81. Kétségek és kérdések...

Sziasztok!
Muszáj leírnom, csalódott vagyok, és kétségbeesett. Ennek oka abban keresendő, hogy az előző fejezethez két komit kaptam. Két nap alatt. Oké, tudom, hogy sokan vizsgáznak, és tanulni kell, ezt megértem. Az is oké, hogy a civil élet előbbre való. De igazándiból a pipából is csak 15 van, pedig azt nem olyan nehéz lenyomni. Én nem azt mondom, hogy mindenki ész nélkül nyomogassa, annak is örülnék, ha elárulnátok, mit csinálok rosszul. (Jó erre azért vannak ötleteim) csak légyszí valahogy reagáljatok. Van pár ember aki régen naponta írt, most viszont hetek óta semmi. Miért?
Na mindegy, egyelőre nem adom fel, itt egy újabb, hátha ezt jobban fogadjátok. Vagy rosszabbul?
Dicta


(Anna szemszöge)

A következő napok attól függetlenül, hogy folyton a nyomunkban voltak és vannak még most is, jól teltek. Rengeteget fürödtünk, mászkáltunk a városban, jókat ettünk, egyszer még mopedeket is béreltünk. Azt szerencsére Max is vezethet, mert neki is van papírja kismotorra, nekünk többieknek meg van jogsink, úgyhogy rendeztünk egy kis száguldozást a környéken, már amennyire a járműveink engedték. Esténként, (kivétel a „felfedezésünket” követő első estét, amikor a teraszon maradtunk Jay és Rob gitározott, mi meg énekeltünk) a környező bárokat látogattuk végig, visszamentünk arra a helyre is, ahol lebuktunk, újra megköszönve a segítséget. Mondjuk nem volt olyan túl jó ötlet, mert pár autogramkérő turista rögtön megtalálta a srácokat, Rob csak miután hozzá bújva szépen kértem, volt hajlandó beletörődően aláírogatni a papírokat.

Két nappal a fotós megjelenése után felmentem a netre, mondjuk jobb lett volna, ha nem teszem. Nem csak a bárban készült képeket és azt követő napokat örökítették meg, hanem a parton való hancúrozásunkat is, ami elég félreérthetőre sikerült. Bosszúsan mutattam meg Rob-nak is a képeket, ő se volt boldog. Azóta nem beszélt Kristen-nel, úgyhogy éppen ideje lett volna, de se neki se nekem nem vette fel a telefont. Mivel bűnösnek éreztem és érzem még mindig magam rávettem Jackson, hogy próbálkozzon, de ő se járt sikerrel.

A végén úgy sikerült elérnünk, hogy Tom rácsörgött egy asszisztensre, akivel kicsit összemelegedett a forgatáson Montrealba, és ő nyomta Kris kezébe a telefont, de amikor Tom arra kérte, hogy beszéljen valamelyikünkkel, nem volt hajlandó, és közölte, hogy jobb lenne, ha mindenki békén hagyná egy időre.

Rob persze letargiába esett és csak ült mellettem egy darabig. Én is csak néztem ki a fejemből és járattam az agyam, de semmi se jutott az eszembe ami megoldás lehetne. Hirtelen felpattant és bemenekült a szobájába, de őszintén szólva nem volt kedvem vigasztalni, nem is tudtam volna mivel. Elszúrtuk.

Tom közölte, hogy ő csatlakozik a többiekhez a parton, mert nem bírja ezt a szenvedést, én meg ott maradtam Jay-jel kettesben. Látszott rajta, hogy valamit akar, nem is kellett sokat várnom, mert miközben érdekesen méregetett, kibökte.

- Anna, mi van köztetek? – nem tudtam nem érteni a kérdését, már csak azért se mert fejével a ház felé mutatott.

- Semmi - feleltem neki, mire csak csúfondárosan elhúzta a száját.

- Hé, én nem vagyok vak. Azt tudom, hogy nem hajtasz rá, és ő is odavan Kristen-ért, de valahogy közvetlenebbek lettetek egymással, máshogy ér hozzád, első este még a piára fogtam, de azóta is. Valahogy olyan, mintha akarná, de meg mégse.

- Nem kizárt - tagadtam automatikusan, bár már bennem is felmerült ugyanez - én is tudom, te is tudod, hogy szereti. Csak Rob olyan, mint egy elkényeztetett gyerek, hozzászokott, hogy megkapja amit akar, és furcsa neki, hogy Kris ellentmondott. Most kicsit durcáskodik, én meg itt vagyok kéznél, de nem hiszem, hogy komolyan gondolná, csak kell az egoizmusának egy kis megerősítés. Ti férfiak olyan kiszámíthatóak tudtok lenni.

