93. Versenyszellem…

Sziasztok!
Megint itt vagyok, és az új rész is. Nincs kétségem, hogy a kettő közül a másodiknak örültök jobban. A megjegyzéseket köszönöm, megint. Andy és Szanduss nektek pedig a díjat. Nagyon. De már a legelején megfogadtam, hogy semmi ilyet nem rakok ki az oldalamra, mert nem vagyok biztos abban, hogy megérdemlem. De a soraitok nagyon jól estek. Szanduss nem is tudtam, hogy írsz, remélem ma sikerül elolvasom az eddigi fejezeteket. És még valami te "leöreglányoztál" engem?! Héééé....
Dicta

(Anna szemszöge)

Már majdnem hajnalodott, mire végre sikerült elaludnom, mégis már a telefon ébresztése előtt felriadok. Halkan készülődök és indulok el futni, ma nincs megállás, még csak a fülemet se dugom be, csak szedem a lábam, és egymás után hagyom magam után a kilométereket. Nem tudom hova tartok, mikor érek oda, de mennem kell. Hosszú idő telik el mire végre hangosan fújtatva megállok. Ahogy körbenézek kicsit aggódni kezdek, mert közel s távol egy házat se látok, semmi nyoma életnek, csak fák, bokrok minden merre, és az aszfaltcsík amin állok. Ellenőrzöm a karomra erősített kilométer-számlálót, és már értem. 19-et mutat.

Hát ezt megszívtad Anna, mert  ugyanennyi van még vissza.

Pár percig csak lazítok, közben folyamatosan mozgásban tartva a végtagjaimat, hogy nehogy begörcsöljenek az izmaim, aztán rászánom magam az elindulásra. Félúton járhatok, amikor úgy érzem kész, vége, egy lépést se tovább. Majdnem leszakadnak a lábaim, a szám kiszáradt a szomjúságtól, alig kapok levegőt. Leroskadok az út szélére, és úgy döntök kipihenem magam, aztán majd ha máshogy nem megy visszasétálok a hotelbe. Szerencsém van, mert kb. tízpercnyi ücsörgés után egy idős házaspár ős-öreg Chevy-jével megáll mellettem, megkérdezik jól vagyok-e, és mi a frászkarikát keresek itt, ilyen messze a várostól. Felajánlják, hogy elvisznek a településig, de útközben olyan jól elbeszélgetünk, hogy a végén a hotel előtt raknak ki.

Itt legnagyobb meglepetésemre még be se tudok lépni az ajtón, mert Ashley rohan hozzám, és ölel át nagy lendülettel. Igencsak ijedtnek tűnik, csakúgy, mint a mögötte álló Kellan. Ash gyorsan elmeséli, hogy mindannyian nagyon aggódtak már értem. Alig bírom megnyugtatni, de muszáj elszakadnom tőle, mert ha nem jutok valami folyadékhoz, esküszöm vattát köpök. Jól esik a törődésük, elnézést is kérek amiért gondot okoztam, de aztán sietve indulok el a liftek felé. Már belépek amikor felfedezem a nyomomban érkező Kellan-t. Nekitámaszkodom a falnak, nem tudom mit kéne mondanom. Ő se szól, némán követ a lakosztályba, keresek egy ásványvizet és elindulok zuhanyozni. Majdnem elérem a háló ajtaját, amikor meghallom a hangját.

- Anna - van valami a hangjában ami megállít, megbánás, bocsánatkérés, lelkiismeret-furdalás, nem tudom. Meghallgatom amit mond, válaszolok neki. Nem akarok csatározni nyugalmat szeretnék.  

Látom az arcán, hogy még készül mondani valamit, de hirtelen kivágódik az ajtó…

(Kellan szemszöge)

Körbejárjuk az éttermet, a medencéket, éppen a recepciónál járunk, amikor a bejárat előtt megáll egy rozoga autó, és Anna száll ki belőle. Ash már rohan is felé, és majdnem feldönti olyan vehemenciával öleli meg. Ő értetlenül néz rá, a magyarázata logikus, de a fenébe is, csak úgy beszállt egy idegen autóba két ismeretlen mellé? És ha elrabolják?

