92. Kelta pillangó…

Sziasztok!

Megint itt vagyok, és akkor most először is válaszok a komikra, amikért nem tudom elégszer elmondani hálás vagyok!

Többen is jeleztétek, hogy a főhősöm túlontúl tökéletes (Roni, Lylia, Detty) igen tudom. És az a nagy helyzet, hogy van még egy dolog, ami majd csak a végén fog kiderülni, ezek után szerintem sokallni fogjátok, de az a magyarázat, az miatt van minden más. Nem fogom lelőni a poént, mert úgy nem ér semmit az egész. De nyugi vannak még olyan dolgok, amihez Anna egyáltalán nem ért.  

Ami az utazást illeti ez ugye már kiderült, mind együtt, békülés? ez egy nehéz dolog, mondjuk úgy, hogy a nyaralás végére mindketten elhatározásra jutnak. Kellan viselkedése: hát sértett a lelkem, de erre azt hiszem van is oka, és férfi, büszke, de ő egy aranyos jó fiú, szóval nyugi, nem lesz ilyen sokáig. Anna makacs, és túlontúl önfejű, de oka van ennek, és ez hamarosan napvilágra kerül.

Ami a gyógytornát illeti, már belejöttem, és jövő héten vége. Pár emberrel már "beszéltem" erről, ha minden jól megy márciusban már megyek dolgozni is. Előtte mondjuk még szeretnék elmenni a páromhoz egy hétre, remélem összejön.

Ami a kocsivásárlást illeti: a balesetig egy J-s Opel Astrám volt, szegény nem ért meg hosszú időt, mert áprilisban lett volna két éves. Az új autóm, (még leírni is gyönyörűség) szintén egy Opel lesz, ugyanúgy Astra Enjoy, 1,6-os, Magic Red színben. Ez persze egyelőre terv, mert a hétvégén nagy családi kupaktanács lesz. Ugyanis annyi pénzem nincs, a kölcsöntől se zárkózom el, de valószínűleg a hiányzó összeget inkább a szüleim és a párom adják kölcsön. Én meg nekik. Úgy néz ki hétfőn megyek a kereskedésbe. Majd addigra eldől a dolog. Hát ennyi, olvassatok, írjatok, és nagyon jó hétvégét mindenkinek.

Dicta 

Ui.: Detty egy Audi Q7-es, hát, tudnék vele mit kezdeni, de az árát nézve olyanom sose lesz. (A teljesítményét ismerve valószínűleg jobb is. :)

(Anna szemszöge)
Reggel végre kipihenten ébredek, bár jóval korábban a megszokottnál. Nikki még vígan szuszog, így halkan magamra húzom a ruhám és kiosonok a szobából. A 12-es táv van beütemezve, sajnos a múlt héten csak kétszer volt időm futni, így most kissé nehezemre esnek az első kilométerek. A végén aztán mégis belejövök, és a karomra erősített számláló jóval többet mutat amikor visszaérek a hotelbe. A lakosztályunkba lépve lihegek rendesen, és boldogan roskadok le az első szabad székbe Jay mellé. Az egész banda itt van, éppen reggeliznek, én is öntök magamnak egy pohár narancslevet, majd még egyet, és csak azután válaszolok Rob-nak. Persze rögtön jönnek a kérdések, és eléggé meglepődnek amikor megmagyarázom hol voltam, és miért.

Reggeli után én lezuhanyzom, a többiek is készülődni kezdenek, a cél megint a tengerpart, de lévén hétágra süt a nap, és ez a társaság nagy részének nem túl jó, a hamarosan kezdődő forgatás miatt rövid idő múlva visszahúzódunk a medence szélére. Ettől viszont az én hangulatom romlik el. Kellan már megint egy bögyös szőke csajt bolondít, csakúgy mint Tom, de utóbbi hódítása hidegen hagy.

Mint egy mantrát ismételgetem magamban: Nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel.

