kezd. De persze nem árulja el.

Reggel álmosan nézek fel a párnámról, ő már futócuccban áll, és közli, hogy kicsit elmegy. Tudom, hogy mint vendéglátónak és barátnak illene vele tartanom, de nem ettem meszet. Korán van még, meg különben is rajtam röhögne az egész környék. Ezt közlöm is vele, valamit morog az orra alatt, de nem értem mit. Mire visszaér és lezuhanyozik már sikerül kicsit magamhoz térni, sőt még a reggeli készítése se fog ki rajtam. Oké csak a teavizet főzöm le, meg előpakolok a hűtőből mindent amit találok. Amikor azt mondja lepjem meg tudom merre kell indulnom. A srácokkal jópárszor voltunk errefelé még anno, bulizni, mert itt nem nagyon kértek sose személyigazolványt, ha sört rendelt az ember. Amennyi látom Anna is jól érzi magát, és még a vezetésemet is megdicséri, amitől fülig ér a szám. Este megnézzük Lizzy műsorát, előtte megint beszélek Kris-szel, már mind a ketten türelmetlenül várjuk a hétvégét.

Másnap nincs szerencsénk az időjárással, így fényképeket nézegetünk fél délelőtt. Na nem önszántamból teszem, Budapesten egyik alkalommal felfedeztem, hogy a nappalit borító tükör valójában ajtó. Egyik része egy mosdóhoz vezetett, a nagyobb fele viszont egy polcrendszert takar, amin számos fényképalbum, rengeteg könyv, dvd, cd sorakozott. Mivel kíváncsi vagyok, ez teljesen normális emberi tulajdonság, csak van aki nem ismeri be, naná, hogy megkaparintottam párat. Anna eleinte nem örült, de aztán együtt néztük végig őket, így most rajtam van a sor. Közben két hívást is kapok, az egyiknek kifejezetten örülök, mert Marcus csörög rám, hogy látta az újságban, hogy a városban vagyunk, ég is a pofám, hogy nem hívtam. Megbeszéljük, hogy mivel holnap már utazunk tovább ma este csapunk egy baráti estét, éppen itt van Sam is, ezt is tőle tudom meg, akit Anna ugye még nem is ismer, úgyhogy majd jönnek, és meglátogatjuk a régi helyeket. A második hívás Steph-től jön, és persze megint melót helyez kilátásba, hát annak annyira nem örülök, és félek is a „barátnőm” reakciójától, de a végén ő beszél rá.   

(Anna szemszöge)

A Londonba érkezésünk persze nem feltűnésmentes, bár bevallom őszintén számítottam valami ilyesmire. Rob szerencsére megkérte a nővérét, hogy jöjjön ki értünk, így vele és Andy-vel kiegészülve egy gyors üdvözlés után már robogunk is az otthonukba. Claire természetesen vacsorával vár bennünket, az egész családias és oldott, az ajándékok sikert aratnak, bár Richard 2 percig prüszköl a pálinkától. Kóstolná csak nagyapa házi készítésűjét, majd megtudná… Az első kérdéseket akkor kapom meg amikor Rob kimegy rágyújtani, de ezek még csak csöndes és finom faggatózások a megjelent fotóinkra vonatkozólag, és érdeklődés Kris után. De később amikor zuhanyozás után visszamegyek a szobámba akárcsak nemrégen jóanyám, ezúttal Lizzy ül az ágyam közepén. Ő nem kertel, konkrétan rákérdez.

- Anna mi van köztetek az öcsémmel? – most erre mit mondjak, egy fal. (Lévén a szomszédos az ő szobája.) Mesélek neki, sokat és részletesen. Nem megyek bele kínos dolgokba, de az érkezéskori csókot, amit a fogadás miatt kaptam megemlítem. Ugyanúgy, mint azt, hogy négyen egy ágyban aludtunk, hogy az egész összeveszésük csak egy felfújt buborék, és most már minden rendben, sőt szerintem Rob végre biztosabb az érzéseiben, mint valaha. Faggat, hogy mi van velem, hát erről nincs sok mondanivalóm, igyekszem elhessegetni a célzásait, amik leplezetlenül is Kellan-ről szólnak.

