Oldalak

2010. október 6., szerda

35. Aki másnak vermet ás...

(Rob szemszöge)
Anyáéktól megint a hotelbe megyünk, a bejárat előtt a sikító banda, szokás szerint, integetek kicsit, Anna megkérdi ma hova megyünk, mondom neki, hogy a hotelben eszünk utána még nem tudom. Előre küldöm, hogy készülődjön, én meg gyorsan elrendezem a számlát, hogy holnap ne legyen vele gond, meg különben megint jönnének azzal, hogy majd mindenki fizeti a sajátját.
A szobánkba érve gyorsan vetkőzni kezdek, de nincs szerencsém, mert Kris már végzett a zuhanyzással, vissza akarom csábítani a víz alá, de nem jön, inkább tovább szárítja a haját. Sőt, egyre gonoszabb, nem hajlandó elárulni milyen fehérneműt vesz fel, és amire kijövök, már fel is öltözött. Próbálok legalább a pulcsija alá bejutni, de nem enged, belebújik a cipőjébe, meglepetésemre abba a magassarkúba amit Budapesten is viselt, és kivonul a nappaliba. Igyekszem emberi külsőt ölteni, belebújok egy farmerbe és egy pólóba, a fekete Nike cipőmbe és ennyi. Amint kinyitom a szobánk ajtaját érdekes látvány fogad, mert velem szembe Anna áll, szó se róla gyönyörű mellei vannak, és a feneke se rossz. Amint meglát pánikszerűen visszaugrik, de már késő, mindent láttam, és ez most lépéselőnyt jelent nekem. Kimegyek a teraszra a lányokhoz, és rágyújtok.
Rövid idő múlva szállingózni kezdenek a többiek is, kedvenc barátnőm megint bedobta magát, amit Kellan élénken fogad, amint belépett már oda is megy hozzá és halkan beszélgetnek, kizárva minket. A srácokkal váltunk egy cinkos pillantást, bár nekem kicsit gyanúsak, nem szokott Anna csak úgy átsiklani a dolgok felett. Lemegyünk a földszintre és elfoglaljuk a termet amit kértem, a vacsora ma tényleg nyugodtan telik, mindenki jól szórakozik ezek ketten meg folyamatosan évődnek egymással. Evés után Tom felveti, hogy van egy új hely, ő már járt ott, mi lenne ha oda mennénk. Senkinek sincs ellenvetése, így hát szerzünk pár taxit és irány.

(Anna szemszöge)
A lakosztályunkba Ash már a készülődés késői szakaszában van, éppen ruhát válogat, úgyhogy én megrohamozom a fürdőt, veszek egy gyors zuhanyt, megmosom a hajam, nagy figyelmet fordítok a beszárítására, igyekszem minél lágyabb hullámokat kialakítani. A sminkem esetében a szememet hangsúlyozom, a számra elég a szájfény, ha jól sejtem az se marad meg rajt sokáig. A fehérnemű választás még könnyű, mert egy fekete selyemből készült bugyi és míder mellett döntök, ez tudom, hogy vadítóan áll rajtam. Viszont fogalmam nincs, hogy mit vegyek fölé, kilesek az ajtón, csak a lányok hangját hallom, lépek még egyet kifelé, oké, farmer és pulcsi van rajtuk nem kell túlzásba vinni a kiöltözést. Éppen visszahúzódnék amikor Rob kinyitja a szembelévő ajtót és szemközt néz velem. Hoppá, már megint, azonnal becsukom az ajtót, a francba legalább egy törülközőt foghattam volna magam elé. A kaján mosolyára gondolva érzem, hogy ezt még megbánom, mert tuti, hogy az orrom alá fogja dörgölni. Belebújok egy szűk fekete farmerbe és egy kék ejtett vállú pulcsiba, deréktól csípőig passzos, ne kétséges lesz hatása. Magassarkú, kabát a hideg miatt, oké kész vagyok. A nappaliban már többen is vannak, Kellan amint belép a szobába engem keres a tekintetével, és odajön hozzám, közelebb hajol és kifejezi helyeslését a ruhaválasztásom miatt. Csendben beszélgetünk pár percig a többiek figyelmének kereszttüzében, miután mindenki megjön megcélozzuk a lifteket, egy lépést se tágít mellőlem, csak amikor a fölszintre érünk, hagy egy kis távolságot, mert abban előre megegyeztünk, hogy a nagyközönség előtt továbbra is játszom Rob barátnőjét.


