73. Irány Johannesburg...

(Anna szemszöge)

Reggel időben kelek, és egy gyors reggeli után átnézek még egyszer mindent. Kilenc után megjön Gina, ő is útrakész, úgyhogy Dean érkezéséig csak beszélgetünk. Nemigen volt rá időnk az utóbbi napokban, lévén igyekezett minél több időt tölteni Taylor-ral. Most is csak azért váltak külön, mert a srác nem akarja, hogy rászálljanak a fotósok a húgomra, őmiatta. Hatalmas testőrünk háromnegyed tizenegykor érkezik, egyszerre az általam hívott londinerrel. Rob kölcsönadta a kocsit, hogy kényelmesen kijussunk a reptérre, a kijelentkezésre sincs gondunk, mert este megfenyegetett, ha ki merem fizetni a számlát utánam jön és kitekeri a nyakamat. Ez mondjuk nem volt elég fenyegető, de sajnos egyet kell vele értenem, hogy ha kiszivárogna, az találgatásokra adna okot.

Gyorsan haladunk, meglepetésemre már mindenki a megbeszélt csarnokban vár bennünket. Persze nem ússzuk meg a fotósokat akik teljesen odavannak a Twiligh szereplők miatt, és amikor mi is megjelenünk mindjárt kezdődik a kérdezősködés, hogy mikor jön Rob. Ezúttal nem vagyok hajlandó felelni egy kérdésre se, gyorsan üdvözöljük egymást, puszival, mint mindig. Kellan-hez érve is így teszek, de belül remeg mindenem. Nem láttam amióta otthagyott a hotelben, de még most is ugyan olyan hatással van rám, mint akkor. Szívem szerint hozzá bújnék, biztosítva róla, hogy… a francba ugrik be, megvádolt, választásra akart kényszeríteni, mégis elég csak látnom és újra elkábít.

Szerencsére Luca szól, hogy most, hogy mindenki megjött, akár indulhatnánk is. Kiowa rákérdez, hogy honnan indul a gépünk, és a jegyek… mint kiderül a társaság nagy része nem tudta, hogy magángéppel megyünk. Igyekszünk átesni a szokásos procedúrán, ami csak Gina és Luca esetében bonyolultabb kicsit az állampolgárságuk miatt. Luca odaadja a papírokat, hogy menjek előre a többiekkel, ők majd jönnek. Szerencsére a pilóta már a belső csarnokban vár bennünket, így elég gyorsan feljutunk a gépre. Ez kisebb, mint a Jet, és nincsenek benne hálófülkék, de kényelmes székek, melegítőkonyha és mosdó persze igen. A srácok jót szórakoznak a csomagjaim számán, de szerencsére a segítségemre sietnek. Én zsörtölődöm persze, hogy csak négy bőröndöm van, mit vannak úgy oda, különben is, ez kéthavi adag, mert muszáj volt kiköltöznöm a hotelből.

(Kellan szemszöge)

Reggel izgatottan ébredtem, azóta, hogy a kisgyerek telefonált, hogy akarok-e menni a döntőre folyton rá gondolok. Nem mintha előtte nem így lett volna, mert elég csak meglátnom egy szőke hajú nőt, és ő jut az eszembe. Taylor-nak persze azonnal igennel feleltem, mélyen belül örültem, mert úgy sejtettem, hogy Anna keze is benn van a meghívásban, és bár nem személyesen keresett meg, de talán meggondolta magát, és ad egy esélyt kettőnknek, kizárva a dologból Robot. Vele nem beszéltem, ő se hívott, én se voltam rá képes. Gondolom Anna elárulta neki, hogy min buktam ki, igen, biztosan ez az oka.

Tay azt mondta fél 12-re legyek a LAX „C” csarnokában ott találkozunk. Mivel Zack is jön, mostanában folyton Luca-val lógnak ha Ash éppen nem ér rá, hívunk egy taxit, kissé türelmetlen vagyok amiért cikizni kezd. Idő előtt érkezünk elsőként a bandából, de lassan befutnak a többiek, először Kiowa és Bronson, majd Peter. Végül megérkezik Taylor, szinte egyszerre Ashley-vel és Luca-val, akik már cseppet se titkolják, hogy együtt vannak, egymást átölelve lépnek mellénk.

