88. Egy sorsdöntő találkozás…

(Rob szemszöge)

Kedd este szállunk le a Bob Hope-on, Anna egyenesen Luca házához viteti magát, én pedig hazakísérem Kris-t. Nála töltöm az éjszakát, és reggel fájó szívvel búcsúzunk el egymástól. Ugyan csak másfél hétre, hiszen a terv szerint jövő csütörtökön, legkésőbb pénteken érünk a srácokkal New Orleans-ba, de az még olyan távoli időpontnak tűnik most. Én is az olasz házához vitetem magam, szerencsére nem látok egy fotóst se, Anna már majdnem készen van, így egy gyors reggeli után újra taxiba ülünk és a megbeszélt stúdióhoz vitetem magunkat.

Ott már vár ránk Steph, a „barátnőmet” rögtön átadja a sminkesnek és a fodrásznak, velem meg átveszi a következő hetek feladatait. Elmondom neki, hogy holnap útnak indulok a srácokkal, de telefonon el tud majd érni. Megkérem, hogy ha nagyon kedves leszek megszervezne-e nekem egy utazást. Szerencsére Kris örömmel belement a dologba, Ash és Luca is csatlakozik majd hozzánk, igaz utóbbi csak pár nap késéssel. Az uticélunk Mexikó, azzal a kikötéssel, hogy valami nem túl forgalmas hely kéne. Még szándékomban áll megkérdezni másokat is, úgyhogy a létszám egyelőre nem tisztázott. Morgolódik, de aztán persze belemegy. Amíg engem is előkészítenek Annával beszélget, illetve mintha nyugtatgatná, de mivel távol vannak tőlem nem hallom.

A fotózás? Hát az fergeteges. Az első pár beállítás nehezen megy, szinte szégyenlősnek tűnik, de pár perc után ahogy vártam belejön. Az ügynököm felfelé tartott hüvelykujját látva nincs kétségem a képek jól sikerülnek, és meglehetősen hamar végzünk is. A fotós azonnal megkörnyékezi, hogy szívesen elkészítené a portfolióját, amit nevetve visszautasít. Az újságíróval szemben viszont brillíroz. Mindenre azonnal van válasza és annyira jól játssza a boldog barátnő szerepét, hogy Steph a taxi felé menet megkérdezi, hogy biztosan nem akarja megpróbálni a filmezést?

Egy közös ebéd után elbúcsúzunk tőle, és mi ketten felszedjük a barátaimat a reptéren. Eredetileg arról volt szó, hogy szállodába megyünk, de Anna letárgyalta Luca-val, így miután lerendezzük a bérelt autó papírjait hozzájuk kocsikázunk. Ash ma nincs, mert el kellett utaznia, bezzeg az a kis átokfajzat Marlow itt maradt. Amennyire látom a dög igencsak feminista, mert minket négyünket rühell, de bezzeg Annát folyton képen nyalja, ha felveszi az ölébe. Este ő főzi a vacsorát, legnagyobb örömünkre, bár szab egy feltételt, mindenkinek segítenie kell. Sam terít, Luca tésztát főz, én keverem a salátát és Tom mivel másra használhatatlan mosogatni fog. A hús, a mártás, a köret, a desszert viszont Annára marad, és mégis mintha ő még így is gyorsabban végezne mint mi?!

Reggel aztán eljön a búcsú ideje, de előtte felsorol egy csomó dolgot amire mi nem is gondoltunk, de valóban szükséges lehet, így morgolódva ír egy listát, majd figyeli ahogy a srácok bepakolnak az autóba.

Állok előtte, valami furcsa érzés kerít hatalmába. Ez most nem olyan mint a Kris-től való búcsúzáskor, de mégis kellemetlen. Együtt töltöttünk három hete, és azt hiszem kialakult közöttünk valami. Egyfajta ragaszkodás, de tisztán baráti, ami remélem nem is fog elmúlni már soha. Végtelenül hálás vagyok neki, kicsit jobban megismertem, de kiismerni szerintem az életben nem fogom. Megöleljük egymást, a srácoktól szintén így köszön el, de persze nem is ő lenne, ha búcsúzóul azért nem vetne oda még egy mondatot.

