77. Félreértések sorozata…

Megszabadultam a gipsztől. HIPP-HIPP-HURRÁ!!!

(Rob szemszöge)

A telefon iszonyatos hangjára ébredek, és mivel a mai az első szabadnapom hosszú idő után, egy cseppet morcos leszek tőle. Magamban morogva halászom elő egy ledobott póló alól, és amikor meglátom a kijelzőt elfut a méreg. Egyrészt mert még csak reggel fél nyolc van, ami figyelembe véve, hogy elég későn keveredtem ágyba a tegnapi stáb-buli után számomra elég korai időpont. Másrészt Steph az, nem tudom mi ilyen átkozottul sürgős neki.

- Mondjad – szólok bele, nem is titkolva, hogy nem örülök neki.

- Lehetne, hogy a barátnőd ha már mindenáron be akar pasizni akkor azt kicsit titkosabban csinálja? Miért mindig híres férfiakra bukik? És különben is nem azt mondtad, hogy Kellan-nal együtt vannak?

Nem igazán értem miről beszél.

- Mi van?

- A mai újságok azzal vannak tele, hogy téged édesem csalnak.

Na erre már felébredek. Mi a fene? Kris soha nem tenne ilyet velem. Vagy mégis? Nem, tuti nem.

- Kris nem tenne ilyet – mondom ki hangosan is amit gondolok.

- Én nem is róla beszélek. Hanem Annáról.

Megnyugszom egy kicsit, és kifújom az addig benntartott levegőt, aztán leesik, persze említette Kellan-t, gondolhattam volna, hogy róla van szó.

- Na akkor ezt még egyszer. – Elmeséli, hogy a lapok tele vannak olyan képekkel, amin Anna szerepel Lewis Hamilton-nal. Igazság szerint nincs rajtuk semmi, ami félreérthető lenne, de az újságírók persze azonnal kombinálni kezdtek. Én biztosítom róla, hogy ez tuti nem igaz, azt is elmesélem neki, hogy Anna és Kellan-nel fasírtban vannak, és jó „megkérem”, hogy legyen diszkrétebb. Abban mindketten egyetértünk, hogy nem fogunk reagálni a hírre, és különben is hamarosan együtt utazunk Tenerifére, ott úgyse ússzuk meg a fotósokat, és akkor mindenki lenyugszik.

Azért felhívom Annát, aki nevetve kér meg rá, hogy majd nézzem meg ki áll kettőjük között, és elmeséli mi történt. Gondolhattam volna, ez a két nőszemély mindig belekeveredik valamibe.

(Anna szemszöge)

A srácok még reggel hazautaztak, ezúttal lemondva sofőri szolgálataimról, hívtak maguknak taxit, hogy kivigye őket a reptérre. Mi a lányokkal, akik persze délig semmi életjelet nem adtak magukról a mai napot még Budapesten töltjük. Beiktatunk egy kis pláza látogatást, immár két árnyékkal. Ginát és a két barátnőjét is meglepem pár ruhadarabbal, persze eleinte nem akarják elfogadni, (mármint a barátnői, a húgom természetesen nem szabódik) de aztán nem tudnak ellenállni a csábításnak. Éppen az egyik butikból lépünk ki amikor csörög a telefonom, Rob hív.

- Életem, hát megcsalsz? – nem igazán értem miről beszél, de hamar felvilágosít. Még csak nem is táncoltam vele, vagy ilyesmi, csak beszélgettünk.

Persze jót nevet, amikor elmesélem mi történt valójában, és megegyezünk, hogy ezen aztán ne húzzam fel magam, kit érdekel mit írnak az újságok.

Otthon újra meglepem a lányokat, mert tegnap este rádöbbentem, hogy mennyi olyan cuccom van, amit már nem használok és csak a helyet foglalják. Kiszórom az ágyamra amit feleslegesnek ítélek, és utána behívom a három gráciát. Azt a sikítozást amit levágnak, huh. Szerintem a harmadik szomszéd is hallja, pedig ő legalább 200 méterre lakik. A maradékot félrerakom, és kiírom Anitának, aki úgyis jön a napokban, hogy nézze át, ha valamit szeretne vigye, a többit meg adja a Vöröskeresztnek. Este sikeresen megtöltök egy bőröndöt, mert már nem szándékozom feljönni a fővárosba mielőtt elutazunk, reggel pedig irány Keszthely.