Látszik rajta, hogy eléggé kimerült, és azt is elhiszem, hogy szomjas. Csak állok és nézek utána egészen addig, amíg Ash meg nem lök.

- Menj már és beszélj vele – szólít fel, és fejével a lift felé haladóra mutat. Felriadok a kábulatból, pár lépéssel utolérem, és belépek utána. Nem tudom mit kéne mondanom, hogyan kezdjek hozzá? Egészen a lakosztályig igyekszem rendezni a gondolataimat, de egyik változat se nyeri el a tetszésemet. Ott aztán már nincs időm, mert majdnem eltűnik a hálószobájukban, amikor végre megszólalok. A nevét hallva megfordul, és rám néz.

- Én… sajnálom. Amit az este mondtam. Igazad van, sose kérdeztem miért éppen az van rajtad. Tudom, hogy az utóbbi időben nem igazán jó a kapcsolatunk, de nem akartam fájdalmat okozni neked…

Elhallgatok, mire azonnal megszólal.

- Jó, felejtsük el… - mikor meghallom a hangját ezernyi dolog jut még az eszembe, csak éppen időm nincs kimondani, mert kivágódik az ajtó és Rob viharzik be rajta.

Ha eddig kételkedtem volna abban, hogy több van köztük, mint barátság ezután már akkor se tehetném. Szerencsére egyedül érkezett, mert jobb, ha Kris ezt nem látja. Annyira bensőséges az ölelkezésük, rossz látnom. Mit érezne akkor Ő?

Megfordulok és kimegyek a szobából, a recepcióra tartok. Mire leérek már tudom mit kell tennem. Elmenni innen. Megpróbálok jegyet szerezni, de se mára, se holnapra nem sikerül, így módosítanom kell. Új elhatározás születik meg a fejemben. Nem megyek el, kibírom ezt a pár napot, nem rontom el a többiek szórakozását, de nem törődöm azzal mit tesz Anna. Ha folyton őt figyelem akkor előbb-utóbb megint megbántom, és az nekem se jó. Én nem vagyok ilyen. Alapból egy kedves jópofa srác vagyok, jó barát, hát ezután az leszek.

(Rob szemszöge)

Úgy döntünk csapatokra oszlunk, Kris Nikki-vel, Taylor Jay-jel, Ashley Kellan-nel és pedig Tom-mal indulok el körülnézni, hátha már itt van valahol, teszem azt fürdik a medencéknél, vagy éppen nézelődik. A hotelből kilépve jobbra indulunk, belesünk minden kis utcába, legalább negyed órája mászkálunk, a barátom pont egy boltba lép be körülnézni, amikor megszólal a mobilom. Ash hív, hogy Anna végre előkerült, és… nem várom meg, hogy befejezze, sőt azt se, hogy Tom kövessen, hallom hogy utánam kiált, de csak rohanok az embereket kerülgetve a hotel felé. Alig bírom kivárni a liftet, és szinte berobbanok a szobánkba. Ott áll a hálószobájuk ajtajánál kipirulva egy üveg vizet szorongatva a kezében.

Hirtelen nem tudom mit tegyek leordítsam a fejét amiért a frászt hozta ránk, vagy örüljek, hogy végre előkerült. Utóbbi mellett döntök, megölelem, nem törődve a tiltakozásával, hogy csupa izzadtság. Aztán persze nem kímélem.

- Elment az eszed? Hol a francba voltál ilyen sokáig, és miért nem vitték magaddal telefont? Éveket öregedtem amióta kiderült, hogy nem vagy meg. Már láttam, hogy kinyír a nagyapád amiért nem vigyáztam rád… - sorolom neki, de nevetve leállít.

- Jól van na, igazad van, nem figyeltem és kicsit messzire mentem, de egy kedves idős pár hazahozott.

