Karácsonyi meglepetések… VI. rész

Sziasztok !

Hát ez a nap is elérkezett, már megint változott az évszám.

Az elmúlt évben velem személy szerint történt pár jó, és pár rossz dolog, de mától nem kesergek azon ami volt (általában nem szoktam). Örülök, hogy élek, hogy van egy szerető családom, ott a párom akit imádok. Örülök, hogy mégiscsak belefogtam a blogírásba, mert sok örömet okoz. Van egy csomó kedves ember, akik jó dolgokat kívántak nekem anélkül, hogy személyesen ismernénk egymást. Az élet szép, pedig nem aludtam túl sokat és bevallom minden elhatározásom ellenére elfogyasztottam egy kevés pezsgőt. (Ezt a dokinak kedden mondjuk nem fogom bevallani, és remélem nem lesz belőle baj). Valószínűleg ettől vagyok kicsit szentimentális hangulatban.J

Tudom, jópárszor kiborítottalak benneteket azzal, hogy "húzom" az eseményeket, de a történet így született meg a fejemben. A prombléma fő oka tehát ott keresendő. Ez a maival együtt hat fejezet csak egy kis kitérő volt. Valójában beleillik a folyamatba, de ettől függetlenül csak kitérő. A héten, reményeim szerint hétfőn vagy kedden visszatérünk a kicsit szenvelgős, kicsit egymást félreértős bolond pároshoz, illetve trióhoz. Aztán majd alakul. Egy biztos, ezek az események, amellyek ebben a hat fejezetben történtek a későbbiekben biztos, hogy nem így valósulnak meg.

Hát ennyi lenne. Ehhez a fekezethez azért jó szórakozást kívánok, és mégegyszer minden erre tévedőnek Békés, boldog, Örömökben és egészségben gazdag új esztendőt kívánok. És még egy fontos dolgot. Kívánom, hogy valósuljon meg minden álmotok, de azért ne várjátok csak a csodát, tegyetek meg érte minden tőletek telhetőt.

Dicta  

  

(Kellan szemszöge)

Azonnal az ajtóhoz rohanok, de persze nem az áll előtte, akire legjobban vágyom. Csalódottan lépek el, beengedve őket.

- Azért ennyire ne örülj nekünk – jegyzi meg Brandon, és őt követi valamennyi testvérem. – Jöttünk neked erkölcsi támaszt nyújtani, vagy segíteni elmenekülni, ha meggondoltad magad.  
Dühösen nézek rá, a jelenlétük ugyan eltereli a figyelmemet, de megnyugtatni nem tud. Britt félretolja őket, megölel, és jó hangosan közli a véleményét, mely szerint a srácok idióták. Aztán indulni készül, nekem meg leesik, hogy hova, illetve kihez mehet. Gyorsan a füléhez hajolva súgom meg neki az üzenetem, majd útjára engedem. A húgom távozása után a srácok próbálnak megitatni pezsgővel, de semmi kedvem hozzá. Pár perc elteltével aztán újabb kopogás, Rob, Jay és Luca érkezése se villanyoz fel jobban, de van valami az arcukon, ami furcsa. Valami… kópéság. Igen, határozottan úgy néznek ki, mint akik tudnak valamit, amit én nem. Na már most, ez valószínűleg összefügg a szerelmemmel, így eléjük állva kérek magyarázatot.

- Ki vele, látom, hogy valamit titkoltok. Annáról van szó, ugye jól van? És nem gondolta meg magát? – nem szólalnak meg, de az én idegrendszerem ezt elég szarul viseli. – A rohadt életbe, ne szórakozzatok velem. Mondjátok már!

- Én nyertem – szólal meg Jay, az órájára nézve. – Megmondtam, hogy nem bírja ki 2 percig.

Igen közel állok ahhoz, hogy megüssem, és ezt valószínűleg ő is sejti, mert hátrébb lép egyet, és beszélni kezd.

- Anna jól van, csakúgy, mint te kész idegbeteg. Hisztis, és alig bírják visszatartani attól, hogy idejöjjön. Szintén kész van, bár a ruha még nincs rajta. De észveszejtően gyönyörű.

- MICSODA? – hördülök fel, mert csak a mondatnak azt a részét fogtam fel, hogy nincs rajta ruha.

- Kellan, te idióta, köntösben volt. – Világosít fel Rob, mire lehiggadok. – De tényleg gyönyörű.