(Anna szemszöge)

Egyenesen Luca-hoz taxizom, és boldogan üdvözlöm. Szerencsére megszűnt a kettőnk közötti feszültség ami Johannesburgban búcsúzáskor volt, hála a többszöri telefonbeszélgetéseknek, és gyanítom, hogy Ashley-nek. Aki amennyire látom a szabadideje nagy részét, ha nem az összeset itt tölti. Erre következtetek a mindenhol fellelhető női dolgokból és abból, hogy a kutyájának itt is van egy tálja, kis kosara. (Nevetnem kell azon, hogy az olasz keresztülvitte az akaratát, mert a kosár a nappaliban kapott helyet, és hiába néz felfelé a kis rosszcsont, a gazdája fájó szívvel, de közli vele, hogy nem jöhet az emeletre.) Reggel megint csak futással kezdek, majd zuhany-hajmosás. Próbáltam kifaggatni őket, akárcsak Stephanie-t, hogy mire számítsak, de mégis felkészületlennek érzem magam. Mindhárman azt mondták, az egyetlen amit megtehetek és tegyek is meg az a gyantázás, de ezt megoldottam Budapesten, így makulátlanul szőr és pihe nélküli vagyok, akárcsak máskor. Szintén ott voltam kozmetikusnál, a sminkemet és a hajamat úgyis megcsinálják, és a ruhákról is ők gondoskodnak. Elvégre a Vogue-nak készülnek a képek.

Számomra mondjuk még mindig érthetetlen mi érdekeset találnak bennem, bár ha úgy gondolok a dologra, hogy Bennünk, akkor már nem is olyan furcsa. Én vagyok a világ egyik legrajongottabb férfijának a barátnője.  

Némán tűröm, hogy rám kenjék a vakolatot, elkészítsék a frizurámat. A ruha még tetszik is sőt a végeredménnyel sincs gondom, de mégis mi a francot csináljak a fényképezőgép előtt?    

Steph elég furcsán figyel, de megnyugtatom, hogy nem leszek rosszul, legalábbis remélem. Az mondjuk nem sokat segít, hogy közli, hogy ezen kívül egy csomó más felkérésünk is van, igaz a hamarosan kezdődő forgatásra hivatkozva igyekszik visszautasítani őket. Eddig három beszélgetős illetve show-műsorba hívtak bennünket közösen, reménykedve néz, de azt kategorikusan és azonnal hárítom.

Az első pár perc kínos. Több okból is, nem tudom mit kezdjek a kezemmel-lábammal, mit Rob derekamat átölelő kezével. Nem is beszélve arról, hogy az addig tetsző ruha amint leülök elé, és nekidőlök a hátának szétnyílik, és mindjárt rövidnek is tűnik. Amikor a fotós nem figyel hülyeségeket sugdos a fülembe, így pár perc múlva már kicsit felengedek.

Az újságíró aki persze nő, viszont elég kedvesnek bizonyul. Mindenféléről kérdezget, például most megtudom, hogy a futár árult el bennünket Londonban, hogy éppen mit művelünk, és ő is rákérdez mit készítettünk. Neki elmesélem, még a receptet is, az interjú után. Nagyon vigyázok arra, hogy mit mondok, mert az egy dolog, hogy máskor ugratom Rob-ot, de az egész világ elé nem fogom kiteregetni, hogy milyen hiányosságai vannak az élet terén.

Steph meghív bennünket ebédelni, utána pedig elmegyünk a srácokért. Így hogy hárman vannak fergetegesek. Mint akik kb. tíz évesek. Folytatják egymás mondatait, az agyuk együtt forog. Irigylem ezt a fajta kapcsolatot tőlük, ami nekem nem adatott meg. Talán ha én is rendesen járok iskolába… de most már késő, és igazándiból, nem bánom, hogy ezt az utat választottam. A vacsorakészítés nagy része persze rám marad, de öröm nekik főzni, mert olyan jó étvággyal esznek.