- Te beültél egy idegen autóba? – fut el újra a méreg, - És ha elrabolnak?

A többiek is megérkeznek, nekik is elmeséli mi történt, megköszöni, hogy aggódtunk, de aztán elmegy zuhanyozni. Hát ennek a nőnek nincs semmi félelemérzete?

Szerencsére a nap további része nyugodtabban telik. Még Anna és Kellan is közvetlenebb egymással, utólag emlékszem rá, hogy ketten voltak a szobában amikor megérkeztem, de azt nem tudom mi történhetett közöttük, mindenesetre nem piszkálják egymást. Úgy döntünk ma kirándulunk egyet, bérelünk két dzsipet, és elautózunk a Chichen Itza-hoz, ami valami ősi maya város volt. Sokat ökörködünk, a nagy melegben fogynak a sörök, én bezzeg nem ihatok. Aztán Anna megkönyörül rajtam, gyanítom csak azért, mert feledtetni akarja, hogy reggel úgy megijesztett.

Az ebéd elég eseménydúsra sikerül, Kellan újra a réginek tűnik, mi belemegyünk a játékba, jó poén, hogy ő azt hiszi átverhet bennünket, pedig bizony hála Annának nem így történik. A hazaút, na az nem semmi. A verseny tetszik, bár néha a gyomrom tartalma elindul visszafelé, és oké a lámpánál én is pánikolok kicsit, a lányok meg sikítanak, ahogy csak bírnak. De minden ijedtség ellenére tudom, hogy nem eshetett volna bajunk, annál ő sokkal elővigyázatosabb.

(Kellan szemszöge)

A kirándulás jó ötletnek bizonyul, imádom a régi kultúrákat, mennyivel kevesebb eszköz állt a rendelkezésükre, mégis maradandót alkottak, össze se hasonlítható azokkal az épületekkel amiket mostanában húznak fel. Csak beton mindenütt…

Amikor Nikki azt javasolja próbáljuk ki azt a kis éttermet, örülök. Végre valami amiben én vagyok a jó… Ugratom őket, és belemennek, hogy én intézzem a kajarendelést. A pincér tud ugyan angolul, de mikor közlöm vele, hogy megtréfálnám kicsit a barátaimat jót nevet velem, és nem árulja el magát.

- Na lányok, most kipróbálhattok pár újdonságot – közlöm velük, miután rendeltem, - lesz egy kis bárány és a helyi specialitás. Kecskehús.

Elkerekednek a szemek én meg jól szórakozom rajtuk. Aztán megeszik, sőt még dicsérik is, pedig eddig olyan válogatós volt főleg Ash. Nem értem.

Igazándiból nem volt bennem semmi hátsó szándék, amikor azt mondtam Annának, hogy majd lassan vezetek, hogy tudjon követni. De persze félreértette. Most itt repeszt előttem ezerrel. A vér is meghűlt bennem amikor megelőzött. Valószínűleg ha nem nézek éppen oldalra és nem látom meg milyen elégedett arcot vág hagyom, hogy menjen elől. De láttam.

Hát nem babám, ha azt hiszed, hogy ezt hagyom, nagyon tévedsz!

Sajnos amikor sikerül beérnem mindig közbejön valami, vagy egy kanyar, amitől nem látom be az utat, vagy pont egy autó a szemközti sávban. A városba érve már éppen sikerülne elkapnom, de váratlan akadályba ütközöm, és fékeznem kell. Ő bezzeg nem, és nem elég, hogy kockáztatja a saját és a barátaink életét, de mintha ez olyan jó buli lenne még van képe felemelni a kezét. Szitkozódom, elég hangosan, a többiek nem is mernek megszólalni. A szálloda előtt meg olyan önelégült képpel néz rám, hogy csak bevágom a kocsi ajtaját és villámgyorsan felmegyek a szobámba, és a zuhany alatt igyekszem lehiggadni.

Őrült nőszemély, bár azt el kell ismerjem jól vezet.

