75. Hogy tegyünk tönkre mindent két szóval...

Sziasztok!

Először is köszönöm azoknak akik írtak. Jelentem jól vagyok, ebben valószínűleg nagy szerepe van a rengeteg csokinak, és persze annak, hogy Jóapám a két ünnep között elvisz a páromhoz. Igaz nem lesz sok időnk, és az út több mint 5 óra odáig, de azért szerintem valamire az az egy nap is jó lesz!!!

Aztán a ti jelzéseitek is sokat dobnak a hangulatomon, el nem tudom mondani mennyire hálás vagyok ezért.

A mai fejezethez nincs sok hozzáfűznivalóm. Illetve mégis.

Amikor végeztek vele, kérlek vegyetek nagy levegőt, számoljatok el tízig, és vegyétek figyelembe, hogy lábadozom (igen ez mindig jó kifogás). Arra is szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy drága jó anyám nem tehet semmiről! Csak azért írom, mert tartok tőle, hogy néhányan emlegetni fogják.

Ami Anna múltbeli életét illeti, lassan csepegtetek majd dolgokat, de az egész csak a történet utolsó fejezeteiben derül ki. Szóval türelem.

ÚH, még valami, eddig ugyan nem tettem, de mivel lehet, hogy ez esetben kicsit elszaladt velem a ló, ezért az alábbi táblát kérlek vegyétek figyelembe. Aki mégse, hát, sajnálom, én szóltam!

Dicta

(Anna szemszöge)

Az utam egyenest Gináékhoz vezet, a kopogásomra Nath nyit ajtót, és szemlátomást megkönnyebbül, amikor felfedezi, hogy én érkezem.

- Na végre, azt hittem sose érsz ide. Olyan hisztis, már fontolgattam, hogy tényleg bezárom a fürdőbe. – Viccelődik, de feszült arccal néz rám, én szememmel azonnal a húgomat keresem, aki felpattan az  ágyról, és hozzám rohan.

- Kapd be Nath – veti oda neki, majd megölel. – Azt hittem valami gond van, miért nem jöttél fel te is?

- Piccola nyugi, minden rendben van. – Simogatom meg az arcát. - Megvártam amíg biztosan elmegy, ezért késtem ennyit.

- A többiek? Cesca hogy viselte? És apáék? És miért csak nekem kellett feljönnöm? – csak úgy ontja a kérdéseket, válaszolni sincs lehetőségem, körülöttünk ott állnak a srácok szintén magyarázatra várva. Mi olaszul beszéltünk, így számukra az utolsó mondataink is érthetetlenek voltak.

- Üljetek le, te is bambina. – Majd gyors magyarázatba fogok. Nekik is elmondom amit a többieknek odalenn, se többet, se kevesebbet. Hugit megnyugtatom, hogy nem csak ő lett biztonságba helyezve, Angie és Chiara is feljött.

- Mia sorella és Ashley? Nem kellett volna őt is… - teljesen magától értetődően mondja, aminek örülök, mert akkor már őt is családtagnak tekinti, nem úgy mint eleinte.

- Ash nem akarta ott hagyni Luca-t, látnod kellett volna, hogy megmakacsolta magát. Na jó, én kicsit kivagyok, szóltam lent, hogy lefekszem. Reggel találkozunk, - megpuszilom Ginát, és megsimogatom az arcát – most már nem lesz gond. Legyetek jók…

Az ajtóig érek mire leesik mit is mondtam, mintha csak anyát hallanám, úgyhogy visszafordulok, rákacsintok.

- Non troppo, essere piuttosto male.

Gina felkuncog, azt még hallom, hogy a srácok azt tudakolják mit mondtam, de aztán bezárul az ajtó.   

Tőlük a saját szobámba indulok, csak egy folyosónyi utat kell megtennem. Túlságosan elmerülök a gondolataimban, ezért csak akkor veszem észre az ajtómnak támaszkodó Kellant, amikor már közvetlen előtte állok. Egy pillanatra meglepődök, majd kinyitom az ajtót és belépek. Nem csukom be magam mögött, de nem kell sok idő, hogy meghalljam a zár kattanását. Lassan fordulok meg, előttem áll, és egy szó nélkül megcsókol. Már amikor kint felfedeztem éreztem, hogy nem fogok tudni ellenállni neki, és azt hiszem nem is akarok. Annyi minden történt az elmúlt tizenkét órában. A meccs alatti felfokozott idegállapot és az előbbi aggódás kicsit kikészített. Szükségem van arra, hogy az agyam pár percre kikapcsoljon és helyette más szerveim vegyék át az irányítást.