Reggel aztán új nap kezdődik, ami egyet jelent azzal, hogy el kell válnunk egymástól. Azt hiszem hiányozni fog, mert minden esetlensége, morgása ellenére megszoktam, hogy ha felébredek ő előbb-utóbb felbukkan. Még az utolsó perceket is azzal töltöm, hogy listát írok, mert ők persze nem gondolnak olyanokra, mint térkép, ásványvíz (oké a sör megvan, de mit iszik a sofőr, ha megszomjazik, és közel s távol nincs semmi?) legalább egy zseblámpa és plusz elem, ha éjjel lerobbannának.

- Sam légy szíves, tegyél nekem egy szívességet. Te vagy az egyetlen akiben megbízom. – Fordulok búcsúzóul a csapat szerintem leg érettebb tagjához, már ha hármuk közül ki lehet valakit emelni ilyen szempontból. - Vigyázz erre a kettőre, mert képesek elhagyni a fejüket is ha nincs rajta sapka és napszemüveg.

Ő csak nevet, a másik kettő persze morog, de a végén lelkesen integetek utánuk a feljáróról, egészen addig amíg el nem tűnik az autó a szemem elől.

Az estét hármasban töltjük, mert megjött Ash is, borozgatunk, beszélgetünk. Őket is irigylem, sugárzik róluk a boldogság, az összetartozás, az egymás iránti szerelem. Fáj egy kicsit, hogy ezzel szemben én egyedül vagyok. Vágyom egy társra, aki mellettem van. Akiért érdemes reggel jókedvűen kelni, aki mellé este bebújhatok az ágyba. Még reggel futás közben is ez jár az agyamban. Kockáztassak? Vagy ne? Mert az éjjel megint vele álmodtam, és tagadhatom akárhogyan én nem valakit akarok, hanem ŐT. Kellan befészkelte magát az agyamba, kényelmes kis odút készített magának, és úgy érzem nehéz lesz onnan kiköltöztetni. És végülis miért ne tehetnék egy próbát?

Gyorsan csomagolok, és készülődöm, csak négy napra megyek, nem kell sok minden elég egy bőrönd.

Hívok egy taxit, és megkérem, hogy vigyen el az adott címre, és várjon meg. Kétszer is hosszan megnyomom a csengőt, de semmi mocorgás. Telefonálni nincs merszem, mert tartok attól, hogy ha meghallja a hangom kapásból lerakja, vagy ha megismeri a számom fel se veszi. Ígyhát dolgom végezetlenül ülök be a rám váró kocsiba, hogy a reptérre vitessem magam.

(Kellan szemszöge)

A futásból tartok hazafelé, amikor befordulok a sarkon éppen látom, hogy elindul egy taxi a ház elől. Csak remélni merem, hogy a tegnap éjjeli csaj távozott, és nem vitt magával semmit. Végülis Zack itthon van. Amikor belépek a lakásba éppen jön velem szemben, valószínűleg zuhanyozott, mert még vizes a haja.

- Elhagytad a kulcsod? – kérdez rá – vagy miért csengettél?

- Nem én voltam – nézek rá – az előbb innen indult egy taxi, azt hittem a csaj…

- Nem az már elment mielőtt bementem a fürdőbe… - feleli - te Kellan ezután már haza is hozod őket, mert akkor jobb lesz elzárni pár dolgot.

- Nem, ez most csak… így alakult.

- Figyelj haver én nem akarok beleszólni, de meddig csinálod ezt? Hiába dugsz meg minden szőke nőt a városban, attól még egy se lesz Anna.

Csúnyán nézek rá, és bevágva magam után az ajtót megyek a fürdőbe. Miért nem tudom elfelejteni, pedig próbálom, igazán.