- Mindig az. – Felelem, és vigyorogni kezdek. Olyan határtalan büszkeséget érzek, mindig, ha csak rágondolok. Nincs kétségem, le fog nyűgözni ma is.

- Ja egyébként küldött neked valamit. – Emel fel egy színes borítékot Luca, mire azonnal érte kapok, de elrántja. – Állj, először az üzenet. Srácok, hogy is mondta?

- Luca, mond meg neki, hogy nagyon szeretem…

- És, hogy csak egyedül bonthatja ki… - utánozzák a barátaim a kedvesem hangját kevés sikerrel.

- És még azt is mondta, hogy senkinek se mondhatod el, mit kaptál, egyelőre.

Már nem bírom tovább, elveszem a borítékot, és óvatosan de sietve felbontom. Kicsit távolabb megyek a többiektől, és megnézem mi van benne. Először a papírlapot látom meg, amin egyetlen szó szerepel az ő gyöngybetűivel.

„SZERETLEK”

Aztán meglátom. Hitetlenkedve nézem, és nehezen akarom elhinni, hogy ez a valóság. Tüzetesen szemlélem, az ő neve és a tegnapi dátum szerepel rajta. Akkor igaz lehet. De miért nem árulta el tegnap? Bár el nem engedtem volna a közelemből, ha ezt már akkor tudom. Hallom a srácok mocorgását, feléjük nézek, mind engem figyel és a kezemben tartott lapokat. Azt mondta, ne áruljam el, jó. Úgy lesz. A páncélszekrény elé lépek, belerakom és sietve bezárom. Azonnal az előbb kiöntött pezsgőhöz lépek, egyből lehúzom az egész pohárral, majd leülök az egyik fotelbe. Érzem, ahogy lassan irgalmatlanul vigyorogni kezdek, és képtelen vagyok abbahagyni. Hitetlenkedve gondolok bele, hogy nincs még egy ember aki ennyire szerencsés lenne, mint én. A srácok persze kíváncsian kérdezősködnek, de nem árulok el semmit, bárhogy is faggatóznak. Aztán lassan eljön az idő, a szertartás kezdete előtt negyed órával együtt az egész csapattal lemegyünk. A termek gyönyörűek, a kinti pavilon is lélegzetelállító, ahogy mindent beborít a tengernyi virág. Mindenhonnan rokonok, barátok intenek, ahogy végigmegyek a sorok között. Anya mellém lép, megigazítja a nyakkendőm, és puszit nyom az arcomra. Megállok a megbeszélt helyen, mellettem a tanúm, aki megpaskolja a vállamat. Anna tanúja bátorítóan rám mosolyog, és elkezdődik a zene. Ronan tényleg jól énekel, de csak távolról hallom. A szemeimet a nyitott ajtóra szegezem, elsőként Angie, aztán Britt, majd Gina sétál végig elegánsan az oltárig, de csak futó pillantást vetek rájuk.

És végre meglátom őt…  

(Anna szemszöge)

Titkon számítottam arra, hogy a legjobb barátaim meglátogatnak még az esküvő előtt. A lányok valamennyien jártak nálam, kivétel nélkül. Ash, Kris, Nikki, Lisa, Jennie, Chiara, Cesca, Ginevra, Julia, Elisa, Lizzy, Vicki, Sandy, Mary, Sarah. Persze valamennyi nagynéném, nagyanyám, Kellan családjának összes nőtagja nagymamától sógornőig. Jól estek a csodáló szavaik, a bíztatás, hogy már nincs sok idő, és örökre együtt lehetünk. A három lány Angie, Britt és Gina pedig úgy fél órája ment el felvenni a ruháját.

De ők is fontosak nekem. Luca, aki kislány korom óta a barátom, bizalmasom. Rob, akivel annyi mindenen mentünk keresztül, és kölcsönös szeretet alakult ki közöttünk. És persze Jay, az a férfi, akit hármuk közül legutoljára ismertem meg, de mégis hála annak az éjszakának Vegasban olyan szoros szálak fűznek össze bennünket, amelyeket nem szakíthat szét semmilyen hatalom. Tudom, hogy feltétel nélkül bízhatok mindhármukban. Olyan jó megölelni őket sorban, nevetve fogadom a bókjaikat, és a megjegyzéseket a lenge öltözetemre vonatkozólag. Engem csak egy kérdés foglalkoztat.

- Voltatok Kellan-nél? – teszem fel azonnal – nem engedték, hogy találkozzam vele ma. Srácok, ugye nem gondolta meg magát?