Az ebédet kicsit kitoljuk, majd újra süttetjük a hasunkat pár ital társaságában. Vacsora előtt mindannyian átöltözünk, még Kris is sikerül rávennünk egy rövidnadrágra, Rob legnagyobb örömére. Nekem igazándiból fel se tűnik, de amikor elindulunk, hogy megnézzük azt a nagyon jó helyet amiről Rob és Kris áradozik Jay rákérdez, hogy Tom és Kellan nem jön. Kiderül, hogy nem, ők maradnak a kis barátnőikkel. Mi viszont felkerekedünk, amikor belépünk a bárba már tudom miért volt olyan fontos, hogy éppen ide jöjjünk, megállok és csak rázom a fejem. Hatalmas kivetítő és persze teljes karaoke-berendezés foglalja el az egyik sarkot. Persze hiába ellenkezek addig könyörögnek amíg ráállok, hogy oké, egy szám. Erre Rob bedobja, hogy legyen kettő, úgyis van egy bonusza, amiért a vb-re kölcsönadta Dean-t, akkor most beváltaná. Közlöm vele, hogy jó lesz az neki későbbre, de egye fene, egy gyors, egy lassú. Miután teljesítettem a kérésüket már nem bánom. Jó kedvem van, ami köszönhető annak a nem kevés italnak is ami lefolyik a torkunkon. Jóval éjfél után kerekedünk csak fel, és megyünk vissza a hotelbe, a lakosztályunkat célozzuk meg egy utolsó italra, a hangoskodásunkra a két távolmaradó is előkerül, mert ők is nemrégen értek haza. Mindannyian a nappaliban telepedünk le először nem tűnik fel, hogy Kellan hozzám beszél, mert én a mellettem ülő Taylor-ral társalgok. Csak arra figyelek fel, hogy már harmadszor célozgat a fekete fiúk méretére és teljesítményére. Mikor felnézek látom, hogy a pohara felett engem néz, így rákérdezek. Aztán szó-szót követ, és kissé elfajulnak a dolgok. Amikor leesik mire, illetve kire célozgat vissza akarok vágni, és sikerül is.

- Hallottad már, hogy kis ember nagy bottal jár? – kérdezem és látom, ahogy szó szerint megnyúlik az arca.

(Kellan szemszöge)

Sajnos az este minden igyekezetem ellenére se sikerült kiszednem semmit Ashley-ből, azt mondta, hogy Luca-ról beszélgettek Annával, de ezt nem veszem be. Igaz többször is célzott arra, hogy kár, hogy nem emlékszem arra mi történt az Armani bemutató után. Az rémlik, hogy ott jártam, az is, hogy Anna és én a mosdóban… Az is, hogy utána viszont belevetette magát Ian nyakába, a veszekedés is megvan és, hogy reggel ott ébredtem. És ezek az emlékek nem éppen kellemesek. Egész nap törtem a fejem, de nem lettem okosabb. Ő viszont láthatólag kiszemelte magának Jay-t, vagy Taylor-t. Felváltva bolondítja mindkettőt. Előbbivel a medence partján flörtöl, utóbbival a vízben. Én egy idő után keresek magamnak egy kellemes kiscsajt, apró bikini, hatalmas mellek. Legalább eltereli a figyelmemet.

Vacsora után Tom aki a barátnőjét fűzi rákérdez, hogy megkeressük-e őket, vagy csatlakozunk a többiekhez. Hát naná, hogy az első. Nem messze van egy disco, ott kötünk ki, de kiderül, hogy őket inkább érdekli az ingyen pia, mint mi, mert szépen lassan lerészegednek. Visszakísérjük őket a szobájukhoz, még éppen időben búcsúzunk el tőlük, mert amint becsukódik az ajtó lábdobogás és a hányás félreérthetetlen hangja szűrődik ki. Leülünk a szobánkban még egy utolsó sörre, de még el se fogy amikor meghalljuk a többiek hangját. Csatlakozunk hozzájuk, ők is innának egy utolsót. Amikor meglátom a falatnyi ruhában, ahogy a zene ritmusára ringatózik eszembe jut az utolsó alkalom amikor táncolni láttam, aztán azok a képek, amin azzal a Hamilton gyerekkel tette ugyanezt valami discoban. Hála annak a nem kevés piának amit én is lenyomtam az este kötözködnivaló kedvem van. És ki mással, mint vele.

