71. Új reggel, új elhatározások...

(Anna szemszöge)

A teraszon leroskadok a sarokban álló székbe, és átölelem a felhúzott térdeimet. Csak ülök, ki tudja milyen hosszú időn át. Nem gondolva semmire, nem foglalkozva semmivel. Nem akarok emlékezni arra ami a hálóban történt. Magamba fordulva kizárom a külvilágot. Óráknak tűnik mire megmozdulok kinyújtva elgémberedett végtagjaimat, sötét van, mintha a csillagok is megfakulva ragyognának az égen. Lassan sétálok vissza a szobámba, ahol csak az éjjeli szekrényen álló lámpa halvány fénye vár. Elment.

Tudtam, már mielőtt bejöttem, hogy így van, mert konok és azt hiszi amit gondol valós. Elment, mert azt mondtam menjen. Csak nézem az ágyon az összegyűrt takarót, az utolsó szeretkezésünk nyomait. Szeretkezés, micsoda ostoba szó, nem volt abban semmi szeretet, csak puszta vágy. Ha két ember szereti egymást ez belefér, mert van, hogy elhatalmasodik a szenvedély, de most, hogy ráeszmélek, hogy ő már akkor is ugyanazt gondolhatta, úgy érzem  magam, mint akit meggyaláztak. Nem fizikailag, lelkileg. Nem lennék képes most ebben az ágyban aludni, és nem is vagyok fáradt. Lazításra vágyok, ezért azt teszem ami erre a legmegfelelőbb.

Elmerülök a csordultig telt kádba, és nem is mozdulok amíg nem kezdek el fázni a kihűlt vízben. Lassú rutinmozdulatokkal törlöm magam szárazra, és kefélem a hajamat amíg már csak kicsit tűnik nyirkosnak. Alig van hajnali négy óra, és én nem tudom mit kezdjek magammal. Körülnézek még egyszer a szobában, majd úgy döntök sétálok egyet. Farmerbe és ujjatlan pólóba bújok, a fejembe nyomom a baseballsapkámat, edzőcipő, a zsebembe telefon és napszemüveg. Már halványan dereng az ég alja amikor kilépek a hátsó ajtón, gondolataimba merülve hagyom magam mögött a kilométereket. Egy idő után a tengerparton kötök ki, leülök egy padra a sétányon és csak bámulom a vizet.

Tanácstalan vagyok, szívem szerint taxiba ülnék, és elmennék hozzá. Megmondani neki, hogy valójában tudom mit érzek, szeretem, Őt. Félek ugyan kimondani, de minden jobb lenne ennél, hogy azt hiszi, csak a szexre kellett nekem. De az agyam másik fele azt súgja, hogy ha igazán szeretne akkor nem tenné ezt velem, velünk. Egyáltalán szeret-e, már ő is csak múlt időben beszélt, és ha ez az érzés ilyen gyorsan megváltozott benne, akkor igaz volt egyáltalán...

(Kellan szemszöge)

A hátsó kijáraton távozom, az a legkevesebb, hogy nem keltek feltűnést. Egy darabig csak megyek, aztán leintek egy taxit és haza vitetem magam. Ezernyi gondolat fut át a fejemben. Nem tudom mit tegyek. Lepereg a szemem előtt minden pillanat, néha legszívesebben a falba verném a fejemet, hogy hülye vagyok. Anna nem ilyen, nem kétszínű és alakoskodó. Miután ez átfut az agyamon szívem szerint azonnal visszaindulnék hozzá.

De aztán eszembe jut, ahogy Rob-ra nézett nem is egy alkalommal, ahogy hozzá simult, ahogy védte, hogy nem akarja, hogy neki rossz legyen. És beugrik a legfájóbb dolog, ahogy Jules-nak és Claire-nek bizonygatta, hogy ő szereti Rob-ot, és amit irántam érez, az valami más. Ez itt a lényeg, és én nem leszek pótlék, a második, mert a nagy Pattinsont nem kaphatja meg.