Már megfordult ez is a fejemben, hogy igazándiból csak titkolják, de túl gyors volt neki ez a tempó és meglépett. Mondjuk erre van tervem, mert ha meg merte tenni, úgyis megtalálom, és akkor neki annyi.

- Te most arra a Kellan-re gondolsz, aki amióta ismer nem akar egy méternél messzebb menni tőled?

- Aki pánikba esik, ha késel fél percet?

- Akit az összes testvére is alig tud ott tartani a szobájában, mert ide akar jönni?

Nézem őket, ahogy hitetlenkedve bámulnak rám, kicsit túljátszva a szerepüket. Oké, ez tényleg elképzelhetetlen.  De mit tegyek, kicsit félek. Leülök egy fotelbe, eligazgatom a köntösöm, ők csak lökik a sületlenségeiket, amiken persze mosolyognom kell. Pár perc múlva anya kopog, hogy búcsúzzam el a srácoktól, lassan fel kell vennem a ruhát.

Sorban megölelnek, és bíztató szavakat súgnak a fülembe. Már majdnem az ajtónál vannak, amikor eszembe jut valami.

- Srácok átmentek hozzá? – kérdezem mire mindhárman igennel válaszolnak. Az jut eszembe, hogy ez a megfelelő alkalom. Jobb, ha még előtte megkapja, hiszen ez végülis a „nászajándékom”.

Szólok nekik, hogy várjanak kicsit, gyorsan előveszem az éjjeliszekrény fiókjából, és eléjük állok.

- Ez most nagyon-nagyon fontos. Luca ezt add oda, és mond meg neki, hogy nagyon szeretem. Jay, csak egyedül bonthatja ki, és Rob kérd meg, hogy egyelőre ne árulja el senkinek mi van benne. Oké – nézek rájuk kérdőn – megjegyeztétek?

- Azért ez nem olyan bonyolult üzenet - vigyorognak rajtam, de azért elismétlik sorban. – Szereted. Egyedül bontsa fel. Tartsa titokban. – Sorolják egymás után, komoly arccal, mintha nagyon összpontosítanának.

- Jó, okos fiúk vagytok, és most tünés, fel kell vennem azt ott. Ja, még valami, srácok, ha bármit elárultok neki, arról, hogy hogyan néz ki a ruhám, vagy én, végetek van.

Már mennek kifelé, és azon morfondíroznak, hogy mitől vagyok ilyen hisztis, és a fogadás szó is tuti, hogy elhangzik. Nem bírom ki, hogy anyát félretolva az útból, ne dugjam ki a fejemet a folyosóra. Már majdnem a liftnél vannak, ahonnan éppen a három lány lép ki. Azonnal őket is bókokkal látják el, én meg jó hangosan megszólalok.

- Én nem vagyok hisztis. És ne merészeljetek már megint fogadni ránk…

Még hallom a nevetésüket, de becsukódik az ajtó és a lányok is ideérnek hozzám, és már tuszkolnak is befelé. Ideje felöltözni.

Britt hagyva, hogy a többiek levegyék a vállfáról a ruhakölteményt a fülemhez hajol.

- Azt üzeni, hogy szeret, és ne izgulj.

- Voltál nála? És, hogy van?

- Kicsit ideges, türelmetlen, és a srácok halálra szekálják. És alig bírja kivárni, hogy láthasson.

Hallgatom a szavait, már az is jólesik, hogy legalább így jutok pár információhoz. Óvatosan emelik fel a ruhát, és engedik rám. A selyem hűvös érintése jóleső érzéssel tölt el. Megadóan tűröm, hogy mindenhol lesimítsák, felhúzzák a rejtett zipzárt, ami az oldalamon fut végig. Bekapcsolják az aprócska gombot, és elégedetten néznek végig rajtam.

- Na, megfelelek? – kérdezem, mire anya könnyezni kezd, és majdnem én is.

- Gyönyörű vagy kislányom. Nézd csak – fordít a hatalmas tükör felé. A ruha egyszerű hófehér selyem, pántnélküli, semmi felesleges fodor, vagy csipke. Deréktól bővülő A-vonalú szabása nemcsak kényelmes, de elegáns is. Az alsórészt néhol apró gyöngyök díszítik, összeráncolva az anyagot. A nyakamban a 25. születésnapomra kapott Harry Winston nyakék, karomon a hozzá illő karkötő. Fülemben Kellan karácsonyi ajándéka, a hajamban apró fehér virágok. Csak egyetlen gyűrű díszíti az ujjaimat, az eljegyzési. A Mc’Gee gyűrű a páncélban pihen. Ma nem viselem, mert ez a nap arról szól, hogy Lutz leszek. Semmi se homályosíthatja el ezt a tényt. Kifújom a levegőt, és a többiekre nézek.