- Hallottam, hogy a fekete srácok igen alaposak… - rám néz és megszólal.

- Te nekem célozgatsz – kérdez rá, és ezt nem hagyhatom szó nélkül.

- Hát tudtommal te szűrted össze a levet eggyel – olyan ártatlanul néz rám, hogy majdnem beveszem, hogy nem tudja miről beszélek. – Gondolom hangulatjavításra kellett. Bár a srác elég alacsony, de gondolom ez nem lehetett akadály.

A válaszától enyhén szólva padlót fogok, elhallgatok, de pár perc múlva eljön az én időm a visszavágásra.

(Anna szemszöge)

Miután visszavágtam Kellan-nak nem törődök vele, de jó tíz perc múlva hála a nyitva hagyott erkélyajtónak, és a bent égő lámpáknak betéved egy éjjeli lepke. Ash azonnal sikítva felugrik, én csak elhessegetem magamtól, Ő viszont megszólal.

- Mit ijedezel Ashley, ez csak egy buta kis lepke, aki repked egyik virágról a másikra, kis könnyűvérű élőlény. Emberbe is van ilyen, van aki még magára is tetováltatja, hogy mások is lássák mindenre kapható.

Na ezt már nem bírom elhallgatni, felpattanok és nem érdekel, hogy a székem hangosan csattan a földön. Hogy megelőzzem a bajt, mert komolyan megfordult a fejemben, hogy beverem az orrát bemegyek a szobánkba. Hangosan bevágom magam mögött az ajtót, és leülök az ágyamra, majd szinte azonnal felpattanok. Nincs semmi szégyellnivalóm…

(Rob szemszöge)

Reggel úgy ébredtem, mint aki egy hétig aludt, pedig az éjjel igencsak sokáig szerettük egymást Kris-szel. Nem tudok betelni vele, élvezem, hogy mellettem alszik és kel, és ez most jópár hónapig így lesz. A nyaralás jó ötlet volt, szerintem a többiek is jól érzik magukat. Éppen reggeliztünk, amikor Anna visszaért, hála a párás levegőnek csurgott róla a veríték.

- Ma mennyi volt? – kérdeztem rá azonnal.

- Kicsivel több, mint tizenöt – felelte, mire persze el kellett mesélnie, miért fut reggel ennyit. A magyarázat a többieket is akárcsak engem annak idején elképeszti.

- Pár éve a nagynénémnél mellrákot diagnosztizáltak, túlesett a műtéten, aztán a kemoterápián, szerencsére már jó ideje tünetmentes, de még jó darabig nem érezheti magát biztonságba, ha egyáltalán valaha abban lesz. Amikor felépült és megerősödött hallott először erről a jótékonysági futásról. Megkért bennünket is, és idén már negyedik alkalommal veszünk részt rajta mindannyian. A szüleim, a nagybátyáim, az unokatestvéreim.

- És milyen táv? – kérdezett rá Tom.

- Mi fiatalok a leghosszabbnak indulunk neki, az fél-maraton, valamivel több, mint 21 km.

Napközben szinte nem történik semmi említésre méltó. Arról már régen letettem, hogy sikerül őket kibékítenem. Anna kerüli Kellan-t, és csak akkor szól hozzá, ha feltétlen muszáj. A haverom viszont úgy viselkedik, mint egy idióta. Piszkálja, csajozik, és iszik szakadatlanul. Talán ha ma látta volna énekelni akkor ő se tudna ilyen közönyös lenni, de nem neki azt a szőke tejcsárdát kellett kísérgetnie. Amikor visszaértünk volt valami a levegőben, éreztem, hogy baj lesz, csak nem tudtam, hogy ekkora.

Amikor az augusztusi címlapokra célozgat már aggódok, de aztán hallom, hogy Anna visszavág. De Kellan utolsó megjegyzése betette a kaput. Az arcán átsuhanó fájdalom mielőtt berohant a hálóba, és az, hogy én pontosan tudom mennyire rosszul érinthette ez, kihoz a sodromból.