Jay szemmel láthatólag belenyugodott a dologba, és válaszul az utolsó megjegyzésemre hozzám vágott egy párnát. Lerítt róla, hogy lenne még mondanivalója, de inkább megtartja magának. Szeretem ezt benne, nem piszkál, meghallgat, ha úgy gondolja elmondja a véleményét, de semmiképp nem erőlteti rád. Egy idő után ő is lement a partra, én meg lazításképpen elővettem a laptopom, és gyorsan átnéztem az e-mailjeimet. Egy idő múlva a duzzogó angol is előkerült, látszólag jobb kedvvel. Kérdezte mit csinálok, leült mellém és szótlanul figyelt. A kérdése, hogy mi a tervem a következő két hétre meglepett, de gyorsan elmeséltem, hogy tulajdonképpen semmi különös. Először haza megyek Magyarországra, még két hét pihenés aztán vissza kell utaznom az Usa-ba. Ezt hallva felderült az arca, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni.

- Ne kímélj Pattinson, mit forgatsz a fejedben – kérdeztem, mire bűnbánó arcot vágott, de nem szólt - Rob ne szórakozz velem, nyögd már ki mire gondoltál.

- Mit szólnál hozzá, ha veled mennék.

- Hova – kérdeztem vissza reflexből, de aztán leesett - mármint Budapestre?

- Aha.

- Rob, nem kéne meglátogatnod a szüleidet… - próbáltam kifogásokat keresni.

- Elutaztak két hétre, majd csak 23-án jönnek haza.

- És a nővéreid – de erre csak megvonta a vállát - haverok?

- Mindenki nyaral, még Tom is visszamegy az Usa-ba, én is mentem volna, de most…

Egy darabig csak hallgattunk mindketten, azon tűnődtem, mit tegyek, Kris már úgyis zabos, nem kéne még jobban rontania a helyzetén.

- Szerinted Kris mit szólna hozzá – mondtam ki azt amin gondolkodtam, mire megint csak vállvonogatás volt a válasz.

A francba az idiótájának, mégis mit remél? Így se áll szóba vele, velünk. Ha együtt utazunk haza, akkor az csak ront az amúgy is katasztrofális helyzeten.

- Jó nem akarom rád erőltetni magam - annyira gyámoltalanul nézett maga elé, naná, hogy beleestem a csapdába. Megsajnáltam, bár minden idegszálam tiltakozott, és a vészcsengő eszeveszetten visított az agyamban, de ahogy ránéztem nem tudtam, nemet mondani.

- Oké, nekem nem gond, persze, hogy jöhetsz - feleltem kevés lelkesedéssel, de nem vette, vagy nem akarta észre venni - igazság szerint szeptember másodikára kell New York-ba mennem, addig ráérek.

- Komolyan, akkor előtte tölthetnénk pár napot Londonban is, elmehetnénk motorozni, meg megmutatom a… - és csak mondta, mondta mint egy kisgyerek. Aggódtam, mit fog szólni ehhez Kristen, tudom, hogy szereti őt, csak most durcás, viszont nem biztos, hogy ez elősegíti a békülésüket. Nem volt szívem elrontani a kedvét, majd kettesben otthon tisztázzuk ezt a dolgot. Mindenesetre neten foglaltam neki is jegyet, és miután a többiek is feljöttek a strandról közöltem a „jó hírt”. A rokonságot nem rázta meg a dolog, Gina odavolt, és kiharcolta, hogy bemutathassa a barátnőinek. Tom se kommentálta a dolgot, de Jay megint csak talányosan méregetett bennünket. Később láttam, hogy elmerülten beszélgettek Rob-bal, és mintha veszekedtek volna, de amikor felfedezték, hogy figyelem őket abbahagyták.

(Rob szemszöge)

Igazuk volt. Bár minden lépésünket paparazzik követik még én is elég jól viselem. Olyan összetartóak és legfőképpen annyira erős bennük az optimizmus, képtelenség mellettük rosszkedvűnek lenni. Jól érzem magam, Tom szerint olyan, mintha a srácokkal ökörködnénk. Hiányoznak ők is, jobb hijján tegnap felhívtam őket telefonon, és a végén érdekes ötletünk támadt. Bár csak hárman, Sam, Tom és én érünk rá, de elhatároztuk, hogy szeptemberben teszünk egy kis kirándulást Amerikában, kocsival. Végülis időm van bőven. Kris úgyis forgat. Nem mintha ha nem tenné szóba állna velem. Sőt most már egyikünkkel se. Igaz belátom van rá oka. Amikor Anna megmutatta a képeket én is ledöbbentem, mennyire félreérthetőek.