- Induljunk.

Néma csendben megyünk a liftig, a földszinten a testőreim fogadnak, és azonnal bókolnak. Anya megpuszil és a helyére siet. Az én kérésem volt, hogy őt kivéve senki se várjon itt. Annyian vannak, akiket megilletne ez a pillanat, de nem tudtam okosabbat kitalálni, így senkit se bántok meg. A lányok elvégzik az utolsó simításokat, kezembe adják a csokrot, majd felcsendül a zene. Sorban indulnak a megbeszélés szerint, Angie, Britt, Gina.

Ronan hangja szál a levegőben, veszek egy nagy levegőt, és amikor belekezd a következő versszakba elindulok.

Először csak a székeken ülő mosolygó embereket látom. Valamennyien engem figyelnek, átsiklik felettük a tekintetem, majd megállapodik egy ponton. Végre. Kellan egyenes háttal áll a virágokból font kapu alatt, eszméletlen jól néz ki, ha nem szerettem volna már eddig is teljes szívemből, akkor most biztosan belé szeretnék. Az arcát figyelem, hatalmas mosoly foglalja el, a szemei boldogan néznek rám. Tekintetéből annyi szerelem sugárzik, hogy a látványtól összeszorul a szívem. Lassan sétálok hozzá, és fogom meg a felém nyújtott kezét.

(Kellan szemszöge)

Egy furcsa kábulat lesz úrrá rajtam. Csak őt látom, ahogy lassan halad felém. Szívem szerint elé rohannék és magamhoz szorítanám, hosszan csókolnám csábító ajkait. Számítottam arra, hogy gyönyörű lesz, de a látvány minden várakozásomat felülmúlja. Lélegzetelállító, utánozhatatlan és az enyém. Örökre.

Amikor végre megfogja a kezem nyugalom tölt el, innentől már soha semmi nem állhat közénk. Sok mindenen mentünk keresztül, de most semmi se számít, csak az, hogy itt áll velem, és a feleségem lesz. Az én asszonyom.

Kicsit meilletődötten hallgatjuk az eskü szövegét, mindkettőnk igenjekor nevetés hallatszik mögülünk. Hangunk határozott, és azonnal felhangzik, amint meghalljuk a kérdés. Szemébe nézve ismétlem el az eskü szövegét, különös tekintettel egy bizonyos részre ami immáron időszerű. Óráknak tűnik, mire végre elhangzik az a mondat, hogy csókoljam meg a menyasszonyt. Boldogan ölelem át a derekát, és vonom magamhoz óvatosan. Aztán amikor ajkaink találkoznak apró sóhaj hagyja el mindkettőnk száját.

Csak a tapsviharra és a mindenhonnan felhangzó kiabálásra válunk szét, és fordulunk a családtagjaink felé, akik azonnal felénk indulnak. Hosszú időn át fogadjuk a gratulációkat, a rengeteg dicsérő és szeretetteljes mondatot. Tudtam eddig is, hogy szeretnek bennünket páran, de az a rengeteg érzelem ami most felénk sugárzik elképeszt. Kivételesen a testvéreim se ugratnak egyikünket se, csak melegen megölelnek. Az olasz rokonság nagy hangon üdvözöl immáron családtagként, a nagyszülők fiamnak szólítanak, csakúgy, mint legnagyobb meglepetésemre Eva is, aki a szemeit törölgetve azt súgja a fülembe, hogy köszöni, hogy boldoggá teszem a lányát. Ez minden vágyam,  óvni szeretni őt amíg csak élünk.