Órákig fekszem az ágyamban, álmatlanul, és csak bámulom a plafont. Aztán egyszer csak megunom, ki kell vernem a fejemből, szükségem van arra, hogy egy ideig ne ő töltse ki minden gondolatomat, mert ebbe bele fogok őrülni.

Előkapok egy rövidnadrágot és egy pólót, a fülembe dugom a lejátszót. Kola felriadt az öltözésem zajára, és már hozza is a pórázát.

- Gyere, járunk egyet – vakarom meg a fülét. Hosszú ideig futok, a végén már alig érzem a lábaimat, majd kiköpöm a tüdőmet, de ez se elég. Csak akkor állok le amikor, már a kutya se bírja tovább. Ő nem tehet semmiről, így leülök a járda szélére, hogy kicsit kilihegjük magunkat, majd lassú tempóban sétálunk haza.

Otthon senkit se találok, Sandy gondolom már elutazott, Zack ha jól emlékszem azt mondta New York-ba megy pár napra, a srácok meg  valószínűleg alszanak, ha egyáltalán itthon vannak. Kiveszek egy üveg vizet a hűtőből, szinte egyhúzóra megiszom. Ólmos fáradtság telepedik a végtagjaimra, csurog rólam az izzadság, de már nincs erőm letusolni, az ágyba zuhanok és azonnal elalszom.

(Anna szemszöge)

Kósza gondolataimból a telefonom csörgése rángat ki, nagyapa hív, hogy Patrick most indult el Baile Inez’s-ből, és kilenckor vár bennünket a reptéren. Hangjából érzem a várakozás izgalmát, de nem árulja el miért ilyen. Nagyanya balesete óta találkoztunk már, hiszen kétszer is voltam náluk, de mégis ez most másnak tűnik. Megemlíti, hogy van egy meglepetése, és hogy mennyire örül, hogy egy hétig ott leszünk Ginával együtt. Miután leteszem a telefont újabb gondolat fészkeli magát az agyamba.

Megint elbuktam, úgy látszik nem való nekem a párkapcsolat. De erős vagyok, ezt is túl fogom élni, nem hagyhatom el magam, én egy Gádor-Mc’Gee vagyok. Anya egy gyerekkel maradt egyedül, mégse sajnáltatta magát. Nagyapa a semmiből épített magának elképzelhetetlen birodalmat, az én problémáim messze eltörpülnek azok mellett, amikkel nekik kellett szembenézniük. Kellan Lutz elmehet a fenébe, a kitalációival. Legutóbb mikor megbántott magamba zuhantam, ez most nem fordulhat elő. Nem akarom, hogy a családom aggódjon miattam, hogy azt lássák gyenge vagyok. Senki se fogja észrevenni a szenvedésem, kemény leszek és határozott.

Új életszemléletemet követve leintek egy taxit és a hotelhez vitetem magam, arra még nem vagyok felkészülve, hogy Rob és Kris szemébe nézzek, mert ők biztosan tudni akarnák miért nincs már nálam, de a többieket be tudom csapni. Nem is becsapás ez, csak nem közlök mindent. Szerencsére a lakosztályba lépve senkivel sem találkozom, még mindkettő alszik, írok egy rövid üzenetet, hogy vasárnap este jövünk, majd a lehető leghalkabban távozom a bőröndökkel. Luca majdnem egy egész szintet lefoglalt a többieknek, bekopogok az egyik ajtón, az éppen Walter és Elisa szobája, otthagyom a csomagjaimat és szépen sorban végiglátogatom az egész rokonságot. Nagyjából mindenki a készülődés folyamatában van, itt is, ott is segítek, van ahol reggelit rendelek, volt ahol például az ikreknél, csomagolok.

Sarah kérdez csak rá, hogy és Kellan… de csak annyit felelek, hogy korán elment. Nem hazudok, ez igaz, ő meg szerencsére nem firtatja a dolgot. Mikor már mindenki menetkész gyorsan, beelőzve őket lemegyek a recepcióra, kifizetem a maradék számlát, rendelek taxikat, és népes és meglehetősen zajos családomat igyekszem elhelyezni a megérkező kocsikban. Persze mondják a magukét, amiért ezt tettem, de nem foglalkozom velük, ez a legkevesebb azután, hogy ennyit utaztak, hogy nekem örömet szerezzenek.