És mivel az agyamban ott üvölt a bűntudat, mert ott akkor én pontosan arra gondoltam ami a képeken látszik még rosszabb. Persze a leszúrást nem úsztam meg, szépen elővettek. Elsőként Tom egy alkalommal amikor kettesben cigiztünk. Ő nem az a lelkizős fajta, nem tett szemrehányást vagy ilyenek egyszerűen csak tudni akarta, hogy most mi van. Egyedül neki bevallottam, hogy tényleg megfordult a fejemben, hogy Anna és én. Nem ítélt el, lévén hogy a szavaival éljek a csaj kész főnyeremény, okos, gyönyörű és szexis. De azért hozzátette, hogy ő személy szerint még ha összejött volna a dolog se jósolna nagy jövőt nekünk. Ezt nem értettem, úgyhogy kifejtette, hogy szerinte ő túl nagy falat nekem, túlságosan önálló és hosszú távon egyikünknek se lenne jó egy kapcsolat, ahol ő irányít, mert az nem kétséges, hogy Anna lenne kettőnk közül a domináns. Azt is tudomásomra hozta, hogy szerinte még mindig szereti Kellan-t, amivel egyet kellett értenem.

A következő Walter volt aki kérdőre vont, illetve érdeklődött. Szerinte bizonyos szinten jó hatással vagyok az unokatestvérére, van mivel lefoglalnia magát amíg engem pátyolgat. Ez mondjuk kicsit szarul esett, mert benne aztán ahogy a szavaiból kivettem meg se fordult, hogy mi ketten… Azt kilátásba helyezte, hogy ha megbántom átrendezi az arcomat. Ezt amióta Annát ismerem már kilátásba helyezték páran…

Jay volt az utolsó aki megtalált a kérdéseivel, sőt nem is kérdezett, hanem kijelentette, hogy egy barom vagyok. Először mert fájdalmat okozok Kristen-nek, ebben egyet kellett értenem. Másodszor, mert ha így folytatom fájdalmat fogok okozni Annának, és ha valaki akkor ő aztán nem érdemli meg. Ezzel ugyancsak egyet kellett értenem. Persze tagadtam, hogy bármit is akarnék tőle, de gyanítom, hogy nem vette be.

Hogy aztán mi vezetett ahhoz, hogy megkérjem Annát had utazzak vele Magyarországra nem tudom. Akkor, ott jó ötletnek tűnt. Végülis Walter szerint jó hatással vagyok rá, én meg szeretek vele lenni immár minden hátsó szándék nélkül. Megnyugtat, ha kell de két mondatával képes felrázni a letargiából. Talán vele sikerül kitalálnunk valamit, hogy Kris megbocsásson. Ebben reménykedem…

(Kellan szemszöge)

Tudtam, annyira tudtam, hogy nem tévedek.

Amikor felfedeztem az első képeket az egyik címlapon legalább egy percig hitetlenkedve bámultam. Lekaptam az állványról, kifizettem és sietve belelapoztam az újságba. Rosszabb volt, mintha tüzes vasat szúrtak volna belém. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy tényleg jól látok. Na jó, a séta a városban még hagyján, sőt az is belefér, hogy fogják egymás kezét, végülis mindenki úgy tudja együtt vannak. Az, hogy egymás fagyiját eszik már kicsit durvább, de oké, Anna nem egy földhöz ragadt nő, szerintem adott esetben mondjuk Jay-jel is megosztaná. A méreg akkor kezdett elfutni amikor megláttam a tengerparton pempergőzős sorozatot.  Ez meg mi akar lenni? És azt írják, Pattinson és a barátnője szerelmes pillanatai a parton kettesben. És az a csók? Szó sincs arról, hogy többen is lettek volna, kettesben, de akkor miért volt szükség az egészre? A kaput az tette be amikor az éjszakai fotókhoz lapoztam. Csak egy milliméter ha volt a szájuk között, éppen csókolózni készültek, de felfedezték a fotóst. A legnagyobb fájdalmat mégse ez okozta, hanem az ami utána következett. Az ahogy Anna a két keze közé szorítva fogja Rob arcát, ahogy egymásra néznek, meghittség sugárzott a  képről. Olyan mély érzelmek amelyeket nem lehet színlelni.

Elvesztettem. Hiába tagadta, igazam volt amikor azt mondtam, hogy odavan a haveromért. És csak elérte, megszerezte. Magába bolondította, és még ő sértődött meg, hogy meggyanúsítottam.