(Anna szemszöge)

Szerencsére a többiek viszonylag gyorsan túlteszik magukat a reggeli felforduláson amit okoztam, és valaki azt javasolja kiránduljunk. Kellan és Rob vállalja a vezetést, de később a nagy melegben látom, hogy milyen vágyakozóan bámulja a többiek sörét, ezért felajánlom neki, hogy nyugodtan igyon ő is, majd én visszaviszem a kocsit. Hangosak vagyunk és jókedvűek, még Kellan is. A kezét nyújtja, hogy segítsen megmászni a Kukulkan piramist. Nézem, ahogy mosolyog és ugratja a lányokat, később meg a hátán cipeli Ash-t akinek feltörte a cipő a lábát. Istenem de szeretni való ez a fickó.

Eléggé kifáradunk, és éhesek vagyunk, így nem várunk addig amíg visszaérünk a hotelbe, hanem egy helyi éttermet rohamozunk meg. Miután elfoglalunk egy hosszú asztalt és odajön hozzánk a pincér arra gondolok, segítek a többieknek, valahol azt olvastam a mexikóiak nemigen szeretik az amerikaiakat, és egészen mások a külföldiekkel, ha az anyanyelvükön szólalnak meg. De aztán megelőz.

Kellan tökéletes spanyoltudással, akcentus nélkül beszél, és már éppen csatlakoznék hozzá, amikor meghallom, hogy azt mondja a pincérnek, hogy megtréfálná a barátait. Sietve nézek a három srácra akik tudják, hogy én is beszélem a nyelvet, hogy tartsák a szájukat. Alig bírom ki, hogy fel ne nevessek, főleg mikor azt ecseteli, hogy pár helyi különlegességet ki kell próbálnunk, mint például a párolt bárányláb, vagy a kecskehús. A többiek persze beveszik. Ezek semmit se tudnak az itteni gasztronómiáról?

Amikor kihozzák az italainkat eggyel kevesebb sört kapunk, ezért elmegy szerezni még egyet. Alig kerül hallótávolságon kívülre, Rob hozzám fordul.

- Anna, mit rendelt?

- Csupa helyi különlegességet – felelem neki, mire elkámpicsorodik – csirkéből és sertéshúsból. A piros szósz akármit is mond csak enyhén lesz csípős, de a sárgától óvakodjatok, mert azt méregerősre kérte. Egyébként a szokásos mexikói ételek. Enchilada, tortilla, chilis bab.

- Hogyhogy beszélsz spanyolul? – kérdez rá Taylor.

- Az egyik nagymamám spanyol, szóval majdnem az anyanyelvem – fűzöm hozzá, de aztán elhallgatok, mert Kellan visszaér.

A kései ebédünk mennyei, a lányok jó színésznőhöz méltóan eljátsszák, hogy ők ugyan meg nem kóstolják a kecskét, de utána agyon dicsérik, és a háta mögött kacsintanak. Miután végzünk nevetve megyünk vissza a kocsikhoz, nincs is semmi gond addig, amíg Rob oda nem adja a slusszkulcsot. Amikor Kellan meglátja megszólal, és ezzel romba dönti a mai nap folyamán kialakult törékeny békét kettőnk között.

- Majd lassan megyek, hogy tudjál követni.

Hát ezt nem kellett volna! Mindig is érzékenyen érintett, ha a vezetési stílusomat kritizálták, ő meg még nem is látott kocsit vezetni. Mit képzel ez magáról?

Rob ül be mellém, a lányok Kris és Nikki pedig hátra. Felszólítom őket, hogy kapcsolják be az öveiket. Nagyjából emlékszem az útra, emlékeim szerint a következő öt kilométeren nincs esélyem, de ha szorosan követem, és amikor kiérünk a műútra elévágok, akkor esetleg…

Így teszek, amikor meglátom az aszfaltcsíkot visszakapcsolok, a motor felbőg, emelkedni kezd bennem az adrenalin. Villámgyorsan előzöm meg, egy pillanatra valószínűleg leblokkolt, mert lemarad, de aztán nagy tempóban érkezik meg mögém. De hála a szűk, kanyargós útnak, a szembejövő kocsiknak, és annak, hogy a két dzsip egyforma paraméterekkel rendelkezik nem tud elém vágni. A többiek is élvezik a dolgot, hangosan kurjongatnak.