Reggel mindannyian dolgozni mentek, így kettesben maradtunk. Megkockáztatok egy rövidebb futást, de nem ismerve a terepet, messze nem merészkedek. Őurasága kiköti, hogy az hogy velem tartson teljességgel kizárt. Puhány alak. Mivel hétágra süt a nap, ami több mint meglepő, engedek a kérésének, és motorozni megyünk. Csak arra kérem, ne a megszokott dolgokat mutassa meg, azokon már Sarah-val túlestem, lepjen meg. Sikerül neki, mert hátat fordítva a fővárosnak a környező településeket térképezzük fel. Egy hamisítatlan angol pub-ban ebédezünk, természetesen „fish and chips”-et. Este Lizzy-nek fellépése van, amire meghív minket is, Rob azt mondja azt látnom kell és nem is bánom meg a dolgot.

A nővérének hihetetlen jó hangja van, egyszerűen lenyűgöz az előadása. A műsor után még sokáig üldögélünk egy eldugott asztalnál, és csak távozáskor akad gondunk a fotósokkal. Ezúttal egymás derekát átölelve igyekszünk a taxi felé, még indulás előtt megvitattuk, hogy változtatnia kell a hozzáállásán. Egy mosolyt is sikerül kipréselnie magából, igaz ehhez a fülébe kell súgnom, hogy ne nézzen már úgy, mintha a fogát húznák.

Csütörtökön egész nap szakad az eső, nincs is kedvünk kimozdulni a lakásból. A délelőtt azzal telik, hogy hamár ő Budapesten orvul lecsapott a fényképalbumaimra, és rengeteg olyan dolgot felfedezett, amit önszántamból sose mutattam volna meg neki, akkor én is látni akarok pár régi fotót. Azt meg kell állapítanom, hogy tündéri kisgyerek volt a szőke hajával, rá is kérdezek, hogy mégis hogy a fenébe lett belőle ilyen torzonborz felnőtt korára. Nem tud válaszolni mert csörög a telefonja, a barátai hívják, mint később elárulja. Megbeszélik, hogy este bulizunk, azt mondja, megismerhetem végre Sam-et, akiről már sokszor hallottam, sőt egyszer a koncertjére is hivatalos voltam én is, de nem jött össze, mert Wyoming-ba voltunk, anno Ginával. Mivel úgy egyeznek meg, hogy itt találkozunk a szülői házban az az ötletem támad, hogy főzzünk. Remélem Claire nem akad ki, ha használom a konyháját. Persze tiltakozik, nem kicsit, inkább étteremből rendelne, de a végén azzal rá tudom venni, hogy megígérem, mousse au chocolat lesz a desszert. A vásárlásba már nem megy bele, helyette a neten keresünk egy olyan boltot, ami szállít házhoz, és mindent árul amire szükségünk van. Figyelmeztet, hogy több személyre számoljak, mert a srácok mindig nagyon éhesek. Nem hagyom lazsálni, befogom őt is, de csak olyan feladatokat kap amihez nincs szükség kés használatára. Ez neki is feltűnik, de egy perc múlva már van más amin zsörtölődhet ugyanis megint csörög a telefonja. Ezúttal az ügynöke keresi, és érdeklődik, hogy mikor megyünk Amerikába. Már akkor sejtem, hogy mit akar amikor hallom Rob válaszát az egyik kérdésre.

- Igen, Steph. Anna is jön. – Innentől egy perc alatt eljutunk odáig, hogy szervezett nekünk egy interjút, fotózással. Ő tiltakozik, de intek neki, hogy nem gond. Végülis én ígértem meg, ideje betartanom a szavamat. Azért váltok én is pár szót az ügynökével. Megint csak el kell ismernem, hogy értheti a dolgát. Minden kérdésemre tudja a választ, mert nekem fogalmam sincs mi a teendőm. A jövő csütörtökben egyezünk meg, így mondjuk egy nappal később mehetek csak NYC-be, de legalább ott töltöm az egész hétvégét.