Gina kivételesen nem késik, sőt Luca-val kettesben már a Jet mellett várnak bennünket. Gyors üdvözlés után ami a srácok részéről hugi bosszantásából áll, mindannyian igyekszünk bepakolni. Aztán jönnek a búcsúzkodások az itt maradó Luca-tól. Én szállok fel utolsóként, figyelmeztetve arra amit az este megtudtam. Mert ha Kellan ismeri a Salti család anyagi helyzetét, akkor valószínűleg ezt Ashley-vel is megosztja, ha ugyan eddig nem tette meg és jobb lenne, ha ezt ő mesélné el. Nem mintha a barátomnak magyarázkodnia kéne, hiszen a pénzét hozzám hasonlóan mindig saját maga kereste meg, és nem kért a családéból. Arra is megkérem, ha esetleg én is szóba kerülök, ugyan ne hazudjon, de hagyjon meg mindenkit abban a hitben, hogy én is abból a vagyonból élek. Luca persze nem érti, miért kell ez, de elfogadja a döntésemet. Látom, hogy élénken figyel, és tudja, hogy valami nincs rendben, de szerencsére nem tud rájönni, hogy mi az.

Az úton végig jó a hangulat, én kicsit háttérbe húzódva iszogatom a vizemet, de ezen kivételesen senki se csodálkozik, hiszen mindannyian ismerik a repüléstől való félelmemet. Baile Inez’s-be már várnak bennünket, a terepjáróknak kettőt is kell fordulniuk, mire valamennyiünket a házhoz szállítanak. Mindenki találkozott már a nagyszüleimet, de Sarah-t, Colin-t és Ginát kivéve senki se járt még itt. Két napja ugyan látták a gépből, de az nem ugyanaz, mint amikor itt állnak a háromemeletes ház lépcsőjén. Brian-nal és Mary-vel nevetve terelgetjük őket befelé. Inez nagyi ragyogó arccal fogad bennünket, név szerint emlékezik mindenkire, körbeudvarolja a bandát. A srácok persze látni akarják a „külső” körletet is, őket nagyapa veszi pártfogásba, és invitált engem is. Jobbnak látom eltűnni éles szemű barátnőm elől, így velük tartok.

Körbejártuk az egész farmot, mármint a ház környékét. Már távolból feltűnik, hogy a karámban Hairicin mellett egy majdnem ugyanolyan színű, csak kicsit kisebb kanca álldogál. Gyönyörű, kecses állat, méltó párja a büszke ménnek. Elbűvöltem állok meg a kerítésnél, Hairicin azonnal hozzám üget, és felém bök az orrával. A másik gyönyörűség lassan óvatos léptekkel közelítet felénk, a rengeteg bámészkodó ember óvatosságra intheti, de aztán látva a párja reakcióit, ő is hozzám lép, és hagyja, hogy megsimogassam.

- Látod chailíng, tudja, hogy te vagy a gazdája, már messziről megismer.

Rögtön felkapom a fejem, és csodálkozva bámulom nagyapám mosolygós arcát.

- Seanathair, mit értesz az alatt, hogy én vagyok a gazdája? – kérdezem, de sejtem a választ.

- Neked vettem, illetve vettük, plusz mivel ugye ő most már Hairicin párja őt is a nevedre írattam. Gyönyörű kiscsikóik lesznek.

Meglepetésemben csak hangtalanul tátogok, többször is meg akarok szólalni, de nem tudom szóval kifejezni a mondanivalómat, így mindig újra becsukom a számat. A többiek persze nem hagyják szó nélkül a dolgot, és rögtön bosszantani próbálnak, de nem sikerül. Megölelem nagyapát, majd Brian nyakába ugrok aki cinkosan néz rám, tisztába vagyok vele, hogy ebben az ő keze is benne van, hiszen tudja, hogy mennyire a szívemhez nőt ez a hozzám hasonlóan konok, büszke állat. Keresve se tudtak volna nagyobb ajándékot adni nekem, bár biztosítok róla mindenkit, hogy tulajdonjog ide vagy oda, kizárt, hogy istállótakarításra adjam a fejem. Bhíoma, mert újdonsült lovam ezt a nevet viseli kedves, békés jószágnak bizonyul, olyannak amilyen én talán soha nem leszek.