Kétszínű szuka. Én megvoltam, most Rob van soron, vajon megáll itt, vagy ki lesz a következő Jay? Tom? Mert két nap múlva a lapok már újra velük voltak tele, de ezúttal már az egész bagázs szerepelt a képeken, motoroztak, fürödtek a tengerbe, sétáltak a városba…

Megannyi kép, újabb és újabb belém fúródó tüske.

Akkor még azt hittem nem lehet rosszabb, tévedtem.

(Anna szemszöge)

Az utolsó este visszamentünk Carlos-ékhoz, megint rávettek, hogy énekeljek, és a végén mind a tízen a színpadon állva tomboltunk. Végeredményben jól alakult a nyaralás, amikor induláskor a reptérre értünk már a fotósok se zavartak bennünket. Rob megint morgott a csomagjaim száma miatt, de lovagiasan segített cipekedni.

Először mindannyian Londonba repültünk, ez a leggyorsabb útvonal, majd itt elbúcsúztunk a két sráctól, Jay amikor megölelt a fülembe súgta, hogy jól gondoljam meg mit teszek.

Mivel megígértette velem, hogy megyünk motorozni,  Rob rávette Lizzy-t, hogy rakja össze a tőlem kapott ruhákat, és csizmát, és kihozatta vele a reptérre. A nővére engem illetve minket kedvesen üdvözölt, de amikor egy pár percre félrevonultak, igen úgy nézett ki, hogy valamin veszekedtek, persze biztos nem lehetek benne, mert nem árult el semmit.

És most úgy, mint márciusban Londonból hazafelé tartva egymás mellett ülünk a repülőn. Igaz ezúttal nem ismeretlenül, nem is alszik, hanem beszél egyfolytában. Arról győzköd milyen jól fogjuk érezni magunkat.

Ezt nem kétlem, de tartok a következményektől, nem kicsit…

(Rob szemszöge)

Az utolsó esténk felejthetetlenre sikeredett, újra meg kellett állapítanom, hogy Anna hangja egyszerűen varázslatos, nem is beszélve arról, hogy a színpadon állva milyen hatást vált ki másokból. A nyaralás, azt hiszem jól sikerült. Dacára annak, hogy Kris ugye nem áll szóba velem, az elmúlt években nem sokszor volt részem ilyen szórakozásban. Túlságosan rám száll minden alkalommal a sajtó, de most mellettük, mert az érdem a rokonságé is, elengedtem magam. Tom is azt mondta, hogy jó buli volt, csak azt nehezményezte, hogy Gina nem vette őt komolyan. Mennyit ugratták egymást, bár inkább a csaj őt, és ez bizony furcsa neki. Jay is megölelt búcsúzóul, mondott valami olyasmit, hogy jó szórakozást Budapesten, de volt egy kis éle a hangjának.

A Heathrow egyik várójában ücsörgünk, tengernyi csomag között, még nem írták ki a gépünket, bár nem bánom, mert Lizzy még nem ért ide. Megkértem, hogy hozza ki a motoros cuccomat, előtte rávettem Annát, hogy kiránduljunk majd egyet, igaz jobb lenne, ha én is külön utazhatnék, tényleg csak lehet bérelni valamit, ez eddig nem is jutott az eszembe.

A nővérem nagy lendülettel érkezik, végigpuszilja az egész társaságot, de előtte hozzám vágja az utazótáskát. Ajaj, ez pillantás nem sok jót ígér.

Ahogy azt sejtettem villámgyorsan arrébb vonszol, és azonnal kérdésekkel gyötör. Szó szerint, mert a legtöbbre nem tudok felelni.

Mi van Kris-szel? Miért megyek Budapestre? Mikor jövök vissza és utazom Amerikába? Mit akarok egyáltalán?

Két szóval válaszoltam meg az összes kérdését: nem tudom.

Honnan tudjam mi van Kris-szel amikor nem áll szóba velem, és hiába kutattam a  neten, semmi hírt nem találtam róla, (ezt mondjuk nem bántam, mert ha nincs hír, akkor talán mégse jött össze azzal a kreténnel).

Miért megyek Magyarországra: hát elbújni, kikapcsolódni, jól érezni magam.

Mikor jövök Angliába: hát ez attól függ, rátudom-e venni Annát egy kis itt tartózkodásra, ha igen előbb, ha nem akkor csak akkor ha ő az Usa-ba megy.

Hogy én mikor utazom oda? Ha Kris hajlandó adni egy esélyt és megbocsát előbb, ha nem akkor csak amikor a srácokkal az autótúrára indulunk.

Mit akarok? Nyugalmat a fotósoktól, érdekes forgatókönyveket, egészséget, világbékét és legfőképpen Kristen. Most már minden kétséget kizárólag csak őt örökre.

Csak az a kérdés, hogy érjem ezt el…