Karácsonyi meglepetések… V. rész

 

Ha olykor mégis gyötör az élet,
Azért most örülj a jónak  , a szépnek  .
S szívedbe csendüljön mindig az ének :
Hogy vannak akik szeretnek téged!

(Kellan szemszöge)

Még mindig alig akarom elhinni. Itt ülök a Four Season’s egyik lakosztályában ahova száműzve lettem. Immár 19 órája nem láttam Annát, ugyanis ennyi ideje, hogy a családtagjaim elkülönítettek bennünket. Iszonyat hosszú idő, főleg úgy, hogy tudom, csak pár emelet választ el bennünket. Ő már tegnap elfoglalta a nászutas lakosztályt, én viszont maradtam abban amit erre a pár napra béreltünk. Micsoda hülyeség, mi az, hogy az utolsó éjszakát az esküvő előtt nem tölthetjük együtt! Sőt mivel előző éjjel volt a leány és a legény-búcsú azt se. Ki vagyok éhezve rá. Nem csak a testére, jelenleg egy aprócska csókkal is megelégednék, egy mosollyal, hogy lássam jól van, minden rendben. De nem engedik. Beszéltünk ugyan telefonon, de az nem ugyanaz. Lassan percenként bámulom az órámat. Még legalább másfél óra. Kilencven hosszú perc választ el attól, hogy végre felcsendüljön a bevonulózene. Még jó, hogy Ronan Brian unokatestvére, és régóta ismeri Annát is. Elég volt egy telefon, és rögtön beleegyezett, hogy ő énekeljen.

Hátradőlök a kanapén, és az elmúlt pár napon tűnődöm. Azt kell mondjam minden jól alakult. Egészen attól a pillanattól kezdve, hogy bementünk az étterembe mostanáig mindig szerencsénk volt. Igaz nem nehezítettük meg se egymás, se a személyzet dolgát. Anna kis füzetkéje majdnem teljesen megtelt mire leért és neki kezdtünk kiválasztani a menüt. Nem voltak különleges kívánságaink, a kaviáros falatkákat mindketten kategorikusan kizártuk, csakúgy, mint az osztrigát és a homárt. De a steak, csirke, egy kis tészta az olaszok miatt, a kedvenc magyar édessége azért szerepel a fogások között. A legbonyolultabb talán a tortakérdésben való döntés volt, szegény el is rontotta a gyomrát a kóstolgatásban, úgyhogy nekem kellett választanom. Ami nem volt könnyű, de aztán sikerült. A délután nagy része telefonálással telt, felváltva hívogattuk a listán szereplő embereket, mindenki csodálkozott, és szerintem őrültnek tartott és tart még mindig bennünket, de tegnap valamennyien megérkeztek, szóval számítunk nekik valamit. Az ügynököm Ryan amikor rácsörögtem a hírrel először kiröhögött, aztán elmondott mindenféle idiótának, majd gratulált. Igaz a második után megfenyegettem, hogy nem hívom meg és tuti kirúgom, de persze tudta, hogy nem gondolom komolyan.

Zack egyszerűen odavolt, főleg, hogy megkértük, hogy fényképezzen, ami ugye azzal jár, hogy a képei mindenhol meg fognak jelenni, csakúgy, mint Ashley-ék esetében. A haverjaimat csak másnap értesítem, úgyis ideutaztak volna. A bandát Anna hívta végig, sőt Claire-éknek még az ideutazást is elintézte, a magángépünket küldte értük.

Ebben a pár napban mindketten repültünk, először ő a lányokkal NYC-be, aztán én a család valamennyi férfitagjával és az időközben megérkezett haverokkal Las Vegas-ba, mert Shane papa szerint, a srácok legnagyobb örömére, jár nekem egy rendes legénybúcsú. Szó se róla vannak annak előnyei, ha a menyasszonyod nagyapja milliárdos, és történetesen övé az egyik legnagyobb vegas-i casino fele. A táncoslányok mondjuk nem tudtak érdekelni, főleg miután leesett, hogy nem csak én mulatom így az időt, hanem a szerelmem is kapott pár chippendale fiút. Erről ő saját maga értesített, amikor rácsörögtem, és ez nemigazán használt a hangulatomnak. Igaz nevetve biztosított róla, hogy neki csak én kellek, de sajnos elvették tőle a telefont, így nem tudtam ellátni taktikai tanácsokkal mit tegyen, ha esetleg nem megfelelően érnének hozzá.