A „barátom” előrelátó módon megint különtermet kért, ez szintén a kezünkre játszik, mert ugyan egyik oldalon ő ül mellettem, de a másik székre Kellan rögtön ledobja magát, és senkinek sincs kétsége afelől, hogy géppuskával se tudnák elkergetni onnan. A vacsora fenséges, imádom a Wellington-bélszínt, és itt csodálatosan készítik. Kellően átsült, és egyszerűen tökéletes. Egész idő alatt végig évődünk egymással a többiek nagy örömére, és azt kell, hogy mondjam ez nekem egyre jobban tetszik. Imádnivaló ahogy folyton bókol és hízeleg, és teszi a kétértelmű megjegyzéseit. Az asztal alatt a többiek nem látják, de többször is a combomra rakja a kezét, ami szintén intenzív hatással van rám. Miután bekebelezzük az utolsó falatokat, és az italunk is elfogy tanakodás következik, hova menjünk. Tom javasol egy bárt, ahol jó a zene, úgyhogy bizalmat szavazunk neki. Megint taxik, Kellan itt se tántorítható el, velünk jön egy kocsival, de aránylag illedelmesen viselkedik.

(Kellan szemszöge)
A szállodába visszaérve, azonnal megrohamozom a fürdőszobát, Jay szerint röhejes vagyok, hiszen nemrégen zuhanyoztam, de nem érdekel a véleménye. Jó darabig nem kerülök elő, megborotválkozom, bár nem vagyok oda a dologért túlságosan, Rob nem mondta, hogy ma mi a program, úgyhogy a farmer-póló összeállítás mellett döntök. Kíváncsi vagyok Anna mit fog viselni, mert valamivel készül, arról nincs kétségem. Ránézek a telefonomra, meglepetésemre van rajta egy üzenet. Megnyitom, de jobb lett volna ha nem teszem, mert csak ideges leszem tőle.
- A rohadt k…a életbe – káromkodom el magam, ez a nő nem normális. Jay pont ebben a pillanatban lép ki a szobánkból, úgyhogy persze rögtön tudni akarja mi bajom.
- AnnaLynne… - felelem és egy gyors mozdulattal ki is töröl a levelét, anélkül, hogy végig olvasnám.
- Nem azt mondtad, hogy szakítottatok? – kérdez rá, mire elmesélem neki, hogy a csaj mintha kicsit megzakkant volna, folyton a nyakamon lóg. Hamarosan Taylor is megérkezik és együtt indulunk át Rob-ék szobájába. Anna már a nappaliban van amikor belépünk célirányosan rögtön hozzá megyek. Észveszejtően néz ki, a farmerja mintha a második bőre lenne, a felsőrésztől meg totál kivagyok. Az egész alja a derekára feszül, ez is csábító de a legjobb a vállrésze, mert az konkrétan nincs. Így hol az egyik, hol a másik oldalon csúszik le neki, még nagyobb felületet meztelenül hagyva a vállaiból.
- Látom megkönnyíted a dolgomat, ebben a szerelésben akkor se tudnám levenni a szememet rólad, ha akarnám – mondom neki halkan és minden túlzás nélkül így is van.
- Ez volt a célom – feleli, a szemei már megint más színűek. Most sötét bársonyra emlékeztetnek, ez eddig a legszebb. Halkan beszélgetünk, mondja, hogy valahogy jó lenne kideríteni meddig is tart a fogadás. A többiek lopva folyton minket figyelnek, na ezen jól szórakozunk.
Ma a szállodában vacsorázunk, rögtön le is ülök a jobb oldalára, a balon természetesen Rob foglal helyet. Egész este egymást ugratjuk a többiek nagy örömére, figyelem a srácok reakcióit, a legtöbbször azt olvasom le, hogy biztosak a győzelmükben, de sokszor kapok el irigy pillantásokat is, főleg Tom és Bobby felől. Úgy is kell irigykedjenek csak, de eszükbe ne jusson a közelébe kerülni, mert azt nagyon nem értékelném. A kaja finom, mindenki kimeredt szemmel bámul ránk, amikor a szájába dugok egy falatot a sültemből, én is belefeledkezem a látványba amint a szájába veszi a villám, és lehúzza róla a húst. 
-   Ez isteni, - mondja - friss, jól átsült és az íze, pont ahogy szeretem.
-   Ha akarod az egészet megkaphatod – felelem.
- Naná, mire gondoltál, persze hogy az egészet szeretném, - néz rám kacéran, mire a srácok felnevetnek. Na jó én se maradhatok adósa.
- Mindenem a tiéd, - súgom neki miközben megsimogatom a combját - És mit kapok cserébe? – szerencsére csak halkan súgja a választ a fülembe, mert jobb ha a többiek ezt nem hallják. Felnevetek, mire mindenki kíváncsian ránk figyel. De csak cinkosan egymásra nézünk és azért se avatjuk be őket. Vacsora után a srácok közül valaki javasol egy bárt ami új hely, nincs is messze, úgyhogy oda megyünk. Nem mozdulok el mellőle, ma egy taxival utazunk, de a kocsiban visszafogom magam, mert nem szeretnék neki kellemetlen pillanatokat szerezni.  

