30. Az első közös ébredés...

(Anna szemszöge)

Kellan áll előttem, és néz le rám. A fenébe, egész éjjel került, most mégis ő az aki hazahozott. És belegondolva, hogyan bújtam hozzá, na most aztán igazoltam a legutóbbi véleményét. Csak néz rám, de az arca árnyékban van, nem látom a tekintetét. Mond valamit, de nem jut el a tudatomig, mert azzal vagyok elfoglalva ahogy átkarol. Az előcsarnokon gyorsan átjutunk, de a fény zavar, amint belépünk a liftbe lehunyom a szememet és a falnak támaszkodom. Az induláskor kicsit megingok, zuhannék előre, de a mellkasának ütközöm, átkarol, magához von, így állunk amíg csak el nem érjük az emeletünket. Nincs erőm mozdulni, és kedvem se sok, végre oda kerültem ahova egész este vágytam. Megfogja a derekamat, és vezet a folyosón, belém nyíllal, hogy fogok bejutni?

- Kellan… - kezdek bele, az ajtóra nézve, de megelőz, mintha kitalálta volna a gondolatomat.

- Nyugi, Rob odaadta a kártyát.

Oké akkor nincs gond, a szemeim le-lecsukódnak, ahogy belépek az ajtón egy pillanatra még kinyitom, és meglátom a kanapét, pár lépés csak. Egy… Kettő… Három… oké elértem, leroskadok, azonnal eldőlök és álomba merülök.
Lehet hogy pár pillanat, de lehet, hogy órák múlva érzem, hogy valaki felemel, és visz valahová. Hozzábújok, egy puha ágyra fektet, leveti a kabátomat, lehúzza a cipőmet, a szoknyám felcsúszik, fázom. Összegömbölyödöm, remegek, takaró kerül rám, de még mindig fázom. Mintha ruha suhogását hallanám, megint megcsap a hideg, majd hirtelen kellemes meleget érzek. Már nem vagyok egyedül a takaró alatt. Hihetetlenül jó érzés, hozzábújok, átöleli a vállam, keze a hátamat simogatja. Már nem akarok semmi mást csak így maradni sokáig és végre kialudni magam.   

(Kellan szemszöge)

Ahogy rám emeli a tekintetét, a szemeiből csodálkozás sugárzik, és még valami, amit nem tudok meghatározni. Így állunk egymás kezét fogva, a taxi is elindul, na jó be kéne menni.

-   Menjünk, mielőtt meglát valaki – mondom, és automatikusan átölelem. Nem tiltakozik, ami kicsit meglep, az előcsarnokba lépve hunyorog, bántja a fény, szerencsére gyorsan a lifthez érünk. Bent rögtön nekitámaszkodik a falnak, és lehunyja a szemét, az indulás kicsit kizökkenti az egyensúlyából és előre zuhanna, de reflexből felé lépek és elkapom, átölelem a derekát és megtartom. Nem lép el azonnal, sőt egyáltalán nem, a feje a vállamon pihen. Annyira jól esik a közelsége, de sajnos gyorsan elérjük az emeletünket, úgyhogy átkarolom és a szobájuk felé vezetem. Az ajtó előtt megáll, és kérdőn néz rám, megnyugtatom, hogy nálam a kártya. Kinyitom az ajtót és előre engedem, amire becsukom magam után, és felkapcsolok egy éjjeli lámpát, már sehol se látom.