Tegnap délután szerencsére sikerült kis baráti segítséggel, (Rob odaadta a lakosztályuk kulcsát) meglépnünk egy órácskára, kikapcsoltuk a telefonjainkat, és végre szerethettük egymást. Igaz mi maradtunk volna még, de ennyi ideig bírtak ellenállni Gina és Ash ostromának, akik már tűvé tették értünk mind a négy általunk elfoglalt emeletet.

Egyetlen vita mondjuk beárnyékolta a boldogságunkat, Anna azt akarta, hogy ő fizethessen minden költséget, de én azonnal tiltakoztam. Még csak az kéne. De aztán mind a kettőnknek engedni kellett, mert van az az ember akinek nem tudunk ellent mondani.

Még mindig vissza van kemény hatvan perc, de kopognak, úgyhogy fellélegezve állok fel és nyitom ki az ajtót.

(Anna szemszöge)

Lassan ösvényt taposok a szőnyegpadlóba. Itt állok tökéletes frizurában és sminkben, a körmeimen ragyog a lakk, a fehérnemű már rajtam, egyedül a ruhába nem bújtam még bele. Ideges vagyok? Nem, inkább izgatott. Annyira kíváncsi vagyok a reakciójára, vajon tetszeni fog neki a ruhám, és minden rendben lesz?  És a „nászajándék”? Ez aggaszt a legjobban, vajon mit fog szólni? A fényképet már becsomagoltam, muszáj valahogy megmutatnom neki a meglepetésemet. Egész héten viszonylag nyugodt voltam, de most aggódok, mi van, ha valami balul üt ki.

- Kislányom – szólal meg mellettem anya – ülj le, és csukd le a szemed pár percre. Minden rendben lesz.

- Biztos? – kérdezek vissza azonnal, mire akárcsak kislány koromban megsimogatja az arcomat.

- Igen, egészen biztos.

Kifújom a levegőt, és tényleg úgy teszek, ahogy javasolja, úgy helyezkedem, hogy a hajam még véletlenül se érhessen a fejtámlához, még csak az kéne, hogy összenyomjam a kontyom, nem azért ültem órákig a fodrász keze alatt. Behunyom a szemem és relaxálok. Lepörög a szemem előtt az elmúlt napok valamennyi eseménye.

Amikor elkülönítettek bennünket, először, mert a héten több ilyen eset is előfordult, egy óra leforgása alatt végigbeszéltünk a lányokkal mindent. Az étterembe már kész tervekkel léptem. A séf rendkívül segítőkész volt, még arra is megkaptuk a külön engedélyét, hogy a két külsős étteremből behozhassuk az ételt. A rétest, mert az ugye elhagyhatatlan a desszertek közül a Maximilian’s-ből rendeltük meg, többször is jártunk ott előzőleg, ismertük a tulajt, így rögtön beleegyezett, a rövid határidő ellenére. Azt mondtuk itt a rokonság, szilveszteri buli lesz. Ugyan erre hivatkoztunk az Il Cielo-ban is, ahonnan a többfajta pasta érkezik, persze ez is eredeti elkészítési módban. Hogy ne legyen gond, mindkét helyre még aznap a nagymamákkal, mind a néggyel, mentünk. Nekik ízlettek az ételek, remélem a vendégeknek is fognak. Nagyapa valóban bevetette a befolyását és beszélt a város polgármesterével, így elég volt elfaxolnunk a papírjainkat, kiállították az engedélyt, amit másnap egy futár szállított ki. Az anyakönyvezető is rendelkezésünkre állt rögtön, sőt, ő jött el a hotelbe, hogy végigbeszéljük a szertartás menetét.