A településre érve kezdek aggódni, mert majdnem sikerül megelőznie, de a szerencse a város egyetlen közlekedési lámpájának segítségével mellém szegődik. Az ugyanis sárgán villog. Látom, hogy a merőleges utakon nem közeledik semmi, így ahelyett, hogy lassítanék tövig nyomom a gázpedált. Még éppen átcsúszok, de mögöttem nagy fékezés, a visszapillantóba nézve látom, hogy pont meg tudott állni. Nem bírom kihagyni a lehúzott ablakon kidugom a kezem és integetek neki.

Már a táskáinkat szedjük ki a kocsiból amikor leparkol mellénk, vet rám egy dühös pillantást, és elvágtat a bejárat felé.

Hát ennyit arról, hogy ki követ kit.

(Kellan szemszöge)

Dühös vagyok! Eszement nőszemély!

Nem tudott lecsillapítani semmi. Már túlvagyok egy majdhogynem jeges zuhanyon, lehúztam egy sört, sőt egy cigit is elszívtam. Nem gondolt arra, hogy jöhet valami, és meg is halhatnak?

A többiek is készülődnek, mert Ash szólt, hogy először a discoba, utána meg valami karaoke bárba megyünk, oda ahol tegnap is jártak. Nekem igazándiból mindegy, ha nekik jó nekem is. Csak azt ne kívánja senki, hogy énekeljek. Mint mindig Rob-ék lakosztályában gyűlünk össze, a lányok fantasztikusan néznek ki. De a leggyönyörűbb kétségtelenül Ő. Hirtelen régi érzések kerítenek hatalmukba, olyanok, amiket felejteni szeretnék.

Akarom ezt a nőt! Kell nekem!

Vadító ahogy kinéz, a ruhája alig takar belőle valamit, melltartó szerintem nincs is rajta.

Nem, tényleg nincs. Állapítom meg amikor hátat fordít, én meg nagyot nyelek, majd meghúzom az üvegemet. A felsője hátul két egymást keresztező vékony pántból áll, elől meg még a köldökéig se ér. Minden mozdulatánál megcsillan a köldökében lévő kis ékszer. A szoknyája meg… mintha nem is lenne.

Hosszú éjszaka lesz ez a mai.

(Anna szemszöge)

A liftben felfelé Ashley és Nikki eldönti, hogy ma este bulizunk. Tánc, pia, esetleg egy kis ének fűzi hozzá a szobatársam célzatosan rám nézve. Senkinek sincs ellenvetése, bár kétlem, hogy a dinamitduó elfogadna bármilyen tiltakozást. Hagyom, hogy ő menjen először a fürdőbe, majd követem.
Amikor visszaérek már majdnem készen van, én is hozzá hasonló lenge öltözetet húzok. Miért titkoljam, hogy milyen alakom van? Fiatal vagyok még. És őszintén szólva az is eszembe jut, hogy felpiszkálom kicsit Kellan-t. Had tudja meg mit veszített.
Ash kopogás nélkül érkezik meg a szobánkba, elégedetten néz végig rajtunk, majd közli, hogy vészhelyzet van. Kristen. Hárman együtt megyünk át a hálójukba, egy pillanat alatt kidobjuk Rob-ot és kezelésbe vesszük a barátnőjét. Aki farmerbe és a szokásos csomózott pólójába akar jönni. Még mit nem!

Miután átfutjuk a ruhatárát találunk egy elfogadható pólót és cipőt. Nem ismerünk irgalmat kap egy halvány sminket, de a szoknyával, mert a nadrág szóba se jöhet bajban vagyunk. Ash ment meg bennünket, mert felpattan elrohan és pár pillanat múlva jön vissza egy elég apróka darabbal.

