72. Egy hét eseményei...

(Anna szemszöge)

A következő egy hetet akár unalmasnak is lehetne nevezni, pedig cseppet se volt az. A napjaink általában ugyanúgy teltek. Kilenckor reggeli, aztán lovaglás, párszor Ginát is rá tudtam venni, de legtöbbször csak egyedül csatangoltam a birtokon, mindig látótávolságon belül maradva a háztól. Ezek a Hairicin-nel töltött órák voltak az egyetlenek, amikor megengedtem magamnak azt a luxust, hogy Kellan-ra gondoljak. Újra és újra végig vettem, hogy valóban félreérthető lenne a Rob-hoz való viszonyulásom, de a dolog vége mindig az lett, hogy kizárt. Én soha nem tekintettem rá úgymond férfiként, már csak Kristen miatt se, és azon kívül, hogy egyszer-kétszer megjegyzést tett az esetleges lenge öltözetemre, szerintem ő se nőként nézett rám.

Sokszor felidéztem magamban a beszélgetést is a két asszonnyal, nem tudom Kellan mennyit hallhatott, de szerintem csak egy apró részletet.

- Anna, hogy lesz ezután? - kérdezi Claire, aggodalmaskodva, amit nem értek, ezt valószínűleg Jules is látja rajtam, mert kiegészíti a kérdést.

- Arra gondolunk, hogy egyértelmű, hogy te és Kellan egy párt alkottok, ezt a vak is látja és nem is titkoljátok. De tegnapelőtt még Rob-bal mutatkoztál. Én elég régóta élek Los Angeles-be, hidd el nekem ebből gond lesz, és akkor jönnek a kérdések...

- Mi nem akarunk beleszólni az életedbe, és tényleg örülök, ha boldog vagy, de...

Sietve vágok közbe, mielőtt tovább folytatnák.

- Nem lesz változás, mármint lesz, de egyelőre nem. Még nem beszéltünk erről, de nem akarom egyszerre felborítani az életüket, van elég bajuk. Kris-t kedvelem, mert aranyos, mesélt pár dolgot amin átment a rajongókkal és a fotósokkal kapcsolatban. Nekem is volt pár kellemetlen percem miattuk, de igazándiból nem hat meg, és ez egy jó edzés arra, amikor kiderül, hogy kinek az unokája vagyok. Tudom, hogy akkor úgyis a középpontba kerülök. Rob meg, ne haragudj Claire, de a fiad egy nagy gyerek. Néha hihetetlenül komoly, de mellette kicsit őrült. Imádom bosszantani, szerintem rá is fér, mert sokszor olyan mint egy elkényeztetett tinédzser, ne is beszéljünk az öltözködéséről, és a borotválkozási szokásairól. De ami fontos az az, hogy az elmúlt hónapok alatt mind a kettőjüket megismertem kicsit. Jó és értékes embernek tartom őket, és örülök, hogy segíthetek. Kris olyan nekem mint az unokahúgaim, és Rob... egyszerűen szeretem. Kellan egészen más, a kettőnk kapcsolata... maradjunk annyiban nem ugyanolyan, de szerintem ő is megérti majd, úgyhogy nem lesz gond. Mondjuk valószínűnek tartom, hogy előbb véget vetünk a dolognak, de ezt most még nehéz lenne megjósolni. Majd alakul...