A díszítésben szabad kezet adtunk, egyetlen kikötés a pezsgőszín használata volt, mind az anyagokban, mind a virágok esetén. Ehhez ragaszkodtunk, sőt a tortára is ilyen bevonat került. A torta, hát sose gondoltam, hogy édesség kóstolgatása nekem gondot okozhat, de így lett. Amikor már a hatodik piskótából és a sokadik krémből kaptam be egy falatnyit a gyomrom bemondta az unalmast, szerencsére még éppen elértem a mosdóba. Viszont így a feladat Kellan-re maradt, amit hősiesen vállalt, dacára annak, hogy ő nincs oda a krémes dolgokért. Azt hiszem jól döntöttünk, minden emelet különböző ízű, de kívülről ugyan olyan.

A délután további része a telefonálással telt.

Elsőként Jay-t hívtam, aki hatalmas sóhajjal tudatta velem, hogy mindketten őrültek vagyunk, de ettől függetlenül jó ötlet, és akkor berak pluszba egy szmokingot is a csomagjába. Aztán Rob következett, ő éppen a szmoking miatt morgolódott, de a csattanásból ítélve Kris tudatta vele, hogy mi a véleménye arról, hogy farmerbe jöjjön. Aztán következett Nikki, Taylor akik nem tettek megjegyzéseket, csak örömködtek. Lisa és Peter is azonnal félretették a terveiket, és családostul megígérték magukat, csakúgy, mint Kris és Rob szülei és testvérei, Steph és Dean, akikkel olyan jó kapcsolatba kerültünk az évek során, és persze annyiszor segítettek és falaztak nekünk, hogy nem tudtam volna lehagyni őket a listáról. Charlie bácsi dacára annak, hogy éppen a Távol-Keleten pihent szintén megígérte, hogy jönni fog. Kellan se unatkozott neki is jutott bőven a nevekből. Ő beszélt Zack-kel is, így a fényképezés kérdése valóban megoldódott.

A zene már nem volt ilyen egyszerű. A hotel ajánlott egy zenekart, videón megnéztük őket és tetszettek, és mivel a vendégseregben úgyis több jóhangú ember lesz, valaki biztosan beugrik efelől nincs kétségem. Viszont ott volt a bevonulózene. Nem akartam hagyományos nászindulót, sose tetszett, és ebben a párom teljesen rám hagyta a döntést. Végighallgatva pár dalt amit javasoltak, azonnal kipattant a fejemből a szikra. Szerettem ezt a számot, és mivel ugye ő szinte családtagnak számít, lévén az édesapja Brian nagybátyja adta magát a dolog. Bár nem sűrűn találkoztunk, Ronan azonnal igent mondott, az iderepülését meg megoldottam, mert úgyis ment a gép Claire-ékért Angliába. Igaz tiltakoztak, de nehéz lett volna jegyet szerezni nekik a két ünnep között, lévén azért mégiscsak 14 emberről van szó, mert a meghívásba beletartoztak nemcsak ők ketten de a lányok, Richard testvére a családjával, aztán természetesen Tom, és Rob többi barátja, akik kicsit a miénkek is lettek, és a párjaik.

Az első akadályba 27-én ütköztünk. Korán indultunk, mert ruhám ugye még nem volt. Mennyivel egyszerűbb a férfiak dolga, ők csapatostul elmentek Armani-hoz, és megoldódott a probléma. Nekem viszont, mivel Vera Wang New York-ban volt éppen, repülni kellett. Ash megint kicsit hisztis lett, mert ő nem jöhetett velünk a baba miatt. Igaz erről csak Luca tudta meggyőzni, hogy mivel azt nem tudom. Angie, Gina és Britt kísért el, lévén nekik is kellett keríteni valamit, mert ők lesznek a nyoszolyólányok. Azt mondjuk a barátnőm intézte el, hogy fogadjon bennünket, telefonált és valahogy kikönyörögte. Még a ruha kiválasztása is könnyen ment, mert nem a tervezőkre jellemző határozottsággal akarta rám kényszeríteni az ízlését, hanem az én igényeimet vette figyelembe. Viszont amikor megmondtam, hogy 3 nap múlva jönnék érte megfagyott a szobában a levegő. Jó, persze igaza van. Könyörögtem, tízszeres árat ígértem neki, de nem állt kötélnek. Akkor viszont bedobtam azt a mondatot, amit végszükségre tartogattam.