Lassan türelmesen kér bebocsátást a számba, érzem a nyelve enyhe sör ízét, hallom az arcán kiütköző borosta sercegését, ahogy közelebb húzom magamhoz a fejét. Valószínűleg ez a mozdulat szabadítja fel bennünk a gátlásokat, mert a következő pillanatban, már szinte tépjük le egymásról a ruhát. Gyorsan bújtat ki az ingemből, és már a nadrágomat gombolja, én se tétlenkedek, látom, hogy elrepül az egyik gombja, és már az övét bontogatom. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, végigsimítok a nadrágja elején, mire felhördül, eltolja a kezemet és saját maga szabadul meg minden ruhadarabjától. Én is próbálok, de ő gyorsabb, még mindig fehérneműben állok amikor elkapja a kezemet és csak bámul rám. Megbűvölve nézek a szemébe, majd tűröm, hogy ő vegye le rólam őket. Amikor végre mind a ketten meztelenül állunk egymás mellett újra átölel, magához von, majd miközben megcsókol az ágy felé irányít. Ez sajnos nincs akkora, mint amiken eddig volt szerencsénk összebújni, de most ez a legutolsó ami akadályt jelenthet. Az ujjai, a szája mindenütt ott vannak, annyira kívánom, hogy az szinte fizikai fájdalmat okoz. Hogy jobb belátásra bírjam és kicsit sietessem a dolgokat kezembe veszem már amúgy is kőkemény szervét, és simogatni kezdem. Egy pillanatra megfeszülök amikor magamban érzem az ujjait, de többre vágyom. Azt akarom, hogy valami más foglalja el a helyüket, hogy teljesen kitöltse a testemet.

És nem várat sokáig, miközben egyetlen gyors mozdulattal temetkezik belém az ujjai egy percre se pihennek. Az egyik keze a mellemet becézi a másikkal a lábamat emeli a vállára.

Hangosan felnyögök, amikor a következő mozdulatával minden eddiginél mélyebbre hatol, azonnal megáll, de jelzem neki, hogy ne tegye.

(Kellan szemszöge)

A szám amit Dean mondott a liftben Anna szobaszáma, végtelenül hálás vagyok neki amiért elárulta, csak egy pár ajtó választja el az enyémtől. Odaérve bekopogok, de nem érkezik válasz, az egész folyosó kihaltnak tűnik. Mivel nem tudom Gina merre lakhat, így muszáj lesz itt várnom. Nem telik sok időbe, talán negyed óra, de nekem ez is óráknak tűnik. Lehajtott fejjel közeledik, nem tudom mit kéne tennem. Felhívjam magamra a figyelmét, vagy várjam meg amíg magától felfedez. Rövid tanakodás után az utóbbit választom, és figyelem. Amikor mellém ér felnéz, mélyen a szemembe. Az arca zavarodottnak és fáradtnak tűnik, olyan mintha a világ összes gondja az ő vállát nyomná. Nem szól semmit, csak kinyitja az ajtót, nem hív be, de nem is küld el. Bemegy és én követem. Azért jöttem, hogy megkérdezzem jól van-e, és esküszöm, nem volt hátsó szándékom. De amikor megfordulva a szemembe néz, nem tudok ellenállni a kísértésnek.

A kísértésnek amit ő jelent, a csodás alakja, a csókolnivaló szája, a ragyogó szemei. Csak reménykedem benne, hogy nem taszít el magától, ezért finoman érek az ajkaihoz, de amikor magához húzza a fejemet elvesztem a kontrolomat. Igyekszem mihamarabb megszabadítani a ruháitól, és ő se tétlenkedik. Simogató ujjai még gyorsabb mozgásra késztetnek, talán még soha nem vetkőztem le ilyen sietve. Amikor legközelebb ránézek fehérneműben áll előttem, sietve megakadályozom, hogy levesse. Csak azért, hogy gyönyörködhessek benne egy rövid ideig. Ugyan olyant visel fehérbe, mint annak idején Londonban, és csakúgy mint ott nem tudok betelni a látvánnyal. A mellei szinte kibuggyannak, a dereka még keskenyebbnek látszik, határtalanul felizgatnak ezek a kis rövidnadrágszerű csipkecsodák. Miután szemeim igyekszenek elraktározni a látványt, most már ismerve a titok nyitját gyorsan megszabadítom a felesleges ruhadaraboktól. Mikor immár meztelenül hozzám simul szorosan ölelem, türelmetlen vagyok, de szeretném kiélvezni a pillanatot. Ki tudja meddig tehetem? Az ágyra fektetem, és simogatom törékeny testét, nem tudok betelni vele, de ő türelmetlen. Én meg hagyom magam meggyőzni, férfiből vagyok. Ahogy végigsimít rajtam, körmeivel karistolva a legérzékenyebb testrészemet elszabadulnak bennem a vágyak. Végigsimítok megduzzadt gombocskáján, majd megérezve, hogy teste már kész a befogadásomra eltüntetem benne az ujjaimat. Megrándul, én pedig mozgatni kezdem a kezemet, ő is így tesz, és meg kell állítanom, különben a kezében fogok elsülni, és azt nem akarom. Magam alá gyűrve merülök el benne, és élvezem, ahogy belső izmai amúgy is merev részemet szorítják. Simogatva ingerlem a végletekig, nézem ahogy egyre jobban megfeszül, és a gyönyör pillanatában magához húzza a fejemet. Amint megérzem a már ismerős remegést én is elengedem magam, majd kimerülten ráhanyatlok. Ezúttal ő simogatja a hátamat, figyelem ahogy egyre lassabban veszi a levegőm,  majd mellé fekszem, a szomszéd ágyról lehúzom a takarót és magunkra terítem. Hozzám simul, átölelem és mindketten álomba merülünk.

