42. Két szomorú hét...

2010. május 25.

(Anna szemszöge)

Az elmúlt két hétben igyekeztem erős lenni, amióta 10-én visszarepültem Londonba annyi minden történt. Sarah a műtét után sokat aludt, ez alatt nem mozdultunk Colin-nal a szobája elől. Egymást vigasztaltuk, és próbáltunk erőt meríteni a másikból. Még LA-ben amíg a Jet-re vártam felhívtam anyát, aki megígérte, hogy amikor kell jön ő is, csak szóljak. Amikor Sarah végre felébredt, másfél napos sírás következett. Nem tudtunk és nem is akartunk semmitmondó, üres szavakat, elég volt egymásra néznünk. Szerencsére Colin ott van neki, és így ketten könnyebb lesz. Megint el kellett csodálkoznom a barátnőm végtelen tartásán, annyira racionálisan kezelte a dolgokat, amire én a megrögzött realista nem lettem volna képes. Örült anyának, aki a tiltakozása ellenére azért átugrott pár napra. Jó volt látni, ahogy babusgatta, amióta csak ismerik egymást a harmadik lányának tekinti.

A barátaim, és itt már újdonsült ismerőseimre gondolok, miután megtudták a szomorú hírt valamennyien jelentkeztek, meglepetésemre még Elizabeth és Jennie is küldött egy-egy sms-t jobbulást kívánva a barátnőmnek, fogalmam sincs honnan tudták meg a számom, gondolom volt valami Twilight-os buli, ahol összefutottak.

A hírhez elég volt, ha belenéztek a lapokba, mert ezt nem sikerült elkerülnünk. Az ideutazásom és a megérkezés még zökkenőmentes volt, de muszáj volt elugranom beszerezni pár dolgot Sarah-nak, és mivel kényeztetni akartam a Harrolds-ba mentem. Hiába a testőr, akit Rob szerzett lebuktam, és innentől nem volt megállás. Kiskutyaként követték minden lépésemet, próbálkoztunk, de nem sikerült kicselezni őket. Rövid időn belül kiderítették, hogy a barátnőm fekszik a klinikán, ami egyrészt jó, mert legalább a szalagcímek, miszerint

„Pattinson barátnője gyermeket vár” – megszűntek.

Másrészt rossz, mert nem tudtuk elkerülni, hogy lefényképezzék Vicky-t, amint bejött a klinikára, - ők eléggé összebarátkoztak Sarah-val. - Anya se úszta meg a fotósokat, de őt nem nagyon hatotta meg a dolog. A kérdésekre mosolyogva nem felelt semmit. Nekem ez most csak alig jött össze, ha nincs velem, Martin a testőröm, esküszöm nekimegyek annak az ostoba fajankónak, aki megkérdezte, hogy biztos csak a barátnőmet látogatom, és nem a saját kisbabámtól akarok megszabadulni.

A lányok Nikki és Ash szintén üzentek, és örültek, hogy visszahívtam őket. Jay is hívott, és még Tom is kinyomozta a számom, felajánlotta, ha valamire szükségem van csak hívjam. Taylor-ral aznap beszéltem, amikor a közös felvételük volt Chicagó-ban, mert Rob rám csörgött az interjú után és ő is elkérte a telefont. Nem telt el nap úgy, hogy ő vagy Kris ne keresett volna, volt, hogy naponta többször is. Biztos vagyok benne, hogy Kris beszámolt neki az elszólásomról, mert minden alkalommal rákérdezett, hogy én hogy viselem a helyzetet.

A legjobban a Kellan-nal folytatott beszélgetéseinket szerettem, mert megértő volt, nem kérdezősködött, nem nyomult, de amint egy halvány kis célzást is elejtettem arról, mennyire hiányzik, biztosított róla, hogy én nemkülönben. Nem volt erőszakos és tolakodó, de a hangjából sugárzott a visszafogott erotika. Már az is jó érzéssel töltött el, ha csak küldött egy sms-t, amit naponta többször meg is tett. Küldött vicces fényképeket is, az egyik éppen az volt amin a vállára kapott én meg riadtan nézek. Gondolom Rob-tól szerezte meg, csak remélni merem, hogy nem tárták nagy nyilvánosság elé, nem is beszélve arról, amin Kris-szel csókolózunk, illetve inkább csak szájra adott puszinak nevezném.

