79. Ébredés társaságban…

(Rob szemszöge)

Lassan botorkálunk ki a bárból, még éppen időben, mert az út felétől már csak halvány emlékeim vannak, egyik oldalról Anna derekát ölelem, a másikon Tom-ot támogatom. Jay a másik szélen van, így négyen összekapaszkodva próbálunk meg visszajutni a hotelbe. A tízperces utat szerintem úgy egy óra alatt tesszük meg. Az még rémlik, hogy együtt lépünk be a bungalóba, és Anna csitít bennünket, hogy nehogy felébresszük Ginát…

A következő emlékem az, hogy az egész fejem szét akar repedni, lassan megmozdulok mire valaki hangosan feljajdul mellettem.

- Aúú, szállj le a hajamról…

Sziasztok!

A fenti sorok csak kis emlékeztetőként szolgálnak, hiszen elég régen volt már, hogy azt a fejezetet olvashattátok. Most tehát elfelejtve az időközben megjelent boldogságos részeket, (amelyek ismétlem mégegyszer nem fognak szerepelni a történetben ilyen formában soha), visszatérünk oda ahol egyelőre csak félreértések és szenvelgések vannak soron.

Dicta   

(Anna szemszöge)
Reggel arra ébredek, hogy a fejem enyhén lüktet, próbálok a hátamra fordulni, de nem megy, mert belecsavarodtam a takaróba. Nagyot rántok rajta, hogy kiszabaduljak, erre valaki feljajdul.

- Aúú, hé az orrom… - csodálkozva nézek el oldalra, ahol Jay félkómás arca fogad. Próbálok felülni, de meglepetésemre a másik oldalam is foglalt, ott Rob szintén megviselt feje, plusz a háta mögül Tom néz rám, a többiekénél egy fokkal se jobb kinézettel.

- Te jó ég mit műveltünk az éjjel? – kérdezem, mire mindenki lázasan gondolkodni kezd, én is próbálok, de egyszer csak szinte egyszerre mind a három felkiált.

- Te tehetsz róla, meg az átkozott koktéljaid.

Sajnos ez elég hangosra sikeredett, ami egyikünknek se tesz jót, na most már rémlik, hogy aha, igen. Lehet, hogy nem kellett volna egyszerre, egy este kipróbáltatnom velük minden ütős mixet, úgy látszik nem bírják. Bár szó mi szó, magamat se érzem a legjobb formában. Hátradőlök az ágy háttámlájának, úgy szemlélődöm. Most tűnik csak fel, hogy a srácokon nincs póló, sőt. - Te jó ég belesek a takaró alá - oké nekem megvan a topom és a bugyim is, viszont ahogy felemelem, na rajtuk csak egy boxer van. Próbálok visszaemlékezni, halványan rémlik, ahogy riszálják magukat és megszabadulnak a felesleges ruhadaraboktól, miközben én ülök az ágy tetején törökülésben, kezemben a telefonom, és bíztatom őket.

Ahogy felidézem a látványt, hangosan nevetni kezdek, ők meg értetlenül néznek rám. Jobb lesz ha nem pont közöttük fekszem amikor ez nekik is eszükbe jut, úgyhogy a takarót magammal húzva lecsúszok az ágy végére, és felállok. Kell pár pillanat, hogy egyenesbe hozzam magam, és sikerül stabilan megállnom.

- Te fel vagy öltözve… - közli Jay, mire én még jobban mosolygok, ők meg gondolkozni kezdenek. Megint egyszerre kiáltanak fel, és sérelmezik, hogy az este arról volt szó, én is ledobok magamról valamit.

- És le is dobtam - feleltem nekik - az igazán nem az én hibám, hogy ti elaludtatok. Na jó, akkor most pótolom. Elégedett arcot vágva néznek rám, én meg nemes egyszerűséggel a földre ejtem a takarót, amit addig magam előtt tartottam.

- Ta-dam… - és a mozdulatomból kikövetkeztethetik, hogy ennyi volt, jobban belegondolva még sok is, úgyhogy újra magam köré tekerem. Megint morognak egy sort, érzem, hogy sürgősen fel kell keresnem a mosdót, úgyhogy csípőre tett kézzel nézek rájuk.

- Hé, elég legyen az elégedetlenkedésből, nem öntöttem a szátokba semmit erőszakkal. És különben is hányszor ébredtetek eddig úgy, hogy hárman voltatok egy ágyban egy nővel, ha? Most már ezt is elmondhatjátok. – Nem szólnak semmit, úgyhogy békülékenyen folytatom - elmegyek zuhanyozni, és rátok is rátok férne, rendeljek reggelit?