Miután az egész tömeg jókívánságait végig hallgattuk felszólítanak bennünket, hogy fáradjunk át a belső terembe. Koccintások hosszú sora, fényképezkedés mindenkivel, ajándékok átvétele. Ajándékok, igen ez az egyetlen amiről megfeledkeztünk. Megkérni mindenkit, hogy ne verjék magukat költségekbe, de most már késő, és szemlátomást nekik örömet okozott, úgyhogy nem tiltakozunk. Órákon át megyünk egyik csoporttól a másikig, vidám beszélgetés folyik mindenütt, gyerekek szaladgálnak a lábaink között, mindenki boldognak tűnik. Amikor arra kérnek bennünket elfoglaljuk helyünket az asztalnál, a vacsora fenséges, mindenki megtalálja az ízlésének való fogásokat. Anna mindenből csak csipeget, de amikor rákérdezek megnyugtat, hogy ez így jó neki. Nem bírok elszakadni a látványától, még soha nem látott ragyogás sugárzik belőle, a boldogság, hogy immáron a feleségemnek mondhatom szinte megrészegít. Mennyit vártam erre, hosszú éveket. Annyi mindenen mentünk át, félreértések, veszekedések, fenyegetések, támadások. De megérte. Mostantól csak az éltet, hogy vigyázzak rá.

(Anna szemszöge)

 Apró szorítást érzek a kezemen, és megjelennek a gödröcskék az arcán, én is rámosolyodom és együtt fordulunk az anyakönyvvezető felé. Meghatódottan hallgatom a mondatait, hihetetlen, hogy ezek a szavak most nekünk, rólunk szólnak.

- Kellan Christopher Lutz akarod-e feleségül azt itt megjelent Anna Gádor-Mc’Gee-t?

Azonnal rávágja a válasz, miközben tekintetünk egymásba fonódik. Én ugyanilyen gyorsan és határozott hangon felelek amikor nekem teszik fel a kérdést.

- Igen.

Hát persze, hogy akarom Őt, jóban-rosszban, betegségben-egészségben, amíg csak élünk. Erre vágyom már mióta. Huncut csillanást látok a szemében amikor elismétli az eskü szövegét, csodálat, várakozás és határtalan öröm sugárzik róla, amit csak mi ketten értünk, érthetünk.

Pillanatoknak tűnik, és végre elhangzik a mondat.

- Megcsókolhatja a menyasszonyt.

Nem késlekedik, és esélye sincs rá, mert én azonnal hozzá simulok,  jobb kezem ujjai a hajába túrnak, így vonva még közelebb magamhoz a fejét, másikkal a csokrot igyekszem biztonságban tartani. Lágyan simogatja nyelvével az enyémet, bűnös gondolatokat ébresztve bennem. Annyira vágytam már erre, ugyan csak egy csók, egy ölelés erre futja most az időnkből, mert a közönségünk elég népes és türelmetlen, de ezzel egy ideig már kitartok. Sajnos gyorsan el kell szakadnunk egymás öleléséből, de egymástól soha többé. Fogadjuk a gratulációkat, hosszú sorban hömpölyög felénk a tömeg, valamennyien fontosak számunkra.

Elsőként anya lép mellém, már nem tudja leplezni a meghatottságát, ahogy Karen se, aki azt mondja örül, hogy a fia engem választott. Nagyszüleim hangja száll felém, hogy boldogok, hogy megérhették ezt a napot. Davide mosolygó arccal von a karjaiba.

- Kislányom – milyen régen nem szólított így. Luca suttogó hangja, „ugye én megmondtam solo, ő az igazi”. A húgom felkiáltása, hogy Amerika legszexisebb férfija a sógorom. Aztán sietve megnyugtatja a párját, hogy persze csak a világ szemében, különben neki csak ő a fontos. Kellan testvérei egymás kezébe adnak, néha a lábam se éri a földet, úgy üdvözölnek, hogy immáron hivatalosan is egy nevet viselünk. Aztán jönnek a barátaink. Megannyi szeretetreméltó ember, akinek sokat köszönhetünk. A Twiligh-os banda, vámpírok, vérfarkasok összekeveredve. Ügynökök, sajtósok, munkatársak, testőrök akikkel annyi időt töltöttünk, hogy kapcsolatunk barátinak mondható. Több mint száz ember, akik a kedvünkért egyetlen hívásunkra félretették terveiket, hogy velünk ünnepelhessenek. Örülök, hogy ezt tettük, hogy nem vártunk hónapokig, hanem ma, ezen a napon esküdtünk egymásnak örök szerelmet. Így reggel nemcsak egy új év de egy új élet is kezdődik számunkra.    