Pontban délben asztalhoz ültetnek bennünket, Tara szokás szerint kitesz magáért az  ebéd fenséges és persze rendkívül bőséges. A srácoknak ízlenek a tradicionális ír fogások, különösen a mézes-mustáros sonka. Persze nem maradhat el az édesség se, hatalmas adag vajaskenyérpuding került az asztalra, természetesen whisky-mártással. Itt is kapok tortát, de annak lévén már a sokadik, nincs akkora varázsa. Az ebéddel jól elhúzzuk az időt, de nagyanyó még marasztalja őket, amire mindenki beleegyezően bólogat.

Nem tudom, hogyan vesznek rá, talán mert annyira arra koncentrálok, hogy senkinek se tűnjön fel, mennyire igyekszem palástolni a rosszkedvemet. Ginevra már korábban felfedezte a nappaliban a zongorát, mondjuk mivel hatalmas darab, nem nehéz. Jön az ötlet, hogy akkor valaki játszhatna rajta, Gina vállalkozik a feladatra, és ebből pár szám után egyenesen következik, hogy énekeljek. Állítólag van hangom, de mivel ezt eddig csak a családtagok és a nyaralások alkalmával a karaoke-bárok közönsége állította nem lehetek biztos benne. Előbbiek talán szeretetből mondják, utóbbiak pedig az elfogyasztott alkohol miatt nem tekinthetőek hitelesnek. Összedugjuk a fejünket, Budapesten is van egy zongora, Keszthelyen pedig szintetizátor, Gina hat éves kora óta tanul játszani és elég jól megy neki. Arról nem is beszélve, hogy a nagyszüleink sokszor kértek már bennünket közös produkcióra, úgyhogy van pár szám a tarsolyunkban. Ginára bízom a dalválasztást, amit az első leütések után már bánok, de már nem visszakozhatom anélkül, hogy ne adnék okot kérdezősködésre.

„Törékeny érzelem fut át a szívemen szerelmünk minden reggelén.
Van úgy, hogy átölel, olyankor más nem kell, de mégis félek tőle én.

Mond mi ez az érzés?
Oly keserű édes íze van, gyötör a kérdés:
 én szeretem őt!
De a szerelem fáj, mert szívemet összetörte más ezerszer már.
Én akarom őt, ki sohasem bánt,
de ide bent százegy  ajtót még a múlt bezárt.

Miközben énekelem a régi számot, eszembe jut, hogy utoljára akkor tettem, amikor rádöbbentem, hogy Ricsi mekkora görény. Akkor azt hittem, ő volt a nagy szerelem, de most rá kell jönnöm, hogy az akkori fájdalom elenyésző volt a mostanihoz képest. Végre megértem, hogy amit iránta éreztem nem ért annyit, hogy néha még mindig rossz szájízzel gondoljak rá. Természetes, hogy a baba elvesztése mindig is keserűséget fog okozni, de már megtörtént, nincs mit tenni ellene. Lehunyt szemmel arra gondolok, hogy hülye vagyok, szeretem Kellan-t, de mivel nem döntöttem azonnal, elveszítettem, még mielőtt igazán az enyém lett volna.

A szerelem fáj.(Adj időt)
A szerelem ég(Várj, ne kérdezz!)
ide kint tűz borítja testem, ott belül a jég(Hogy újra érezz)

Mit ér az értelem, ha lelkem védtelen, szívemben érzem még a tőrt. Hiába rejtem ezt, közel van még a perc, mikor még száz darabra tört.