A napok gyorsan telnek, van pár elintéznivalóm, mint például Sarah felhívása. Már megérkeztek New York-ba, boldogan meséli, hogy a lakás igazán szép, de persze amit találnak másikat már költöznek is. Felszabadultnak tűnik a hangja, kéri, hogy küldjek neki pár anyagot, hogy felkészültem mehessen már az első nap is dolgozni. Buzgómócsing! De persze megteszem, ha ő ettől jól érzi magát, rajtam ne múljon. Nagyapáékkal többször is beszélek a héten, Mary lelkendezik a pocaklakóról, aki egyre jobban mocorog odabent. Megegyezünk, hogy akkor szeptemberbe New York után benézek pár napra. Megkaptam Charlie bácsi időpontkérő e-mailjét is, amire válaszul gyorsan visszahívom, beletelik egy kis időbe mire összehozzuk a konferenciabeszélgetést, lévén különböző időzónákban élünk, de a végén kijelöljük azt az egy hetet, ami mindegyikünknek megfelel. Leadom a szokásos listát az „igényeimről”, amire válaszul hatalmasat nevet. (Napi hat sajtburger, hat red bull, és két tábla marcipános csoki). Nem tehetek róla, ha azt akarja, hogy forogjanak a fogaskerekek erre szükségem van!

Mint kiderül a nevetés nem is ennek szól, ezt már megszokta, de sikeresen elrontottam a többieket, mert Hiroki kivételével aki vegetáriánus, mind ugyanezt mondtuk. Ő vegaburgert kért.

Pénteken már nagyban folyik a csomagolás, ami a már szintén szabadságon lévő Davide azonnali és pánikszerű távozását idézi elő. Közli, hogy akkor ő elmegy horgászni, mert nézni se bírja mit művelünk. Mi hárman értetlenül bámulunk egymásra majd rá, fejenként két-két bőröndöt töltöttünk meg, egyedül anyának lett három, de ő kettejüknek pakolt. Most mi ebben a meglepő?

Szombat reggel aztán elbúcsúzunk nagyanyáéktól, és elindulunk Graz-ba Dani bácsiékhoz. A többiek is oda utaznak, mert azt az előző évek már beigazolták, hogy onnan tudunk legegyszerűbben repülni. Egymás hegyén hátán alszunk, hogy aztán a szülők vasárnap reggel, mi pedig az esti órákban elinduljunk a tíz napos pihenésünkre.

Hatalmas izgalommal készülődünk, szerencsére ezúttal mindenkinek megvan az útlevele, volt, hogy ez miatt kellett visszafordulni félútról. Londonban átszállunk, majd reggel ragyogó napsütésre érkezünk Tenerifére. Már a repülőből lenyűgöző a látvány, a rengeteg zöld pálmafa, a szigetet körbeölelő kéklő víz, a fehér tengerpart...

Mivel az úton aludtunk elég élénkek vagyunk, gyorsan elfoglaljuk a szálláshelyünk. Mi Ginával az egyik bungalóba, üresen hagyva a másik két szobát az később érkezőknek. A többiek meg a másik három szobáján osztoznak. Szerencsére a két ház csupán pár lépésnyire van egymástól. Egy korai ebéd után felderítjük a környéket, estére már tudjuk hol lehet Isteni fagyit kapni, melyik a strand legjobb partszakasza. Mi az amit feltétlen meg kell néznünk. Sőt a környék talán legjobb bárját is megtaláljuk, azt ahol természetesen lehet karaokézni. Ez ugyanis minden nyaralás alkalmával kihagyhatatlan. Kipróbálunk pár koktélt, de az utazás miatt viszonylag korán haza indulunk. A következő nap jól telik, strand, evés, este séta a városban, némi alkohollal fűszerezve.

Minden jól alakul, egészen másnapig amikor is a hotel shopjába lépve, hogy beszerezünk pár képeslapot amit a nagyszülők és Elisa családjának szándékozunk elküldeni, elkalandozik a tekintetem az újságos stand felé.

Bár ne tettem volna! Mennyi fejfájástól megkíméltem volna magamat!

Amikor meglátom az egyik címlapon automatikusan nyúlok az újságért, és csak bámulom hitetlenkedve. Képtelen vagyok letenni, sietve kifizetem, és meg se várva a többieket kirohanok az épületből. Az első utamba akadó padra leülök és már lapozok is arra az oldalra, ahol róla írnak.