Arra ébredek, hogy szaggatottan veszi a levegőt, valamit mormol, nem hangosan, de folyamatosan. Ijedten kapcsolom fel az egyik kislámpát és meglepődve látom, hogy alszik, de közben sír. Könnycseppek folynak végig az arcán, és zaklatottan ráncolja a homlokát. Úgy gondolom rosszat álmodik, így az arcát simogatva igyekszem felébreszteni. Lassan tér magához, zavaros tekintettel néz rám.

- Kellan… - csak ennyit mond, de ezúttal megkönnyebbülés sugárzik a hangjából, majd szorosan hozzám bújik. Hangtalanul rázza a zokogás, nem tudom, mit tegyek? Összeszorul a szívem, hogy így látom, de csak simogatom a hátát, és ez úgy látszik használ. Lassan megnyugszik, homlokát a mellkasomnak dönti. Aztán felemeli a tekintetét, nem szól semmit, csak néz rám. Kis idő múlva kikászálódik az ágyból és egy szó nélkül megy ki a fürdőbe. Hallom, hogy megnyitja a csapot, vajon mit szeretne, félve gondolok arra, hogy talán elküld, de képtelen lennék ebben az állapotban itt hagyni.

Jó tíz percbe telik mire visszajön, figyelem, hogy kecsesen lépked az ágy felé, majd még mindig némám újra mellém fekszik. Betakarom, mire szorosan hozzám bújik, fejét a mellkasomra fekteti.

- Jobban vagy? – kérdezem, tudom, hogy nem túl frappáns kérdés, de nem jut jobb az eszembe.

- Igen – szinte csak súgja a választ, de arra, hogy mi volt a baj nem felel. Helyette feljebb csúszik és szájon csókol. Lágyan, mintha csak egy lepke szárnya verdesne. Egyszer, kétszer, háromszor. Aztán már nem számolom…

(Anna szemszöge)

Megint magam előtt látom minden pillanatát, érzem a szégyen csípős érintését, a menekülést, a zuhanás pillanatait. A határtalan fájdalmat ami több ponton támadja a testemet. Beférkőzik a bőröm alá, kitölti az agyam minden szegletét. A szúró, testemet kínzó görcsöket. Felrémlik a pillanat amikor eljutott a tudatomig, hogy vége, ennyi volt. A küzdelmet, hogy megszabaduljak kínzó börtönömből, az érzést amikor a remény utolsó szikráját kihasználva próbálkoztam, hátha sikerül, talán mégis van remény…

- Anna, Anna. Ébredj Cica, nincs semmi baj, hallod? – Lassan jut el a tudatomig a hang, és nem tudom, hogy került Ő ide. Körbenézek, és egy idegen szobát látok magam körül. Megkönnyebbülve mondom ki a nevét, az egyelőre zavaros, hogy kerültünk egy ágyba, de olyan jó érzés itt tudni magam mellett. Hozzásimulok, és amikor vigasztalóan simogatni kezd, átszakadnak a gátak. Siratom az elveszett pillanatokat, a lehetőséget valami jóra, és minden rosszat ami történt a múltban.