Meglepődve nézek körbe, ennyi idő alatt nem érhetett be a szobájába. Ahogy gondoltam nem is. A kanapén fedezem fel, összegömbölyödve fekszik, szemlátomást már nincs magánál. Egy percig gyönyörködöm benne, az arca kisimult, a hajából pár tincs a szemébe hullik. Nem lehet túl kényelmes ez a testhelyzet, és nincs is szándékomba itt hagyni, bemegyek a hálóba, felkapcsolom az egyik lámpát, visszahajtom a takarót, majd kimegyek érte. Ugyan abban a pozícióban találom, úgyhogy ölbe veszem, meglep milyen könnyű, önkéntelenül hozzám bújik. Lerakom az ágyra, és tanácstalanul nézek, na jó ez így még nem oké, lehúzom a cipőit, és  lesegítem a kabátját. Betakarom, és az ágy szélére ülök, annyira gyönyörű és békés az arca. Látom rajta, hogy fázik összegömbölyödött, mint egy kiscica, és még mindig remeg. Oké ez ellen csak egy ellenszert ismerek, és csak pár perc az egész. Levetem a zakóm és a cipőm, és bebújok a takaró alá. Szó se róla az ágyat nem két személynek találták ki, de mivel automatikusan hozzám bújik azért elférünk.
Magamhoz húzom az egyik kezem alá kerül, a mellkasomra rakja a fejét, a másik kezemmel is igyekszem közelebb húzni, hirtelen a meztelen hátát érzem a tenyerem alatt. Nem tudom megállni, önkéntelenül simogatni kezdem, mire elégedett sóhaj hagyja el a száját. Hallgatom az egyenletes szuszogását, megnyugtató, de mégis a teste ilyen közelségben az enyém mellett, azért felébreszt bennem más gondolatokat is. Szidom magam, mekkora marha vagyok, hogy ez egyáltalán az eszembe jutott. Próbálok lenyugodni, csak egy-két perc, kicsit felenged és itt hagyom. De nem bírom megtenni, tovább simogatom a hátát, a lámpa fénye pont az arcába világít ezért inkább lekapcsolom, nehogy az miatt ébredjen fel. Aztán csak arra tudok, gondolni, hogy oké mindjárt megyek, csak még egy perc…

(Anna szemszöge)

Arra ébredek, hogy sürgősen meg kell látogatnom a fürdőt, a függöny nincs behúzva, így a kintről beszűrődő fényben eltalálok az ajtóig. Odabenn is csak az egyik falikart kapcsolom fel, félálomban elvégzem a dolgomat, kezet mosok, beiktatok egy fogmosást, mert az elfogyasztott pia megtette a hatását, egy alkoholista elbújhatna mellettem. Félszemmel belenézek a tükörbe meglátom az elkenődött sminkemet, gyorsan nyomok a kezembe egy kis lemosót és az arcom is letisztítom. Az egész nem tart tovább két percnél és már indulok is vissza az ágyamba. Útközben kibújok a ruhámból és leveszem a harisnyámat, a takaró alá már csak bugyiba bújok be. Boldogan helyezkedem el, és szinte azonnal újra elalszom.

Illetve csak aludnék, de valami visszatart. A hátamhoz egy meleg test simul, és egy kezet érzek a hasamon. Az érintése kellemes, lassú mozdulatokkal simogat, rárakom a kezemet az ujjaink összekulcsolódnak. Az álom és az ébrenlét határán vagyok, de van egy olyan érzésem, hogy ezzel az egész dologgal valami nincs rendben. A gondolataim nem túl tiszták, de hirtelen megvilágosodom. Londonban vagyok, buli volt, kicsit sokat ittam ezek tények, előbb hazajöttem még ez is rémlik, viszont az, hogy hogyan kerültem ágyba már nem nagyon. És ki lehet mellettem az ágyban?

Egy pillanat alatt kijózanodom.


valaki van mellettem az ágyban, és éppen átölel.

A fenébe…

Felsikítok, azonnal kiugrom az ágyból és az éjjeli lámpa kapcsolója után nyúlok, a fény kellemetlenül érint, gyorsan behunyom a szemem, és a kezemet magam elé tartva, igyekszem tompítani az erősségét. Az ágy felől először csak két meglepődött szemet látok, majd pár pillanat múlva egy mosolyra húzódó szájat. Kellan álmosan, de rendkívül elégedetten néz rám, nem értem az egészet, aztán rájövök, hogy fázom és ezzel szinte egy időben leesik, hogy hoppá, jelenleg csupán csak egy rendkívül apró kis bugyit viselek. Azonnal a takaró után kapok, és lerántom róla. Még a mozdulat felénél se tartok, amikor leesik, hogy mi van ha nincs rajta ruha. Magam elé tartom a takarót, nagy megkönnyebbülésemre ő nadrágban és ingben van. Még mindig bőszen vigyorog.