- Vera igazán köszönöm, hogy időt szakított ránk. Hálás vagyok, de én 31-én mindenképpen férjhez megyek. Viszont látásra. – Búcsúztam el udvariasan, majd a lányokhoz fordulta. – Gyertek, akkor nincs más választásunk átmegyünk Christian-hoz vagy ha ő se tud segíteni Zac-hez. Találunk valamit, nem Vera Wang lesz, de csak túlélem.

Valóban elindultunk kifelé, de két lépést se tettünk meg, amikor a hátam mögött megszólalt.

- Állj, még csak az kéne, hogy Zac Posen valamelyik förmedvényét viseld. – És a következő pillanatban, már záporoztak az utasítások, legalább egy tucat alkalmazott futkározott körülöttünk, és írta a méreteket, a ruhaanyag és a díszítő elemek számát. A végén nemcsak, hogy vállalta, hogy elkészíti mind a négyünk ruháját, de még azt is felajánlotta, hogy 30-án LA-be repül, és ott végzik el az utolsó igazításokat, hogy nekem ne kelljen repülőre szállnom. Ezért azt hiszem örök életemben hálás leszek neki, mert ez a félelmem szerintem soha nem fog elmúlni, a visszautat is legtöbbször a mosdó és az ágy között töltöttem.

A repülőtérről egyenesen Matty-hez mentünk. A szokott lelkendező habitusával üdvözölt bennünket, de amikor elmondtam miért jöttünk, kivételesen elállt a szólása. Csak tátogott, hang nélkül, de hamar összeszedte magát, és már jöttek is a kérdések, hogy mit akarok. Mivel ez nem volt egy könnyű kérdés, és mind ő, mind Kíra ragaszkodtak ahhoz, hogy tegyünk pár próbát, abban maradtunk, hogy másnap délelőtt visszajövök a lányokkal együtt. Amikor kifelé indultunk, már azt egyeztették, hogy hány emberre lesz szükségük, mert a vendégsereg meglehetősen nagy. És ki az aki tudja tartani a száját, mert a diszkréció ugye fontos.

Aznap még egy fontos választás várt ránk. Kellan a többiekkel a hotelben várt, kivettünk nekünk is egy lakosztályt, mert úgyis itt tartózkodtunk a legtöbbet, sőt még azt is sikerült elintézni, hogy Kola velünk lehessen. Úgyhogy az ékszerész a Cartier-től ide érkezett két biztonsági őr és egy hatalmas doboz társaságában. Nála Inez mama volt, és kérte meg erre a szívességre, amit szemlátomást örömmel tett meg. Viszonylag gyorsan sikerült választanunk, egyikünk se akart túldíszített, csicsás jegygyűrűt. Egyszerű, de elegáns karikák mellett döntöttünk, az enyémbe került egy aprócska gyémánt, és még azt is megígérte, hogy a lehető legnagyobb diszkréció mellett a belsejébe belegravírozzák a neveinket, és a dátumot. Eddig nem is volt gond, megegyeztünk, hogy 30-án áthozza őket.

Amikor viszont elment parázs veszekedés alakult ki kettőnk között. Hogy min? Hát azon, hogy ki fizesse ki. Oké, persze tudom, hogy nála ez büszkeségi kérdés, de a fenébe, annyi pénzem van, ami pár nap múlva már a kettőnkének számít. Hát nem mindegy melyikünk rendezi a számlákat? Mert ugye a gyűrű után jött az, hogy ott vannak az esküvő költségei. Amit szintén Kellan akart állni. Én igazán nem akarom sárba taposni az önbecsülését, de ez a te vagyonod dolog az agyamra megy. Bevallom régen csináltunk ilyet, de visszhangzott tőlünk a folyosó, még szerencse, hogy az egész emelet a mi vendégeinknek volt lefoglalva. Persze nem kellett sokáig várni, hogy valaki megjelenjen, bár anyára és Karen-re számítottam, de helyette Inez mama és Shane papa érkezett.