Ő, illetve ők a megbeszélt időpont előtt egy perccel futnak be. Elől Gina, aki szemével azonnal a kisgyereket keresi, de nem megy oda hozzá, szemlátomást titkolóznak, amit nem csodálok. Anna nyomában ott jött Dean, ami engem rögtön taccsra vág, azt hittem Rob forgat, de ezek szerint jön velünk. Nagyszerű, hát ennyit a békülési elméletedről Kellan, ez nem jött be. Mindenkit üdvözölnek, amikor hozzám lép és megpuszil megérzem a parfümje lágy citrus illatát, ami fájó emlékeket ébreszt bennem. Rövid megbeszélés után indulunk, hogy elintézzük a szokásos teendőket, kiderül, hogy az olasz magángépet bérelt, miért is csodálkozom ezen? Amióta Ash-sel van kicsit jobban kedvelem, mert sugárzik róluk, hogy mennyire szeretik egymást, de még mindig féltékeny vagyok minden pillanatra, emlékre, ami Annához köti. 

Beletörődően követem őket a géphez, mindenki keres magának egy ülést látom, hogy Ő lepakol előre. Naná, mellette meg kell a hely Pattinson-nak. Én leülök hátulra, semmi kedvem végignézni a kettejük enyelgését. Peter értetlenül néz rám, majd felfedezem, hogy mások is. Odajön és megkérdezi, hogy mi a francot keresek itt hátul. Csak húzok egyet a vállamon és hangosan közlöm, hogy nem akarom elfoglalni Rob helyét, erre Anna felém kapja a fejét, és szomorú szemekkel néz rám. Taylor szól közbe, hogy a haverom nem jön, szóval ez miatt ne aggódjak. Értetlenül nézek, akkor mi a francot keres itt Dean? A fel nem tett kérdésemet Ash válaszolja meg, hogy a testőr Annára vigyáz a hétvégén, mire az említettek összenevetnek.

Amint feljutott Gina és Luca is a kapitány bejelenti, hogy akkor indulhatunk. Látom, hogy Anna mellett üres a szék, eszembe jut, hogy mennyire félt Londonból a gépen, éppen indulnék előre, de az olasz megelőz, és leül mellé. Ash-t szemmel láthatólag nem viseli meg, hogy a szerelme egy másik nő kezét szorongatja, engem annál inkább. A pokolba kívánom és válogatott szitkok futnak át az agyamon, amíg őket figyelem. Az se jobb, amikor a pilóta végre bejelenti, hogy elértük a repülési magasságot, és tíz óra múlva érünk Johannesburg-ba. Töröm a fejemet, hogy milyen ürüggyel mehetnék oda hozzá, de valaki folyton az utamba kerül. Luca itallal kínál bennünket, a srácok a tegnapelőtti meccs eredményeiről beszélgetnek.

A fenébe Kellan, ne légy ilyen gyámoltalan, menj már oda – bíztatom magam, majd nem törődve a többiek kíváncsi pillantásaival, se Gina és Luca fenyegető tekintetével Annához indulok. Miért gondolják, hogy bántani akarom, amikor minden ellenére még mindig odavagyok érte. Kérdezés nélkül ülök le a szabad ülésre, a szeme csukva, mindkét fülében fülhallgató, valami lassú lírai szám szól. Mocorgok egy kicsit, de nem vesz rólam tudomást, figyelem az arcát, de teljesen érzelemmentes, egyenletesen veszi a levegőt, ebből arra következtetek, hogy elaludt. Ilyen az én szerencsém, gyönyörködöm egy ideig az arcában, amiről most végtelen béke sugárzik, majd kissé csalódottan visszamegyek a helyemre. Hozzá hasonlóan én is bedugom a fülemet, de az a zene amit választok inkább éberré tesz, mint ellazít.

Nem veszem észre, hogy Gina mellém telepedik, úgyhogy váratlanul ér amikor a karomra teszi a kezét. Csodálkozva nézek rá, és kapcsolom ki a lejátszót.

- Kellan mi történt köztetek? – a szemében a kíváncsiságon kívül egy kis aggodalmat is felfedezek. Nem értem miért tesz úgy mintha nem tudná.