Rájöttem valamire, hiábavaló folyton azt néznem, hogy a csajnak akit éppen ágyba akarok vinni milyen a haja. Éppen ellenkezőleg, jobb is ha szőke, így miután otthagyom elégedett vagyok, hogy nem dőltem be még egy hozzá hasonló ribancnak. Mert csőbe húzott az biztos. Szinte függővé lettem, napi rendszeres elfoglaltságaim közé tartozik immár, hogy megtudjam mit tesz éppen. És képekből nincs hiány, fotók amint Rob rajongóit hívja a lakásába, fotók amint mellette áll amikor autogramot osztogat, mennek a fotósok gyűrűjében a reptereken. Budapest, London… Képek ahogy motoroznak, egy koncertről távoznak, vagy a barátaikkal szórakozni mennek. Ott az egész banda, de én csak őt látom. A legrosszabb mégis az a cikk volt, amit arról olvastam, hogy Angliában közösen főztek, a futár szerint aki az alapanyagokat vitte nekik, és így bemehetett a házba sugárzik róluk az erotika, ahogy egymás után a fakanalat lenyalták. Te jó ég, Pattinson és a főzés?! És mi van Kris-szel?

Hát erre is választ kapok, mert a taxis eset után két nappal, vasárnap Rob rám csörög. A kérdésemre azt mondja Kristen jól van, éppen hozzá megy a barátaival, mert kocsi túrán vannak. Felhívja a figyelmemet, hogy Anna viszont New York-ban van. Mindezt olyan hangsúllyal, mintha ez nekem fontos lehetne. Aztán kiderül, hogy a hívása oka az, hogy kitalálták, hogy lenne egy kis nyárbúcsúztató pihenés így a forgatás előtt.

22-én utaznánk Mexikóba, Kris, Ők, Tom, Ashley, Nikki, Taylor, Jay.  Luca meg a hétvégén jönne utánunk. A kérdés az, hogy én mennék-e. Hát erre mit felelhetnék, az ők egyértelműen Annát is magába foglalja, és nekem eszem ágában sincs asszisztálni az ő hármasukhoz. Lehet, hogy Kris még fiatal és vakon bízik benne, de én nem veszem be, hogy nem történt közöttük semmi. Úgyhogy visszautasítom a meghívást.

A napjaim változatlanul telnek, ma egy divatbemutatóra vagyok hivatalos, bár a program ezen részét már lekéstem, de a party megvár. Pózolok a fotósoknak, majd igyekszem elvegyülni a tömegben. Egy itallal a kezemben nézem ki legyen a ma esti áldozat. Jópáran vannak, egy kitűnik a tömegből, magas, napbarnított bőrrel, feltűzött szőke hajjal. Falatnyi ruha, ígéretes alakkal. Igen, ez határozottan megfelel. Szerencsém van, mert még a társaságában állókat is ismerem, Nina-val forgattam már együtt, Ian-nal meg valami bemutatón találkoztunk. Ahogy figyelem őket nem tűnik úgy, mintha a csaj hozzá tartozna ezért megindulok feléjük. Vadászat indul.

Megpuszilom a kis feleségemet, merthogy Nina azt alakította, kezet fogok a mellette állóval, majd a harmadik személy felé fordulok. Ahogy az arcára emelem a tekintetem megáll a szívverésem…

(Anna szemszöge)

New York sose lesz a kedvencem, bár az, hogy a legjobb barátnőm ideköltözött javít egy kicsit a népszerűségi listán való elhelyezkedésén. A reptéren megérkezéskor fotósokba botlok, mosolygok nekik, és közlöm, hogy igen egyedül jöttem a barátnőmet meglátogatni, és nem Rob nem jött velem, sőt nem is fog utánam repülni, mert ő is a barátaival tölti a napjait. A taxiban is azon töröm a fejem, ki a francot érdekelhet ebben a világban, hogy én éppen mit teszek, nincs elég híres és tehetséges ember ezen a világon, akit követhetnének?

Csak a lakásba belépve terelődnek el a gondolataim, mert meglátva Sarah-t boldogan ugrok a nyakába. Colin még dolgozik, így két órán át megállás nélkül pletykálkodunk. Akkor beiktatunk egy rövid vacsoraszünetet, mert az a drága ember hozott nekünk egy kis kínait. Aztán viszont elvonul „dolgozni”, a felesége szerint meccset nézni, jó kifogás és imádom érte, hiszen holnap szombat, munkaszüneti nap.