- Baszd meg Kellan, hogy te mekkora bunkó vagy. Hamár egyszer láttad, milyen tetoválása van Annának megnézhetted volna alaposabban. Szerinted azok a számok ok nélkül vannak ott? Azt se tudod mit jelent, csak nem látsz a féltékenységtől.

- Miért te talán tudod? – ugrik fel ő is a székéből, mire azonnal bólintok.

- Az nem egy lepke, hanem egy kelta pillangó. Az újjászületést, a megújulásba vetett hitet szimbolizálja. Körülötte a számok pedig…

-… annak a napnak a dátumát jelzik amikor úgy éreztem meghalt egy részem, mert elvesztettem a kisbabámat – szólal meg mellettem Anna, miközben megfogja a kezemet. - Azért viselem magamon, éppen itt a méhem felett, hogy örökre emlékezzek rá.

Döbbent csend, mindenki arra a pontra mered, amit lejjebb húzva a szoknyája derekát felfedett, de én csak az arcát nézem. Sugárzik róla a fájdalom. Próbálom átölelni, de eltol magától, megrázza a fejét, majd újra Kellan felé fordul.

- De persze téged nem érdekel a dolgok jelentése, sokkal könnyebb így ítélkezni, igaz?

Halkan azt mondja lemegy a partra, követném, mert szeretném megvigasztalni. Ez a marha most igazán megbántotta, nem is beszélve arról mennyire nehezére eshetett beszélnie erről. Kris felé fordulok, hogy megmondjam neki, hogy lemegyek utána és igyekszek lelket önteni belé, de az arcára pillantva megtorpanok.

- Rob, hol láttad te Anna tetoválását? – kapásból válaszolok.

- Budapesten – hozzá lépnék, de a szemében megbújó fájdalom megállít. A francba, valamit elfelejtettem kimondani. – de csak fényképen.

Erre szerencsére felkapja a fejét.

- Kicsim, mondtam, hogy nem történt köztünk semmi, hiszel nekem? – rövid tétovázás után bólint, mire fellélegzek és folytatom. – Emlékszel a nappalit borító üvegfalra, van mögötte egy hatalmas polcrendszer. Rengeteg könyvvel, cd-vel dvd-vel és egy csomó fotóalbummal. Abban láttam. És az előbb sem néztem oda...

Szerencsére elfogadja a magyarázatom, és hagyja, hogy átöleljem és nem tiltakozik amikor megcsókolom. Aztán leülök és őt is az ölembe húzom. A társaság létszáma időközben kissé megcsappant, Kellan és Jay is eltűnt. Előbbi állítólag azért, hogy kiszellőztesse a fejét, utóbbi pedig Anna után indult, amiért rendkívül hálás vagyok neki.

(Kellan szemszöge)

Bántani akartam, igen. De nem így, és ha tudom, hogy mi a jelentése a rávarrt tetoválásnak eszembe se jut felhozni. Féltékeny voltam, bevallom. Eddig csak sejtettem, hogy volt valami közte és az között az autóversenyző között, de miután célzott a méretére megbizonyosodtam. Most se jobb, hogy tudom, az pedig, hogy kiderült, Rob-bal is ágyba bújt csak még rosszabb. Mert lehet, hogy Kris bevette azt a dumát a fényképről, de én nem. De mégis mindezek ellenére az a fájdalom ami a szeméből sugárzott, az elcsukló hangja ahogy a babáról beszélt szíven ütött. El kellett jönnöm. Először csak szerettem volna kiszellőztetni a fejem, mert elég sokat ittam és az elmúlt pár perc…

Egy ideje viszont ahogy mászkálok a parton céltudatosan közlekedem, Őt keresem. Bocsánatot akarok kérni. Nem is, bocsánatot kell kérnem. Mert hiába tagadom igenis fontos, hogy mit gondol rólam, és Isten lássa lelkemet ezt nem akartam.

Amikor meglátok egy alakot a parton a homokban ülve először nem vagyok benne biztos, hogy ő az, de megcsillan a holdfény a haján, és így már összetéveszthetetlen. Megnyugszom, hogy oké, nincs semmi baja, éppen indulnék felé, de valaki megelőz.