A napok gyorsan teltek, és ahogy barátnőm egyre jobban erősödött, úgy lett egyre kíváncsibb mi is van most. Már a szülinapos hétvégéről is tartoztam neki egy beszámolóval, amit maradéktalanul meg is tettem. Részletesen elemeztük Kellan minden egyes mondatát, cselekedetét. Ő is arra a következtetésre jutott, amire én. Beleszerettem. Sarah állította, hogy szerinte ő is belém, de én nem vagyok ennyire optimista, végülis abban biztos vagyok, hogy kíván, de ha megtörténik a dolog, nem tudom meddig tart majd ez a fellángolás. Szerinte persze nem vagyok normális:

„Anna, a fenébe is, néztél te tükörbe? Gyönyörű vagy, gazdag, okos, több nyelven beszélsz, mint a nagy átlag, több diplomád van, kedves és megértő vagy, és ne is beszéljünk arról, hogy mi felett rendelkezel a 25. születésnapod után. A szexuális teljesítményedről csak hallomásból tudok nyilatkozni, de ha jól tudom azon a téren sincs panasz rád. Nincs az az épeszű férfi aki nem akarna téged. Sőt szerintem pár nő is szívesen megkaparintana magának. Hagyd már abba, ezt a kishitűséget. Lépj túl azon a görény Ricsin, és élj végre újra.”

Erre nem tudtam mit válaszolni, a görény, ahogy egymás között általában nevezni szoktuk elég mélyen megsebzett, de tudom, hogy ideje túllépni rajta, sőt már réges-régen meg kellett volna tennem.

Hétvégén Gina és Davide megleptek bennünket, ami mindenkinek jót tett. Ginának nehéz ellenállni, igaz ő is sírva borult a barátnőm nyakába, de kis idő múlva keresett olyan témát, ami egy kicsit könnyedebb irányba vitte a beszélgetést. Sarah a nyakamba szabadította a veszedelmet, mert elszólta magát, hogy én meg Kellan… Mondjuk a szombaton tőle kapott 10 sms, és két telefonhívás is elég feltűnő volt.

Kris is hívott, mire a lányok elvették a telefonom, ők is beszélni akartak vele. És persze ahol Kris van, ott van Rob is, ezért ő se maradhatott ki a csevelyből. Vasárnap este a család hazament, én megígértem, hogy mielőtt visszamegyek LA-be még hazaugrok, ami rám is fért, mert a ruháim kezdtek vészesen fogyatkozni, és mivel állandó céltáblája voltam a fotósoknak már nem sok variációs lehetőségem volt. Sarah rágta a fülemet, hogy legalább egy kis időre mozduljak ki a klinikáról, mert esküszik, hogy már kezdi megunni, hogy ott vagyok. Erre bevágtam a durcást, de tudtam, hogy csak szüksége van pár szabad, egyedül töltött órára. Colin hétfőtől újra dolgozott, így csak meló előtt és után tudott bemenni hozzá.

Szerdán aztán végre hazaengedték. Martin elintézte, hogy amíg én taxival távozom, addig érte egy sötétített üvegű autó jöjjön, sikerült úgy kicsempésznünk, hogy fotó készülhetett volna róla.

Shane papa és Inez mama is hívott párszor, aggódva érdeklődtek Sarah után, megrovást kaptam, amiért nem szóltam előre, hogy megyek, de amikor megtudták, hogy alig pár órát sikerült csak LA-ben töltenem kiengesztelődtek. Meghívták a barátnőmet és a párjátt, hogy levegőváltozás gyanánt látogassák meg őket. Először tiltakoztak, de a hazaérkezés estéjén, amikor mindhárman sírva ültünk a babaszoba padlóján, mégiscsak megfontolás alá vették a dolgot.

Colin-nal nem tudtuk eldönteni, mi lenne a jobb, ha mindent elcsomagolnánk, vagy ha ezt Sarah-ra hagynánk, de barátnőm azt kérte várjuk meg vele. Így hát este összekaptuk magunkat, és együtt léptük át a küszöböt. Igyekeztem a háttérbe húzódni, mert ez elsősorban a kettőjük tragédiája, én csak szeretném enyhíteni valamelyest a fájdalmukat. Sarah volt az első, aki megsimogatta a baldachinos kiságyat, és egy kupacba rakta az apró kis ruhákat, játékokat. Mindent elcsomagoltunk pár dobozba, egy óra leforgása alatt végeztünk is az egésszel. Azt nem tudom, melyikünk szeméből eredtek el először a könnyek, de láncreakciót indított el. Sírva ölelték át egymást, és pár pillanat múlva engem is magukhoz vontak. Colin ugyan nem volt velem akkor, de látott a következő hónapokban, és most a saját bőrén is meg kellett tapasztalnia a veszteséget. Nem tudom meddig álltunk így, de megint Sarah volt az aki erősebbnek bizonyult nálunk, és felszólított bennünket, hogy a dobozokat vigyük a tárolóba.