- Mi a francot keresel az ágyamban – nézek rá mérgesen, amire még nagyobb mosolyra húzza a száját.

- Melegítettelek, mert meg akartál fagyni.

Igyekszem összeszedni a gondolataimat, közben nem túl barátságos arccal nézek rá. Lassan beugrik, aha, ő hozott haza, a taxi és a lift még megvan, az is, hogy bejöttünk és célba vettem a kanapét. Tehát akkor a többit se álmodtam, behozott, lefektetett és mellém bújt. Hirtelen érzem, hogy belepirulok az emlékeimbe, rémlik, hogy hogyan bújtam hozzá, anyám, mi a francnak kellett nekem ennyit innom. Kicsit félve emelem fel a tekintetem, még mindig vigyorog, mi baja van bevett valamit?

- Köszönöm, - felelem neki, ez a legkevesebb amit megtehetek - és ha most megkérhetlek- mutatok az ajtó irányába. Nem mozdul, de felcsillan a szeme. A mondata elképeszt, azonnal magam köré tekerem a takarót, és szorosan fogom össze, még csak az kéne, hogy most meg elejtsem.

- Na jó, most már eleget láttál, ideje elmenned…

- Oké – néz rám elégedetten, és nekiáll kigombolkozni, le nem véve rólam a tekintetét. Most esik le, hogy félreértett, illetve ahogy elnézem, pontosan tudja, hogy nem pont erre gondolok, csak szórakozik velem. Egy héttel ezelőtt még kiakadtam volna ezen, de Luca rávilágított, hogy jobb lenne, ha néha elszámolnék tízig mielőtt cselekszem.

- Az ajtón át gondoltam, - nézek rá mosolyogva, úgy látom ez meglepi, gondolom inkább dühkitörésre számított. Nagy nehezen felkászálódik az ágyról, egyik kezébe a cipőjét, másikba a zakóját fogja és elindul. Kinyitom neki a háló ajtaját és kiengedem, amikor mellém ér puszit nyom az orromra.

- Szép álmokat, - mondja halkan és elindul a nappali ajtaja felé. Meglepett, de jólesik a kedvessége, mosolyogva nézek utána. Az ajtóból még visszafordul, és megint arra a kisfiús vigyorra húzza a száját, amit imádok az arcán megjelennek a gödröcskék.

- Most legalább tudom, hogy hol van pontosan a tetoválásod, csak azt bánom, hogy későn vettem észre és nem tudom mit ábrázol.

Automatikusan nyúlok a mellettem lévő fotel felé, felkapok egy díszpárnát és hozzávágom. Azzal sajnos nem számoltam, hogy számít a támadásomra, elhúzza a fejét és a párna az ajtón ér célba. Illetve érne, ha azt nem pont abban a pillanatban nyitotta volna ki valaki, így viszont az éppen belépőt találom el.

(Kellan szemszöge)

Megint Annával álmodom, megtörtént már máskor is, de még sose tűnt ennyire valóságosnak. Érzem, ahogy teste az enyémhez simul, az arcom a hajába fúrom. A karom átöleli, ujjaim a meztelen bőrét simogatják. Ki tudom tapintani a köldökében azt a kis ékszert, amit egyszer már láttam. Meleg keze az enyémhez ér és összefonódnak az ujjaink. Sose akarok felébredni, mert annak az esélye, hogy ez a való életben is megvalósuljon, hát…

 Ahogy gondoltam, az álmomat egy sikoly szakítja meg, a teste már nem simul hozzám, és hirtelen nagyon világos lesz. A fenébe, nem húztam el lefekvés előtt a függönyt? Álmosan pislogok, és kell pár pillanat mire felfogom a valóságot.

