Karácsonyi meglepetések…I rész

Drága Kedves Olvasóim!

Ezúton kívánok mindenkinek

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket!

Kívánom, hogy mindenki napjai teljenek szeretetben, nyugodt családi légkörben szerettei mellett. Teljesüljenek titkos vágyaitok, örüljetek az ajándékoknak (akkor is ha nem tetszik, majd ünnepek után kicserélitek), egyétek magatokat tele bejglivel és egyébb finomságokkal, (de lebegjen szemetek előtt a várható gyomorrontás). Gondoljatok azokra, akiknek nem lehet részük ekkora szerencsében, mint nektek.(Sajnos vannak páran, szerte a világban.)

A következő három napban nem a megszokott történet folytatódik. Engem is megérintett a karácsony szelleme, plusz többen is kértétek, hogy legalább most legyen kicsit nyugalom Anna és Kellan között. Hát legyen. Először be akartam építeni a folymatba, de a végeredmény nagyon nem tetszett, így mást gondoltam. Három napon át az első kettesben töltött karácsonyukat mesélem el. Bocsi, ha kissé negédes, de ezt hozza ki belőlem az ünnep.

Remélem tetszeni fog.

Dicta

UI. Az ihletet a Train - Shake Up Christmas című száma adta.

http://www.youtube.com/watch?v=J-8VCL4uSUc

(Anna szemszöge)

Titkolózom előtte. Pedig megígértem neki, hogy többé nem teszem. Most mégis kénytelen vagyok. Igaz csak azért, hogy a meglepetés valóban az legyen, hogy ne is sejtse előre azt ami ránk vár. Szeretném látni az arcát amikor rájön, hogy az első közös karácsonyunkat mégse kettesben töltjük el.

Tavaly Magyarországon voltunk az ünnepek alatt, idén azonban hála a rendezőjének és a szoros határidőnek még ma, 23-án is forgatnak. Jó nem akarok panaszkodni, ez a munkája, és szereti. Sőt, egyre többen ismerik fel amit én már régóta tudok, azt, hogy tehetséges. Végre sikeres, amit megérdemel, mert sokat dolgozott és dolgozik érte. Ezen okok miatt alakult úgy a dolog, hogy ebben az évben a szentestét kettesben töltjük az új házunkban, illetve ha Kola-t is számoljuk, márpedig róla képtelenség nem tudomást venni, akkor hármasban. Ezt már tudtuk november végén. Először még örültem is neki, amióta csak együtt vagyunk mindig kellett alkalmazkodni valakihez. Rob-ékhoz, a M.I.C.-hez, a családainkhoz. Igaz a két ünnep között meglátogatjuk Shane papáékat Wyoming-be, és az ő családját is Iowa-ba a nagyszüleinél. Ez a terv.

Én pár napja jöttem haza anyáéktól, csomagokkal felpakolva. Megígértük egymásnak, hogy csak karácsony első napjának estéjén együtt bontjuk fel az ajándékokat, jobb hijján webkamerán követjük majd az eseményeket. Az is jobb a semminél.

Úgyhogy most itthon készülődöm, mint egy igazi háziasszony. Te jó ég! Hogy mire nem vagyok képes érte. Igazság szerint ez, hogy mire nem rossz megfogalmazás. Kettőnkre gondolva az a helyes, hogy MIRE vagyok képes. MINDENRE. Az életemet adnám érte, mert elmondhatatlanul szeretem.

Miután kitaláltam a kis meglepetésemet lázas szervezkedésbe kezdtem. És szerintem hála annak, hogy évekkel ezelőtt rendezvényszervezőként dolgoztam, mindenre gondoltam. Mindenki tud mindent, a legapróbb részletekig kidolgoztam a stratégiát. Nem csúszhat porszem a gépezetbe. És ugye ott van még önkéntes segítőm, aki ha én valamit elfelejtenék emlékeztet.

Napok, sőt inkább hetek óta rejtegetem az ajándékokat, beszereztem mindent, feldíszítettem a lakást, a karácsonyfát amerikai szokás szerint már hetekkel ezelőtt felállítottuk. Emlékezetes alkalom volt.

- Kellan Christopher Lutz ha nem rakod le azonnal azt a kisautót és jössz ide karácsonyfát díszíteni nem állok jót magamért.