(Anna szemszöge)
A bárba érve Kellan azonnal beül egy boxba és megragadva a kezem maga mellé húz. Na ezt már nem hagyhatom szó nélkül:
- Hé nem kell túljátszani a szereped, tessék visszavenni a tempóból, még lebukunk – súgom a fülébe.
- Talán kevésbé szexisen kellett volna felöltöznöd, mert így nem megy – nincs szerencsém, mert Rob pont ebben a pillanatban ül le mellém, és meghallja amit mond.
- Szexisen, látnád csak mi van a ruha alatt… - mondja, a fenébe gondolhattam volna, hogy nem tudja magában tartani, rávágok a combjára, és elég csúnyán nézek rá.
- Tartsd a szád, Pattinson.
Kellan feje elég érdekes formát kezd ölteni. És persze nem hagyja szó nélkül.
- Mi van rajtad alatta? – kérdezi, hát most erre mit lépjek.- és hogyan látott már megint fehérneműben?
- Nyugi nagyfiú, - súgom a fülébe, miközben a kezem a combjára rakom - csak véletlenül látott meg, amikor kimentem körülnézni, hogy mi van a lányokon. És ami azt illeti a fehérneműm fekete, selyem és csipke és ha jól viselkedsz leveheted rólam.
Ha jól gondolom az egész mondatból, csak az utolsó két szó ragadta meg a figyelmét, mert a szeme máris az ajtót kutatta, mint aki menni készül.
- Nem most, - súgom neki - csak ha lejárt a fogadás ideje.
Ez egy kicsit letöri, de szerencsére megjön a pincér, hogy felvegye a rendelést. Próbálok valami alkoholmenteset kérni, de a többiek azonnal lehurrognak, így egy kis cselhez folyamodom. Kérek egy Cuba Libre-t kezdésnek, amint kihozzák mohón meghúzom a poharam, Rob legnagyobb meglepetésére, így mindjárt tudni akarja mit iszom, belekortyol, és elfintorodik.
- Azt hittem tegnap elég volt a rumból – néz rám kérdőn - vagy azt szeretnéd, ha ma is úgy végződne az este?
- Nem a mai estére terveim vannak, nyugi, bár jó ötlet, ha megint hazakísér valaki, lehet, hogy iszom még párat – a szavaimnak meglett a hatása, mert innentől kezdve árgus szemekkel figyeli mit kérek és amikor azt hiszi, hogy nem látom folyton sugdolózik a többiekkel. Egymás után rendelem a koktélokat, persze mindig ugyanazt. Az senkinek se tűnik fel, hogy amikor kimegyek a mosdóba elkapom a pincérnőt és tekintélyes borravaló segítségével alkut kötök vele. A csajok persze nem sokáig bírják az ücsörgést, és táncolni megyünk, ami valljuk be őszintén elég erotikusra sikerül. Pár merészebb helybeli próbál megkörnyékezni bennünket, de a srácok nulla perc alatt mellettünk teremnek, és nem is nagyon mozdulnak el többet. Már jó ideje vonaglunk a táncparketten, úgy érzem elfáradtam, úgyhogy kifulladva leroskadok a boxunkba, nem telik bele fél perc Kellan már csatlakozik hozzám. Mivel elég hátul foglaltunk helyet takarásban vagyunk, így minden további nélkül mellém csúszik, az egyik lábamat ráemeli a combjára, közvetlen maga mellé húz és a fejét a csupasz vállamra rakja. Belecsókol a nyakamba, amitől rögtön megemelkedik az adrenalin szintem, kérdőn nézek rá.
- Ezt most miért kaptam?
- Mert megőrjítesz, - feleli, a hangjából árad a visszafojtott vágyakozás -, muszáj hozzád érnem legalább itt, mert erős a késztetés bennem, hogy kapjalak fel és visszavigyelek a hotelbe.
- És gondolod, hogy annyira tiltakoznék – nézek rá kérdőn. A szavaim megtették a hatásukat, mert egy pillanat múlva már a fenekem alatt érzem a tenyerét teljesen az ölébe húz, és a szája lassan járja végig a vállamat, a nyakamat, a fülemet, az arcom… éppen elérné a számat, amikor valaki bevágódik mellénk, csak tompán érzékelem, hogy Jay megszólal, mind a ketten felsóhajtunk, várhatott volna még egy kicsit, a fenébe is.
Kelletlenül lecsúszok Kellan öléből, és az újonnan jött felé fordulok, de nem hagyja, hogy túl messzire menjek, a kezét a derekamon tartva a mellkasának dönt. Ez így kényelmes is, közel is van, és beszélgetni is tudok. Beleiszik a koktélomra, mire egy kicsit furcsán néz rám.  