Jay lép oda és ül le mellé a homokba. Magához öleli, ami rosszul esik. Én akarok ott lenni, hozzám húzni és megvigasztalni. Elmondani, hogy nem úgy gondoltam. De aztán rájövök, hogy jobb így, rám egészen biztosan haragszik, és nem akar látni.

Visszamegyek a hotelbe, és jó ideig ébren fekszem az ágyamban a plafont bámulva a sötétben. Hallom amikor a barátom visszajön, de nem szólalok meg.

(Anna szemszöge)

Rosszul esett, kimondhatatlanul fáj, hogy eszembe jutatta a kisbabámat. Persze nem tudhatta, de akkor is. Az mondjuk rejtély számomra, honnan tudhatja Rob a jelentését, bár ha felidézem a szavait, mintha nagyapa használta volna ugyanezeket.

Hallottam, hogy valaki utánam szól, de nem akarok most senkit, magányra vágyom. Nem tudom hova mehetnék, pár perc alatt a tengerparton kötök ki. Leülök és átkulcsolva a térdemet bámulom a sötét vizet. A távoli csillagokat. Igyekszem kikapcsolni a gondolataimat, mint már annyiszor azóta. Nem tudom mióta ülök itt egyedül, nem is hallom meg a lépteket, csak amikor valaki mellém lép. Azonnal feltámad bennem a védelmi ösztön arra kapom a fejem, de szerencsére Jay az.

- Ideülhetek? – kérdez rá, és amikor bólintok leül mellém. Nem szól semmit, én se teszem. Nem vagyok rá képes. Érzem a kezét a vállamon, ahogy magához húz, örömmel simulok hozzá, jó érzés, hogy van mellettem valaki. Némán ülünk, pár könnycsepp gördül végig az arcomon, de lopva letörlöm. Illetve lehet, hogy észrevette, de nem tesz rá megjegyzést.

Nem tudom meddig vagyunk így összebújva, de sikerül megnyugodnom. Kibontakozom az öleléséből.

- Menjünk aludni – szólalok meg, mire feláll, engem is felsegít és egymás mellett sétálva visszamegyünk a hotelbe. A szobám ajtajához lépve látom, hogy kinn hagyták nekem a kártyát, puszit nyomok Jay arcára, és belépek.

 

A fürdőben igyekszem a lehető leghalkabban átöltözni, majd ágyba bújok. De sokáig fekszem ébren. Azon gondolkodom hol és mikor romlottak el ennyire a dolgok. Tudom, én is hibás vagyok. A születésnapomkor tudtam, éreztem, hogy szeret, csodálatos másfél nap volt. Talán ha ott megadom neki amit kér? De nem éreztem helyesnek, hiszen irányítani akart. Aztán Johannesburgban, na ott határozottan én hibáztam. Én és a konokságom. Megbántottam, és azt hiszem megsértettem a büszkeségét. Láttam valamit a szemében, de túlságosan is emlékeztem még Ricsi szavaira, nem akartam megint elveszíteni az önállóságomat, valaki alárendeltje lenni. Igen, valószínűleg bennem van a hiba, de akkor se ezt érdemlem, miért kell megaláznia? És mégis, hogy hihet el mindent, amit az újságok írnak. Éppen Ő? Tudnia kéne, mennyi hülyeséget összehordanak a lapok. Az pedig, ahogy a partyn bánt velem, mint egy olcsó kurvával, akit megdughat a wc-ben. Egy percen múlt minden, hatvan másodperc, ennyi elég lett volna, hogy magyarázatot adjak neki, de ő faképnél hagyott. De akkor miért csinál úgy mintha féltékeny lenne és számítana neki mit teszek?