- Anna mit mondott? – kérdezek rá. Gina szavaiból kiderül, hogy a nővére megmakacsolta magát, és senkinek se árulta el miért jöttem el akkor éjjel. Nem értem és meglep, mert biztos voltam benne, hogy engem fog okolni, és a többiek mellé állnak. Elgondolkozva nézek magam elé, miért? Talán mert tényleg úgy van ahogy mondtam, és mélyebbek az érzelmei Rob irányába, csak titkolni akarja? Vagy mert annyira rosszul értelmeztem a dolgokat, hogy még a feltételezés is sérti? Istenem, mi lenne, ha egyszer az életben úgy cselekedne, ahogy remélem. Annyira elmerülök a saját gondolataimban, hogy teljesen megfeledkezem Gináról, aki dühösen méreget, és megütögeti a kezemet.

- Igen – kapom felé a tekintetem, majd felriadva a merengésből felelek neki - ha Anna nem mondta el, akkor én se tehetem.

Felszisszen, és elővéve a szerintem legelbűvölőbb arcát emlékeztet, hogy ő bezzeg segített, amikor ajándékot kerestem.

- Sajnálom – nézek rá bocsánatkérően, mire felpattan és nekiáll valamit hadarni, persze nem angolul, majd elviharzik és lehuppan Taylor mellé. Újra visszadugom a fülhallgatót, de ezúttal még a szememet se tudom lecsukni, mert Peter lehuppan mellém.

- Na drága kisfiam, mesélj apádnak. Mi a francot csináltatok, hogy a kis tornádó – mutat fejével Gina felé, (titokban mind így nevezzük Tay mögött) - ennyire dühös. A makacs és a konok volt a legkedvesebb jelző, amivel téged és a nővérét illetett. Meg valami olyat is említett, hogy kíváncsi mit mond Anna az apjának erről, és hogy majd tőle megkapja a magáét.

Még jó, hogy Peter beszél olaszul, persze neki se mondok semmit, de miután magamra hagy elgondolkozom a hallottakon.

(Anna szemszöge:)

Szokás szerint a gép elejébe megyek, és elfoglalok egy ülést, az idegeim pattanásig feszülnek, ami köszönhető a felszállást megelőző szokásos izgalomnak, és Kellan jelenlétének egyaránt. Minden pólusom érzékeli a jelenlétét, pedig a lehető legtávolabb rakja le a csomagjait. A többiek hangosan beszélgetnek, nem igazán figyelek rájuk, éppen az iPod-omat igyekszem előbányászni, amikor egy mondat megüti a fülemet.

- Nem akarok zavarni, biztosan kell a hely Rob-nak.

Kellan, mert természetesen a szavak az ő száját hagyják el kihívóan néz rám, állom a tekintetét, melyből sugárzik még mindig a sértettség. Oké, ha ő így gondolja, én nem zavarom, csak kibírom ezt a kis időt, nem reagálok a mondatára, leülök a székembe, és becsatolom az övemet. Elmélyültem tanulmányozom a kinti betondzsungelt, mellyen az ég egy adta világon semmi látnivaló nincs. Kisvártatva érzem, hogy valaki mellém telepedik, legnagyobb meglepetésemre Luca foglalja el a szomszédos ülést.

- Caro, nem a barátnőd mellé kéne ülnöd? – kérdezem azonnal, a válla felett fel is fedezem Ash mosolygós arcát.

- Ő nem fél a repüléstől, úgyhogy azt mondta, tud nélkülözni egy rövid ideig. Bár ha gondolod, kereshetek valakit a helyemre, szerintem Kellan boldogan cserélne velem.

- Ne – vágom rá azonnal, és megragadom a karját. Kérdőn néz rám, szemlátomást meglepte a heves reakcióm. – Luca, ebbe ne avatkozz bele, per favore.

- Jó - néz rám elgondolkozva, majd persze jön a kérdés – elmondod mi a baj kettőtök között, solo, én látom, akárhogy is akarod titkolni a szemed elárul. Szomorú vagy, miért?

- Ez… bonyolult, de megoldom, nyugi. Tudhatod, hogy nem vagyok egy elveszett lélek, csak ne avatkozz bele, oké? És Ash se – fűzöm még hozzá, mert látom a szemében, hogy ezen jár az esze.

- Jó, de ha valamit tudok segíteni, csak szólj, bár már kezdem megkedvelni, de ha gondolod beverem az orrát, főleg most, hogy jönnek a többiek is, közösen ellátjuk „il tuo amore” baját.