Már az is szíven üt, hogy azt részletezik, hogy az elmúlt hetekben több ismert és ismeretlen szépséggel is lefotózták különböző rendezvényeken. De amikor az újságíró áttért arra, hogy úgy látszik Kellan Lutz mégis meggondolta magát és kibékült régi barátnőjével, mert a hétvégét együtt töltötték New Orleans-ban összerándulok.

Mintha egy kést forgatnának meg szívemben. Jó, gondoltam sőt reménykedtem benne, hogy túllép rajtam, már ha egyáltalán számítottam valamit neki addig. De miért pont vele? Elfelejtette, hogyan üldözte AnnaLynne hónapokon át? Hogy nem tudott megszabadulni tőle?

(Kellan szemszöge)

Több napja dühösen szemlélem a világot, és erről már megint a nők tehetnek. Első sorban Anna, aki összeszűrte a levet azzal a színesbőrű törpe autófenoménnal. Nem tudom megemészteni, egyszerűen nem fér a fejembe. Mennyivel jobb ő, mint én? És egyáltalán, hogy lehet, hogy én még csak hozzá se érhettem nyilvánosan, kategorikusan többször is elutasította, hogy kilépjem az álkapcsolatukból. Bezzeg ezzel a pancserral, akinek még barátnője is van a lapok szerint mindjárt bulizni mennek. Most már nem érdekli mi lesz Kristen-nel, vagy éppen Pattinson-nal?

Másodsorban ott az  a dög. Az exem. Kedden elutaztam New Orleans-ba, mint már többször is. Ez a munka legalább a  St. Bernard Project-nél lefoglal. A tudat, hogy amit teszek, a munkám segít az embereken feldob egy kicsit. Egész héten nagyszerű társaságban dolgozunk, jó ütemben haladunk, csak egyetlen zavaró tényező jön közbe, de azzal nem törődöm, szerencsére Judy a koordinátor, rendes és megteszi a kedvemért, hogy a lehető legmesszebb osztja be tőlem. Meló után meg úgyis túlságosan fáradt vagyok és bezuhanok az ágyamba. Csak  az utolsó este ülünk le a srácokkal pár pohár sörre, és egy kicsit beszélgetni.

Még hazafelé sincs gond, a LAX-on persze van pár fotós, úgyhogy azonnal ki is használom a lehetőséget, és beszélek arról hol voltam a héten. Nem azért, hogy saját magamat fényezzem, hanem hogy mások is tudjanak arról, hogy ott délen szükség van még  a segítségre. Amikor megjelenik mellettem, először nem is gondolok semmi rosszra, oké, ő is ott volt, a jó sajtóra szüksége van, mert tényleg kirakták a sorozatból, ahogy hallottam. Ez most jó esély arra, hogy jobb színben tüntesse fel magát, ahhoz meg nagyon ért. De amikor mellém áll, és egyre több mondata hangzik kétértelműen, arra utalva, hogy mi ketten újra együtt vagyunk kiakadok. Sietve, de feltűnésmentesen kirángatom, és amikor a fotósok már nem látják kérdőre vonom, hogy ezt most miért csinálja. Persze hízeleg, de nem törődöm vele, még egyszer elismétlem amit annak idején a premieren.

- AnnaLynne, mi ketten soha többet nem leszünk együtt.   

(Anna szemszöge)

Dühöngve, családtagjaim kérdő tekintetének kereszttüzében vágom az újságot az első kukába. Az egész napom azzal telik, hogy próbálom kitörölni az agyamból azt a képet amin a csaj rajongva néz fel rá. Kellan arca ugyan nem látszik tisztán, de van még pár kép, ami a ruhákból és a háttérből ítélve ugyanott, és ugyanakkor készült és azokon ő is mosolyog, és jókedvűnek tűnik.

Nem segít semmi, se a zenehallgatás, se az úszás. Ráveszem a srácokat egy kis strand-röplabdára de ez se merít ki annyira, hogy a fáradtság elterelné a figyelmemet. Úgyhogy úgy döntök az eddigi egyetlen bevált módszerhez fordulok. Ráveszem a többieket, hogy menjünk a karaoke bárba. Ott aztán megszabadulok mindentől. Az éneklés során a dühtől és a fájdalomtól, az elfogyasztott ital hatására a gátlásaimtól. És mivel elég jól elázok, kis hijján a ruháimtól is. Szerencsére ezt már nem hagyják, hanem hazarángatnak.