- Anna megint fázik – hallom a fülemnél, mire elmosolyodom, mert szerintem még a szomszéd box-ban is érezni lehet, hogy láztól ég a testem. Közben a fülemhez hajolva közli, amit én amúgy is tudok, mármint, hogy a poharamból valami hiányzik. 
Bólintok neki, majd hangosan reagálok a mondatára.
- Kellan meg van olyan aranyos és melegen tart – hátra fordulva a fülébe súgom, hogy lefizetem a pincérnőt, mert ma józan akarok maradni, erre még jobban magához húz.   
- Na ja, melegen mi? – Jackson arca tükrözi, hogy szerinte mit is csinálunk mi éppen, és hogy annak mennyi köze nincs a fázáshoz. – Mennyi idő? – kérdezi, én felemelem Kellan karját megnézem rajt az órát, válaszolok, majd visszarakom a kezét a hasamra. A hátam mögül kuncogás hallatszik, szóval tetszik neki az ötlet. Közben többen is visszajönnek, és csodálkozva, de megjegyzés nélkül figyelik az elhelyezkedésünket. Látom amint cinkos pillantásokat váltanak, mindenki nyerni akar.
- Megtudtam, hogy a fogadás fél négykor jár le – súgja a fülembe, puszit nyomva rá. "Aha, ezért olyan fontos, hogy mennyi az idő." Beigazolva a gyanúmat a fiúk hamarosan panaszkodni kezdenek, hogy ők milyen fáradtak, és hangos a zene… a lányok viszont maradni akarnak. Na jó, az utolsó csapáshoz szükség van a hotelre, úgyhogy én is az indulni vágyókhoz csatlakozom. A lányok kikövetelnek még egy táncot, szerencsére pont egy lassú szám következik. Látom, hogy Jay gonoszkodni akar és int, hogy menjek táncolni vele, de úgy csinálok, mintha nem vettem volna észre, az ujjaimat összekulcsolom Kellan-ével és a parkett felé nézek. Rögtön felsegít és maga után húz, átölel, szerencsére elég sokan vagyunk így a tömeg közepén nem keltünk feltűnést. Legalábbis ebben bízom, mert a táncunk leginkább szexuális előjátéknak néz ki. Az egyik keze a farzsebemben, a másik a pulcsim alatt a meztelen bőrömet simogatja. A szája éhesen vándorol a nyakamon. Az egyik kezemet én is a farmerjának a hátsó zsebébe dugom, a másikkal pedig a hajába túrok. Alig mozdulunk, inkább csak ringatózunk.
- Istenem, Anna megőrjítesz, nem tudom, hogy fogom kibírni ezt a két órát, - súgja a fülembe.
- Minden késedelemért kárpótolni foglak, garantálom – a szavaim hatására még közelebb húz magához, érzem, hogy ahogy én őt, úgy ő is kíván engem, nem is kicsit – akkor ahogy megbeszéltük, én a szobába megyek, te pedig a terasz felől jössz oké.
- Aha, de utána…
- Igen, ha lejárt a fogadás, utána…
Megint vészesen közeledik a szája az enyém felé, de megsimogatom az arcát, ezt itt nem lenne ildomos, azért elég sokan vannak. Szerencsére a szám is véget ér, visszamegyünk a többiekhez, de az egyik keze folyamatosan rajtam van. Már mindenki öltözködik, mi is belebújunk a kabátunkba, és kifelé indulunk. Rob mellém csapódik és együtt szállunk be a taxinkba, kivételesen csak Jay ül be mellénk. Ezen kicsit fennakadok, mert Kris eddig még mindig velünk utazott egy kocsiban.
- Kris miért a másikkal ment? – kérdezem halkan, hogy a sofőr meg ne hallja.
- Nem akartuk, hogy folyton hármasban fényképezzenek bennünket - mondja, de nem győzött meg. - Na, és felmelegedtél?
- Még nem egészen, mikor is jár le a fogadás – próbálok puhatolózni, mintha nem érteném a csipkelődését.
- Háromkor – feleli, ez felettébb gyanús, Kellan fél négyet mondott, ennek utána kell járnom. – Miért meggondoltad magad, mégis nyerhetek?
- Hát sose lehet tudni, - nézek rá mosolyogva - még az is lehet.
Na persze csak győzd kivárni kispajtás." Az előcsarnokba bevárjuk a többieket, közös megegyezéssel mindenki bejön még egy italra hozzánk. Ahogy sejtettem...