Erre nem kapok konkrét választ, mert Tom helyesel, Jay csak hümmög, Rob viszont élénken tiltakozik, és enyhén zöldes arcszínt ölt fel. Már majdnem az ajtónál vagyok, amikor Tom megszólal.

- Anna, lehetne, hogy legközelebb melletted alhassak, Rob folyton le akart lökni – méltatlankodik, mire a haverja most is beígéri neki. Én csak mosolygok rajtuk, és nem csak azért mert jókedvem van, hanem azért is, mert az alkohol nyomokban még fellelhető a szervezetemben. Ezután jobban kell magamat kontrolálnom, nem fordulhat elő még egyszer, ugyanis egyre több olyan dolog rémlik fel, amit sürgősen felejteni szeretnék.

- Majd meglátjuk… - vigyorgok rá. Pont becsuknám az ajtót, amikor ezúttal Rob kiabál utánam. A kérdésére  felidézek magamban pár régi pillanatot. A válaszomat hallva döbbent arcot vágnak, én meg behúzom magam után az ajtót.

(Rob szemszöge)

Tom kesergésére ébredek, morog az orra alatt, én meg azt se tudom, hogy került az ágyamba. Egyáltalán én hol vagyok? És mi a franctól lüktet az egész fejem? Bárhogy is próbálkozom nem találok magyarázatot a dologra, de nincs is rá időm, mert a barátom valamit élénken néz a hátam mögött. Próbálok megfordulni, ami nem egyszerű, és még a szám is tátva marad. A másik oldalamon Anna fekszik hason, a szeme lehunyva, szemlátomást éppen ébredezik, mert mocorogni kezd, de nem nyitja ki a szemét, viszont sikeresen orrba vágja a túloldalán éppen könyökére támaszkodó Jackson-t, aki azonnal feljajdul. Csak bámulunk egymásra, lassan kinyitja a szemét, felül majd körbenéz. Ő is kicsit zavartnak tűnik, ami a kérdéséből is kiderül. Lázasan töröm a fejemet, halvány képsorok ugranak be, énekeltünk, aztán volt valami tánc, pár koktél. KOKTÉL?! Azok az átkozott kevert löttyök! A srácoknak is beugorhatott valami, mert mind felháborodottan nézünk rá. De persze nem hatja meg a nyomorunk, csak hanyagul lecsúszik az ágyról, és amikor egy pillanatra felfedezem rajta az előző napi pólóját egy újabb pillanat jut az eszembe.

„ - Ssss, halkabban – vigyorog huncut arccal. - Oké, én is ledobok valamit, de ti kezditek. Na mi lesz, meggondoltátok magatokat? Oké, akkor én kezdem.

Ezzel felrakja az egyik lábát az ágyra kikapcsolja a szandálját, és hanyag mozdulattal a háta mögé dobja. Aztán várakozóan néz ránk. Mi egymásra, majd nyúlunk a pólónk aljához, és készülünk levetni, de megint közbeszól.

- Aa, így nem ér, na jó, segítek. – Zene csendül fel a telefonjából, mi meg egymást túljátszva vesszük le a felsőnket. Szépen sorban megszabadulunk a ruháinktól. A következő Anna másik szandálja, aztán a mi zoknijaink. Feláll az ágy tetejére, a csípőjét riszálva nekünk háttal, és kihalássza a melltartóját a pólója alól, majd a levegőben megpörgetve felénk dobja. Mi válaszul a farmerjainkat dobjuk felé, ő meg iszonyat szexisen leveti a szoknyáját. Nincs sok időnk gyönyörködni a látványban, mert egy pillanat múlva már bebújik a takaró alá. Aztán rémlik valami olyan, hogy le akartuk húzni róla ezért az ágyra vetettük magunkat, de szorosan maga alá tűrte, és onnantól kezdve filmszakadás.”

Ezzel az emlékkel nem lehetek egyedül, valószínűleg a két mellettem fekvőnek is eszébe juthattak dolgok, mert hangot adnak a csalódásnak, hogy túl sok rajta a ruha. Azonnal letorkol bennünket, ledobja a takarót, ami így korán reggel, huh. Nem semmi látvány, szó se róla. Aztán viszont távozni készül, de Tom szövegelése megállítja. És még ő nevezi magát a barátomnak?