- Jövök már Cica, csak kipróbáltam biztosan működik-e. Mit szólnak Brian-ék, ha selejtes játékot viszünk a kis krapeknek.

- És, működik? – néztem rá kérdőn.

- Aha, gyere megmutatom – és már száguldott is el a távirányítós autó a lábam mellett, telibe találva egy doboz aranyszínű üveggömböt. – Hoppá, bocsi.

És volt képe vigyorogni, hallva, hogy összekoccannak a díszek. Persze képtelenség haragudni rá, hogy is tehettem volna amikor a következő pillanatban felkapott és magasra emelve megpörgetett a levegőbe. Csak nevettem rajta, már megszoktam az ehhez hasonló húzásait. Amikor leengedett azonnal megcsókolt, és a fadíszítés csúszott egy órát. Sürgős dolgunk akadt a hálószobában.

Ennek már jó ideje, de most is összeszorul a szívem örömömben, ha csak ránézek. A fát is együtt választottuk ki, aztán hagytam, hogy férfihez méltóan belefaragja a tartóba. Igyekeztem nem tudomást venni a hangos szentségelésről, és az orra alatt elmorgott megjegyzésekről, hogy mi a fenének nekünk egy három méteres fa. Hogy miért? Hát csak. Mert szép, és én imádom amióta csak megláttam. És különben is hogy mutatna ekkora belmagasságnál egy méteres kis fácska? Mikor hazaérek mindig az az első mozdulatom, hogy felkapcsolom az égősort és egy percig csak gyönyörködöm benne. Most nyakig lisztesen is rálesek, és betolok egy újabb tepsit a sütőbe. Ez már a sokadik.

- Te jó ég, - lép a hátam mögé és csókol a nyakamba, mint minden alkalommal amikor hazaér – nálunk lesz az üdvhadsereg karácsony vacsorája idén?

Nem értem a kérdést, illetve úgy teszek, mintha nem érteném. Pedig jó okom van arra, hogy ennyit süssek-főzzek.

- Nem, de a receptek ilyen mennyiségre vannak leírva. Különben is eddig szeretted a sütijeimet – nézek rá durcásan, hogy kicsit eltereljem a figyelmét.

- Azzal nincs is gond, de ez a mennyiség kitart egy évig. Nem estél te egy kicsit túlzásba asszony?

- Kellan, ha ezt még egyszer kiejted a szádon erőszakot fogok alkalmazni – emelem fel a kezemben tartott fakanalat.

- Komolyan? – csillan fel azonnal a szeme – nem lesz rá szükség, hagyom magam.

Hangosan felnevetek, majd elzavarom a konyhából, és megkérem, hogy nézze meg a kinti égősort, mert folyton villog. Lenyom egy puszit a számra, félszemmel látom, hogy szokás szerint elcsen egy sütit, majd még egyet. A mondatomat hallva ártatlan tekintettel néz rám, és magamra hagy. Én folytatom a sütést, holnap szenteste, és még annyi mindent beterveztem. Vacsora gyanánt csak kínait rendelünk, mert mire rendet rakok a konyhába, már se erőm, se kedvem a főzéshez. A nappaliban ülünk a szőnyegen ölünkben a papírdobozok, kezünkben pálcikák, de legtöbbször a másikét dézsmáljuk. Mint mindig. Aztán következik az este fénypontja. Mire felérek a hálószobánkba a fürdőből már érzem a habfürdő illatát, a felszálló párát. Sietve lépek be, és dobom le az összes ruhámat, hogy minél előbb elmerülhessek a vízben és hozzá bújhassak. Határozottan a második dolog bír nagyobb varázzsal, mert képtelen vagyok betelni vele. Bár évek óta együtt vagyunk most is ugyanúgy lángba borul a testem egyetlen érintésétől, mint a legelső alkalommal a 24. születésnapom éjjelén Luca-ék akkori házában. Olyan távoli emléknek tűnik, pedig csak pár éve volt. Lassan csiszolódtunk össze, néha persze ma is összekapunk, de mostanában a legnagyobb gondot Kola illetve az ő nevelése okozza. Mindketten imádjuk, de én következetes vagyok, Kellan meg folyton kényezteti, és eltűri a szemtelenkedését.

Csak azt tudnám, hogy fogunk mi gyereket nevelni, ha már a kutya megregulázása is kifog rajtunk?

(Kellan szemszöge)

Csendre intem Kola-t, és pár percig csak figyelem, ahogy sürög-forog a konyhában. Hihetetlen energiával gyúr, majd nyújt ki valami tésztát. Miután a tepsit betolja a sütőbe lázasan keverni kezd egy adag krémet. Imádom amikor ezt csinálja, olyan asszonyos. Az Én asszonyom. Bár akkor is szeretem amikor határozottan irányítja az alkalmazottait, vagy amikor boldogan játszik a gyerekekkel. Ha szeretettel beszél a családtagokkal, az enyémekkel ugyanúgy, mint a sajátjaival. Soha nem tesz különbséget. Illetve egy esetben. Én elsőbbséget élvezek, és ennek örülök. Bár számomra is ő a világ közepe, kiegészítjük egymást, és csak együtt alkotunk egy egészet. Elnézem, ahogy dolgozik,  térdnadrágban és egy pólóban előtte a Micimackós kötény amit csak poénból vettem neki. Ugyanolyan lelkesen fogadta, mint a születésnapjára adott gyémánt-fülbevalót. Szerencsére anyagiakban (bár kettőnk lehetőségei rendkívül különbözőek) már nincs köztünk vita. Fele-fele. Elég nagy harc volt mire ez létrejött, ő úgy gondolta neki van több pénze, ő fizet. Én természetesnek vettem, hogy én legyek a családfenntartó. Aztán megegyeztünk. Mert mi már egy család vagyunk, illetve hivatalosan még nem, de remélem ez hamarosan megváltozik. Legalábbis én azon vagyok. De persze már megint lebuktam. A fene gondolta, hogy aznap pont arra jár, már jóval előtte kiválasztottam a megfelelő darabot, amikor elhoztam megláttam az üzlet előtt elguruló kocsiját. Egyedi darab, naná, hogy kiszúrtam. És sajnos ő is engem, így egyelőre a lánykérés elnapolva. Majd meglepetésképpen.

Nem bírom tovább, hozzá lépek és megcsókolom. Először csak a nyakát, majd amikor megfordul a száját is. Ugratom kicsit a mennyiség miatt, bár én pontosan tisztában vagyok vele, hogy el fog ez fogyni, leszünk hozzá elegen, de ő még nem tudja. Ez is a meglepetés része. Már most alig bírom kivárni, hogy láthassam az arcát amikor meglátja. Boldog lesz, nincs kétségem.

Úgy élünk, mint egy normális, hétköznapi pár azzal a különbséggel, hogy akárhol megjelenünk a fotósok és a rajongók körbevesznek bennünket. Legtöbbször csak testőrökkel mozdulhatunk ki itthonról, de ez sajnos már mindig így lesz. Még akkor is féltem, ha ketten vigyázzák minden lépését, és egy ideje én se mehetek egyedül sehova. De ez van. Itt viszont, az otthonunkban csak mi vagyunk. Meg Kola, aki most is a lábaimnál pitizik egy falatért. Mindig ezt csinálja, bár nem csodálom, mert Anna finomságainak nincs párja. Hagyom, hogy kiebrudaljon a konyhából, de azért még elcsenek két darabot. Megégeti a kezemet és felszisszenek, mire azonnal rám néz.

- Kellan, el a kezekkel a sütitől. Kola-nak meg főképp ne adj belőle amíg forró. Megint el fogja rontani a gyomrát.

Csak mosolygok a zsörtölődésén, úgyis tudom, hogy nem haragszik érte. A hátsó lépcsőn fellopakodok az emeletre, és becsomagolom a ma beszerzett pót-ajándékot majd elrejtem ezt is. A vacsora a megszokott módon telik. Ma kényeztetni akarom, és mire felér teleengedem a kádat. A lehető legjobb dolog ez az igazság szerint négyszemélyes hatalmas fürdőalkalmatosság. Sok időbe telt mire megtaláltuk, de azóta már jópárszor meghálálta a rá áldozott órákat. Alig bírom kivárni, hogy bejöjjön mellém, persze nem a tisztálkodás az első gondolatom. Legfőképpen az ő meztelen testét akarom érezni, és kényeztetni kifulladásig.

Reggel mikor felébredek üres mellettem az ágy, és ez határozottan nem tetszik. Megint a konyhában találok rá, egy hatalmas pulykát tol a sütőbe, a pulton több tál, mindenféle finomságokkal. Rájött, hogy mire készülök? De nem, az nem lehet. Egy ölelés után megkapom az utasításokat, hogy mit vigyek az asztalra, és mi az amihez nem nyúlhatok. Mert estére van. Hát nem mindegy mikor kóstolom meg? Miután megreggelizünk és elpakolunk kijelenti, hogy neki még van egy kis dolga a konyhában én meg foglaljam el magam. Sajnos az ötletem nem talál megértő fülekre, úgyhogy kimegyek futni a kutyával, utána meg bevetem magam egy videojáték elé. Már este felé jár az idő, amikor megjelenik mellettem, biztosít arról, hogy ez az elkülönítés csak ma volt, holnap csak az enyém lesz. Na csak azért!

Kacérkodik velem, úgyhogy a vállamra kapva cipelem a hálószobába, és mielőtt megléphetne, mert látom, hogy szándékában áll elbarikádozni magát a fürdőszobában megcsókolom. Nem kell sokat győzködnöm arról, hogy vacsora előtt van még egy kis szabadidőnk. Persze egy idő után nevetve, de megszökik. Közli, hogy ő most kér egy órát, hogy kicsinosíthassa magát, én meg vegyem igénybe az egyik vendégfürdőt, és lent találkozunk. Cseppet se tetszik ez az elkülönítés, de nincs mit tennem, mert még a kulcsot is ráfordítja az ajtóra. Keresek egy nadrágot, inget, nyakkendőt, mert sajnos erről a szokásáról nem tudom leszoktatni. Imád kiöltözni különleges alkalmakkor, és ez a mai határozottan az. Bár én meg imádom kicsomagolni ezekből a ruhadarabokból…

(Anna szemszöge)

Reggel korán ébredek, valószínűleg túlságosan izgatott vagyok, annyira szeretném, ha minden jól sikerülne. Adok magamnak egy percet, amíg a könyökömre támaszkodva figyelem, ahogy alszik. Ez a kedvenc napszakom. Legtöbbször én ébredek elsőként, és csak nézem a békés arcát amiről ilyenkor különösen sugárzik a kisfiús báj, amit imádok. Ma viszont nincs sok időm, még a thai-chit is kihagyom és szabadidőruhába bújva levonulok a konyhába. Elsőként persze kiengedem ezt a kutyának nevezett zsarnokot a kertbe, majd megtöltöm a tálját, úgyis kikövetelné amint bejön. Aztán nekiállok.

Rengeteg mindent vettem, mert sok fogást szándékozom készíteni annak ellenére, hogy a vendégsereg részére gondoskodtam külön fogásokról. A legnagyobb kihívás a pulyka elkészítése, mert annak sok idő kell. Már jópár feladatot elvégzek mire Életem Értelme felébred és lejön. Úgyhogy felfüggesztem a főzést és megreggelizünk kettesben. Nem sokszor van erre alkalmunk, így ha igen akkor az különösen nagy öröm, és ezeket a pillanatokat igyekszünk megbecsülni. Hosszan falatozunk, de utána nem ismerek irgalmat kiparancsolom a birodalmamból. Mert a konyha határozottan az én felségterületem.

- Édesem, ugye el tudod foglalni magad pár órán át? – kérdezem tőle, miközben a tányérokat pakolom a mosogatógépbe. Azonnal érzem a kezeit a derekamra kulcsolódni, a szája már a nyakamat becézgeti.

- Mindenképpen. De te is kellesz hozzá.

Szívem szerint hagynám magam elcsábítani, és igazán nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne engedjek a kísértésnek, de a mai nap nagyon fontos. Kis zúgolódás után jópár csók és simogatás után válunk csak el egymástól. Hallom, hogy kimegy Kola-val, később pedig a nappaliból, hogy játszik az egyik játékon a kutya meg ugatással buzdítja. Mosolygok rajtuk, de ma mindennek tökéletesnek kell lennie, úgyhogy nagyon kell koncentrálnom. A végén persze minden sikerül, már az asztalt is előkészítem, a vacsoránk tálakon, utolsó lépésként a melegítőre rakom őket. Tökéletes.

Lehuppanok mellé a kanapéra, mire azonnal az ölébe húz és megcsókol.

- Hiányoztál, nagyon el lettem ma hanyagolva – duzzog kicsit, mire engesztelően simulok hozzá, ami persze bejön.

- Ígérem holnap minden lépésedet követni fogom, nem szabadulsz tőlem. A vacsora kész, zuhanyozzunk le és ehetünk.

Csak bólint, pár pillanat múlva  a vállán találom magam, és felcipel a hálószobánkba. Eljátszom, hogy meg akarok szökni előle, de valójában eszemben sincs. Ugyanúgy vágyom rá, mint ő rám. A nap bármely szakában, ahol csak van legalább egy talpalatnyi hely. Türelmetlenül szabadítjuk meg egymást a ruháinktól, hogy aztán előételként egymást kóstoljuk meg. Pár perc múlva jóleső kimerültséggel terülünk el egymás mellett. Szívem szerint akár egész este itt maradnék, de két dolog miatt nem teszem. Egyrészt ez az első közös szentesténk, csak ketten, és annyit készültem rá, hogy jól sikerüljön. Másrészt túlságosan is kíváncsi vagyok az ajándékomra.  

Úgy két hete egy délután egy tárgyalásról tartottunk vissza az irodába amikor megláttam kilépni a Tiffany-ból. Először még nem is gondoltam semmire, de aztán beugrott, hogy előtte két nappal egy szeretkezés után amikor az ágyon feküdtünk kimerülten a ujjamat tapogatta, mintha csak méretet venne. És nem akármelyiket. A bal kezem gyűrűsujját. Már jó páran célozgattak arra beleértve a barátainkat, a családtagjainkat, hogy mire várunk. Mindig azt mondtam minek ezt elsietni, és Kellan is csak mosolyogva fogadta a kérdéseket, de egy ideje változott a helyzet. Luca-ék esküvője után egyre többször elgondolkodó arcot vágott, ha valaki rákérdezett. Én nem akartam és nem is akarom siettetni, de őszintén szólva már az én fejemben is megfordult. Szeretem Kellant. Ő az a férfi aki mellett le akarom élni az életem, akinek akárcsak a nagyszüleinken sokszor láttam, öreg koromban fogni akarom a kezét. És most, hogy a barátnőnknek már csak napjai vannak hátra a szülésig már az se riaszt. Vágyom egy kisbabára, aki az apja huncut arcát örökli, a csillogó kék szemeit. De először első lépésként tényleg örülnék annak a gyűrűnek.

És mivel a jelek szerint, legalábbis úgy sejtem a mai estén tervezi átadni különösen fontos, hogy minden tökéletes legyen. Úgyhogy fájó szívvel, mert imádom a közös zuhanyzásainkat amik mindig szeretkezésbe torkolnak, közlöm vele, hogy ma nem jöhet velem. Nem törődök a morgolódásával, tudom, hogy a végeredménnyel elégedett lesz. Még a kulcsot is ráfordítom az ajtóra. Villámgyorsan lezuhanyozom és megmosom a hajam, majd egy fürdőlepedőbe csavarva magam hallgatózok. A szomszédos fürdőből hallom a vízcsobogást, úgyhogy gyorsan lecsempészem az ajándékaimat. Mezítláb osonok a földszintre, és pakolok a fa alá. Aztán sipirc vissza. A ruhámat előszedem a védőfóliából, eddig rejtegettem, kifejezetten erre az estére vettem MaryBeth-nél. Ash szerint gyönyörű vagyok benne, hát remélem. Óvatos mozdulatokkal simítom a lábamra a harisnyákat és kapcsolom be a harisnyatartóba. Melltartót  ugyan nem vehetek, bugyit meg direkt nem akarok, de azt hiszem ezt Kellan nem fogja bánni. Igyekszem egy nem túl feltűnő sminket készíteni, a hajam feltűzöm, pár ékszer, egy elegáns cipő. Elégedetten nézek a tükörbe.

Oké Anna, hajrá.

Fújok egy kis parfümöt magamra, és nagy levegőt véve indulok le hozzá.