Miután minden alkalommal ugyan arra a következtetésre jutottam, elmélkedésem végén valamennyi esetben dühös lettem, és engedve a lovam zabolátlan természetének, szilaj vágtával fejeztük be kirándulásunkat. Egyik alkalommal nem tudtam ellenállni a kihívásnak, átugrattam vele a kerítést, de kár volt, mert én is megijedtem kicsit, arról nem is beszélve, hogy Mary pont tanúja volt a cselekedetemnek és onnantól gyakran éreztem magamon figyelő tekintetét. Persze nem töltöttük az egész hetet henyéléssel. Kirándultunk a Yellowstone parkba, voltunk Rock Springs-be, vagy csak feküdtünk a medence partján. Tara és Inez nagyi folyton azon volt, hogy a kedvenceinket készítse el. Gina naponta több órát töltött a telefonján, vagy éppen a neten lógva, a barátnők, anyáék, valamelyik unokatestvérünk, az új ismerőseink és persze legtöbbször Tay. Mondjuk telefonálás terén én se sokkal maradtam el, mert anyával többször is beszéltem, és a rokonságot is végighívtam. Egyeztettük, hogy kit mikor látogatunk meg, megint szóba került a VB döntő, amire a végén csak rábólintottam. Nem is tehettem másképp, mert az olasz válogatott bejutott a döntőbe és tartottam a család haragjától, nem is beszélve arról, hogy Gina mindenképpen ott akart lenni. Viszont mivel drága kishúgom persze beszervezte a szerelmét is, -aki kapva kapott az alkalmon, hogy vele lehet- úgy nézett ki, hogy ő is velünk jön. Viszont én arra gondoltam, ez azért elég feltűnő lenne, kéne vinni másokat is, végül is Mauricio is felajánlotta. Gina Tay-jal együtt rögtön szervezkedésbe kezdett.

Csak a hét közepén hívtam fel a barátnőmet, hagyva Sarah-nak és Colin-nak pár napot a gondolkodásra, és amíg nem volt biztos a dolog, nem említettem meg nagyapának sem az esetleges áttelepülésüket. A beszélgetésünket célratörően kezdtem.

- Los Angeles-be vagy New York-ba szeretnétek költözni? – kérdeztem, mert sejtettem, hogy az, hogy jönnek szinte száz százalék. Igazam volt, mert valóban ez mellett döntöttek, úgyhogy miután kihangosította a telefont, hárman végig vettük mi is lenne a legjobb. Azt is jól gondoltam, hogy Sarah ha már lehet választani NYC-t részesítette előnyben, de persze mentegetőzött, hogy ő nem ragaszkodik hozzá. Colin is úgy gondolta, hogy ott könnyebben talál állást, bár neki is felajánlottam a segítségemet, amit köszönettel visszautasított. Úgy egyeztünk meg, hogy a barátnőm szeptember elsején áll munkába, és augusztus első hetében repülnek a Jet-tel, a csomagok miatt, mert így egy hónapjuk marad lezárni az ottani életüket, és majdnem ugyan ennyi idő otthont találni, berendezkedni itt. Amíg nem találnak egy sajátot felajánlottam nekik a cég lakását, amit úgyis elég ritkán használunk -én speciel még soha, mert nem vagyok oda a felhőkarcolókért-. Szerencsére a nagy tervezgetés közben Sarah legalább nem kérdezősködött a magánéletem alakulása iránt, de sajnos hosszú ideig így se húzhattam a dolgot.

Azt nem tudom, hogy Mary-nek, vagy Ginának tűnt fel, de a húgom volt az, aki mielőtt egyik este vacsora után szokás szerint elindult volna skype-olni Taylor-ral, visszafordult az ajtóból és kérdőn nézve rám azt tudakolta, hogy én nem akarok beszélni Kellan-nal. Szó se róla, nem igazán örültem a kérdésének, hát még annak, hogy nagyapáék előtt tette fel. Közöltem vele, hogy ma nem, ő napirendre is tért a dolog felett, de Mary nem. Kíváncsian tudakolta, hogy és mikor is tettem ezt utoljára, naná, hogy mindenki várta a válaszom, én meg beletörődően közöltem vele, hogy vasárnap. Sajnos ez elindított egy lavinát, mert csak úgy röpködtek a kérdések: miért akkor, és azóta miért nem, ki az a Kellan –ez persze nagyapát érdekelte- mi közöm hozzá, milyen fiú…

Átkoztam magamban Ginát, aki persze látva az arcomat eliszkolt, de előtte még elég érdekesen méregetett. Nagyjából megválaszoltam a kérdéseket, bár Brian a legtöbbször megelőzött, és a szavamba vágott. Meglepődtem, mert nem is sejtettem, hogy ennyire kedveli, sőt Mary is elismerően nyilatkozott róla. Nagyapa legfontosabb kérdése az volt, hogy ugye nem angol. Egy idő után kezdett elegem lenni a dologból, mert már fel se tűnt nekik, hogy meg se szólalok, és csak négyen beszélnek, felmagasztalva Kellant, aminek semmi értelme se volt. Felálltam és távozni készültem, de ez már nekik is szemet szúrt.