Mi zavartalanul folytatjuk tovább jóval éjfél, két csomag sós mogyoró és két üveg félédes Chateau de Bel-Air után megyünk csak aludni, azzal a megnyugtató tudattal, hogy mindent megbeszéltünk. Reggel enyhe fejzúgással ébredek, de nincs lazsálás irány a Central park, és ezúttal 8 kilométer. Zuhany és reggeli után belevetjük magunkat a város forgatagába, estére szerzett nekünk két jegyet a Broadway egyik most futó színdarabjára, ahol persze nem úszom, illetve ússzuk meg a fotósokat. A barátnőm döbbenten bámul rám.

- Ez mindig ilyen? – én csak bólintok, és belekarolva leintek egy taxit. – És hogy bírod?

- Elég jól, kis edzés jövőre nézve.

Elkomorul, tudja mire gondolok, egész úton hallgat és bámul kifelé az ablakon. A liftben szólal meg legközelebb.

- Anna, biztos, hogy akarod te ezt? Nem gondoltad meg?

Töprengek egy darabig, aztán válaszolok.

- Nincs sok választási lehetőségem, te is tudod. Nem akarok fájdalmat okozni neki. És különben is volt választási lehetőségem. Szóval… Egyébként ez még nem is volt olyan rossz, látnád amikor a rajongók is jönnek, ha Rob-bal vagyok. Az kicsit félelmetes tud lenni.

Másnap már nem fosztom meg Colin-t a feleségétől, és nem is mozdulunk ki a lakásból, együtt főzünk, akárcsak annak idején az egyetemen. Átvesszük a másnapi stratégiát, mert  bár már három napot az irodában töltött senki se tudja, hogy mi ismerjük egymást. Viszont előbb-utóbb úgyis kiderülne, úgyhogy abban egyezünk meg, hogy reggel egy kicsit később megyek be mint ő, de el fogom mondani a barátságunkat Adam Cross-nak, aki az itteni igazgató, és Sarah főnöke.

Így is lesz, futás, zuhany, reggeli, és egy taxi amivel a hátsó bejárathoz vitetem magam. Hivatalos ruhát öltöttem, remélhetőleg nem fedeznek fel, a recepción bejelentkezem. Megint a szokott üdvözlési forma, megrökönyödés amikor meghallják a nevemet, szemlesütve közlekedő emberek, és a liftig elém siető igazgató. Azonnal az irodájába kísér, én meg a közepébe vágok. Először az itt folyó ügyekről beszélünk, aztán rákérdezek mi a véleménye Sarah-ról.

- Dr. Watson igazán nagy nyereség a cégnek. Rendkívül rugalmas, mindig felkészült, és igazán kedves teremtés. Ismeri talán? – kérdez rá.

- Igen, - felelem mosolyogva – Sarah-val együtt jártunk egyetemre, Ő a legjobb barátnőm.

Döbbenet sugárzik az arcáról, és minden gondolata leolvasható.

- Nyugodjon meg Mr. Cross, nem azért raktuk ide, hogy az Ön helyére lépjen. Nagyapával együtt úgy gondoljuk, hogy ön kitűnően végzi a dolgát, egyszerűen szükség volt egy ügyvédre, és ő igazán jó a szakmájában.

Úgy tűnik sikerült megnyugtatnom, a nap további részében végigkalauzol az összes részlegen, együtt ebédelünk hármasban, nem is titkolom a barátnőmhöz való viszonyulásomat, ha valakinek nem tetszik, az keressen magának másik munkahelyet. A másnap is így telik, este megköszönve a vendéglátást (amin nevetve hárítanak, hogy ők laknak közvetve az én lakásomban)  elviszem vacsorázni őket a Destino-ba. Persze azonnal megkapom, hogy jellemző rám, naná, hogy egy olasz éttermet választok. Utána viszont biztosítanak róla, hogy milyen jól tettem, mert régen ettek ilyen jót.