(Kellan szemszöge)
A bár kifejezetten tetszik, a zene elmegy, de az ma úgyse nagyon érdekel, viszont a boxunk elég hátul van, úgyhogy mint leültem elkapom Anna kezét és magam mellé húzom, biztos ami biztos. Persze figyelmeztet, hogy csak óvatosan, lebukni azért nem akarunk, mégiscsak Rob barátnőjét játsza, de a hangjából egyáltalán nem érzek neheztelést, sőt mivel hozzám simul, szerintem neki is tetszik a dolog. A pulcsi megint lecsúszik a válláról és ettől kész vagyok.
Felhívom a figyelmét arra, hogy az öltözéke igencsak csábító, mire Rob közbeszól, hogy látnám csak mi van a ruha alatt. Meghökkenek, mi van? Anna rávág Rob lábára és figyelmezteti, hogy tartsa a száját.
Azonnal rákérdezek miről is beszél a haverom, nehezen tudom palástolni a féltékenységemet, pedig muszáj lesz, mert ez egy olyan dolog amire még hivatalosan nincs okom, mert sajnos még nem hozzám tartozik. Másrészt nemigen szokta értékelni, és nem akarok megint balhét. A válasza megnyugtat, úgy érzem elég kínos neki, hogy Rob meglátta amikor kiment meglesni mi van a lányokon, hogy hasonlóan öltözzön fel. Viszont a mondat vége:
-… a fehérneműm fekete selyem és csipke, és ha jól viselkedsz leveheted rólam.
Szememmel már a kijáratot fürkészem vajon milyen gyorsan tudnám eljuttatni odáig, de lehűt, hogy majd csak ha lejárt a fogadás. Ez egy kicsit lelomboz, de ahogy hozzám simul az ígéretes. Nyugi Kellan, már nem kell sokat várnod, egyértelmű, hogy ő is akar téged." A pincér közeledtére egy kicsit arrébb csúszik, és a srácok tiltakozása után valami koktélt kér, amibe Rob rögtön bele is kóstol. Kiderül, hogy megint rumos, de Anna kijelenti, hogy nyugi, ma nem akar a tegnapihoz hasonló állapotba jutni, mert tervei vannak. Először azt hiszem csak a többieknek szánja a mondatot, de a végén a szemembe néz, és látom az övében az ígéretet.
Egész este jól szórakozunk, a csajok csúcsformában vannak, fogy a pia, és mivel pár helybeli amint nem vagyunk mellettük lecsap a lányokra, mindenki rengeteget táncol. Ami jó is, mert így nem feltűnő legalábbis kívülállók számára, hogy folyton Anna körül vagyok. Tánc közben minden mozdulatával flörtöl velem, és én is igyekszem amikor csak lehet hozzáérni.  Na jó Ash-t is megtáncoltatom párszor a rend kedvéért. Egy lassú szám alkalmával, amit szintén vele járok, elérkezettnek látom az időt, hogy kiderítsek egy fontos információt.
- Ashley, édesem, ugye mi barátok vagyunk? – érzem, ahogy kicsit elhúzza magát tőlem és kérdőn néz rám.
- Hát persze, ez neked kérdéses? - néz rám döbbenten.
- Akkor ugye, mint a legjobb barátom őszinte leszel velem.
- Jaj, Kellan ne szórakozz velem, - csap a vállamra türelmetlenül - mond már mit akarsz?
- Mikor jár le a fogadásotok? – súgom a füléhez hajolva. Nagyot nyel.
- Milyen fogadás? – kérdez vissza ártatlan szemekkel.
- Amit Annára és rám kötöttetek.
- Honnan tudsz te erről – hátrál egy lépést, és dühösen néz rám - Kellan ugye nincs benn a kezed, mert ha Anna erre rájön soha nem fog szóba állni veled.
- Nem, - mentegetőzök azonnal - semmi közöm hozzá, igazság szerint tőle tudom, mert Rob elszólta magát, és persze kiszedte belőle miről van szó.
- Akkor jó – mondja nevetve, és újra a vállamra teszi a kezét - egyébként ellened fogadtam.
- Ja, tudom, kösz a bizalmat – morgok.
- Ne már, Kellan ő nem csak egy kis cicababa akit ágyba vihetsz, ugye nem…
- Tudom, és nem tervezek vele egyéjszakás kalandot – nyugtatom meg, mire fellélegzik - inkább valami hosszabb tartósat.
A mondatom meglepte, de ha jól látom csak egy kicsit, na jó azért ismer már annyira, tudhatja, hogy mikor hogyan viselkedem.
- Oké, ajánlom is, egyébként szerintem összeilletek. Sőt, izzik körülöttetek a levegő.
- Akkor, mikor jár le a fogadás? – kérdezem meg újra.