Csak lassan nyugszom meg, és ébredek tudatára, hogy rá zúdítottam minden fájdalmamat, pedig nem ezt érdemli. Ő valószínűleg pár kellemes percet akart, és kapott helyette egy zokogó nőt. Már emlékszem arra, hogy mi történt az elalvásom előtt, és csak remélni merem, hogy a rémálmon ezúttal nem hasonlított az első időkhöz, tanácstalan vagyok mit kéne tennem, így felkelek és a fürdőbe megyek. Eltüntetem az arcomról a sírás nyomait, sokáig bámulom a tükörképemet, meghagyva neki a lehetőséget, hogy észrevétlenül távozhasson. Amint kilépek az ajtón az ágyra nézek, ő szemlátomást nem mozdult azóta, aggódva néz rám. Gyorsabban ver a szívem attól, hogy itt maradt, hogy még így problémásan is mellettem áll. Jóleső érzés, hogy újra hozzá bújhatok, és azonnal magához húz. A kérdésére igennel válaszolok, de nem tudom elmondani miért borultam ki. Olyan dolog ez, amit képtelen vagyok megosztani bárkivel, eddig két embert avattam a bizalmamba, de ők a legkedvesebb barátaim. Kellan bár sokat jelent nekem, többet mint gondolja, de ez még nem elég. Elterelésnek és a hálám kifejezésének szánom a csókot, de aztán valami furcsa érzés kerít hatalmába. Képtelen vagyok abbahagyni, az agyam kikapcsol, és nem a vágy irányít, valami más. Talán egy felsőbb hatalom, nem tudom.

Hosszú percekig csak simogatom, és élvezem, hogy hozzá érhetek. Nincs az arcának olyan pontja mit ne érintenék meg az ujjaimmal, majd a számmal. Hallom a sóhaját, mire tovább megyek. Mellé térdelve csókokkal borítom be a mellkasát, az egész testét. Belecsókolok az arcomat simogató tenyerébe, egyenként a számba veszem az ujjait. Először csak óvatosan húzom végig a kezem a combján, a térdétől az ágyéka felé tartva, megremeg és ez elégedettséggel tölt el. Hogy ezt az én érintésem váltja ki belőle, hogy igenis megy ez nekem, hiába sulykolták belém az ellenkezőjét. Nem bírok sokáig ellenállni a kísértésnek, ujjaimmal körbefonom, és lassú mozdulatokkal izgatom. Múltkor meggyőződtem róla, hogy a mellbimbója érintése felizgatja, úgyhogy számat előbb az egyik majd a másik pontra tapasztom, Nyelvemmel körberajzolom, harapdálom, szívogatom az érzékeny csúcsokat. Egyre jobban zihál, úgyhogy lejjebb csúszom, és nyelvem átveszi az ujjaim helyét. Próbál visszahúzni, de ezúttal nem hagyom magam, Addig kényeztetem, míg meg nem hallom, ahogy a nevemet kiáltja, és nedvei ki nem törnek belőle. Minden egyes cseppjét eltüntetem, majd letisztogatom. Kimerültem fekszik, de talán ha egy percig. Aztán valami olyasmi következik amihez foghatót még csak egyszer éltem át. Vele, Los Angelesben…   

        

(Kellan szemszöge)

Soha eddig nem éreztem ilyet. Hallottam meséket arról, hogy az írekben különös bűverő lakozik, de nem hittem benne. Pedig igaz lehet.

Csak lassan csillapodik a pulzusom, még mindig annak a leírhatatlan érzésnek a hatása alatt állok amit ő váltott ki belőlem. Nem tudtam ellenállni, de nem bánom. Hagytam, hogy azt tegyen velem amit csak akart, és cserében hihetetlen élményben volt részem. De most viszonozni akarom. Lassan fordítom a hátára, miközben az oldalához érek halk hang üti meg a fülemet. Először nem értem, amikor ránézek a szemében vidámságot látok, végighúzom egy ujjamat megint az oldalán, mire halk kuncogás következik. Megismétlem még párszor és ő most már nem tudja visszatartani, hangosan felkacag. Csiklandós! Próbálom felfedezni azokat a pontokat, amelyek érintése újra erre készteti, de helyette valami mást találok. Halk sóhaj hagyja el a száját, amikor végigsimítok a fülénél, majd az arca minden szegletén. Ezúttal ő csókol bele a tenyerembe, beleharap az ujjamba, de ne hagyom magam eltéríteni a szándékomtól. Végigcsókolom a nyakát, nyelvemmel simogatom a kulcscsontját, engem figyel, és elhomályosul a tekintete, amikor meglátja mire készülök. Egy pillanatra a számba veszem az egyik ujjamat, hogy aztán azzal rajzoljam körbe a felém meredő mellbimbóit. Sajnos az elhatározásomnak lőttek, és inkább a számmal kerítem be a málna-piros csúcsokat. Tettemre a teste ívben megfeszül, én pedig fojtatom tovább. Felváltva a becézem mindkettőt, de közben kezem már újabb izgalmakra vágyik. A talpa simogatását nem hagyja, tehát az érzékeny lehet, de helyette végigsimítok a bokáján, a térde, majd a combja felé haladva. Nem bírva a kényszerrel ujjaim nőiessége bársonyos szirmaival játszanak, miközben nyelvemet a köldökébe fúrom. Lassú mozdulatokkal simogatom, a végsőkig akarom kényeztetni, türelmetlenül ragadja meg a fejemet, hogy egy hosszú csókban olvadjunk össze, de aztán átvenné az irányítást. Csak éppen nem hagyom. Helyette inkább elhelyezkedek a lábai között, és lágyan csókolgatni kezdem testének középpontját. Élvezem, ahogy megfeszül minden egyes nyelvcsapásom után, amikor már nem sok hiányzik neki kicsit megállok. Érzem édes ízét, hallom hangos sóhajait, de ő se könyörült rajtam. Nyelvemet mélyen a testébe fúrom, ő pedig megemeli magát, gondolom ösztönösen jött a mozdulat, de örömömre szolgál. Sőt, könyökömre támaszkodva tartom meg, így még jobban hozzáférek, és ezúttal addig folytatom amíg a nevemet kiáltva ki nem elégül. Utána megvárom, hogy teste lecsillapodjon, bár rendkívül nehezemre esik, mert hiába telt el csak pár perc azóta, hogy a mennyekbe jutatott, megint fájóan vágyakozom az után, hogy elmerülhessek benne.