Aztán reggel a már említett iszonyatos fejfájással ébredek, az egész napot a teraszon lévő hintaágyban töltöm, általában alva vagy hideg ásványvizet kortyolgatva. És szilárd táplálékra még csak nem is gondolva.

Este a banda nem tűri tovább, hogy sajnáltatom magam, elzavarnak zuhanyozni és miután emberi külsőt öltöttem, legalábbis azt mondják, beletörődően követem őket az előző este helyszínére. Közlik, hogy akkor most pedig tessék énekelni, de az ő kedvükért. Persze megteszem, aznap aztán másnap este is, amikor már mindenki úgy üdvözöl bennünket, mintha ezer éve idejárnánk. Már követelik a kedvenc számaikat, Carlos kérnünk se kell, hozza az italainkat. És mivel a hely tetszik és az emberek is rendkívül barátságosak hajnalig maradunk.
A következő napot búvárkodással töltjük, persze csak elővigyázatosan, mert mind amatőrök vagyunk. Mindig kísérővel, párosával merülünk, hihetetlen élmény látni a tenger élővilágát közvetlen közelről. Este a vacsora után Walter közöli, hogy ők ma Elisa-val romantikázni fognak, majd jönnek. Mi megint csak a törzshelyünkre indulunk, és megegyezünk, hogy ők is beugranak majd, mert reggel kirándulást tervezünk La Laguna-ba.

Ami aztán nem mindenkinek jön össze!

Éppen a színpadon állunk Ginával és Max-szel, és azt a számot énekeljük amit minden este kikövetelnek tőlünk, hogy ez annak köszönhető, hogy rendkívül dallamos és dinamikus, vagy annak, hogy saját koreográfiát készítettünk rá, ami élénk csípőmozgással jár, nem tudom. A rap betétnél ismeretlen hang csendül fel, méghozzá egyszerre három. A szöveg valóra válik, és a „Bad boys” kifejezés testet ölt.

http://www.youtube.com/watch?v=OJLHXxUVQtQ&feature=related Alexandra Burke - Bad Boys

(Rob szemszöge)  

Elég szar a kedvem amikor leszáll a gép, és az se segít, hogy este 8 után még majdnem 25 fok van. Gyorsan és ami azt illeti feltűnésmentesen jutunk ki reptérről, ami kicsit meglep. Tom szokás szerint ezerrel pörög, folyton kiinteget a taxiból, stíröli a csajokat. Jay se nagyon marad el tőle, csak egy fokkal visszafogottabb. Miután tegnap sikerült, amióta együtt vagyunk először alaposan összevesznünk Kristen-nel ez tűnt a legjobb megoldásnak. Még mindig megdöbbenek, ha visszagondolok arra, hogy ordítottunk egymással. Oké, értem, hogy fáradt, és most ő az aki dolgozik. Azzal is tisztában vagyok, hogy mit jelent a színészkedés, és mit a valódi szenvedély, de akkor is szarul esett, hogy ha már egyszer ekkorát kockáztatunk, odarepülök, ő meg azzal a tuskóval enyeleg. Elfutott a méreg, aztán őt is. A vége az lett, hogy közölte, hogy ha nem tudok normális lenni, akkor akár el is mehetek.

Én meg azt tettem amit kért, összeszedtem Tom-ot, úgyis végzett a forgatással, hívtam Jay-t, hogy mit szólna hozzá, ha két nappal előbb repülnénk. Benne volt, LA-ben találkoztunk, és onnan irány Tenerife. Anna gondolom meg fog lepődni, de nekem úgyis foglalt szállást egész hétre, a srácoknak meg csak találunk egy szobát, ha nem akkor meg legfeljebb jöhetnek az enyémbe ideiglenesen.