Reggel mielőtt elmennek dolgozni szomorúan búcsúzunk el, Sarah a lelkemre köti, hogy ne adjam fel a próbálkozást csak azért mert nem találtam otthon, keressem meg Kellan-t és beszéljek vele.

Hajlok erre, de aztán a találkozásra mégse kerül sor napokig. Mindig van valami, hol Luca kér segítséget üzleti ügyekben, hol Ashley akar vásárolni, ami halaszthatatlan és rendkívül fontos.

Ezúttal értem az indokát, mert pénteken este programunk van. Eredetileg csak nekik, de ragaszkodnak hozzá, hogy velük tartsak. Ash azért, mert első alkalommal jelenik meg hivatalos rendezvényen a barátom párjaként. A nevezett viszont arra hivatkozik, hogy mint családtagnak kötelességem támogatni a barátnőjét. Nem ellenkezem, végülis csak egy divatbemutatóról és az azt követő party-ról van szó. Hagyom, hogy rábeszéljen egy koktélruhára, sőt, hogy eltereljem a figyelmét a sminket, frizurát és ékszereket illetőleg kikérem a véleményét. Taxival megyünk a bemutató helyére, ahol egy nem várt dolog fogad. Azt egyikük se említette, hogy fotósok és stábok előtt kell pózolnunk, mert az ugye nem úgy működik, hogy csak úgy végigmegy az ember a szőnyegen.

Nem, meg kell állni pár méterenként, mosolyogni, a legjobb profilunkat mutatni, és az se elég, hogy ketten együtt álljuk a sarat, egyesével is kell. Mire végre beérünk már arcomra merevedik a vigyor, de odabenn végre elfoglaljuk a helyünket, természetesen az első sorban.

A bemutató gond nélkül lezajlik, és mindketten büszkék vagyunk arra, hogy így vagy úgy a kifutó legjobb modelljéhez tartozunk.

A party nem okoz meglepetést, elvegyülünk a tömegben, rengeteg ember jön oda hozzá, akik szemlátomást tisztában vannak azzal, hogy én ki vagyok. Mármint, hogy Robert Pattinson barátnője. Itallal a kezünkben álldogálunk, amikor feltűnik, hogy egy kissé borostás de vakító kékszemű fickó minket néz. Ezt igyekszem nem túl feltűnően tudatni Ashley-vel is aki amikor felismeri, azonnal integetni kezd neki, mire ő felénk indul. Halkan elárulja, hogy egy időben együtt voltak. A srác aranyos, vicces és jól elbeszélgetünk. Hamarosan csatlakozik hozzánk egy barnahajú lány, mint kiderül ők ketten egy sorozatban játszanak. Megint olyan színészek akiket nem ismerek. Miért is lepődöm meg ezen?

Hamarosan előkerül Luca is, szemlátomást van tudomása róla, hogy a párja és Ian valaha… Na nem csinál semmi kínosat, de én ismerem a mozdulatait, a mimikáját. Így nem is csodálkozom amikor hamarosan arra hivatkozva, hogy be akarja mutatni Ash-t egy régi ismerősének és elhúzza maga után. Engem nem hívott, a mellettem állók kellemes társaságnak bizonyulnak, így folytatjuk a beszélgetést.

Furcsa érzés kerít a hatalmába, de egészen addig amíg nem hallom meg a hangját nem tudom miért. Nagyot dobban a szívem, amikor pedig végre felém fordul elakad a lélegzetem. Végre újra a régi a haja, kicsit barnábbnak tűnik, és ahogy rám néz meglepődöttnek. A többiek is tisztában vannak vele, hogy ismerjük egymást, akárcsak a teremben lévő szerintem valamennyi ember, így nem feltűnő, hogy puszival üdvözöljük egymást. Annyira örülök, hogy itt van, így talán könnyebb lesz színt vallanom. Nem mozdul el mellőlünk, és az ahogy méreget egy idő után már zavarba ejtő. Elnézést kérve kimegyek a mosdóba, és azon töröm a fejem, hogyan is kezdjek bele. Éppen a rúzsomat keresem, amikor megszólal mellettem egy hang…