A kívánságom hamar teljesül, mert magához húz, hosszan csókoljuk egymást, majd egymáshoz simulva ezúttal kiélvezünk minden mozdulatot, figyelünk a másik minden rezdülésére és együtt szerzünk egymásnak határtalan örömet.

Reggel kipihenten ébredek, kell pár pillanat mire beugrik, hogy hol vagyok. Sajnos az ágy mellettem üres, de a fürdőből vízcsobogást hallok, úgyhogy megnyugszom. Legalább nem tűnt el. Mondjuk ez az ő szobája, illetve ahogy körbenézek, nem csak az övé, fogalmam nincs kivel kellett volna megosztania, de hálás vagyok az illetőnek, hogy távolmaradt az éjjel. Anna újra és újra lenyűgözött, az egyik pillanatban lágy és törékeny, a következőben pedig mint egy ragadozó támad, karmol, harap… Elég csak rágondolnom és a testem már megint újra életre kel, éppen tervezem, hogy meglepem a fürdőben, de megelőz és egy fürdőlepedőbe tekerve magát kilép, miközben a haját keféli át éppen.

Oké, én nem ragaszkodom a fürdőhöz, végül is itt az ágy.

- Szia – köszönök rá, mire felém emeli a szemeit. Megpaskolom magam mellett a helyet, idejön és leül, de az arca túlságosan is zárkózottnak hat. Hozzá hajolok, egy pillanatra viszonozza a csókomat, de aztán elhúzódik tőlem. Most mi van? Az éjjel nekem adta magát teljesen, de akkor most miért ilyen megközelíthetetlen? Nem tudok ellenállni a kísértésnek, végigsimítok a combján, szemlátomást hatással van rá az érintésem, mert megremeg, de aztán felkel a táskájához megy és nekiáll felöltözni.

- Kellan, fel kéne kelned, mert hamarosan indulunk. – Akár egy jégkirálynő, a hangja fagyos. Nem akarom elhinni. Egész éjjel szeretkeztünk és most az az egyetlen mondanivalója, hogy kelljek fel?

- Nem akarsz mondani nekem valamit? – teszek még egy próbát, de legbelül már amikor megszólalok tudom, hogy hiába.

- Köszönöm – mondja halkan anélkül, hogy akár csak rám nézne.

- Mit? – kérdezek rá azonnal, mire végre rám emeli a tekintetét.

- Az éjszakát. Kicsit megviselt, hogy… szóval az események. Köszönöm, hogy itt voltál.

Lassan kezd kitisztulni a kép a fejemben és önt el a harag. A franc ebbe a makacs, önfejű némberbe, mégis mit képzel. Kiugrok az ágyból, elkapom a karját és magam felé fordítom.

- Mégis mi a fenéről beszélsz, a rohadt életbe Anna, egész éjjel szeretkeztünk, ne akard nekem bemesélni, hogy ez csak azért volt, mert az este megviselt. Ezt nem veszem be.

- Ez nem volt szeretkezés – vág közbe, én meg leblokkolok.

- Akkor mégis mi a fene volt, mert emlékeim szerint elégedett nyögéseket hallottam?

- Azt nem mondtam, hogy nem volt jó… - néz rám, miközben tovább folytatja az öltözködést. Éppen a farmerját gombolja be, és a földre ejti a törülközőt. Egy melltartót szed elő, a testem pedig azonnal reagál a látványra. Ettől csak még dühösebb leszek.

- Nagyszerű, és akkor te minek neveznéd azt amit ott műveltünk? – mutatok az ágyra.