- Én ezt nem veszem fel – közli azonnal Kris, és durcásan összefonja a karjait. Hiába győzködjük, semmi se használ. Aztán Nikki bedobja az ászt.

- Oké, Stew. Kössünk egyességet. Rob kedvéért magadon hagyod? - csak egy grimasz és egy bólintás a válasz. – Jó, akkor, ha kimész és megdicsér marad a szoknya, ha nem veszi észre, átöltözhetsz.

Mi nyerünk. Oké, ebben van egy kis részem, mert Kris háta mögött mutogatom Rob-nak, hogy „szoknya, vááó”. Szerencséjére veszi a lapot, sőt azonnal az ölébe húzza és sugdolózni kezdenek. Lehet, hogy ez mégse volt olyan jó ötlet, most figyelnünk kell arra, nehogy lebukjunk, mert az nem kétséges, hogy egy pillanatra se engedik el egymást ezután.

Lopva Kellan-re nézek, de jobb lett volna, ha nem teszem. A farmer úgy feszül rá, hogy nem sok kétséget hagy, hogy mi lehet alatta. Én meg szerencsétlenségemre pontosan tudom. És a pólója... második bőrként simul a mellkasára, minden izma kirajzolódik alatta. Te jó ég!

A társaságon eluralkodik a jókedv, először egy discoba megyünk, ahol a srácok tegnap már jártak, itt van az a két lány is akiket élénken fűztek, de valami nem jöhetett össze nekik, mert most kifejezetten kerülik őket. Tom folyton körülöttem süngörög, mintha azt szeretné, ha megvédeném, Kellan meg Nikki-vel teszi ugyanezt. Mindenki táncol mindenkivel, gyors számok követik egymást, a hangulat fergeteges. Most nem néz rám dühösen, én se hergelem, délután is ő kezdte a hülye megjegyzésével. Fogynak az italok, de egy idő után úgy döntünk felkerekedünk és átsétálunk a karaoke bárba. Jay jön mellettem, mert indulás előtt vele táncoltam, a másik oldalon meg Tom öleli át a derekamat. Nyomja a hülyeségeit, nem lehet nevetés nélkül kibírni.

A bárba lépve azonnal célzatosan néznek rám, de csak megrázom a fejem. Fogynak az italok, egy idő után úgy döntök, muszáj kicsit lehűlnöm, így közlöm Taylorral, akivel addig táncoltam, hogy kimegyek a teraszra. Ő követ, először arra gondolok, hogy csak udvariasságból teszi, de megtámaszkodik mellettem, és a halvány világítás ellenére is látom, hogy többször is kinyitja majd becsukja a száját.

- Mond mit szeretnél – kérdezek rá, amikor már nem bírok a kíváncsiságtól.

- Anna szerinted mit szólnának a szüleid, ha meglátogatnám Ginát?

Hoppá, akkor itt mégiscsak nagy a szerelem. A húgom részéről eddig is tudtam, csakúgy mint azt, hogy szinte minden nap beszélnek. Az se kerülhette el a figyelmemet, hogy minden alkalommal ha hívom kb. a második mondata az, hogy találkoztam-e Taylorral. Anya is említette, hogy a telefonszámlái igencsak megemelkedtek, még jó, hogy az Internet korlátlan.

- A szüleim szerintem semmit, - szólalok meg mire megkönnyebbülten felsóhajt. – de Ginával szerintem madarat lehet fogatni, ha mész.

- Azt gondolod? – és a hangján is érzem, hogy mosolyog. Olyan aranyos, és nincs kétségem, hogy szereti a húgomat. Nem mondanám, hogy ez kettőjük között örökké fog tartani, de jó látni, hogy boldogok.

- Igen tudom, hogy örülni fog neked, és a többiek miatt meg ne aggódj. Eddig még mindenki túlélte. És mikor mennél?

- Arra gondoltam, hogy akkor amikor te. A jövő hétvégén. Meddig maradsz Magyarországon?