Mire visszaértünk, már a kanapén pihent, és maga mellé húzta a párját. Én velük szemben foglaltam helyet.

- Anna, arra gondoltunk, hogy lehet, ha Colin el tud szabadulni, akkor mégis elutaznánk Shane papáékhoz egy időre. Nem gond?

- Jaj, hogy tudsz ilyet kérdezni? - róttam meg azonnal - oda lesznek az örömtől. Azt se bánnák, ha örökre odaköltöznétek. De Sarah, ugye emlékszel, Mary… - félve gondoltam arra, hogyan fog reagálni a gömbölyödő pocakra.

- Igen tudom, de nem haragudhatok minden kismamára, azért mert én…

- Jó, csak nem akarom, hogy még nehezebb legyen, mindenki örülni fog nektek, ha Colin-t nem engedik el, akkor meg felmond és kész. Majd én szerzek neki új állást – feleltem félig tréfásan, de az összevillanó tekintetük elindított bennem egy gondolatot.

- És mikor szeretnétek indulni? – kérdeztem.

- Nem tudjuk, holnap megkérdezem a főnökömet, aztán majd kiderül – felelte az érintett.

Ebben maradtunk, másnap este Colin jó hírekkel szolgált, elengedték, kapott két hét rendkívüli szabadságot. Pénteken visszakísértem Sarah-t a klinikára, az orvosa is engedélyezte az utazást. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha a hétvégét csomagolással töltjük, én is hazautazom, és a hétfő déli géppel megyünk. Erre azonban nem volt szükség, mert Shane papa miután megtudta, hogy Sarah belement az utazásba, ragaszkodott ahhoz, hogy értünk küldje a Jet-et. Így ha elfárad nyugodtan lepihenhet, és nem kell kényelmetlenül, tömegben repülnie.

A szombat hajnali géppel mentem haza Budapestre, és a napom elég sűrűre sikeredett. Először is beugrottam az irodába, rövid konferenciabeszélgetést folytattam az összes szervezővel. Felvetettem az esetleges változásokat, és egy hónapot adtam arra, hogy mindenki átgondolja, hogyan szeretné tovább folytatni, mint alkalmazott, vagy mint társ. Természetesen nem vártam el senkitől, hogy azonnal rohan a bankba és megvásárolja a részemet, ezt nem is akarom. Inkább a jutalékok egy részének beolvasztására gondoltam, amely egy év múlva százalékos részesedést jelentene nekik. Így a havi bevételük nem csökkenne drasztikusan, és érdekeltek lennének abban, hogy minél jobb munkát végezzenek.

Csaptam egy kis bevásárlást, sürgősen szükségem volt pár új holmira. Beszéltem Anitával, eligazítottam a további teendőivel kapcsolatban. Most, hogy ritkábban tartózkodok otthol, a heti két alkalomban egyeztünk meg, így a lakás tuti rendben lesz, a virágokat se akarom halálra ítélni, és majd ő foglalkozik a többi részlettel, pl. a kertész irányításával is.

Este beugrottam Gianni-hoz vacsorázni, lelkesen üdvözölt, mondván mennyit lendítettem a forgalmán azzal, hogy híres embereket hoztam hozzá. A hely dugig volt, rengeteg úgynevezett „celebet” fedeztem fel, akik szemlátomást felismertek engem. Ez igencsak meglepett, de Gianni tudósított, hogy lassan nincs nap amikor valamelyik bulvárlapban ne jelenne meg a fényképem. Egy kis szőke, ha jól emlékszem modell lehet, meg is akart állítani, de pánikszerűen távoztam az étteremből. A fotósok megint a házam körül lebzseltek, nem értettem, honnan szagolták ki, hogy hazajöttem, amikor alig telt el 12 óra az érkezésem óta. A csomagolásnál most egy kicsit jobban elereszthettem magam a bőröndök számánál, nem jelentett gondot a cipekedés.