- Na azt várhatod, hogy még egyszer beengedjelek az ágyamba, legközelebb mehetsz a híd alá, ott majd nem bánt senki. – Morgok az orrom alatt. Viszont van valami, ami szöget üt a fejemben. Az a mosoly, egészen olyan volt, mintha… de nem, az nem lehet. Valószínűleg a piának köszönhető mégis rákérdezek.

 - Te Anna, az előbb úgy mondtad, mintha neked nem ez lett volna az első alkalom, mármint, hogy három pasival ébredsz.

Elgondolkozva néz maga elé, az arcát egyre nagyobb mosoly borítja be, és válaszol.

- Nem hárommal még nem ébredtem egy ágyban, de néggyel már jó párszor… - ezzel becsukja az ajtót maga után.

Jó egy percig csak ülünk és bámuljuk azt a pontot ahol eltűnt. Tom szólal meg először, nincs kétségem jelenleg elég perverz gondolatai lehetnek.

- Ti is azt értettétek amit én? Mármint, hogy Anna és NÉGY pasi? Te jó ég, el tudjátok ezt képzelni. Én nem gondoltam volna, hogy ilyen nimfomán a csaj. Eddig hárman vagyunk, már csak egy srácot kell keresni. Az esti pincér gyerek biztos benne lenne.

Látom rajta, és ismerem annyira, hogy tudjam, csak viccel, de jelenleg egyáltalán nem vagyok vevő a humorára. Én is kikászálódok az ágyból és megcélzom a fürdőszobát. A zuhany se segít sokat az állapotomon, a reggelinek meg a gondolatától is rosszul vagyok. Húh, jó alaposan elintéztem magam tegnap. 

(Anna szemszöge)

Azonnal megrohamozom a fürdőt, gyorsan lezuhanyozom, és mivel tisztában vagyok vele, hogy kint milyen meleg lehet és lesz még később, és úgy gondolom, hogy a srácokat napnyugta előtt úgyse tudom kirángatni a házból, maximum a teraszra, csak egy bikinit és egy csípőszoknyát veszek. A nappaliból felhívom a szobaszolgálatot és rendelek egy kiadós reggelit négy személyre, remélve, hogy mire megérkezik a srácok is előszivárognak.

Elsőként Jay csatlakozik, hozzám hasonlóan lenge öltözetben, közben viszont csörög a telefonom, úgyhogy vissza kell mennem a hálóba. Mire újra kijövök már a két angol is előkerül. Naná, hogy ők a rövidnadrág fölé pólót is húztak, ezt persze nem tudom szó nélkül hagyni.

- Srácok de igazán, nyaralunk – mutatok rájuk, majd magunkra - vagy azt hiszitek nem fogok tudni ellenállni azoknak a kidolgozott felsőtesteiteknek?

Jay vigyorogni kezd, a másik kettő meg morog az orra alatt. Szerencsére megjönnek a pincérek, kérem, hogy a teraszon terítsenek, és intek a srácoknak, hogy asztalhoz. Az előző este miatt mindannyian óvatosan kajálunk. A dolog úgy néz ki, hogy én megkenek egy szelet pirítóst, valamelyik meg azonnal elcsaklizta a tányéromról, egy darabig jól szórakozom rajtuk, de aztán bemondom az unalmast, és tiltakozok. Evés közben érdeklődnek, hogy mit lehet errefelé csinálni. Elmesélem az utóbbi napok történéseit, fürdés a tengerbe, vagy a medencékbe, mert a hotelnek több is van. Aztán a jetski-zést, hogy lehet búvárkodni, - erre Rob-nak felcsillant a szeme- vagy kirándulni…

Jó darabig elvagyunk, de a két srác kitalálja, hogy ők most cserkésznének egy kicsit, mármint csajokat. Rob érthető okokból ezt kihagyja, én meg nem mehetek velük, mert szerintük elijeszteném a potenciális jelölteket. Miután lelépnek, kitelepedünk a teraszon a hintaágyra, és csak bambulunk. Kicsit kínos a beálló csönd. Minduntalan eszembe jut amit este műveltünk, de nem tudom mit kéne mondanom, szó se róla ittunk eleget, de tánc közben, és az utolsó koktél után… furcsa volt, és nem helyénvaló. Valószínűleg az ő esze is ezen járhat, mert szinte egyszerre szólalunk meg.