- Gyerekek, mit műveltek? – kérdezett rá azonnal nagyanyám. Elregéltem neki, hogy mi okozza a problémát, ő csak elnézően mosolygott, de aztán hatalmas meglepetésben volt részem.

- Igaza van a vőlegényednek – szólalt meg Shane papa. Tessék? Ez volt az első gondolatom, biztosan jól hallottam amit mond? – Chailíng, Kellan férfi, és egy férfinek igenis gondoskodnia kell a feleségéről. Mit gondolnának róla az emberek, ha kiderülne, hogy te fizeted a gyűrűket. Azt, hogy eladta magát, megvetted kilóra.

A vőlegényem arcán ezernyi érzelem futott át, és én azonnal mellé léptem és megöleltem. Erre még csak gondolnia se szabad, éppen ez a legnagyobb problémánk, hogy folyton ő akar fizetni.

- Ne haragudj, erre nem gondoltam – simultam hozzá azonnal, és lábujjhegyre állva megcsókoltam. Ő is magához szorított, és hirtelen el is felejtkeztünk arról, hogy nem vagyunk egyedül. Nagyapa krákogása zökkentett csak ki bennünket egymás bámulásából, mire zavartan feléjük fordultunk. Már az ajtó felé indultak mosolyogva, de onnan még visszafordultak.

- A többi költségen meg ne veszekedjetek, mert mindent én állok - hallottuk Shane papa hangját.

Na erre mind a ketten tiltakozni kezdtünk, teljes egyetértésben, de ezúttal Inez mama szólalt meg.

- Kislányom, Kellan. Értsétek meg ez a menyasszony szüleinek, de főleg az apának a dolga. Gondoskodni arról, hogy minden rendben legyen. A fiúnk már nem él, így ez a mi feladatunk. Ugye nem akartok megfosztani két idős embert ettől az örömtől, hogy megrendezhesse az egyszem unokája esküvőjét?

Hát ez volt az a kérés aminek nemigen lehetett ellenállni, főleg, ha azt egy ősz hajú nagymama, szemében könnyekkel teszi. Csak átöleltük őket, mindketten és megköszöntük nekik a nagylelkűségüket.

Még este az ágyban is ezen morfondíroztunk, persze egy kimerítő szeretkezés után. Hogy menyire könnyen bedőltünk neki.

28-án én a nap nagy részét a szalonban töltöttem, megszületett a végleges döntés, natúr smink, csak semmi feltűnő, elegáns konty élővirágokkal. A lányok haja is az enyémhez hasonló lesz, csak kicsit egyszerűbb kivitelben és a ruhákhoz illő díszítéssel.

Ellátogattunk MaryBeth-hez is, már valamennyi családtag számára megvolt a megfelelő estélyi öltözék, sőt a kislányok számára még a noszolyólányokéval megegyező színű tündéri kis ruhácskákat is szerzett.

Aznap többen is utaztak. A nagyszülők, szülők Iowa-ba, majd Wyoming-be, utóbbiban töltve az éjszakát. A gyerekes családok megcélozták Disneylandet, persze nem Orlando-t, csak a helyi parkot, hogy az aprónép is jól érezze magát. Mi kivételesen megléptünk a hotelből, és elbújtunk az otthonunkba. Nem is mozdultunk ki egészen másnap délelőttig, de akkor érkeztek a barátaink, akiket azonnal a szobáikba kísértünk. Együtt ebédeltünk mindannyian, aztán megint egy kellemetlen incidens választott szét bennünket. Egyfolytában ment a pusmogás, de mégis mindketten meglepődtünk. Az ebéd végeztével Shane papa és a srácok körbevették Kellan-t. A lányok meg engem. Furcsa, kellemetlen érzés kerített a hatalmába, ami sajnos beteljesült. Közölték velünk, hogy akkor a társaság férfitagjai most elrepülnek Las Vegas-ba, mert villámesküvő ide vagy oda, a legénybúcsút nem lehet kihagyni. A lányok biztosítottak róla, hogy én se fogok unatkozni, mert az idősebb korosztály vállalta a gyerekeket, így mi is kirúgunk a hámból. Szinte remegtem az idegességtől, nem azért mert féltékeny voltam, vagy nem bíztam Kellan-ben. De a francba, bulizzanak itt és adják vissza éjszakára! Persze nem volt lehetőség a tiltakozásra, vitték, majdhogynem ölben. Annyit sikerült elérnünk, hogy felmessen pár ruháért, én kilógtam a mosdóba, ami mondjuk nem volt alibi, mert háborgott a gyomrom, onnan felhívtam és egy csók erejéig összefutottunk az egyik liftnél. Amikor elmentek mosolyogtam, de inkább dühöngeni lett volna kedvem. Különben se éreztem magam valami fényesen, de a kilátás, hogy két, igen kettő éjszakát is külön kell töltenem tőle egyszerűen elkeserített. Mert azt már a legelején leszögezték, hogy márpedig az esküvő előtt nem alhatunk együtt.