A mondata megdöbbent, kikészít, és igazán dühössé tesz. Nagyszerű, ugyan ott tartunk, ez tehát az egyetlen ami lehet közöttünk, mert ő úgy döntött. Hát NEM! Csak bámulom az arcát, olyan rideg és elutasító. Ah, nem ér ez ennyit. Villámgyorsan felöltözöm, csak amikor már végeztem nézek rá újra. Csak áll, kezében a melltartóval, mintha átsuhanna az arcán valami, de már nem érdekel. Bekötöm a cipőmet, majd az ajtó felé indulok, már majdnem elérem amikor meggondolom magam. Visszamegyek, szorosan elé lépek, és magamhoz rántom, keményen megcsókolom, először mintha tiltakozni akarna, de nem engedem, és aztán ő is viszonozza. Kezdem megint elveszteni a fejem, de megálljt parancsolok a vágyaimnak. Nem hagyhatom, hogy megint a farkam irányítson, és újra belém rúgjon. Elég volt. Eltolom magamtól, és anélkül, hogy hátranéznék kilépek az ajtón. Egy kicsit nagy lendülettel engedem el, mert nagyot csattan, de nem érdekel. Hallom, ahogy mögöttem több ajtó is kinyílik, de nem nézek hátra, hanem belépek a saját szobánkba.

(Anna szemszöge)

Nem tudok aludni, most se mint ezerszer ezelőtt. Amikor előjönnek a rémálmok utána mindig napokba telik, hogy visszarázkódjak a megszokott rendszerbe. Hallgatom a mellette alvó Kellan szuszogását. Felé fordulok, és figyelem az arcát. Olyan, mint egy édes kisfiú, száján apró mosoly, de mégis olyan gondtalannak tűnik. Hihetetlen volt, amit velem tett. Úgy bánt velem, mint ahogy az ember egy különleges hangszerrel szokott. Mint egy hegedűvel. Ő nem tudhatja, hogy ez a hegedű törött, bár kívülről nem látszik, de belül repedések tarkítják. Lehet, hogy ő képes lenne megjavítani? Nem tudom.

Órákig fekszem hanyatt, a gondolataimmal. Tűnődöm mit kéne tennem, lehet, hogy az lenne a legjobb, ha amikor felébred elmondanám neki miért vagyok ilyen, talán megértené, nagy szíve van. De van-e jogom a nyakába varrni a saját gondjaimat? És mi van, ha megriad a lehetőségtől, hogy ha rájön, hogy az a kép amit elképzelt rólam nem áll közel a valósághoz?

Nem, jobb ha hagyom az egészet. Végülis már múltkor úgymond szakítottunk, most volt még egy szép éjszakánk és ennyi. Jobb lesz így.

Az óra nyolcat mutat, amikor nem bírom tovább, kikászálódom az ágyból és elmegyek zuhanyozni. Igyekszem halkan tenni a dolgomat, bár szívem szerint örülnék, ha elmenne mire visszamegyek. Persze, tudom, hogy ennek az esélye igen csekély, így nem lepődök meg amikor a szobába lépve meglátom az ágyon. Ezernyi variációt és párbeszédet gondoltam át az éjjel, de most nem tudom, hogy kezdjek bele. Annyira csábító, ahogy az ágy támlájának támaszkodva ül, és csak a takaró fedi. Fájóan ébredek tudatára, hogy alatta nem visel semmit. Arcán nagy mosollyal hív, és egy pillanatra megingok. Viszonozom a csókját, de aztán még mielőtt túl messzire mennénk észbe kapok. Simogató ujjai azonnal emlékeztetnek arra, hogy ért hozzám az éjjel, úgyhogy gyorsan a táskámhoz indulok, és öltözni kezdek. Tartom magam az elhatározásomhoz, csak semmi érzelem, higgadtan. Persze nem könnyíti meg a dolgomat, számítottam erre, szenvedélyes, és akaratos. De a mondatom lehűti.

- Hangulatjavító szex – felelem a kérdésére, hogy minek is nevezném az éjjeli tevékenységünket. Ahogy számítottam rá az előző esetből, amint meghallja a második szót az nagyot üt. Annyi érzelem fut át az arcán, fájdalom, sértettség, szomorúság. Megfordul a fejemben, hogy talán még nem késő, vissza kéne csinálnom az egészet, elnevetni magam, hogy hé, csak vicceltem. De persze nem teszem. Helyette hagyom, hogy egy durvára sikerült csók után hangosan bevágva maga után az ajtót kilépjen az életemből.       