Mire befejezzük a telefonálást a futár is megérkezik, úgyhogy amíg Rob elpakolja az italokat én már pácolom a húst.

A nagy adagok készítése szerencsésnek bizonyul, mert a szülein kívül megérkezik Lizzy és Andy, sőt közlik, hogy Vicki is perceken belül befut. A srácok közül Marcus most is magával hozza Mia-t, Bobby pedig mindkettőnk meglepetésére Tom-ot.

- Mi van engem már nem is hívtok, ha buli van? – méltatlankodik, de látszik rajta, hogy viccel. Hatalmas ölelést kapok tőle, és egy ígéretet, hogy nem felejtette el, hogy Tenerifén lenyomtam a víz alá.

Mivel mindenki egyszerre futott be, Claire már indul is a konyha irányába, hogy összedobjon valamit, kicsit félve, de közlöm vele, hogy csak üljenek le, mindjárt tálalunk.

Na azt az arcot amit vágnak amikor felszólítom Rob-ot, hogy jöjjön segíteni, ő meg szó nélkül jön, látni kéne. Ő még visszaszól, hogy meg van terítve mindenki keressen magának helyet.

A konyhába érve mutatom neki, hogy a salátát keverje meg, én meg az előkészített tálakra szedem a húsokat és a köretet. Csak a halk kuncogásra figyelünk fel mindketten, Richard mondatára sértődött képet vág, de aztán ő se bírja sokáig és elneveti magát.

(Rob szemszöge)

A főzés mégse olyan nagy ördöngösség, sőt kifejezetten szexis időtöltés. Na ez a gondolat nem tőlem származik a futár osztja meg velem eme bölcsességet, amivel egyet kell értenem, mert az ahogy Anna egy apró sortban és pólóban, áll a konyha közepén, és éppen a csokihab maradékát nyalogatja le a fakanálról… Gonosz vagyok, nem tetszik, amilyen vetkőztető pillantásokkal méregeti a barátnőmet, így mellé lépek, és bekapom a kanalat. Ő meg látva, hogy mit jelzek a szememmel, ad még egy kicsit közvetlen a számba. Miután távozik a csávó befog, és csak úgy röpködnek a néha számomra kínaiul hangzó utasítások. A terítéssel legalább egyedül is boldogulok, és mire a család és a barátaim megérkeznek már a nappaliban ücsörgünk. Tom érkezéséről nem tudtam, pedig alig pár napja, hogy beszéltünk, azt mondja váratlanul kellett hazautaznia, és amikor szintén akaratlanul összefutott Bobby-val, úgy gondolta ő se maradhat ki a jóból. Az elképedés az arcukon amikor meghallják, hogy MI főztünk leírhatatlan. Igyekszem nem elrontani azt az egyszerű munkavégzést amit feladatomul kapok. Számítottam rá, hogy kíváncsiskodni fognak, és nem is csalódom, mert egy percen belül ott les az összes az ajtóban.

- Gyerekek van valakinél egy fényképezőgép? – szólal meg ősz atyám. – Ezt muszáj megörökíteni. Olyan még nem volt, hogy Robert Thomas Pattinson a sörnyitón kívül mást is kezébe vett volna a konyhában.

- Kösz apa - nézek rá grimaszolva, és Anna jelzésére elviszem mellette a tálat. Ő is követ, majd miután lerakja ami a kezében van már fordul is vissza.

- Igazság szerint mindenben segített, már Budapesten is próbálkoztunk, de ma már elég jól ment neki. – Jólesik amit mond, de amikor a nővérem megszólal, akkor hiába az előbbi dicséret Tom-mal együtt mindkettőnkben bennszorul a levegő. Ez az átkozott zöld szemű boszorkány nem mondhatta el pont a nővéremnek?!