- Fél négykor, de miért olyan fontos ez? – aztán leesik neki - Ti terveztek valamit.
- Legyen elég annyi, hogy nyerni fogsz. De utána – nézek rá vigyorogva - ki tudja mit hoz a jövő.
A zenének pont vége lett, és egy gyors szám következik, a tömegben mindjárt Annát keresem, de nem látom sehol, rövid idő múlva fedezem csak fel éppen a boxba tart, méghozzá egyedül.
- Bocsi, én… - és mutatom, hogy dolgom van, Ash csak vigyorog és int, hogy menjek csak. Átverekedem magam a tömegen, és becsusszanok mellé, még jó, hogy ilyen hátulra ültünk, rejtve vagyunk a kíváncsi tekintetektől. Azonnal magamhoz húzom, pulcsija megint lecsúszott az egyik oldalra ami arra ingerel, hogy megcsókoljam a nyakát. Nem húzódik el, de azért tudni akarja, hogy ezt miért kapta.
- Mert megőrjítesz, muszáj hozzád érnem legalább itt, mert erős a késztetés bennem, hogy felkapjalak és vissza vigyelek a hotelbe – súgom a fülébe egy újabb csók után. Azonnal válaszol, a hangja egészen lágy és csábító. Nem törődök semmivel a feneke alá nyúlok és az ölembe húzom, újra megcsókolom a nyakát, a fülét, az arcát, éppen elérném végre a száját amire annyira vágyom amikor valaki megszólal mellettünk, mind a ketten felsóhajtunk, és már le is csúszik az ölemből. Látom, hogy csak Jay jött vissza, oké akkor nincs gond, úgyhogy amikor felé fordul a mellkasomhoz húzom, és átölelem a derekát. Jay kérdésére, megint bedobom a fázott és megmelegítem dumát, közben az asztalra nézek, muszáj valamit innom, mert szomjan halok, Anna pohara van a legközelebb, az enyém kiürült, úgyhogy abból kortyolok egyet. Látom, hogy erre elmosolyodik, de nem szól. Amint az ital leér a torkomon furcsa érzésem van, még egyszer meghúzom. Mi a fene.
- Ez csak kóla és citrom - súgom neki. Mond valamit Jay-nek, majd a fülemhez hajol.
- Az igazi Cuba Libre rumos, de nekem csak ez első pohárban volt, lefizettem a pincérnőt, hogy a többi csak ilyen legyen. – Kész meglepetés ez a nő. Jay megkérdezi, hogy mennyi az idő, felemelem a kezem, Anna megnézi az órám és válaszol neki. Utána a kezem a hasára teszi, és a saját ujjaival betakarja, vigyorogni kezdek, egyrészt tetszik a kezdeményezés, másrészt a haverom arca a mozdulatára ravasz mosolyt ölt. Közben egyre többen jönnek vissza és ülnek le közénk. Amikor úgy látom senki se figyel ránk, a fülébe súgom, hogy fél négyig kell még kibírnunk.
A srácok már mennének, a lányok meg egy utolsó táncot akarnak, ami lassú lesz, oké összebújós, ez nagyon tetszik. Anna el se engedi a kezem, a parkett felé néz, ahogy reméltem velem akar táncolni. Amint beérünk a tömegbe magamhoz vonom, a kezemmel átölelem a derekát, a pulcsija felcsúszott, így a kezem a csupasz bőrét érinti, azonnal simogatni kezdem, a másik kezem a farmerjának a farzsebébe dugom, igyekszem minél közelebb húzni. Az egyik kezét ő is hasonlóan tartja, a másikkal viszont a hajamat simogatja. Már nehezem tudom visszatartani magam, a szánk majdnem egyvonalban van meg akarom végre csókolni, de itt… ezért csak a nyakát kényeztetem, és megsúgom neki, hogy igen hosszú lesz a következő pár óra. A szavait hallva még jobban kívánom, magamhoz préselem, mert ennek már érezhető bizonyítéka is van. A nadrágom határozottan szűknek tűnik, nem bírom legalább egy apró kis csókot, de ő erősebbnek bizonyul és bocsánatkérően megsimogatja az arcomat. A rohadt életbe a barátaimnak, ha nincs ez a hülye fogadás, tuti, hogy már réges-régen ágyba bújtunk volna. Amikor vége a számnak azonnal az asztalunkhoz megyünk, és felöltözünk. Próbálok a közelében maradni, csak a taxi előtt vállunk szét, ő Rob-bal utazik természetesen. Én Ash mellé csúszok be, aki látva a szenvedő arckifejezésemet persze kiröhög.
- Még soha nem láttalak ennyire teperni egy nőért, ugye tudod.
- Talán, mert még soha nem akartam egyet se ennyire - súgom vissza neki.