- Anna…

- Rob… - várakozásteljesen nézünk egymásra, majd naná, hogy megvárja amíg megszólalok - az este kicsit sokat ittunk, úgyhogy felejtsük el, oké.

- Miért… - néz rám talányosan, amit nem nagyon értek.

- Mert te Kris-t szereted.

- De elküldött…

- Meg is érdemelted – mordulok rá - nem kell a nagyhalál, le se tudod tagadni, hogy majd meggebedsz, hogy beszélhess vele és kibéküljetek. Te hívod fel, vagy én?

Csodálkozva néz rám, de le tudom olvasni az arcáról, hogy tényleg eszébe jutott, úgyhogy bemegyek a telefonomért, visszatelepedek mellé, és tárcsázok. Sajnos nem járok sikerrel, mert csak az üzenetrögzítő felel. Megosztom vele is azt amit már tud, és megemlítem, hogy Kris biztosan forgat. Ücsörgünk kicsit, ő tovább cigizik, de én unom magam.

- Nem mászkálunk egyet? – kérdezem, mire legnagyobb meglepetésemre bólint, hogy oké.

(Rob szemszöge)

Valami megváltozott. Nem tudnám megmondani, hogy mi, de valami nem ugyanolyan, mint tegnap ilyenkor. Amikor kilép a teraszra egy pillanatra elakad a lélegzetem, Anna ruhája, már ha azt a falatnyi szoknyát és az alig takaró melltartót ruhának lehet nevezni, igen csábító. Tökéletes idomokkal rendelkezik, bár tény és való, hogy mellben erősebb Kristen-nél.

Kris-nek tökéletes kis alma alakú mellei vannak, amelynek csak a gondolatától is felforr a vérem. Vajon most mit csinálhat? Azzal a szemétládával enyeleg? Lehet, hogy már ágyba is bújt vele, hiszen engem elküldött. És azóta se hívott fel, hogy merre járok. Bár az valószínűleg feltűnt neki, hogy a cuccaim eltűntek a szobájából. De nem keres, mert nem érdeklem. Vagy talán nekem kéne felhívnom? Lehet, hogy arra vár, hogy én tegyem meg az első lépést? Meg kéne próbálnom, annyira hiányzik…

Csak megszokásból gyűrök le pár falatot a reggeliből, nem figyelem mit beszélnek a többiek, kiülök a teraszra és egyik cigit szívom a másik után. Anna mellém telepedik, amikor leül a lábait maga alá húzva egy pillanatra hozzám ér, és egy új gondolat fészkeli be magát a fejembe. Kris-t már nem érdeklem a jelek szerint, de itt van Anna aki szinte tökéletes. Gyönyörű, művelt, a családom imádja, a barátaim szintúgy. Elég jól kijövök a családjával, a sajtó odavan kettőnkért. Sőt még Steph és Dean is elismerően beszél róla. Minden helyzetben feltalálja magát. És egyedül van. Akárcsak én. És az éjjel, azok a csókok igencsak forróra sikeredtek, és nem csak én de ő is benne volt a dologban alaposan. Végülis az egész világ úgy tudja együtt vagyunk, olyan egyértelmű, csak meg kéne próbálnunk.

Egyszerre szólalunk meg, és a mondata gyorsan kizökkent az előző gondolatmenetemből. Nem véglegesen, de amikor felajánlja, hogy beszél Kris-szel nem tiltakozom. Igazándiból nem tudom mit akarok. És nem tudom miért bizonytalanodtam el hirtelen. Nem jár sikerrel, amit bánok is meg nem is. Anna ötlete, hogy menjünk sétálni először aggaszt kicsit, de megemlíti, hogy ez egy kisváros mellettünk, vannak turisták, de sok a helyi is. Végülis pihenni jöttem, olyan régen tudtam már elvegyülni, hátha itt sikerül.

Gyorsan összekapom magam, de hiábavaló volt mert a diktátor asszony azonnal tiltakozni kezd amint meglát. Oké, kicsit túlöltözöttnek tűnök mellette, de ez a megszokott viseletem, mivel a kedvére akarok tenni megadóan követem az utasításait. A séta, ahogy ő nevezi több órás elfoglaltság, bár minden percét élvezem. Hosszú órákat töltünk el úgy, hogy egyetlen ember se jön oda hozzánk, nem kérnek tőlem autogramot, és nem sikítozzák a nevemet. Pár fiatalabb lány, szerintem szintén turisták, vet rám egy-egy kíváncsi pillantást, de aztán mennek tovább.