- Még nem tudom biztosan, úgy egy hétig szerintem. – Aztán eszembe jut valami.- Taylor, mi akkor megyünk a futóversenyre, ha ott vagy neked is muszáj lesz…

- Nem gond, majdcsak kibírom. – Nevet fel, nincs kétségem e felől. – Majd reggelente edzem veled.

Megegyezünk, hogy foglalok neki is jegyet, szerdán indulunk LA-ből.

- És mikor mondod meg neki? – kérdezek rá, miközben befelé indulunk.

- Hát, igazság szerint meglepetésnek szánom. Arra gondoltam nem szólok neki előre.

Végiggondolva a lehetőségeket rizikós, az kizárt, hogy ha London fele megyünk ne bukjunk le. Kell keresnem valami olyan repteret ami kevésbé feltűnő. Mondjuk Frankfurt. Onnan van járat Budapestre. Ha kihozatom valamelyik kocsimat a reptérre, akkor csak abba kell eljutnunk és onnan már nem lehet gond. Ezt megosztom Taylor-ral is, majdnem egy órán át tervezgetünk, majd elégedetten indulunk vissza a többiekhez.

- Anna, - állít meg, mikor már majdnem az asztalunknál vagyunk. – Köszönöm.

- Jaj Taylor, - ölelem meg, amit ő is viszonoz – ha a húgom boldog én is az vagyok, ő pedig odalesz.

(Kellan szemszöge)

Először a discoba megyünk, pechemre pont oda ahol tegnap is jártunk. Szinte azonnal felfedezzem a két csajt akikkel itt jártunk. Megrázkódom amikor eszembe jutnak az éjjeli hangok. Muszáj valahogy elkerülnöm őket, Tom hajol hozzám, ő is ugyanerre gondolt, megvitatjuk a dolgot, ő azonnal elkapja a hozzá legközelebb állót aki történetesen Anna, és táncolni hívja, én is így teszek, Nikki-t húzom magammal. Egy partnercserének mondjuk örülnék. De sajnos az angol nem így gondolja, a többiek is csatlakoznak hozzánk, pár perc múlva látom, hogy a két csaj mára is talált magának pár balekot, és innentől már nem törődöm velük. Bezzeg Ő. Figyelem minden mozdulatát, mivel ugye csak négy lány van mi meg öten vagyunk a srácokkal jobbára együtt táncolunk, össze-vissza. Anna felszabadultnak és jókedvűnek tűnik, éppen mint a születésnapja estéjén. Sajnos ettől az emléktől szentimentális hangulatba kerülök, csak azon jár az eszem milyen lenne megint magamhoz húzni. Érezni a hozzám simuló testét, az illatát, a csókjait a számon…

Megfogadtam, hogy elfelejtem azokat a napokat, de nem megy. Most, hogy itt van a közelemben nem. Amikor a zene lassúra vált Jay közelebb van hozzá, és megelőz. Figyelem őket, a barátom magához húzza, és a fülébe beszél. Kéne még egy sör.   

Rob felvetésére elindulunk a következő helyre. Pechemre én éppen az egymást átölelő Anna-Jackson páros után megyek, amihez kisvártatva Tom is csatlakozik. Nem zavartatják magukat, szívem szerint leszedném a meztelen bőréhez érő kezeiket. Nagyokat kacag a srácok megjegyzésein, és ez nem használ a hangulatomnak. Csakúgy mint az amikor eltűnik. És nem csak ő. Taylor-t se látom semerre, és ez egyáltalán nem tetszik. Amikor a pulthoz megyek egy újabb körért felfedezem őket, ahogy a teraszon beszélgetnek. Mosolyogva beszél hozzá. Látom, ahogy a karjára rakja a kezét. Oké bevallom. Féltékeny vagyok. Mindenkivel olyan kedves, csak engem kerül. Próbálom felidézni, hogy jobb ez így, hiszen tudom már miféle, hogy átgázol másokon, de megint ott van bennem egy kósza érzés, hogy valamit elfelejtettem és annak a valaminek köze van Annához.