- Luca, ő nem… - próbálok mentegetőzni, de mivel közben felszállt a gép kikapcsolja az övét, és már fel is áll, arcán elnéző mosollyal ad egy puszit az arcomra, és a fülemhez hajol.

- De solo, ő pontosan az.

Nem tudok válaszolni, kedvem és időm sincs rá, nagyot sóhajtva bedugom a fülhallgatót, és kiválasztok egy lassú számokat tartalmazó albumot, majd úgy döntök alszom egyet.

Órák múlva ébredek, körülöttem mindenki alszik, szinte az összes roló le van húzva, kellemes félhomály uralkodik a gépen. Halkan indulok el a mosdó irányában ami a gép hátuljában van, így persze út közben el kell mennem Kellan mellett. Csak egy pillanatot engedélyezek magamnak, de utólag ezt is megbánom. Lehunyt szemmel ül, a feje kissé oldalra fordítva, az arca kisimult. Egyből eszembe jut az amikor Luca házában figyeltem ahogy alszik. Sietősre veszem a lépteimet, és magamra zárom az ajtót, csak lassan nyugszom meg, megerősítve magamban az elhatározást, hogy nem foglalkozom a kusza érzelmeimmel, túl kell lépnem ezen. Miután végzek megcélzom a pilótafülkét, ahol azt a választ kapom, hogy még kb. két óra, mire odaérünk. Amikor visszamegyek az utastérbe Dean köszön rám halkan, de többen is mocorognak már. Beszélgetni kezdek a testőrrel, fociról, utazásról, Rob-ról. Lassan tér magához a társaság, de egymás után mindenki felélénkül. Az arcokról várakozás és izgalom sugárzik. 

A leszállás gyorsan lezajlik, mi összeszedjük a cuccunkat Ginával, szerencsére többen is a segítségünkre sietnek, amire szükségünk is van. Elsőkét lépek le a gépről, már messziről kiszúrom  a közeledőket. Kishúgom a maga szertelen módján eldob mindent és rohan az édesapja felé, és már ecseteli is neki, hogy mennyi mindent látott, hogy mennyire jó, hogy itt vagyunk, és persze a figyelmeztetést, hogy ne ijessze halálra Taylor. 

- Jaj, kislányom, hát szoktam én ilyet csinálni - kérdez vissza Davide méltatlankodva.

- De még mennyire - felelem amint mellé érek, és megölelem. - Szeretnéd, hogy felsoroljam hányszor? 

- Hé, hát szabad így beszélni szegény öreg apáddal - néz rám, arcán nagy mosollyal, majd a fülemhez hajol - melyik az a Taylor, és hol a tiéd? 

- Nekem nincs - felelem azonnal, mire csodálkozva vonja fel a szemöldökét, sietve közlöm, hogy majd később, mert időközben odaérnek mellénk a többiek. Paolo bácsi közben engem is üdvözöl, majd valamit a hátam mögött figyel így megfordulok. Luca büszkén átkarolja Ash-t és bemutatja a barátnőjét. Nem csalódom, mert hiába ő a legidősebb Salti, örök mókamester, most is bolondozni kezd.

- Kedveském, jól meggondoltad te ezt? - néz kérdőn, mire a karjaiban tartott Ashley szemmel láthatóan lesápad - ez a gyerek még alig nőtt ki a földből. Jó persze az én fiam, legalábbis az anyja azt állítja, de olyan tapasztalatlan, nem is túl jóképű. Ha igazi férfit akarsz itt vagyok én...

Luca már megszokta az ehhez hasonló ugratásokat, de Ash még mindig kényszeredett mosollyal néz körül. A segítségére sietek.

- Egy szavát se hidd el, - karolok bele - Paolo bácsi, ha jól emlékszem amikor legutóbb valami ilyesmit mondtál utána két hétig a kanapén aludtál, mit szólnál hozzá ha felhívnám Julia nénit?

Azonnal sértődötten és megjátszott ijedtséggel néz rám, mentegetőzve, hogy nem mondta komolyan... 