Háborgó gyomorral és lélekkel tartottam velük először egy étterembe, aztán egy discoba, majd a lakosztályunkba, ahol már vártak ránk. Szám szerint kettő, azaz kettő táncosfiú, akik a lányok visongása közepette vonaglottak körülöttem. Jó, belátom jó móka volt, bár a testük meg se közelítette Kellan kidolgozott izmait, és nem is volt rám semmilyen hatással. Ezt vele is közöltem, mert felhívott, annak ellenére, hogy már elég késő volt. A háttérzajból kikövetkeztettem, hogy miféle helyen lehetnek, és közöltem vele, hogy a szórakozás nálunk is hasonló. Persze csak pár percet beszélhettünk, mert rá találtak, de ez is megnyugtató volt.

Volt viszont valami, ami nem hagyott nyugodni. Egy érzés, ami csak erősödött bennem amióta a discoban látva mit teszek éppen egy vadidegen nő feltett egy kérdést. Választ akartam, így másnap olyan korán, hogy egyetlen rokon se vett észre megléptem. A fotósok elől mondjuk már nehezebb volt, mert bár még nem derült ki mire készülünk, de valahogy érezték a levegőben, hogy valami lesz. És egy óra múlva már újra az ágyam tetején ültem és hitetlenkedve néztem magam elé. Ezt nem hiszem el!

Persze nem volt sok időm a bambulásra, mert megjött az ékszerész, aztán Vera a ruhákkal, és elindult a pörgés. Szerencsére nem volt sok igazítani való, egy gombot kellett megerősíteni, egy gyöngy nem tetszett neki, és kész is volt. A lányokén még ennyi változtatásra se volt szükség, így megköszöntem a munkáját, és elbúcsúzott. Az egész bagázs nőtagjai, mintha csak szagot kaptak volna perceken belül nálam voltak, és látni akarták. Mindenki elégedetten bámulta, és akkor megnyugodtam kicsit. Viszont amit kigyönyörködték magukat, felszólítottak, hogy szedjem össze a cuccomat, és költözzem fel a nászutas lakosztályba, még mielőtt a vőlegény megérkezik. Nem volt választásom, így tettem. Szerencsére ebédidőben befutottak az angolok, és szinte egy időben velük a férfiak is. Olyan jó érzés volt végre hozzá bújni, elveszni az ölelésében. Azonnal jöttek a megjegyzések, többek között az elmúlt napokban többször is hallott „menjetek szobára”. És én ezt is akartam. Viszont az egyértelmű volt, hogy a sajátunk nem jó megoldás, a nászutasba a ruhám miatt be nem engedtem volna, így más lehetőség után kutattam. A legelérhetőbbnek Rob és Kris lakosztálya tűnt, nem a többiek emeletén volt, illetve, hogy pontos legyek nem azon, amelyiken életem két megrontója jelen pillanatba Gina és Ashley lakott. Ők ugyanis egy pillanatra se nyugodtak le, életem során először gondoltam arra, hogy bárcsak egyke lennék, és hogy Ash túlságosan is átvette Twilight-beli karakterének Alice-nek a jellemvonásait.