(Rob szemszöge)

Éjjel újra és újra bizonyítom Kris-nek, hogy mennyire szeretem, szavakkal, érintéssel, minden módon. Látszólag hisz nekem, de a kételkedés legapróbb szikráját is el akarom oltani a lelkében. Sokáig beszélgetünk, és persze szeretkezünk, így nem csoda, hogy reggel csak későn ébredünk. Miután mind a ketten lezuhanyoztunk a nappaliba megyünk, hogy megrendeljük a reggelit. A kanapén találjuk Nikki-t, aki elég gondterheltnek tűnik. Elárulja, hogy már régóta fenn van, de Anna úgymond eltűnt. Úgy néz ki nem aludt az ágyában, igaz a takaró gyűrött, de nincs visszahajtva.

Az első gondolatom az, hogy futni ment, tegnap is azt tette, felfordítjuk a szobájukat és tényleg nem találjuk se a cipőjét, se azt az izét amit a karjára szokott húzni. Csak egy pillanatig tart a nyugalmam, mert az órára pillantva látom, hogy már igencsak késő van, vissza kellett volna érnie. Időközben megérkeznek a többiek, Jay azt mondja az éjjel teljesen rendben volt, amikor visszajöttek. Rácsörgök a telefonjára, de az az éjjeliszekrényén kezd el zenélni. Lassan mindenki megérkezik és a paranoiám, hogy valami baja van idővel mindenkire átragad. Valami baja történt. Próbálok információt szerezni, ami Kellan segítségével összejön, de amikor megtudjuk mikor kelt, ami több mint három órája volt, és ezek szerint annál is korábban indult el, mint sejtettem már komolyan ideges vagyok.

Mi a francnak kellett éppen Mexikóba utaznunk, itt szar a közbiztonság. Ha megtámadták? Oké megtudja védeni magát, de egy többfős társasággal vagy ne adj Isten egy fegyverrel szemben esélye sincs. Vagy ha elrabolták? Oké, még nem sejtik, hogy ki a nagyapja, de az én barátnőmet játssza, és azt folyton lehozzák az újságok, hogy mennyit keresek.

Ha bármi baja lesz, ha csak egy haja szája is meggörbül nekem annyi. És most nem csak arra gondolok, hogy a nagyapja, a rokonai kicsinálnak, szépen egymás után. Nem, nem a haláltól félek, hanem a bűntudattól, mert én vettem rá erre a hülyeségre.

Hol a francba lehet?

(Kellan szemszöge)

Reggel másnaposan és egyedül ébredek, Jay nincs sehol. A zuhany alatt igyekszem magamhoz térni, kevés sikerrel. Felkapok egy rövidnadrágot és úgy döntök, új nap, új élet. Ezért elindulok a szomszéd lakosztályba bocsánatot kell kérnem Annától, aztán megpróbálok szerezni egy repülőjegyet egy délutáni járatra és hazautazom. Jól meglesznek nélkülem.

Amikor a kopogásomra kinyílik az ajtó Tom néz szembe velem, majd rögtön faképnél hagy.

- Csak Kellan az… - mondja a háló irányába haladva.

- A rohadt életbe, hol lehet? – hallom Rob ideges hangját, és csak most tűnik fel, hogy mindenki itt van. – Hogy a büdös francba működik ez az izé? – mérgelődik, legnagyobb meglepetésemre Anna telefonjával a kezében, amit vadul nyomkod.

Elveszem a kezéből, és kinyitom a billentyűzárat, láttam párszor, hogy csinálta, és szerencsére nem változtatott kódot.

- Na végre… - kiált fel a haverom, nekem meg csak most esik le mit tettem. Félve nézek körbe tartva a tulajdonos reakciójától, de sehol se látom. – A francba, ez szerint nyolckor kelt, kb. tíz perc alatt tuti elkészült. Mindjárt 11, már régen vissza kellett volna érnie.

- Hol van Anna? – kérdezek rá, mire felvilágosítanak, hogy ez az amit senki se tud. A futó cucca hiányzik, de már legalább másfél órája vissza kellett volna érnie.

Mindenki aggódik, csoportokra oszlunk, hogy bejárjuk a környéket. Én Ashley-t kapom társamul, gondolom mindenki más haragszik rám. Arra gondolnak amire én. Az Én hibám. Lehet, hogy azért nem jött vissza, mert az este megbántottam. Remélem nincs semmi baja.

 Azt nem tudnám elviselni…