Jól érzem magam, az emberek kedvesek, velem is bár ki tudja mit mondanak a hátam mögött, Anna ha látja, hogy valamit megnézek a segítségemre siet, és jó párszor főleg a férfi árusok, csak azért adnak valamit olcsóbban, hogy felhívják magukra a figyelmét. És ez büszkeséggel tölt el, hogy velem van, én fogom a kezét, ölelem át a derekát és nem más.

(Anna szemszöge)

A hotel ahol lakunk egy üdülőfaluban van, ami egy kisvároshoz tartozik. Tapasztalatból tudom, hogy mindenki lezserül mászkál, úgyhogy csak a papucsomba bújok bele, és a fejembe nyomok egy hatalmas szalmakalapot. A szoknyám zsebébe a telefonom, egy bankkártya és némi készpénz, napszemüveg, és kisétálok a teraszra. Ő teljes harci díszben vár. Oké a rövidnadrág megfelel, de a póló fölé inget húzott, plusz baseballsapka, napszemüveg.

- Így velem nem jössz – lépek elé - az ing marad, póló megy, papucsod nincs? - nézek az edzőcipőjére, bólint, úgyhogy visszaküldöm, hogy cserélje le. Amikor visszajön már egy fokkal elfogadhatóbban néz ki, csak a borotválkozásra kell valahogy rávennem, mert az a csőlakó kinézet nemigen jön be. Belevetjük magunkat a forgatagba, jól szórakozunk, mint kiderül imád alkudozni, amiben persze rám van szorulva némiképp a nyelvismeret miatt. Megkóstolunk pár helyi különlegességet, elviszem a kedvenc fagyizómba, már ha két látogatás után lehet így nevezni a helyet. Nehezen tudok választani, ő szintén, úgyhogy különbözőeket veszünk és egymással is megkóstoltatjuk a másikét. Az emberek nem törődnek velünk, és ez rá rendkívül jó hatással van, csöppet se hasonlít a máskor kissé komor, zárkózott Rob-ra, folyton nevet. Közben telefonálnak a srácok, nagyjából elmesélem nekik merre keressenek bennünket, nagy nehezen ránk is akadnak, úgyhogy utána négyesben mulatjuk az időt. Így már keltünk egy kis feltűnést, illetve én nem, Ők. Pár fiatal lány felismeri őket és odajönnek autogramért, a srácok adnak, és utána rögtön indulni akarnak.

A szállodába visszaérve kis családom fogad bennünket, akik visszaértek a kirándulásból. Érdeklődnek az éjszakánkat illetőleg, de egy figyelmeztető pillantás után egyik se mer mondani semmi árulkodót. Gina megszólalása viszont megakasztja bennem a lélegzetet.

- Mia sorella, elárulnád hol töltötted az éjszakát? Mert az ágyadban nem, az tuti. - Szerencsére megszólal a mobilom a nappaliban, így megszabadulok a válaszadástól, mert bemegyek felvenni, Kris hív vissza. Örül, hogy kerestem, ő is eléggé maga alatt van, megnyugtatom, hogy Rob se érzi magát sokkal jobban, és már bán mindent, főleg miután tőlem is megkapta a magáét. Beszélünk pár percig, aztán megkérdezem, hogy nem lenne jobb ha beszélnének egymással, belemegy, úgyhogy behívom a párját és egyedül hagyom.

Amikor jó fél óra múlva még mindig nem kerül elő, nem bírok a kíváncsiságommal és beosonok a nappaliba. Arra számítottam, hogy halk, szerelmes párbeszéd üti meg a fülemet, de helyett a hálóból Rob dühös hangja hallatszik. Éppen fordulnék vissza, de a következő pillanatban kilép az ajtón, a kezembe nyomja a telefont, és kiront a teraszra. Én sietve követem, és látom, hogy kikerüli a srácokat, és miközben rágyújt elindul valahova.  Mindenki értetlenül néz rám, de csak meghúzom a vállamat, Tom indulna utána, de visszanyomom a székbe.

- Majd én, ha elmentek valahova valakinél legyen telefon, ha összekapta magát jövünk.

Még pont látom a hátát, úgyhogy igyekszem követni. Elég gyorsan halad, én meg szépen lassan követem, a végén a tengerparton köt ki, és leül a homokba. Mellé sétálok, és én is leülök tőle egy méterre, nem szólok semmit, csak bámulom a tájat.