Hatalmas nevetés tör ki, gyorsan bemutatjuk egymásnak a társaságot, majd mivel Davide készült, és hozott magával egy kocsit felpakoljuk a csomagjainkat, mi ketten elvisszük őket a másik géphez, amivel ők jöttek. A rövid úton persze nem úszom meg a kérdezősködést, lévén anya szokás szerint elmesélte neki a születésnapom estéjén folytatott beszélgetésünket, nem megyek bele a részletekbe, csak annyit árulok el, hogy nem illünk össze, úgyhogy inkább csak barátok leszünk. Nem hiszem, hogy beveszi, de nem erőlteti a témát, csak egyetlen dolog érdekli. 

- Bambina, ugye ez nem bántott? - mindig ugyanaz. 

- Non papá, non cosi. 

Mikor visszaérünk a többiekhez, már mindenki a kisbuszokban ül, mi is beülünk az utolsó két helyre, és elindulunk a szálloda felé. Nem tudom mivel először járok Dél-Afrikában, hogy ez máskor is ilyen-e, vagy csak a döntőre való tekintettel, de mindenütt hatalmas tömeg hömpölyög. A Hyatt-ben van a szállásunk, kívülről kifejezetten puritánnak néz ki, de amint belépünk az előcsarnokba mindenkinek kikerekedik a szeme. Lenyűgöző, hatalmas, fényűző, és mint minden ebben a városba zsúfolt. Gyorsan elintézzük a bejelentkezést, majd Paolo bácsi már terel is bennünket egy terem felé. 

(Kellan szemszöge)

Amikor leszáll a gépünk meglepődve látom, hogy Anna és Gina az összes bőröndöt csatasorba állítja, persze azonnal akad segítségük, és mindent lecipelnek a gépről. Én szándékosan a végére maradok csakúgy mint Ashley. Zavarodottnak tűnik, rá is kérdezek mi baja van. 

- Ideges vagyok - feleli azonnal - Luca édesapja odalenn vár bennünket, mi lesz, ha nem tetszem neki? 

- Már miért ne tetszenél? - kérdezek vissza - gyönyörű vagy, okos, sikeres. És különben is a srác odavan érted, kit érdekel, hogy mit gondol az apja? A többi rokontól is tartottál, aztán nem volt gond, nyugi, most se lesz.

Úgy tűnik sikerült megnyugtatnom, mert kihúzza magát és határozottan kezd el lefelé lépkedni a repülő mellé gurított lépcsőn. Én követem, kb. félúton járhatok, amikor hatalmas sikítást hallok, majd csak az látni, hogy Gina ledob mindent, és rohanni kezd két férfi felé akik nem csak egymásra, de Lucára is kifejezetten hasonlítanak. Amikor odaér a fiatalabbik nyakába ugrik, és levegővétel nélkül hadarni kezd olaszul. Amikor Anna is csatlakozik hozzájuk ő kevesebb lendülettel, de nagy szeretettel öleli meg őket. Luca ugyan ezt teszi az idősebbel, majd rögtön hátrafordul és a barátnőjét keresi. Ahogy megjósoltam Ash elbűvöli az öreget, aki azonnal bókolni kezd, majd az első kérdése az, hogy biztos-e abban, hogy a fia kell neki, mert itt van ő is. Büszkén néz Lucára látszik rajta, hogy csak viccel meg is kapja érte a magáét azonnal. Gyorsan bemutatnak bennünket, Davide a lányok apja határozottan fog velem kezet, valószínűleg tudja, hogy volt valami közöm Annához, mert csakúgy mint Taylor-t engem is szúrós szemekkel méreget. Nem ellenségesen, bizalmatlanul. Minket két kisbuszhoz terelnek, és pár percnyi várakozás után elindulunk a hotel felé.

Ott gyorsan átesünk a bejelentkezésen, majd ebéd felkiáltással egy különterembe kísérnek bennünket. Odabenn már jópár ember van, több ismerős embert felfedezek akik barátságosan üdvözölnek, hiszen nemrégen találkoztunk Los Angeles-ben. Van egy csomó idegen arc, de csak nekünk, mert ahogy körbeveszik a két lányt azonnal kiderül, hogy számukra nagyon is ismerősek. Kicsit kívülállónak hatunk közöttük, de az ikrek Nathan és Kurt mellénk csapódnak és felkarolnak bennünket.

A csoporttal van egy nő és három gyerek is, az világos, hogy szintén rokonok valamilyen szinten. A két nagyobb, egy fiú és egy lány érdeklődve figyel bennünket, de a legkisebb egy pöttöm kislány hatalmasra nyílt szemekkel bújik az anyja lába mögé, és úgy tűnik fél. Legfőképpen engem les állandóan, rámosolygok, mire még jobban kapaszkodik. Nem értem mi baja velem? 