(Mond mi ez az érzés?)Mi ez az érzés?
oly keserű édes íze van, gyötör a kérdés,
én szeretem őt:
De a szerelem fáj,
mert szívemet összetörte más ezerszer már.
Én akarom őt, ki sohasem bánt,
de idebent százegy ajtót még a múlt bezár.

Várj rám, veled érzem újnak, várj.
Várj még amíg a tegnap messzire száll.
(Adj időt,) Adj időt, (várj ne kérdezz) ne kérdezz,
(Adj időt, hogy újra érezz) hogy újra éljek,
(Adj időt) újra éljen a szívem (várj ne kérdezz)
(Adj időt, hogy újra érezz)
(Adj időt, várj ne kérdezz) Ne kérdezz  (adj időt)
A szerelem fáj.”

Nagy lelkierőre van szükségem ahhoz, hogy amikor az utolsó hangok is elhagyják a torkomat, és Gina is leüti a záró akkordot mosolyogni tudjak. Megtapsolnak bennünket, amit komolytalan kishúgom gyors hajlongással köszön meg, és én is csatlakozom hozzá. Szerencsére csak páran értették a magyar szöveget, de hugi éppen mással van elfoglalva, a srácok meg… srácok. Nem látnak a dolgok mögé. Az elsőt követi még pár dal, többen is csatlakoznak hozzánk, de igyekszem mindig könnyedebb, vidámabb számok kiválasztása felé terelni őket. Végül hat körül kezdenek el szedelőzködni, persze csak egy gyors uzsonna, és nem kevés ételcsomaggal átvétele után, amivel Tara és Inez nagyi látja el őket az útra. Megint két fordulóval szállítjuk ki a őket a repülőhöz, majd hosszú búcsúzkodás és egy kis integetés után felszállnak.

Mikor visszaérünk a házba Gina rögtön elrohan és a laptopommal tér vissza, hogy ő most beszél Taylor-ral. Beleegyezően bólintok és a szükséges óvintézkedések elvégzése után útjára engedem. Én letelepedek a nagyszüleim mellé, mesélek nekik a buliról, megköszönöm Shane papának, hogy kölcsönadta a Jet-et, és persze az ajándékomat még egyszer. Nagymamának van egy külön meglepetése, egy gyönyörűen megmunkált bross, amit még nagypapa ajándékozott neki az első évfordulójukra. Egyszerű arany ékszer, ismerős motívummal, egy pillangót ábrázol egy kelta betűkkel körberajzolt körben. Szabódok, hogy ezt nem kéne, nem érdemlem meg, tartsa csak meg, de mindketten ragaszkodnak ahhoz, hogy fogadjam el. Nagyapa elmeséli, hogy azért ezt választotta annak idején, mert ennek az ő népe szerint szimbolikus jelentősége van. A pillangó jelképezi az újjászületést, az átalakulást. A gyenge kis lepke hatalmas és fájdalmas utat jár be, amíg hernyóból gyönyörű pillangóvá válik.

- Cailíng, én tudom, hogy túlságosan is sokat várok tőled – figyelem, ahogy nagymama megsimogatja a kezét mire hálásan nézett rá - nekünk csak te maradtál… néha kicsit erőszakos vagyok - erre elhúzom a számat, és ő is elmosolyodik - lehet, hogy nem kicsit. Nagyanyád balesete ráébresztett arra, hogy vannak fontosabb dolgok is, mint a vállalat, úgyhogy ha meggondoltad magad, és úgy érzed, hogy ez túl sok akkor…

Meglep amit mond, és végtelen szeretetett érzek iránta, mert mindig is tisztában voltam vele, hogy mennyire fontos neki amit elért, és az, hogy fennmaradjon a „birodalma”. Melléjük lépve leguggolok, és megfogom mindkettőjük kezét.

- Én már döntöttem, nem most két éve. Lehet, hogy ez a csökönyös ír vérnek köszönhető, de nem fogom visszavonni a szavam. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, de a fenébe is én egy Mc’Gee vagyok, csak nem adhatom fel azonnal - mosolyogok rájuk, amit hálás pillantással viszonoznak - arról nem is beszélve, hogy én is magamon viselem a jelet, szóval ez szinte kötelező.