Persze dehogynem, sőt nem elégszik meg ennyivel, még ugrat is mindkettőnket a többiek nagy örömére. Bosszúra szomjazom, és ahogy elnézem nem csak én. Egyszerre indulunk meg a barátommal felé, látom, hogy hátrálni kezd, egy pillanatra se véve le rólunk a szemét. Na megállj csak. Mind a hárman mozdulunk, Anna a nappali felé, hogy sejtésem szerint az emeletre meneküljön, mi meg utána. Viszont a kinyíló bejárati ajtó mindegyikünket megakadályoz. Ő azonnal a belépő nővérem és a vele együtt érkező Sam mögé ugrik. Csak lesnek ránk, de a kérlelő hangnak nem könnyű ellenállni.

- Sziasztok, légyszí segítsetek, szörnyű veszélyben vagyok. Megtámadtak.

Vicki persze azonnal igyekszik még jobban takarni, Sam meg kérdőn emeli meg a szemét. A legjobbkor érkezett, látom, hogy kacsint, felé fordul és nyújtja neki a kezét.

- Gyere majd én megvédelek. – Látom Anna arcán a meglepődés és a gyanakvást, de amire észbe kap, már a vállán van, és hozza felénk. – Oké srácok, mit teszünk vele.

Mindenki nagy nevetésben tör ki, még a „barátnőm” is.

Anya pillanatokon belül rendet tesz, asztalhoz parancsol bennünket, de előtte összeismertetem őket. Az evésnél persze előkerül megint a téma, és hárman elmeséljük a már említett este néhány részletét.

(Anna szemszöge)

- Te öcsi ilyen rosszul megy mostanában a színészet? Most szakácsként próbálsz betörni a piacra, nemrégen meg chippendale fiút játszottatok Tom-mal és Jackson-nal?

Lizzy mondatára síri csend lesz, Rob és Tom egymásra, majd rám néz.

- TE elmondtad a nővéremnek? – kérdez rá az előbbi, majd szinte azonnal csatlakozik hozzá a barátja is.

- Minden apró részletet?

- Neeem, csak nagy vonalakban – felelem sietve. – De nincs miért szégyenkeznetek, mert igazán ügyesek voltatok. Jó a hasizmaitokra még kell gyúrni kicsit, és Rob a mozgásod egy kissé darabos volt aznap, de különben elment.

- És ki volt a legjobb hármuk közül – kérdez rá Lizzy.

- Háát, talán Tom – mutatok rá, mire olyan elégedett és büszke vigyor jelenik meg az arcán ami engem további dolgok közlésére ösztönöz. – Ő majdnem tökéletes volt, de az az alsónadrág kicsit illúzióromboló volt. Mi is volt rajta, talán egy kiscica?

- Az egy oroszlán volt – szólal meg felháborodottan. Sajnos egy dologgal nem számoltam, de ezután kell. Sose piszkálj egyszerre két srácot, akik gyermekkori barátok, mert bekerítenek és…

Keresem a szememmel a menekülési útvonalat, a legjobb megoldásnak az emelet tűnik, ha jól emlékszem a vendégszobán van kulcs, a fürdőn legalábbis biztosan. Nincs kétségem a lépcsőn gyorsabb leszek, csak odáig kell eljutnom. Meg is teszek mindent a cél érdekében, de a kinyíló bejárati ajtó lelassít. Tervmódosítás. Könyörgően nézek Vicki-re és a vele érkezőre. Ők azonnal a segítségemre sietnek, de mire észbe kapok már a srác vállán találom magam.

Hát ezt bebuktam, mert mint kiderül ő az ismeretlen Sam, akihez még nem volt szerencsém.

A vacsora mindenkinek ízlik, el is fogy az utolsó morzsáig, a desszert receptjét pedig le kell írnom, mert Richard közli, hogy ezt máskor is szívesen fogadná. Bár szabódik, de nem hagyom felkelni Claire-t az asztaltól, helyette Rob-bal és a be-beszólogató Tom-mal pakolunk ki, sőt mivel Kris időközben telefonál ás előbbi lelép a hátsó udvarba kettesben maradunk. Befogom törölgetni, miközben én mosogatok, és kettesben kitárgyaljuk, hogy milyen ügyesek is vagyunk, hogy így kibékítettük őket.