(Rob szemszöge)

Olyan jól telik az egész nap, még azután is, hogy a srácok megjelennek. Kivételesen az se szegi a kedvemet, hogy páran odajönnek fényképezkedni, és aláírást kérni. Bár nem is igen tiltakozhatnék, mert Anna közli velünk, hogy ez kutya kötelességünk, és nem is nagy áldozat, szóval ne sajnáljuk ezt a kis örömet a lányoktól. Kíváncsi lennék, ha őt venné körbe 50-60 egyszerre mit tenne? Jókedvűen érünk vissza a szállásunkra, és azonnal a hűtőre vetjük magunkat. Életemet egy hideg sörért. Jót dumálunk a visszatérő családtagjaival, egészen addig, amíg nem csörög a telefonja. Akkor bemegy, a többiek rögtön faggatózni kezdenek, hogy mi volt az éjjel. Mi hárman összenézünk, Jay elég diplomatikusan közli, hogy volt ugyan egy kis ereszd-el-a-hajamat, de nem vészes. Szerencsére megelégednek ennyivel, és már azon kezdünk tanakodni mit csináljunk ma este. Anna jó tíz perc múlva jön vissza, de csak az ajtóig, onnan kiszól, hogy menjek be. Bent a kezembe nyomja a telefont, hogy Kris van a vonal másik végén, és halkan figyelmeztet, hogy csak okosan.

Megvárom amíg kimegy, besétálok a hálóba és végig fekszem az ágyamon. Kifújom a levegőt és beleszólok.

- Szia Kris.

- Rob, jól vagy? Szia.

Csak nehezen indul a társalgásunk, elnézést kérek tőle, ahogy beszélek vele újra visszatér az a végtelen szerelem amit iránta érzek. Olyan jó hallani a hangját, bánom már amit mondtam neki, és ő is biztosít róla, hogy nem gondolta komolyan amit mondott. Jó lenne most mellette lenni, átölelni, megcsókolni de olyan messze van tőlem. Hosszú ideig beszélünk, újra úgy mint régen, amikor az óceán két partján voltunk éppen, és csak ezek a hívások voltak nekünk. A telefonálásunkat egy férfihang zavarja meg, és nem az én oldalamon. Fojtott válasz, amiből arra következtetek, hogy befogja a kagylót. Aztán újra visszatér hozzám, ott folytatja ahol azelőtt. Viszont egyre többször kérdez rá, hogy a többiek nem hiányolnak-e, nem megyünk-e valahova, ráérek-e. Én nyaralok, hova sietnék?

Ő bezzeg úgy tűnik menne valahova, egy idő múlva nem bírom tovább és rákérdezek.

- Kicsim, ma szabadnapos vagy? Nem kéne még forgatnotok?

- Aha, ma nem dolgozunk, mert valami baj van a díszlettel.

Éppen tudakolnám, hogy mit tervez, amikor egy türelmetlen férfihang ordítja a nevét, hogy menjen már, mert mindenki rá vár. Persze rákérdezek, hogy ki volt az, amire nem ad konkrét választ, de amikor azt mondja, hogy csak biliárdozni indulnak, amit tudtommal utál már kezdek dühös lenni. A tetőpont akkor ér el, amikor közvetlen a telefon közelében szólal meg egy férfihang, az a rohadék már megint, és azt duruzsolja neki, hogy „gyere kicsim, már csak rád várunk”. A büdös k…a életbe. Hát már ez az egy dolog se lehet csak az enyém. Én, csak én egyedül szólíthatom Kris-t Kicsimnek. Elveszi az eszemet a düh és a féltékenység, és nem igazán válogatom meg a szavaimat. Aztán már ő se. Ott tartunk, mint legutóbb. Ordítunk egymással teli torokból. Azt nem tudnám megmondani ki szakítja meg a vonalat, de csak az tart vissza attól, hogy a földhöz vágjam a telefont, hogy történetesen nem az enyém. És Anna tuti kinyír, ha tönkreteszem. Levegőre van szükségem, és egyedüllétre.

Dühösen rontok ki a szobából, és pár lépésnyire az ajtómtól meglátom, éppen indul kifelé. A kezébe nyomom a mobilját, és megelőzve kilépek a teraszra. Nincs türelmem a többiekhez, úgyhogy rágyújtok és nem törődve a hátam mögött felhangzó kiáltással elindulok a vakvilágba.