(Kellan szemszöge)

A szobába lépve felfedezem Peter-t aki éppen csomagol, vigyorogva néz rám, de valószínűleg látja rajtam, hogy most inkább ne szóljon hozzám. Keresek tiszta ruhát a táskámban, majd bevonulok a fürdőbe. Hosszan folyatom magamra a vizet, és próbálok kikapcsolni, de nem megy. Nem értem. Egyszerűen fel nem foghatom, miért csinálja ezt. Azok után amit éjjel műveltünk, hogy mondhatta azt, hogy ez csak hangulatjavító szex volt. Dühösen csapok a csempére, majd hangosan szentségelni kezdek, mert a burkolatnak ugyan nem lett semmi baja, de az öklömet frankón lehorzsoltam. Lassan felöltözöm, szobatársam már nincs sehol, sietve mindent belegyűrök a táskámba, majd a folyosóra lépek. Többen is így tettek, csatlakozom hozzájuk és követem őket az étterembe. Persze amikor belépek azonnal felfedezem, igyekszem a lehető legtávolabb leülni tőle, bár felesleges, mert felém se néz, az egyik lánnyal beszélget halkan. Kis idő múlva Ashley lép az asztalunkhoz, leül mellém, és halkan kérdezősködni kezd. Nem válaszolok a kérdéseire, csak folytatom az evést, bár úgy érzem, mintha mindennek fűrészpor íze lenne. Egy ideig tűri, de amikor nem reagálok a kezemre rakja az övét, és erre hangosan felszisszenek. Az öklömre nézve döbbenten bámul.

- Kellan mit csináltál? – kérdezi, és életemben először belőle is elegem van.

- Semmit – felelem, majd felállva faképnél hagyom. Az előcsarnok egy pontján többen is cigiznek, én is kérek egy szálat, és mélyen letüdőzve a füstöt igyekszem nem tudomást venni a körülöttem zajló eseményekről. Beletelik pár percbe, mire mindenki előkerül, Luca-tól megtudjuk, hogy ő már elrendezte a számláinkat, majd vele kell elszámolnunk, de inkább a gépen, mint itt. A reptérre a szokott kisbuszokkal utazunk, mind a két gép a kifutón áll már, az övüké nagyobb, igaz többen is vannak. Gina és Taylor egymást átölelve búcsúzkodik, mi is elköszönünk mindenkitől. Anna persze nem jön a közelembe, bár jobb is így. A nevelőapja bezzeg megint kíváncsian méreget, úgy tűnik akar valamit kérdezni, de aztán mégse teszi. A többiek arcán mintha zavarodottságot fedeznék fel, egyedül a kicsi lány rohan hozzám, őt felkapom, kapok két hatalmas puszit tőle, majd mikor újra a földre rakom visszarohan az édesanyjához és onnan integet.  Visszaintek, pár lépésre tőle pedig felfedezem életem megrontóját. Anna és Luca fojtott hangon, élénk gesztusokkal veszekedik. Bár nem értem mit mondanak abban biztos vagyok, hogy nem túl békés a mondanivalójuk. Nem akarom látni, így sietve megcélzom a gépet, elfoglalom az ülésemet, és előszedem a lejátszóm. A leghangosabbra állítom, dobhártya-szaggatóan üvölt a fülembe, de nem érdekel.

Csak arra eszmélek fel, hogy már felszálltunk és suhanunk a felhők felett.

Körbenézve Luca tekintetével akadok össze, aki kisvártatva idejön hozzám, és mellém ül, miközben a kezembe nyom egy pohár whiskyt. Lehúzom a felét, mire megszólal.

- Nem tudom mi történt. De ismerem. Makacs, önfejű, de legbelül egy szorongó kislány. Nagyon megsebezte az a…, - igen dühösnek tűnik, várom, hogy folytassa, de aztán rendezi az arcvonásait. – csak lassan gyógyul, azt hittem majd veled, de most nem tudom. Nem hibáztatlak érte, ha feladod, de Annában több van, mint amit eddig láttál.

Ezzel feláll, és magamra hagy az amúgy is zavaros gondolataimmal. Egész úton azon töröm a fejem, miközben a többiek nagyrészt átalusszák az utat, hogy mit tegyek.

Mire meglátom Los Angeles fényeit döntök. Ha ő nem akar tőlem semmit, akkor ennyi volt. Feladom. Persze örökre megmarad annak a pár kellemes órának az emléke, nem hiszem, hogy egyhamar sikerül kivernem a fejemből, de inkább ez, mint a folyamatos csalódás.

(Anna szemszöge)

Kellan távozása után meredten állok, a számat tapogatva, még magamon érzem az ajkait, az apró karcolást, amit a fogai okoztak. Csak akkor riadok fel, amikor meghallom a mágneskártya hangját, felkapok egy pólót, amivel a fürdőbe sietek. Magamra húzom, előhalászok egy kis alapozót, és eltüntetem a nyomokat. Belépve a pakolászó Angie-vel találom szemközt magam, aki vidáman szemlél engem, majd a megviselt ágyat.