- Bídeach, hova mész? – jött a kérdés Brian-től.

- Kiszellőztetem a fejemet, és a további kérdezősködés elkerülése végett, Kellan és én nem vagyunk együtt, és ez nem valószínű, hogy változni fog. Arról nem is beszélve, hogy örülnék, ha a magánéletem nem lenne téma. Ha történik valami, amit érdemesnek tartok rá, akkor megemlítem. Most pedig, elnézést… - ezzel faképnél hagytam a kis társaságot. Megint a karámok mellett kötöttem ki, már Bhíoma is bátran jött oda hozzám, megsimogattam a fejét, és csak ültem jó darabig a kerítésen. Feltűnt párszor, hogy a hátsó világítás felkapcsol, jelezve, hogy valaki arra járt, de aztán mégis békén hagytak.

Hét közben egyszer beszéltem Rob-bal is, említette, hogy hétvégén is forgat, sőt Taylor is közölte Ginával, hogy nem lesz a városban, csak hétfő este jön vissza, így nekünk se volt sok értelme odautazni. A wyoming-i kiruccanásunk így kicsit meghosszabbodott a nagyszüleim legnagyobb örömére. Most már nagyapót is beavattam Sarah-ék költözési terveibe, ahogy sejtettem nem volt ellene kifogása, egyedül annyit kért, hogy személyesen közöljem a dolgot a cégnél. Kiokoskodtam, hogy oké, ezt még a héten meg tudom oldani.

(Kellan szemszöge)

Több mint egy hete egy furcsa kábulatban élek, kétségek és kusza gondolatok között. Vasárnap Scott, egy régi haver hívása zökkentett ki az elmélkedésből, aki azt akarta tudni lenne-e kedvem kesztyűzni egy kicsit, szerencsére igent mondtam, bár nem sok kedvem volt hozzá. A fizikai megterhelés jót tett, elterelte a figyelmemet, és segített levezetni a feszültséget. Sajnos nem véglegesen, csak egy időre. Másnap az ügynökömmel volt találkozóm, alig bírtam jegyzetelni a rengeteg időpontot, amihez tartanom kell magam a következő hónapokban. Jópár fotózás, pár premier amin jó lenne megjelennem, két díjátadó ahol kötelező. A végén rákérdezett, hogy sikerrel jártam-e valamelyik címen amit múltkor adott, rábólintottam majd sietve távoztam, még mielőtt belebonyolódott volna a témába.

A kedd délelőtt a csomagolásról szólt, este pedig irány a Lax, és London. A repülőtéren gyorsan rátaláltam a többiekre, Ash éppen egy pletykalapot lapozgatott, és amikor meglátott azonnal az orrom alá dugta.

- Szia Kellan, láttad milyen jó képeket raktak be rólunk. Főleg a jobb alsó lehet neked ismerős.

Elvettem tőle az újságot, de kár volt. A cikk Anna születésnapi bulijáról szólt, megemlítve Rob gáláns ajándékát, a rengeteg ismeretlen embert, akikről persze kiderítették, hogy a rokonai, a Twilight-os bandát. Több fénykép mutatta, ahogy másnap reggel távoztunk, majd ahogy az ingemben elvesz egy hatalmas papírzacskót Luca-tól. Az utolsó kép kettőjüket ábrázolta, ahogy Rob átölelve kíséri be este a hotelbe. Sietve visszaadtam Ash-nek az újságot, és kimentem a mosdóba. Mélyeket lélegezve, igyekeztem lecsillapodni, kellett pár perc. Látni újra kibontott hajjal, egy szál ingben ahogy mosolyog, vagy azt a bensőséges pillantást, amit a haveromra vetett nem volt könnyű. A kétségek újra felszínre törtek bennem, hogy vajon igazam volt, vagy tévedtem?