(Rob szemszög)
A zene elég hangos, de nincs teltház és találunk pár elég elszeparált boxot, amiket rögtön el is foglalunk. Kellan azonnal leül a leghátsóba, és pár pillanat múlva csak azt látom, hogy Anna mellette landol, valamit mond neki, a választ már hallom, mert közben én is leültem melléjük. Itt az ideje, hogy visszavágjak kicsit:
- Szexisen, látnád csak mi van a ruha alatt… - válaszul rám mordul és rácsap a combomra, majd halkan sugdolózni kezdenek. Én Kristen-hez bújok, akit persze érdekel, hogy mi volt ez, mert az elejéről lemaradt. Csak elmosolyodik, szerencsére fel se merül benne, hogy valami gond lehet azzal, hogy láttam Annát fehérneműben. Azért biztos ami biztos megsúgom neki, hogy engem az övé jobban érdekel, hát még ami benne van. A pincér érkezésére szét vállunk és mindenki rendel, Anna húzódozik, de nem hagyjuk, úgyhogy egy koktélt kér, valamilyen oknál fogva a sört nem nagyon bírja, mi legtöbben azt kérünk. Jól néz ki a pohara, ezért belekóstolok, hát nem kellett volna.
- Azt hittem tegnap elég volt a rumból, vagy azt szeretnéd, ha ma is úgy végződne az este?  - kérdezem, mire megjegyzi, hogy nem mára tervei vannak, nem kéne sokat találgatnom, hogy kivel kapcsolatban. Elég egyértelmű. A zene elég jó, mármint a csajoknak tetszik, és el is vonulnak táncolni, mind rajtuk tartjuk a szemünket, mert eléggé rázzák a csípőjüket, ami másoknak is feltűnik. Vagy lehet, hogy csak az ismert csajokra buknak, mindenesetre pár srác megkörnyékezi őket, amire mindannyian talpra állunk. Oké a tánc nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, de senki se kerülgesse a barátnőmet, főleg az a törpe, aki éppen Kristen előtt rázza magát. Az egész banda a lányok köré vonul, még azok is akiknek nincs barátnője, összetartás mindenek előtt. Az este további részében ez így marad, mert amint leülünk, rögtön megkörnyékezik őket. Szerencsére van közbe pár lassú szám is, a biztonság kedvéért Annával is táncolok, és Kristen is kézről-kézre jár a srácok között, nehogy feltűnő legyen. Elég sokat tettünk a mostani „szerepünkért” nem ilyen hülyeség miatt kéne lebukni.
Azért ahogy múlik az idő szerencsére a lányok lelkesedése is kezd enyhülni, és visszaszivárgunk az asztalainkhoz. Nem mi vagyunk az egyetlenek, mert már ülnek páran. Ami a legnagyobb feltűnést kelti az Anna és Kellan elhelyezkedése, még jó, hogy takarásban vannak. Anna Kellan-nak dől illetve inkább azt mondanám, hogy hozzá bújik, a haverom átkarolja, a kezeik elől összekulcsolva. Egyre inkább biztos vagyok a nyerésben, és amennyire látom a srácok eszébe is ez járhat. Persze valahogy ágyba kell jutatni őket, az viszont itt nem lehetséges. Paris veti fel először, hogy nem megyünk még haza, jó őt szerintem nem a nyerés hanem a Nikki utáni vágy hajtja, mert egy pillanatra se veszi le róla a kezét. Nem tudom mi van itt ma, de az össze párocska Nikki és Paris, Mia és Marcus, Lizzy és Andy, Anna és Kellan egymást szorongatja, amiről mindjárt beugrik, hogy Kristen miért is ül olyan messze tőlem, úgyhogy ezt orvosolandó az ölembe húzom, és megcsókolom.
- Ezt most miért? – kérdezi - remélem nem csak, hogy ne maradj le a többiektől?
- Nem, azért mert szeretlek – súgom a fülébe, mire ígéretesen elmosolyodik. Na jó, jobb ha szépen hazamegyünk, mindenki az indulás mellett van, de egy utolsó táncra a lányok még igényt tartanak. Szerencsére legalább nem gyors, ez az összebújós lassú jobban tetszik, főleg, hogy így magamhoz szoríthatom, simogatni kezdem a hátát, a kezem lejjebb kalandozik, érzem, hogy a nadrágom kezd kicsit szűk lenni.
- Azt hiszem, jobb lesz ha hazafelé külön autóban utazunk - súgja a fülembe, mire én felkapom a fejem, és kérdőn nézek rá. Most mit vétettem?"
- Nem hiszem, hogy jó ötlet ilyen állapotban mellettem ülnöd, még a végén kínos fényképek készülnének- folytatja utalva az állapotomra. – De ha hazaértünk…
Ez ígéretesen hangzik.
- De a fél négyet mindenképpen ki kell várnunk, szerintem még mindig nyerhetünk – fűzi még hozzá.
Hoppá, oké az azért nincs olyan messze, majdcsak kibírom valahogy. A zene elhallgat, mi az asztalunkhoz megyünk, mindenki keresi a kabátját, fizetünk, valaki már hívott taxikat is. Gyorsan Anna mellé csapódok, és besegítem az egyikbe, meglepetésemre Jay száll be hozzánk előre. Kellan nem tudom miért ment másikkal, ez egy kicsit elgondolkodtat. Az ő fejében is járhat valami, de ő arra kíváncsi Kris miért nem velünk jön. Hát az igazságot, mi szerint, nemigen tudok meglenni nélküle és ennek látható nyomait viselem, inkább nem tárom nagy nyilvánosságra, inkább a fotósokra hivatkozom. A magyarázatomat elfogadta, de valamin folyamatosan agyal.
-   Mikor is jár le a fogadás? – kérdez rá, ami két gondot is felvet, de gyorsan észbe kapok, ez még a segítségemre lehet.
- Háromkor - felelem - miért meggondoltad magad, mégis nyerhetek?
A válasza alapján remélhetnék, de az arca egészen mást mutat. Még jó, hogy egy fél órával előbbre hoztam az időpontot, így még van esély.