- Látom nem unatkoztál – szólal meg kaján vigyorral – még jó, hogy az este láttam, hogy bejön a szobádba, nem vettem volna a szívemre, ha megfosztalak ettől.

Felkap pár ruhát, majd bevonul a fürdőbe. Tudom, hogy ennyivel nem úszom meg, de amíg lezuhanyozik én összekapom magam, és lemegyek az étterembe. Már többen is ott vannak, keresek egy üres asztalt, de nem tudok enni. Kortyolgatom a megszokott teámat, és rutinból válaszolok a mellettem ülő Chiara kérdéseire. Kis idő múlva megjön Cesca és Angie és mellénk telepednek.

- Mindent tudni akarok – közli velem ez utóbbi.

- Mire gondolsz? – kérdezek vissza, de nincs idő további válaszra, mert Gina és Ash lép hozzánk, és tol oda egy-egy széket.

- Például arra, hogy mi történt az éjjel? – kérdezi az újdonsült családtag.

- Oh, abba inkább ne menjünk bele. Az ágy állapotát látva, szerintem alvás nem nagyon volt.

Elég csúnyán nézek Angie-re, de hiába, mert egy cseppet se zavarja.

- Engem inkább az érdekelne, hogy mi baja a srácnak? Majdnem fellökött az ajtónál az előbb, vagy rád haragszik? – néz Cesca Ash-re, aki azonnal válaszol.

- Én csak megkérdeztem mi baja, és mi történt az öklével, de faképnél hagyott.

- Nos? – Gina sürgető hangát hallva nem bírom tovább, felpattanok.

- Csak kettőnkre tartozik, senki másra. Szálljatok le rólam, comprensibile?

Persze hiú ábránd volt, a repülőtérig tartó utat még megúszom, de ott búcsúzkodás közben Luca félrehív. Illetve a jó szó inkább a félrevonszol lenne. Nem tudok kiszabadulni a szorításából, még jó, hogy edzőcipőt húztam, így képes vagyok lépést tartani vele.

- Solo, mi a jó fenét művelsz már megint?

- Nem tudom miről beszélsz – próbálom leszerelni, de nem sikerül. Még soha nem beszélt így velem, elmond mindennek, csöppet se halkan, amikor megjegyzem, hogy szívesen kerítek neki egy hangosbemondót, mert a belvárosban még nincsenek tisztában azzal, hogy mivel töltöttem az éjszakámat, kicsit visszavesz a hangjából, de továbbra is csak mondja és mondja. Eddig mindig mellettem állt. Nem, egyszer amikor félrevezettem Kellan-t, akkor is leszúrt, de amit most kapok az sokkal rosszabb. Én se kímélem, és ha már így belejött, hát én is megemlítek pár múltbéli esetet amikor nem hallgatott rám, és aztán igazam lett. Elegem van abból, hogy mások mindig jobban akarják tudni mi a jó nekem. Felnőttem, mindenki hagyjon békén. Dühösen búcsúzunk el egymástól, a társaság nagy része már a gépeken ül, Kellan nem várt rám, és jobb ez így. Keres valaki mást magának, én meg megleszek. Remélem.

Dean még a lépcső mellett áll, tőle elbúcsúzom, megkérdezem mivel tartozom a szolgálataiért, de sértődötten néz rám. Hurrá, őt is megbántottam.

- Elnézést, ma semmi se sikerül – fogom meg a karját, mire lenéz rám.

- Hát azt láttam. Pedig azt hittem jót teszek, ha megmondom neki a szobaszámát.

- Azt jól is tette – vágom rá azonnal, és így is gondolom – ezt én szúrtam el. Na viszlát, majd találkozunk.

- Biztosan, vigyázzon magára Anna.

Felkapom a fejem, ez nem mehet így tovább.

- Dean, lehet egy kérésem, tartozik nekem, elhoztam a döntőre.

- Igaz, mit szeretne? Lássam el a baját valamelyiknek? – kérdezi aggódva, kíváncsi lennék mit szólna, ha azt mondanám igen.

- Nem, de szeretném ha ezentúl tegezne. Nem, nincs tiltakozás, Rob-ot is tegezi. Kérem?

- Jó, de akkor Ön is. – feleli beletörődően. Lenyomok egy puszit az arcára, amin szemlátomást meglepődik.

- Oké, akkor szia Dean. – Nézek rá várakozásteljesen, mire csak kinyögi, hogy szia Anna.

Szómagyarázat:

* Non troppo, essere piuttosto male. – Nem is, legyetek inkább rosszak.

* Comprensibile – Érthető.