Szerencsére a gépen nem egymás mellé szóltak a jegyeink, így egy ideig megúsztam a barátnőm kérdezősködését, de már akkor is láttam, hogy kérdőn néz rám, mi bajom, de igyekeztem úgy tenni, mintha nem venném észre rajta. Angliában annyi feladatot kaptunk, hogy az elterelte a figyelmét rólam, interjú, show-műsor, rádió, fotózások…

Egy félnapnyi szabadidőnk akadt csupán, de villámgyorsan leléptem a hotelből, és mászkáltam egyet a városban. Egyszer úgy tűnt, hogy Sarah-t látom, próbáltam utolérni, de a tömegben gyorsan eltűnt a szemem elől. Pedig jó lett volna beszélni vele, ő Anna legjobb barátnője, szemlátomást bizalmas kapcsolatban vannak, lehet, hogy eloszlatta volna a kétségeimet. Vagy pont fordítva, megerősítette volna.

A premier ugyan olyan volt, mit Los Angeles-ben, csak kisebb a felhajtás, de a rajongók, a riporterek, a megszokott kérdések tökéletesen egyformák. A film második nézésre is tetszett, bár ezúttal ökölbe szorult a kezem ahányszor csak meglátom a vásznon Rob-ot. Pedig tudom, nincs rá okom, mert azt világosan látom, hogy odavan Kristen-ért. De mégis mi a francért kellett kitalálnia ezt a hülye egyességet? És egyáltalán neki miért nem jutott eszébe, hogy felajánlja, hogy fejezzék be az egészet, amikor látta, hogy mennyire odavagyok Annáért?

Az egész hetemet egyetlen dolog dobta fel csupán, az amikor egy órája Taylor rám telefonált, hogy most írják össze ki akar menni Johannesburgba és kéne a válaszom. Azonnal beugrott, hogy Mauricio említette a döntőt, gyakorlatilag engem is hívott, és a legényegesebb, Anna biztosan ott lesz. Rob pedig nem.

(Anna szemszöge)

Kedden ebéd után ültünk végül megint repülőre, és miután leszálltunk a Bob Hope-on azonnal a hotelbe vitettük magunkat. Ott egyelőre senkit se találtunk, Gina azonnal riadóztatta Tay-t, aki jó egy óra múlva meg is érkezett. Drága kishúgom persze mindenre előre gondolt, és előzőleg beszélt Luca-val is, hogy amíg itt vagyunk ugye lakhat nála, persze nem egyedül. Luca szokás szerint nem tudott neki ellenállni, és belement, így egy rövid beszélgetés után a fiatalság magamra is hagyott. Kris és Rob elég későn, 11 tájban ért csak haza, mint kiderült az Eclipse-t promótálták valami moziban, utána meg vacsorázni mentek. Mentegetőztek, amiért elfelejtették, hogy aznap érkezem, de megnyugtattam őket, hogy nincs szükségem felügyeletre. Közöltem velük, hogy a reggeli géppel New York-ba repülök, de estére újra visszajövök.

Másnap az életem egy rohanás volt, attól a pillanattól kezdve, hogy landoltunk a LaGuardia-n taxiba be, taxiból ki. Előre jeleztem az érkezésem, vártak is szó se róla, mindenkit megnyugtattam, hogy nem lesznek változások, csak plusz egy fő érkezik. Azt elhallgattam, hogy az új ember történetesen a legjobb barátnőm, nem akartam, hogy Sarah az első perctől kezdve kényelmetlenül érezze magát, csak felsoroltam a végzettségét ami olyan meggyőző, hogy utána már nem volt szükség magyarázkodásra. Tartottunk egy gyors értekezletet, közöltem, hogy szeptember első napjaiban újra jövök, addig meg tudják, hogy hol érhetnek el. A következő utam a cég lakásához vezetett, alaposan szemrevételeztem mindent, a takarítószolgálat állandóan rendben tartotta, csak pár dolgot írtam fel, amit még szerintem be kellett szerezni. Szerencsére a lakás Manhattan-be volt, így gyorsan megtaláltam a megfelelő üzleteket, és miután mindent kipakoltam, már újra a reptér felé száguldoztam.