Meglepetten, de rendkívül büszkén néznek rám, mindketten megölelnek, és jópár percig állunk így hármasban. Aztán lassan szétválunk, én nagyot ásítok, lévén az elmúlt 48 órában nem sok időt töltöttem alvással. Elnézésüket kérem és fáradtságomra hivatkozva indulok el a szobám felé, gyorsan közölve, hogy kihagyom a vacsorát. Már majdnem a lépcsőnél járok amikor nagymama utánam szól.

- Anna, kislányom, milyen jelről beszéltél? – Óh, a francba, csak kiszúrta, bár végül is, ő is tudja mit jelent, csak nem bánja majd. Gyorsan kigombolom a nadrágomat, és éppen annyira, hogy ne hozzam vele zavarba, szabaddá teszem magam, hogy megnézhesse. Kitágulnak a szemei, és döbbenten bámul rám. Nagyapa is kilép, és már nincs időm eltakarni, de őt szemmel láthatólag nem botránkoztatja meg annyira.

- Anna Mc’Gee neked van egy tetoválásod – hallom Inez nagyi megbotránkozott hangját, és csípőre tett kézzel mered rám. Átsiklok az felett, hogy nem a teljes nevemet mondta. „Hoppá, lehet, hogy ezt mégse kellett volna megmutatni” - de már késő. Gyorsan visszaöltözök, nyomok egy nagy puszit az arcára, és felrohanok a lépcsőn. Mielőtt betenném a szobám ajtaját még hallom ahogy méltatlankodik, hogy de hát…, de aztán elnyomja a hangját Shane papa öblös nevetése, ahogy azt mondja, az én unokám.

Kuncogni kezdek, úgy néz ki megúszom a további fejmosást. Lezuhanyozom, ahogy vagyok fürdőlepedőbe burkolózva átmegyem Ginához, aki a laptopom képernyőjére tapadva skype-ol még mindig, természetesen Taylor-ral. Gyorsan közlöm vele, hogy megyek aludni, mire jön is a gép felől a hang, hogy miért az éjjel mit csináltam. Átsiklok a kérdés felett, de nem tudom megállni, hogy ne szúrjam oda neki, hogy ha akarja még személyesen is látni a kishúgomat, akkor ne nagyon tegyen megjegyzéseket. Persze azonnal mentegetőzni kezd, én meg megnyugtatom, hogy nincs harag.

A szobámba lépve kiterítem a törülközőm és ahogy vagyok bezuhanok az ágyamba, magamra húzva a takarót, szerintem még nem ér a fejem a párnára amikor már alszom.   

(Kellan szemszöge)

Amikor felébredek nem találom a helyem, az órám szerint kora délután van. Még jó hogy gondoskodtam Kola ellátásáról mielőtt ágyba zuhantam, bár amilyen természete van, úgyis jelezte volna, ha valami nem oké. Csak lassan térek magamhoz, de amikor minden homályos folt kitisztul  a fejemben azt szeretném bár fel se ébredtem volna. Azt kívánom bár soha ne ismertem volna meg, a francnak kellett nekem beleszeretnem egy ilyen bonyolult nőbe. Mert ez az egy sajnos nem múlt el, szeretem. Dacára annak amit mondtam neki, vagy amit ő mondott. Elég csak lecsuknom a szememet és magam előtt látom csábítóan, ahogy hozzám simul, ahogy huncut mosollyal rám néz. Hallom a nevetését, a méltatlankodását a medencében...

És sajnos újra hallom, ahogy azt mondja Claire-nek és Jules-nak, hogy szereti Rob-ot, és amit irántam érez az egészen más. Újra és újra felidézem azt a pillanatot, pedig iszonyatos fájdalmat okoz. Nem értem, nem akarom elhinni, hogy csak szórakozásra kellettem  neki.

Szómagyarázat:

* Seanathair - Nagyapa

* Chailíng - Kislányom

* Hairicin - Szélvész

* Bhíoma - Napsugár