Igyekszem nem venni róla tudomást, hátha úgy előbb megbarátkozik. Rövid idő múlva miközben éppen a jegyeket köszönjük meg az idősebb Cannavaró-nak, feltűnik, hogy a lányok velük beszélgetnek. Gina leguggol a kicsihez, valamit magyaráz neki, majd feláll, nevetve Taylor-hoz lép és lazán szájon csókolja. Szemlátomást ez senkit se zavar, de a kisgyerek kicsit zavarba jön. Nem foglalkozom vele miért tette, de pár perc múlva megoldódik a rejtély.

Egy idő után nem bírom tovább, és az utazás során először megszólítom.

- Anna - csodálkozva fordul felém, nagyot dobban a szívem amikor rám néz - nem tudod miért fél tőlem a kicsi?

- Nem, egy pillanat - feleli és odalép mellé, kinyújtja felé a karjait, és ölbe veszi. Komoly arccal de nevető szemekkel beszél vele, miközben engem néznek. Az apróság súg valamit a fülébe, mire látom, hogy majdnem felnevet, de visszatartja. Lerakja a földre, majd hozzám lép.

- A bátyja veletek ijesztgette, hogy Taylor farkassá tud változni, te meg ugye vámpír vagy és kiszívod a vérét. Gina már meggyőzte, úgyhogy most én jövök. 

Hozzám hajolva lágyan megpuszil, csak egy rövid pillanatig tart az egész, de mégis nagy hatással van rám. Sajnos azonnal újra ellép tőlem, és újra a picihez fordul, azt persze nem értem mit mond neki, de azt látom, hogy ő tagadóan rázza a fejét, és Gina irányába mutogat. Most mi van, neki is meg kell puszilnia? 

Egy pillanat múlva a körülöttünk állókból kitör a nevetés, és ezzel egy időben Anna szeme kikerekedik, az arca megnyúlik. Nem értem mi baja, de mielőtt megkérdezhetném tőle Peter szólal meg.

- Anna ha elárulom a kicsinek, hogy én is vámpírt játszom akkor utána velem is olyan segítőkész leszel? – a kérdezett bosszúsan válaszol, de a mondatából csak Jennie nevét értem, majd hozzám fordul.

- Csak azért teszem, mert nem akarom, hogy egész este rettegjen tőled – mondja és már sejtem mi következik, és őszintén szólva egyáltalán nincs ellenemre.

A következő pillanatban az ajkai az enyémre tapadnak, valószínűleg csak ennyit szándékozott tenni, de vibrálni kezd körülöttünk a levegő, önkéntelenül ölelem át a derekát, és húzom közelebb magamhoz, érzem a tenyerét a tarkómon, nem tol el. Nem bírok ellenállni a kísértésnek, nyelvemet követelőzően a szájába dugom, és amikor összetalálkozik az övével az hihetetlen jó érzés. Mintha csak egy perce lett volna, hogy utoljára magamhoz szorítottam a hotelszobában…

Hangos nevetés ragad ki a kábulatból, mire azonnal eltolja magát tőlem, röpködnek a megjegyzések, de mi ketten még mindig egymást nézzük. Ő fordítja el először a tekintetét, pedig órákig tudnék bámulni a bársonyzöld színű szemeibe. Megint a kicsi lányhoz fordul, aki most már bólogat a kérdésére, leguggolok előtte, és Anna segítségét kérve köszönök neki.

- Ciao, Martina – próbálok barátságosan mosolyogni rá, most már kíváncsisággal a szemében néz rám, majd ő is elsuttog egy halk ciao-t. A kis tündér elbűvöl, pár perc múlva már hatalmasakat kacag amikor a levegőbe dobom, és kérdezősködik. Anna sajnos azonnal lelép amint Peter csatlakozik hozzánk, és fordítja a mondataimat.