Kellan óvón ölel, figyeli minden rezdülésemet, feltűnésmentesen kicseréli a poharainkat, egy pillanatra se veszi le rólam a tekintetét. Nincs módunk két szót se váltani, mert annyi feladat vár ránk. Hosszas fényképezkedés, nem tudom Zack, hogy csinálja, de sikerül mindanyiunkat egy fotóra belepasszíroznia. Képek készülnek valamennyi vendégünkkel, párosával, csoportosan, ezernyi módon. Kíváncsian és megdöbbenve nézem a hosszú asztalt, mely az ajándékaink alatt roskadozik. Mindenki minket akar, és mi is beszélni szeretnénk mindenkivel. Egymás kezét egy pillanatra el nem engedve sétálunk közöttük, miközben a zenekar halk dallamai még kellemesebbé teszik a hangulatot.

Bevallom, már alig várom, hogy az asztalhoz szólítsanak bennünket, mindent meg akarok kóstolni, és így is teszek.

- Cica, alig eszel valamit, - súgja a fülembe – szedjek neked.

- Nem, Kellan nem bírok többet… - mire aggódva néz rám.

- Rosszul érzed magad, vagy szorít a ruhád? – de csak mosolygok a szavain.

- Nem, de mindent meg akarok kóstolni, ne aggódj. Jól vagyok.

Aztán persze elkezdődnek a köszöntők, mindenki mond pár szót, minket dicsérve, vagy éppen ugratva. A hangulat jobb már nem is lehetne, illetve én ezt hiszem, de aztán a zenekar vezetője a mikrofonba szól, hogy az első táncunk következik. Nem készültünk a mostanában szokásos különleges koreográfiával, csak megfogjuk egymás kezét, így megyünk a parkett közepére. Ott egyik kezével átöleli a derekam, másikkal mellkasára húzza összefont ujjainkat, és így ringatózunk a lassú dallamokra. Bár mindenki minket figyel, mi csak egymást látjuk. Először a mai nap folyamán „kettesben” vagyunk. Ajkaival lágy csókot nyom a homlokomra, majd halkan beszélni kezd.

- Megkaptam az ajándékod.

- És? – kérdezek rá, mert bár úgy sejtem örül neki, most elbizonytalanodom kicsit.

- Ugye jól gondolom, az van a képen amire gondolok.

Ránézek, és csak a szájáról olvasom le azt a szót. Bólintok, mire újabb kérdés következik.

- És mikor?

- Július közepén. A premiereden még ott leszek. - A legutóbbi filmjének, amiről a kritikusok már most pár apró részlet láttán is ódákat zengnek akkor lesz a bemutatója, pontosan a doki által jósolt időpont előtt egy héttel. – Bár lehet, hogy akkora leszek mind egy ház, és úgy kell majd odatolnod, de akkor is ott leszek.

- Akkor is szeretni foglak, ahogy most is. Mindkettőtöket.

És tudom, hogy így van, mindkettőnk arcáról sugárzik a boldogság, összeházasodtunk, és kisbabánk lesz. Kívánhat ember ennél többet?

- Mikor mondjuk el nekik? – kérdez rá, és ez bizony fontos kérdés, nem tudom mi lenne a jobb, szívem szerint azonnal kikiabálnám végtelen boldogságom újabb okát, de aztán úgy döntök ezúttal nem akarok irányítani.

- Rád bízom, te vagy a családfő, ez most a te döntésed.

Csak felnevet, majd megemel és pörögni kezd velem, aztán persze vége szakad magányunknak, egymás után kérnek le, és mindenkivel táncolnom kell. Jól érzem magam, tekintetét mindig magamon érzem, óvón figyeli minden lépésemet.

Az órák gyorsan múlnak, felvágjuk a tortát, amitől ezúttal nem leszek rosszul, sőt kifejezetten jól esik. Éjfél előtt, fájó szívvel, de felmegyek, hogy a lányok segítségével megszabaduljak a menyasszonyi ruhámtól. Én döntöttem így, az új évet már asszonyként akarom kezdeni, magam mögött hagyva ennek az évnek a történéseit. Boldogan bújok egy smaragdzöld estélyibe, minden más marad, csak a hajamból vesszük ki a virágokat.

Visszatérve azonnal őt keresem a tömegben, immár mindenki megszabadulva a nyakkendőktől, zakóktól és a kötöttségektől zavartalanul szórakozik. Én azonnal csatlakozom Kellan-hez, aki életem szerelme, a férjem, a gyermekem apja, a párom, a másik felem.

Megtaláltam, és nem engedem el már soha.