Éjfél körül értem vissza a hotelbe, és csak egyetlen vágyam volt, hogy miután lezuhanyoztam bezuhanhassak az ágyamba. Reggel későn ébredtem, Kris a teraszon cigizett éppen, Rob meg már dolgozott. Beszélgettünk egy darabig, majd felajánlotta, hogy ma szívesen lesz a sofőröm. Az egész napot együtt töltöttük hármasban, mert elmentünk Gináért is, elintéztük az utolsó vásárlásokat, még kellett pár ajándék a barátnőinek, és a családtagoknak. MaryBeth-hez is beugrottunk, ahol kiválasztott pár ruhát, amik szerintem túlontúl feltűnőek lesznek Keszthelyen, de arra hivatkozott, hogy a következő hónapban úgyis megyünk Olaszországba, Teneriffé-ről nem is beszélve. Én is összeszedtem pár dolgot, ugyan ilyen indokokkal, sőt még Kris is talált kedvére valót. Este Ginát megint Luca-hoz vittük, ott összefutottunk Ashley-vel, és úgy döntöttünk mind együtt vacsorázunk. Kris üzent Rob-nak, Gina meg Taylor-nak, hogy hol találkozunk. Nyolcra mentünk ezúttal a Mélisse-be, a kaja jó volt, bár szerintem se az árát, se az étterem két Michelin csillagát nem szolgálta meg.

Már a desszertnél tartottunk, amikor Luca felhozta, hogy akkor szombaton hol találkozunk, és végül is hányan megyünk, mert most már jó lenne tudni, hogy hány személyes gépet kérjen mert eddig van ő, Ash és Zack. Én Ginára néztem, aki mindjárt sorolni kezdte, hogy ugye Tay, Én, Ő, Bronson, Kiowa, Peter és Kellan. Na itt hatalmasra kerekedett a szemem, és csöppet sem visszafogottan, és persze olaszul vontam kérdőre.

- Piccola, mi a frász csináltál már megint, muszáj volt ugye, mi lenne, ha leszállnál végre a magánéletemről. Szerinted, ha közel másfél hétig nem beszéltünk egymással az azt jelenti, hogy most feltétlen együtt kell utaznunk Johannesburgba. Hogy a fenébe jutott ez eszedbe, a francba, ha visszamondom megsértődik, nem igaz, hogy állandóan megnehezíted az életemet. – Csak tátogott, láttam, hogy rosszul esik neki a letolás, de én se voltam éppen a legjobb kedvembe, felpattantam a székemből és kimenekültem a mosdóba.

Öt perc múlva kicsit lenyugodva, de csöppet se boldogan mentem vissza hozzájuk, és sietve elnézést kértem Ginától. Szegény még mindig kicsit megilletődve nézett rám, a többiek viszont felettébb kíváncsian. Elsőként Taylor szólalt meg legnagyobb meglepetésemre, kiderült, hogy ő szólt mindenkinek, Kellan-nek is, nem pedig Gina, úgyhogy ettől még szarabbul éreztem magam amiért hugira támadtam. Luca nem volt ilyen elnéző leszúrt, de rögtön azt is tudni akarta, hogy mi van már megint min kaptunk össze… Megmakacsoltam magam, és egy szót se tudtak kihúzni belőlem, még csak az kéne. Feleljen csak Kellan a kérdéseikre, és magyarázza meg, hogy szerinte én odavagyok Rob-ért, nem én akartam őt választásra kényszeríteni, hanem ő engem.