Előkotrom a papírt, amire felírtam a hotel nevét, oké, jól emlékeztem. Már kezd sötétedni, mire megáll a taxi, sietve kifizetem, a srácok meg hozzák a csomagokat, a recepción érdeklődni akarok, de felismernek bennünket, a rendkívül barátságos recepciós, aki persze nő közöli, hogy Miss Mc’Gee két szomszédos bungalót bérelt ki, úgyhogy a srácok szobája is rendelkezésünkre áll. Imádom ezt a nőt, hogy mindig mindenre gondol. A londiner elkísér bennünket, ahogy belépek rögtön az unokatestvére az egyik iker néz szembe velünk. Csak egyszer találkoztunk, még LA-be Anna szülinapi bulijára, de barátságosan fogad engem és Jay-t is, majd gyorsan bemutatom neki Tom-ot. Mondja, hogy a srácok is itt lesznek elszállásolva, az övüké az egyik szoba, egy az enyém, Gina és Anna pedig a harmadikon osztozik. A másik házban lakik ő a testvérével, legidősebb fiú a barátnőjével, és a legfiatalabb rokon Max. Egyetlen olyan szoba van, ahol dupla ágyat találok - bár lehet, hogy inkább tripla, mert hatalmasnak néz ki - úgyhogy sejtem, hogy ezt szánta nekem.

Kiderül, hogy csak ő van itt jelenleg, a páros romantikázik, a többiek meg a kedvenc bárjukban vannak, ő is csak a telefonjáért ugrott vissza, és Gina megkérte, hogy vigye le a táskáját. Felajánlja, hogy ha sietünk megvár bennünket. Egyöntetűen negyed órát kérünk, ami elégnek is bizonyul, hála annak, hogy minden szobához tartozik fürdő, és Jay bemerészkedik Annáékéba. Egyikünk se éhes, és Nath, mert kiderül, hogy vele akadtunk össze azt mondja a bár csak tíz perc. A repülőn lecsúszott már pár korty, úgy döntünk csak kibírjuk addig. Amikor belépünk egyből tetszik a hely, kis szeparált boxok, fiatalok, de nem a nyomulós fajta, pár helyi, széles bárpult. Azonnal rendelünk pár sört, és követjük Nathan-t a hátsó részbe, a testvére ott ül egy asztalnál szintén örömmel üdvözöl bennünket, kézfogások, bemutatkozás…

Háttal ülök a színpadnak, hallom, hogy két nő énekel valami számot, rendkívül jó hangjuk van, bár nem egészen az én ízlésvilágom, de jó hallgatni. Kíváncsian nézelődöm, szememmel Annát és Ginát kutatva, de sehol se látom őket. Jó egy perc múlva Jay se bírja tovább és rákérdez.

- A lányok hol vannak? – a két srác összenéz, és értetlenkedve bámul ránk, majd egyszerre a hátunk mögé mutatnak. Megfordulunk, de ott csak a színpad van, így jobban megnézve felfedezem a kivetítőt, aha, akkor itt lehet karaokézni. Két lány és egy fiú van fenn éppen, még mindig nem látom Annát sehol ezért visszafordulok az ikrek felé. A pincér egy velünk korabeli feltehetőleg helyi srác éppen pakolja le az italainkat, ő is a színpadot bámulja.

- Rohadt jó hangjuk van az unokatestvéreiteknek – néz az éneklők felé, majd a srácokra - a látványról nem is beszélve.

Hirtelen esik le, akkor az ott Anna, kizárásos alapon ő énekel, és a sötét hajú csak Gina lehet, a fiú meg az unokaöccsük. Ezt eddig frankón eltitkolta, pedig micsoda hangja van, és milyen tisztán szól. A pincér még mindig mellettünk ácsorog, és olyan vetkőztető tekintettel figyeli őket, hogy szívem szerint orrba verné.

- Csak ne lenne olyan megközelíthetetlen… - teszi hozzá, mire Jay felnevet, és mi is csatlakozunk hozzá. A gyerek nemigen értékeli, hogy kiröhögjük, rögtön felfortyan - ti se mennétek vele semmire, nyugi.

- Fogadjunk – kérdezi Tom, mire kicsit aggódni kezdek, mi lesz ebből, de már jön is a válasz.

- Oké, miben? - nagyon magabiztosnak tűnik.

- A mai piánkat te fizeted, ha valamelyikünk megcsókolja, és megússza pofon nélkül. – Ezt mondjuk túlzásnak érzem, mert ha ő teszi, tuti, hogy veszt, de már késő, mert a pincérünk rábólint és végignéz rajtunk.

- Jó benne vagyok, de ha én nyerek jöttök nekem 100 euróval, plusz én választom ki, hogy melyikőtök megy. - Mi is bólintunk, ő meg végignéz hármunkon, majd rám mutat. - Te, és a következő szám közben, maximum a végén, jobb is lenne a végén, mert imádom amikor azt éneklik. Oké?