Nem a nap süt be, hanem egy lámpa világít a szemembe. És nem álmodtam, Anna áll előttem, az arcán döbbenet, de az én figyelmemet más köti le. Meztelen, illetve egy aprócska bugyi van rajta, de akkor is. Eddig is tudtam, hogy fantasztikus teste van, de a látvány mindent felülmúl. Egy deka felesleg sincs rajt, izmos de a kellő helyeken mégis nőiesen gömbölyű. Igen ezek a mellek férfikézbe lettek teremtve… az enyémbe. A szemem lejjebb kalandozik, ott van, a bugyi pántja alól éppen csak egy kicsit bukkan elő, nem is felismerhető mit ábrázol, de a fekete kis folt biztos, hogy a tetoválását jelzi. Legeltetném még rajta a szemem, de úgy látszik rájött, hogy majdnem teljesen pucér, és lerántja rólam a takarót.

Nehezen tudom palástolni a látványa miatt érzett örömömet, a szeme megvillan, de látszólag megnyugtatja, hogy én ruhában vagyok. Mondjuk azt nem értem ő mikor, és hogyan vetkőzött le, sajnos nem kérte a segítségemet, pedig de szívesen…

Azonnal kérdőre von, most erre mit mondjak, oké nem ő kért meg rá, hogy bújjak az ágyába, de én csak jót akartam. Jobb is, ha ehhez ragaszkodom:

- Melegítettelek, mert meg akartál fagyni.

A válaszomon elgondolkodik, egy pillanat alatt elpirul, na most mi juthatott eszébe, vagy ez már a közelgő dühkitörés előjele lenne. De meglep. Egy halk köszönöm hagyja el a száját, ami nem az a reakció, amire számítottam. Az én figyelmemet azonban másfelé kalandozik, most fedeztem fel, amit ő valószínűleg még nem, hogy a háta mögött egy tükör van, így tökéletes a rálátásom az egész testére, mert a bugyi hátul csak egy pántból áll. Nem mondom, tökéletes feneke van, a lábai meg már ezelőtt is lenyűgöztek, főleg, hogy most még egy rövid szoknya se takarja. Na jó, eddig még nem támadott rám, ezt a szívességet viszonozni kéne, ezért megszólalok.

- Anna, tudod, hogy a hátad mögött egy tükör van?

Hát nem tudta, a takarót azonnal maga köré tekeri, de még mindig nem tombol, lehet, hogy részt vett valami dühkitörést gátló kezelésen? Nincs sok időm ezen morfondírozni, mert határozottan felszólít a távozásra:

- Na jó, most már eleget láttál, - még a kezével is int az ajtó irányába - ideje elmenned… Hát ezzel csak egyet tudok érteni, de a megvalósításra nekem egészen más ötleteim lennének, egy próbát megér, rosszabb már úgyse lehet a helyzetem a múltkorihoz képest.

- Oké – felelem neki, és elkezdem kigombolni az ingem, majdnem teljesen végzek amikor rájön, hogy mire is gondoltam, a szeme pajkosan felcsillan, sajnos szavai viszont nem az sugallják amit én szeretnék. Mosolyog, és ez ígéretes, de nem akarom lerombolni a pillanatnyi békét közöttünk, úgyhogy inkább a távozás mellett döntök, megfogom a zakóm és a cipőm, nem veszem fel, a szobámig így is jó lesz. Kinyitja előttem az ajtót, amikor mellé érek nem tudom megállni, és egy puszit nyomok az orrára, annyira édes, ahogy ott áll. Persze azért egy kis pimaszság nem árthat, és az ajtóból még visszaszólok neki

- Most legalább tudom, hogy hol van a tetoválásod, csak azt bánom, hogy későn vettem észre és nem tudom mit ábrázol.

Még meg se mozdult, már érzem, hogy visszavágni készül, ahogy sejtettem szinte rögtön egy párna repül felém, éppen csak el tudom kapni a fejem. Amire viszont egyikünk se számított az ajtó abban a pillanatban kinyílt és így eltalálta a belépni készülőt.