Az este további része határtalanul jól telik, több füstös kiskocsmát is útba ejtünk, az egyik helyen a srácok automatikusan mennek a színpad felé, mi meg leülünk egy asztalhoz és hallgatjuk őket. Egy darabig nincs is semmi baj, de egyszercsak Rob sugdolózni kezd velük, közben többször is felénk nézve, sőt még Tom-nak is int, hogy menjen oda. Rosszak a sejtéseim, és nem tévedek. Méghogy tartozom ennyivel amiért elárultam a titkot? Mi volt abban a titok?

Nem igazán tudok mit tenni, főleg, hogy Sam közli a mikrofonba, hogy ha nem megyek önként akkor marad a vacsora előtti megoldás. Nem hiányzik, hogy a vállán cipeljen, így kelletlenül, de csatlakozom hozzájuk. Nagyon bízom benne, hogy a közönség már eleget ivott ahhoz, hogy ne hallja meg, ha hamisan éneklek. Bár így is égő ennyi zenész között...

Aztán valahogy a hangulat magával ragad, a következő számnál Lizzy is csatlakozik hozzánk, sőt Mia és Tom is pedig neki aztán tényleg nincs sok hangja.

Jóval éjfél után búcsúzunk el egymástól azzal, hogy Tom és Sam jövő héten jön LA-be, mert pénteken indulnak a nagy autótúrára, amiről én speciel még nem is hallottam. A többiekkel meg majd valamikor…

(Rob szemszöge)

Vacsora után, amit mindenki agyondicsér, és ez bár csak kis részem volt benne nekem is jólesik, csörög a telefonom. Kris az. Éppen szünete van, örül, mert már csak egy nap van hátra. Hát ettől én is boldog vagyok, hamarosan végre a karomban tarthatom. Jó ideig beszélgetünk, végül csak akkor rakjuk le amikor szólnak neki, hogy vissza kell mennie. Odabenn már mindenki menetkész, Vicki és a szüleim maradnak, tőlük el is búcsúzunk, mert tapasztalatból tudom, hogy az ilyen esték mindig sokáig tartanak, és nekik reggel meló, a gépünk viszont délben indul.

Első utunk a közeli kis pub-ba vezet, aztán egy következőbe. Anna idomulva a társasághoz az elsőben még szintén sört kér, de a következőben inkább már üdítőt. Persze többször is elhangzik a koktél szó, ez jó darabig szállóige marad még azt hiszem. Éppen ezért születik meg a fejemben az ötlet, hogy egy kis büntetést megérdemel. Jo-nál sokszor zenéltünk már akkor is amikor egyikünket se ismertek fel, és azóta is ha mindannyian erre járunk. Itt nincsenek rajongók, ha valaki fényképezni kezdene, azt szépen kitessékeli, szóval teljesen kötetlenül és zavartalanul szórakozhatunk. Most is azonnal megcélozzuk a kis színpadot a srácokkal. Pár szám után intek Tom-nak, és közösen haditervet kovácsolunk. A többiek tartanak attól, hogy csak zavarba akarjuk hozni Annát, mintha azt lehetne, de mi ketten biztosítjuk őket, hogy olyan hangja van, hogy tátva marad a szájuk. Az egyik számot, amit tudom, hogy ismer, mi is el tudjuk játszani. Aztán jön a dolog nehezebb része, felcsábítani a színpadra. Nehezen de sikerül összehozni. És ekkor én is meglepődök.

A mindig magabiztos és határozott nő, ezúttal szégyenlősen próbál elbújni a kiengedett haja mögé, és csak a második versszaknál enged fel kicsit, de ahogy figyelem az arcát, akkor is úgy néz körbe, mint aki arra számít, hogy mondjuk kifütyülik.

Erről persze szó sincs, a barátaim és a nővérem ugyanúgy elragadtatottan dicsérik, amit szinte pirulva fogad. Azon csak nevet, amikor Sam és Lizzy is azt mondja neki, hogy ha kapható egy duettre szóljon, pedig ők komolyan gondolják, csak Anna ne hiszi el.

Az este hihetetlen jól telik, csak sajnos gyorsan. Kellett már egy ilyen amikor nincsenek rajongók, firkászok, csak a régi megbízható barátok, akikre bármikor számíthatok.