Az este hangulatát eléggé lerontotta a magánszámom, és az, hogy mindenki kíváncsi volt, de nem mondtam semmit. Abban maradtunk, hogy másnap délután Luca közli a pontos indulási időt, én távozás előtt még megkértem a barátomat, hogy had vigyek át hozzá pár cuccot elraktározás céljából, mert felesleges lenne mindent hazaszállítanom Budapestre, amikor nemsokára úgyis újra ideutazom. Ő természetesen igent mondott, a bűntudatos Tay meg rögtön felajánlotta, hogy szívesen segít. Kris kivételesen nem aludt Rob-nál, mert reggel korán dolga volt, így kettesben taxiztunk vissza a hotelbe, próbált persze puhatolózni, de rövidre zártam a dolgot és közöltem, hogy megyek aludni.

(Rob szemszöge)

Több mint egy hete, hogy Anna és Gina elutazott Wyoming-ba, sajnos ezt az időt nagyrészt egyedül töltöttem, hihetetlenül unalmas volt, bár szabadidőm se akadt túl sok, mert a forgatás egyre feszítettebb tempóban folyt. Vasárnap még Kris mellett ébredtem, és igyekeztem kényeztetni, még a reggelit is ágyba szervíroztam, amit nagy mosollyal fogadott, és később alaposan meghálált. Délután elbúcsúztunk anyáéktól, megígértem, hogy augusztusban hazamegyek pár napra, aminek őszintén örült mindenki. Búcsúzóul még a fülembe súgta, hogy örül, hogy továbbra is nyugi lesz körülöttem, így hogy Anna nem akar „elhagyni” Kellan kedvéért. Nem értettem miről beszél, a magyarázatot végül Jules adta meg, mert másnap este náluk vacsoráztunk a kedvesemmel. Kiderült, hogy drága jó anyáink a party alatt kifaggatták a „barátnőmet” aki megnyugtatta őket, hogy nincs szándékában változtatni egyelőre a kapcsolatunkon. Megnyugodva hallottam, sőt örömmel, meg is kaptam érte a magamét Kris-től. Jó, tudom önző vagyok. De az ő biztonsága és nyugalma fontos nekem, ha csak rólam lenne szó, nem zavarna. És nem én kértem, szóval…

Mondjuk kíváncsi lennék, hogy vette rá erre Kellan-t?

A hét közepén Kris elutazott a New York-i premierre, szerencsére nem maradt sokáig, csupán két nap. Én dolgoztam, még hétvégén is, az egyetlen kivételt a kedd jelentette, amikor ketten moziba mentünk, igaz csak azért, mert a Summit kikötötte, és persze a promó miatt. Mondjuk jó oldala is volt a dolognak, mert utána elugrottunk vacsorázni, ezúttal senki se köthetett bele, mert közös megjelenésünk volt, és utána mint barátok együtt ettünk. A hotelba derült csak ki, hogy Anna épp aznap jött vissza, igaz elég gyorsan el is tűnt a szemünk elől, mert másnap újra utazott. Igazándiból nem tudom mit is csinál, mármint azt említette egyszer, hogy a nagyapja kéri meg erre-arra. Szerettem volna megköszönni, hogy kitart az egyességünk mellett, bár mivel ezzel csak mi nyerünk nem is helyénvaló egyességnek nevezni, sokkal inkább szívesség. Kellan reakciója is érdekelt volna, de villámgyorsan visszavonult, másnap este meg már aludtunk amikor megjött. Csak a következő este derült fény a dologra vacsora közben, illetve semmit se tudtunk meg, csak azt, hogy ezek ketten megint összekaptak. Lefekvés után kitárgyaltuk a dolgot Kris-szel, olyan boldognak tűntek, mi történhetett? Anna következetesen nem mondott semmit, sőt amikor megtudta, hogy a fiatalok Kellan-t is meghívták a vb döntőre szabályszerűen tombolt. Még Gina is értetlenül áll, hát még Ashley aki együtt volt Londonban a haverünkkel, aki állítólag levertnek tűnt, de nem mondott semmit. Valami nincs rendbe itt!