Megsértődhetnék, mert akkor engem tart a legesélytelenebbnek, de inkább örülök, a srácok lelkesen bólogatnak, én meg próbálom visszatartani a röhögést, na haver ma deficites lesz az estéd. Elmegy, belőlünk meg kitör a nevetés, és felemeljük az üvegeinket egymás felé. Közben vége lesz a számnak, és egy gyors kezdődik. A kissrác ha jól emlékszem Max, éppen nyomta az elején a rap-et, aztán Anna belekezd, Gina meg vokálozik neki. Felállva, tátott szájjal bámulunk. Nem elég, hogy eszméletlen jól nyomta, de ahogy rázza magát, na ez nem semmi. Látszik, hogy már hallották tőle máskor is, mert páran a színpad előtt tombolnak. A dal ismerősnek tűnik, emlékeim szerint a vége felé is van benne szöveg, mármint olyan, mint az elején. Meghúzom az üvegemet, ebbe a dalba én is beszállok, végülis eleget ittam már ahhoz, hogy kiröhögtessem magam, Jay is erre gondolhatott, sőt Tom is, mert egyszerre indulunk meg a színpad irányába. Az ikrek megelőznek bennünket két lépéssel, az egyik éppen hátrahúzza a kissrácot és elveszi tőle a mikrofont, ránk mutogatva. Az csak int vigyorogva miután felismert, és odaenged bennünket. Amikor a férfi szövege jön hárman egyszerre kezdünk bele, mire mindkét csaj azonnal felénk fordul, és mosolyogva folytatják.

Anna még meg is toldja annyival, hogy amikor azt énekeli, hogy „Bad boys” az ujjával egymás után ránk mutat. Nagyjából sejtem, hogy már nincs sok vissza, és Tom is jelez, hogy na hajrá, úgyhogy mellé lépek, és kissé hátradöntve színpadiasan szájon csókolom. Nem ez az első csókunk, hála ugye Steph MTV-s ügyködésének, és azóta is kellett mutatnunk párszor valamit a fotósoknak, de valahogy másnak tűnik. Lágyan kezdem, de aztán függőlegesbe állítom, és valahogy kicsit szenvedélyesebbre sikerül, mint először gondoltam. Valószínűleg a piától van, és jól is esik. Legnagyobb meglepetésemre Anna is viszonozza, és nem tudom meddig folytatnánk, ha a közönség és persze a srácok nem kezdenek el tapsolni. Két keze közé fogja az arcomat, és úgy néz rám, miközben hozzám hajol.

- Csak nem hiányoztam édesem? – azzal nyom egy puszit a számra, majd hozzám bújva azt kérdezi - hol vannak a fotósok?

- Sehol - súgom vissza, a francba így már értem, mit fogok én ezért kapni - majd az asztalnál elmesélem, de ne üss meg jó.

Vigyorogni kezd, majd lelkesen, nagy öleléssel üdvözöli Jay-t, sőt Tom-ot is. Gina szintén végigpuszilja a társaságot, bemutatjuk Tom-nak, akinek mindjárt felcsillant a szeme, de ezúttal én közölöm vele félhangosan, hogy ha fél méternél közelebb kerül hozzá kinyírom. Visszamegyünk az asztalunkhoz, kicsit helyszűkében vagyunk, úgyhogy Anna nemes egyszerűséggel az ölembe ül.

- Szóval, mi volt ez a viharos üdvözlés… - kérdezi, de az éppen odaérő pincér közbeszól. Nem értem mit mond, mert nem angolul teszi, és amennyire észreveszem a többiek se nagyon. Anna viszont rögtön válaszol neki, vagy kérdez valamit, nem tudom. Beszélnek vagy egy percig, az euró szó tuti elhangzik, Anna kérdőn néz rá, mire a srác Tom-ra mutat, a barátnőm meg nemes egyszerűséggel fejbe kólintja a haveromat. Letol bennünket, és megmagyarázza a srácnak a helyzetet, és persze a nyereménynek stornó. Tom méltatlankodni kezd, de Anna leszereli, és a haverom se nagyon tiltakozik, mindenesetre a következő kört azért én kérem. Carlos egyébként jópofa srác, bár látszik rajta amikor csak kettőnkre néz, hogy eszi a penész, amiért Anna elérhetetlen a számára. Én meg kicsit gonoszkodom, ahányszor csak a közelünkbe jön, vagy erre néz, még jobban magamhoz húzom, vagy belepuszilok a nyakába. Végülis ő mondta, hogy a pasija vagyok, ennyi jár nekem.