(Kellan szemszöge)

 A vacsora közben megkezdődnek a pohárköszöntők, mindenki mondani akar pár kedves szót, a barátaink felemlegetnek pár közös pillanatot. Sűrűn töltik újra a poharainkat, illetve csak az enyémet, mert Anna ugyan a szájához emeli, de nem iszik belőle. Akárcsak nemrég, most is észrevétlen cserélgetjük a poharakat, hogy ne legyen feltűnő, hogy az övéből nem fogy. A felhívásnak, hogy itt az ideje az első közös táncunknak örömmel teszek eleget. Mióta várom már, hogy magamhoz vonhassam, érezzem a testét az enyémhez simulni, jellegzetes citrus illatát, kezét a kezemben. Csak lassan ringatózunk, de ez mindkettőnknek megfelel. Először csak kettesben a lakosztályunkban akartam rákérdezni, de most már nem bírom tovább. Amikor válaszol tekintetében egyszerre látok félelmet és valami belső sugárzást. Igaz nem terveztük előre, de nem lehet szavakkal kifejezni amit most érzek. A tudat, hogy a testében egy kisember növekszik akit mi ketten keltettünk életre hihetetlen. Egy hete ez volt minden vágyam, eljegyzés, esküvő, gyerek. És most mind valóra válik. Amikor megmondja mikorra várható a kisbabánk végtelen boldogság tölt el, gyorsan visszaszámolok, és azt hiszem emlékszem arra az éjszakára. Igen, határozottan úgy gondolom, hogy tudom mikor volt. Aznap döntöttem el, hogy megkérem a kezét. Persze a családnak is el kell mondani, tudom, és nevetnem kell amikor azt mondja én vagyok a családfő. Ezt a napot is megértük, hol van már az a nő aki belelökött a medencébe, miután felpofozott. Igaz eltűnt az a Kellan is, akinek folyton egy újabb poénon járt az esze. Megváltoztunk, egymást formálva, a másikhoz idomulva. És ez így van jól. Boldogan szorítom magamhoz, és finoman megemelve pörgök vele. Felkacag, a hangja szinte csilingel.

Aztán sorba lekérik, nem tudok és nem is mondhatok nemet. Én is táncba viszem az anyukámat, a húgomat, az anyósomat, bár beszélni nemigen tudunk egymással, és majd két fejjel alacsonyabb nálam Juli mama és Nonna is elfogadja a felkérésem. Nincs szükség szavakra, a mozdulatok mindent elmondanak. Figyelem, ahogy Anna kecsesen mozog, pörög. Kicsit féltem, de amikor összeakad a tekintetünk csak boldogságot látok a szemében, fáradtságot nem. Mindenki jól szórakozik és egyre közeledik az éjfél. Szeretném felkísérni amíg átöltözik, de mivel mindketten tudjuk, hogy mi sülne ki abból nem teszem. Nekünk ott az egész élet. Amikor visszatér hitetlenkedve nézem, a smaragdzöld ruha olyan, mint a szeme, lágyan omlik le a vállairól, hihetetlen, hogy babát vár, ha akarnám két kezemmel át tudnám fogni a derekát.

Egymás mellett állva hangosan számolunk vissza, hogy amikor felhangzik az éjfélt jelző szó azonnal megcsókolhassuk egymást.

- Szeretlek – súgja a fülembe.

- Szeretlek – mondom én is a szemébe nézve.

Vígan járunk körbe, mindenkinek boldog új évet kívánva. Kis kobold módjára el-eltűnik mellőlem, de mindig visszatér. Mindenkit megölel, és kivétel nélkül mindannyian szeretettel ölelik vissza. Egy óra múlva leroskad egy asztalhoz, én pedig mellé sétálok, és leülök a karfára. Azonnal megfogja a kezemet és csókra nyújtja a száját. Mellettünk a szokott társaság, Ash, Luca, Jay, Rob, Kris, Tay ücsörög. A legtöbben táncolnak vagy beszélgetnek az asztaloknál. Mi is így teszünk, éppen Ash-t figyelem, ahogy a pocakját simogatja, majd megfogva Luca kezét odahúzza azt is. Az jut eszembe, hamarosan én is így tehetek. Nehezen tudom elvenni róluk a szememet, csak arra figyelek fel, hogy Anna hirtelen megmerevedik.