Másnap reggel érdekes ébresztőben volt részem, Dean-nek meg hatalmas meglepetésben. Azóta is azt hallgatom, hogy Anna egy földre szállt angyal, és az nem járja, hogy nekem kettő is jutott, mert itt van Kris is. Ezzel egyet tudok érteni, mindkettő rendkívüli nő, és nem egyformán, de mindkettőt szeretem. Annát barátilag, Kris-t szerelemmel. Ő is engem, legalábbis az, hogy még ő biztatott a közös utazásra szerintem erről tanúskodik.    

(Anna szemszöge)

Reggel megint hangos kopogásra ébredtem, ugyan abból az apropóból, mint legutóbb. Rob elaludt, Dean meg feljött érte, gyorsan felébresztettem, amíg ő készülődött, beszélgetni kezdtünk, hogy miként, azt nem tudom, de szóba került a vb döntő és az, hogy megyünk megnézni. A testőr szeme érdeklődve csillant meg, nekem meg eszembe jutott, hogy az Eclipse premierje alatt is egy meccset követett figyelemmel, szóval biztosan szereti a focit. Lázasan pörögtek a fogaskerekek az agyamban, ha velünk jönne, akkor ismerve a módszereit sose lenne túl messze tőlem, ergo Kellan nem akadékoskodhatna. Na nem mintha annyira tartanék tőle, de mégis. Arról nem is beszélve, hogy szegény ember biztosan örülne neki.

Gyorsan magára hagytam, és megrohamoztam Rob-ot, aki éppen borotválkozott. A mosdó szélének támaszkodva figyeltem, mire szerencsésen el is vágta magát, megtartva magamnak a kétbalkezességről szóló megjegyzésemet, gyorsan próbáltam elállítani a vérzést, és közben rákérdeztem:

- Rob, lenne egy kérésem, ha nem gond – kérdőn nézett rám, lévén a kezem pont a szája előtt volt.- kölcsönadnád Dean-t a hétvégére? Magammal vinném Dél-Afrikába, tudod azt mondják elég szar a közbiztonság most a vb alatt. Nagyobb biztonságba érezném magam, ha velünk lenne.

Ez persze nem volt teljesen igaz, és ezt ő is tudta, elgondolkozva nézett rám, majd alkudozni kezdett, hogy oké, de cserébe én is jövök neki eggyel. Kérdőn néztem rá, de csak rázta a fejét, hogy még nem tudja, de egy ilyen bonusz csak jól jöhet. Beleegyezően bólintottam, azt kérte, hogy had ő mondhassa meg neki, amibe persze beleegyeztem. Újra letelepedtem a kanapéra, Rob két perc múlva felöltözve jelent meg, és arcán halálos komolysággal közölte a testőrével, hogy holnap el kell utaznia. Ő kérdőn nézett rá, mire közölte vele, hogy rám kell vigyáznia a hétvégén, addig ő meglesz valahogy. Mártír képet vágott, mire hozzávágtam egy párnát.

- Hova utazunk? – kérdezte, de szinte azonnal le is esett neki, miről beszéltünk nemrégen. Csodálkozva bámult rám, majd rá, mi meg csak vigyorogtunk. Egy pillanatra elmosolyodott, majd komoly arccal közölte, hogy minden tudásával azon lesz, hogy megvédjen. Ezt már nem bírtuk és hatalmas nevetésben törtünk ki.

- Anna, hányan is mentek? – kérdezte Rob, mire közöltem, hogy akkor most már tizenketten, plusz úgy húszan-huszonötén Európából, csak a szűk család. Ezt már Dean se bírta komoly képpel, én meg közöltem vele, hogy még ma megüzenem Rob-nak, hogy mikor és honnan indulunk, de az utóbbi feleslegesnek bizonyult, mert közölte, hogy természetesen jön értem a hotelhez.

Miután elmentek nekiálltam csomagolni, külön szortírozva azt ami marad és átkerül Luca házába, azt ami megy Budapestre, és egy kisebb táskába azt amire szükségem lehet Johannesburgban vagy az út során. Rettentő sok dolgot halmoztam fel a másfél hónapos itt tartózkodás alatt. De mivel Rob hamarosan befejezi a forgatást, és utána kicuccol, kénytelen voltam mindent eltüntetni. Gina és Tay 11 körül érkezett meg, addigra már teleraktam két bőröndöt, amit aztán átvittünk Luca-hoz, ő nem volt otthon, csak Ash, de mondta, hogy nyugodtan pakoljak ki. Nem mondta ki szó szerint, de célzott rá, hogy bármelyik szobát használhatom, én ki is választottam a háló mellettit. Gina a buli után átköltözött egy távolabbiba, és abba, amelyikben Kellan-nel aludtunk nem tudtam volna bemenni.     

Mire végeztem Luca is megjött, közöltem vele, hogy lenne még egy utasunk, nemigen értette, minek nekem testőr, de mondta, hogy oké, jegy is van, és a repülő is tizenöt személyes, bár azt még hozzátette, hogy ismerve a csomagolási szokásaimat, plusz még Gina vásárlási mániáját, a bőröndjeink úgyis egy csomó helyet el fognak foglalni. Felvilágosítottam, hogy ha kötözködik elkérem a Jet-et, ahogy eredetileg is akartam, csak ő nem hagyta. Erre kicsit megsértődött, és közölte, hogy ez az ő útja és fejezzem be az akadékoskodást. Küldtem egy üzenetet Rob-nak, hogy Dean 11-re jöjjön a hotelbe, majd egy darabig még maradtunk és dumáltunk.

Délután időben visszamentem a hotelbe, még egyszer átnéztem, hogy mindent elpakoltam-e. Aztán kiültem a teraszra a laptopommal, átnéztem az e-mailjeimet, üzentem anyának, jött egy visszaigazolás a szállodától az augusztusra lefoglalt szobákról. Éppen végeztem amikor megjött Rob, kiült hozzám, beszélgettünk kicsit, mondta, hogy a hónap végéig forgat, utána még van egy díjátadója. Aztán szabad a Breaking Dawn forgatásáig, sajnos Kris viszont pont augusztusban kezd neki egy új filmnek. Kérdezte én mit csinálok, és akkor mikor találkozunk legközelebb. Én is megosztottam vele a programom, Dél-Afrikából irány Magyarország, aztán majdnem két hét rokonlátogatás Olaszországban. Elmeséltem azt is, hogy augusztusban megyünk a szokásos „Gádor gyerekek” féle nyaralásra, mire felcsillant a szeme. Kérdezte, hogy hova utazunk, mondtam neki, hogy Teneriffére.

- Mi jelent az, hogy „Gádor gyerekek” féle utazás? – kérdezte, mire felvilágosítottam, hogy évek óta lelépünk hatan legalább egy hétre, igaz idén már jön velünk Elisa is. Valószínűleg ez adta meg neki a végső lökést, mert kérdőn nézett rám.

- Mi lenne, ha én is mennék?

Nem volt ellene kifogásom, sőt sejtettem, hogy a többieknek se lesz, csak azt sajnáltam, hogy Kris dolgozik és így nem jöhet, az már előzetesen kiderült, hogy augusztusban Taylor se ér rá, mert Gina őt is szívesen látta volna. Felírta az időpontokat, én meg csak annyit kértem, hogy időben szóljon, mert a szállást módosítatnom kell. Kris is megjött, sajnálkozott, hogy ő ebből kimarad, pedig egy közös nyaralás jó lenne. Még este elbúcsúztam tőlük, mert mondták, hogy reggel Rob megint forgat, Kris meg az anyukájával készült valahova. Megegyeztünk, hogy augusztus végén vagy szeptember elején jövök, addig meg majd beszélünk telefonon.