- Rob – hajoltam a füléhez – kéne a lakosztályotok kulcsa.

- Minek? – kérdezett vissza azonnal, de elég volt egy pillantást vetnem rá, már értette. – Oké, de aztán nehogy tönkretegyétek az ágyat.

Csak morcosan néztem rá, majd észrevétlenül elvettem tőle a kis plasztiklapot. Ücsörögtem még egy darabig, nagy titokban írtam egy sms-t Kellan-nak, akinek azonnal felcsillant a szeme, de figyelmeztettem, hogy legyen nem túl feltűnő. Rob persze, mint mindig megosztotta a dolgot a párjával, és Kris, a drága Kris segített meglógnunk. Elterelte a figyelmet, én a terem egyik, szerelmem a másik végén távoztunk villámgyorsan, majd együtt lifteztünk fel, és zártuk magunkra az ajtót.

Odabent aztán meg se álltunk a hálóig, a biztonság kedvéért kulcsra zártuk az ajtaját és szó szerint dobáltuk le magunkról a ruhadarabokat. Éveknek tűnt, pedig csak két napja volt, hogy utoljára szerethettük egymást, annyira szükségünk volt erre. Egy nyugodt órára, amikor nem kellett döntenünk semmiben, amikor nem volt a közelünkben egyetlen rokon se. Annyira kellett már.

Sajnos túlságosan hamar vissza kellett térnünk a való világba, de új energiával vetettük magunkat a feladatokba. Amik mint kiderült csak elfogytak. A délután nagy részét beszélgetéssel, sztorizgatással töltöttük, már mindenki megérkezett, csak azok nem akik a városban élnek különben, este együtt vacsoráztunk, mindenkin eluralkodott a várakozás, az izgalom. Közben kiderült, hogy a sajtó már sejt valamit, lévén felfedezték a távozó Vera-t, de mivel teljes hírzárlatot rendeltünk el, nem lehettek biztosak. Bejutni és megközelíteni bennünket meg képtelenség lett volna a testőrjeinktől, és az ez alkalomra szerződtetett biztonságiaktól. Vacsora után jött csak az igazán nagy próbatétel. A kipihent arc érdekében ránk parancsoltak, hogy ideje ágyba bújni, külön, ahogy előre kikötötték. Morgolódva búcsúztunk, de amint átléptem a lakosztály küszöbét megszólalt a telefonom, naná, hogy ő hívott. Végülis a beszélgetést senki se tiltotta!  Egész idő alatt amíg fürödtem, majd az ágyban is jó darabig így kommunikáltunk, de aztán a fáradtság erősebb volt, és elaludtam.

Reggel még mindig élt a telefonkapcsolat, hallottam, ahogy szuszog a másik oldalon, de sajnos meg kellett szakítanom a vonalat, mert megjött anya, majd Gina, nagyanyó és még páran. Alig bírtam lenyelni pár falatot, de belém diktálták a reggelit. Próbáltak visszatartani, de ragaszkodtam ahhoz, hogy lássam a feldíszített termeket. Szükségem volt a bizonyosságra, hogy megnyugodhassak. Persze titkon azt is reméltem, hogy összefutunk Kellan-nel, de azt nem hagyták. Tíz körül érkezett meg hozzám Matty, Kíra és a manikűrös, és onnantól csak ültem, és ültem. Körülöttem hajcsavarós családtagok, vidám, izgatott összevisszaság. Egész nap nem hagyták, hogy beszéljünk, igaz időm se lett volna, mert a mosdóba is csak kísérettel engedtek ki egy pillanatra. A végeredmény? Én elégedett vagyok, remélem ő is az lesz.

Hát itt tartunk most, ülök lehunyt szemekkel, várom, hogy végre belebújhassak a ruhámba és kimondhassam azt a rövid kis szót.

Viszont kopognak, anya résnyire nyitja az ajtót, majd azonnal visszazárja, és felszólít, hogy vegyek magamra valamit. Felkapok egy köntöst, ő pedig látva, hogy már szalonképes vagyok kilép az ajtón beengedve a látogatómat.



Boldog Új Évet !