Miután meghozza az italainkat Anna kérdezősködni kezd, miért nem szóltunk, hogy ma jövünk és egyáltalán, hogyhogy két nappal előbb. A srácok csak hümmögnek, én meg igyekszem terelni a témát. Sajnos nem lehet öröké, mert Tom megkockáztatva, hogy kárt teszek benne, felkéri táncolni Ginát, és a többiek is kinéznek maguknak pár turistát. Látszik, hogy páran felismertek bennünket, de egyelőre senki se jön ide autogramot kérni. Alighogy elmennek, Anna mellém csúszik, majd maga felé fordít.

- Mesélj…

(Anna szemszöge)

Eszméletlen, ahogy a három srác nyomja a szöveget, ha ezt most videóra tudnám venni, Istenem… Meglepetésemre még a szám végét se várja meg, Rob hozzám lép és megcsókol. Nem tiltakozom, elég sokan vannak és mindek néz a bár közönsége, és egyből az ugrik be, hogy valószínűleg valahol van egy fotós. Napok óta eggyel se találkoztam, már hiányoltam is őket. Amikor elenged rá is kérdezek, de azt mondja nem, úgyhogy nem értem miről van szó. Sietve üdvözlöm Jay-t és Tom-ot is. Amikor Rob megkérdezte, hogy ők is jöhetnek-e azonnal igent mondtam, de kicsit aggódtam az utóbbi miatt. Na nem magamat féltettem tőle, de ha hugi közelébe megy kinyírom. Bár jobban belegondolva, lehet, hogy Tom-ot kéne inkább félteni. És különben is Gina még mindig rózsaszínben látja a világot Taylor miatt, még mindig naponta beszélnek, úgyhogy nem lehet gond. Visszamegyünk az asztalunkhoz, ez is a hely egyik előnye, elég elszeparáltak a boxok, kiválóan alkalmasak arra, hogy elrejtsenek a kíváncsi tekintetek elől. Mivel hirtelen elég sokan lettünk, nincs elég hely, Gina Kurt ölébe ül, én meg Rob-éba. Mégiscsak furcsán nézne ki, ha máséba ülnék. Éppen rákérdeznék, hogy akkor mi is volt ez, amikor megérkezik a pincérünk. Miközben lepakol a tálcájáról megadja a hiányzó magyarázatot.

- Mond csak szépségem mióta ismered te ezt a srácot? – kérdezi az alattam ülőre nézve.

- Úgy fél éve.

- Na akkor már értem, jól átvertek.

- Miért? – gyorsan felvázolja, hogy miben fogadtak, és, hogy ő az előző esték tapasztalatai miatt, amikor is visszautasítottam pár félreérthetetlen ajánlatot, úgy gondolta, nem dőlök be nekik. Bízott a sikerében, és elég tetemes nyereményre számított, most viszont ő fizeti a mai italfogyasztásukat. Rákérdezek melyik volt a kezdeményező, nem nem tévedek. Ahogy gondoltam..

- Tom esküszöm a sírba viszel, ez egyáltalán nem volt szép dolog, és tőletek se. Szégyelljétek magatokat. Carlos egyébként pont ráhibáztál, ez a jómadár itt – ölelem át Rob nyakát - a pasim már majdnem fél éve, sőt, ha őt választod - mutatok Jay-re - valószínűleg akkor is veszítesz, mert nagyon jó barátom. Ellenben ha beletaláltál volna, és Tom-ot mondod, akkor talán lett volna esélyed nyerni. De nyugodj meg, mivel eleve előnyből indultak, a fogadás nem érvényes.

A vicces kedvű angol tiltakozik, de csak látszatból. Iszogatjuk az italainkat, Rob feltűnően viselkedik, hol megsimogat, hol a nyakamat puszilgatja, nem állítom le, de néha vetek rá egy-egy figyelmeztető pillantást. Nem értem? Igaz, azt már a csók alatt is éreztem, hogy van benn pia bőven, és úgy néz ki maga alatt van, de nem tudom miért? És miért jöttek két nappal előbb? Arról volt szó, hogy Kris-szel lesz még. Addig bírom amíg a többiek végre elmennek táncolni, igaz ebben benne van a kezem, mert intek Ginának, aki érti a jelzést, a többiek meg követik.