(Anna szemszöge)

Az éjfél és az új év köszöntése valamennyiünk számára nagy öröm. Megyünk körbe-körbe semmit mondó szavak lennének Boldog új évet, de ha közben az akinek a szájából hallod magához szorít és megpuszil, szeretettel néz rád, már mindjárt sokat jelent. Kicsit fáradok így leülök a bandához. Hihetetlen, hogy ekkora tömegben és ezen az éjszakán is képesek egymásra találni. Kellan szinte azonnal itt terem, a mellettem ülővel beszélgetek amikor Ash megszólal.

- Mikor akarjátok elmondani? – azonnal megmerevedek, ránézve tudom, hogy mire gondol. Csak azt nem értem miből jött rá, de nem kell rákérdeznem, mert újra megszólal.

- Ugyan már, bármelyik pillanatban megszülhetek, majd pont én nem jövök rá. És különben is, rosszul lettél a tortakóstoláskor.

- És a discoban… - folytatja Kris.

- Eltűntél másnap reggel… - jön Nikki.

- Levelet küldtél Kellan-nek, és nem beszélhet róla – szólal meg Rob.

- Viszont fülig ért a szája miután megnézte mi van benne – mondja Jay.

- És nem ittál egy korty pezsgőt se, Kellan folyton kicserélte a poharaitokat – teszi hozzá Luca.

- És olyan óvatosan ölel magához, mintha arra számítana, hogy összetör – fejezi be Ash. – Egyértelmű.

- Mindent tudtok, – nevetek rájuk, és megsimogatom Kellan kezét.

- Én nem, - szólal meg az egyetlen asztalunknál ülő, aki eddig csendben volt, és csak kapkodja a fejét közöttünk. – Elárulná valaki miről beszéltek?

A férjem kérdőn néz rám, de én csak felemelem a kezem, és hagyom, hogy ő tegye meg. Az biztos, hogy a diszkréció szobrát nem róla mintázták, de nem bánom. A reagálás határtalan, megint a tömeg közepében találjuk magunkat, és a vendégeink újabb gratulációkkal halmoznak el bennünket.

És jól van ez így, boldog vagyok. Elértem mindent amire valaha vágytam, szerető család, barátok akikre bármikor számíthatok. Egy férj, akit mindennél jobban szeretek. És egy gyermek, akivel kiteljesedik majd az életünk. Ennél többet nem kívánhatok…

(Kellan szemszöge)

Féltőn nézek Annára, de az arcán csak meglepődést látok, majd hallva a barátaink mondatait-megdöbbenést. Hihetetlen, hogy ezek mindent kiszúrnak. Persze én se bánom, ugyan vártam volna még kicsit, de végülis miért ne tudhatnák. Egyedül Taylor néz értetlenül, én mindig is mondtam, kisgyerek. Anna hárít, igaz megmondta, hogy ezt rám bízza. Én vigyorogva nézek körbe rajtuk, hatásszünetet tartok, majd nem is titkolva azt a büszkeséget, amit érzek hangosan megszólalok.

- Apa leszek. – Hát van amit nem vettem számításba. Azt, hogy a zene éppen elhallgat és a beálló csendben mindenki hallja a szavaimat. Aztán azonnal a feleségemre nézek, aki csak mosolyog elnézően.

- Hát szívem, a diszkréció sose volt az erősséged. – De aztán felpattan, és engem is magával húz, éppen időben, mert mindannyian megrohamoznak bennünket. Ölelés, puszi, kérdések. Mikor, mióta tudjuk, miért nem mondtuk eddig…

Anyáink újra elpityerednek, apáink már azon törik a fejüket hol vegyék meg a szivart, amit a születésekor majd el kell szívni. Mindenki boldog, Gina a nővéréhez bújva elsírja magát.

- Nagynéni leszek. – még sose láttam ilyen meghatottnak. Rob és Jay már most azon civakodik, hogy melyikük tanítja meg gitározni…

Egy pici kis lény, aki még szabad szemmel nem látható, de mégis a tudat, hogy ott növekszik ennek az elbűvölő, utánozhatatlan nőnek a pocakjában mindenkit boldogsággal tölt el. Nem bírom levenni róla a szemem, háta mögé állva húzom magamhoz, azonnal hozzám bújik és tenyeremet a hasára rakja az ujjait pedig a kezemre.

Az életem teljes. Az a munkám amit mindennél jobban szeretek, népes és boldog családdal büszkélkedhetem, barátokkal, akire rábíznám az életem. A feleségem, már maga a gondolat is boldogsággal tölt el, a feleségem okos, gyönyörű és a gyermekünket várja.

Megkaptam mindent amit csak ember kívánhat…