7 megjegyzés:

  1. Szia!

    hát ez egyre jobb és jobb lesz!!!!! :D Anna és Kellan ezekszerint sínen van!! de Rob nagyon kis gonosz volt az időpont előre hozásával!!! de még semmi sincs veszve!!! hajrá csajok!!!! :D
    alig várom a holnapi részt!!!! :D

    Zsú :)

    VálaszTörlés
  2. Szia.

    Hogy Rob mennyire szemét :D Lesznek itt még fejlemények az biztos. Szerintem Anna és Kellan már-már nem csak a fogadás miatt csinálják ezt. Annyira jól össze illenek.
    Na ki fog nyerni? Lányok vs. Fiúk? Most már aztán vannak fejlemények.
    Kíváncsi vagyok mi lesz még itt. Várom a következő fejezetet, és ez nagyon jó lett. :D

    VálaszTörlés
  3. Szia Dicta!

    Annát ismerve tuti nagyot fog szólni a dolog:)
    De már alig várom, hogy elérkezzünk "ahhoz" a részhez, kezdek annyira türelmetlen lenni, mint Kellan:) Bár, annyira türelmetlen nem lehetek mint ő:D

    Sok puszi,
    Lylia

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Mi lesz itt ha Kellan és Anna egymásnak esik? Nem laknék abban a hotelban asszem ahol ők egy ágyban kötnek ki:) Minden tőlük fog zengeni:)
    Rob, Rob, Rob... Buta fiú nem tanul, hogy Annát nem jó átejteni? Tuti meglesz a böjtje a dolognak:)
    Na mindegy, nagyon tetszett ez a rész is és ez a lényeg:)
    pusza
    Kesha

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Ez nagyon gonosz dolog volt Robtól. Még jó, hogy Asht is megkérdezték. Kíváncsi vagyok már mit találtak ki a csajok Rob ellen és arra is, hogy Anna és Kellan milyen esetleges bosszút forralnak. Jó látni ahogy lassan egymásra találnak!
    Nagyon gonosz vagy, egyébként! Itt abbahagyni!
    De majd ma... Remélem végre meg tudjuk Anna és Kellan mennyire illenek össze, már területeken is! :)
    pusz Breeco

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés