Karácsonyi meglepetések… II rész

(Kellan szemszöge)

Gyorsan elkészülök, kiengedem a kutyát, majd adok neki enni, lehozom az ajándékokat, a fa alatt már jópár csomag sorakozik. Az ebédlőben megterítve, meggyújtom a gyertyákat, és éppen felbontom a pezsgőt, amikor meghallom a cipője kopogását. Megint elcsodálkozom, hogy ez a tünemény engem választott. Egyszerűen lenyűgöző, a haja feltűzve egy elegáns kis kontyba, a nyakában és a karján a Mc’Gee smaragdok, egy földig érő sötétzöld selyemruhát visel, középen csepp alakú kivágással, ami minden mozdulatánál bepillantást enged a kebleire. Valahogy le kell rövidítenem ezt a vacsorát, talán a desszerttel kéne kezdenünk?!

De persze nem teszem, nem tehetem meg vele, mert annyit készült erre az estére, rengeteget dolgozott. Segítek az asztalra rakni a tálakat, majd kihúzom a széket, hogy leülhessen. Ez határozottan rossz ötlet volt, és nagyot nyelek, mert a ruhának nincs háta. A kivágás egészen a derekáig húzódik, és ebből arra következtetek, hogy nem sok mindent visel alatta. Kicsit meglazítom a nyakkendőm amíg leülök a székemre. Húh.

A vacsora fenséges, bár ha valaki most ránk nézne azt hinné, hogy újgazdagék játsszák az úri majmokat. De ez persze nem igaz. Mindketten egyszerű emberek gyerekei vagyunk, akik megdolgoztak azért amilyük van. És az asztalnál folytatott társalgásunk se éppen klubokba való. Mindenféléről beszélgetünk, felelevenítünk történeteket régi karácsonyokról, viccelődünk egymással, és ha a másik nem figyel apró falatokkal kényeztetjük a kutyát.

Pár pohár elfogyasztása után aztán egyre többet néz a karácsonyfa felé, és mint egy kisgyerek várja, hogy kibonthassa az ajándékait.

(Anna szemszöge)

A nappaliban csak a karácsonyfa fényi világítanak, az ebédlőasztalon már égnek a gyertyák, és hallom a pezsgődugó pukkanását. Annyira szívszorítóan jó érzés látni őt az asztal mellett állva, elegánsan felöltözve, ragyogó szemekkel. Vissza kell fognom magam, hogy ne ugorjak rögtön a nyakába. Megcsókol és azonnal a segítségemre siet amikor tálalni kezdek. Elégedetten veszem tudomásul, hogy a ruha jó választás volt, mert amikor a hátam mögé kerül hangosan felsóhajt. Oké, első pont megoldva. Lassan ráérősen falatozunk, mindent megkóstol, és azonnal meg is dicsér. A receptek egy részét a nagymamájától és az édesanyjától kértem el, úgyhogy amikor azt mondja, hogy olyan mintha ők főzték volna elégedetten dőlök hátra. Ezt akartam. Hosszú ideig ülünk az asztalnál, bár én kezdek türelmetlen lenni. Látni akarom a gyűrűt, és izgatott vagyok. Vajon, hogy csinálja? Csak el ne bőgjem magam! Villámgyorsan pakoljuk el a maradékot és a szennyes edényeket, csak azért nem hagyok mindent az asztalon, mert az túlságosan feltűnő lenne. Amikor végre a fához lépünk sietve emelem fel az egymásra tornyozott halmot és próbálom átadni neki de nem hagyja.

- Üljünk le, egyet te bontasz fel, aztán egyet én.

Ez egyre izgalmasabb, a gyomrom már öklömnyire zsugorodik össze. Leülök, félig felé fordulva, ő is helyet foglal és átadja az elsőt. Egy régi kötet Byron verseivel, szokás szerint ez is első kiadás. Aztán ő következik én először a laptopot nyújtom át, direkt az ő igényihez kialakított programokkal és egyedi festésű előlappal. Persze pár játékprogrammal felturbózva. Szépen sorban bontogatjuk a csomagokat, mindketten többel is készültünk. Én legutoljára azt a svájci karórát nyújtom át amiről pár hónapja lelkendezett, egyedi darab, jópár telefonomba került, hogy elkészítsék. Le tudom olvasni az arcáról, hogy tetszik neki, és az öröme minden pénzt és időt megér. Kicsit megköszörüli a torkát, és a háta mögé nyúl. Anélkül, hogy elővenné a kezét a szemembe néz és mosolyog. Hallgatom a szavait, és iszonyatos ritmusban ver a szívem. Aztán előhúzza a dobozt és átadja. Kicsit nagy egy gyűrűnek, de amikor letépem róla a papírt és meglátom a Tiffany feliratot, nincs kétségem, hogy mi lehet benne. Ránézek, ragyogó szemekkel figyel, de látni vélek egy kis huncutságot is. Valamit titkol. Amikor kinyitom egy pillanatra megdöbbenek, de szerencsére sikerül eltitkolnom amit érzek, a sötétkék bársonyon ugyanis nem az van amire számítottam.

(Kellan szemszöge)

Megkegyelmezek neki, és még elpakolni is segítek, próbálja titkolni, de látom rajta, hogy türelmetlen. Amikor a fához lépünk megpróbálja az összes ajándékot egyszerre átadni, de nem hagyom. Átfut az arcán egy apró grimasz amikor azt mondom felváltva bontsuk fel az ajándékokat. Én tudom, hogy ő tudja, hogy megvettem. Ezt a nők állítólag megérzik. De azt nem tudja, hogy én tudom, hogy ő tudja. Már jó ideje készülök arra, hogy megkérjem a kezét. Amióta hivatalosan is egy pár vagyunk erre várok. De meglepetést akarok okozni neki, és ez az esetében cseppet se könnyű dolog. Úgyhogy sajnálatos módom bár a mai este tökéletes alkalom lett volna el kell napolnom a dolgot. De már nem sokáig. Mert azt szeretném, ha mindenki tudná aki ránéz, hogy hozzám tartozik. Hogy abban a szerencsében van részem, hogy megoszthatom vele a napjaimat, és persze az éjszakáimat.
És hamarosan meg is kérem, csak nem ma este.

A könyvnek örül, mint mindig, ha meglepem egy-egy ritkasággal. Én is el vagyok ragadtatva a számítógéptől is, az órától meg főleg. Na nem azért mert rendkívül sokba kerülhetett, és tudom, hogy alig pár van belőle a világon. Soha nem érdekelt, hogy mennyi az ajándék értéke. Jópár hónapja láttam egy újságban, és mutattam meg neki, mert éppen az ölemben feküdt amikor átlapoztam. És megjegyezte, kiderítette honnan lehet beszerezni és meglepett vele. Ez adja az ajándék igazi értékét, a törődés. Nem csak élünk egymás mellett, hanem figyelünk a másik mondataira, érzéseire.

Most azt látom, hogy izgatott, egy apró kis ránc jelenik meg a homlokán, ahogy hallgatja amit mondok.

- Anna, mindennél jobban szeretlek. Nem tudom szavakkal kifejezni amit érzek irántad Cica, és ígérem, hogy ez nem fog elmúlni soha.

A kezébe nyomom a dobozt, figyelem ahogy felnyitja, és egy pillanatra meghökken. Az arcán csalódottság suhan át, de aztán gyorsan rendezi az arcvonásait. Kicsit bánom, amiért ezt teszem vele, de annál nagyobb lesz az öröme, amikor majd tényleg megkérem a kezét.

Megköszöni az ajándékot egy hálás csókkal, tetszik neki ezt látom rajta, főleg, hogy azonnal fel is próbálja mindhárom darabot.

Miután túlestünk az ajándékozáson bekapcsolja a lejátszót, lágy zene szólal meg a hangfalakból. Nekem dől, és hozzám simul, összefűzöm az ujjainkat és csak bámuljuk a fát, a kinti sötétséget.

- Csak egy dolog hiányzik… - szólal meg halkan. Mire azonnal felkapom a fejem.

- Micsoda? – kérdezek rá.

- A hó. Olyan szép amikor kint minden hófehér.

Nem szólok semmit, de mosolygok a háta mögött, és képletesen vállon veregetem magam. Meg fogod kapni Cica, holnap az is meglesz!

(Anna szemszöge)

A doboz egy csodálatos gyűrűt rejt, egyetlen gond van csak vele. Az hogy ez nem egy eljegyzési gyűrű. Közepén egy igazgyöngy, körülötte apró gyémántok, és ugyanez a minta köszön vissza a fülbevalókon is. Csalódott vagyok, de aztán beugrik. Ez a csirkefogó! Értem a huncut csillogást a szemében, nem csak én vettem észre, valószínűleg ő is látta a kocsit, és persze felismerte. Na jól van Kellan, ha te így játszol, akkor én se leszek kíméletes, ha arra kerül a sor. Felpróbálom mindhármat, mert igazán tetszenek. Utána csak ülünk, egymáshoz bújva, hallgatva a zenét. Jó érzés vele lenni itt, együtt átélni ezeket a pillanatokat. Csak a kandallóban ropogó tűz hiányzik, de ahhoz nincs elég hideg kint, és legfőképpen a hó. A karácsony-érzéshez ez eddig mindig hozzátartozott, de Kaliforniában erre nemigen van esély. Bezzeg otthon, Magyarországon anya azt mondta most is van vagy 25 centi. Hirtelen honvágyam támad, látni a családomat, szinte érzem az orromban a halászlé, a bejgli illatát. A hó hideg érintését, ahogy valamelyik unokatestvérem megdob. Könnyek gyűlnek a szememben, de gyorsan elpislogom őket. Igen hiányoznak, de az mellett a férfi mellett vagyok akihez tartozom. Az élet lemondásokkal jár, és választások elé állít bennünket. Én őt választottam, és a M.I.C.-et. Utóbbi nélkül tudnék élni, de Kellan nélkül nem tudom elképzelni az életem. Amikor immár összeszedve magam megfordulok és feltérdelek a kanapém kérdőn néz rám. Csak egyetlen szót mondok neki magyarul, de ismeri a jelentését. Ő is kimondja, tökéletesen, akcentus nélkül. Csak nézzük egymást megbűvölve, majd egyszerre mozdulunk a másik felé, hogy csókba forrasszuk ajkainkat.

Végtelen gyengédséggel becézi a számat, és húz magához. Minden bennem rejlő érzést igyekszem belesűríteni és nem akarok elválni tőle, de ő másként gondolja. Az ölébe húz, majd mintha nem is érezné a súlyomat ölbe kap, és megindul velem fel a lépcsőn. A hálószobánkba visz, letesz az ágyra, és vetkőztetni kezd. Először csak a cipőimet húzza le aztán kíváncsian szemléli a ruhámat. Miután szemei nem találják a megoldás kulcsát az ujjaival próbálkozik. Lágyan végigsimít az oldalamon. Csakhogy az apró gomb nem ott van. Engem viszont semmilyen rejtély nem akadályoz abban, hogy megszabadítsam a felesleges ruhadaraboktól. Először a nyakkendőjét lazítom meg, aztán az ingjét gombolom ki, és veszem le róla, a földre ejtve. A következő lépésként a nadrágja következne, de ellép, lerúgja a cipőit, majd mellé dobja a zoknikat. Nem értem ez utóbbi miért volt ilyen sürgős, de amikor kigombolom a nadrágot és lesimogatom a csípőjéről megértem. Nem visel alatta semmit, így most meztelenül áll előttem. Azonnal ágaskodó férfiasságához nyúlnék, de nem engedi. Kérdőn néz rám, és tudom mit szeretne. Megfordulok és megmutatom hol nyílik. Türelmetlen mozdulattal gombolja ki, és látom a szemében a csodálatot amikor a ruha a földe hullik.

Ma este bár látszólag mindkettőnknek nehezére esik visszafogjuk magunkat, és csak lassan kényeztetjük egymást. Hosszú órákon át áldozunk a szerelem oltárán, hogy végül együtt jussunk el a gyönyör csúcsára.

(Kellan szemszöge)

Érzékelem a hangulatának megváltozását, és a halk sóhaj ami elhagyja a száját nem hagy kétséget bennem. A családjára gondol, és én is ezt teszem.

Szeretem őket, apát, anyát, a testvéreimet, a nagyszüleimet, az unokaöcsikéket, de mégis ha választanom kéne, bár erre remélem soha nem kerül sor, szemrebbenés nélkül Annát választanám. Hiába vannak ők velem születésemtől fogva, róluk le tudnék mondani, de az, hogy őt elveszítsem, az tönkretenne. Szorosabban vonom magamhoz, még a puszta gondolat is megrémít. Eltávolodik tőlem, de csak egy pillanatra amíg szembefordul velem, és rám emeli a tekintetét. A szemének bársonyos ragyogásából tudom, hogy mit érez.

- SZERETLEK. – Mondja az anyanyelvén, az igazin. Már jó régóta ismeret ennek a rövid szónak a jelentését, és emlékszem minden alkalomra amikor ezt mondta nekem.

- SZERETLEK. – Felem én is neki, szintén magyarul. Felragyog a szeme a gesztusomra. Nem azért tettem, mert azt gondolom, hogy ő ezt várja el tőlem. Azért mondom ezt neki, mert teljes szívemből ezt érzem iránta, és érezni is fogom, amíg csak dobog a szívem. Nem tudom elengedni, csak bámuljuk egymást miközben összeér a szánk.

Vágyom rá, de bár kétségtelen, hogy felejthetetlen pillanatokat éltünk át már jópárszor a kanapén, ezúttal nem erre vágyom. Karjaimba veszem, mire azonnal átöleli a nyakamat és hozzám simul. Annyira bensőséges ez a mozdulat, nehéz szívvel teszem le az ágyunk előtt, elé térdelve veszem le a cipőit, majd újra felállok, hogy végre megtegyem amire azóta vágyok, hogy lejött a lépcsőn. Viszont nem találom a titok, ez esetben a ruha nyitját. Hiába simogatom az oldalán, sehol egy zipzár, vagy egy aprócska kapocs. Persze nem segít, ezt mindig eljátssza velem, helyette az én ruháim hullnak a padlóra. Viszont amikor látom a szemében felcsillanó fényt és a felém közeledő kezét megállítom. Az mégse járja, hogy rajtam semmi sincs, ő meg még tetőtől talpig fel van öltözve.

Amikor megmutatja a tarkójánál lévő kis gombot elcsodálkozom, hogy erre én nem jöttem rá eddig, pedig olyan egyértelmű elnézve a ruhát. Amikor kiszabadítom a kis gyöngydarabot, nincs szükség segítségre a ruha azonnal leesik Anna testéről. És egész este csak az a kis vacak tartotta rajta? Soha nem léphet ki ebben a ruhában a házból!

Áll előttem egy fekete csipkés harisnyatartóban és harisnyában, mert persze bugyit most se vett. Mindig ezzel kínoz. De most nem törődöm azzal, hogy mi volt eddig, sőt ettől a felettébb csábító fehérneműtől se szabadítom meg. Helyette megcsókolom és simogatom, kényeztetem minden egyes porcikáját. Próbálom minél nagyobb gyönyörhöz juttatni, ahányszor csak tudom. Persze ez nem egyoldalú dolog, vele sose az, mert minden  simogatásomat, csókomat sietve viszonozza. Nem tudok vele betelni, újra és újra megízlelem édes csókjait. Hallani akarom halk nyögdécselését, érezni testének legbelsőbb remegését is.

Reggel én ébredek előbb, ami kivételes alkalom. Kibontott haja a párnára omlik, hason fekve ajkán mosollyal alszik. Halkan leosonok a földszintre, magammal viszem a telefonom. Miközben kimegyek Kola-val az udvarra többször is hátranézek, nem bukhatok le ma, amikor eddig minden rendben ment. Jó messzire elsétálok, és a fák takarásában veszem csak elő a készüléket, kaptam pár sms-t, minden rendben. Gyorsan tárcsázok, persze azonnal felkapja a telefont, miután boldog karácsonyt kívánok még egyszer pontosítunk mindent. Nagy a hangzavar, amit ismerve őket nem csodálok, nincs sok időm, sietek elbúcsúzni. Amikor visszaérek a házba az emeletről még mindig nem szűrődik semmi hang, így ezúttal én készítem elő a reggelit. Nem kell hozzá nagy tudomány, mert csak a tálcára kell pakolnom, és a teát elkészítenem. Még erre is rávett. Képes volt leszoktatni a kávéról, helyette én is teát iszom a reggelihez, igaz azt megtagadtam, hogy nyilvános helyen a gyümölcsös változatot fogyasszam. Az férfiatlan, mondtam neki egyszer, mire kinevetett, és biztosított, hogy függetlenül attól mit iszom neki nincsenek kétségei ez ügyben. Még jó, bizonyítom is neki amikor csak lehet.

A hálóba lépve lerakom a tálcát, még mindig hason fekszik, mellé ülök, és megsimogatom az arcát, mire megfordul és mosolyogni kezd, de a szemét még mindig nem nyitja ki. Végigsimítok a nyelvemmel a száján, újabb mosoly, úgyhogy tovább próbálkozom. Lágyan megcsókolom, de szinte azonnal megérzem a nyakam köré kulcsolódó karjait.

- Jó reggelt! – mondja álmos hangon.

- Jó reggelt - felelem én is. – Boldog karácsonyt Cica.

Felragyognak a szemei amikor rám néz, úgy mondja ki ő is. Felállok és elhúzom a függönyt, és felemelem a tálcát. Meglepetten, de felettébb elégedetten dől a háttámlának, és veszi el tőlem. Leülök vele szemben, és együtt eszünk teljes egyetértésben.

(Anna szemszöge)

Nincs csodálatosabb dolog, mint karácsony reggelén arra ébredni, hogy a világ leg tökéletesebb párja csókkal és ágyba hozott reggelivel ébreszt. És én ma ezt kaptam. Kívánhat nő ennél többet? Nem hiszem. Én legalábbis tökéletesen elégedetten szemlélem a világot, és kezdek bele egy újabb napba. A tálcára minden kedvencemet rárakta, kényelmesen falatozunk teljes nyugalomban egészen addig amíg Kola meg nem jelenik az ajtóban. Bánatos szemekkel néz ránk, és szomorúan vakkant egyet. Tudja, hogy a hálószoba tabu a számára, de ma reggel megkönyörülünk rajta, és behívjuk. A következő pillanatban már az ágyra rakja a fejét és úgy néz ránk, mintha egy hete nem kapott volna enni. Ami persze nem igaz.

- Én megetettem – néz rám Kellan, igazolva a sejtésemet. De persze képtelenség neki ellenállni, kap pár falatot. Karácsony van, a kutyának is.

Vállalom, hogy leviszem a tálcát, addig ő zuhanyozni készül. Megvárom amíg megnyitja a csapot, majd villámgyorsan tárcsázok. Szerencsére segítőm azonnal felveszi, megnyugtat, hogy már készülődnek, mindenki, kivétel nélkül. A gép is rendben lesz, szóval ne aggodalmaskodjak. Miután lerakom újabb hallgatózás, a víz még mindig folyik, úgyhogy felhívom az ételszállítót, aki elismétli a kívánságaimat, és biztosít róla, hogy minden rendben lesz. Megnyugodva megyek vissza az emeletre és mivel még nem végzett bebújok mellé a zuhany alá. Ez persze okoz némi késlekedést, de szerencsére még mindig időben vagyunk. Összepakoljuk az ajándékokat, Kellan megadóan hordja őket a kocsiba. Már csak egyetlen gond lehet, azt még meg kell oldanom.

- Szívem, - kiabálok ki neki a garázsba – nem vihetnénk magunkkal a kutyát is, olyan árván néz rám. Úgyis jól kijön Marlow-val.

- Jó, hozd – feleli beletörődően, tudom, hogy nincs oda azért, hogy a Panamera-ba beültessük. Amióta megvettem neki a születésnapjára a Porsche-t még egyszer se engedte meg, inkább az Audi-t használta, ha Kola is jött velünk. Ma azonban úgy látszik engedékeny, vagy egyszerűen csak lusta átpakolni a csomagokat, jut eszembe.

Legdrágább barátaink, és egyben rokonaink alig félórányira laknak tőlünk, így gyorsan megérkezünk. Luca nyit ajtót, mindjárt a kezébe is nyomok pár dobozt, amibe a kóstolót raktam. Aztán persze mi is megrakodva követjük, Ashley lassú a kilencedik hónapban lévő kismamákra jellemző mozgással közeledik felénk. Mosolyogva üdvözöl, igyekszem megölelni, ami már nem egyszerű, de sugárzik róla a boldogság, egy kicsit irigylem. Úgy hogy Kellan ne lássa, célzatosan a kezemre néz, én meg csak meghúzom a vállam, hogy nem történt meg. Értetlenül bámul, megosztottam vele ugyanis a gyanúmat, és ő is megerősített abban a hitemben, hogy szerinte is ezt tervezi. Remélem előbb-utóbb sor kerül rá. Egészen délutánig maradunk, másnapra megbeszéljük, hogy ők jönnek át hozzánk.

Alig várom, hogy hazaérjünk és lássam az arcát amikor meglátja a meglepetésem, és az az időpont is közeledik, amit anyáékkal lefixáltunk, úgyhogy izgatott vagyok.

Szerencsére automatikusan a garázsba kanyarodik, hogy onnan pakoljuk be a csomagokat, amikből hazafelé is van bőven. Próbálom az ajtóban előre engedni, de mint mindig most is előzékenyen el enged, úgyhogy én lépek be elsőkét a folyosóról a nappaliba. Már fordulnék felé, hogy lássam mit szól, de e helyett én nézek elcsodálkozva a nappaliban állókra…

(Kellan szemszöge)

Reggeli után Anna azt mondja én gondoskodtam a reggeliről, így az ő feladata a romeltakarítás. Más esetben tiltakoznék, de most nem teszem, mert fontos elintéznivalóm van. Megvárom amíg kimegy a szobából, megnyitom a csapot, és tárcsázok. Először az ételszállítót hívom, mindenben megegyezünk, a kulcs már náluk van. Aztán a party-szervezőt tárcsázom, biztosítanak róla, hogy a gép már úton van, egy óra múlva itt lesz, és biztosan elkészülnek mire hazaérünk. Megnyugodva állok be a víz alá, ahol nem sokára Anna is csatlakozik hozzám. Persze találunk jobb elfoglaltságot is, mint a tisztálkodás, de bármennyire is szeretném nem húzhatom túl sokáig a dolgot, és ismétlésre sincs idő. Most kivételesen nem morgok a rengeteg csomag, doboz miatt, csak megadóan hordok mindent az autóba. Már csak perceim vannak hátra amikor leesik, hogy egyetlen dologra illetve állatra nem gondoltam. Kola fel fogja falni az ételszállítókat, elevenen. Mi a fenét csináljak?

A problémám hamar megoldódik, mert Anna bánatos hangon kérlel, hogy vigyük magunkkal. Hurrá, ez a nap legjobb ötlete, és még csak nem is én mondtam, szóval nem foghat gyanút.

Persze eljátszom, hogy nem tetszik az ötlet, de belül ujjongok.

Amikor kikanyarodok a kapun balra elnézve meglátom a közeledő gépet, szerencsére Anna keres valamit a táskájában és nem emeli fel a fejét, mi meg jobbra távozunk. Húh, ezt megúsztam.

Elég gyorsan odaérek Luca-ékhoz, bár mivel értékes szállítmányom van, és most nem az ajándékokra gondolok, nem használom ki a kocsim lehetőségeit. Azt csakis egyedül. De mostanában akkor is csak néha. Anna szinte azonnal félrevonul Ash-sel, valamit sustorognak kettesben, mi meg megadóan hordjuk be a csomagokat.

A csomagtartó mögé bújva aztán rákérdez.

- Na mi volt? – Az évek során összebarátkoztunk, megkockáztatom, lassan szinte testvérekként szeretjük egymást. Rengeteg közös vonásunk van, a legnagyobb az, hogy mindkettőnk legjobb barátja a másikunk párja, így sok időt töltünk együtt, arról nem is beszélve, hogy a lányok szinte elválaszthatatlanok. Ő az egyetlen akinek elárultam mire készülök, így arról is tud, hogy kisebb cselt kell bevetnem.

- Meglepődött, és csalódott is volt, de próbálta leplezni.

- És mikor tervezed? – kérdez rá.

- Nem tudom, ma vagy holnap, majd alakul.
Kellemesen megebédezünk, még mindig alig hiszem el, hogy a barátnőm megtanult főzni. Ash mindig is húzódozott a megszokott szerepektől. Most meg boldog feleség, négyfogásos ebédet főz, és napokon belül világra hoz egy gyermeket. Mennyit változik az ember, ha szerelmes! Irigykedve nézem, ahogy Luca magához öleli, és megsimogatja a pocakját. Én is vágyom erre a mozdulatra, csak éppenséggel én Annát simogatva szeretném érezni a benne mozgó gyermekünket.
De hamarosan, először leánykérés, aztán esküvő, minél előbb, annál jobb. Aztán jöhetnek a gyerekek. Mostanában sokat beszélünk erről, tudom, hogy fél egy kicsit, de vágyik is egy kisbabára. A környezetünkben az utóbbi időben rengeteg gyerek jött a világra, és ő mindet rajongásig szereti. Csodálatos anya lesz, nincs kétségem.

Szerencsére kivételesen nincs szükség különösebb ígéret, vagy fenyegetés alkalmazására, viszonylag gyorsan elbúcsúzunk. Miközben megölelem a barátnőmet megsúgom neki, hogy minden a megbeszéltek szerint halad, szóval hamarosan látogatókra számíthat. Csak mosolyog rám cinkosan, ő ugyanis tud a meglepetésről, hiszen ketten terveltük ki.

A házhoz érve szerencsére semmi árulkodó jelet nem látok, megindulunk a lakásba, már előre mosolygok, arra gondolva mit fog szólni, ha bemegy a nappaliba.

Aztán minden máshogy alakul…