Vasárnap reggel bepakoltam a TT-be, és célba vettem Keszthelyt. Anyáékkal együtt nagyiékhoz mentünk ebédre, már nagyon hiányoltak. Rossz belegondolni, mi lesz ha teljesen át kell települnöm az USA-ba, ha már most ennyire nehéz a két-három hét távollét. Vasárnap este hugi lecsapott rám, nem volt mese, mindent tudni akart a Kellan-hoz fűződő kapcsolatomról, és ez valljuk be elég kellemetlen volt. Jó tudom, hogy soha nem adná ki a titkaimat, és mi mindent megbeszélünk, de a fiúügyeimet azért mindig is igyekeztem nem teljesen elé tárni. Persze érdekelte a többi srác, de ahogy gondoltam, Taylor jelentette neki a favoritot, mondjuk korban is ő áll hozzá a legközelebb.

A hétvégén beszéltem Rob-bal is, hogy kedd-szerda környékén érkezem, mondta, hogy örül, a szoba változatlanul ugyanaz, de ő csak a hétvégére, péntek este ér vissza, valami külső forgatásra megy. Ettől az információtól mindjárt felderültem, mert akkor csak ketten lehetünk Kellan-nal. Vele sajnos a hétvégén csak sms-ben tudtunk érintkezni, mert forgatott, de azt írta hétfőn végez. Biztosított róla, hogy már alig várja, hogy odaérjek.

Hát ezzel én is hasonlóan voltam.

Hétfő reggel anya elvitt Sármellékre, mert a felhajtás elkerülése végett Patrick ide jött értem, az ötlet tőlem származott, és valószínűleg bánni fogom, mert így a TT Keszthelyen maradt, és hugi az előző este kikönyörögte, hogy had használhassa párszor. Szigorú feltételeket szabtam, nincs fél éves a jogsija, de a végén megengedtem neki. Gyorsan Londonba értünk, ahol Sarah és Colin már vártak, hát nekik is volt pár csomagjuk. Lizzy is kijött, mert Rob megkért, hogy vigyek utána pár dolgot. A „sógornőm” szeme igencsak kikerekedett, amikor meglátta a repülőt, hát még amikor megtudta, hogy a nagyapámé. Nem igazán értette a dolgot, így pár szóval beszéltem a családomról, ha jól gondolom, mély benyomást tett rá. Megkértem, hogy ezt az információt azért ne nagyon hangoztassa, persze a szüleire és a nővérére nem vonatkozik a tilalom.

A repülőút nyugodt, és eseménytelen lett, nagy örömömre. Sarah szokás szerint jót szórakozott rajtam nem értette sose, hogy a francba félhet a repüléstől valaki, aki tanult fizikát. Na ja az elvet értem, de akkor is!!!

Késő éjjel volt mire Baile Inez’s-be értünk, csak Brian jött ki elénk, és üdvözölt bennünket. Az út nagy részét átbeszélgettük, így mindannyiunk számára nagy öröm volt végre ágyba kerülni. Reggel aztán boldogan borultunk egymás nyakába, Sarah és Mary első találkozójától ugyan mindannyian tartottunk, de a barátnőm sietett megnyugtatni bennünket, hogy nincs ok aggodalomra. Nagyanyó odavolt az örömtől, hogy náluk vendégeskednek, nagyapó meg persze rögtön elrabolt egy kétórás üzleti megbeszélésre. Nagy megkönnyebbülésemre tetszett neki Luca-ék ajánlata, és lenyűgözte, hogy a terv kidolgozását ő vitte véghez. Rábólintott a dologra, úgyhogy már semmi se áll a szerződéskötés útjába. A hírt azonnal megosztottam az érintettel, aki mint kiderült éppen LA-ben tartózkodott még szerda reggelig, így a család bánatára még dél se volt, amikor már újra repülőn ültem. Kora délutánra beszéltünk meg találkozót, a szerződés utolsó egyeztetéséhez.

Az én arcomról persze le lehetett olvasni, hogy azért annyira nem bánom, hogy előbb érek oda, gondoltam meglepem Kellan-t. Elérni ugyan nem tudtam, de majd a hotelből újra megpróbálom. Még a felszállással is könnyebben küzdöttem meg, mert végig rá gondoltam. A taxiba még észrevétlenül bejutottam, de a hotelnél már volt pár fotós. Vidáman mosolyogtam rájuk, semmi se ronthatta el a kedvemet. A családom minden tagja amennyire tudom jól van, éppen készülök tető alá hozni az első teljesen önálló szerződésemet a legjobb barátommal, és a férfi akiért odavagyok végre egy városban tartózkodik velem.

Mi kellhet még?