(Anna szemszöge)

A teremben rengetegen vannak, boldogan üdvözöljük a régen látott ismerősöket, rokonokat. Naldo bácsi örömmel üdvözöl, többen is rákérdeznek, hogy ki-kicsoda, csak ott akadnak meg, hogy minek nekem testőr, csak nincs valami baj. Persze sietve megnyugtatok mindenkit, hogy ő Rob-é, és csak ezért hoztam magammal, mert szereti a focit. Ezzel azonnal belopja magát a szívükbe. Félszemmel azért figyelem a velünk érkezett amerikai bagázst, de az ikrek felkarolják őket, úgyhogy én nyugodtan beszélgetek a többiekkel. Amikor Kellan megszólít csodálkozva nézek felé, mert eddig került, és ez jó is így. Nem akarok feltűnést kelteni, Cesca már így is rákérdezett mi van most velünk, így hozzá fordulok. A kérdésére nem tudok azonnal válaszolni, Martina emlékeim szerint mindig is visszahúzódó kislány volt, de amikor ölbe veszem meglep.

- Ő egy vámpír – közli velem komolyan, igyekszem megnyugtatni, hogy nem, ő csak eljátssza, de nem sikerül meggyőznöm. Nico a bátyja meggyőzte az igazáról, megsúgom neki, hogy én ismerem, és tudom, hogy nem bánt, de ennyi nem elég. Persze azonnal belemegyek, hogy jó, én is úgy teszek, mint pár perce Gina Taylor-ral. Kellan meglepődik, én meg, hogy titkoljam mennyire jól esett ez pillanatnyi érintés is azonnal a kislányhoz fordulok.

- Na látod, hogy nem bánt. Most már megnyugodtál?

- Nem, Gina nem így csinálta, a szájára puszilózzál, ott vannak a fogai – közli velem halálos komolysággal. Könyörgöm, miért kell egy ötéves kislánynak ilyen nagyon logikusan gondolkodni? És ha ez még nem lenne elég, jó hangosan mondta, így most mindenki nevet.

- Solo, igaza van, csak a szájra puszilózás érvényes – közli velem Luca is, miközben teli szájjal nevet.

- Mit meg nem kell tenni az embernek ha egy vámpír barátnője, - morgolódok, és cseppet se javít a hangulatomon, hogy Peter a megjegyzésével, amit persze angolul ejt el a többiek figyelmét is felhívja a dologra. Vacillálok, hogy mit tegyek, de nem sok lehetőségem van, mert nem szeretném, ha a picur egész nap attól tartana, hogy Kellan bántani fogja. Morcosan fordulok felé, és biztosítom róla, hogy ez csak egy egyszeri alkalom. Sajnos egy dologgal nem számoltam, mégpedig azzal, hogy nem tudok majd elszakadni tőle. Az elhatározásom annyiból állt, hogy gyors szájra-puszi, és ennyi, de amikor az ajkaink összeérnek, és megérzem a nyelvét önkéntelenül nyitom ki a számat és engedek bebocsátást neki. Olyan jó érezni, ahogy a karjai körbeölelnek, érezni a simogató ujjait a hátamon, beletúrok a hajába, beleremegek a csókunkba, folytatni akarok, és többet ennél, sokkal többet…

De a rokonság kaján megjegyzései hamar észre térítenek, eltolom magam, látom, hogy ő is kapkodva veszi a levegőt, nem tudok elszakadni a pillantásától, látom benne a vágyat, és tartok attól, hogy az enyém is azt tükrözhet.

Nem szabad Anna!

Hogy leplezzem kusza érzéseimet a kislányhoz fordulok, leguggolok hozzá, és kérdőre vonom.

- Látod, mondtam, hogy nem bánt.

Most már kicsit megnyugodva néz rám, hirtelen megérzem, hogy Kellan mellénk lép és ő is leguggol. Még így is hatalmas lehet a picur szemében, de most inkább érdeklődve néz rá.

- Anna, hogy hívják? – kérdezi, a válaszomat hallva kinyújtja felé a kezét, és úgy köszön neki. A hangja egészen lágy és bársonyos. És természetesen őt is elbűvöli. Egy pillanatig féltékeny leszek amikor a karjaiba veszi, és úgy dobja a levegőbe. Peter a segítségére siet, így a kommunikálás is megoldva, rám már nincs szükség, úgyhogy sietve a mosdóba távozom, hogy kicsit összeszedjem magam. Elment az eszem, mit csinálok már megint, ezt nem szabad.      

Szómagyarázat: 

* il tuo amore - szerelmed

* Non papá, non cosi. - Nem apa, ő nem olyan.